+ +The Project Gutenberg EBook of Szerelem bolondjai, by Mór Jókai + +This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most +other parts of the world at no cost and with almost no restrictions +whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of +the Project Gutenberg License included with this eBook or online at +www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you'll have +to check the laws of the country where you are located before using this ebook. + +Title: Szerelem bolondjai + +Author: Mór Jókai + +Release Date: October 2, 2017 [EBook #55667] + +Language: Hungarian + +Character set encoding: UTF-8 + +*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK SZERELEM BOLONDJAI *** + + + + +Produced by Albert László from page images generously made +available by the Google Books Library Project + + + + + + ++ +
A tartalomjegyzék a 427. oldalon +található.
+Az eredeti képek elérhetők innen: http://books.google.com/books?id=zPZiAAAAMAAJ.
+Facebook oldalunk: http://www.facebook.com/PGHungarianTeam.
+JÓKAI MÓR
+ÖSSZES MŰVEI
+
+
NEMZETI KIADÁS
++
+
XLI. KÖTET
+SZERELEM +BOLONDJAI
++
+
BUDAPEST
+RÉVAI TESTVÉREK +KIADÁSA
+1896
++
REGÉNY
++
IRTA
+JÓKAI MÓR
++
+
PFEIFER FERDINÁND +TULAJDONA
++
+
BUDAPEST
+RÉVAI TESTVÉREK +KIADÁSA
+1896
+Micsoda czím ez már? fogja kérdezni minden ember.
+Minő blasphemia! kiált fel a sentimentalismus. Hisz a +szerelemnek még a bolondsága is nagyobb bölcseség, mint a +philosophok minden tudománya.
+Minő pleonasmus! mondja rá a satyricus. Hát vannak a szerelemnek +okosai is?
+Minő antithesis! jegyzi meg felőle a koreszmék embere. Hisz a +szerelem nem szerelem többé, mihelyt bolondság; s a bolondság sem +bolondság, mihelyt szerelem.
+Ebből valami furcsa lesz! szól hozzá a kiváncsiság: szerelmesek +és bolondok! Rendkivüli történetek rakhelye lesz itt.
+Én aztán, hogy amazokkal mind megbirkózzam, emezeket +kielégítsem: elévethetném mindazt, a mit emlékezetem összehalmozva +tart az emberi szív szerepléséről a világtörténelemben.
+Beszélhetnék a szerelem túlcsapongásairól, a római Saturnaliák +mysteriumairól, miket Hispala Sescennia urhölgy fedezett fel +kedvese előtt, a kit sajnált ez ünnepélyek kegyetlen élveinek +feláldozni, s mely felfedezésért Adrián császár egy városnegyedet +leromboltatott. Akadnának e történetnek olvasói, s azok +bizonyítanának a mellett, hogy a szerelem sok bolondot +eszközöl.
+Elmesélhetném a «megfordított évszakok» bohóságait, mely egylet +a XVI. században azt a szabályt állította fel, hogy a kik egymást +igazán szeretik, azok nyáron télhez, télen nyárhoz öltözve +járjanak, a szomjat meleg vizzel -2- oltsák, az éhséget sületlen +szerekkel. – Azt tartom, hogy ezek elég nagy bolondok voltak.
+Regélhetnék a mór «szeretők sziklájáról», hová egyszer üldözött +szerelmes pár menekült fel az apai korbács elől, s a honnan tovább +nem futhatva, mindketten leugrottak, meghaltak. És azután még +sokáig «szeretők sziklájának» hítták azt a helyet, s a hol csak +boldogtalan szerelmesek voltak a környékben, mind odasiettek +magukat elölni. – Kérdés maradna, hogy kik voltak a nagyobb +bolondok: azok-e, a kik a példával előrementek, vagy azok, a kik +őket követték?
+Segélyemre hívhatnám az ethnográphiát, s elkezdve a szerelem +bizarr közönyétől, melylyel az eszkimo a vendégszeretet fogalmát +még a hitvesi kegy osztalékaira is kiterjeszti, végig utaztathatnám +a kegyes olvasót az ellenkező oldalig, a hol a féltékeny koriálok +soha sem engedik feleségeiket megmosdani, hogy más férfi ne is +gyaníthassa arczaikról, hogy szépek-e? Közbe esnének aztán olyan +népek is, mint az alibamoniak, a hol még a nők is féltékenyek és +boszuállók, s ha egy-egy asszonynak a férje hűtlenséget követ el, +valamennyi asszony ellene támad, s a hűtlen férj collective +elpáholtatik. – Melyik bolondabb a három közül?
+Azután felidézhetném a világtörténelem nagy kisérteteit, s +elmondanám rólok: ez a koronás rém itten Semiramis, háromezer év +nem oltotta ki szeméből azt a bűvsugárt, a mivel hajdan a hőskor +férfiait keblére szédíté; minden évben más férje volt, s azok mind +csoda módon haltak meg. A szép királyné egy kerített sírkertet +tartott holt férjei számára, a hol az egymás után következők +számára remek síremlékek voltak emelve. A hogy a mai kor delnője +tart egy-egy photograph-albumot, mely lassankint megtelik imádók +arczképeivel, úgy tartott e hatalmas nő egy sirkertet, s annak +minden lapja egy-egy márványemlék volt, ráirva a holt férj neve és +szerelmének nagysága. Azon fehér márvány-mausoleum, melynek +küszöbéhez -3- támaszkodva jelen meg előttünk a szép rém, +maga még fehérebb, mint a márvány, csak szemei feketék és égők: +Arraeus hamvainak sírboltja az; azon Arraeusé, ki Bythina királya +volt, szép, fiatal és hős. Semiramis belészeretett s kezét ajánlá +neki; de Arraeus visszautasította azt. Erre a királyné haddal +támadt ellene, s Arraeus a szerelmes nő elleni harczban elesett. A +királyné aztán a halva megkapott kedves tetemének emelteté azt a +mausoleumot, s még holta után sem birta nem szeretni azt, ki inkább +meghalt, mint hogy őt szeresse, s kit inkább megölt ő, mint hogy +mást szeressen. Ez csinos tárgy volna, s sok régimódi pánczél és +balista leirását lehetne benne közrebocsátani.
+Érdekes volna «őrült Johanna» királyné története, ki férjét +addig üldözé, míg vágytársnéja megölte a közös szerelem tárgyát, a +királyt; s akkor Johanna ezüst koporsóba teteté a hullát és mindig +magával hordozá azt, a hol járt-kelt, a hol megpihent, elaludt, a +férj a koporsóban mindenütt mellette volt, a míg élt. – Sok +romantikus vidéket be lehetne ezzel az esüst koporsóval járatni, +annak a bebizonyitására, hogy bizony nagy bolondok a +szerelmesek.
+Szép mese volna e tárgyról Dzsehángir és Nurgehán története. +Dzsehángir t. i. mór kalifa volt (meglehet azonban, hogy arab +padisah volt; nem állítom bizonyosan), Nurgehán pedig a legszebbik +felsége, kétségtenül hollóhaju, tojásdad arczu, korall-ajku, +gyémántszemű, a hogy a keleti ideálokat szokás költőileg +feltálalni; és obligáte heves vérű, rajongó kedélyű, ábrándos +szellemű, a hogy ugyanazokat psychologice feltranchirozva illik az +olvasó asztalára tenni. Tehát egyszer ennek a Dzsehángirnak az a +raptusa támadt, hogy a szép Nurgehánnak egy édes ölelésére +megengedte, hogy egy álló egész huszonnégy óráig uralkodjék az +országán ő helyette, s a mit ez alatt parancsolni fog, az mind +akképen teljesüljön. A szép Nurgehán aztán – természetesen – +legelébb is a kincstárból -4- felhordatta, a mi kész aranyat talált; – +ezt idáig más is ilyen okosan intézné; – és akkor az aranyakat mind +újra verette, az egyik felén volt az ő feje, Dzsehángiréval +egyesítve, a másik felén ez a körirat: «Dzsehángir és Nurgehán +szerelmének emlékére», – s aztán ezt a pénzt kiosztatta az ország +szegényei között, hogy az ő szerelmét örökké emlegessék. – S +minthogy a mahomedán pénzeken nem szokott lenni emberi ábrázat, s +minthogy mahomedán férfi a feleségével együtt nem szokta magát a +világ előtt mutogatni, tehát kétségtelen, hogy ez a bolondság igen +nagy katastrófával végződött, mely majd vita tárgyául hagyná fenn +annak elhatározását, hogy melyik volt a kettő közül a nagyobbik +bolond? a regényíróra csak azon technikai nehézségek maradván fenn, +hogy először hogyan tudná 24 óra alatt egy egész mór királyi +kincstár pénzét újraveretni, mert polytechnikai regények óta a +közönség szeme nagyon fel van nyitva az ilyen dolgokban; másik meg +annak elintézése, hogy miféle kormánybiztosok lehettek abban az +arabs országban, ha a szegények számára küldött aranyak csakugyan a +publikum közé kerülhettek az ő kezeiken keresztül?
+Beszélhetnék az angol herczegről, ki beleszeretett juhásznéjába, +s mert az semmiképen nem akart végette herczegnővé lenni, ő lett +miatta juhászszá s őrizte és fejte vele együtt a saját juhait. +Melyik volt a nagyobb bolond?
+Előidézhetném azt a János királyt, a kinek nem volt elég úgy +szeretni, a hogy emberek szeretnek: ő a tündérek szerelmére akarta +fokozni idegeit s e végett minden este spiritusos pokróczba +varratta be magát. Egyszer a komornyikja a czérnát, melylyel már +bevarrta, égő gyertyával akarta elszakítani s a spiritus lobbot +vetett. Minthogy pedig János király nem volt Salamander, tehát ott +bolondul megégett. Ennek is lehetne hatása.
+Vagy ezer efélét!
+Tüneményes, rendkivüli történeteket, miket az ódon -5- krónika elég +emlékezeteseknek talált, hogy a világtörténet margójára +feljegyezze.
+De ezúttal nem válogatok közülök.
+Közönséges, mindennapi történeteket írok le; olyanokat, a mik +minden időben, minden égalj alatt megtörténhettek; itt körülöttünk, +szemünk láttára végbement dolgokat, miket észre sem vesz az ember +addig, míg el nem mondják előtte, s csak akkor emlékezik rá, hogy +hiszen azt ő is tudja valahonnan.
+Mindennapi történeteket, mikben a kik szerepelnek, derék, okos, +nevezetes emberek, s talán egész életükön át titokban tudják +tartani, hogy – ők voltak az első pályadíjnyertesek azok között, a +kiknek a neve: «szerelem bolondjai.»
+Nálunk is van klubbélet, nem csak Angliában; a mit kérek nem +zavartatni össze a politikai gyüldék üzelmeivel, a mik más légkörbe +tartoznak; sem pedig azon jótékony és közhasznu egyletek életével, +mik emberek és agarak nevelésére, ügyefogyottak gyámolítására, +hazafiui dalok betanulására s egyéb magasztos közczélokra alakulnak +s naponkint meleg elismerésünkkel találkoznak.
+Társadalmi csoportokról akarok csupán beszélni, miket közös +eszmék mellett közös együttérzés kényszerít egy közös asztal körül +ülni; miknek tagjai keresik egymást, a nélkül, hogy jó barátok +volnának, harczolnak egymással, a nélkül, hogy ellenségek lennének, +s a vonzódás és küzdelem közös tárgya rájuk nézve a mindennapi élet +alapja, a rajtuk kivül állókra nézve pedig tiszta hiábavalóság.
+Egész niebelungi mondakör, a mit az úri néphagyomány megörökíte +a legrégibb hazai klubb felől, melynek most már stereotyppé vált +alakja, Józsa Gyuri mintázza azon rokonkeblek szövetségét, kiknek +társulási eszméjük volt a zöld és fehér asztalok komolyságaiból +mentül több tréfát csikarni ki, egymás rovására, néha a hatalom +boszújára, és igen sokszor nagyon megfizetve a tréfának az +árát.
+A klubb tagjai régen elhaltak, s helyeiket nem pótolta senki. Az +utolsó tag, tréfából megölette magát egy falusi kovács foghuzóval +öt garasért, mert nem akart a borbélynak egy forintot fizetni, +abban halt meg.
+Azután volt egy klubbunk, melyet «timárlegények»-nek +-7- +híttak; czélja volt a democratikus erények megkedveltetése a +társaséletben. Tagjai közül, a ki 49-ben el nem hullott, az +bizonyosan számos élményekről tud beszélni, miket az állambörtönök +nyújtottak a következő években társaséletre kényszerített +hazafiaknak.
+Volt az írók között is egy klubb, mely a «tizek egyleté»-nek +nevezte magát. Köztük voltam. Annyira szerettük egymást, hogy noha +írók voltunk, soha semmiféle munkánkat egymásnak fel nem olvastuk. +Most már csak hárman vagyunk tizek; de az a három is tizfelé +elszórva, néha a sorstól egymás mellé, másszor egymáshoz csapva; de +azért a klubbatyafiság még most is tart közöttünk.
+Volt egy másik klubbunk, melyet a magyar humor Nestora +alakított, s mely e büszke czímet választá magának: «szamarak +társulata». Voltak fő- és alszamarak, rendes és tiszteletbeli +szamarak; s minden pénteken össze kellett jönniök kedélyes +szamárkodásra. Az alakító meghalt, s a klubb tagjai most már mind +igen okos emberek, s diplomájukat nem veszik elő többé.
+A harminczas évekből maradt fenn egy szövetség, mely a +«tizenhárom» klubbjának nevezte el magát. Tizenhárman ültek egy +asztalnál, s minthogy tizenhárom közül abban az évben egynek +okvetlenül meg kell halni, tehát minden évben sorsot húztak, hogy a +jövő évben ki legyen a halott közülök, és ki legyen a prédikátor? +Az év forduló napján azután ismét összejöttek s a halottá +delegáltnak végig kelle hallgatni saját halotti búcsúztatóját, +érdemeinek hol helyes, hol viszszás előszámlálásával. Mind a +tizenhárman meghallgatták szerencsésen saját temetési beszédeiket, +s most már öreg emberek lehetnek.
+Van ismét egy teljes virágzásban és pipafüstben levő klubbunk, +melyet szkuptsinának nevezünk, a hol politikai pártszinezet nélkül +régi jó emberek összetalálkoznak, czél lévén egymásnak mentül több +gorombaságot mondani en famille, és vesztett fogadások után mentül +több büntetéskávét elfogyasztani. -8-
+Most azonban egy kevésbbé ismert klubbot akarok bemutatni, +melynek tagjai a high lifehez tartoznak, s annálfogva beléletük +változatos mozzanatai nem is foglalkodtatják annyira a közbeszédet. +Honnan tudom e klubb létezését? annak titkát ne feszegessük. Én +magam tagja nem vagyok. Isten őrizz! A klubbnak az a neve, hogy: «a +szerelem bolondjai».
+Valóságos rendszabályokkal biró, életképes és kifejlődésre méltó +klubb.
+Tagjai csak azok lehetnek, kik be tudják bizonyítani, hogy +szerelmi indokokból valami hallatlan és kevésbé szokott bolondságot +tudtak elkövetni. Egy szigorú bizottmány itél titkos szavazás utján +a fölött, hogy a belépni kivánó, előadott érdemei után, miket akár +maga, akár mások sorolhatnak elő, érdemes-e e társulat tagjai közé +fölvétetni; vagy pedig udvariasan elutasítandó, mint a ki meglehet, +hogy külön szerelmes is, bolond is, de nem együtt; vagy nem oly +mértékben, hogy még az okos emberek társaságába ne +számüzethessék.
+Vannak a klubbnak külföldi és tiszteletbeli tagjai is, a kik e +minőségükről semmit sem tudnak, de a kiknek neveit és viselt +dolgait a klubb emlékkönyve híven örökíti s emlékezetes tetteik +különböző phasisai folytonos evidentiában tartatnak.
+E klubb jutalmakat is tűz ki, mik öt évről öt évre a +legérdemesebbnek a pályabiráló választmány által odaitéltetnek. Az +öt év ily pályázatnál nem sokalható, miután tudva van, hogy egy jól +kidolgozott szerelmi bolondsághoz huzamosb idő kivántatik.
+Sőt az is megtörténik, hogy a ki öt éven át csaknem bizonyosra +dolgozott már, hogy legnagyobb bolondnak elismertesse magát, az +utolsó nap tizenkettedik órájában egy véletlenül közbetoppanó új +phoenomenon által a pályadíjtól elüttetik.
+Egy ilyen esetet tárgyal épen mostani értekezésem.
+A szerelem bolondjainak érdemes társulata a legutóbbi +-9- +öt évben egy Thorwaldseni Venust tüzött ki pályadíjul. A mű csak +utánzat volt ugyan, de azért művészi munka, s carrarai márványból. +Lehetett volna eredeti művet is kapni párisi művészektől, kik e +genreben sokat dolgoznak: hanem ezt ajánlotta a classicitás.
+A klubb helyiségét, tagjainak mivoltát nem igen irom le; hiszen +a klubb maga csak ráma, melybe regényemet tenni akarom. Elég azt +tudni, hogy a ráma aranyos, hogy a faragványait képező alakok +elegánsak; különben a rámának azután mentül kevesebb köze van a +képhez.
+Tehát a pályázatra kitüzött öt év már végére jár, a pályaművek a +birálók kezei közt voltak, szépen idegen kézzel letisztázva; s a +vélemények kezdtek csere alá jutni.
+A pályabirálók: négy választott szerelem bolondja, a +szerelembolond-elnökkel esténkint gyüléseket tartottak, melyen a +concurrens művek közül a legpályaképesebbek versenyre lőnek +bocsátva.
+Mind valamennyit in pleno felolvasni nem lett volna +czélravezető. Azok közül a közönséges niaiserieket, az unalmas +boutadeokat, a kézzelfogható blaguirozásokat, a mindennapi +hóbortokat, az illetlen bétiseket, a sentimentális fadesseket, a +brutális dupiroztatásokat, az ügyetlen marotteokat, s a hogy még +franczia műnyelven e különféle nemeit a szerelmi balgaságoknak +nevezik – ad acta csomagolták, s csupán a legválogatottabb +őrültségeket teríték fel a társulat asztalára, hogy azok közül +itéltessék oda a legérdemesebbnek a pályadíj.
+Legyünk kiváncsiak a pályázat eredményére. -10-
+(Önéletirás.)
+«Szerelmes voltam a megbolondulásig. Talán valamivel túl is +rajta.
+Szerelmem egy szép svéd leány; haja szőke, szemei kékek, termete +a capitoliumi Venus bársonyból.
+Bűbájos egy hölgy volt; különösen a szemeiben volt valami sugár, +a mi megölt és megelevenített, a mi minden teremtést egy fokkal +magasabb lénynyé emelt fel, mint a milyennek született.
+Majd mindgyárt megmondom, hogy mire használta ezt a +szemsugárt!
+Legelőször és mindenekfelett arra, hogy engem holdkórossá +tegyen, a ki mindenütt utána járok, a ki őt elkisérem Edinburgból +Madridba, onnan Velenczébe, onnan fel Szent-Pétervárra, aztán +megint végig valamennyi kisebb-nagyobb német residentián. Hogy mi +dolga volt neki mind ezeken a helyeken? majd azt is mingyárt +megmondom.
+Az én eszményképem egy állatsereglet tulajdonosának leánya volt: +maga is állatszelidítő. Az a bűbájos szemsugár arra a haszonra +szolgált, hogy különféle fenevadakat emberi szelídségig lealázzon; +vagy miután fentebb már azt mondtam, hogy minden teremtést egy +fokkal mamagasabb lénynyé emelt fel, tehát következetes maradok s +elsorolom, hogy az oroszlányai úgy sétáltak vele karon fogva s két +lábra állva, orraikra csiptetett szemüveggel, mint az igazi +arszlánok; jeges medvéi úgy praesentiroztak a kezükbe adott +puskával, mint az igazi «molodczi», s hyenái úgy enyelegtek +parancsára a reszkető báránykákkal, mint – ne keressünk rá magasabb +hasonlatot. -11-
+Hanem volt egy veszedelmes ismeretsége: egy gyönyörű nagy +királytigris.
+Ez volt az a király, a ki énnekem vetélytársam volt.
+Hogy nem ok nélkül féltettem tőle ideálomat, azt mindenki +könnyen elhiheti.
+Mikor belépett hozzá kalitkájába, rövid lenge öltönyben, vállig +meztelen karokkal, szorosan testhez símuló felső dolmánykában, mely +elárulá nem csak azt, hogy termete mily tökéletes, hanem azt is, +hogy pánczélinget nem visel alul, semmi egyéb fegyverrel, mint +azzal, a mi szemeinek kábító tüzében van, s mikor beléptére a +királyi fenevad egyszerre felemelte rettenetesen gyönyörű fejét, +felnyitá borzasztó torkát vérengző fogaival, és neki ereszté +földrengető ordítását, a mitől még saját izmai is reszketni +látszottak, s fejedelmi haraggal tekinte le a vakmerőre, ki őt +háborítni merészli – oly vörös villámokat szórtak szemei: akkor +megfagyott a vér a néző ereiben; akkor a leány megállt a kalitka +szögletében s kinyújtott kezével parancsolóan mutatott a fellázadó +fejedelmi vadra és sugárzó szemeit mereven szögezé reá. Úgy állott +előtte, mint egy sérthetlen bűvésznő, mint egy szobor, mely néz és +meg nem mozdul.
+És a fejedelmi vad lassankint alább-alább mélyíté hangját, mely +utóbb lassú morajjá enyhült le; majd félrefordítá fejét, elismerve, +hogy le van győzve; azután, mintha szégyenlené gyöngeségét, a nézők +felé fordult, azokra ordíta egy kegyetlenet, rácsapva óriási +tenyerével a vaspálczákra, mintha azt mondaná nekik: mit bámultok +reánk, ez a mi kettőnk dolga! Azután egyet fordult, s fejét +lesunyva, és hosszú piros nyelvével körülnyalogatva szakállas +pofáját, odaoldalgott a bűbájos nőhöz, s fejét hozzádörzsölve, +felnyújtott fejével kezét iparkodott megcsókolni – az +arczátlan.
+Hanem a hölgy akkor hátrakapta kezét, nagyot dobbantott parányi +lábával és rákiáltott varázshangzásu szóval: «helyedre!» +-12-
+Mire a királytigris nyöszörögve, mint egy síró gladiator, a +tulsó szögletbe vonult, ott lefeküdt, és fejét eldugta két tenyere +közé; úgy reszketett, és remegése közben valami szemrehányást +mormogott magában.
+Akkor aztán a hölgy odalépett hozzá: nyájasan, szeliden szólítá; +hizelegve czirógatta végig szép síma fejét; utoljára rádült egész +termetével: egy második Ariadne-szobor; fülébe sugdosott, nyakát +átölelte s fejét a tigris fejére hajtá.
+A gyönyörű fenevad pedig e hizelgés alatt egészen megadta magát, +nem morgott már, de forró lihegése hangzott a mély csendben, a mi a +nézők közt támadt; végre naiv nyihogást hallatott, még tán énekelni +is képes lett volna, s pislogó szemei most már oly zölden +világítottak kéjesen le-lehunyt szemhéjai alól.
+E pillanatban semmi sem tarthatá vissza a közönséget, hogy +rendesen tapsokba ne törjön ki; abban a perczben aztán a hölgy is +egy szökéssel kívül volt a számára nyitva tartott ajtón; mig a +felriadt királyi vad szilaj dühvel ugrott utána, s óranegyedig +elhangzott bőszült ordítása és a dobaj, a mit kalitja vasveretes +oldalain elkövetett – midőn megtudta, hogy csak játszottak +vele.
+Hanem másnap megint hagyta magával azt a jelenetet ismételni. +Néha jobb, néha rosszabb szeszélyben volt; voltak esetek, a mikor +csak a bűvésznő folytonos dorgálása birta nagy nehezen hunyászul +tartani; voltak alkalmak, a mikben tudomásul sem akarta venni +jelenlétét, hanem egyre a rácsozat előtt kóválygott és dobogott, +mintha a nézőkkel feleselne, s a duzzogót és közönyöst játszaná; +sőt néhányszor azt is megtette, hogy az előadás órájában a bejáró +ajtó elé feküdt, a mi annyit jelentett, hogy ma nem lesz semmi +mutatvány. Olyankor Karolin nem jelent meg.
+Karolinnak hítták szép hölgyemet.
+Már most mindenki értheti, hogy volt okom őt félteni +vetélytársamtól, a ki egy királytigris. -13-
+Ha csak mindennapi észjárással gondolkozunk is: könnyen +megmagyarázható, hogy egy szép hölgyet, a kit imádunk, mindennap +egy oktalan fenevad börtönébe lépve látni: nem emberi idegekkel +elviselhető dolog. Egy bőszült pillanat, egy vadállati szeszély, s +mit védi e bájos termet, ez arcz, e kebel az imádottat, hogy +egyetlen ütésétől e tenyereknek, egyetlen harapásától ez iszonyú +fogaknak össze ne roncsoltassék?
+Gondolatnak is rettenetes, hogy egy imádott hölgynek az élete +mindennap egy negyedóra hosszat egy láthatatlan pókfonálon függjön, +a melyiknek ez egyik vége egy tigrisnek a nyakához van kötve.
+De engem nem csak ez bántott; engem üldözött az a gondolat, hogy +mit enyeleg az én kedvesem – egy idegennel.
+Én a hizelgésekben, miket e vadállatra halmozott, meglopva +láttam magamat; s mikor átölelte a királytigris nyakát, a gyűlölet +és féltékenység pírja lepte be arczomat. Az a fenevad boldogabb, +mint én!
+És én e jelenetet mindennap végig néztem. Ott voltam az +előadáson, ha hó esett, ha eső. Elkisértem a menazseriát egyik +városból a másikba. A személyzet úgy ismert már, mint saját +kakadúit.
+Sokszor váltottam szót Karolinnal – a vasrácson keresztül, mikor +a tigrisnél volt. Nekem szabad volt hozzá beszélnem; hiába is nem +lett volna szabad, mert mégis tettem volna.
+Mikor már a tigris lefeküdt előtte s ő kegyesen rádült, olyankor +nehány pillanatig lehetett vele szót váltani, az ő veszélyeztetése +nélkül.
+– Nem fél ön, hogy egyszer széttépi ez a fenevad?
+Nevetett s azt felelte:
+– Vannak nők, a kik még ennél veszedelmesebb fenevadakkal is +tudnak játszani.
+– Azt én magamon tapasztalom.
+– Tehát elismeri, hogy veszedelmes? -14-
+– Önre nézve nem az.
+– Ön nem tépne szét engem, ha a tigris helyében volna?
+Hm! Becsületemre, ez olyan kérdés volt, a mire nem tudtam +hirtelen mit felelni. Előéletemet tekintve, aligha igazoltnak nem +kelle tartanom némi kétségeskedést.
+Máskor ismét azt kérdeztem tőle egy próbaóra alkalmával, mikor +kevesen voltak jelen: «Nem utálja ön ezt a mesterséget? Ezzel a +termettel, ezzel a tekintettel, ezzel a hanggal ön a művészet +királynéja lehetne, s itt eltemeti kegyed magát egy ronda +kalitkába».
+– Nem, uram; én ezt a mesterséget szeretem. Ez a legnagyobb +művészet a világon. Az eleven halállal játszani! E mély nyöszörgés, +a mit ez a vadállat hörög, az én tapsom. Aztán ez nekem gyönyört +ád, a mihez fogható nincs a világon. Belépni egy királyi ellenség +odujába, szemtől-szembe, fegyvertelenül kihívni azt a tusára, +hallani szívijesztő ordítását, látni vérszomjú tekintetét s azután +egy tekintettel, egy mosolygással meghunyászítni őt; lefektetni a +földre, lábaimhoz csúsztatni, hogy talpamat fejére tegyem; aztán +rádülni pompás termetére, átölelni gyönyörű karcsú nyakát, +hallgatni gyáva nyögését; ah ez valami gyönyör, a mit önnek nem +lehet megérteni.
+– Elhiszem! Ezt csak nők tudják megérteni.
+– Ilyenkor minden idegem lángban van; minden csepp vérem, mint a +villanyfolyam, fut ereimben. Nézze csak ön órája után, egy percz +alatt hányszor ver üterem, mikor itt vagyok.
+Azzal a legnaivabb készseggel, melyet az ős természet olt az +asszonyokba, kidugta felém a vasrácson kezét, másik kezével öltönye +szárnyát takarva a tigris fejére – «a barátom féltékeny, s könnyen +megtehetné, hogy ő is kinyújtsa a vasrácson át egyik kezét».
+Én megfogtam az elém nyújtott kéz csuklóját; oly szép fehér kéz +volt az, oly hajlékony, mint egy hattyúnyak, s órámon számláltam az +érütést. Valóban százhuszat vert az egy percz alatt. -15-
+– Lássa ön, szólt diadalmasan; ezt ön nem képes felfogni.
+– De hát attól nem fél ön, hogy egyszer valamely vadállat +széttépi?
+– Ah dehogy! a hány itt van, mind olyan szelid, mint a bárány; a +legtöbb kicsiny korától fogva ismer. A legnagyobb bolondok, úgy +félnek egy kis vesszőtől, hogy moczczanni sem mernek. Egyedül +Amuratnak van szíve.
+Amurat volt ő csíkos szultánsága neve.
+– A többivel csak játszom; de ezt itt – s e szónál picziny ajka +elé tevé mutató-újját – meg ne hallja! ezt itt mindannyiszor meg +kell hódítanom.
+Amurat nyugtalan mozdulattal jelenté, hogy már unja a dolgot. +Karolin egy gyönge legyintést adott neki az arczára s azzal +eltávozott a másik kalitba, hyénákát ugráltatni abroncson +keresztül. Azt már nem szerettem nézni.
+A tigris szépen fekve maradt, s csöndesen nézett szemeim közé. +Úgy látszott, mintha ismerne már, s topáz-ragyogásu szemei élesen +tekintének arczomba; néha órákig elnézegettük így egymást, s +bizonyosan azon tanakodtunk, hogy kettőnk közül melyikünk külömb +állat?
+Sorsunk különben meglehetősen egyenlő volt; mindennap délelőtt, +délután egy óranegyedig láttuk a szép tündérleányt, ki bennünket +megbűvölt, kiről éjjel-nappal álmodoztunk, és a kit – nem mertünk +megenni.
+Amurat még csak tehette volna, ha merte volna; de nekem az igaz, +hogy hozzáférnem sem lehetett. Az apja jobban őrizet alatt tartá, +mint csörgőkigyóit.
+Párszor bele akartam kötni az ismeretségbe, de a vén +oroszlánszelidítő igen nyersen elutasított.
+Azt mondta: «Uram! mi semmiképen sem termettünk egymásnak. Ön +nagyobb úr, mint hogy családomnak tagja lehessen; én meg viszont +nagyobb úr vagyok, mint hogy önnek játéktárgya lehessek. +Állattárlatom sokat ér és sokat jövedelmez, leányom úri módon élhet +utána; nem kényszeríti a szükség, hogy szégyent keressen magának. +Ön -16- városról-városra utánunk jár; ez nekünk +nagy megtiszteltetés; azért ön bejárhat minden reggel a próbákra, +minden este a mutatványokra, ott beszélgethet velünk, töltheti +kedvét, hanem azon túl nem ismerjük egymást.»
+Körülbelől ilyenforma válaszokat kaptam a leánytól is.
+Az állatszínpadon beszélhettem vele egyedűl, ott nagyon jó +gardedame-ja volt; hanem azon kívül lehetetlen volt vele másképen +találkoznom, mint apja társaságában.
+Föltettem magamban, hogy kiverem fejemből. A tájékára sem megyek +többet az egész állatgyűjteménynek. Láttam én annál már szebbeket +is. Szebb tigriseket és szebb leányokat.
+Csakhogy ez nem volt igaz. Ezt én csak hazudtam magamnak. Dehogy +tudtam a nélkül élni, hogy őt egy napon ne lássam. Ha feledni +akartam, azt hittem, megbolondulok bele. Egyszer elhagytam őket +utazni más városba. Talán ha egy ország választ el egymástól, akkor +el leszünk szakítva. Ez sem volt igaz. Három napig küzdöttem +legmakacsabb ellenfelemmel: tulajdon magammal; – ő győzött le. Mire +a másik városban fel volt állítva az állatsereglet deszkabódéja, +már akkor én is ott voltam megint.
+No jó, tehát legyek ottan… okoskodám bolondabbik felem +ellenében; de tekintsük úgy az egészet, mint egy mulattató +látványt. Az ember megszokhatja a balletot, az operát, de azért nem +szükséges senkibe szerelmesnek lenni. Ez a szép zoológiai +gyűjtemény megérdemli a szaktudós tanulmányozását, igazán +megérdemli: az állatok psychologiája, az acclimatatió és dressura +méltók a contemplatióra; az egész leány azzal a tigrissel nem +egyéb, mint physiologiai experimentum.
+Jól van, jól! beszélhettem én azt magamnak; de a mint az óra +ütött, a mint a kalit hátulsó ajtaja felnyilt s belépett rajta +Karolin, egyszerre ki voltam mozdítva helyemből megint; az a +hústömeg, mely az egy forint belépti díjt megfizette, ott állt a +karzatnak dőlve az én ruhámban, hanem a lelkem benn volt a kalitban +a leánynyal! -17- ott reszketett miatta a halálveszély +előtt; ott borúlt lábaihoz varázsló tekintetétől, ott nyöszörgött +kegyelemért a padlatot karmoló vadállattal együtt, ott ittasúlt meg +piruló lihegésétől, s ott égett meg szemei görögtüzében. E vakmerő +játék az eleven halállal, e tündéri varázslat mindennap elvevé +eszemet. Azalatt folyvást a képzelem uralgott rajtam, mely egy +percz alatt a rémület jégpolusától a kéj forró tropicusáig +benyargalta velem az egész világot.
+Egy napon azt sugtam Karolinnak:
+– Én önt elveszem nőül!
+Bámulva tekinte rám nagy szép szemeivel.
+– Becsületemre mondom…
+Arra megrázta mosolyogva szép fürtös fejét.
+– Akar-e ön nőm lenni?
+A leány arra mélyen elpirult; egészen odasimult a tigris fejéhez +s azt sugá neki:
+«Odaadsz, Amurát?»
+A tigris nem felelt semmit, csak piros nyelvével nyalogatta szép +fehér fogait.
+A közönség, mely nem érté, a mit svéd nyelven beszéltünk, azt +hitte: az is az előadáshoz tartozik s el volt ragadtatva. A leány +eltávozásakor felém tekinte s láttam, hogy két könycsepp ragyog +szemeiben.
+Ez diadal! Ismerem én már a könycseppeket.
+Ezúttal Amurat nem szökött utána, csendesen fekve maradt, s +kigyózó farkával csapkodta a padlatot kétfelől.
+Biz’ ez egy nagy bolondság volt tőlem, házasságot igérni egy +menazsériás leánynak; de ismerek embereket, a kik hasonló bolond +igéreteket meg is tartottak.
+Másnap Karolin atyját véletlen halál érte utól. A hímoroszlán, +melynek mindennap torkába fektette nyakát, állkapczáinak egy téves +összecsukásával megölte őt. Bizonyosan szórakozottság volt a +szereplő hőstől, egy akarata elleni gixer. Ha jury volnék, +fölmenteném. Nem volt szándékolt gyilkolási tény. -18-
+Hanem azért Karolina mégis csak árva lett, s most már nem volt, +a ki előlem őrizze.
+Most már elfogadhatta látogatásom mindennap. Igaz, hogy nőül +kértem őt. Most már meghallgathatta őrült szerelmem szavait, s nem +védhette magát ellenük. Atyja tragikus halála után két hétig nem +látta őt a közönség, s távolléte igen természetesnek találtatott. +Én mindennap azzal a szóval bucsúztam el tőle, hogy váljék meg +végkép szörnyű művészetétől; hagyjon fel az egész +állatsereglettel.
+Ő mindannyiszor mélyen fürkésző szemekkel tekinte szemeimbe, +mintha még valami egyebet is várna; mintha azt kérdené: «hát +aztán?»
+«Aztán?» Milyen sok leány várta hiába e kérdésre a feleletet; a +mi pedig csak egy szó. Mi lesz belőlem aztán?
+«Nőm!»
+Hogy én e szóval oly fukar voltam!
+Igaz, hogy egyszer mondtam azt neki, de az még atyja életében +volt. Nem gondolhattam-e arra, hogy a védtelen ellenében nem +szükség már e szót ismételnem? Igazán áruló voltam-e? én magam sem +tudok rá felelni.
+Február 25-ike volt, midőn ismét e szóval váltam el tőle:
+«Hagyja el kegyed e rémes életpályát – az én kedvemért.»
+A leány megszorítá kezemet, közel hajolt hozzám, mintha +megakarna csókolni, hanem azon perczben, melyben át akartam +karolni, ügyesen, mint a szilaj párducz, kisiklott kezemből s +elfutott tőlem, mint szokott a tigris elől.
+És én akkor sem mondtam neki, «hát aztán?»
+Másnap reggel még ágyban hevertem, midőn a színlapot hozták. A +hirdetmények közt nagy betükkel látom kitéve: «Karolin kisasszony +ismét megkezdi mutatványait Amurattal.»
+A meglepetés, a boszúság, a szégyen erőt vettek kedélyemen. +-19- Elfeledtem, hogy legelőbb is önmagamnak +kellene szemrehányást tennem valami nagy mulasztásért.
+Hirtelen siettem Karolin szállására.
+A hotelben már a kapus tudósított, hogy Karolin máshová +költözött s új szállása czímét nem hagyta hátra. Hanem egy levelem +volt tőle, a mit a kapus átadott.
+A levelet kocsimban olvastam el; ez állt benne:
+«Uram! Amuratnak jobb szíve van, mint önnek. Én ő vele maradok. +Ő nem öl meg engem.»
+Végtelenül fel voltam ingerelve. Hát minek kétkedik bennem? Azt +nem akartam elismerni, hogy volt oka a kétkedésre. Ritka emberben +van annyi igazságszeretet, hogy saját magát arczúl verje.
+Engem egy bolond vadállattal hasonlítani össze!
+Elhitettem magammal, hogy ez az egész nem egyéb komédiás +büszkeségnél. Ez a nép azt hiszi, hogy azon a deszka piedestálon, +melyre magát élő bálványnak felállítja, legyen az színpad, vagy +tigriskalitka: valami istennő; – míg férjénél semmi más, csak +asszony.»
+De hát mondtam-e én neki ezt két hét alatt, míg minden szavamat +úgy leste, mint virág a harmatot?
+De ez mind nem jutott eszembe.
+Valamit éreztem e hölgy iránt, a mi keveréke a szerelemnek és +boszúnak, a bámulatnak és megvetésnek, a gyönyörvágynak és a +gyilkolásnak.
+Hogy megfelelő szót találjak rá: éhes voltam erre a nőre.
+Másnap már egy órával a mutatvány ideje előtt ott voltam az +állatseregletben. A majmokkal játszottam, a míg elkezdődik. Minő +tökéletes lehetne a világ, ha az alkotás műve megmaradt volna a +majmoknál. Ha mindnyájunknak ilyen képe volna, mint ezeknek az okos +állatoknak, akkor egygyel kevesebb baj volna a földön: a +szerelemmel. Egy ilyen orangutang-pofa birtokosa csak nem lőné +magát főbe egy ilyen orangutangissáért.
+Csengettek, s ez majom-studiumaimat félbeszakítá. Az +-20- előadás kezdődött. Elébb valamelyik +állatszelidítő-segéd gyakorolta barbarismusát az apróbb tehetségű +barmokon; összeeresztett jegesmedvét, hyénát, s evett velük egy +tálból nyers húst. Ez most engem a szokottnál is jobban +untatott.
+Végre hangzott a második csöngetés is, a tigris kalitjának +hátulsó ajtaja felnyilt, s a bámész sokaságon a meglepetés moraja +futott végig; – Karolin talpig feketébe öltözve lépett elő. Hiszen +gyászolt. De az mégis olyan különös volt, komédiát játszani +gyászruhában! Arcza is halványabb volt a szokottnál, s szemeiben +hiányzott az a megverő igézet, a mi máskor bűvkört alakított +körüle.
+Meglehet, hogy a fekete ruhának volt hatása a tigrisre; ezek a +vadállatok, nem tudom miért, úgy haragusznak a civilizált világ +általános színére; az is meglehet, hogy hetek óta nem látva +úrnéját, elszokott már igézésétől; annyit észre lehetett rajta +venni rögtön, hogy rosz kedve van s ma nem lesz engedelmeskedő +szeszélyében.
+A mint Karolin belépett hozzá, fejét a földre eresztve, azon +dörgő ordítást hallatá, mely az állatoknál a támadást jelenti.
+A közönség feszült figyelme ösztönszerű félelembe ment át; s +midőn Karolin első közeledő lépésére a tigris hirtelen két lábra +állt s fenyegetően tárta fel haláladó torkát, öldöklő fogaival, +több hang rémülten kiálta Karolinnak, hagyja el a kalitkát.
+Nem tette azt a leány. A helyett hátravetette sűrű hajfürteit s +egy rögtöni szökéssel a tigrisnél termett, s úgy ütötte azt pofon +picziny tenyerével, hogy csak úgy csattant.
+«Helyedre, szolga!»
+A szívdobogása megakadt, a ki ezt látta. A mint a feketeruhás +leány, mint egy alvilági tündér, e csodaerejü állatot arczul merte +ütni, s a mint a dühödt állatkirály ez ütéstől megalázódott, +összehúzta magát, irgalmat, bocsánatot esdekelve a leány lábaihoz +csúszott és reszketett.
+Nem jobban, mint én magam. -21-
+Oh! ez az ütés engemet is ért. Engemet kegyetlenebb ütés +ért.
+A leány szemei megtaláltak engem a sokaság között, s valami +mondhatlan gúny, kihívás, szemrehányás sugárzott azokból felém.
+Úgy látszott, hogy Karolin ezúttal meg akarta mutatni bűvészete +egész hatalmát. Kézcsókra nyújtá a tigrisnek keztyűs kezét, s +azután levonva a fekete keztyűt kezéről, odaveté azt eléje s +kényszeríté, hogy adja fel fogaival. Az állatkirály +engedelmeskedett, mint egy kutya.
+Akkor azután elkezdett neki szokottan hizelkedni, a tigris +roppant első lábát fölvette kezébe, megsimogatta azt; azután leoldá +a haját összetartó fehér szalagot, s azt a tigris nyaka körül +kötötte: mint a hogy egy szelid báránykának szokták.
+Nem nézhettem tovább.
+A kalitkasor háta mögé kerültem. Ott állt őrt a tigris kalitja +mögött Duvald barátom; régi ismerős szolga az állatseregletnél, az +ajtónyitást lesve.
+– Jó napot öreg! – köszöntém őt. – Mit csinálsz itt?
+– Ügyelek, míg ő visszatér.
+– Soká fog tartani még?
+– Ma tovább, mint máskor.
+– Nem lennél szives nekem átadni helyedet?
+– Minek, uram?
+– Meg akarom lepni úrnődet, mikor kilép. Én hadd nyissam ki +előtte az ajtót. Hiszen ismersz.
+Az öreg értően hunyorított szemével, sokszor látott az utóbbi +időben úrnőjénél; azt hitte, egészen értjük egymást.
+– Hanem aztán valami baj ne legyen belőle, uram. Nézze, itt ez a +kis kerek nyílás az ajtón arra való, hogy ezen keresztül nézzük, +mikor van vége a mutatványnak. Azt el ne téveszsze ön. Mikor látni +fogja, hogy úrnőm hátrafelé szökik, akkor egyszerre sebesen tárja +fel az ajtót, s aztán, a mint ő kiszökött, ne sokat foglalkozzék +vele, hanem csapja be hirtelen az ajtót, s tolja eléje a reteszt, +-22- különben Amurat úrfi szintén kijön utána; +no iszen az lenne aztán szép mulatság a publikumnak!
+Kedvem lett volna azt a szép mulatságot megszerezni a +publikumnak; azonban biztosítám az öreget, hogy eszem ágában +sincsen ilyen rosz tréfa.
+– De talán még sem teszek valami egészen okos dolgot, ha önt +egyedül hagyom itten.
+Egy pár markába nyomott louisdor felvilágosítá az öreget, hogy +egészen okos dolog lesz az; azzal ott hagyott. Gondolta: elég okos +emberre hagyta ezt a helyet.
+A mint magamra maradtam, bepillantottam az őrnyiláson. Karolin +abban a pillanatban dűlt rá karcsu termetével a meghódított +állatkirályra s diadalmas tekintettel keresett valakit a néző sereg +között.
+Az a valaki itt van.
+Én nem tudom, meg voltam-e őrülve akkor? rám is elragadt-e a +varázs arról a másik oktalan állatról? – Mit akartam? – Meg +akartam-e mutatni ennek a dæmonnak, hogy épen olyan bátor vagyok, +mint ő? Meguntam-e saját életemet? vagy az övét akarom elvenni? +Imádásom áldozatát akarom-e neki bemutatni, vagy meg akarom +gyalázni a világ előtt? – Kinyitottam az ajtót s beléptem a tigris +kalitjába.
+A közönség ijedelmének hörgő moraja fogadta megjelenésemet. +Karolin nem vette azt észre.
+Én pedig csendesen odaléptem hozzá, s a mint a királytigrisre +volt hajolva karcsu termetével: egy teljes forró csókot nyomtam +arczára.
+Erre egy sikoltás hangzott. Karolin ijedten szökött fel +fektéből.
+Most csak két pillanatra emlékezem még.
+Az egyik pillanat az volt, midőn a tigris meglátva engem, egy +szökéssel fölém került és egy csapással lesujtott a földre; a másik +pillanat az volt, midőn Karolin az újra nekem rohanó vadállat elé +veté magát, két kezét maga elé tartva, s ezt kiáltá felém: +-23-
+«Meneküljön ön, nekem végem!»
+És aztán láttam, hogy a tigris éles körmei mint csaptak le fehér +vállaira, láttam, mint szökik fel a vér drága kebeléből, és azzal +elsötétült velem a világ: eszméletemet vesztém.
+Mikor, nem tudom, hány nap múlva, öntudatomhoz kezdtem jönni, a +kórházban találtam magamat, erősen bekötözve és tapaszokkal +beragasztva. Egész csapat orvos állt körül, kik közül a +legokosabbik erősen gratulált hozzá, hogy ilyen szépen +megmenekültem. Ez nem minden emberrel történt volna meg ilyen +símán.
+– Hát Karolin? ez volt első kérdésem.
+– Neki semmi baja! – felelének.
+Csak akkor mondták meg, mikor egészen felgyógyultam, hogy őt +szerteszét tépte a vadállat. Velem történt volna az, ha ő +mentségemre nem siet.
+A mint lábra állhattam, az volt a legelső, hogy törvény elé +idéztek. Legelőször a közbiztonsági hatóságnak volt velem baja, a +miért ily élet- és közbátorság-veszélyeztető merényletet követtem +el; az fizettetett velem nem tudom, hány ezer frankot. Azután a +polgári törvényszék tudatta velem: hogy Karolinnak egy anyai +nagybátyja, mint a menazséria egyetlen örököse, nem tudom, hány +ezer frankot akar rajtam megvenni, a miért az állatszelidítés +klenodiumától megfosztottam az intézetet.
+Ahhoz elmentem magam, hogy egyezzünk ki. Tízezer frankot kért +széttépett unokahugáért. Ennyit bizton követelhet, mert most +kénytelen egész állatseregletét eladni.
+Mondtam, hogy adok neki huszezer frankot: adja el nekem a +tigrist. Megegyeztünk.
+Én aztán fogtam egy pisztolyt, s Amurat barátomat, mikor +legnyugodtabban nézett rám topáz-ragyogásu szemeivel, úgy homlokon +lőttem, hogy fel se jajdult.
+És most vetélytársam bőre, ki szeretőmet elrabolta, ott +-24- van kiterítve hálószobámban, s +valahányszor ágyamba lépek rajta át, eszembe jut róla kidobott husz +és egynehány ezer frankom, s az a két szép varázs ragyogásu kék +szem, a mit soha nem fogok elfelejteni.
+* * *
+«No ez bizony elég nagy bolond volt!» mondá a klubb elnöke. +Lássuk, ki vitatja el tőle az elsőbbséget?
+(Ez is önéletirás.)
+Egyszer egy fénykép lepett meg valamelyik pesti műárus +kirakatában. Egy fekete ruhás hölgy képe; valóságos madonna-arcz; +fejét fekete fátyol borítá, s a fátyol szögleteit összefogva tartá +finom fehér keze. De ha a vonásokban madonna volt is az arcz: +kifejezéseiben inkább a saragossai leány volt, az orleánsi szűz; a +szemekben a szenvedély, melynek nem földi tárgya van, s az ajkakon +a jelleg, mely boldogságot nem árul el.
+Bementem a műárushoz, hogy megvegyem ezt a fényképet. Volt neki +belőle még tiz. Mind a tizet megvettem. Kértem, hogy ne tegyen ki +többet belőle az utczai kirakatba.
+– Kinek az arczképe ez?
+Nem tudta megmondani. Utasított a fényképészhez, a kitől sok más +egyébbel együtt bizományba kapta.
+Futottam a fényképészhez: «Kinek az arczképe ez?»
+Az sem tudta. A mintát Bécsből kapta egy ottani műárustól.
+Felutaztam Bécsbe. Felkerestem a műárust: «Kinek az arczképe +ez?» -25-
+A müárus elmosolyodott rajtam s azt kérdezte, hogy minek akarom +ezt megtudni?
+– Mert nekem e hölgyet látnom kell, ha valahol e földön +meglátható.
+A műárus most még gúnyosabban mosolygott s azt felelte:
+– Az nehezen fog menni, uram, először azért, mert ez a hölgy – +egy királyné… Másodszor azért, mert ez a hölgy egy olyan királyné, +a kinek nem csak hogy fiatal férje van, hanem a kinek azonfölül +épen e perczben egy király udvarol, égő bombákat és granátokat +hajigálva lábaihoz, s a ki e királyi ajándékokat +visszahajigálja.
+A műáruson volt ezután a sor az elbámulásra, midőn a helyett, +hogy e fölfedezésre szépen behuzzam a fejemet gallérom közé, s +elbujjak a kalapom alá és csendesen odább osonjak: minden ujabb +szavaira azt láthatta, hogy arczom hevűl, szemeim égni kezdenek a +belső hőségtől. S midőn megtudám, ki e hölgy, lelkesedve szorítám +arczképét szivemhez: «Igen, igen! egy királynét, egy hősnőt +képzeltem benne mindig, s most már esküszöm, hogy látni fogom őt, +ha odáig el nem veszek.»
+A műárus azt mondta, hogy nem bánja, akármit csinálok, csak az +ötven krajczárt fizessem meg a fényképért, mert annyi az ára. Ettől +fogva el kezdtem futni.
+Futottam nem csak az utczán: a föld minden utazásképes +alkalmatosságain, hanem a légben, a holdban, a képzelet világában. +Elfutottam hajdani meggyőződéseimtől, bölcs rokonaimtól, vagyonom +egy részétől, ép eszemtől; elfutottam saját féllábamtól, és rövid +ifjuságomtól.
+Hiszen négy év előtt nem voltam én sem ősz, sem sánta, sem +reactionárius.
+Legelőször is tehát elfutottam az olaszok iránti sympathiáimtól; +– ha ők Garibaldit imádják, én Croccot imádom; bemegyek az +ostromlott várba, ha vérben uszom is odaig keresztül, s harczolok e +hölgyért, és elveszek érte. De neki meg kell azt tudnia, hogy ő +érte estem el. -26-
+Igazán mondom, olyan hihetetlen ez a történet, hogy ha valaki +nekem mesélné el, azt mondanám, hogy hiszékenységemet akarja +kipróbálni; pedig rajtam annyira megtörtént az, hogy ha akarnám, se +tagadhatnék el belőle semmit, mert fél fejem és fél lábam lépnének +fel ellenem tanunak.
+De hát kezdjük elől!
+Itthon nem szóltam senkinek, hova megyek? Mindenünnen felszedtem +a pénzt, a hol hiteleztek; azt mondtam: nagyszerű jószágvásárlásba +fogok. Azzal szép csendesen elrobogtam Triesztbe, felültem a +legelső olasz gőzösre, mely Anconába volt lapátolandó s azzal olyan +szerencsésen jutottam el az olasz partokra, hogy a zivatar +odacsapott bennünket egy sziklához, s én az övembe rejtett +váltóimon kívül semmit sem mentettem meg a velem vitt +tárgyakból.
+No de legalább az a hasznom volt a hajótörésből, hogy nem +kellett a passusomat vizáltatnom, s a míg Rómába értem, nem +rabolhattak ki.
+Mikor Rómába értem, már akkor javában szervezkedtek a +legitimista szabad-csapatok, a mik az ostromolt Gaeta +felszabadítására az Abruzzokba betörendők voltak.
+Ott találtam néhány párisi ismerősömet, az ottani jeunesse +doréeból, kiket szintén azon magasztos eszme vezetett ide, hogy egy +megtámadott királyi hölgy segítségére siessenek. Mindnyájan +beedzettük karjainkba a meztelen bőrre az ő nevének előbetüjét, a +királyi koronával; az olaszok nagyon értenek ehez. Apró +tűszurásokból alakult betüt bedörzsölnek valami piros festékkel, s +az holtig ott marad.
+Én elmondtam ismerős barátaim előtt szándékomat. Magam alakítok +egy szabadcsapatot, s azt személyesen fogom vezetni. Igen +helyeselték. Mingyárt eszközöltek ki számomra toborzási irodát, +szereztek impressariót, megismertettek fegyverszállítókkal, +emberkufárokkal, s én gyönyörrel számítgattam minden estén pénzem +fogyatkozásáról, -27- mily mértékben növekedett csapatom? – +Derék napbarnította ficzkók voltak; regényes viseletekben: a hány, +annyiféle alakú fövegben; ritkaság volt náluk a csizma. Izmaikat +igen kevés öltöny takarta, és az is ritka összefüggésben állt saját +magával. Nálunk parasztosan úgy mondanák, hogy nagyon rongyosak +voltak a ficzkók. De ki néz ilyesmire az igaz ügy bajnokainál? +Elővigyázatból mégis megnyirattam valamennyit.
+Párisi bourbonista barátaim a saint-germaini negyedből, azt +tanácsolák, hogy legalább kétszázra engedjem felnőni szabad +csapatomat, s miután néhány hétig hadgyakorlatokat tartottam velök, +akkor csatlakozzam a kitünő vezér, Rossolino Pilo zászlója alá. Ezt +azonban nem fogadhattam meg, mert azt tapasztalám, hogy mikor én +egy nap harminczat fogadok, másnap húsz hiányzik belőle, a mit +hajlandó vagyok azon szórakozottságnak tulajdonítani, a minek +valószinűleg a klima az oka Olaszországban; annálfogva elhatározám +magamban, hogy mihelyt hatvannégy emberem lesz együtt, azokkal én +rögtön megindulok a határ felé.
+Ez a hatvannégyes szám nekem strategiai szám volt. A hadseregnek +minden része folytonosan négyfelé elosztható. Ebből én saját +hadműveleti tervet alkottam. A hadsereg minden ütközet után +megkétszereződik, míg végre az ellenségé fölé kerül.
+Vettem mindegyiknek egy pompás karabint, két pisztolyt, egy vágó +szuronyt; a többi magától fog jönni. Hisz én magam is csak annyit +ismertem a hadi tudományból, a mennyit a sakktábla és a +Napoleon-patience után el lehet sajátítani. Elég is az!
+Lőni, vívni a magam részéről még hazulról jól tudok; aztán mikor +a csatába megy az ember, fölteszi az ellenségről, hogy az +mindezekhez nem ért. Ez szüli az önbizalmat.
+Csapatomnak még trombitása is volt, a ki igen jó fiú volt, +csakhogy külön adag rhum kellett neki, mert mindgyárt kiszáradt a +torka. -28-
+Rómából este későn értünk a legközelebbi határszéli faluig, a +hol Rossolino Pilo főhadiszállását tartá. Siettem magamat és +csapatomat rögtön bemutatni a generalissimusnak.
+A fővezér úr alacsony, zömök termetü ferfiú volt, s a mit nagyon +apprehendáltam tőle olasz létére, igen szőke. No de mindegy! Ki néz +a színre? csak a szív legyen jó.
+Előadtam neki szándékomat, hogy én kis csapatommal az igaz +ügyért szándékozom utolsó csepp vérig hadakozni, azért nem kérek +semmit oly epedve, mint hogy ereszszen engemet és vitézeimet +legelől a megkezdendő harczba.
+A generalissimus hangosan felkaczagott e kivánságomra.
+– Ez a mossiö nagyon naiv! Jó is volna előre berohanni, s az +orrunk elől a zsákmány javát elkaparintani!
+Én csak elbámultam e szóra.
+Aztán egész felháborodással feleltem a generalissimusnak:
+– Uram! Én nem jöttem ide rabolni, hanem az igaz ügyért +küzdeni.
+A vezér vállat vont, rám vigyorította két sor szép fehér fogát: +ráfoghatnám, hogy mosolygott, s azzal azt mondta, hogy jól van, +akkor hát maradjak a depotnál, s őrizzem a podgyászt, – +őrizzek!
+A vezér pedig egyenesen kimondá, hogy másként egész vállalatomat +nem autorizálja, ha csak nem kötelezem magamat, hogy a kész +zsákmánynak egy negyed részét s a foglyok váltságdíjának tiz +százalékát, minthogy ez nehezebben behajtható, neki fogom +átszolgáltatni.
+No ezt meg már épen nem értettem. «Hiszen uram: a hadi +foglyokért csak nem veszünk tán váltságdíjat? Ki fizetné azt +ki?»
+– Nem épen hadi foglyokról van szó! – magyarázá azután a vezér, +– hanem megesik, hogy egy-egy gazdag bérlő, egy előkelő úrfi, vagy +úrnő, vagy más afféle, kerül hadműveleteink által hatáskörünkbe; +azoknak rokonaik -29- vannak, kik örömest megerőtetik magukat +bizonyos összegek nélkülözésére, miket az igaz ügy bajnokai jobb +czélokra tudnak felhasználni – csak hogy szeretteik személyét egy +darabban kaphassák ismét vissza.
+Ez a neme a hadviselésnek legkevésbé sem nyerte meg tetszésemet. +Azt feleltem rá: «Addio signor!» s kvártélymesteremmel, +Trivulzioval neki indultam csapatom számára szállást keresni, mert +hogy Italia ege igen költői ég, olyankor, mikor eső nem esik; most +azonban épen nagyon esett. Abban a faluban minden ház tömve, dugva +volt már korábban jött halandókkal, s az én egész +szállásmesterségem nem terjedhetett tovább, mint hogy kinn a gyepen +kifeszítettem azt a ponyvát, a mit magammal hoztam sátornak.
+– Capitano! – monda oldalba döfve könyökkel Trivulzio, mikor +kinn voltunk a falu határán. – Én azt mondom, ne csináljunk mi itt +sátort, hanem gyújtsunk őrtüzeket, s míg azokról azt fogja hinni +minden ember, hogy mi itt pirítjuk a fogainkat: én az éj sötétében, +az esőben, az ismeretes szakadékokon keresztül bevezetem önt az +igéret földére, s aztán kezdjük a vállalatot a saját +szakállunkra.
+– De hogy tegyünk ilyen merész kezdeményezést a fővezér tudta és +akarata nélkül? Mit szólna ehez Rossolino Pilo?
+Trivulzio elnevette magát:
+– Hiszen nem Rossolino Pilo az, hanem Crocco, a fülmetsző. Most +eresztették ki a Bagnoból. Itt minden ember valami más nevezetes +embernek a nevét viseli. Azt gondolja ön, hogy engem otthon +Trivulsionok hínak? ön is jobban teszi, ha valami hires nevet elfog +a maga számára Önnek olyan jó angol képe van, capitano; jól tenné, +ha Wisemannak nevezné el magát; az a név ezen a tájon igen jó +hangzással bir.
+– Nekem nincs szükségem álnévre. Viseljenek álarczot azok, a kik +félnek egykor tetteikért számot adni. Én -30- csak olyan +hőstettekre készülök, a mikkel dicsekedni szokás.
+– Mi mindnyájan, a kik önnel vagyunk, capitano, – biztosíta az +olasz. – Minket csak a szent ügy lelkesit. Óh madonna! Itt viselem +keblemen a képét, s minden este, minden reggel megcsókolom. Hát ön +nem visel-e madonna képet a mellén? Még egyszer sem láttam, hogy +azt ajkához érintette volna. Pedig az áldást hoz, signore capitano: +az megóv a golyóktól, az árulástól, a kémektől, és a rothasztó +láztól.
+Félbe kellett szakítanom a fecsegőt; olyan tárgyról beszélt, a +mi már is elvette eszemet.
+– Tehát te nem hiszed, hogy bennünket ezen csapatvezér parancsa +kötelez?
+– Egyiké sem signore capitano. Óh legyen ön arra készen, hogy +találkozni fog ön még nagyobb nevű emberekkel is. Ne csodálkozzék +rajta, ha egyszer magával Ferencz királylyal is össze fog +találkozni: mert akadnak szemtelenek, a kik az ő nevét is +felveszik; de én majd ráismerek az én emberemre. Sőt megeshetik az +is, hogy egyszer valami kalandornő tévutra vezeti önt, magával a +hős királyné nevével. Óh capitano: őrizkedjék ön a szép +asszonyoktól.
+Majd kiszalasztottam a számon azt a szót, hogy: óh arra meg már +én fogok ráismerni! Hisz egész lelkem tele van az ő képével.
+Én tehát egészen megnyugodtam abban a szerencsés véletlenben, +hogy íme, a jó sors kezemre adott egy becsületes, lelkesült hadfit, +ki helyettem is bír elég ravaszsággal a mindenféle jellegü sok +hamis ember eszén túljárni, s rábiztam, hogy kalauzolja tehát +csapatomat, a merre legsikeresebben czélhoz érni remél. Még azon +éjjel neki vágtunk a hegyeknek.
+Három nap és három éjjel vezetett bennünket Trivulzio, mesés +járhatlanságu hegyszakadékokon, regényes bozótokon, hídtalan hegyi +patakokon keresztül, mely idő alatt -31- zöld borsónál és nyers +káposztánál egyebet nem ettünk, s melynek végén egész csapatom +velem együtt épen olyan rongyos volt, mint mielőtt új ruhába +felöltöztettem valamennyit.
+Ellenségre az igaz, hogy ez idő alatt nem találtunk: miután nem +is volt valószínü, hogy az ellenségnek valami különös bolond kedve +támadjon ugyanazon az úton velünk szemközt sétautat +kezdeményezni.
+Hanem azért a hadviselés legelső próbatételén mégis szerencsésen +által estem.
+Nehéz e legelső próbatettet úgy praecise körülirni, hogy azt +megértsék, és még se értsék. Pedig a hadjáratok legnagyobb hősei +mind tudnak arról eleget beszélni.
+Van egy titkos borzalom mindenkiben, a ki még táborozásban nem +volt, s először indul neki az ismeretlennek.
+Ki ez az ismeretlen?
+Talán a repkedő golyó? Az igaz, hogy ezzel is kell egy kis idő, +míg megbarátkozunk. Az első füttyentés olyan rémületes, úgy zeng, +zizeg, nincs az a kisértetes accord, mely azt ki tudná fejezni. És +mikor az ember a legelsőt megkapja, mikor hallja pattanni a saját +bőrét: még a fájdalmat nem érzi, csak a megdöbbenést. A golyó +felszentelte! olyan, mintha az ember az egyik életből a másikba +lépne át teljes öntudattal. Az egy nagy, egy ünnepélyes pillanat: +hasonló az oltárelőtti esküvőhöz. De már a második golyónál nincsen +az, s mikor az ütközet hevében egész darázsraja a golyóknak döngi a +halálos disharmoniát, semmi hatása sincs ránk többé.
+De a legelső próba, a mit a hadfi kiáll, nem a golyó, nem a seb, +hanem egy bizonyos állapot, melyen keresztül kell mennie, és melyet +ki nem kerülhet: ha pánczélinget viselne is, és ha sarkig a Lethe +vizébe mártatott volna is, hogy bőrét ne fogja fegyver, – nincs +számára menekülés. Benne van ez állapotban a legelső közös bivouac +után, melyet hiveivel egy közös szalmán heverve eltöltött. A +legelső csípés az az embernek a nyakán. -32-
+Egy megnevezhetetlen, egy leirhatatlan szörnyeteg, melynek +nálunk, a magas társaságokban még a nevét sem ismeri senki. Egy +borzadalmas megalázója az emberi nemnek, egy mikroscopikus fenevad, +kinek puszta egyoldalu barátsága is, bár nem viszonoztatik, még is +szégyenítő; és a ki ellen nem véd se vitézség, se vasjellem, se +hadvezéri óvakodás: hogy egy bajtársi csókkal fel ne avassa a +többiek egyenrangu kollégájává.
+Ez az első próbája a hadjáratnak, a min a hadfinak keresztül +szokás esni. Később aztán a helyzet attributumának veszi az ember, +s egészen normalis viszonyba jön vele; s akkor harcz és +bivouac-edzettnek nevezheti magát, s a dologban még bizonyos +szabályszerü összeköttetést talál a tiszt és közlegénység között; +de én soha sem békültem ki az átkozott helyzettel, s a hozott +áldozatok legnagyobbikának nevezem azt most is, mint neveztem +akkor, midőn a gyehennai szalmán heverve bajtársaim mellett, az +imádott képet invocáltam: «Oh madonna! lebegj előttem, hogy ne +érezzek semmi földi érzést!»
+N’en parlons plus! – A kipróbáltatás nálam e nemben tökéletes +volt.
+Harmadnap estére értük utunkban a legelső falut.
+Ott beszállásoltunk a pap házába. A népség mind elszaladt +előlünk az erdőbe, a pap is; olyan nagy volt a rokonszenv irántunk. +Hanem annyi kecske mégis maradt otthon, a mennyi csapatomnak +vacsorára elég leendett.
+Mig azt főzték, én kiterítettem a kőasztalra térképemet, s +elkezdtem belőle tájékozni magamat, hogy hol járhattunk eddig, és +hol vagyunk most?
+Hát majd a gerendáig ugrottam dühömben.
+– Corpo di diavolo! Te Trivulzio! cane maledetto! Hiszen három +nap, három éjjel azért járattad velünk a bolondját, hogy ma este +négy egész migliával távolabb vagyunk Gaetától, mint a honnan +kiindultunk ezelőtt négy nappal.
+Még nevetett rajtam. -33-
+– Hiszen, capitano, ezt nevezik diversiónak, a mi az ellenséget +szintén megfelelő diversióra kényszerítendi.
+– De én nem jöttem ide az ellenséggel menuettet járni. Én +egyenesen rajta akarok törni. Én harczolni jöttem ide, nem a +hegymászásban a térdemen lyukakat koptatni, s zöld borsót enni +nyersen. Fogj hozzá, hogy czél felé vigy bennünket, vagy elcsaplak +pokolba; megköszönheted, ha meg nem lőlek, mint a kutyát, aztán +vezetem magam a csapatomat torony irányában, a hol országutat látok +a mappán.
+Ez elég világosan és érthetően vala mondva signor Trivulzionak, +a ki azután nem is tett semmi ellenvetést, hanem engedelmesen +megadta magát s igéretet tőn, hogy akár holnap mindgyárt belevisz +az ellenség kellő közepébe.
+Szavát tartotta.
+Másnap hajnalban fényes napvilág mellett rukkoltunk ki a járt +útra, s a hogy iránytűm tanusítá, ezuttal a tengerpart felé vett +irányban.
+Első napi hadjáratunk sikere meglepő volt.
+A hány falun és majorházon keresztül vonultunk, mindenütt az +olasz tricolor lobogott már; a népség teljes lázadásban a legitim +dynastia ellen. E gonosz lázadást puszta megjelenésünk legyőzte +mindennütt. A lobogókat rögtön felcseréltettem a Bourbon +zászlókkal, a birákat és véneket felesküdtettem a dynastia iránti +hűségre, s a fegyverfogható ifjuságból kiválogattam a javát, mely +velünk harczolni igérkezett. Minden ponton «jöttem, láttam, +győztem!» Fel nem tartóztathatta diadalutamat senki.
+Másnap déltájon, a mint egy hegyi patak völgyén felfelé +vonultam, mintegy százra felszaporodott csapatommal, egyszerre egy +malom fogta el utunkat.
+A malom úgy volt építve a hegyvágányon keresztül, hogy mind a +patakot, mind az utat befedte; a patak a kerekei között, az út a +kapui alatt vitt keresztül.
+A malom kapui pedig be voltak zárva. -34-
+És a malom ablakából nagy kihívóan lengett alá egész a földig +egy hosszú három színű zászló.
+– Capitano! – mondá ekkor az én Trivulziom. – Mi itt most csunya +zsákutczába jutottunk. Ez a Rampognoso-malom. Úgy számítottam rá, +mint bizonyos szállásra a hol megpihenhetünk. Az öreg molnár +legjobb hívünk volt, s most ime, ő is a forradalmi zászlóval fogad +bennünket. Alkalmasint a fiatal asszony az oka, a kit a fia hozott +a házhoz a Romagnából. Ezek az asszonyszemélyek mind exaltadók és +italianissimák. Innen most vagy vissza kell fordulnunk, vagy +ostromot kell a malom ellen intéznünk.
+– Szamárság! – feleltem én Trivulzionak. – Egy malom! Ezzel +elbánunk. A molnár kitüzte a tricolort, mert bizonyosan valami +ujságban azt olvasta, hogy most ez a divat; egyszerűen megüzenjük +neki, hogy vegye le azt a háromszínüt, aztán nyissa ki a kaput s +akkor majd eszére tér. Eredj oda és szólítsd fel.
+Trivulzionak több esze volt, mint hogy szót fogadjon; a helyett +felkeresett a csapatban egy fiatal sihedert, azt küldte a malomhoz, +azzal az üzenettel, hogy Fra Trivulzio tiszteli a Rampognoso +gazdáját, nem engedné-e meg néki, hogy egy zsák tengerit bevigyen a +malomba őrletni?
+Mi a sziklautban meghuzódva vártuk a küldetés eredményét.
+A malom tömör épülete mintegy ötszáz lépésnyire lehetett +előttünk. A discursust küldöttünk és a Rampognoso lakói között nem +lehetett hallanunk a malomzuhatag robajától, hanem azt jól +láthattam, a mint egyszer a malombástya egyik ablakán át egy fehér +kéz és egy fehér kar kinyúlt, s parlamentairünket egy fazék forró +vízzel nyakon öntötte.
+Az ordítva jött vissza, a válasz fejében az égés hólyagait +mutatva felgyürt karján és mezetlen vállain.
+– Eh bien! – mondék, hadvezéri nyugalommal. – Ha a molnár nem +nyitja ki kapuját, majd kinyitjuk magunk. -35-
+S azzal, hogy hadvezéri nyugalmamat bebizonyítsam, kivontam +kardomat; jelt adtam a trombitásnak, hogy fujjon indulót, s magam +merészen csapatom élére állva, neki indultam az ellenséges +malomnak.
+Midőn körülbelül ötven lépésnyire jutottunk a kapuhoz, a malom +ablakából két lövést tettek ránk, azok közül egyik talált. Ugyanaz +a fiatal ficzkó, kit az imént leforáztak, kapta meg azt is. A golyó +a czombjába furódott s arra ő összeroskadt.
+Az én csapatom e két lövésre úgy elfutott mellőlem, hogy nem +maradt ott egyéb, mint a megbénított sebesült. Azt is nekem kellett +hátamra vennem, hogy utánok vigyem. Meg sem álltak addig a kirugó +szikláig, a mely a malomból jöhető lövések ellen fedte valamennyit. +A malomból, azonban nem lőttek ránk többet.
+– No ti ugyan szép vitézek vagytok! – magasztalám őket. – Most +már bánom nagyon, hogy Trivulzio szavát nem fogadtam meg mingyárt +eleve, s vissza nem tértem a malomtól a szélesebb útra.
+– Most pedig már nem térünk vissza többé! – mondá Trivulzio +sötéten.
+– Nem bizony, capitano! – bizonyozott, puskája agyával döngetve +a földet, egy szemig szakáll banditaképü ficzkó. – Most már vér +folyott, s a vér vért kiván.
+– De hát mi lesz, ha itt maradunk?
+– Bevárjuk az éjt, s akkor majd meglátja ön, hogy mi lesz?
+Azzal a férfiak mindegyike odament a vérében fetrengő +sebesülthöz s mutató-ujját belemártva annak kifolyt vérébe, egy-egy +pontot csinált magán, a homlokán, a két vállán és a mellén, a hogy +keresztet szoktunk magunkra vetni.
+Nyolcz férfi pedig különvált közülök s az erdőben szótlanúl +eltünt.
+A többi ottmaradt velem késő éjig, néma duzzogásban töltve az +időt. -36-
+Éjfél előtt egy órával a bérczi út magaslatán három tüzet +láttunk fellobogni.
+– Ezek ők! – súgá fülembe Trivulzio.
+S azután néhány perczre mintha hosszufarkú égő meteorok +szállnának onnan a magasból alá. Azok gyantás kanóczok voltak, +miket eltávozott embereim a bérczfalról hajigáltak a malom +felé.
+Trivulzio megmagyarázta, hogyan?
+Egy szívós fiatal fát lehajtanak egész a földig s czövekhez +kötik; akkor sudarához hozzákötnek egy kéve czipruságat, a kéve +közepébe kő van kötve, mely súlyt adjon neki; akkor azt +meggyújtják. A mint a láng a czövek kötelékét elégeti, a lekötött +csemete felszabadúl, s felcsapó sudarával messzire ellövi az égő +czipruskévét! Ezek hullanak onnan a magasból alá az ostromolt malom +felé.
+A látvány gyönyörködtetett és izgalmat adott; sajátságos új neme +az ostromnak. Vagy tán azért új, mert nagyon is régi. Még az +etruriai hadviselésből való.
+Az égő röpkék sürűen hullottak a malom felé s szerteszórták +magok körül sziporkáikat, a hol leestek. Néhol már meggyuladt tőlük +a bozót s éles fényt vetett a malom oldalfalaira.
+Egyszer egy jól irányzott löveg épen a malom tetejét érte. +Pillanat múlva lángban állt a tető.
+Ekkor harczosaim, mintegy jelszóra, hirtelen kirohantak +rejtekeikből s elkezdtek a malom ablakaira tüzelni.
+Azokból nem lőttek ránk többé vissza. Az ostrom könnyű munka +volt. A malomlakók el voltak foglalva az oltással, s mi sértetlenül +hatoltunk ezuttal egész a kapuig.
+Egy előre levágott nagy fatörzs, melyet tiz férfi emelt, +szolgált kaputörő kosúl, s bedöntötte a deszkatorlaszt.
+Embereim vad ordítással rohantak az udvarra.
+A harcz mámora magamat is megrészegíte. Minő harcz volt ez, +melyben résztvettem! Éjszaka, tűzfénynél, idegen hangok, idegen +szenvedélyek ádáz ordítása közben. Magam is el voltam kábulva. Első +voltam azok között, kik a bezúzott -37- kapun átrohantak a malom +udvarára. A malom folyosójáról újabb lövések fogadtak bennünket. A +bennszorultak kétségbeesetten védték magukat. Hanem a védelem rövid +ideig tartott. Egy pár elszánt ficzkó felmászott a folyosóra s +onnan kezdett a védőkre tüzelni. Egyszer aztán a malom égő teteje +bezuhant s a malomba szorított védőket odatemette. Kik voltak, +hányan voltak? soha sem tudtam meg. A tűz és füst egyszerre +elnémítá halálkiáltásukat. A malom belseje ekkor egyszerre rémesen +kivilágosodott; a láng minden ablakon kicsapott. E rémvilágítás +mellett egy fehér női alak kúszott fel a tűzfal meredek oldalain a +malom belsejéből. Csak félkézzel segíthetett magán, mert másik +kezével egy kis csecsemőt szorított kebléhez. Gyönyörű fiatal nő +volt; szétszórt fekete haja ziláltan repkedett fehér vállai körül; +a mint a tűzfal tetejére felért, ott meglapúlt s szilaj tekintettel +nézett le felénk és az alant fellobogó tűztengerre.
+– Ez asszonyon segíteni kell – kiálték Trivulzionak – minden +áron!
+– Jól van, segítek! – mondá és utána kúszott fel a tűzfalon, s +mikor elérte az asszonyt, akkor megragadta karjánál fogva s +letaszította az alant ropogó tűzbe.
+De a nő nem esett le a tűzbe, hanem fennakadt egy kiálló +vashorogban öltönyénél fogva.
+És én ott láttam őt csüggni és kezével gyermekét takargatni, míg +a lángok el nem érték, és le nem zuhant a zsarátnakba, és kellett +hallanom vérfagyasztó kínordítását, mit egy csecsemő sírása +kisért.
+A mit a haldokló e perczben érzett: e borzalmat érzem én azóta +folyvást, és érezni fogom holtig.
+Másnap, midőn egy forrás kőmedenczéjében megmostam arczomat a +tegnapi koromtól, elijedtem magamtól; hajam félfele és félszakállam +teli volt ősz szálakkal. A tegnapi éj borzalma egyszerre +megőszített.
+Folyvást a kínlódó női alak rémarcza lebegett előttem.
+Elővontam keblemből az arczképet, mely engem idáig -38- hozott: ez +adjon lelkemnek vigaszt, hisz ez a borzalom is az ő megmentésére +történt. Hasztalan! Ama vergődő halálarcz szemeim és az arczkép +közé tolakodott, s csak azt láttam ébren és aludva. Oh Madonna, +vedd el rólam ez emlékezetet!
+Ha én is olyan könnyen tudnék feledni, mint ezek a czimborák, +kik a legelső madonnakép előtt azon véresen összetett kezekkel +leimádkozzák bűneiket, s aztán minden jól van – oda bent.
+Szemrehányást tettem Trivulzionak oktalan kegyetlenségéért.
+– Óh capitano. Ebbe ne szóljon ön bele. Ezt mi jobban értjük. +Nálunk az asszonynép csak olyan ellenség, mint a férfi. Ha ön a +háta mögött az asszonyoknak kegyelmet oszt: azt fogja észrevenni, +hogy egyszer csak két tűz közé szorúlt. Rémhírnek kell előttünk +járni. Ha felőlünk az a hír terjed, hogy kegyelmes, irgalmas +ficzkók vagyunk, mindenütt ránk fognak törni; de ha megtudják, hogy +nem kimélünk senkit, észreveszik, hogy nem lehet velünk +tréfálni.
+Tizennégy nap alatt aztán felégettünk vagy húsz majorságot és +mezei úri lakot; nem számítva a könnyü szerrel megsarczolt +falvakat, mik fizettek, csak menjünk odább.
+Az utolsó faluban, a hol tizennegyedik napon véletlenül +megjelentünk, a templomajtóra két kiáltványt találtam egymás mellé +kiragasztva. Mindkettőn saját nevemet pillantám meg nagy betükkel a +szöveg között.
+Az egyik kiáltvány a piemonti dandárnoké volt, melyben engem +«briganti vezér» czímmel tisztel meg s elrendeli, hogy a hol meg +foghatnak, ott felakaszszanak; a másik pedig Crocco kiáltványa +volt, melyben engedetlenségem miatt proscribál, s mint a fővezér +terveit összezavaró lázadót, a hol megkaphat, főbelövetni igér. +Mind a két kiáltványt eltettem emlékeim közé.
+E szerint akár előre megyek, akár hátra megyek, egy a fizetés. +-39-
+Előre fogok menni.
+Már ekkor annyira közel voltunk Gaétához, hogy az ostromzároló +piemontiak tábortüzeit láthattuk a hegyekről, s a távolban +kéklettek előttünk Gaéta ormai, a tengertől félig körítve.
+Vakmerő csapatom már akkor néhány száz főre szaporodott. Hogy +hányan voltunk, azt soha sem számlálhattam meg; mert egy rész +mindig portyázni járt.
+Az utolsó napon összehívtam őket s jól lelkükre beszéltem. A +kinek bátorsága van velem jönni, jőjjön. Most itt állunk a +végczélnál. Éjjel megkísértjük keresztül törni az ellenség +ostromzárlatán s hírt viszünk az ostromlottaknak, hogy a felmentő +sereg közeledik. Hogy czélt érhessünk, szükséges lesz a várőrséget +tudósítani, hogy egyidejüleg történendő kirohanással nekünk kezöket +nyújtsák. Ki vállalkozik a várba az ellenségen át beszökni?
+Trivulzio azt mondá, hogy megteszi ő. Felöltözött abruzzi +parasztnak, megrakott egy öszvért élelmi szerrel, s azt lehajtotta +a piemonti tábor felé. A jeladás leendett egy fehér röppentyü, +éjféltájon, a gaétai felénk néző várfokról.
+Tehát itt vagyok már az ő közelében, csak egy rövid +élethalálharcz van még közöttünk, hogy előtte letérdepelhessek és +azt mondhassam: «Asszonyom, én elhagytam hazát, hitet, boldogságot, +hogy éretted meghalhassak!»
+Alig vártam azt az éjfélt, azt a jeladást.
+A röppentyü csakugyan fölszállt a várfokról: tehát Trivulzio +szerencsésen megérkezett.
+Én erre egész nap rejtve tartott csapatomat gyors menettel +indítám meg az ellenséges ostromzárlat felé. Őrült merészség volt +az, de csaknem sikerült. A meglepett ellenség nem ismerte fel a +sötétben számunkat, s szinte utat nyitott; rendetlen puskázás +közben folyvást előre nyomultunk, csak öt percz kelle még, hogy a +szemközt jövő nápolyi csapatnak kezünket nyujthassuk; – ekkor egy +szerencsétlen golyó czombomat fúrja át; én összeroskadok, +-40- s az én harczosaim, a mint elesni látnak, +egyszerre megoldják a kereket s otthagynak a földön, a piemontiak +körme között. Én persze, semerre se futhattam.
+Két percz múlva ott függtem egy fán. A procedurát nem irom le. +Azt mondják, kellemetes érzés. Én nem találtam annak.
+Mikor ismét felnyitottam szemeimet, egy vastag boltozatú +szobában találtam magamat az ágyon fekve. A szobát két ölnyi vastag +falon át világította egy sokszorosan elrácsolt kicsiny ablak. +Mellettem hosszú sor ágyon szintén feküdt még sok ember, a kiket én +nem ismertem. Hanem az ágyam fejénél guggoló alakban ráismertem +Trivulziora.
+– Hol vagyok? – kérdezém bágyadtan.
+– Gaetában, signore!
+E névre valami delejes sugár járta keresztül egyszerre minden +eremet.
+– Igen bizony! Mi jobban verekedtünk, mint az ön mihaszna +ficzkói, s épen jókor érkeztünk, hogy önt leemeljük a fáról. Ön +átkozott rosz helyzetben volt. De ne hányjavesse magát az ágyon, +signore, mert kötelékei felszakadnak.
+Csak akkor vettem észre, hogy egy lábam már nincs.
+– Hová lett a ballábam?
+– Ne busúljon, signore! az orvosnak megmondtam, hogy ön gazdag +nobili Ázsiából vagy Valachiából, vagy nem tudom honnan, a ki +magával fogja emlékül vinni a lábát; a dottore eltette +spiritusba.
+Tehát még ez is kellett nekem.
+De legalább czélnál voltam. Itt voltam az ő közelében. Meglehet, +hogy ő most épen fejem fölött jár, s e tudat mily boldogító.
+Egy félénk kérdést intéztem Trivulziohoz.
+– Mit tudsz a királynéról?
+– Oh signore, az egy hősnő. Már kétszer volt itt ön felől +tudakozódni.
+– És én aludtam! -41-
+– Pedig mélyen. Most egy órája hagyták abba a bombázást, bizony +jó álma lehetett önnek, hogy fel nem ébredt rá. Azóta már hoztak új +sebesülteket, s így bizonyos, hogy a királyné ismét le fog jönni. Ő +felsége mindennap személyesen szokta megkérdezni a súlyosabb +sebesültektől, hogy vannak? Mondhatom, hogy önnek az esete +különösen érdekelte ő felségét; hozzám is nyájasan szólt, midőn +megtudta, hogy önt ápolom.
+Keblembe nyúltam. Az arczkép ott volt. Azt nem vették el tőlem, +mikor felkötöttek. Előérzetem sugallta, hogy egyszerű +csontszelenczébe foglaltassam azt, mely senki birvágyát nem +ingerli.
+Tehát vágyaim czélpontjánál voltam elvégre. Fél lábbal s félig +megőszült fejjel, az igaz; de mégis czélnál voltam. Ideálom egy +királyné, és a királyné gyöngéd fehér keze már kétszer érinté forró +homlokomat. Nem sokára színről-színre fogom őt látni. – Nem gazdag +kárpótlás-e ez küzdelmeimért?
+Délután a tábori feltserek nagy tevékenységgel forgolódtak +körülöttünk; minden betegnek a vánkosát a tisztábbik felével +fordították kifelé, s a kik nagyon jajgattak, azoknak dupla portió +opiumot adtak be, hogy sorsukkal meg legyenek elégedve. Az volt a +szó, hogy a királyné meg fogja a sebesülteket látogatni.
+Én semmi mákonyt sem kivántam. Seblázam daczára egészen +öntudatomnál birtam magamat tartani, s Trivulziot megbiztam, hogy +ha el találnék aludni, míg a királyné lejön, okvetlenül ébreszszen +fel.
+Az az elalvás pedig nagyon könnyen állott nálam. A sok +vérvesztés és a chloroform utóhatása folytonos aluszékonyságra +hangolta idegeimet, mik aztán a felébredéskor annál izgatottabbak +voltak. Szüntelen álomban éltem, ébren úgy, mint alva, s mindig a +fényes álomkép lebegett előttem, melynek mását keblemen +viseltem.
+Az álom és ébrenlét visiói között alig tudok most különböztetést +tenni; de úgy hiszem, hogy az mégis megtörtént -42- dolog, a +midőn a kazamáta nehéz ajtaja felnyílt, s rajta, mint egy +dicsfénytől elárasztott mennyei alak, lépett lépcsőnként alá egy +királynői tünemény. Egy nő, angyalok arczával, cherubok termetével. +E dicsfénytől körülsugárzott alak odalebegett ágyamhoz, s én ismét +éreztem fájdalomcsillapító kezének érintését homlokomon; és aztán +megragadtam e kezet forró kezeimmel, és égő ajkaimhoz vontam azt, +és a túlvilág extasisát éreztem ez alatt.
+Az apocalypsis fényalakja megpillantá a keblemen szétnyilt +csontszelenczét, s egy vékony kis irónnal odajegyzé az arczkép alá +saját nevét. Aztán eltünt előlem ismét; s én visszaroskadtam a +túlvilági gyönyör, s az árnyékvilági fájdalom kábulatába.
+Álmodtam-e azt, vagy ébren láttam? nem tudom. De annyi bizonyos, +hogy a keblemben viselt arczkép alatt ott van a királyné +aláirása.
+Egy hét múlva Gaéta kapitulált.
+Én az olaszok kezébe jutottam.
+Nem sok idő kellett hozzá, hogy felgyógyúljak. Akkor útnak +eresztettek.
+Szabad volt akárhová mennem, csak Rómába nem, a hol a királyné +lakott.
+Tehát hazajöttem.
+És most itthon vagyok.
+Megnyertem imádott ideálomnak – egy kézcsókját.
+És kaptam érette egy falábat.
+És valahányszor a tükörbe tekintek, és a fehér csimbókokat +meglátom hajam, szakállam között, eszembe jutnak a malomba égett nő +és csecsemő alakjai; és a felégetett majorházak, a miknek +tulajdonosai nekem nem vétettek semmit.
+És valahányszor nyakkendőmet felkötöm, egy vékony vörös vonal a +nyakamon eszembe juttatja, hogy már én egyszer a másvilágon is +voltam.
+És mindezt azért, hogy egy királynénak, ki nekem eszményképem, +egy kézcsókjára szert tehessek. -43-
+«No ez bizony még az elsőnél is nagyobb bolond volt!» szólt a +pályabirálók egyike.
+«Legalább elismerő oklevélre érdemes!» szólt a második.
+«Menjünk sorba!» szólt a harmadik biráló; «most az én bolondom +következik, a ki az előrebocsátott mindkettőnél nagyobb.»
+«Halljuk érdemeit.»
+«Az én bolondom egy nőbe szerelmes, ki nem az övé, s a kiért +minden vagyonát elpazarolja.»
+«Mindennapi történet.»
+«De az a nő nem rég még saját neje volt; akkor gyülölte, ki nem +állhatta, fűt-fát megmozgatott érte, hogy tőle elválhasson; s mikor +végre elválasztották, mikor a nő ismét férjhez ment máshoz, akkor +eszeveszetten belebolondult és kétségbeesett miatta.»
+A klubb elnöke azon észrevételt tevé, hogy ez ugyan objective +elég bolond constellátió; de mégis minden attól függ, hogy +subjective miképen használtatik fel az illető egyéniségtől.
+«Jól van! szólt az advocatus diaboli, – adjatok ötévi határidőt, +s az én bolondom, ki még most gazdag, becsületes, hírneves, nagy +hazafi, ez idő alatt el fogja pusztítani nagy vagyonát, becsületét, +jó hirét, hazafiúi erényeit – egy asszony miatt, ki az övé volt, s +kit akkor ő gyülölt; ki most a másé, s kit most szeret; és a ki őt +soha sem fogja szeretni.»
+«Megadatik az öt év.»
+És most ez, idáig, a képnek a kerete volt, – az arabeszkeket +láttuk. Most következik a kép, itt kezdődik a regény; a szerelem +bolondjainak a regénye. Egyszerű, mindennapi történet, a minőt +eleget szőtt keresztűl a sors életutainkon; egyik-másik szemlélő +játszott és szerepelt benne – anélkül, hogy tudta volna. +-44-
+Utolsó közgyülése volt a vármegyének.
+Nemcsak azon évben az utolsó, de sok időre, ki tudja mennyi +időre? talán örökmindenkorra utolsó.
+Egy novemberi közgyülés 1861-ben.
+Emlékezetes szép napok!
+Fél lábunk az alkotmányban, fél lábunk az ostromállapotban. Ma +még urak, hívek, szónokok, a közlét életműszerei; holnap rabok, +számüzöttek, csöndes emberek, eldobott rakonczák.
+Szép ország ez a mienk! – Kár, hogy nincs még egy másik +ilyen.
+De siessünk az ülésbe! Ma nagyszerű izgalmat fogunk átélni. A +tisztikar tömegesen lemond; a főispán, e dicső honfi, kimondá: hogy +daczára a tiltó parancsnak, az ülést mégis meg fogja tartani, és e +teremből csak szuronyok hatalmával engedi magát a bizottmánynyal +együtt kiüzetni. Bevárja az erőszakot, mint az egykori római +senatorok, kerekes székeiken ülve, magában a forumban.
+S ha kimondá, megteszi; mert ez olyan ember. A szó: a férfi!
+Ilyennek ismeri mindenki Hartert. Német név, de magyar kebel. Ő +a mi emberünk. Múltja kezeskedik érte.
+Ott volt mindenütt, a hol legjobb embereink voltak. Debreczenben +a gyülésben, Kápolnánál a csatában, s az Új-épületben a vason. +Háromszor kipróbált férfi. Most is ő a lelke, a vezetője a megyei +szabadelvű tábornak.
+Siessünk, hogy el ne mulaszszuk azon szónoklatot, melyet már nem +fognak hozni a hírlapok, mert azok már megkapták a csendes +figyelmeztetést, hogy az ezentúli gyülésekről, a miket eddig szét +nem kergettek a katonák, csak épen annyit szabad referálni, hogy +itt meg itt megtartották a szokott bizottmányi congregatiót, aztán +hazamentek. – Tehát siessünk, hogy jó helyre jussunk. -45-
+Igen! könnyü azt mondani: de a tisztelt megyei közönség, mely a +vidékről még tegnap besereglett, már hajnalban úgy teleülte minden, +a közönség számára fentartott helyiségeit a gyülésteremnek, hogy +oda bennünket semmi erőszak és cselfogás be nem segít; s így +kénytelenek leszünk azzal beérni, ha némi protectió mellett az úri +karzatnak valamelyik falhoz szorított zugában annyi helyet +kaphatunk, a honnan némi choreographiai erőfeszítéssel, +lábujjhegyen állva, az előttünk ülő szebbnél-szebb delnők főkötőire +leláthatunk; sőt talán abban a szerencsében is részesülhetünk, hogy +meghallhatjuk ama szép hölgyeknek udvarló jogvégzett ifjaktól, mi +történik, mondatik és határoztatik most odalenn a teremben, a +honnan álláspontunkig nem hatol fel más, mint a kebelrázó éljenek +egyetemes riadala, és a tropikus hőség, mely egy hollandi +gőzfürdőnek semmiben sem enged.
+E roszúl választott helyzetben ugyan mind elvesztjük azon +remeknél remekebb szónoklatokat, a miknek élvezéseért tulajdonképen +idejöttünk, s a mi sajnos és visszapótolhatlan kár marad mind +reánk, mind az utókorra nézve; – de cserében viszont megkapjuk +mindazt a párbeszédet, a mit a nekünk közvetlenül hátat fordító +fiatal úr folytat az előtte ülő hölgy székének karján keresztül +hajolva, ugyanazon honleánynyal; mialatt a teremben az ország +sorsát intéző határozatok ünnepélyes jelenete folyik.
+A nő egy húsz és huszonöt év közötti szépség. Arcza kissé +creolszínű, s mikor elmélázik, akkor hideg és halavány; de mikor +mosolyog, mikor megelevenül, akkor hő pir ragyog át rajta; ajkainak +mosolyában jószívű gyermetegség vall magára, míg szemeinek mély +titkos örvénye csábítva vonzza mélyére a beleszédülőt. E szemek +tele vannak titkokkal, miket a delejes sugár megértet azzal, a +kinek szánva voltak; míg ugyanazon arcz, szem, ajak, tökéletesen be +tudja magát az előtt zárni, a kit künn akar hagyni a hidegen, – s +egy szemöld-mozdulása -46- megfagyaszt. Ha virágot választana +arczához e nő, rózsát, kaméliát nem ajánlanék neki, hanem +jáczintot. Rózsa, kamélia mosolyog és fecseg; a jáczint lehajtja +titkolózó ajkát s csak a kérdezőnek felel.
+A hölgy termete tökéletes; karcsú, ideges, hajlékony; sűrű, +fekete, természettől göndör haját aranycsipkés egri főkötő fedi, +hosszan lebegő széles, piros szalaggal. Akkor ez volt a divat. Oh! +mi hódítók, mi bájolók voltak vele a nők!
+A vele beszelgető fiatal ember lehet valami húsz éves. Finom, +élveteg arcz, alig serkedő szakállal és bajuszszal; vékony, +ábrándos szemöldök, miknek szelid kifejezését meghazudtolni +törekszik a merész szemjárás, s a gunyoros szájszegletek. Sugár, +hirtelen nőtt termete magán viseli azt a bizonyos lanyhaságot, a +mit látunk fiatal embereknél, a kik elfáradtak a szakállukra való +várakozásban.
+A fiatal nő és a gyermek-ifjú közt valami sajátságos bizalmasság +tetszik fel az első pillanatra, melyet mindjárt meg fogunk érteni, +mihelyt szavaikat kihallgatjuk.
+Lenn a teremben valami kenetteljes hang beszél. Szép, csengő +organum; de álláspontunkon nem lehet belőle érteni semmit.
+A szép hölgy szeretne a szónokra figyelni, s váltig integet +tiltó legyező-mozdulatokkal a háta mögött fecsegő ifjúnak, hogy ne +zavarja figyelmét; a mit ez annál kevésbbé fogad meg.
+– De ne fecsegjen, kérem, mindig! Hagyjon figyelnem. Ugyis +mindig ostobaságokat mond.
+– Ki? Az odalenn?
+A hölgy tréfás boszúsággal legyintett az eléje mutató kézre +gyöngyház-legyezőjével.
+– Hiszen ha olvasni akarod, ellopom a papától az egész beszédet, +úgy, a hogy meg van irva; még azt is megkaphatod benne, miket +idejekorán kitörült.
+(Tegezi a nőt! Az pedig őt nem.) -47-
+– Menjen, hagyjon békét! A legszebb mondatokat elszalasztom.
+– Tapsolj neki s a kedvedért elmondja még egyszer – da capo.
+A nő erre már csak mosolygott.
+S az ifjú csemete szemei észrevették a mosolyt.
+– Nem veszed észre, hogy a papa szemei minden hatalmas +phrasisnál diadalmasan tekintenek ide? Bizonyosan nem az én +arczomon akarja olvasni a hatást. A papa ilyenkor igazán szép +ember, mikor szónokol. Hogy neki hevül; mint kiegyenesedik; csupa +erő és tűz. Ez a megyeházi terem veszedelmes concurrentia nekünk +fiataloknak, itt mindig megvernek bennünket az öregek.
+– Hát miért nem megy maga is le szónokolni? hisz bizottmányi tag +s tiszteletbeli aljegyző?
+– Hja, ahhoz én nem értek. A minap megpróbáltam egy toasztot +kiadni magamból; de úgy belekeveredtem, hogy magam sem tudom, kit +köszöntöttem fel. Nem áll ez nekünk jól. Mikor egy-egy eminens +pajtásom nekidurálja magát, hogy egy maidenspeech lélekvesztőjével +a zöld asztalon keresztül vitorlázzon, mikor a homlokán gyöngyözik +az izzadság, mind a tíz újja reszket, a szemei kidüllednek, a +homloka felhúzott ránczaival préseli a gondolatot: olyankor mindig +engemet is vele együtt lel a hideg, meg a meleg; én reszketek érte, +hogy jaj, mindjárt felborul s odafullad a tengerbe, s mikor aztán +szerencsésen kiköt valahogy a szárazra, úgy örülök neki, mint +valami szerencsés kimenetelű szerencsétlenségnek.
+– Igen, mert maga gyáva.
+– Igaz! Hanem ha én szeretője volnék a maidenspeech-tartónak, +rögtön kiszeretnék belőle; hisz ez elájulni való látvány! De mikor +egy deli öreg úr feláll, s aztán elébb szétnéz nagy nyugodt +tekintettel az egész sokaságon: mintha azt keresné, hogy kinek mit +adjon abból, a mit most mondani fog? azután szórja a hatalmas +phrasisokat, csak úgy zúg tőle a terem, a közbekiáltásokra +-48- rögtön visszafelel, s egy-egy hatalmas +mondás után még feltekint a karzatra is, s végig szedi a tetszés +adóját a rá mosolygó szép szemekből; aztán neki ereszti magát az +indulatáradatnak, s ott áll meg benne, a hol neki tetszik, – végezi +a közriadal mellett. Egy ilyen öreg úr veszedelmes versenytárs. Nem +veszitek ti akkor észre, hogy kopasz, hogy szakálla szürke, de még +talán azt sem, hogy parókát hord és a szakállát festi.
+– Ugyan kérem, ne legyen oly gonosz! feddé őt haragosan az ifjú +hölgy, Hát nincs magában egy csepp fiúi kegyelet sem?
+– Hát mondtam én, hogy a papa festi a szakállát? Nem mondtam én +egy szóval sem. Hisz te legjobban tudod, hogy nem festi. Csak hogy +ma igen jó színben van. Aztán ez a nimbus, a mi őt most körűlveszi! +Azt hiszem, hogy ebben az órában nincs nagyobb ember a hazában, +mint a papa. Látod kis mama, milyen kár volt bennünket odahagynod; +mert ha még mindig kis mama volnál, főispánné volnál és +nagyemberné.
+– Maga tökéletes nagy bolond!
+(Tehát «kis mama!»)
+– A főispánnéság ugyan holnap már visszakéretnék, mert a papa +resignál; de a «nagy ember» czím megmarad.
+– De ugyan hogy tud maga ilyen ünnepélyes, komoly dologról ily +frivol hangon beszélni?
+– Hát tudom én, mi ebben az ünnepélyes dolog? Minden ember itt +hagyja a hivatalát. A papa indítványozza, a többiek követik. Hogy a +papa mi nagylelkűséget követ el? azt én nem értem. Ő úr marad, mint +eddig, s jobban mulat, mint itt; hogy pedig a többi szegény legény +minek köszön le, minek hagyja oda a kenyerét, életpályáját, azt meg +épenséggel nem értem.
+De már ezt egyike a legközelebbi önkénytelen hallgatóknak +(lehet, hogy épen te, szives olvasó) csakugyan nem hagyhatja szó +nélkül, hogy fel ne világosítsa a fiatal embert. -49-
+– Hát csak azért teszik, ifjú barátom, mert drágább nekik +országuk alkotmánya, mint a kenyerük, s a miért tizenkét év előtt +annyi vér folyt, a miért tizenkét év óta annyi sóhaj kelt: a +nemzeti becsületet nem akarják kenyérre kenve megenni.
+A nyúlánk ifjú halavány arcza ettől sem lett pirosabb. Vállat +vonva felel:
+– Hát tudom én, mi az az alkotmány? mi az a nemzeti becsület? +Akkor én még gyerek voltam, s azóta nem tanítottak engemet +arra.
+Szerencsére a további fecsegést félbeszakítja a teremből +felhangzó éljenriadás. A vezérszónok végezte beszédét.
+A megújuló éljenriadal elcsendültével halkabb jelenet +következett. A megyebizottmány nevében az alispán olvasá fel az +ünnepélyes óvástételt, melyben a megyei közönség tiltakozik az +erőszak és alkotmányszegés ellen. Ez alatt oly csend volt még a +karzatokon is, hogy a halk hangon ejtett minden szót meg lehete +hallani. Olyan volt e szavak mindegyike, mint a koporsóra dobott +hant, melylyel a temetkező halottját átadja az engesztelhetlen +sírnak, de tiltakozik az elmulás ellen s apellál a +feltámadásra.
+Ez okirat felolvasását könnyebbült keblek zsibongása váltá fel. +Mindenki attól félt, hogy miként másutt, úgy itt is fegyveres +erőszak fogja meggátolni az ünnepélyes óvástételt. Szerencsésen +végbement az, a nélkül, hogy katonaság érkezett volna. Ebben a +városban épen nem volt laktanya.
+Azután következett, hogy a főjegyző felolvassa a tisztikar +tömeges lemondását. Mind, az elsőtől az utolsóig leteszik +hivatalaikat; sem egy öreget a megszokás, sem egy fiatalt a vágy +meg nem tartott helyén: valamennyien aláirták az okmányt. Ha nincs +alkotmány, nincs tisztviselő.
+A karzaton a nők törűlték szemeiket.
+Mégis szomorú dolog az a lemondás.
+Eldobni egyszerre rangot, hatáskört, kenyeret. -50-
+A férfi megteszi azt, de a nő szeméből mégis utána hull a köny, +mikor rámondja: «jól teszed!»
+És e napokban kilenczezer ilyen férfit fogadnak otthon ily +könyező arczok.
+Egy ütközet volt az, melyből senki sem futott el; melyben +hadvezér volt minden közkatona.
+A sápadt ifjú a karzaton annyit mondott erre sopánkodó +szomszédnőjének:
+– Én csak Világosit sajnálom, a pertárnokot.
+– Hát az is leköszön?
+– Le ám! Pedig húsz esztendő óta szolgál. Nem ért senki a peres +csomagokhoz annyira, mint ő; respectálta minden kormány.
+– Mégis leköszön?
+– Becsület dolga, azt mondják; – hazafiság dolga. Nem lehet neki +maradnia. Mennie kell a többivel együtt. Bánom is én! Ezt is csak +azért sajnálom, mert már most elmennek falura, valami jószágot +bérelnek; pedig én most kezdtem a táncziskolában megismerkedni a +kis Ilonkával. Gyönyörű szép gyermek. Képzelem, milyen falusi +guvart lesz belőle kinn a mezőn.
+– Ismerem, csinos kis leány. Tizennégy éves lehet.
+– Mindegy. Már én mégis szerelmes vagyok bele, s nem bánnám, ha +ezt az egész tragoediát itt visszautasította volna a pesti +drámabíráló bizottmány.
+«Szszszszszszszszszsz!»
+Hangzik minden oldalról. Ki fecseg ily ünnepélyes pillanatban +ott a karzaton?
+– De már megyek innen, mert még kidobnak! súg búcsúzólag az úrfi +a delnőnek. Adieu, kis mama! A processiónál találkozunk.
+– Miféle processiónál?
+– Hát hiszen hallgass oda. Épen most teszi Bélteky Feri az +indítványt, hogy az ünnepélyes gyűlést fejezzük be egy magasztos +ténynyel; menjünk en masse ki a temetőbe, szózatot énekelve, s ott +az eltemetett honvédek sírjára -51- tűzzük ki azt a zászlót, +mely eddig megyeházunk erkélyén lobogott. Nézd, hogy ágaskodik és +szorítja ki magából a hangot. Adieu! Sietek, mert nekem kell vinni +a zászlót! ez az exfőispán fiát illeti. Apropos! Tisztelem a kedves +férjedet. De ne szólj neki róla.
+– Szeles bohó! mosolygott utána a delnő; s aztán mással mulatta +magát.
+A teremben egyhangulag elfogadtatott a fiatal szónok indítványa, +s a karzaton a hölgyek rögtön, mintegy összebeszélve, leszedték +kebleikről, hajfürteikről a virágcsokrokat s egy koszorút fontak +belőlük azon zászló számára, mely díszes helyét még díszesebbel +felváltani indúlt.
+Egy óranegyed múlva az utczán volt az egész gyülekezet, s +megindúlt a menet a temető felé, a szózat szent zsolozsmáját +énekelve.
+Elől az öregek. A vén, kipróbált hazafiak; aztán a fiatal +nemzedék, azután a hölgyek, kisasszonyok. Középen a zászlóvivő. A +zászlót azonban elfoglalta a főispánfi elől az indítványt tevő +lelkes ifjú, s a hölgyek koszorújával feldiszítve, ő maga emelte +azt magasra. Ennélfogva Elemérnek (ez volt neve az ifjú Harternek) +be kellett érni azzal a szereppel, hogy a szózat-éneklők közt a +discantot fújja, míg a szép asszonyságok a soprant énekelték.
+Elemér ugyan erősen visszaélt a benne vetett bizalommal, mert az +ünnepélyes menet közepett, a kis mama oldalán lépdelve, a szózat +dallamos danájára világért sem Vörösmarty lelkesítő költeményének +szövegét énekelte, hanem mindenféle bolondnál bolondabb búcsújáró +éneket, a mik egyébiránt búcsújárók számára sem voltak alkalmasok, +s ez impertinentiájával folyvást nevetésre kényszeríté a hozzá +legközelebb járkáló hölgyek seregét, s számtalan, nem hízelgő +czímezést kapott kis mamájától, ki őt az egész úton nem szűnt meg +szidni és fenyegetni, hogy bizony hazakergeti.
+Azonban az ünnepélyes menet rendét ekkor valami -52- véletlen +intermezzo szakítá félbe, mely nem sokára a közfigyelmet magára +vonta.
+A mint a menet a főutczába, mely a temetőhöz vezetett, +bekanyarodék, ime, szemközt lát jönni a város végéről egy egész +szakasz lovaskatonát.
+Vértesek voltak. Sisakjaik ragyogtak a porfelleg közűl.
+A trombitaszó áthangzott a szózat dallamán.
+Bélteky Feri, a lelkes indítványozó ifjú, e pillanatban, a +véletlen szeszélye következtében oly szívgörcsöt kapott, mely, mint +minden ismerőse tudja, a délczeg ifjút gyakran elő szokta venni. +Szegény, kár érte!
+– Bajtárs! fogd kérlek ezt a zászlót! – rebegé Elemérhez, s +aztán kezét keblére szorítva, kénytelennek érzé magát egy +szegletkőre leülni.
+Gonosz szívgörcs! Az is ilyen rosz pillanatban tud jönni.
+A lovas katona-csapat az egész utczát széltében elfoglalva jött +az ünnepélyes menetre szemközt.
+Ezek voltak azon katonák, kiknek megbizatás adatott, hogy a ma +megtartandott megyei gyűlést fegyveres erővel is szétoszlassák. +Későn érkeztek a szomszéd városból, mely ide nyolcz mértföld; hanem +még mindig elég jókor, hogy az ünnepély végét elrontsák.
+A menet megállt; a férfiak összecsoportosúltak. Mi itt most a +teendő?
+Az utczát, a milyen széles, oly terjedelmében foglalja el +egyfelől a hazafias processió, másfelől a szemközt jövő lovas +katonaság.
+Van azonban az utcza baloldalán egy melléksikátor, valami közle, +mely szintén kivezet a temetőbe.
+A hazafias sokaság az idősb Harter körűl csoportosúlt. Ő volt az +oraculum. Tőle leste mindenki a szót, mit kell tenni e válságos +pillanatban?
+Harter Nándor, az apa, komoly, tapasztalt férfiú volt, ki ily +kényes helyzetben sem vesztette el soha lélekjelenlétét. Rögtön +készen volt a rögtönzött szónoklattal. -53-
+«Honfiak és honleányok! Ime, a nyers erőszak közegei szemközt +jönnek ránk azon az úton, melyen mi a honfihála és keserv adóját +leróni szándékozunk. Ha csupán férfiak volnának e helyen, azt +mondanám, helyünket megálljuk és senkinek ez úton ki nem térünk. +Ámde a gyöngédnem iránti tekintetből fölösleges kimélytelenség +volna durva bántalmakat idézni fel azon nem iránt, melynek épen +védelemmel és ótalommal tartozunk. Isten tanuja annak, hogy ügyünk +igazságos; e nyugodt öntudattal kebleinkben, orczapirulás nélkül +választhatjuk utunkat, s a nyers erőszak közegeit egy pillanatra +sem méltatva, kitérünk előle, s erre a másik úton át rendíthetlen +nyugalommal folytatjuk menetünket a kitűzött czél felé.»
+Ez annyit tett magyarúl, hogy a díszmenet térjen ki a katonaság +elől a közbeeső sikátoron keresztűl.
+Az ifjú Harter kezében volt a koszorúzott zászló.
+– Hová, kérem? kiálta ő legelébb apja bölcs szavaira. Oda be a +közlébe? ezzel a zászlóval együtt?
+Azzal hátrafordúlt a hölgyek felé, s magasra tartva a zászlót, +elkiáltá magát quadrille-előtánczos hangon és műkifejezéssel:
+«Mesdames, en avant! Promenade!»
+S mielőtt valaki megakadályozhatta volna, eléje robogott – az +utána tóduló menyecskék, delnők és kisasszonyok által kísérve – a +vének és ifjak seregének, s vitte őket neki bolond fővel egyenesen +a szemközt jövő katonaságnak. Csak úgy hüledezett bele minden +ember; de ment vele. A katonaság pedig hangos trombita-recsegéssel +jött rájuk szemközt – egész az említett sikátorig. Ott a mint a két +menet összetalálkozott, a lovasság kapitánya jelt adott vitézeinek, +s azok egy rögtöni kanyarulattal betértek a sikátorba az éneklő +csapat elől, szabadon hagyva előttük az utczát. A főtiszt még +üdvözölte is egy kardhajlítással az elől vitt zászlót. Kapott is +érte egy harsogó éljent. -54-
+E merész vállalat egyszerre száz perczenttel emelte Elemér +hitelét férfiak és asszonyok előtt. Pedig tiszta hóbort volt tőle, +tessék elhinni.
+Hanem már erre a napra nem maradhattak el a következményei.
+Miután a fatális szivgörcs a kitünő ifjú szónokot, Bélteky +Ferit, elmaradásra kényszeríté, a fiatalság ráesett Elemérre, hogy +a honvédek sírjánál ő mondjon valami szónoklatot.
+Hiába szabadkozott, hogy ő nem tud hozzá, neki semmi talentuma +ahhoz; nem hagytak neki békét. Kezében volt a zászló, oda tolták a +magas halom mellé, kényszeríték a zászlót letűzni a sírhalom +fejfájához, felemelték vállaikra, s menekülhetlen állapot volt, e +helyzetben valamit mondani kellett a cselekvény mellé.
+Isten neki! tehát «halljuk!»
+Halljuk a nap hősének a fiát, Elemért.
+Elemér tehát – mondott valamit.
+– Ti derék honvédek. A kiket én nem ismertem soha. A kiknek volt +hazátok, a míg éltetek, s hogy meghaltatok, megint van hazátok, és +így különb emberek vagytok, mint mink. Eljöttünk hozzátok +megmondani, hogy még nincs itt a feltámadás napja. Alhattok +békével. Addig is elhoztuk nektek ezt a zászlót, mely nektek egy +életbe került; nekünk pedig került hét forint huszonöt krajczárba, +nyelestől. S most nem tudjuk hova tenni!»
+No képzelhetni, hogy lehordták ez ostoba beszédért Elemér úrfit +ifjak, vének, utoljára még az asszonyok is legjobban a kis +mama.
+– Maga egy éretlen kópé! szidalmazá őt a delnő, midőn hazafelé +kísérte Elemér. Így kellett beszélni egy ily ünnepélyes alkalommal? +Ilyen ostobaságokat kellett mondania?
+– Jól van, jól, no! Kezdj el már megint velem veszekedni, mint +odahaza! felelt neki vissza Elemér.
+– Igen? szólt a hölgy szemrehányó tekintettel. -55- Sokat +veszekedett magával a kis mama úgy-e, míg fia volt?
+– Beszéddel nem; de ezzel a tekintettel! Úgy tudsz az emberre +nézni, mint az anakonda. Nem csoda, ha szegény papának a haja +megőszült ettől a tekintetedtől. – Pardon! Hisz én nem mondtam, +hogy a papának a haja szürke.
+– Menjen, haragszom önre! ön előtt semmi sem szent.
+Azzal a szép hölgy kocsijába engedte magát segíttetni Elemér +által, s nem hívta meg, hogy üljön mellé.
+Olyan nagy volt a haragja!
+Az utolsó lelkesítő toaszt is elhangzott azon a búcsúlakomán, +melyet a zárgyűlés után Harter Nándor a lelépett megyei tisztikar +és feloszlatott megyei bizottmány tiszteletére adott. Azután +mindenki hazament, a teljesített kötelesség jótékony érzetével +keblében.
+A főispánnál nem maradt hátra senki; minden ember tudta jól, +hogy annak most sok dolga van: a lemondásról szóló hivatalos +jelentését kell megirnia, s az kemény dolog lesz. Azonkívül arra is +időt kell neki engedni, hogy a ma tíz órakor ablaka alatt tartandó +fáklyás-zene alkalmával magvas válasz-szónoklatra gondolatait +rendezhesse.
+A vendégek a viszontlátás reményének kifejezése mellett +távoztak, az ünnepelt honfi pedig sietett fáradságos napját újabb +fáradsággal bevégezni dolgozó-szobájában.
+A dolgozó-szoba is megérdemli a leírást, mert lakójának +lelkületére élénk világot vetend. Körűl a falon a nemzeti történet +gyásznapjaiból vett képek. Itt egy lefejezett hős, kit a királyi +eskű daczára végeztek ki, letakarva fehér szemfedővel, lábainál a +megőrült ara; amott egy -56- vérboszút tervelő apa, mellette a tört +szívű leány, kit egy királyi herczeg gyalázott meg; más rámában egy +gyermekeitől búcsúzó fejedelemnő, kit megfosztanak fejedelmi és +anyai czímétől, osztrák zsoldosok és vörös hajú jezsuiták; ismét +másik fekete keretben két halálra készülő magyar főur, ki +börtönében utoljára szorít egymással kezet. Emitt egy gyászruhás +királyleány, ki atyja sírjánál keres ótalmat a bitorló idegen +ellen. Azután tizenhárom arczkép egy sorban, gyászfátyolos babérral +koszorúzva. Majd meg egy véres csatakép, a legsötétebb történelmi +háttérrel. Aztán ismét nevezetes férfiak arczképei. Itt egy magyar +miniszter, ki tavaly főbe lőtte magát. Ott egy magyar ellenzéki +vezér, ki nem rég lőtte magát agyon. Amott ismét egy büszke homlok; +az is magyar miniszter: azt főbelőtték. Azután egy nagynevű magyar +költő: ezt nem tudni, hol lőtték agyon?
+Alig van nemzeti képzőművészet, a lengyelt kivéve, mely annyi +rémalakkal, gyászjelenettel népesítette volna be a lakházak falait, +mint a magyar. Ez is egy darab korrajz. Egész kultusz az már, a +nemzeti martyrologiának kultusza.
+Minő kedélyben lehet az, ki ily jelvényekkel veszi magát +körűl?
+De még nem csak a képek azok. E nehéz gondolatokról beszélnek a +könyvtár ódon kötetei, titkos, rejtegetett könyvek, a hajdan és az +új kor szomorú revelatiói, a falon függő kardok, buzogányok, az +asztalokon papirnyomtatóul heverő emlékezetes kövek, a szögletbe +támasztott pálcza, valamelyik politikai celebritásnak várfogságban +készített faragványával bunkóján, egész az óralánczról lefüggő +aranyba foglalt rézpénzig, melynek zöldrozsdás alapjából e szó +tűnik elő: «Libertas».
+E szoba lakója nem vetheti olyan helyre szemét, a hol meg ne +szólítsa egy nagy, elnyomott panasz.
+Harter Nándor leült iróasztalához, kivette fiókjából +irótárczáját, felnyitotta annak mesterséges zárát, s egy tiszta +lapot kivéve belőle, irt nagy figyelemmel. -57-
+Semmi kétség, hogy ahhoz a tárgyhoz, a miről most van az irás +rendje, nagy figyelem szükséges.
+Nyolczat ütöttek az órák, a midőn készen lett az irással; akkor +csengetett hajdújának.
+– Eredj, hívd át a titkár urat; mondjad, hogy készen vagyok a +jelentésemmel s le akarom tisztáztatni.
+A hajdú elment, s egy percz múlva bejött a titkár.
+Mintegy harmincz éves férfi lehetett. Iskolázott finomságú alak. +Meglátszott rajta, hogy előkelő társaságokban forgolódáshoz van +szokva. Arczvonásai szépek volnának, ha mindegyiknek valami éles +kifejezése nem volna. Például szájának igen szép metszése volna, ha +oly erősen össze nem tartaná, mintha nem hinné elégnek, hogy +nyelvét kötve tartsa, még a fogak és ajkak kettős kapuját is be +kell zárni előtte, sőt még a szép fekete bajuszt is félig lehajtani +rá. A hajlott orr merész vágyakat és erős akaratot fejez ki, a +ráncztalan homlok a fölfelé simított hajjal hideg számítást; s az +összevont szemöldök alól villogó szemek szépek lehetnek, mikor +könnyelmű asszonyok szemébe mosolyognak, de a férfi begombolkozik +előttük, mert a művészi kulcsot látja bennük, mely gondolatainak +nyitját keresgeti.
+– Méltóztatott hivatni? szólt főnökéhez.
+– Becsukta ön maga mögött az ajtókat?
+– Mind a kettőt.
+– Azért kérettem önt, hogy készen van-e a jelentésemmel?
+– Itt van nálam. Méltóztassék átnézni.
+– Fölösleges volna. Ön remekűl tudja az ilyesmit föltenni, s +ismeri nézeteimet. Kérem, majd maradjon itt szobámban s tisztázza +le. Az ív papirt előre aláirtam már.
+– De talán mégis jó volna elolvasni, hát ha valamit kifeledtem +belőle?
+– Nem érek rá. Még sok elintézni valóm van. Így is elkéstem. Már +nyolcz óra múlt, s tíz percz alatt útban kell lennem. -58-
+– El tetszik utazni?
+– Jószágomra megyek. Még az éjjel meg kell érkeznem. Most kapom +a tudósítást a tiszttartomtól, hogy az adóbehajtó megüzente +holnapra a sarczolást. Holnap tizenhat lovast küld a jószágomra; ha +holnaputánig nem fizetek, harminczkettőt, azután hatvannégyet. Én +be akarom várni, míg az egész szakaszt oda küldi, s ezért magamnak +otthon kell lennem, nehogy valami baj támadjon belőle. Az embereim +hevesvérüek. Azért önt kell kérnem, hogy végezze a szükséges +teendőket itthon. Itt a pecsétnyomóm; a jelentésemet küldje meg a +cancellárnak. Négy nap múlva itthon leszek.
+– S ha az alatt megérkeznék a kormánybiztos?
+– Ön át fogja neki adni az irományokat. Itt vannak kulcsaim. Az +irattár kulcsait ismeri ön közöttük.
+– S minek nekem a többi kulcsok?
+– Ezek iróasztalom és többi szekrényeim kulcsai. Tartsa őket +magánál. Nem tudja az ember, hogy a mostani felfordúlt világban mi +történhetik. Eszébe juthat a sok ember közül valakinek, a ki most +össze-vissza parancsolni fog, hogy házmotozást tartson szállásomon. +Arra az esetre jó, ha kéznél vannak a kulcsok. Az iróasztalomban +vannak magánlevelezéseim s okirataim, azokat kérem, nézze át, s ha +valamit vesz közöttük észre, a minek nem volna jó akárki kezébe +jutni, önre bízom, hogy semmisítse meg. Ezekben a szekrényekben +állnak mindenféle czélokra beküldött pénzek: honvéd-egyletekre, +síremlékekre, akadémiára, ünnepélyekre s magam sem tudom, mi +mindenféle alkalmakra kezem alá bízott pénzek. Azt sem tudom +mennyi. Ön legyen szives azokat számba venni, s majd alkalmilag +nekem egy kimutatást adni róluk. Saját pénzeim is vannak közöttük, +azokat válogassa ki és különítse el. Nem tudom, mennyi lehet. +Azután engemet mindennap tudósítson futár által az idebenn +történendők felől. Most pedig adjon parancsot, hogy fogassanak be +rögtön. -59-
+– Hát a fáklyás-zenét nem tetszik bevárni?
+– Micsoda fáklyás-zenét? Nem tudok semmiről. Nekem nem mondta +senki.
+A titkár rajta kapta magát, hogy most valamit kiszalasztott a +száján, a mit nem kellett volna; s aztán azzal büntette meg a rosz, +engedetlen nyelvet, hogy még szorosabban húzta össze ajkai závárát, +sőt bajuszát is oda fogta ajkai közé. Pedig az engedetlen nyelv úgy +szerette volna kifecsegni, hogy hiszen minden ember beszél róla, +készűl hozzá, a fáklyákat rég meghozatták, az egész város talpon +van; a ki semmit nem hallott volna is róla, tudhatja gyakorlatból, +hogy egy ilyen napnak ilyen estével kell végződni. Hanem a +kegyetlen őriző ajkak egy perczre sem nyitották fel a börtönt, hogy +a rabgondolat kiszabadulhatott volna rajtuk.
+A titkár átvette a kulcsokat.
+– Csak az irótárczám kulcsát tartom magamnál, szólt Harter, egy +kis Wertheim-kulcsot leakasztva a közös lánczról, s bezárva vele +irótárczáját. – Ezt a tárczát is itt hagyom, mert magamnál még tán +roszabb helyen volna. Egyébiránt nincs benne semmi féltőm; csupán +magánügyeim és élményeim naplóját tartalmazza. Ezt ugyan semmi +idegen kulcscsal fel nem lehet nyitni, de ha mégis valaki +hivatalosan meg akarna ismerkedni tartalmával, s nem várhatná be, +míg előkerülök, mondja ön neki, hogy vágja föl a bőrtáblát, úgy +hozzá juthat.
+– Majd elteszem magamnál, hogy senki se jusson hozzá.
+– Igen jó lesz, édes Emil. Én egészen önre bízom magamat. Most +adjon parancsot, hogy a hintómat járassák elő.
+A titkár átvette a kulcsokat és a levéltáskát. Öt percz mólva +visszatért, jelentve, hogy minden készen van az indulásra.
+Harter megszorította a kezét, s arra kérte, hogy maradjon az ő +dolgozó szobájában, s ott irja le a jelentést. -60-
+Mikor elindult Harter, a hajdúját nem ültette fel a bakra, azt +otthon hagyta.
+A titkár az ablakból nézte a tovagördülő hintót. Fürkésző +tekintete még azután is kisérte azt, midőn már a sötétség eltakart +hintót és utczát szemei elől.
+Vajjon mire való volt ez a siettetett elutazás a megérdemlett +ovatió elől?
+Néhány percz múlva megfelelt rá a sötét utcza.
+A főtér felől halkan léptetve vonúlt végig egy tizenkét lovagból +álló őrjárat, kivont kardokkal; öt percz múlva ugyanaz megint +vissza a főispán ablakai alatt.
+Ahán!
+Most világlott a titkár agyában.
+Visszalépett az ablakból, s a mint szemben találta magát a +rámákban levő hazafi-képekkel, elkezdett hangtalanul nevetni.
+Nem tudom, szereti-e valaki az olyan embereket, a kik magukban +tudnak nevetni? És hang nélkül, nehogy elárulják, hogy +nevettek.
+Az arczképek is látják és tán haragusznak is érte, de nem +mondják senkinek.
+E kedélyes társalgást félbeszakítja valakinek a jövetele.
+Elemér úrfi az. Most ébred fel. A lakoma alatti toasztozás +következménye az volt, hogy le kellett feküdnie, s még most sem +igen tudja, hogy reggel van-e, vagy este.
+– Ki ment most el innen hintón, Angyaldy ur? kérdi álmosan a +titkártól.
+– Ön!
+– Én?
+– Igen! Ön elutazott falura.
+– Igaz! Ittam annyit, hogy most azt is el lehet velem hitetni, +hogy nem vagyok itt. Hát az öreg hol van?
+– Az itt van a szobában.
+– Hol?
+– Ott ül az iróasztalnál. Nem látja, hogy a jelentését irja? +-61-
+– Nem vagyok ma tréfáló kedvemben, Angyaldy úr.
+– Én pedig soha sem vagyok. Azért most egész komolyan mondom +önnek, hogy a méltóságos úr idehaza van, ön pedig elutazott falura. +Azért tessék visszamenni a szobájába és addig ki nem menni az +utczára, míg ez az utazó hintó megint vissza nem jön.
+– Az apám parancsolta ezt?
+– Ön tudja, hogy rászolgált a házi árestomra.
+– És ha nekem kedvem volna a törvénytelen itélet ellen +tiltakozni? most épen olyan nap van.
+– Figyelmeztetem önt, hogy abban az esetben koczkáztatná ön a +havi díját.
+– Vigye az ördög a havi díjat! ha nem adják, megélek hitelre. S +ha azt nem kapok, leszek lump; eladom kabátom, órám, csizmám, de +zsarnokságot nem tűrök.
+– Csak tartsunk rendet, kérem; protestálni szabad, de tűrni +kényszerüség. Ön sokat vesztett kártyán, s azt becsületbeli +adósságnak hívják.
+– Hát jól van, ha ki nem fizetem, kidobnak, de nem csuknak +be.
+– Csendesen beszéljen. Hallja, már jönnek.
+– Ki jön?
+– Azt mindjárt meg fogja ön tudni, csak maradjon kérem addig +veszteg. Nem hallja ön Bélteky Feri hangját odakünn?
+Ez olyan hang volt, mely Elemért csakugyan a szobában maradni +kényszeríté. A mai fiasco után nem akart vele találkozni.
+Az ifjú Bélteky két más ifjú társával jött küldöttségképen.
+– Jó estét, Angyaldy barátom! üdvözlé a kilépő titkárt, ki az +elfogadó teremig eléjök jött. – Itthon van a méltóságos úr?
+– Igen! felelt a titkár. Jelentését készíti.
+– Nekünk azt mondta valaki, hogy a hintóját látta távozni. +-62-
+– Elemér ment el rajta. Láthatjátok, hogy a hajdúja is itt +van.
+– Attól ugyan hiába kérdez valaki ilyesmit, mert az mindenre azt +feleli, hogy ő nem látott semmit. – Már megijedtünk, hogy ő +méltósága nem akarja, hogy létrejöjjön a mai fényes tisztelgés.
+– Óh dehogy, hát miért ne akarná?
+Bélteky egy kissé huzódozott; de végre is napirenden volt, hogy +a tárgyhoz szóljon.
+– No talán azért, mivelhogy a katonai parancsnok tudatta a +városi hatósággal, hogy többé semmi zajos tüntetést nem fog +megtűrhetni.
+– No, ez persze fontos körülmény. Be fogom jelenteni ő +méltóságának s mindjárt itt leszek válaszával.
+A titkár visszament a dolgozó-szobába, gondosan betéve maga után +a kettős ajtót, melyeknek egyikét kijövet nyitva hagyta.
+Nehány percz múlva ismét visszajött, a belső ajtót újra nyitva +hagyva.
+– Ő méltósága üdvözletét küldi általam önöknek. Rövid válasza +ez: a történendőket szilárd férfiak rendíthetetlen szívvel szokták +bevárni. A hol önök keresni fogják őt, ott mindenkor helyén fogják +találni. Jőjjön, a minek jönni kell.
+A küldöttek egymás szeme közé néztek, aztán kiki a saját szájába +harapva, fanyar ajánlkozások mellett eltávoztak.
+Angyaldy úr visszatért a dolgozó-szobába.
+– Meg kell önt csókolnom! kiálta eléje Elemér, nyakába borúlva. +Ön remek egy ember. A papa elillan a fáklyás-zene elől, attól +félve, hogy kraváll lesz a katonasággal. Bélteky barátom megsejt +valamit, s iparkodik a papánál találni meg az ürügyet, a miért a +tüntetés elmarad; ön pedig szépen visszaadja a kezébe a körmünkre +égett taplót; most aztán neki kell a szívgörcseihez folyamodni, s +lebeszélni a mindenre kész közönséget, józan, értelmes -63- szavakkal. +Ön kedves ember! Ezért itthon maradok három napig és járkálni sem +fogok a szobámban, hogy ne hallják. Megyek lefeküdni. Nem kell itt +csendes jóéjszakát kívánni. Meglesz.
+– Én pedig hálából kifizettetem az öreg úrral önnek +kártyaadósságait, úgy, hogy az öreg úr maga sem fogja tudni.
+Elemér nevetve távozott szobájába. A titkár a dolgozószobában +maradt.
+Minden ajtót bezárt, hogy többé ne háborgassák.
+Mikor aztán egyedül volt, minden meglepetés ellen biztosítva, +akkor elővett a zsebében levő kulcsok közül egyet.
+Valóban nagy kísértés az a bizalom, a mivel őt Harter úr +elhalmozá.
+Rábízta, hogy a legtitkosabb leveleinek halmazát nézze át; a +mikben terhelő politikai nyilvánításokat talál, azokat égesse el; +aztán, hogy ismeretlen mennyiségű összegeket, mikért alig fogják őt +valaha azon összegek bizományosai számadásra vonhatni, szedjen +rendbe. Saját fiához nem lehetne valakinek nagyobb bizodalma.
+S ha azon arczon belül egy áruló lakik, mily végtelen tér van +neki nyitva, egy nevezetes ember megrontására.
+Pedig ez az ember a legocsmányabb áruló.
+Óh! ne féltse tőle pénzét, ne féltse tőle levelezéseit Harter +Nándor.
+Ez ember nem kutat az után, hogy ő milyen szinész az élet +szinpadán, hanem, hogy milyen szinész szívének legmélyebb +rejtekében.
+Nyugton lehet tőle erszénye, s hiuságának külső +lepkeszárny-pora.
+Az összegeket, mik olvasatlanul rábizattak, ez ember a legutolsó +fillérig csonkítatlanul fogja beszámolni főnökének. +Honvéd-egyletek, emlék-emelő társulatok, névtelen czélok, mik +nyilvános számadást nem követelhetnek, ott fogják találni +összerakott filléreiket ugyanazokban a pénznemekben, -64- a mikben +morzsánkint egybehordták, numismatikai gyűjtemény az, papirosból. +Semmi el nem fog belőle veszni.
+A felől is nyugodt lehet Harter Nándor és a kik titkait ő rá +bízták, hogy arról, a mit valaha papirra tettek, áruló ajk soha +beszélni nem fog. Angyaldy előtt mind tréfa ez, és muló szeszély +játéka. Ő mélyebb vizet keres.
+Nem válogatja a kulcsok közül, a mik rábízva vannak, azt, mely a +titkos levéltárhoz, vagy a pénztárhoz vezet. Ezek ráérnek. Hanem +előkeresi rejtekéből azt, mely nincs rá bízva: az irótárcza +kulcsát.
+Az irótárczának mesterséges zára van; mikor Harter Nándor +egyszer künn felejtette falun a kulcsát, a város minden lakatosa +sem birta azt felnyitni; maga a zár készítője sem férne hozzá a +megfelelő kulcs nélkül. Ezért nagyon biztos lehet a tárcza +tulajdonosa minden hivatlan betörés ellen.
+Hanem egyet nem tud tárczája titkai közül: azt, hogy mikor a +bécsi iparos azt titkárja kezébe adta, két kulcsot adott át hozzá. +Az egyik tartaléknak való azon esetre, ha a másik veszendőbe +találna menni.
+Ezt a második kulcsot megtartá magának a titkár.
+S miután főnőkének az a szokása volt, hogy napi élményei közül a +legnevezetesebbeket, lelke benyomásaival együtt fel szokta rendesen +jegyezni: a titkár ez egyszerű módszer által úgy olvasott főnöke +lelkében, mint a hogy a Dzirdzon méhkasok üvegfalán át olvasnak a +kaptár lakosainak titkos műveletében.
+Tehát Angyaldy úr, midőn egyedűl maradt a zárt ajtók mögött, +elővevé Harter Nándor irótárczáját, s a hozzávaló második kulcscsal +felnyitotta annak rejtélyes zárát, s tovább olvasott főnöke +lelkében.
+A felnyított tárcza Harter Nándor naplóját rejté magában.
+Angyaldy jól ismerte már a járást. Eddig minden lap -65- ismeretes +volt már előtte, csak a legutolsóra lehetett kíváncsi.
+«Ma ismét egy nehéz nap múlt el rólam.»
+Úgy hiszem, hogy szerencsésen múlt el.
+Sokan azt hiszik, hogy ez olyan könnyű helyzet.
+Az acrobata hercules hozzá van szokva, hogy felvegyen a vállára +két embert, azok megint négy embert, meg legfölül egy pár +gyermeket; az acrobata mosolyogva sétál fel s alá az +emberpyramiddal; de én tudom, hogy ő minden nap azzal a gondolattal +kezd mutatványához: meglehet, hogy ma megszakadok a játékban! +meglehet, hogy ma rám zuhannak a vállamon állók s vagy magamat, +vagy magukat ütik agyon.
+Ez az én sorsom is, a ki egy egész emberpyramidot hordtam a +vállamon.
+Milyen könnyebbülten érzem magamat, hogy azt letehettem +valahára.
+Ugy hiszem, nem egyhamar fogok ez erőművészeti mutatványnyal +fellépni, s a kik leszállhattak vállaimról szintén gratulálhatnak +magukban, hogy ismét az édes földet érzik lábaik alatt.
+A provisorium inaugurálva van, s bennünket nyugalomba +helyez.
+Meg van oldva a gordiusi csomó.
+Azt hiszem, a legvitézebb tábornok is jobb szeret a karszékben +ülni, mint lóháton.
+Nincs roszabb kedélyállapot, mint midőn a helyzet, melybe +jutottunk, annak kényszerít bennünket lenni, a mik nem vagyunk.
+Mikor ütközetben voltam, minden ágyúlövés borzalommal töltött +el: de azt bevallani, hogy félek, lehetetlen volt; nem volt +bátorságom. Megjártam a vérpad lépcsőit és a börtönt; mindenüvé az +vitt, hogy soha sem volt bátorságom a hátam mögött jövőknek azt +mondani: no már én tovább nem megyek. Most megint azt az utat +láttam -66- magam előtt, melyet már egyszer így +végigfutottam; láttam, hogy megint lépésről-lépésre elvisz magával +az az ember-pyramid, a kit vállamon tartok, az ágyúkhoz, a +vérpadhoz, a börtönhöz és nekem megint nem lesz bátorságom azt +mondani: én már tovább nem megyek; bevallom, hogy le kell +roskadnom, s azután nevessen rajtam, a kinek tetszik.
+A véletlen segítségemre jött.
+Az erőszak elállta utamat.
+Soha jobbkor!
+Most úgy végeztem, mint egy hős! egy levele sem hiányzik +babéraimnak.
+A mai nap remeklésem napja volt.
+Úgy álltam a nép között, mint egy bálvány. Az arczoknak világot +kölcsönöztem, mint a nap.
+Merész voltam és elhatározott, daczoltam magával a +hatalommal.
+A vértes kapitány különben jó ismerősöm, s tegnapelőttről +tudósított, hogy csak délután fog megérkezhetni csapatjával; addig +mindent elvégezhetek.
+Szavát tartotta.
+A szeles fiatalság nélkül a legszebb rendben mehetett volna +végbe az egész ünnepélyes tény; így majd elrontottak mindent.
+Mikor a vérteseket láttam szemközt jönni az utczán, szinte +kiestem szerepemből.
+Fiam, az a haszontalan semmirekellő, kétszer is megszégyenített. +Először a vakmerőségével, másodszor a cinikus otrombaságával.
+Pedig a közönség úgy figyeli meg a nevezetes emberek fiainak +magaviseletét, mint annak tejmérlegét, hogy mint gondolkoznak az +apák, mikor otthon magukra vannak?
+Ha a fiú léha, azt mondják: ebbe a tejbe szappanlevet kevert a +gazda.
+És még hozzá ő előtte szégyenített meg.
+A ki előtt mindig fényes, mindig délczeg akarok maradni; +-67- a kire gondolok, mikor a rivalgó nép +előtt állok, és sorompóba hívom az erőszakot; a kiért hirhedett +akarok lenni, hogy nevemet el ne feledhesse, hogy bánkódva +gondoljon rám, és sóhajtson vissza hozzám.
+De milyen csodálatos is most nekem ez a nő.
+Két évig éltünk együtt, és akkor elváltunk engesztelhetlen +gyülölség miatt.
+Még vallást is változtattunk, csak hogy egymástól +menekülhessünk.
+És a mint elváltam tőle, őrjöngök utána!
+De hát csoda-e az?
+Hisz ez egy egészen más asszony, mint a kit én birtam.
+Két év alatt egyszer sem láttam őt nevetni.
+És óh milyen szépen tud e nő kaczagni. Csak most hallom nevetni, +mikor már a másé.
+Hisz akkor, mikor az enyém volt, még szép sem volt.
+És most mily észvesztő, mily varázsló alak.
+Hisz én ezeket a szemeket nem láttam soha.
+Míg az enyém volt, írtóztam, ha arra kellett gondolnom, hogy +abba a házba kell mennem, hol egy födél alatt lakom vele: és most a +gyönyör ellepi szivemet, ha azt hallom, hogy ő is abba a városba +érkezett, a hol én vagyok; s ha egy helyen találkozunk, a honnan +csak távolról is megláthat, ifjúvá születni érzem magamat, kinek +oldalomnál léte életunottá tett; a minap egy eltépett keztyüjét +aranyokkal váltottam magamhoz attól, a ki a földről felvette, s míg +enyém volt a kéz és minden, borzadtam érintésétől.
+De hisz ez asszony egészen más, mint a ki volt. Vidám, kedélyes, +ragyogó; csupa szív, csupa érzés. Minden szava harmonia most, és +minden pillantása igézet.
+És minő férj mellett?
+Nem is férfi, nem is ember, – egy majom. Ha valaha egy +szolgálómat kérte volna meg, azt sem adtam volna hozzá.
+Mondják, hogy gazdag; de én nem hiszem. Üzérkedik, s kétséges +vállalatai vannak. -68-
+Csak számokról és üzletekről lehet vele beszélni.
+Ha valami ördögi jellem volna, érteném. Az asszonyokra ez +hat.
+De egy közönséges, mindennapi lény; a minőnek darabját két +fókabőrért veszik az asszonyok Lapponiában, a hol három férj tesz +egy emberszámot.
+Mi előnye van hát neki fölöttem?
+Fölöttem, ki most is délczeg férfi vagyok a negyvenesben; +vagyonom úrrá tesz; hírem az ország ismeri; dicsőítenek, +felmagasztalnak!
+Elhanyagoltam én e nőt, míg az enyém volt?
+Jó! Tehát vissza fogom őt hódítani.
+Az a rosz fiú pedig utazni fog menni minél elébb.
+És most sietek. Az est itt ne találjon. Népem nagyszerű +ovatióhoz készül, a miből sajnos összeütközés támadhatna a hatalom +közegeivel, a mi rám nézve nagyon kellemetlen volna.
+Titkárom el fog helyettem intézni mindent. Ő igen hű +emberem.
+Szerencse, hogy a jó sors magunkforma embereknek adott ilyen +alkalmatos kezeket és lábakat, kik helyettünk végzik a dolgot +csekély tiszteletdijukért.
+Itt végződött a lap.
+Az alkalmatos kezek és lábak embere nevetett; csak némán, de +kaczagásra nyilt ajkakkal. Azután bezárta az rótárczát, eltette +helyére, s azután tollat hegyezett és nekiült megirni a levelet – +nem a kanczellár ő méltóságának, hanem Lemming Mária +úrhölgynek.
+Ez volt a neve ama bizonyos asszonyságnak. -69-
+Három nap múlva e gyülés után már olyan csendesség volt a mi kis +városunk utczáin, hogy azt is eseménynek lehetett nevezni, ha egy +kis leány ment végig az utczán, nemzeti színű szalagos pártával a +fején.
+Az igaz, hogy csinos kis leány. Karcsú, sugár termete alig +tizennégy éves kort árul el; nyilt, gyermeteg arcza maga is +gyermeknek vallja még, piros, egészséges arcz, tündöklő +hajnalkaszínű kék szemekkel, finom kis mosolygó szájjal, melynek +szegleteiben dévaj hamiskodás leselkedik, s tiszta derült +homlokkal, mely az ártatlanság irástalan lapját tárja elé.
+A fiatal lánykának minden mozdulata oly könnyű, oly ruganyos, +hogy a kis város hosszú utczáján végig lépdel a nélkül, hogy +topánkája leghegyét is besározná; pedig, mint elhihetjük, +novemberben ezen utczán nagy művészet kell hozzá, hogy a sárból +kiálló köveket úgy ki tudja valaki lábhegygyel válogatni, hogy +lábtyűit ne kompromittálja. És a mellett oly szerény, oly óvatos, +hogy ruhája szegélyének legkisebb fölemelésével sem ad alkalmat a +mellette lostató fiatal kisérőnek szép lábaiból egyebet láthatni, +mint épen csak e szép lábakat.
+A fiatal kisérő Harter Elemér, ki esernyőt tartva kaszmatol a +szép kis leány mellett, s természetesen, végig udvarol neki az +utczán, a mi kis városban szokás.
+Az előre bocsátott pár után azonban nyomban következik a +mama.
+Majd annak az alakját később irjuk le, mert most nagyon sokat ad +hozzá az ezergombos gyöngyösi mente, a mit akkor oly délczegen +viseltek az éltesebb asszonyok.
+– Ugyan kérem, ne tartsa fölém azt az esernyőt! szól a kis leány +kisérőjéhez; először, mert úgy sem esik most az eső, másodszor, +mert ha esnék, mind a nyakamba csorogna róla a viz. -70-
+– Ezt csak azért mondja, hogy ne járjak önhöz olyan közel. No +hiszen ne busuljon, nem sokára elég messze leszek innen.
+– Tán bizony kiköltöznek falura?
+– Apám oda megy, de engem még messzebb küld. Én megyek +Angliába.
+– Tud ön angolul?
+– Tudok beefsteaket enni. Egyéb feladatom nem lesz.
+– Lássa, én tudok angolul; pedig soha se jutok el Londonba.
+– Hja, ön! Ha én annyi tudománynyal birnék, mint ön! régen +követségi attaché volnék valahol.
+– No az bizony lehetne így is!
+– Igy is? Köszönöm a bókot!
+– Hát ne jőjjön hozzám olyan közel, ha bókjaimtól fél.
+– Ki tehet arról, ha a szúnyog szeret a gyertyába repülni!
+– No, hanem az igaz, következetes eljárás önnek a papájától, +hogy miután a jövő farsangot elrontotta (tudja, el van átkozva a ki +bálba megy e szomorú esztendőben) – – hát legalább a tánczosokat is +kiküldi az országból.
+– Jól van, ezt meg mondom neki.
+– Bánom is én! Én még attól sem félek, a kitől önök mind félnek; +nem hogy attól félnék, a kitől még ön sem fél.
+Elemér urfi nem tehetett róla, de bizony nevetett ezen a +szón.
+– Mit hozzak önnek, ha haza jövök Angliából?
+– Igazán akar nekem valamit hozni? Hát tudja mit? Hozzon nekem – +valami tiltott könyvet.
+– Tiltott könyvet? kérdé elbámulva Elemér.
+– No igen, valami olyan könyvet, a mit nem szabad árulni, a +miben olyan igazságokat mondogatnak a nagyoknak, a mit azok nem +szeretnek meghallani.
+– Vagy úgy?
+– No igen, hiszen érti ön azt. Valami ilyen veszedelmes könyvet, +vagy valami olyan képet vagy irást, a -71- miért az +embert, ha megkapják nála a vámnál, hát becsukják.
+– Köszönöm a megbizást! Hozok.
+– Nem nem! csak tréfáltam. Nem nekem való az. El sem olvasnám. +De ha már csakugyan akar ön nekünk valamit hozni a külföldről, +hozzon nekünk – egy kis jó hírt.
+Ezen aztán megakadt a társalgás.
+Egy kis jó hírt – a külföldről. Olyan keresett, olyan várva-várt +dolog volt ez: egy kis jó hír!
+No, most már ez is kiment a divatból. Nem kerestetik
+– Szabad lesz nagysádtoknál búcsulátogatásomat tennem délután? +kérdé Elemér, midőn a hölgyek lakásának ajtajáig értek.
+– Nem, nem! sietett anyját megelőzni a kis leány. Semmi +szükségem sincs ma délután önre. A ma esteli tánczhoz való ruhámat +kell elkészítenem; magam vagyok a szobaleányom s nem szeretem, ha a +szobaleányom látogatásokat fogad el, mikor a ruhámat kell vasalnia. +Majd elmondhatja ön a tánczestélyen, a mit akar. Adieu!
+Azzal beröppent az ajtóból, könyeden, mint egy zerge, a ki +szökellve jár, mert lépni még nehezére esik.
+Elemér úrfi pedig homlokára nyomta árvalányhajas süvegét, s +előre lógó fejjel ment vissza azon az úton, a melyen idáig jött, és +gondolt magában ilyenformát:
+– Nem fogsz te kis leány arra az estélyre elmenni, a melyre +készülsz: s nem foglak én téged látni talán soha az életben.
+– Vizit van odabenn! súgá a cseléd a hazaérkezőknek, a mint a +konyhába léptek. (Mert kisvárosi lakásoknál szabályszerüen a +konyhán keresztül van a bejárás.)
+– Kicsoda?
+– Dánváryné.
+– Jaj! monda az asszonyság.
+A kisasszony pedig semmit sem szólott, hanem menekült a hátulsó +szobába. -72-
+– Itt kínozza már a ténsurat egy óra óta, monda a cseléd; – az +ezóta megőszült vele.
+Dánváryné asszonyság, ki odabenn várt az érkezőkre, azzal a +speczialis tulajdonnal birt, hogy mindent tudott, a mi a városban +történik, és a mit nem tudott, annak addig járt utána, mig meg nem +tudta.
+Különben optikai feltünésére nézve nagy helyet foglalt el a +világban mind termetével, mind krinolinjával, s a mi helyet el nem +foglalhatott belőle, azt igyekezett kitelhető messzeségben +pézsmaszaggal eltölteni; különben a legdebreczeniebb főkötő volt a +fején.
+– Csak hogy jösz már, édes kedves! sipákolt a tisztelt delnő, a +mint Világosiné az ajtón belépett, s azzal a két asszonyság +összecsókolódott, erősen ügyelve, hogy a mindenféle rezgő tűikkel +egymás szemeit ki ne szúrják. – Már legalább egy órája ülök itten, +rátok várva és lopva kedves férjednek a drága idejét; a mi ugyan +nekem csak egy percznek tetszik oly kellemes társalgásban +(megjegyzendő, hogy soha sem engedett mást szóhoz jutni), de neki, +tudom, hogy oly drága minden pillanata, oly terhes hivatalban, +kivált most, hogy az egész vármegye pere, irománya mind az ő vállán +maradt, úgyszólván most ő maga egyedül az egész vármegye. A +közgyülés azt határozta, hogy a levéltárnok helyén maradjon. Most +minden hajdúval ön rendelkezik, úgy-e bár?
+– Nem! A kormánybiztos! – felelt Világosi.
+– Ah! a kormánybiztos? és szót fogadnak neki? Elismerik? Nem +dobják oda a szeme közé, ha valamit parancsol? Jaj, ha én férfi +volnék! No iszen, ha mi ránk asszonyokra volna bizva az ország +sorsa, tudom Istenem, hogy meggyülne a baja velünk a kormánynak. – +De hát a férfiak, azok nagyon is szelidek. Olyan nagy heczczem +volt, de olyan nagy heczczem épen ma az én Gyurkámmal otthon: a +miatt, hogy a ma esteli bálra való meghivásra mit válaszoljunk. +Tudod, édesem, épen azért jöttem hozzátok, hogy hát ti mit szóltok +hozzá? -73- A kormánybiztos ma estére bált ad, +ugyanabban a megye-teremben, a honnan a megyét épen most +kikergette; a város és vármegye minden notabilitása kapott tőle +meghivókat. Hallom, hogy igen sokan visszaküldték. Férjem is +kapott, azaz hogy egész családunkra szól. No, én a fölött nagyon +sokat veszekedtem Gyurival: «Mit gondolsz, Gyuri te! hogy én ma ott +tánczoljak, a hol mult héten még a szózatot segítettem énekelni, +hogy én a kormánybiztos feleségének pukkedlizzak?» de a Gyuri, a +milyen tutyi-mutyi ember, csak azt vitatta, hogy nehéz az ilyen +nagy embernek a meghivását visszautasítani, s aztán utoljára is +azzal nem kötelezte le az ember neki testét-lelkét, ha egy csésze +fagylaltját elfogyasztotta. De hát már most mit szóltok ti ehhez: +megy, vagy nem megy az ember?
+– Mondtam már, kedves komámasszony, szólt Világosi, hogy minden +ember azt cselekszi, a mit legjobbnak lát.
+– No csak ne szóljon, kedves koma! én a Jusztikámtól akarom +megtudni, hogy mi az ő véleménye? Ebben nekünk asszonyoknak van a +leghelyesebb tapintatunk.
+– Én azt mondom neked, felelt Világosiné, hogy «ti» fogadjátok +el a meghivást és menjetek el.
+– Hiszen te nem is mondhatsz mást, igazad van. A komám még a +vármegye házánál van, neki helyben kell maradni. Nektek lehetetlen +a kormánybiztossal ujjat húzni. Aztán meg a kinek olyan szép +serdülő lánykája van, mint az én kis keresztleányom, annak bizony +minden alkalmat meg kell ragadni, hogy azt a világnak bemutathassa. +De bizony van is vele mit dicsekedni. No, nem a termetéről szólok, +mert azt az Isten adta neki, hanem azokról az ő szép tehetségeiről, +a miket csakugyan maga szorgalmával tökéletesített. Hiszen +galambom, ez egy csodagyerek! A vista elzongoráz egy egész +opera-partiturát, a legnehezebbet; mikor tánczol, minden ember csak +őtet nézi: mert ahhoz fogható bájt és kellemet már épen csak a +tündéreknél -74- lehet képzelni, de valósággal azoknál +sincs már több. És még lelkemadta, mikor a gymnastikába járt, még +ott is valamennyi férfi-gyerek elől elnyerte a jutalmat; azt hinné +az ember, hogy mindjárt eltörik, mikor ránéz, s úgy tudta forgatni +a legnehezebb ólombuzogányt, hogy egy férfi-suhancz sem jobban; még +azt mondják, a rapérral is tud bánni! Hát még a sok nyelvismeret! +Németül, francziául, angolul beszél. No az szép lesz, azt mondják, +hogy egy angol is lesz a mai bálban, no az csak Ilonkával fog +társaloghatni, az egész városban senki mással. Hanem titeket is +magasztalás illet érte, hogy olyan jó nevelést adtok neki. Nem +kiméltetek tőle semmi költséget; kedves komám éjt-napot egygyé +tett, hogy megkereshesse a sok tanitómesterre való költséget: az +bizony tinektek is nagy dicsőségetekre válik. Magatoktól +megzsugorgattátok, elvonulva éltetek, de most már meg is van a ti +örömötök benne. – De hol van az én kedves keresztleányom? Ah +bizonyosan a ma esteli bálhoz való öltözékét készíti; mert tudja ám +az egész város… mit mondok? az egész vármegye, hogy az én kis +tündéri keresztleányom a milyen elegánsul lép ki a világ elé, azt +az elegántiát mind maga saját kezével varrja és vasalja; nem vár +szabótól, czifra mosónétól semmit. Így van jól! Úgy neveltétek, +hogy ha szegény ember veszi el, kész gazdasszonyt kap benne, ha úr +veszi el, elegáns úrnőt talál benne, a kivel ugyan felléphet a +világban. Add át neki, kedvesem, ezt az egy pár csókot. Isten +áldjon meg benneteket! Csókollak ezerszer! Pá, kedves! Jó étvágyat +kivánok. Tehát kedves komám uram, azt tanácsolja, hogy fogadjuk el +a meghivást a mai komisszáriusi bálba?
+– Én nem tanácsoltam semmit! a feleségem mondta.
+– No, alázatos szolgája, én már megyek; otthon el nem tudják +gondolni, hova maradtam, de mikor ilyen kedves társaságban olyan +hirtelen eltelik az embernek az ideje. Csókollak mindnyájatokat +százezerszer, milliomszor!
+Végre csakugyan elment.
+A férj és feleség, mikor egyedül maradtak, egy ideig +-75- némán néztek egymás szeme közé, azután +egymás karjába borultak, – és sírtak.
+Miért?
+Azt ők jól tudták.
+Olyan becsületes, jó arcz volt mind a kettő. Nem szépség, de jó +arcz. Az a szép gyermek csak arról tanuskodik, hogy szülői nagyon +szerették egymást.
+Mikor letörlék könyeiket, a férj azt kérdé nejétől:
+– Tudod, miért volt ma itt ez az asszony?
+– Azért, hogy megtudja előkészületeinkből, vajjon véglegesen +lemondtál-e te megyehivatalodról?
+– És a mint lemondtam róla, az ő férje fog sietni üresen hagyott +székembe leülni.
+– Azért mondtam neki, hogy ők csak fogadják el a kormánybiztos +meghivását.
+– Most már hallgasd meg kedvesem, mit végeztem én a +kormánybiztosnál.
+A nő leült a pamlagra, s férjét odaölelte maga mellé.
+– A kormánybiztos igen nyájasan fogadott; elmondá, hogy miért +hivatott: a mit én előre tudtam. Hogy mennyire szüksége lesz rám +mind neki, mind a közönségnek, hogy e fontos állomáson megmaradjak, +melynek tizenkét év óta minden részletét kiismertem. Mondtam neki, +hogy tizenhat év óta vagyok ott. Engem még az alkotmányos, régi +világ hivott oda, s a később jövők csak ott hagytak, mert szükségük +volt rám; az újra átaludt rövid alkotmányos nyáréjálom ismét +népszavazattal erősített meg benne, hanem most már elhagyom e +helyet és nem maradok meg rajta. Kérdezte tőlem, miért nem akarok +hivatalomban maradni most, midőn mégis magyar provisorium van, +holott hivatalt viseltem a német provisorium alatt? Azt feleltem +neki: akkor szolgáltam, mert nem kérték a nemzet beleegyezését az +erőszak rendszerébe; most azonban a ki szolgálni fog, beleegyezik +abba, a mit nemzete ellen tesz; s itt nincs aztán indifferens +helyzet. Akkor csak a magam akarata rendelkezett velem, hogy ott +legyek-e, -76- vagy ne legyek? most a nemzet akarata az, +hogy távozzam, s én a nemzetnek engedelmeskedem. Erre biztatni +kezdett, hogy ne féljek semmi üldözéstől, ha az ultrák bántanának, +ő védelmezni fog, a henczegést majd rendreutasítja. Ez a szó +keserűvé tett. – Azt mondtam neki, hogy hiszek oly időt +bekövetkezni, a midőn ő nem lesz azon a helyen, a hol most van, s +akkor én ismét vissza fogok térni. – Azt hittem, e szóért ki fog +űzni. – Ellenkezőleg. Mikor oly vakmerő gorombaságot mondtam neki, +megfogta kezemet: kért, hogy ne nehezteljek, elhalmozott +dicséretekkel; azt mondá, hogy minden ember, az összes ügyvédi kar +mellettem szól és unszolja őt, hogy helyemen maradásra birjon, mert +értelmes, szorgalmas, pontos embernek tartanak, mert nem zsarolom +az ügyfeleket; azok érdekében maradjak, a kik szeretnek és +becsülnek. – Szinte megingatott. Végül azonban nyomatékúl azt is +előhozta, hogy a leköszönt főispán úr, Harter Nándor kiválóan +ajánlott neki engemet. – Ez határozott. – «Most már semmi esetre +sem fogok hivatalomban maradni, uram!» – Jól mondtam-e?
+Válasz helyett a nő keblére ölelé férjét és égő arczát arczához +szorítá. Miért égett az olyan nagyon?…
+– Most tehát, édes feleségem, arról van szó, hogy újra kell +kezdenünk az életet. Mondtam ugyan, de magam nem hittem, hogy egy +jobb idő fog jönni, mely a mostani áldozatokért megfizet. Nem +mondom, hogy megjutalmaz, csak azt, hogy visszahelyez abba, a mit +elvett. Én nem várok arra. Én ha elmegyek, úgy elmegyek, hogy +vissza nem jövök. Jól vagyok lakva a nagy és kicsiny urak +kegyelmével. Keresek olyan pályát, a hol nem kell könyörögnöm +senkitől, csak az egy Istentől: tőle sem mást, csak esőt és +napfényt. Megyek földmivelőnek. Itt van a Tisza mellett egy +bérbeadandó jószág, melyet a gazdasági felszereléssel együtt +kivehetünk. A mi kis megtakarított pénzünk van, az az előleges +bérletre s a szükséges beruházásokra elég. Te tudod, hogy +becsülettel megszolgált fillérekből gyűlt az -77- össze, +lehetetlen, hogy Isten áldása ne kövesse. Mit szólsz ezekhez, édes +feleségem? Még nem kötöttem meg semmit, még nem oldottam fel +semmit. Holnapig gondolkozhatunk rajta.
+A nő letörlé könyeit s igyekezett hangjának nyugalmat adni.
+– Minden úgy van jól, a hogy te elintézted. Én nyugodtan megyek +veled mindenüvé.
+– Rólad meg voltam győződve. De hát szegény Ilonkám? Most tárult +volna fel előtte a világ, s most egyszerre be kell azt zárnom +előtte. Vége lesz mindennek, a miben oly gondtalanul neveltettük +eddig. Következik az egyhangú pusztai élet. Rá nézve temető az, a +hová velünk jön.
+– Szegény gyermek! Ma a tánczpróbáról Harter fia kisérte haza, +mert esett az eső; a mai tánczvigalom előkészületeiről beszéltek. +Ha valamiért örülök, hogy az elmarad, úgy ez az, hogy ezzel a +fiúval nem fog találkozni többé. Most báli öltözékét készíti +szegény. Jer át hozzá velem, ha te mondod meg neki, talán nem esik +majd olyan nehezére.
+Az apa és és anya átmentek a konyhán túli benyilóba, mely a +gyermekek szobája volt.
+Még egy kis fiúk is volt, hat éves – és süketnéma.
+A mint benyitotta Világosiné az ajtót, Ilonkát egy széken ülve +találta, ölében kis öcscsét tartva.
+A szegény kis néma gyermek bámész figyelemmel nézett fel nénje +arczába, mig a lányka ujjbeszéddel betűket mutogatott neki.
+– Te nem készülsz a mai bálba? kérdé tőle anyja.
+– Oh! ma úgy szeretnék nem menni sehová. Nézd, megint rájött a +szokott baja; megint mindenütt kisérteteket lát; megint fut, sír és +reszket, fényes nappal is, hát még éjjel, mikor sötét lesz? Látod, +nem nyugszik meg máskép, csak ha ölembe veszem, s aztán +ujjbeszéddel elmondom előtte a miatyánkot: mikor oda érünk, hogy +«ne vigy minket a kisértetbe!» akkor megnyugszik és mosolyogni +-78- kezd; hanem nem birja megtartani fejében +az imádságot, s mikor el akarja mondani magában s aztán olyan +helyre jut, a mit elfelejtett, kétségbe van esve.
+És azzal Ilonka elkezdé ujjbetükkel, a mi a némák beszéde, +folytatni a gyermek előtt az ima sorait; a gyermek utána csinálta +kis kezeivel az ujjbetüket, gyorsan ment az kettőjüknek, mint a +játék; s egyszer aztán a gyermek arczáról eltünt a félelmes +kifejezés, kiderült sápadt tekintete, s hálától ragyogva simult oda +testvére arczához, átölelve nyakát karjaival.
+– Szegény Laczikám! Mit fogsz csinálni az éjjel, ha rosz nénédet +nem találod magad mellett? Rosz nénéd tánczolni megy, s téged itt +hagy sirni reggelig. A te rosz nénéd.
+És azzal testvérkéjét odaölelte kebléhez, és megcsókolgatta. +Csak úgy hullottak könyei a gyermek szőke fürteire. Pedig szép kis +fiú volt, mint egy angyal, csak hogy nem tudott olyan szépen +szólni, mint a hogy azok tudnak.
+Az apa odalépett hozzájok. Az anya nem tudott szólni.
+– Kedves leányom! Tehát nem bánod, ha ma nem megyünk a +tánczvigalomba?
+A tekintet, melylyel a leány atyjára nézett s annak kezét +ajkaihoz vonta, megfelelt a kérdésre. Most az apa többet is mert +mondani leányának.
+– Hát ahhoz mit szolnál, kedves leánykám, ha azt mondanám, hogy +végképen itt hagyjuk ezt a várost? Elmegyünk valamerre falura, vagy +pusztára; és ezentul falusi gazdák leszünk.
+Ilonka ennél a szónál felugrott helyéről, megragadta atyja +kezét, összecsókolta azt, s aztán ismét feltekintett arczára, +mintha azt kérdezné, hogy nem tréfál-e?
+– Igazán falura megyünk? Valamenyien? És örökre ott maradunk? +Oh! kedves atyám, milyen jó lesz ott nekünk.
+A szegény kis néma szerette volna megtudni, hogy nénikéje minek +örül olyan nagyon? Ilonka sietett is neki -79- azt +megmagyarázni, de most már nem a hosszadalmas ujjbeszéddel, nem +azzal a saját gyorsirászatával a némáknak, a min azok olyan sebesen +el tudnak egymás közt társalogni. Mutogatá neki, hogy elmennek +mesze-mesze, kocsin ülve, ostorpattogással; azután oly helyre +fognak menni, a hol nagyszarvú tehenek, birkák, tyukok lesznek; a +hol etetni való kis galambok, házinyulak lesznek; a hol lesz kis +kert, a mibe virágokat fognak ültetni, gyomlálni, öntözni, +gyümölcsöt fáról leszedni; lesznek nagy szénaboglyák, a mikben +kedvükre lehet henteregni, és nagy térségek, a miken szabadon lehet +majd futkározni.
+A kis néma mindezt megértette. Hogyan értette meg? Ez olyan +titok, a mit csak azok értenek meg, a kik ezt tanulmányozzák; s a +mint nénje a néma-beszédet folytatta, úgy derűlt fel utána +lassankint, utoljára még kaczagott is, azzal a zűrzavaros +nevetéssel, a mivel a némák szokták örömüket kifejezni. Kaczagott +és nénjét is kényszerítette vele kaczagni.
+A férj és nő egymás kezét szorítva állt e jelenet előtt. Az +Isten mégis szeret minket.
+Világosi mindjárt ebéd után megirta lemondását, s nem is vitte +azt személyesen, hanem csak boritékban küldte el a +kormánybiztosnak.
+Ezzel betette háta mögött az ajtót.
+Őt nem fogják többet a kegyelt személyek közt emlegetni.
+Kicsiny ember volt; csekély esemény ez. Elmulása nem fog űrt +hagyni sem a társadalomban, sem a közigazgatásban. Majd elfeledik +könnyen.
+Hanem egy család tragoediájában ez a kezdőjelenet, s ki tudja, +mi lesz még ennek a vége?
+A nagy emberek, ha nagyot buknak is, annál nagyobb lesz a hírük +vele; az apró embereket ki veendi számba?
+Azok jönnek és elmulnak. Erősen, vagy gyáván viselik magukat, +mindegy az; s ha valaki jó- és balsorsukat följegyezte, ha +erényeiket, ha szerencsétlenségeiket számbavette, -80- azt +mondják rá: «poéta volt, nem kell neki hinni!»
+Másnap a lemondott levéltárnok családja már megkezdte a +kiköltözést a bérlett pusztára. Eladta a zongorát, a czifra butort +és selyemruhát, a hogy vette valaki.
+Harmadnap annak a kövér asszonyságnak a férje már benn ült az +elhagyott levéltárnoki hivatalban.
+És negyednap a tisztelt közönség olyan barátságosan látogatta az +új levéltárnokot a maga ügyes-bajos dolgában, mintha mindig ott +lett volna.
+A királyi biztosi bál is megtartatott a mondott estén. Úgy tudom +reggelig tánczoltak benne. Másnap ugyan minden ember, a ki ott +tánczolt, sietett kimagyarázni ismerőseinek a kényszerítő +körülményeket, a mik miatt kénytelen volt ott tánczolni, hanem +azért mégis csak tánczolt.
+Hogy mi az az áspis?
+Én bizony magam sem tudom így egyszóval megmondani. Valami +népies mythologiai személy.
+Hanem, a ki nem rösteli ezt a fejezetet végig olvasni, az majd +megtudja velem együtt, hogy mi az az áspis?
+Világosiék istenhozzádot mondtak a városnak, s kimentek a +bérlett pusztára gazdálkodni.
+Gazdálkodni? Hisz az igen egyszerű dolog. Bizony nem szentirás +az. Minden ember érthet hozzá. Abból áll az egész mesterség, hogy +az ember engedi a füvet nőni, s mikor megérett, akkor +lekaszálja.
+Hanem a kik azután hozzáfognak, hogy ezt az együgyü mesterséget +megpróbálják, nem kell nekik egy esztendő, hogy elismerjék, hogy ez +a világon a legnagyobb tudomány, a legbizonytalanabb tudomány, a +miből minden évben újra le kell tenni az exament. -81-
+Világosi annyival volt bölcsebb a mindennapi embereknél, hogy ő +már előre felismerte e studium nehézségeit, s hogy kellő +készültséggel kezdhessen hozzá, előre bevásárolta az illetékes +szaktudósok idevágó munkálatait; megvette a «Mezőgazdaság +Könyvé»-t, előfizetett a szaklapokra, könyvnélkül megtanulta a +gazdászati vegytant: hány százalék fehérnye képződik a televényes +agyagban? hány font szénának felel meg egy mázsa burgonya? neki +feküdt az állatgyógytannak; megolvasta a legszebb értekezéseket a +váltógazdaság felől, s hozatott magának 160 szemet adó mumia-buzát, +hat-soros árpát, vörös mályvamagot, még gyapotmagot is, a minek +akkor nagy jövendője igérkezett az amerikai polgárháború miatt.
+Hanem az mind kárbaveszett dolog.
+A mezei gazdaságot nem könyvből tanulják.
+Tanítja azt a zimankós jégesőtől kezdve az utolsó földturó +ürgéig minden és mindennap, és azért mindennap meg kell fizetni a +tandíjt.
+A legelső tudomány pedig, a mit a mezei gazda végigtanulmányoz: +– a cselédség.
+Hajh! ha az ember szolgálattevő segédkezek nélkül ellehetne, +milyen sokáig élne a világon!
+Isteni eszme a democratia, hanem a hozzávaló anyag szerfölött +emberi.
+Nem is beszélek arról, hogy a pusztát, meg a rajta levő +épületeket milyen karban adta át a korábbi bérlő Világosiéknak.
+Senkinek sem mondanék vele semmi újságot, ha elkezdeném +felsorolni, hogy a kiköltözött bérlő egy falbavert szeget nem +hagyott a szobában, egy lakható szobát az egész épületben; egy ép +kályhát, egy nyitható kilincset, egy zárképes kulcsot, egy meszelt +falat még emlegetni való ritkaságképen sem. A kertben pedig sem egy +virágot, sem egy bennfeledt káposztatorzsát, sem egy levágatlan +ribiszke-bokrot. Az istállók és szántóvető műszerek inventáriumáról +elég annyit mondanom, hogy azok a földesúr -82- által két +esztendei haszonbér-hátralékban foglaltattak le és hagyattak hátra. +Ugy hiszem, mindenki érteni fogja, hogy milyenek voltak?
+Térjünk át egyenesen a cselédségre.
+A puszta köröskörül egy napi járó földre volt minden piaczczal +biró várostól és minden néven nevezhető iskolától.
+Lakosait, mint Robinzont a szigetre, úgy hajígálta ide +mindenféle zivatar, mely röstellte elnyelni a hajótörötteket. +Szemen-szedett népek voltak, a kiknek csak épen azért volt +ittenmaradásuk, mert másutt már sehol sem szivelték meg őket.
+A számadó juhász ezelőtt egy évvel kerűlt ki a börtönből, a hová +azért csukták be, mert felgyujtotta az előbbeni gazdájának a +juhaklát; azt meg azért gyujtotta fel, mert a gazdája nagyon +firtatta, hogy hol van hát azoknak a birkáknak a bőre, a mik +állítólag mételyben elhullottak? csak hogy azt felelhesse rá, hogy +elégtek a padláson.
+A béres-gazda nem volna rosz ember, a míg nem iszik; hanem mikor +egyszer egy pohár bort bekapott, akkor nincs az az élő teremtés, a +ki megállhasson előtte; beleköt az édes apjába is, s a ki őt úgy +meg nem veri, hogy nem tud mozdulni többet, azt bizonyosan ő veri +meg úgy, hogy nem tud mozdulni. Ez is kiülte e miatt a vármegye +börtönét számtalan izekben.
+A kocsisnak az a nevezetes szép tulajdonsága van, hogy a mint +felnyitja a száját, azon kezdi, hogy káromkodik. Nem is tudja +megindítani a beszédet a nélkül; ez az exordium. Az aztán neki +mindegy, hogy kivel beszél: a juhászkutyával, vagy a házigazdával; +s még a mellett az az eredetiség is megvan benne, hogy a pipa soha +sem szakad ki a szájából: azzal alszik el, azzal horkol, azzal +ébred. Kétszer magára gyujtotta az istállót e miatt, jó szerencse, +hogy idején eloltották mindig.
+Azután jön a kisbéres. Ez jó gyerek volna, csak hogy átkozott +lusta és nagy-ehető. Míg jól nem lakott, addig -83- nem tud +dolgozni, ha pedig jóllakott, akkor nem szeret. Mihelyt a sarkában +nincsenek, mindjárt összedugja a két kezét, s ha mindig nem +hajszolja a gazda, azon veszi észre, hogy már megint alszik valami +boglya tövében. Urnak született a gazember, s aztán itt kiadja +magát parasztlegénynek. Éjszaka aztán annál jobban ébren van: de +nem tollat fosztani, hanem a konyhaszolgáló körűl kuktáskodni. +Mindig a konyhában ténfereg, a hol semmi dolga.
+A konyhaszolgáló végre, egy piros, pozsgás, gömbölyű hajadon, +hátul egyetlen csapba font hajjal, télen-nyáron egyformán vállig +feltürt czéklavörös karokkal, jó cseléd volna különben, dolgos, +szorgalmas, csak hogy egy kanál zsírt nem lehet rábízni, hogy el ne +dugja a felét. Meglopja az embert, a míg ránéz; meglopja a +fejésnél, a köpülésnél, a mosásnál: és mindezt azért teszi, mert a +kisbéresnek olyan átkozott jó étvágya van, s a kisbéres neki olyan +igen kedves embere.
+Hanem hát ez volna a legkisebb baj. A mit egy ember megeszik, az +még utóljára is koldussá nem teszi a gazdát; hanem a mellett +irtóztató nyelves! Ha megered nála az ékesen-szólás, olyan, mint a +gyöngytyúk; mentül jobban kergetik, annál jobban kerepel. Az ember +bámulja benne a természet tökélyét. Hogyan lehet ily folytonosságát +a válogatott műszavakból alkotott constructióknak órákig +fentartani, minden előre való gondolkodás nélkül? Oh! ezek nem +készült beszédek, nem előre kigondolt phrasisok, önkényt jön az +mind és egymásután, mint a záportól támadt zuhatag, követ, sarat és +szemetet hömpölygetve magával. Ketten-hárman ellene fordulhatnak, +kiáll mindannyinak és rekedté perli őket; kocsisné, juhászné, +béresné pocsékká válnak előtte, s az előbbeni bérlő felesége, a +szegény jámbor zsidó-asszony, tökéletesen elvesztette a hangját a +vele folytatott mindennapi duettben.
+És azután, mindennek tetejébe, van a kocsisnak, juhásznak, +béres-gazdának még egy csoport kisebb-nagyobb -84- gyermeke +is; a kik mind igen kedves kis apró emberek, csak hogy épen olyan +hazudozó, torkoskodó, veszekedő, ablaktörő, gyufával játszó, +káromkodó, gyümölcslopó, dologkerülő és házpusztító gazemberek, +mint az apjaik.
+A legelső találkozásnál a konyhában, sietett magát bemutatni +Böske: ez volt az érdemes szakácsné neve. Világosiéknak +természetesen mindent magukkal kellett hozniok, a mi a +megélhetéshez szükséges, mert az előbbi bérlő még csak egy +forgácsot sem hagyott ott, a mivel tüzet gyujtsanak. Világosiné, +mint igen rendes asszonyság, ki még a városban megszokta, hogy +minden kanál zsírt számba kell venni, mert különben nem is birtak +volna, csekély jövedelmükből még félre is tenni: most is azon +kezdte, hogy a háznál talált szakácsnénak mindent darabonkint keze +alá adott s tudatta vele, hogy az ő szokása szerint mindent vagy ő +maga, vagy a kisasszony fognak kiadni az éléstárból, és hogy a +férficselédek onnan belülről fognak élelmeztetni; mindenkinek +eleget kell kapni, de mindennek el is kell tartani a kiszámított +időig.
+– Jól van, jól! – felelt rá vissza Böske. – Hallottam én azt már +máskor is, más asszonytól is. Mintha az olyan könnyen menne! Hogy +én minden kanál lisztért, minden pundurka tepertőért, minden +gyüszüre való eczetért szaladjak a nagyasszonyomhoz meg +kisasszonyomhoz. Tudom, hogy majd ráunnak hamarább, mint én: egy +hét sem telik bele. Nem lopom én el senkinek semmijét; egy gombostű +feje kevés, annyit sem loptam el soha életemben. Ha zsákszámra úgy +heverne a konyhában az arany, mint a krumpli, rá sem néznék. Velem +ugyan ki lehet jönni. Csak azt mondom, hogy ne bántsanak, csak azt +mondom, hogy méregbe ne hozzanak, mert ha egyszer aztán méregbe +hoznak, akkor áspis vagyok; valóságos áspis! Tudja nagyasszonyom, +kisasszonyom, mi az az áspis? No hát! Különben olyan vagyok, mint a +bárány: madarat lehet velem fogatni, mikor jó kedvem van. De ha +kivesznek a sodromból, akkor áspis vagyok! -85-
+Világosiné nem felelt rá semmit. Nagy studiuma volt már neki az +ilyenekben. Látta, hogy a cseléd szorgalmas, hasznavehető, dolgos; +hogy nyelves, azt tapasztalta, s hogy szeret a maga kezére +gazdálkodni, azt sejtette. Nem tett aztán vele semmit; csak a +legnagyobb pontossággal mindig kiadott neki idején mindent. +Böskének soha sem volt alkalma a nagyasszonyát gúnyolhatni azzal, +hogy egy délelőtt tízszer felkeltse a munkájától egy kis +bennfelejtett sóért, vajért, tejért; mindent kezébe adtak, mielőtt +kérte volna.
+És sohasem állt vele senki szóba. Nem kérdeztek tőle soha annyit +sem, hogy jó idő van-e, rosz idő van-e odakinn? Megmondták neki, +mit csináljon, s azontul nem volt semmi discursus.
+Hasztalan volt hozzá való kedve, nem lehetett senkibe +belekötni.
+Böskének ez nagyon furta az oldalát. A másik asszonyával már +korán reggel elkezdhette a veszekedést, s este is úgy váltak el, +hogy hol az dugta ki a fejét az ajtón, hol ő dugta be a fejét az +ajtón, egymásnak az utolsó szót elmondani. Itt se első, se utolsó +szó nem volt soha. Asszony, férj, kisasszony úgy látszott tudni +mind a maga dolgát, hogy szavukat nem lehetett hallani.
+– Úgy segéljen, ha az a kis néma nem volna a háznál, az sem +volna, a kivel az ember egy szót beszéljen! monda Böske, mikor +néha-néha megsokallta már a nagy hallgatást.
+A kis néma gyereket szerette nagyon: az egész délutánokat +elüldögélt a konyhaajtóban, s eljátszogatott magában egy fa-lóval, +meg egy fa-talyigával. Böske egész délután beszélt hozzá +szakadatlanul; azt hitte, hogy ez mind legjobban hallgat arra.
+Az úrnak és a kisasszonynak kevés dolga volt még most. Ilonkát +az anyja készakarva nem eresztette a konyhába; az odabenn az +asszonyokkal együtt font, vagy varrt és foldozta a szakadozott +ruhákat. A zongorát eladták. Az úr pedig tanulmányozta gazdasági +könyveit. -86-
+Ősz végén vették át a bérletet, a mezei munka szünetelt; +legfeljebb az után lehetett látni, hogy a takarmánykészlettel +gazdálkodva bánjanak, a birkának, igásmarhának gondját viseljék. +Még virágmagokat vetni is korán lett volna cserepekbe. Előttük állt +még az egész rengeteg hosszú tél.
+Délutánonkint Ilonka összegyűjté a sok vásott cselédgyereket, s +azzal vesződött, hogy megtanítsa őket irni, olvasni.
+Persze, az ágyúbólkilőnivalók mindjárt sárkányt csináltak az +irni való papirosból, s a kapott irónnal két orrú embereket +pingáltak végig a ház falára; s ha Ilonka szigoruan akarta őket +fogni, a szeme közé nevettek és szétszaladtak, s messziről +csufólodtak feléje; pedig almát is igért nekik, ha jól tanulnak; +jól pedig nem tanultak s ekként csak Ilonkára haragudtak, hogy +miért nem kapnak almát.
+A mi a férfi-cselédeket illeti, azoknak legkevésbbé volt +terhükre, hogy gazda van a háznál. Ez nem tette azt, a mit a másik, +hogy mindennap megmérje öllel, hogy mennyi széna fogyott el a +kazalból, hogy a juhpadlás tetejére felmászkáljon a bőröket +megszámlálni, s minden reggel korán felkeljen azért veszekedni, +hogy az éjjel meglopták. Azért persze minden éjjel meglopták. Ezt +is csak minden éjjel meglopják; de legalább nem jár utána, s nem +rontja vele sem a maga egészségét, sem a mások füle dobját.
+A béres lop a kocsisnénak, a kocsis lop a juhásznénak, a juhász +lop maga magának, a szakácsné meglopja valamennyit a kis-béresnek; +s a kis-béres – az jó ember, az nem lop egyebet csak a napot.
+S ezen normális állapotban telik szépen az idő és ürül a hombár, +míg egyszer megint jön az újév, aztán meg az új buza, s újra +kezdődik a jámbor gazdálkodás.
+Hanem azért, ha úgy in thesi minden ember egészen rendes és +természetes dolognak tartja is azt, hogy lopni csak kell: mégis +concret esetekben alig tudja azt helyeselni, -87- hogy +valaki, a ki mástól is lophat, miért lop épen ő tőle? Az ilyesmiben +aztán az emberek lelkiismeretesek szoktak lenni.
+Mert ha a Böske a Marczi számára lelopja a kéményből a füstölt +oldalast, arra mi gondja a kocsisnak, a juhásznak, az +öreg-béresnek? de ha a Böske a kocsisnak, a juhásznak és az +öreg-béresnek feltálalt babczuspájzról lopja le ugyanazt a füstölt +oldalast, azt már keresztyén embernek nem lehet szó nélkül +eltűrni.
+Egy ilyen babczuspájz-füstölt-oldalas elcsipése miatti per +zavarta fel egy szép adventi csütörtök-napon az uj gazdák +nyugalmát; ez prózai egy dolog ugyan regénybe való tárgynak, de +mikor a jámbor gazdák életében oly gyakoriak az ilyféle +katastrófák. Mikor délben a tálalás ideje eljött, csak jön ám mind +a három az ambitusra, és hozza a maga paszulyos tálát a két +kezében; a beltartalom érintetlen állapotban, a fakanál a közepébe +szúrva.
+– Hívják ki a nagyasszonyt!
+Világosiné kijött az ambitusra.
+– Mi baj?
+– Itt a czuspájz! – szólt a kocsis, s letevé eléje a +malomkő-asztalra a tálat, a pipa akkor is a szájából meredt +előre.
+Hasonlóul cselekvék a béres is, fején tartva kalapját +haragosan.
+És a juhász hasonlóképen, ki azután egyuttal a magyarázatát is +előadá e jelenetnek; odamutatván a tál közepén szégyenkedő egy +darab csontra.
+– Hát ennek a sertvésnek csak oldalbordája volt, és húsa nem +volt?
+– Hát kutyák vagyunk mink, a kiket csontokkal tractálnak, vagy +mi? tóditá ki az öreg-béres.
+A kocsis nem szólt semmit, csak káromkodott.
+A kérdéses maradványai egy magát a közjóért feláldozott +sertésnek valóban nagyon közel voltak ahoz az állapothoz, +-88- melyben hasonló őslényi gerinczeket a +muzeumba szokás relegálni.
+Hanem hát erről a nagyasszony nem tehetett, mert ő azokat +szokott izomrost-anyag-burkolataikkal adta ki a szakácsnőnek s nem +utasította azt, hogy e csontokat a tudós doktor urak számára ily +módon praeparálja.
+A szegény nagyvárosi delnő, ki soha életében ily hangokat nem +hallott, csak hüledezett e goromba támadásokra; ellene három durva +férficseléd egyszerre, s még a negyedik, a pofók Marczi is +odasettenkedett a folyosó oszlopa mellé, mint ingerens e szörnyű +igényperbe, melyben pedig világosan az ő javára történt a csődtömeg +elsikkasztása; de ő már csak a vigyorgó pofáját s a paszulyos tálat +merte kidugni az oszlop mellől. Ennyi mérges, roszakaratú arczczal, +ily világos igaztalansággal szemben csakugyan nem jól érezte magát +Világosiné. Jó volna ilyenkor, ha egy úr volt volna a háznál, de a +jámbor Világosi nem az. Ő jobban fél a cselédeitől, mint azok ő +tőle, s ha lármát hall az udvaron, még beljebb megy a házba, hogy +ne hallja.
+Annyit mert rebegni a szorongatott nő, hogy hiszen ő kiadta az +ételhez való húst, a hogy illik; erről a szakácsnőnek kell valamit +tudni.
+No iszen csak ez kellett még, hogy a zivatar tökéletes +felhőszakadássá váljék a feje fölött!
+Böske csak leste, hogy lesz-e bátorsága aszszonyának az ő +evictiójára appellálni. A mint meghallá, hogy róla van szó, +odaugrott a tűzhelytől, megvetette a lábát a konyha küszöbben s +rágyujtott a maga tehetsége szerint. Olyan jól esett neki, hogy +egyszer valahára már széteregetheti régóta gyüjtögetett rakétáit; +hogy megmutathatja asszonyának, mi hát az az áspis?
+– Micsoda? – kezdé rá csipőre tett kezekkel. – Én dugtam el +valamit? Én loptam el valamit? Én ettem meg a cselédek húsát mind, +ugy-e? Nem maga ád ki az asszony mindent? Nem maga darabolja szét +egyenkint? -89- Nem kijön húszszor egy délelőtt belenézni +a tűzhelyen a fazekakba? Aztán mégis a szakácsnő a tolvaj! Én +vagyok tolvaj? Én? Ne merje azt nekem mondani senki, mert mindjárt +keresztül megyek a lelkén! Keresztül megyek a…
+De már azt nem mondhatta meg, hogy min megy még keresztül, mert +abban a perczben úgy ragadta meg hátulról valaki, hogy mint tíz +harapófogó mélyedtek bele az ujjai Böske kövér karjaiba, s úgy +röpíté keresztül az a valaki a konyha-ajtóból az ambitusra Böskét, +hogy a mint röptiben egyet fordúlt, még azután is ment-ment +hátrafelé, nem maga jószántából, s addig ment, mig a sarkaival +megakadt az esővíz-fogó szapulóteknőben, s abba azután egész +termetével végig feküdt, összecsapván feje fölött az esővíz +hullámai.
+Az a valaki pedig nem volt más, mint a kisasszony.
+A mint behallatszott a szobába az otromba lárma, melylyel anyját +megrohanták, hirtelen kifutott, és épen jókor érkezett, hogy +Böskének egy erőteljes kifejezését tettleg bevégezze.
+Nem lehet ám ráismerni!
+A szemei forogtak, arcza égett, szemöldökei össze voltak húzva, +a haja göndören repkedett feje körül, ajkai szét voltak nyitva, az +összeszorított fogsort láttatva, és a két keze pofozásra görbült +ujjakkal, mint a vadmacskánál.
+Rettenetes szép volt.
+A három férfi úgy megijedt erre a jelenetre, hogy mindegyikbe +belefagyott a bátorság.
+– Hát a te kalapod hol van, mikor az anyámmal beszélsz? – szólt +a kisasszony a hozzá legközelebb álló öreg-béreshez. Hanem az +öreg-béresnek már nem volt ideje megmondani, hogy hol a kalapja, +mert abban a perczben ugy kirepült a kalap a fejéből, hogy a +kútkámva tetején szállt le.
+– Hát ez a pipa, mi? – szólt a kisasszony a kocsisnak, +-90- csak hogy már akkor az a pipa sem volt +pipa, mert a kocsis szájából kirántva, úgy csapatott a téglához, +hogy ezermilliom darabra szakadt.
+De már ekkor a juhász nem várta, hogy rákerüljön a sor, hanem +iramodott, a merre világot látott, s ott az oszlop mellől megugró +Marczival úgy csapta össze a homlokát, hogy majd kicserélték az +orraikat.
+Ilonka kisasszony pedig kiállva az ambitus szegélyére, ezt a +buzdító utasítást küldé utána a megfutamlott hadnak:
+– Ha én még egyszer meghallom, hogy valaki az anyámmal +gorombáskodik, fogok egy botot s úgy összetöröm a hátán, hogy +megemleget róla! Az ételét ma mindenki elvigye, holnap maga főzhet. +A kinek nem tetszik a szegődés, itt az újév: mehet!
+Nem hallották azok azt már!
+Hanem azalatt Böske is kikeczmelgett a szapuló-teknőből, s mint +egykor Nurredin szultán a kád vízből felmerülve, egészen új világot +látott maga körül.
+Még beszélni is elfelejtett.
+Ez nem az a világ, a melyet ő itt hagyott. Ez nem az a +kisasszony, a ki őt harisnyát kötni tanította vasárnaponkint; s a +mit beszélnek, az nem magyarul van.
+– Te pedig eltakarodol a háztól rögtön! kiáltá rá Ilonka. Mert +ha az anyám szeme elé mersz még egyszer lépni, kikaparom a +szemedet, kitépem a nyelvedet, összetörlek, mint ezt a darab fát. +(Az a darab fa pedig a kocsis pipaszára volt, a mi a kezében +maradt.)
+Böske valamit akart mondani, de nem maradt rá ideje.
+– Pusztúlj előlem; egy szót se szólj! Most én vagyok az áspis. +És ezután mindig én leszek az áspis! S majd én mutatom meg neked, +hogy mi az az áspis?
+De látta azt már Böske: azt is látta, hogy ha már a többiek +elmenekültek a csatatérről, neki sem lesz tanácsos tovább ott +maradni. A kisasszony nézegetett a czirokseprű után, a mi a +szögletbe volt támasztva. Azért csak -91- eloldalgott az udvarról: +félszemmel mindig hátrafelé ügyelve, hogy nem ütik-e már a búbját +azal a czirokseprüvel?
+Bizony Marczi lovagiassága nem terjedt annyira, hogy +választottjának e nehéz harczában segítségére siessen. Az felhasalt +a kazal tetejére, onnan nézve a végkimenetelt.
+Azután Ilonka bevonta magával édes anyját a folyosóról.
+Világosiné zokogott. Úgy ölelte meg gyermekét. Talán öröm volt e +zokogásban? Hogy hát még is van «úr» a háznál.
+– Igen, de nincs szakácsnő!
+Ezt az észrevételt Világosi tette, ki a szobaajtóból csendes +nézője volt e jelenetnek. A szakácsnőt még sem kellett volna végkép +elkergetni.
+– Ne félj, apám! ellátom én a konyhát magam. Nem kell nekem több +leánycseléd. Úgy sincs egyéb dolgom. Csak ti menjetek be, üljetek +le az asztalhoz; nem lesz semmi hátramaradás.
+Azzal beerőltetve apját-anyját, maga konyhakötényt kötött, +nekiállt a rántásnak s olyan hamar elkészült az ebéddel, mintha +mindig azt tanulta volna.
+– Hiszen olyan kevés kell nekünk – biztatá atyját, midőn maga +felhordta az ételeket; – nem is érdemes érte szakácsnőt +tartani.
+Ebéd után mikor kérdezték tőle, hogy hát ki fogja a szennyes +tányérokat elmosogatni: ő már régen át is esett rajta.
+Van már «ur» is, «jó cseléd» is a háznál.
+Csak azon aggódott még Világosi, hogy az ilyen bánásért a +cselédek boszút fognak állani; az a juhász már egy gazdáját +felgyujtotta.
+– Majd megmutatjuk nekik, hogy birunk mink velök! – biztatá +atyját Ilonka.
+Az a «mink» pedig senki sem lehetett más, mind egyedül ő maga. +-92-
+De megtette, a mit igért. A mint beesteledett, vállára vette +gyöngyösi mentéjét, zsebébe dugta a kétcsövű pisztolyt s elindult +körüljárni az udvart és szérűs-kertet; a kutyáknak kenyeret adott; +a kaput becsukatta; benézett minden istállóba: el vannak-e látva +ökrök, lovak, birkák aljazóval? nem pipáznak-e a béresek a széna +között? benyitott a cselédházakba, hogy a tüzet eloltották-e a +tűzhelyeken? otthon van-e minden lélek? Reggel három órakor ismét +körűljárt; olyan csendesen ment ki, hogy apját-anyját fel nem +költé, s ha éjjel az ebek nagyon ugattak az udvaron, kiment; ha +idegen volt, a kire az ebek ugattak, kikérdezte: mi járatban van? +Néha épen egy-egy kóborló szegény legény volt az. Attól sem ijedt +meg. Leültette a folyosón, hozott neki kenyeret, szalonnát, meg +bort. Nem bántotta senki, mert látták, hogy nem fél senkitől.
+Egyszer, jó télen, mikor a házőrző ebek nagy vonítására kiment +az udvarra, egy nagy hegyes fülü idegen kutyát látott meg az +udvaron, mely elől a házi ebek mind az ajtók mögé vonúltak.
+– Takarodol innen! – kiálta rá a nagy ebre, s meghajigálta +hólapdával. Az morogva sompolygott el az udvarról, átszökve a magas +sárfalon. Csak másnap hallotta meg Ilonka a juhásztól, hogy az az +idegen kutya egy nagy farkas volt. Megtiltotta a cselédeknek, hogy +ezt szülőinek megmondják, mert különben nem eresztenék ki többet +éjjel az udvarra. Pedig hisz a farkasnak is tudnia kell azt, hogy ő +az áspis, azért szaladt el előle.
+És hát ez nagyon jó volt mindnyájukra nézve. A cselédek az +napságtól fogva mintha kilettek volna cserélve. A lusta dologhoz +látott, a részeges vigyázott a száján bemenőre, a káromkodó a +száján kijövőre; sőt még az is megtörtént, hogy Pista kocsis +elhagyta a széna körüli dohányzást, mióta a kisasszony azt ígérte +neki, hogy ha még egyszer meglátja a boglya körül pipával dolgozni, +kilövi a szájából a pipát pisztolylyal. -93-
+– Mert megteszi az, ha egyszer megígéri, mert az valóságos +áspis!
+Azt tán mondani sem kell, hogy a ki leghamarább megtért, az +Böske volt; a katastrófa után való reggel visszafordúlt a házhoz, s +háttal lépvén be az ajtón, így kezdé:
+– Itt a hátam, Ilonka kisasszony! Üssön rá annyit, a mennyit +nekem szánt, csak el ne kergessen. Kapnék én helyet jobbat is, de +mikor én magát úgy szeretem, a hogy senkit se szeretek a világon. +Nem tudom én, miért, de már nagyon szeretem. Fogadjon vissza; soha +többet egy rosz szavamat nem hallja se maga, se a nagyasszony; +inkább ha veszekedő kedvemben leszek, majd kitöltöm a Marczin. Nem +is lopok el többet egy körömfeketényit sem; megvallom, hogy eddig +tettem; a Marcziért tettem, de nem lopok többet a zsiványnak egy +babszemet sem. No, ne haragudjék a kisasszony hát! Adja ide a +kezét; azt a szép kezét.
+Ilonkának meglágyult a szive. Odanyujtotta kezét Böskének, s +megszorította vele annak kérges tenyerét.
+De Böske még meg is akarta csókolni a kezét. Azt pedig Ilonka +nem engedte.
+– No, nem engedem! Nekem nem szokás kezet csókolni. Én még leány +vagyok.
+De Böske azért is kezet akart csókolni, de Ilonka azért sem +engedte s felemelte magasra a kezeit, s Böske minden erejével sem +bírta azokat lehúzni magához.
+– Ejnye, de erős kezei vannak, kisasszony! Nem hiába fogott meg +tegnap olyan erősen. Nézze, még most is itt mind a tíz ujjának a +helye a karomon.
+Biz az ott volt: mind a tíz ujj helye, gyönyörű kék +foltokban.
+– Jól van, Böske, visszafogadlak! – szólt Ilonka. – Hanem +jegyezd meg magadnak, hogy most már én vagyok az áspis. Nem te vagy +az áspis, hanem én vagyok az. Az is maradok. Hát ahoz tartsa magát +minden ember.
+Böske azt mondta rá, hogy az is a világ rendi. -94-
+A többi cseléd is megmaradt újévkor. Az öreg béres +kinyilatkoztatá, hogy most már egészen rendben megy a gazdaság; +minden ember tudja, hogy ki mihez tartsa magát; «mert hát az kell, +hogy az ember vagy szóljon, vagy beszéljen, vagy mit +csináljon.»
+Az az «ember» pedig Ilonka volt.
+Sokszor használják ezt a szót: «kutya» emberek szidalmazására. +Pedig a kutya igen hű és igen okos állat; a nevelés fog rajta, jó +tulajdonait szereti kifejteni; saját érdekeit alá tudja rendelni +kenyéradója szeszélyének; házat őriz, ellenséget űz, vadat fürkész, +a meglőttet elhozza, nem eszi meg: ezek mind olyan tulajdonok, a +miket egy emberben is nagyon kellene becsülni.
+Hanem már egyszer az ember olyan aristocrata, hogy nem szereti, +ha kutyának nevezik. Oroszlánnak, sasnak szereti magát neveztetni, +de azért megorrol, ha azt mondják felőle, hogy kutya.
+Egy hű kutya.
+Még így sem tetszik.
+Vajjon mit gondol egy hű kutya magában, mikor azon töri a fejét, +hogy a gazdája számára valami vadat lövésre hozzon?
+Vajjon nem így philosophál-e magában: annak a vadnak csontja is +van; a csontot a gazdám meg nem eszi, az nekem jut?
+Én nem mondom apodictice, hogy ezt gondolja; nem akartam vele +megbántani senkit; de tegyük föl, hogy hátha ezt gondolja.
+Angyaldy úr annyit már tudott, hogy van egy nemes vad: igazi +paradicsom-madár, a kire gazdája vadászik. Valaha az ő kalitkájából +repült ki, s most bánja, hogy -95- jobban gondját nem viselte. +De nagy az erdő, melyben e vadra lesni kell, s ritkán jő +lövésre.
+Harter Nándor ott kinn duzzog a falujában, valahol a Tisza +mellett; elvált neje pedig, mióta egy üzleti férfiúhoz ment nőül, +elhagyta a kis várost, fennlakik Bécsben, s csak nagy ünnepélyek +alkalmával jár le ragyogni egykori provincialis ismerősei közé.
+Igy ők nagyon nehezen és nagyon ritkán találkozhatnak össze.
+Ha csak Harter Nándor is fel nem költözik Bécsbe.
+Arra azonban legkisebb elfogadható oka sincsen. S egy olyan +magyar főúrtól, mint ő, ha Bécsbe megy lakni, bizony számon kérik, +hogy mivel foglalatoskodott ottan? s nem igen hisznek el mindenféle +mentséget.
+Nálunk olyan rettenetes zsarnok a közvélemény.
+No de a zsarnok közvélemény ellen még lehet rebellálni, és sok +sikerrel; de van egy nagyobb baj annál.
+Harter Nándor igen nagy úr – birtoka terjedelmére nézve, hanem a +mellett igen rosz gazda. Soha sem számol, s maga sem veszi észre, +hogy váltóadósságai mennyire megrövidítik évi jövedelmét.
+A mellett az egyetlen örökös, Elemér úrfi, szintén igen rosz +gazda, igen jó adósságcsináló és blazirt, cynicus úrfi.
+Mikor az apja legközelebb elexpediálta Olaszországba, leginkább +azért, hogy ne legyen a szeme előtt, búcsú helyett ilyenforma +tanácsot adott neki az útra:
+– «És aztán a míg odajársz, okosan viseld magad. Bolondságra, +eszem-iszom pajtásokra ne költs. Leányok után ne bolondúlj, mert +arra ráérsz. Adósságokat pedig könnyelműen ne csinálj, mert ha +megtudom, elfogom a havi pénzedet.»
+Elemér úrfi aztán megfordítá a mondatot, s ugyan egy kézszorítás +alatt így adá azt apjának vissza:
+– «És már most én is arra kérlek, hogy a míg odajárok, okosan +viseld magad. Bolondságra, eszem-iszom -96- kortesekre +ne költs. Asszonyok után már ne bolondúlj, mert onnan már elkéstél. +Adósságokat pedig könnyelműen ne csinálj, mert ha megtudom, hogy +anyai örökségemet költöd – sequestrumot adatok.»
+Ezzel a szóval váltak el egymástól.
+S Elemér úrfinak elég hidegvére van, meg is tenni azt, a mivel +tréfálózott.
+Tehát Bécsben lakásról szó sem lehetett, egynél több ok +miatt.
+Hanem a két távol között esik Budapest. Az már alkalmas hely +volna.
+De hogy kerüljön vad és vadász Budapestre: a hol sem az +egyiknek, sem a másiknak legkisebb tennivalója sincsen?
+Ez a megoldandó feladat.
+Hogy miért töri a fejét e feladat megoldásán oly igen nagyon az +ő urának hű szolgája: azt tudni nem lehet. – Én gyanítom, s +meglehet, hogy a történet végén mások is lesznek, kik gyanúmat +osztani fogják.
+Azonban hozzáfogott hűségesen a hajtáshoz.
+Már akkor olyan ostromállapotféle volt az országban. Nem egészen +Pulver und Blei, hanem csak Blei ohne Pulver.
+Ez az ólom különösen kijutott a hírlapoknak.
+Annálfogva a «disznószívű» szerkesztő hirébe jutott az olyan +újságíró, a ki kiadni mert egy olyan czikket, a mely a legujabb +kormányi kinevezéseket bátorkodott birálat alá venni.
+S egy ilyen czikk valóban megjelent Angyaldy nevének világos +aláírásával.
+E neme a vakmerőségnek nem szokott megtorlatlan maradni.
+Lefoglalás, becsukatás, vagy személyes összeszidatás.
+Angyaldynak azonban volt elég méregkeverői tapintata, épen csak +annyi adagot használni ez aqua-tofánából, a mennyi az irányadó +egyéniséget csak a legutóbbi módszer alkalmazására mérgesítse fel. +-97-
+Czélt ért.
+Legrövidebb idő alatt stafétát kapott, hogy jőjjön fel azonnal +Budapestre az irányadó egyéniséghez.
+(Óh isteni terminologiája az ujabb kornak, mely szavakat adtál +nyelvünkre, melyeket ha akarunk – értünk, ha nem akarunk, nem +értünk!)
+Tehát «ad audiendum verbum.»
+Angyaldy sietett engedelmeskedni a hivásnak.
+Az irányadó egyéniség igen finom és tapintatteljes úr volt, s +különösen az olyan emberek irányában, a kik az ujságokba szoktak +írni, felülmúlhatlan volt az udvariassága.
+Ő ebben a genreben valóságos gourmand volt!
+Nem ette meg őket nyersen, hanem előbb szépen megfőzte, +mustárral megkenegette, forró lével megabálta, eczetes páczban +megpuhította s csak mikor már jó porhanyók voltak, akkor ment nekik +késsel, villával.
+– Hát édes barátom! – kezdé az irányadó egyéniség, ismert nyájas +modorával, Angyaldyhoz a beszédet, – ön nincsen megelégedve a +mostani kinevezésekkel. Önnek ezek az emberek nem tetszenek. Ön +loyális alattvaló, remélem?
+– Mindenesetre.
+– Nem is kétségeskedem felőle. Most nincsenek is mások, csupán +loyális alattvalók az országban. Tehát miután ön nincsen +megelégedve a mostani kinevezésekkel, tehát mindenesetre jó +tanácsokkal van tele a kormány számára, hogy kiket kellene tehát +hivatalokra alkalmaznunk.
+Erre a kérdésre az irányadó egyéniség csak kétféle választ +várhatott: vagy egy humillime meghunyászkodót, vagy azt, hogy +«bánja a magas mennykő,» akárkit tetszik kiválogatni, nekem egyik +sem kell; vagy azt, hogy «nekem, kérem alássan, e tárgyban semmi +további véleményem nincsen.» Akkor aztán lehet őtet tovább +öntözgetni vagy édes, vagy savanyú lével, míg megporhanyúl. +-98-
+De mennyire meglepte az irányadó egyéniséget, midőn áldozata e +kérdésre talpra állva, azt felelte:
+– Igenis, vannak határozott nézeteim az iránt, hogy minő elveket +kellene szem előtt tartani a kinevezéseknél; hol kellene keresni az +alkalmas egyéniségeket. S e nézeteimet, ha méltóztatik megengedni, +körülményesen előadhatom.
+E válasz annyira meglepte az irányadó egyéniséget, hogy széket +mutatott a vallatottnak, s azt mondá neki: «tessék leülni, +kérem!»
+Az a nyugalom, a melylyel a fiatal ember a kinált ülést egy oly +rettenetes nagy hatalmú helyen elfogadta, tanusítá, hogy bízik +magában s nem veszi sarcasmusnak a nyájas megtiszteltetést.
+A ki le mer ülni az Olympon Jupiter előtt, az maga is legalább +is Apolló.
+A kérdés pedig olyan, a minőket azzal szoktak végezni, hogy a ki +felelni tud rá: erit mihi magnus Apollo.
+– Tehát hogyan kellene eljárnunk a kinevezéseknél az ön bölcs +belátása szerint? – szólt a főúr, megállva az ablak előtt s lábait +szétvetve.
+– Elő fogom adni nézeteimet; de kérem, tessék szintén helyet +foglalni, és ne csak engemet ültetni le.
+– Óh köszönöm! – volt az iróniás válasz. – Én még nőni +akarok.
+– Én pedig nem akarom, hogy a mit beszélünk, az előszobában is +meghallják! – szólt Angyaldy, fölkelve a székről. – Azért ha +méltóságodnak csak az a szándéka, hogy érintett czikkemért egy +általános leszidásban részesítsen, tessék röviden elvégezni, és +azután rendelkezni velem, hogy hova menjek, haza-e, vagy máshova? +Ha pedig azt kivánja, hogy valóban elmondjam, mit gondolok: akkor +kegyeskedjék figyelmével megajándékozni.
+– Óh kérem, ne tessék haragba jönni! Inkább üljünk le hát szépen +egymás mellé.
+– Én azt hiszem, – szólt egyenesen a tárgyra térve -99- Angyaldy, +– hogy a jelen irányadó körök nagyon tévednek, midőn a kormányzat +szervezésénél épen a legnépszerűtlenebb elemekre akarnak +támaszkodni.
+– De hát mi a tatárt csináljanak, ha a népszerű elem nem akarja +magát ideadni, hogy rátámaszkodhassunk? Kormányzatra pedig szükség +van, s azt alakítjuk a rosszból – ha nem kapjuk a jóból.
+– Meg volt már kisérelve?
+– Ohohohó! Mindenütt. Egy esküdtet nem lehet megkapni! Egy +éhenholt esküdtet, a kinek hét gyermeke jutott a gyékényre: még se +jő hozzánk.
+– Hiszen az a hiba, hogy alulról kezdték a kisérletet, az +éhenholtakon. Azok kitartanak. Felülről kellett volna kezdeni. +Azokon, kik ragyognak. Mi nyereség van egy nyomorulttal, a kit az +inség hajt a keresethez? Lenézik, s ott hagyják; de ha egy +pártvezető indul meg, egy kitünőség: az megzavarja az egész tábort, +az magával visz és hódít.
+– Okos beszéd! Más is rájött volna erre. De hát ki tud ezekhez +hozzáférni? Úgy-e bár, erre azt feleli ön nekem: «fogj magadnak +törököt, ha kell!» De most mindjárt megfogom én «önt.» No ne +ijedjen meg, nem önt magát; nincs nekem firkászokra szükségem. +Azokat simpliciter becsukatom. Hanem mit szólna ön példáúl ahhoz, +ha azt mondanám önnek, hogy tehát én akarok egy népszerű celebris +hazafit megkapni, a ki senki más, mint önnek a principálisa, Harter +Nándor.
+Angyaldy nem érezte magát sarokba szorítva.
+– Tessék megpróbálni!
+– Igen könnyű ezt önnek felelni: tessék megpróbálni! mert tudja, +hogy nem jöhetek össze vele; mert olyan bolondot nem tesz, a miért +hivatalosan ideparancsolhassam; szüksége nincs rá, hogy +kénytelenségből jőjjön hozzám; ha pedig barátságosan hivom ide, azt +fogja rá felelni: hogy beteg, hogy a lába fáj, vagy ha nagyon jó +kedvében kapom, még azt üzeni, hogy épen annyira van neki ide +jönni, mint nekem odamenni ő hozzá. Úgy-e? -100-
+– És ha én azt mondom, hogy Harter Nándor minden barátságos +hivás, minden hivatalos parancsolás nélkül is el fog ide jönni, +önkényt, maga jószántából?
+– Talán ön eszközölné azt ki?
+– Én!
+– Van valami talizmánja hozzá?
+– Azt én tudom.
+– És mennyi idő alatt?
+– Nyolcz nap alatt.
+– Nyolcz nap alatt? No megálljon egy kicsit. – Itt e szónál +íróasztalához lépett az irányadó egyéniség, kivett annak fiókjából +egy levelet s odatartá azt Angyaldy elé.
+– Ismeri ön ezt az írást?
+– Jól ismerem. Harter Nándor írása.
+– Olvassa el a tartalmát!
+– Azt is ismerem. Az van benne, hogy köszöni a benne helyzett +bizalmat, de gyöngélkedő egészsége nem engedi, hogy tavasznál +hamarább ily hosszú utat tehessen, akkor pedig fürdőkre kell +mennie.
+– No és ön mégis azt hiszi, hogy nyolcz nap alatt +megváltozik?
+– Nyolcz nap alatt meg is gyógyúl, itt is lesz, és tiszteletét +fogja tenni.
+– Ha ön meg tudja tenni azt az ezermesterséget, hogy Harter +Nándor az én szobámba bekoczogtasson nyolcz nap alatt, akkor én +önnek…
+– Semmi jutalmat nem kérek.
+– Nem is azt akartam mondani. Akkor én önnek elengedem a +perbefogatást azon firka miatt.
+– Óh kérem! – szólt nevetve Angyaldy, – még annyi remunerátiót +sem igénylek. Csak tessék rólam egész atyai szigorral gondoskodni. +Én tudom, mit miért teszek? Hanem arról jót állok, hogy Harter +Nándor nyolcz nap alatt itt lesz.
+– Jól van. Most elmehet ön. De azt ne gondolja, hogy most már +megmenekült. Mert ha velem tréfálni méltóztatott, -101- nyolcz +nap múlva kegyeskedünk egymással számot vetni.
+– Csupán egyet kérek. Ne méltóztassék ez ügybe ez idő alatt +beleavatkozni, különben én nem végezhetem.
+* * *
+Még nem telt el nyolcz nap, már Harter Nándor fenn volt +Budapesten.
+Titkára, kit sietett előre értesíteni jöveteléről, már szállásán +várta a fogadóban.
+Annak elmondta az indokokat, a mik idejövetelét sietteték. Az +irányadó körökkel szükséges érintkeznie, még pedig rögtön és +múlhatatlanul. A Tisza és mellékfolyói fenyegetően megáradtak, a +töltések veszélyeztetvék. Ez egy oly közügy, mely mellett minden +pártszinezetet el kell felejteni. Itt rögtöni segélyre van szükség, +s azt csak tettleges hatalom adhat; s ilyenkor bárminők legyenek is +nézeteink a tettleges hatalom törvénytelen álláspontja felől, nem +mulaszthatjuk el, hogy embertársaink iránt való tekintetből +érintkezésbe ne tegyük magunkat vele. Azért sietve fel kell menni a +titkárnak, a tettleges hatalom vezetőinél rendkívüli napon +kihallgatást kérni Harter Nándor számára.
+Angyaldy végezte a rábizottat. Sietett órát kérni a +megjelenhetésre főnöke számára.
+– Hm! Ön mennykő gyerek! – dícséré őt az irányadó egyéniség. – +Csakugyan beváltotta szavát. S nem tudja, mi hozta ide a nemes +urat?
+– A Tisza öt nap óta nagyon árad; a töltés fenyegetve van.
+– Hát ön hogy tudhatta ezt ezelőtt nyolcz nappal?
+Azt hitte, hogy most már igazán megfogta Angyaldyt.
+Az pedig könnyü vérrel felelt rá:
+– Megérzem messziről a vizet, mint Richárd abbé.
+– Nem szeretem a tréfát! Nekem szabad tréfálnom, -102- de +önnek nem. Feleljen egyenesen. Hogy tudta ön ma egy hete, hogy +Harter Nándor e miatt fog idejönni?
+– Tehát megmondom egyenesen. Én nem hiszem, hogy a Tisza miatt +jött ide. Azt ő hireszteli egész eddig a küszöbig mindenkinek; de +idebenn másról fog beszélni.
+– Miről?
+– Már arról szabad legyen méltóságod kegyes beleegyezésével +legalázatosabban semmit sem tudnom.
+– Ilyen emberre volna nekem szükségem, mint ön.
+– Szolgálni fogok, – a mikor nem méltóztatik velem +parancsolni…
+… Tehát mi hozta ide Harter Nándort?
+* * *
+Az elfogadási óra még az nap délutánra lőn meghatározva, s +Harter Nándor a kitüzött időre, ha nem is elsőrendű díszruhájában, +de mindenesetre fekete parádéba öltözve, megjelent az irányadó +egyéniségnél titkára kiséretében, mely utóbbi az előszobában +hátramaradt, s ott mulatta magát tetszése szerint a hivatalos +rangtárssal egész kedélyesen.
+Az értekezés öt egész óranegyedig tartott, s abból az +előszobában nem igen hallhattak meg semmit: szokása levén az +odabenn lévő két nobilitásnak, hogy mikor beszélni kezd, nem +törődik azzal, hogy a másik hallgat-e rá, vagy szintén beszél? s +ekként egyszerre ketten szónokolván, az ilyen párbeszéd sem az +ajtón ki nem vehető, sem betükkel nem reproducálható, ha csak mint +egymás hegyébe irott palimpsest nem.
+Midőn azonban ismét nyilt az ajtó, annyi kivehető volt, hogy az +irányadó egyéniség igen nyájasan kisérte ki vendégét, míg az +láthatólag fel volt hevülve.
+– A viszontlátásig! – volt az előbbi búcsúszava Harterhez, míg +Angyaldynak annyit mondott bizalmas leereszkedéssel, hogy: «No +önnek is haza lehet már menni.» Ennek Angyaldyra nézve volt valami +értelme. -103-
+– Vajjon mit beszélhettek az öregek odabenn oly sokáig? – súgá +collegájának az irányadói titkár.
+– Azt nem tudhatjuk! – felelt Angyaldy okosan.
+Hogy az irányadói titkár megtudhatta-e valaha? azt nem +fürkészszük; hanem hogy Angyaldynak könnyű volt mindazt megtudni, +azt a kettős kulcs története már előre sejteti velünk.
+Harter Nándor pontos ember volt, minden napjáról számot adott +magának; leírta élete nevezetesebb mozzanatait, minden emlékezetes +élménye együtt volt található naplójában.
+Angyaldynak csak egy olyan estét kellett ellesnie, melyben +főnökét a casinói élvek lefoglalják, hogy titkainak ajtaját +felnyissa s olvassa a legutolsó napokon – a mi következik.
+«A falusi magány nem hogy megmentene az ő emlékétől, még jobban +megtölti lelkemet vele. Nem láthatok egy bokrot kertemben, egy +virágot üvegházamban, hogy eszembe ne jusson: ez az ő kedvencze +volt; itt láttam ülni, itt perlekedtem vele. Miért nem tudtam +akkor, hogy őt annyira szeretem?
+Mikor szobáimon végig megyek, azt hiszem, hogy neki ott kell +lenni valamelyikben; s ha körülöttem hallgat minden, elbámulok +rajta, hogy hát az ő szava hova lett innen? Pedig egykor hogy +gyűlöltem még a hangját is!
+Még az ajtót is bezártam, mely szobáinkból nyilt egymásba.
+Most pedig hatvan mértföldnyi távolban vagyunk egymástól, s +mégis szüntelen nála lakom. Ha csak a felét e távolságnak +eltörölhetném! Ha csak egy városban lakhatnánk! Ha csak láthatnók +egymást!
+«Mi történt ma velem?»
+Ő tőle kaptam levelet.
+A borítékon megismertem vonásait. Egykor úgy borzadtam +-104- e vonásoktól, hogy mikor levelet +küldött hozzám, ha távol jártam, napokig el hagytam heverni +asztalomon felbontatlanúl.
+Most reszkettem, mint egy szerelmes poéta.
+Sajátságos levél volt az: Malvina kérelemmel fordúl hozzám.
+És mit kér? Igen prózai dolgot.
+És kinek a számára? A férje számára.
+Felkér, hogy nagy tekintélyemnél fogva vessem közbe magamat, +hogy a kormányköröknél a magyarországi hadsereg-élelmezés egyik +osztálya, melynek Budapest a székhelye, adassék át Lemmingnek.
+Nem bolond kivánság ez? én hozzám intézve?
+Lehet nekem erre egyebet felelnem, mint azt, hogy: «Asszonyom! +Nekem semmi befolyásom a jelenlegi kormánynál, én grácziát vesztett +személy vagyok. Aztán mi közöm nekem ahhoz, hogy miként élelmezik a +katonákat? És legfőkép mit bánom én, Lemming úr sütteti-e nekik a +prófuntot, vagy más? Mi közöm nekem a kormányhoz, és mi közöm +Lemming úrhoz, az ön férjéhez, vagy Lemming úr feleségéhez, a tőlem +elválasztott idegen asszonysághoz?»
+Ez volna a legtermészetesebb válasz Malvina levelére.
+És én nem ezt válaszoltam neki, hanem azt, hogy emlékezem a régi +boldog napokra, s ez arany-emlékekért megteszem azt a lépést, a mit +nem tennék meg a kerek föld minden dicsőségeért, s elmegyek Lemming +mellett könyörögni.
+Mert a gondolatok háttere az, hogy ő Bécsből Budapestre fog +akkor lejönni, s a távolság csak felényi lesz azontul +közöttünk.
+Nem a sors intézte-e ezt így? Nem a végzet hozta őt hozzám ismét +közelebb?
+Ma megtettem azt, a mire kért.
+Egy olyan lépést tettem miatta, mely nagyon síkos lejtőre +-105- vezet, a hol ha az ember egyet csúszik, +könnyen úgy járhat, hogy meg nem áll, míg a lejtő aljáig nem +ért.
+Ürügyet találtam az irányadó köröket meglátogathatni, a nélkül, +hogy közeledést áruljak el. A vizek szokatlan áradása. A gyors +segély szüksége.
+Azután beszéltünk másról.
+Mintha csak mellékesen jutott volna eszembe az a sok visszaélés, +a mi mindenfelé történik a kormány nevében, a miről az persze nem +tehet. Különösen a hadsereg élelmezése dolgában.
+Az ember azt gondolná, mikor a hadi budgetet olvassa, hogy a mi +katonáink csupa kávéban és tokaji borban úsznak. Úsznak biz az +élelmezési vállalkozók. Azonban én tudok egy igen becsületes +embert, a ki nem olyan, mint a többi, nekem nincs okom őt különösen +szeretni, nem is barátkozhatom vele soha; mert hiszen ez azon +ember, a ki tőlem elvált nőmet feleségül vette. Én ezt az embert +teljes joggal kerülöm a világban, de el kell ismernem, hogy +megbizható ember, s így az állam érdekében ajánlhatom, hogy a pesti +vállalat adassék az ő kezébe.
+Hanem ezuttal nagyon megfogtak.
+Azt viszonozta az én főuram, hogy ha olyan igen szívemen +hordozom az államgazdászat jobb irányát, ám segítsek rajta saját +tehetségemmel is. Hiszen ha az alsótól a felsőig minden ember +tiszta kezü volna, akkor lehetetlen volna egynek megmaradni a +sorban, a ki csempész legyen; de ha csak egy csempész a sok közül, +a többi az egész sorban mind utána menni kénytelen. Ha én Lemminget +ajánlom, az ajánlat elfogadható; hanem akkor vállaljam el egyuttal +az ellenőrködést is felette, fogadjam el azon magas kormányi +hivatalt, mely e szakosztályt kezeli: legyek tanácsos.
+Én egész méltósággal utasítottam vissza e kínálatot.
+Ily fordulatot az én multam meg nem enged.
+Nem tudom, mi lehet az arczomban, a mi gondolataimat elárulja? +-106-
+A visszautasítás által csak ujabb okot látszottam adni a +rábeszéltetésre.
+Olvasta volna tán szememből, hogy reszketek annál a gondolatnál, +hogy most egyetlen fordulattal ott találjam magamat, a hol +napról-napra, folytonosan szemközt kell állnom azzal, a kit oly +vágyva óhajtok elérni; hogy nem csak egy városban lakhatnám vele, +de minden érdekének szálai ujjaimhoz lennének kötve: a férj, kit +magának választott, az én kézcsókoló szolgám lenne; parancsaim +végrehajtója; örök lekötelezettem, kit az önérdek lábaimhoz +fűz.
+Ez a gondolat engem elkábított. Magam sem tudom, miket beszéltem +ottan. Rosszul védhettem magamat, mert mikor eljöttem, ez a szó +hangzott utánam: «A viszontlátásig!»
+A nagy hazafi naplója folytatá:
+«Igaz, hogy mindennek vége van már. Váratlan fordulatokra nem +számíthatunk. A bevégzett tények ellenünk fordulnak egyenkint. Ha a +haza nem tett magáért semmit, hát én hogyan tegyek a hazáért +mindent?
+Hanem mégis nagy dolog az a közbecsülés.
+Most ezek mind vezérüknek tartanak.
+Mit fognának mondani, ha elpártolnék tőlük?
+Velem jönnének-e?
+Hátha csalatkoznám s egyedül hagynának? Senkinek a +szemrehányásától nem félek annyira, mint Világosiétól.
+Ez az ember azért látszik születve lenni, hogy mikor én valami +kellemetlen dolgomat már jó mélyen eltemettem, akkor azt kivájja a +sárból s szépen fényesre csiszolva, odahelyezze a világ elé.
+Mikor most huszonegy éve elhagytam Marit, a szegény bohó leányt, +a ki mindent elhitt, a mit fiatal emberek suttognak fiatal +leányoknak: azt hittem, vagy elhal bánatában, vagy elbujdosik távol +innen s nem látom többet, nem beszél felőle senki többet; akkor ez +az ember megszánta ezt a tőlem elhagyott leányt és nőül vette. És +nekem -107- azontúl minden nyomon kellett +találkoznom Marival, mint köztiszteletben álló asszonysággal, ki +engem egy tekintetére sem méltatott. És azt minden ember tudta +azontúl, hogy ő férjét mennyire becsüli és engem mennyire megvet; +és én e tudat ellen hiába küzdöttem.
+Azt hiszem, második nőmmeli szerencsétlenségemnek is ő volt az +oka. Malvina megtudta előéletemet s az hidegíté el irántam. +Világosi pedig az az ember volt, a ki felől azt beszélték, hogy +mindenki becsüli, de neje legjobban.
+Mikor a megyei tisztikar leköszönésére indítványt tettem, úgy +szerettem volna, hogy ez az egy ember ott maradjon, ne jőjjön +velem.
+Hadd lehetett volna őt legalább egy napra megaláznom saját neje +előtt. Hadd láthatta volna a különbséget köztem és közötte. Én a +népszerűség nimbuszában, ez pedig a lenézetés kopott öltönyében, +mely rongyos és piszkos ugyan, de felveszi, a ki fázik, mert +meleget tart.
+És most én vegyem fel a «meleg» öltönyt és engedjem a nimbuszt +annak a másiknak?
+Ha ez az egy ember nem volna a világon, tán könnyebben +elhatároznám magamat valamire.
+Úgy sem lesz már ebből az országból semmi.
+De még sem tehetem multam miatt.
+Átlátom, hogy vétek tőlem ily tetterőt, minő keblemben szunnyad, +eltemetni; de látom, hogy kötelességem halva lenni. És tökéletesen +halva is volnék, ha az a nő nem figyelmeztetne rá, hogy még +álmodom.
+Mindig ő róla álmodom.
+És most itt volna az alkalom: megfogni az álmot, és azt mondani +neki: ébren is kezemben vagy.
+Esztelen képzelet!
+Enyim volt. Eldobtam; nem kellett. Kiverem a fejemből mind őt, +mind a rang fényes csábképeit.
+Harter folytatni fogja az özvegy medve szomorú szerepét. Tél és +rosz kedv van hozzá elég.»
+Ez volt utolsó lapja a naplónak.
+Angyaldy úgy látta, hogy a méregből még egy adag nem hatott +egészen az elevenig.
+Ismételjük az adagot erősebben.
+Néhány nap mulva Budapestről kapott levelet Harter, az ismeretes +kézvonásokkal.
+Malvina köszönetet mondott neki szives közbenjárásáért. Eddig is +sikere volt már. Óhajtja e szivességet egykor meghálálhatni.
+Egyuttal egy pár fényképezett arczmását küldi emlékül; csak +azért, mert ezek jobbak, mint a minőket otthon a provinciális +photograph a maga primitiv szerszámaival készített. Hiszen ha egyéb +viszony megszakadt is, a régi jó barátság fennállhat mindvégig az +egymástól eltávozottak között.
+Oh! azok bizony egészen más fényképek voltak, mint a minőket a +vidéki chemicus a nap segélyével a papirosra égetett.
+Az egyiken mint amazon volt levéve Malvina; lovon ülve, uszályos +lovagköntösben, mely termete szépségét kitünteté; a másikon +otthonias pongyolában, fehér, himzett, tapadó öltönyben, lebontott +hajfürtökkel, karszékben ülve és kezében maga is egy +photograph-albumot forgatva; a picziny papucsos lábacska egy +bársony zsámolyra volt téve, s az áruló köntösszegély engedé +láttatni a karcsú bokát.
+A fénykép-album nyitott lapján egy arczkép volt látható, +félreismerhetlen parányiságban.
+Harter Nándor mohón keresé elő roppant nagyító üvegét, melylyel +térképeken szokta keresgélni az apró helységek neveit; s azt nézte +vele, vajjon kinek az arczképe lehet az, a mire az a másik arczkép +függeszti a szemeit?
+És csakugyan elhitette magával, hogy annak, bár nem lehet ugyan +a képét tisztára kivenni, de a dolmánya gombjai, meg a mentevetése +egészen hasonlítanak ahhoz, a hogy ő valamikor levétette magát. +-109-
+Ez ábrándteljes vizsgálódásaiból titkárának közbejötte zavarta +fel.
+Angyaldy úr ezuttal igen prózai dolgokkal jött főnökét +háborgatni.
+– Itt hever egy pár levél, melyben lejárandó váltókra +figyelmeztetnek tulajdonosaik, miket nem szándékuk tovább +megújítani, miután más üzletben nagyobb haszonnal remélik +forgathatni tőkéiket.
+– Ugy-e? Most már nem vagyok nekik elég jó? Míg a hatalom +kezemben volt, addig kinálva hozták, ha nem kértem is. Hiszen majd +kinálkoznának még!
+Angyaldy vállat vont. Van itt még más levél is elég.
+Külföldre menekültek, külföldi lapok vezérczikkezői sürgetik az +elmaradt segélyt, a minek rég kiapadtak a kútforrásai.
+– Különös! Hát nem lesz már ennek soha vége?
+– Oh igen! csak egy szóba kerül s mindjárt vége lesz.
+Csak a czímen kell egy szót igazítani, sohase jönnek azok a +levelek többet ide!
+De még van hátra valami.
+Egy csoport számla.
+– Miféle számlák?
+– Tetszik tudni. Olyan régi fajták.
+Bizony azok még az elvált nagyságos asszony emlékei, miket +becsületes selyem- és pipere-árúsok nem resteltek megtartogatni s +nagy idő mulva előkeresgélni és præsentálni – az elvált +férjnek.
+Holmi közönséges ember az ilyen emlékeknél legalább is egy +szelid teringettét szalasztana ki az ajkán s tanácsot kérne a +mennydörgős mennykőtől, hogy nem lehetne-e az ilyen hitelezőket +megütnie, a kik akkor hozzák az ember feleségének a kontóit a +nyakára, mikor az embernek a felesége már a más ember felesége? +Hanem Harter Nándor e helyett azt kérdezte, hogy «sok az az +összeg?»
+– Biz az megy egy pár ezer forintra.
+– Van-e pénztárunkban pénz? -110-
+– Ott mindig kell pénznek lenni. Hanem hogy erre való van-e? azt +nem tudom.
+– Kell erre valónak lenni. Váltsa ön be Malvina számláit, mik +azon időről keltek, a míg nőm volt.
+De nagy bolondok lennének azok az üzérek, ha tévedésből egy pár +posthumus számlát is nem törvényesítenének, miután ettől az úrtól +olyan könnyű azt megkapni, Lemming úrtól pedig olyan nehéz.
+Harter Nándor kiadta fiókjából az állampapirokat, mikkel a +felsorolt ügyeket rendbe lehetett szedni, s gondosan elzárta +helyébe a két arczképet.
+Három nap mulva a hivatalos lap hozta Harter Nándor tanácsosi +kineveztetését. A laikusok összecsapták a kezeiket, amaz ismeretes +klubban pedig kezdtek kettőt tenni egy ellen, mikor Harter Nándorra +fogadtak a tigris vetélytársa ellenében.
+Egy hónap mulva már együtt vagyunk Budapesten.
+Lemmingéket már ismerik a társaskörök.
+Malvina a legtöbbször emlegetett delnő. Ragyogó szépség. +Mindenki bámulja. Messziről sugárzik az arczáról az a bizonyos +fény, a miről a nők boldogságát fel lehet ismerni.
+Míg ez a nő egy olyan férj tulajdona volt, a ki maga fénylett, +tündökölt, senki sem vette észre: akár a holdat, mikor föld +árnyában áll felénk; és most mindenkit vonz maga után, ki azon +bizonyos holdkórosságra hajlandó, a mit egy delejes hölgyarcz idéz +elő; mint a hold, mikor szemben áll a nappal.
+De hát ki ez az új nap, ez a Lemming, nézzünk már egyszer +bele.
+Csillagzatára nézve vállalkozó és pénzüzér, ki mindjárt +-111- a növésével oly szerencsésen kezdte az +üzletet, hogy három hüvelykkel alul maradt a legalsó +katonamértéken, s így ezerötszáz forintot megtakarított, a mit +szálasabbnak eredt kortársai mint katonaváltságot kényszerültek az +állam tenyerébe leszámlálni. Arczvonásai egy vén gyereket tüntetnek +elő; hanem külső viselete maga a divatos elegantia, s külső modora +finom és udvarias.
+De úgy hiszem, szeretnénk arról is valamit hallani, hogy minő +tulajdonsága az, a mivel kiérdemelte, hogy Malvina boldog nőnek +érzi magát mellette?
+Szinte félve fedezem fel e titkot, s ugyan körülnézek, hogy +nem-e hallja meg valami ártatlan kedély, a kinek még ilyesmit nem +kellene megtudni.
+Tehát bizony Lemming úr titkos jó tulajdona, a mivel Malvinát +oly boldoggá varázsolta át, abból áll, hogy soha sincs otthon egész +nap.
+Mindig utazik, mindig üzlet után jár, minden találkozása +Malvinával vagy búcsú, vagy viszontlátás.
+Oh! Így Columbus is fel tudta állítani a tojást; csakhogy az +aztán nem volt többé tojás.
+Nem tehetek róla. De biz ez így van.
+De hát akkor minek Lemming úrnak ez a szép asszony?
+Minek? Annak, hogy ez neki egy ambulans firmája.
+Egy szép delnő, a kiről az egész világ beszél, a ki után a férjt +mindenütt emlegetik, lehet-e ennél hatályosabb reclam? A világ +minden hírlapírójának barátsága nem csinálhat annyi szükséges zajt +egy üzlet emberének, mint a mennyit egy szép asszonyság +csinálhat.
+Csak járjon el nagysád minden tánczvigalomba, minden +hangversenybe, minden lófuttatásba, minden szinházba; csak viselje +haját toronynak fonva, csigának csavarítva, Meduzának borzolva, +polypnak csapozva, hableánynak hullámozva, ma veresre festve, +holnap aranyporral behintve; öltözzék pávának, pávatollas +uszálylyal, királyi rezgőkkel; mutassa szoborszépségű karjait, +csábító vállát, -112- bársony keblét a közönségnek; hordozza +fehér nyakán a szivárvány tört darabjait brilliánt ékszereknek; +tünjék fel ma mint éji lepke, bizarr feketének, rubinos +szárnyakkal; holnap mint keleti királyné, minden divatot arczúl +csapó új ötletekkel; menjen szemközt az általános ízléssel; +fordítsa meg a mindennapi szokást; hódítson, bájoljon, ragadjon +magával! ez mind szükséges az üzletre nézve; mert mindazok, kik +elbámulnak, elragadtatnak és mindazok, kik versenyeznek, +irigykednek, megszólnak, és mindazok, kik megbotránykoznak, +csodálkoznak, kritizálnak: azok mind hirdetve hirdetik a nagy +világnak, hogy a Lemming-firma valami nagyszerű, valami +utólérhetetlen, valami rendkívüli.
+És ez bizony meghozza a maga perczentjeit.
+De még egyébre is jó egy szép asszony.
+Vannak dolgok, a miket férfiak igen drágán kaphatnak meg, +asszonyok pedig igen olcsón.
+Nehogy valaki frivolításokra gondoljon, mindjárt meg is mondom, +hogy mit?
+Hát például ama bizonyos vállalatot, melynek kedvéért a +Lemming-firma érdemesnek tartotta áttenni lakását Pestre, s mely +igen jövedelmes vállalat, ki tudja, mily áldozatba került volna +Lemming úrnak? Vannak a kik e kérdésben birnak tapasztalatokkal. +Míg Lemmingné asszony vett magának ötven krajczárért egy fényképet, +azon a fényképen vett magának egy hirhedt férfiut, s annak a +hirhedett férfiunak az árán megkapta a kérdéses vállalatot.
+S ilyen aprópénz több is van még a világban.
+Tehát két hónap mulva azon idő után, hogy Harter Nándor +elhatározta magát azon lépésre, mely őt egy egészen új sphærába +vezette át, Angyaldy úr egy napon déli 12 órakor ellátogatott +Lemmingné asszonysághoz.
+Az asszonyságnak pompás szállása volt a Lipótváros legdíszesebb +utczájában, s salonjait látogatta az előkelő világ is.
+Angyaldy úr komornyikot talált az előszobában, annak +-113- névjegyet adott át; a komornyik bement, +kijött, azzal ajtót tárt előtte s mutatta neki, hogy tessék +bemenni. A hogy uraknál szokás.
+Az asszonyság nehéz brocatba volt öltözve, elfogadási +toilettében, kezein félkeztyűkkel; selyem damaszk pamlagon ült s +kecses kézmozdulattal inte Angyaldy úrnak, hogy foglaljon helyet a +svájczi karszékben.
+Angyaldy úr, úgy látszik, nem tartozott azon niveaun álló +emberekhez, a kikre mosolyogni szükség; az asszonyság csupán a +nyájas leereszkedés tónusáig alázta meg hozzá magát. Hiszen ez csak +titkár.
+Távolabb, de már nem svájczi karszékben, hanem csak olyan +közönséges széken ült még valami kisasszony, szintén selyem +ruhában. Alkalmasint társalkodónő.
+Volt még egy papagály is rézkalitban és olajfestmények a +falon.
+Zongora is volt ott, bár Lemmingné nem tudott zongorázni. Lehet, +hogy most tanul.
+– Régen nem láttam önt, Angyaldy úr! – szólt Lemmingné hideg +közönynyel.
+– Bizony régen! Igen szép nagysádtól, hogy még nevemre +emlékezik. Most is csak főnököm parancsa késztet nagysád perczeit +igénybe vennem.
+– Főnöke küldte? Ah! Halljuk: miért? Én egy nagy köszönettel +tartozom neki – nem felejtettem el – szíves közbenjárása +végett.
+– Arról én mit sem tudok! – szólt Angyaldy úr. – Egészen prózai +ügy, a miben jöttem.
+– Kiváncsi vagyok rá!
+Angyaldy úr egy jelentékeny tekintetet vete ama másik +hölgyre.
+Lemmingné elértette azt.
+– Oh! felőle beszélhet kegyed, csak francziául ért. Most +francziául tanulok, helyzetemben szükség van erre.
+– Azonban a mit én elő akarok adni, illustratióval is +-114- bír, a mit a törzs-franczia is +megérthet. Egyébiránt – ime, itt van.
+Azzal Angyaldy úr elővont egy csomag összehajtott papirost, s +azt nagy illedelemmel átnyujtá az asszonyságnak.
+– Mik ezek? – szólt Lemmingné, a nélkül, hogy egybe is +belenézett volna.
+– Megmagyarázhatom, ha nagysád maga nem akarja megnézni. Azon +időbeli számlák, a melyben még nagysád Harter úr nevét viselte. +Harter úr, bár több másfél esztendejénél, hogy nagysádtok +összeköttetése megszünt, készségesen kiegyenlítette azokat, s most +azért küldi át nagysádnak, nehogy ugyanazon számlákat az új +jogczimen nagysádnak is előmutassák.
+Lemmingné egy szót sem szólt arra, hanem felállt a pamlagról +büszkén, s csengetett.
+A komornyik belépett.
+– Menjen ön az úrhoz, s mondja meg, hogy kéretem azonnal egy +szóra.
+Azzal ismét visszaült helyére s elkezdett a társalkodónővel +valamit beszélni francziául.
+Angyaldy úr ezalatt nézegethette az olajfestményeket s +találgathatta, hogy mi lehetett egynek-egynek az ára?
+Jött azonban Lemming úr, az üzenet következtében sietve.
+Volt már szerencséje Angyaldy úrhoz, nem volt szükség őket +egymásnak bemutatni.
+Lemmingné odamutatott az aranyozott lábu antik-asztalon heverő +papirokra s felfedezé azoknak kilétét Lemming úr előtt.
+– Néhány régi számlám, miket most mutattak be Harter Nándor +úrnak – tévedésből, miket a méltóságos úr túlságos udvariasságból +kifizetett.
+Lemming úr műértő birálat alá vette a papirokat, megnézte őket +puszta szemmel is, azután meg aranykeretü lorgnonján keresztül is. +Tulajdonképen azért nézte olyan sokáig, hogy addig Angyaldy arczát +tanulmányozza. -115-
+De hiszen az becsukott könyv volt, még nem is a sarkával kifelé +fordítva, hogy a czímét olvashatná.
+– Tisztelt titkár úr! – szólt azután, a legimpertinensebb +orrhangon: ön igen természetesnek fogja találni, ha Lemming Rudolf +semmi tartozását Lemming Malvinának nem engedi senki által +kifizettetni, mióta az ő nejévé lett. Lemming Rudolf tudni fogja, +hogy mivel tartozik egy gentleman saját maga magának.
+Lemming úr annyira becsülte saját énjét, hogy mindig csak +harmadik személyben beszélt róla.
+– Lemming Rudolf ezt a kétezer forintot Harter Nándor úrnak +vissza fogja fizetni, még pedig minthogy e fizetések már egy +hónappal ezelőtt teljesíttettek, tehát onnantóli kamatjával +együtt.
+Lemmingné inte férjének s csendes sziszszenést hallatott.
+– Csak hagyjon engemet, kedvesem! Lemming Rudolf bizonyosan nem +fogja megsérteni Harter Nándor urat, a ki egy tetőtől-talpig +gavallér, s kinek ezen tette is csak lovagiasságáról tanuskodik; +egy Lemming be fogja tudni azt bizonyítani, hogy mint férj, mint +gentleman és mint financier, egyenlő correctséggel tudott eljárni. +A pénznem, melyben ez összeg visszafizettetik, oly +bankutalványokban fog átadatni, mik egy hó előtt lejártak, s a +miket midőn Harter Nándor úr a legelső bankárnál beváltand, az +hozzáteendi a lejárati kamatot. – Óh! Lemming Rudolfnál mindenféle +pénznemben történik a fizetés.
+A titkár egészen megzavartnak látszék Lemming úr magyarázata +által. Ah! egy valódi financiernek véghetetlen előnye van egy más +fajta közönséges okos ember felett. Éreztetheti vele, hogy ez az +egyedüli tudomány a világon, a mit ő tud és hirdet. A többi mind +csak képzelem: ez a reálitás.
+A mint hogy ez a reálitás át is vándorolt Angyaldy úr kezébe két +darab ezeres bankváltó alakjában, mielőtt eszébe jutott volna, hogy +az ellen valami kifogást is lehetne tenni. -116-
+Harter Nándor úr nagylelküsége vissza lett fizetve.
+Lemming úr e fényes ripostirozás után diadalérzettől ragyogó +arczczal nyult az asszonyság keze után s azt ajkaihoz emelve, ott, +hol a kézcsuklyónál a keztyü végződik s az omlatag csipkeujj egy +részt ama delejes eleven bársonyból szabadon hagy, hódolatteljesen +megcsókolá.
+Angyaldy úr is hasonlóan tett. Ő is kezet csókolt az +asszonyságnak, csak a keztyü fölött. Jó neki ott is.
+Azzal a jelenet be volt fejezve. A titkár úr mehetett haza. Ki +volt fizetve.
+Hanem ezért a felvonásnak még nem volt vége.
+– Méltóságos uram! A pénzünket visszaadták! – szólt Angyaldy úr, +midőn Harter Nándor dolgozó szobájába belépett. Elmondta, hogyan +történt.
+A méltóságos úr rettenetesen mérgelődött e miatt.
+– Az embert legjobb szándéka mellett is félreértik s mindenképen +megalázni törekednek. Most mit csináljak én ezzel a pénzzel? Kedvem +volna az ablakon kidobni.
+– Én tudnék egy jó ötletet mondani! kinálkozék a titkár.
+– Mondja ön!
+– Itt Pesten van több előkelő női egylet, melyek jótékony +czélokkal foglalkoznak. Ha mi a pénzt, melyet már úgy is kiadottnak +tartunk, átadnók a női egyletek egyikének, Lemmingné asszonyság +nevére iratva, mint alapítványt, akkor a játszma megint a mi +részünkre volna megnyerve. A lekötelezett mégis Lemmingné +asszonyság volna; s a kiadás neki épen dicsőségére válnék, s azt el +sem utasíthatná.
+– Ez jó gondolat! mondá Harter. Felhatalmazom rá, hogy +végrehajtsa.
+– Azonban ezt mégis előlegesen tudatnunk kell az illetőkkel, +nehogy illedelemszegést kövessünk el, s visszahuzásra adjunk +ürügyet.
+– Jó, menjen vissza s kérdezze meg Lemmingnétől, tetszeni fog-e +neki e nevére teendő intézkedés? -117-
+Angyaldy tehát még az nap délután visszament Lemmingék +szállására.
+A komornyik megint elvette jegyét s kérdezé:
+– Az asszonysághoz tetszik?
+– Nem! Az urasághoz.
+Tehát bevezette az urasághoz.
+– Miben szolgálhatok? kérdé Lemming úr.
+– Az elébbeni ügyben jövök Harter úrtól.
+– Akkor tessék nőmmel értekezni.
+– Bocsánatot kérek, azt többet nem fogom tenni. Ő nagysága +ezelőtt néhány órával oly határozottan adá tudtomra, hogy +eltévesztettem az ajtót, miszerint nekem soha sem lesz bátorságom +többé az ő salonja ajtaján belépni.
+– Óh, ho ho hó! kedves barátom. Az nem önt illette. Az más +valakit illetett.
+– Tudom. Hiszen én senki sem vagyok. Csak azon más valaki +megbizásával járok ide-oda. Azért nagyon is rövid leszek. Az a más +valaki a neki visszaküldött összeget, ha nagysádtok is +beleegyeznek, óhajtaná a megnevezendő jótékony női egyletek +egyikének átadni, mint Lemmingné asszonyság alapítványát.
+– No már erre csakugyan mégis nőmnek a véleményét kell előbb +kikérnünk.
+– Az önnek a szabadalma. Én a kérdést önhöz intéztem.
+– Teringettét! Ön nagyon szigorú, ha valamit egyszer föltesz +magában. Tehát ön csakugyan azt hiszi, hogy magam menjek ezt nőmtől +megkérdezni?
+– Miután senki másnak joga nincs hozzá.
+– Jó! Tehát tessék addig mulatni magát a könyvtáramban.
+Lemming úr átvezette Angyaldyt könyvtárába, mely nem állt +egyébből, mint pompás illustrált díszkönyvekből, mikben nem a +szellemi tartalom, de a metszvények száma s a bekötés a drága, s +ráhagyta, hogy töltse addig azok -118- közt az időt, míg ő az +asszonyságnál végez. Igazán pompás gyűjtemény az.
+Angyaldy rá se nézett a pompás könyvekre. A félóra múlva +visszatérő Lemming ugyanazon helyen találta őt állva, ugyanazon +székhez támaszkodva s félkezével kalapját csipőjén tartva, mint a +hogyan itt hagyta.
+– Nos hát mit gondol ön: mi válaszszal jövök?
+Angyaldy felhuzta a vállait, meggörbíté a térdeit, féloldalra +szegte a nyakát s azt mondá:
+– Nekem tökéletesen mindegy. Nem az én ügyem.
+– No hát hallja meg a választ ő tőle magától.
+Azzal Lemming úr feltárta az ajtót, melyen bejött, s ez ajtón át +belépett Malvina.
+Ezuttal már lovagló-köntösbe volt a szép hölgy átöltözve. +Hosszú, testhez tapadó zsemlyeszín öltöny volt rajta, nyakán +keskeny csipkefodor, piros szalag nyakkötővel, fején darutollas +süveg, kezében könnyű lovagostor. Hosszú uszályát ostoros kezébe +emelte fel, látni engedve az alsó öltöny finom himzését. Keblére +egy csokor tavaszi ibolya volt tüzve; haja hosszú csigákban omlott +vállaira.
+Nagyon szép volt. De az még szebb volt tőle, hogy Angyaldy úrhoz +olyan nyájasan szólt.
+– Édes Angyaldy! Legyen olyan jó és nevemben mondja meg Harter +úrnak, hogy nemesszivű ajánlatát igen szivesen elfogadom.
+Így szólt a titkárhoz, tova lejtve:
+«Agyiő!»
+S azzal ostortalan kezét ismét csókra nyújtá elé. És ezuttal nem +volt keztyű húzva ezen kezére. Azt szándékosan lehúzva tartá.
+Mind megannyi gyöngéd, kiengesztelő figyelem, a mit feljegyezni +méltó.
+De Angyaldy nem igen látszott azt észrevenni. A felé nyújtott +kézre csak úgy a levegőben csókolt egyet, hozzá sem ért ajkával, s +midőn a tovasuhogó amazon a küszöbön elejté lovagostorát, Angyaldy +úr olyan szépen elnézte, -119- hogy siet azt feladni a férj maga, +ki azután, hogy az asszonyságot kikisérte az előszobáig, még az +ablakba állt s oda vonta magával Angyaldy urat is, míg Malvina a +kapun kilovagol.
+Leming úr arcza ragyogott a büszkeségtől, midőn szép neje végig +robogott az utczán.
+Szerette volna látni Angyaldy arczán, hogy hát az mit tud +ilyenkor érezni?
+Bizony semmit.
+– Nem a mezőhegyesi ménesből való ez az almásszürke? kérdezé +Lemming úrtól.
+Soha ilyet! evődék Lemming úr, fejét csodatelten rázva. Mikor +egy szép lovagnőt lát, azt látja meg, hogy a lova almásszürke!
+– Hát ugyan minek látná meg egy ilyen szegény gyalog-polgár még +a szép asszonyságot is? Tessék dictálni azt a dedicátiót.
+Lemming úr tökéletesen igazat adott Angyaldy úrnak. Ez egy okos, +meggondolt, hűs vérű fiatal ember.
+A Lemmingnét érdeklő felajánlás a jótékony női egylethez +feltétetett s azontúl Lemming úr biztosítva lehetett, hogy ambulans +(és equitans) firmájának most már nemcsak a férfi-nem, sőt a +hölgyek igen tisztelt birodalma is buzgó magasztalója leend, nem is +említve a tömérdek hirlapi elismerést, a mi mindezzel együtt +jár.
+Harter Nándor úr ő méltósága pedig még inkább meggyőződött azon +hitében, hogy Angyaldy úrban egy olyan kincsét bírja a példátlan +hűségű ragaszkodásnak, a ki főnökének még legtitkosabb gondolatait +is kitalálni, s vágyait megelőzve, betölteni igyekszik.
+* * *
+Tavasz kezdetén azt mondá Angyaldy főnökének, hogy ő beteges. +Orvosa azt tanácsolta, hogy menjen ki a budai hegyek közé, az +ottani üde lég ismét erőhöz juttatja.
+Harter Nándor ráhagyta, hogy menjen ki. Úgy is kevés +-120- most a dolog. Elég ha minden másodnap +egy pár órára lejön; ezalatt is elvégezhet mindent. Sokat fáradt a +derék ifjú, megérdemli, hogy kipihenje magát. Keressen magának +szállást a hegyek közt.
+Angyaldy aztán keresett magának szállást a hegyek között. Nem a +népes «Zugliget»-ben, a hol a gazdag polgárnők selyem uszálylyal +seprik az út porondját; nem is a «Vezérhalmon», hol kintornaszó +mellett tánczolnak tizenegy kurta-kocsmában minden este; nem is az +«Isten-hegyen», hol krumplival, tótbabbal ültetett be minden +feltörhető gyepet a haladó kultura; nem is a «Márton-hegyen», hol +esernyőt von fel a nap ellen, a ki árnyékban akar pihenni; nem is a +«Virányos»-ban, hol koczapuskások lövöldöznek harkályokra, s +vénasszonyok állják útját a tévedezőnek, gombát kinálva; hanem van +egy kis ház a «Farkas-völgy»-ben, ottan.
+Azt is kevesen tudják, hol van a Farkas-völgy; a kis házat még +kevesebben látták valaha; pedig az gyönyörű hely egy remetének, – +vagy egy pár szerelmesnek.
+Egy hosszú, mély völgy, két összeszorult hegyoldaltól képezve, +miknek terebélyes bükk- és tölgyfái az út fölött összehajlanak, s e +völgy sötét nyilásán keresztül lefelé tekintve, meglátszik a kék +Dunának egy része, a ráczkevi szigettől kétfelé osztva, és aztán +messze a láthatár ködeivel összefolyó végtelen alföldi róna; sürűn +beszórva messze elfénylő fehér házakkal, berajzolva +jegenye-szegélyzett útvonalakkal. Az elterülő síkon élet és élet, +itt a völgyben pedig a vadon nyugalma.
+Még azt az utat is szépen benőtte a fű, mely rajta végig vezet; +az utolsó szekér nyomát, mely a tavalyi szénát innen felvontatta, +szépen befutotta a virágos szúlák. Az út mellett kétfelől +gyöngyvirágok csengetyűi adnak jelt a prücskök hangversenyére, mik +a fészkénülő zöldikét altatják; nagy terjű körökben, miket sötétebb +fű képez a gyep között, pofók csiperkegombák csoportja kinálkozik, +dagadó pamlagul a röpke nappali pávaszemnek; s a -121- +virághullató bokorban rigófütty, fülemüle-ábránd hangversenyez.
+Itt nem jár a teljes czímű közönség; mert ha járna, nem volna +itt se gyöngyvirág, se gomba, se madárfészek, se nappali +pávaszempillangó, azt mind letépnék, megennék, kalitkába tennék, +gombostűre szúrnák.
+Hanem a völgy mélyében, az útfélen mégis van egy kis ház. Kinek +jutott eszébe azt oda építeni? Az is bizonyosan valami különcz +lehetett.
+A ház kicsiny, csak egy szobából és egy konyhából áll; hátul van +valami faépület hozzá, ha akarják, istálló is lehet. Elől a háznak +messze kinyuló eresze, mely ablakát, mint fájós szemet, őrzi. +Valaha kerítése is volt, de az bizony nem tartott örökké. Hanem a +kerítés helyét elfoglalta aztán az ölnyi magasra nőtt csipkerózsa, +mely épen most terítve van nyiló virágokkal, egyik fehér, másik +testszín, a harmadik piros; egész virágerdő, mely tündérország édes +illatát hinti szét.
+Elől elvadultan nyiló orgonabokrok bozótja sejteti, hogy ott +valaha kert volt, az udvaron pedig térdig érő fű nőtt, sárga +pimpimpárévirággal tüzködve.
+Ez a lakás tetszett meg Angyaldynak. Bele is költözött. Valami +árva csődtömegé az, mely minden harmadik évben ki van adva nyáron +át. Még a számát is kitörölte már annak az adókönyvből régen a +registratura.
+Hanem magános embernek, ki egy pár könyvvel háborítatlanul akar +félrevonulni, vagy egy pár szerelmesnek, igen szép hely az ott.
+Angyaldynak nem sok kellett a ház felszereléséhez, a mihez +bútort természetesen nem adnak; egy hárs-ágy, egy szék, egy asztal, +azon irószerek; ezt nem lopja el senki, ha ajtó, ablak nyitva van +is. Cseléd nem kell neki, ruhát, szobát maga kitakarít; ebédre +eljár félórányira a hegyi vendéglőbe, s vizet egy kis kulacsban +maga hord haza magának. Hanem pohara van kettő, az egyikből maga +iszik, a másikban virágokat tart. -122-
+Ki hinné, hogy még virágokkal is törődik? Tudós ember csak +botanikát tanulmányoz azokból, ha figyelmére méltatja is; ez pedig +friss vízbe teszi őket, a mi nem férfiszokás, és útra néző ablakát +befuttatja friss zöld galyakkal.
+Hogy még a száraz bureaucratáknak is vannak regényes +kihágásaik!
+Egy szép juniusi délután a Farkas-völgy fűvel benőtt útján egy +lovagnő léptet egyedül. Kalpagjának kék selyemfátyolát arczára +kapta a szellő, de tündéri karcsú termete, a feszes öltönytől +elárult szoborszerű idomai szépnek és ifjúnak hirdetik.
+Csak egyedül lovagol, minden kisérő nélkül, s midőn alább +haladva, mindig roszabbá válik az út, sok helyütt nagy kődarabokkal +van torlasztva, ott leszáll a delnő nyergéből, s a mély út martjára +felszökve, a szép mohos pázsiton gyalog megy odább, kantárszáron +vezetve maga után paripáját.
+Az úton gyöngyvirágot keres; azt keblére tűzi, s andalogva megy +odább. Talán nem is keres egyebet.
+A mint a kis völgyi lak elé ér, megállítja paripáját s +kantárjánál fogva megköti egy fiatal bükk ágához, kivéve a zablát +szájából, hogy legelhessen kedvére.
+Maga pedig a kis ház felé siet.
+A ház egyetlen lakója kijön eléje a pázsitos udvarra; az +odasuhanó hölgy selyem öltönyét megfogják a rózsabokrok, mintha +mondanák: itt maradj, ne menj tovább; az pedig nem vesződik a +tövisekkel, hagyja tépetni öltönyét, hanem siet félrevetni arczáról +a fátyolt; mert azon keresztül a csók zamatja elvész.
+– Itt vagy tehát valahára! szól az ifjú.
+Mennyi őrjöngés, mennyi boldogság, mennyi kín e nehány +szóban.
+«Valahára!»
+És azután sorba csókolja az elé nyújtott fehér kéznek minden +ujját, egyenkint minden ujjhegyét, és azután végig egész termetét, +le egész a ruha szegélyeig, míg végre a -123- földre +borúlva előtte, átkarolja lábait egész szenvedélylyel, és zokogva +ismétli: «Valahára!»
+A hölgy pedig felkaczag magán kívül, s önfeledten veti le magát +melléje a sárga virágos fűbe, s karját karja alá fűzve, így +iparkodik mosolygása napsugaraival fölszárítani az öröm könyeit +kedvese szemeiből.
+– Vártál reám?
+– Óh! mi régen vártam!
+– S hiszed már, hogy itt vagyok?
+– Azt hiszem, hogy álmodom.
+A hölgy villanyos kaczagása hangzott. Hahaha! Milyen szép álom! +Erdő, bokor, virág, pusztaság minden ide van álmodva; te az én +keblemen, én a tiéden. És senki sem tudja, hogy mit álmodunk.
+Csak az erdők, csak a bokrok, azok pedig olyan jó +titoktartók.
+Szerelmet hirdet itt minden: fű, fa szerelmet illatoz; méh, +bogár szerelmet zeng; s az erdők minden énekese csak arról dalol, +azzal tölti meg a léget.
+– Milyen szép vagy! óh! milyen imádandó szép vagy! Ne nézz rám, +ne mosolyogj, mert megölsz vele.
+– Ha rajtam állna, mindennap megölnélek, s mindennap újra +teremtenélek: hogy a míg nem látlak, addig meg légy halva.
+– Óh! esküszöm neked, hogy meg vagyok halva, a mikor te nem +látsz. Hideg szobor vagyok, a ki nem él. Te viseled magaddal +lelkemet. Óh! add vissza, óh add sokszor vissza.
+És a hölgy tudta, hogyan kell az elrablott lelket +visszaadni.
+És aztán kezeit hátrahajtott fejére kulcsolva, melyet kedvese +karja tartott fenn, ragyogó arczával a kék égbe tekintett.
+– Óh! milyen szép volna ez a világ, ha nem volna benne más, mint +fák, virágok, madarak – és mi ketten!
+Óh «mi ketten!» -124-
+– És egy egész átkozott világ áll közöttünk.
+– De mi boszút állunk a világon.
+– Szörnyű szép boszú! a minek szerelem a neve.
+Az ifjú édes szavakat suttog a hölgy fülébe, az mosolyogva +bólintgat fejével; minden idege hallja e szókat, s minden idege +érzi azoknak édességét; kezei az «élek-halok» szirmait tépve, +kérdezik: «szeret?» «nem szeret?»… Ha igaza van a virágnak, akkor +egy csókkal kell mellette bizonyítani; ha nincs igaza: akkor +megczáfolására – kettőt.
+Vajjon mit suttoghat neki?
+– Úgy haragszom rád, mikor messziről látlak; s mindenütt messze +vagy nekem, a hol nem egyedül vagyunk. Mások beszélnek hozzád, +mások mernek hozzád szavakat mondani, miken elmosolyodol; kísérnek, +karjukat nyújtják, és én nem mondhatom nekik: «félre innen! ez az +enyim, és senki másé!»
+– Elég, ha te tudod, hogy az igaz! viszonzá a hölgy egy +észvesztő oldalpillantást vetve felé ragyogó nagy sötét +szemeivel.
+– De hát annyira igaz-e?
+A hölgy nevetett és ezt mondta neki:
+– Óh! milyen nagy bolond az, a ki elébb feleletet kap, és azután +kérdez.
+– Tudom én, hogy ilyen nagy bolond vagyok. De te azon ne +csodálkozzál, s ha egyszer ide jösz hozzám, és erre a szép zöld +fára felakasztva találsz, azon se csodálkozzál, mert őrjöngök mikor +rád gondolok, és mikor a világban találkozom veled, egy légió +veszett ördög marakodik szivemen.
+A hölgy dévaj kaczagása jutalmazá és bünteté e kitörést.
+– Látod, minek tartod a szivedet otthon? Hagynád nálam; én +jobban gondját viselném.
+– Elégnél tőle, ha te viselnéd.
+– Hát nem látsz-e égni!? kiálta fel a hölgy, és most +-125- már nem nevetett, de arcza olyan színt +váltott, mint azok az égő csipkerózsák, mik még a napsugár elől is +eltakarják. Ég miattad testem, lelkem. Belerohanok a lángba, mint a +lepke a mécsbe, és nem törődöm vele.
+Azzal leszakított két szál vad rózsát, egyiket odatűzte kedvese +mellényzsínórjához, másikat saját hajfürtjébe s aztán odahajtá +fejét annak ölébe. Mit tehet arról valaki, ha a két leszakított +rózsa ismét egymáshoz kivánkozott?
+– Milyen szépen illik hajadba ez a félig nyilt rózsa! hizelgett +neki kedvese. Olyan leányarczod van vele.
+– Jobban tetszem úgy neked?
+– Csak így tudok rád nézni, hogy a lelkem fel ne háborodjék. Ha +gondolnád: mit szenvedek, mikor fejeden főkötőt látok, soha sem +tennéd azt fel. A pokolból került elő, a ki azt a gondolatot +előhozta, hogy a nők fejükre tegyenek valamit, a miről mindenki +olvashassa: itt van a paradicsom, hanem te ki vagy űzve onnan! Óh +ne tégy főkötőt, mikor gondolod, hogy én látlak; szép vagy, +szivrontó vagy a nélkül is. Minek kegyetlennek is lenned?
+– Jól van! Nem fogod azt látni többet. Hah! mi az?
+A hölgy ijedten sikolta fel, s mint az őz szökött fel a +gyepről.
+– Mi az?
+– Egy kígyó!
+Úgy meg volt ijedve, hogy minden íze reszketett. Görcsösen +kapaszkodék a ifjú nyakába, s minden vér elhagyta arczát.
+– Egy kígyó jött hozzám a fűben, odaért a kezemhez; ah! +leroskadok… Tihamér, segíts!
+– Leona! Térj magadhoz, nincs itten semmi kígyó! Mitől ijedtél +meg?
+(Most halljuk először e két keresztnevet: Tihamér, Leona; +azonban hát ki tudja, ezek-e az ő keresztneveik, vagy csak egymást +nevezik így, hogy más előtt el ne árulják magukat véletlenül?) +-126-
+– Tudod, én úgy félek a kígyótól! Nézd, hogy reszket a kezem. +Hallgasd, hogy dobog a szivem.
+S aztán olyan jól következett, hogy a reszkető kezet +megmelengesse valaki, s a dobogó szivet lecsillapítsa egy +visszadobbanó kebel.
+– De lásd, milyen gyermek vagy te! hisz az saját lovagostorod +volt, a mitől úgy megijedtél, szólt Tihamér, felemelve a fűből a +rémület tárgyát.
+A mire azután Leona (hivjuk mi is bizalmasan) egyszerre a +legcsapongóbb nevetésbe tört át, s visszatért a kedve a szép +természethez.
+Hanem azért a zöld fűbe nem mert többé leülni.
+– Lássuk, hogyan élsz te itt e remetelakban? szólt, kiváncsian +betekintve kedvese szobájába.
+Ott pedig nagyon sok látni való volt. Egy nyugágy, betakarva +friss fűvel, s egy asztal, ellepve mezei virággal; zöld +levéltányérkán zsenge szamócza, a virányból szedve! és aztán egy +szerény szilke aludttejjel és egy megszelt fekete kenyér.
+– Ah! hiszen te engem kész lakomára vártál! szólt vidáman az úri +hölgy s odalépve az asztalhoz, nem várt kinálást, leült mellé, +letörte a fekete kenyér felét, beleaprította az aludttejbe, s +megette azt a fakanállal, mintha soha annál jobbat nem izlelt +volna.
+Tihamér nézte őt a nyugágyra ledőlve és gyönyörködött benne.
+Milyen gyönyör egy nőt elnézni, a kinek kedvese barna kenyere +olyan jól izlik!
+– Hát még a pompás szamóczák! Ezeket te magad szedted az +erdőn!
+De már azokat megosztotta Tihamérral; nem úgy, hogy egy szemet +neki, másikat magának, hanem minden szemet megfelezve, a nélkül, +hogy kezével törné ketté. A hogy galamb eteti a maga párját.
+Milyen zamatosak e szamóczák!
+Azután leült mellé a nyugágyra s karját nyaka körül -127- fonva, +egy népdalt dalolt neki nem annyira csengő, mint meleg, suttogó +hangon.
+– Miért nem tart ez így örökké? sóhajta fel Tihamér.
+– Hiszen örökké tart, ha addig tart, a meddig élünk.
+– Nálam igen. De te asszony vagy; csapodár vagy!
+– Ki monda azt neked?
+– A két szemem. Olyan szép vagy, hogy lehetetlen meg nem +csalnod.
+– Kiért? Azért-e, a kit mindennap látok, de nem szeretek?
+– Oh! nem azért.
+– Vagy azért, a ki engem imád, de a kit én soha sem látok?
+– Nem is azért. Hanem a kit te fogsz majd imádni.
+– Kit?
+– Én nem tudom. De úgy érzem. Érzem, hogy vagy te fogsz engem +megölni, vagy én öllek meg tégedet.
+A hölgy kedélyesen felkaczagott e szóra.
+– Te megölsz engem? Hahaha! Gyilkos! Segítség! Hahaha! És hogyan +ölsz meg? Elvágod a nyakamat, elviszed magaddal a fejemet, s +iróasztalodra teszed emlékül? Vagy ide szúrsz késsel? ide, ebbe a +kebelbe? és nézni fogod, hogy omlik ki belőle az a piros forrás? +Ugyan mondd meg, hogyan ölsz meg engem?
+– Ne kaczagj! Ne tréfálj! Tudod, hogy én mindig mérget hordok +magammal, és igen elhatározott ember vagyok.
+– Mérget? Igazi mérget? a mi öl? Óh! mutasd meg nekem. Én soha +sem láttam még mérget. Minek az nálad?
+– Jó az olyan embereknek, a kik szeretnek hallgatni, s ha kell +örökre elhallgatni.
+– Óh! mutasd meg nekem!
+Tihamér egy kis arany tokocskát vont ki kebléből, mely ott +zsinóron függött s abból egy vékony papirburkot vett elő.
+– És ez valódi, igazi méreg? kérdé ájtatos elbámulással a hölgy, +szemei kerekre felnyiltak, ajkai gömbölyüre -128- +összehuzódtak, mint a ki először látja e rejtélyes csodaszert, a +melynek neve «halál.»
+– Halálos méreg.
+– És ezzel megölnél engem, hogyha olyan idő jönne, midőn +gyülölni fogsz?
+– Bizony megölnélek.
+– No hát ölj meg addig, míg szeretsz! szólt, és gyorsabban, mint +a villám, kikapta a papirburkot az ifjú kezéből és a szájába tette +azt.
+Tihamér nem volt elég gyors azt megakadályozhatni, s mikor már +megtörtént, akkor a remület torzarczulatával kiálta fel:
+– Az Istenért! Leona! Mit csinálsz! Az halálos méreg. Add vissza +gyorsan; ha átnedvesűl, meghalsz tőle.
+Az ifjú térdre esett előtte, s kezeit megragadva, oda csúszott +lábaihoz és kétségbeesésében haját tépte, és vonaglott előtte, mint +egy féreg.
+A hölgy pedig kevély mosolylyal tekinte le rá, és fehér fogsorát +engedé láttatni, a mint összeszorította azt a szájába vett papirtok +felett és gyönyörködött amannak kínjaiban, vonaglásában, +kétségbeesésében, s mikor aztán megeléglette ezt a daemoni +gyönyört, akkor kivette szájából a mérget és visszaadá neki.
+– Nesze! Tedd vissza! És máskor ne fenyegess engem azzal, hogy +megölsz; mert megbánod azt!
+Tihamér sietett a könnyelmű teremtésnek poharat hozni vízzel, +hogy öblítse ki száját, bár csak a külső papir érte is azt.
+– Szájamat! Talán félsz tőle, hogy mérges? Ha méreg van ajkamon: +halj meg tőle te is!
+És tanította őt meghalni.
+– És már most azután csitt! meghaltál. Egy szót se szólj többet. +Gyilkos! Megöltél. Keresni fognak rajtad. Lásd, gondoskodom rólad, +hogy meg ne büntessenek.
+Azzal dévaj könnyelműséggel felkapott egy irótollat az asztalon +s egy fehér lapra e sorokat irá a hölgy: -129-
+«Meguntam az életet; – utálom a világot; – gyűlölöm enmagamat; – +meghalok önkényt. Isten legyen nekem irgalmas!»
+– Ha egyszer meg fogsz ölni, ezt a papirszeletkét rejtsd +csipkéim közé keblemen. Tudod?
+Az ifjú mit tehetett, mint hogy arczra borúlt ily véghetetlen +szenvedély, ily véghetetlen őrültség előtt, mely saját +szenvedélyét, saját őrültségét oly messze múlta felül, mint a hogy +az ezeregyéji mesék szellemei egymás fölé kerülni versenyeznek.
+– Oh; te drágám, oh te mindenem! Nem tégedet megölni, de egy +lábnyomodat nem tudnám eltaposni, a mi utánad a porban elmarad. A +mihez hozzáérsz nálam, egy toll, egy papirdarab, tovább fog élni, +mint magam. Kértem-e tőled valaha, hogy egy fürtöt hajadból vágj le +nekem emlékül? Úgy-e, soha? Mert gyilkolásnak tartanám hajadnak +csak egy szálát is levágni: e gyönyörű selyemhullámnak, melynek +árnyékában annyiszor elrejtém arczomat, mikor a paradicsom fényét +nem bírták el többé szemeim. Pedig az őrülés környékez, ha +rágondolok, hogy e villanyos selyemszálak között másnak a keze is +dúlhat, így, mint az enyim. Holott nekem minden szála ennek, mint +egy tündér hárfa ezer húrja, ezer túlvilági dalt zeng. És te még +fürtökben, szétszórva viseled azt. Nem gondolod meg, milyen +kétségbeejtő arra, a ki szeret, látni, hogy a hány szál hajad, +annyi emberhez hozzáér; idegenhez, udvarlóhoz, bolondhoz, +gyűlölthöz! Oh! ne viselj szétszórt fürtöket.
+– Óh milyen nagy bohó vagy te! suttogá a hölgy, s azzal +felugrott Tihamér mellől s az ablakhoz futott, kitekintve annak +zöld galy rácsozata között. Ah! nézd csak, lovam féke eloldozott, +még eltévelyedik a paripám, s hogy megyek el lovagköntösben gyalog? +Kérlek, légy szives segíteni rajta!
+– Majd bevezetem az udvarba.
+– Ne tedd. A lópatkónak mély nyomai vannak; azoknak -130- nem +szabad ebbe az udvarba vezetni; mikor eltávozom, lefelé fogok +menni.
+– Óh! milyen eszes vagy te!
+– Mint a kigyó, úgy-e?
+Angyaldy kiment a paripa felől biztosítani kedvesét. Mikor +visszajött azzal a tudomással, hogy nem volt az fékéről +elszabadulva: a meglepetés és ijedtség megállítá az ajtóban.
+A szép hölgy hajfürtei rövidre le voltak vágva. Az az élő +selyem, melyben perczek előtt oly kéjelegve dúltak újjai, ott +hevert levágva az asztalon. A nő megfosztá magát bűbájos ékétől +azalatt, míg kedvesét kiküldé; akkor tette le kezéből az ollót.
+Azután mosolyogva inte neki:
+– Itt van! Ne féltsd többet. Most már a tied és senki másé.
+– Leona? Mit tettél?
+– Mit? Boszút álltam azért a szavadért, hogy «eszes» vagyok; +most már láthatod, hogy «őrült» vagyok. És ezentúl vagy imádsz, +vagy elfutsz tőlem, ha meglátsz! Mert én őrült vagyok, a mikor rád +gondolok.
+Tihamér nem választotta az elfutást. Szemei kibirták egy nő +tekintetét, a ki szerelmében őrjöng.
+– És most tudod már, hogy olyan varázserővel bírsz, a minőt a +regetündér adott pártfogoltjának; hogy a mi kivánságot kiszalaszt +ajkán, az mind teljesül. – Azért vigyázz magadra! Vigyázz, hogy mit +szólsz hozzám! mert nem mondhatsz nekem oly nagyot, oly +rettenetest, hogy azt meg ne tegyem. Mondtad – és megtörténik!
+– Csak azt kivánom, hogy jőjj vissza ismét.
+– Az, ha tiltanád is, meglenne. Figyelj a nyitott ablakra.
+A nap lemenőben volt már. Válni kellett. Hazáig még vágtatva is +hosszú az út, mert Örs felé visz le az ösvény s egész kerülőt kell +tenni rajta. Pedig búcsúzni olyan nehéz. -131-
+– Maradj itt, ne kisérj. Valaki mégis megláthatna. Hanem állj +itt a vadrózsa-bokor mögött és nézz utánam, a meddig láthatsz. +Adieu!
+A hölgy kisuhant, elérte paripáját, zabláját helyreigazítva, +felszökött nyergébe s ügető léptetéssel sietett el a kis ház előtt, +könnyeden intve a vadrózsa-bokor felé.
+Tízszer is visszatekintett, a míg a völgyi út kanyarulatához +ért, hol sziklák, bokrok eltakartak előle házat, vadrózsát – +mindent.
+Itt megfordítá lovát, meglegyinté ostorával, s vágtatva tért +vissza az elhagyott lakhoz. Egészen odalovagolt a rózsabokorhoz. +Törődött is vele, hogy valaki megtalálja még a lópatkók nyomát!
+Kedvese még akkor is ott állt.
+– Csak azért jöttem vissza, hogy meglássam, itt vagy-e még? +Nézesz-e még utánam?
+Bizony ott volt, bizony utána nézett!
+És azután a rózsabokron keresztül még egyszer egymásnak nyújtják +kezeiket. A tövisek összekarczolták mind a kettőt. Nem bánták +azt.
+Azután indúlt csak útnak az amazon. Alkony volt már.
+Az ifjú pedig még azután is utána nézett, mikor már erdőt, +völgyet ellepett az esti köd.
+Csak azután tért lakába vissza.
+Hanem a mint az asztalán heverő levágott hajat meglátta (minő +tündéri aratás!), akkor egyszerre helyre tért józan eszének +ijedelmes uralkodása.
+«Hó! Ez bolond dolog! Hiszen ezt mindenki meg fogja tudni, a ki +a hiányt észreveszi. Ez a nő helyrehozhatlanul elárulta magát! Mi +fog történni vele?»
+Ez a gondolat nem hagyta nyugodni Angyaldyt. Rögtön útnak indult +és sietett be a városba.
+A ki találkozott vele, aligha mondta volna, hogy ez mellbeteg, a +ki magát gyógyítani fut hegynek alá, hegynek fel.
+Egyenesen a színházba sietett. -132-
+Ott szokta kedvesét látni messziről. Ő a földszinten, az a +páholyban.
+Mikor a földszintre lépett, a páholy még üres volt. Ezen nem +csodálkozott.
+A harmadik felvonás táján azonban nyilt a páholyajtó, s belépett +rajta a várva-várt, és még valami nőismerőse.
+Angyaldy csak elbámúlt.
+A féltett nőnek olyan szépen omlottak a sötét csigás hajfürtök +fehér vállaira, mint két órával ezelőtt.
+Angyaldy kebléhez kapott. Az igazi haj bizony ott volt, hova ő +tette.
+Hanem ezért a szép nő fejét senki sem találhatta a tegnapi +fejtől különbözőnek.
+… Nem asszony az, a ki el hagyja fogni magát!
+Angyaldy az előadás után a szinház előcsarnokában maradt, részt +venni azon úri mulatságban, a mit «hölgyek mustrálásának» nevezünk. +E mellett észre se vette, hogy háttal fordúlva a jobboldali +lépcsőnek, többedmagával útját állja Lemming úrnak, ki páholyából +vezeti nejét karonfogva, s kénytelen udvariasan útat kérni az +előtte őgyelgőktől.
+– Ön meg sem lát bennünket, Angyaldy úr! szól a magas financziák +embere, félig szemrehányás, félig bizalmaskodás hangján.
+– Óh bocsánat, uram! Jó estét nagyságos asszonyom! szól a +megintett, tért nyitva előttük, a nélkül, hogy valamelyikre +rátekintene.
+A második tavasz nyílt már, mióta a Világosi-család városi +foglalkozását a mezei élettel fölcserélte.
+Ki nem olvasta Robinson Crusoe történetét?
+Az igen szép egy rege. -133-
+Le van benne irva nyomról-nyomra egy magyar haszonbérlő +viszontagsága, elkezdve a tengerből kimeneküléstől egészen a +vademberek falánksága általi megemésztésig.
+Hogy kik ezek a vademberek, kik Robinsont élő testtel megenni a +tengeren átjönnek? azt majd a czikk végén elmondom.
+Bizony mindent elől kelle kezdeni itt is, miként Robinson +névtelen szigetén.
+Van istenáldotta föld. Egyéb semmi.
+Ha jó esztendő van, húsz magot ád; ha nincs, meghalunk rajta +éhen.
+A bérletsziget Robinsonja nálunk egy fiatal leány, alig több +még, mint gyermek. Az első bérletévben még csak tizenöt esztendős. +Más kis leány ilyenkor még babával játszik, vagy legfölebb +táncziskolába jár, és Ilonka már az egész atyai gazdaság gondját +viszi. Atyjánál a jószándékon és takarékosságon kívül semmi sincs a +külgazdálkodáshoz; anyja épen nem ért hozzá, minden teher a +gyermek-leányra nehezedik.
+És ő meg tud annak felelni.
+Mindenütt ott van, mindenütt intézkedik; kora reggeltől késő +éjszakáig kigyőz minden fáradságot; s mikor a nap végződik, oly +kedélylyel tér nyugalomra, mintha keveselte volna a napot.
+A szenvedély látszik meg minden munkáján.
+S az a szenvedély magával ragad mindenkit.
+A lusta gazdának rest a cselédje, rest az igavonó barma is; az +igyekezet ragad mindenkire.
+De szerette is őt mindenki.
+Száz szitkozódó, veszekedő férfi közül egy sem bírta volna +környezetét úgy felserkenteni, mint ez az egy leány, vidám, eleven +varázslatával!
+A mi csak ember volt körülötte, egész emberré vált; de még az +állatok is ragaszkodtak hozzá.
+Hiszen az állatnak is van szíve; s ha eszesen bánnak vele, +megérti; ha szeretik, visszaszeret. -134-
+Szárnyas állat és négylábon járó úgy ügyelt Ilonka szavára, +mintha mind értené azt a sok okos beszédet, a mit tőle hallhat.
+Volt egy kicsi pony-lova, azon szokta körüljárni a terjedelmes +gazdaságot. Az már valódi játszótársúl szegődött hozzá. Szájába +fogta lovagvesszejét, míg úrnője hátára felült; a kapúban megállt +vele és meghallgatta, hova fognak most menni? Aztán ment oda, a +hova mondták. Eljárt úrnőjével tavaszszal ibolyát keresni; a hol +virágot talált, ott megállt vele. Ő elindúlt legelészni, úrnője +ibolyát szedni, és oly okosan kikereste a füvet a virág közül, hogy +egy bimbót le nem tépett. Mikor rekkenő nyári délután a kisasszony +kilovagolt az érő vetéstáblákat nézni, olyan bandsalogva őgyelgett +vele előre; ha ráhúztak a vesszővel, tréfának vette, felugrott s +még lassabban ment; akárhogy biztatták, neki oldalgott egy +szénaboglyának, ott leheveredett, ha addig élt is, s letette +hátáról a gazdasszonyát, mintha biztatta volna: hogy jobb lesz +bizony, ha ő is pihenésnek ereszti magát s nem jár az égető napon, +a hol még napszúrást kaphat s szép fehér nyakát elégeti; s ha a kis +gazdasszonyon fogott a rábeszélés, s az is letelepedett a fűre, +odahajtá eléje nyakát, feküdjék arra, mint egy vánkosra; s ha +Ilonka lehajtá fejét hű lovacskájára, akkor az ébren maradt s meg +sem moczczant alatta, míg a leány aludt, csak hosszú hófehér +farkával verte a legyeket az alvóról. Ha meg aztán közelgő zivatart +érzett, messze hangzó nyerítésével figyelmezteté gazdasszonyát, ki +az aratóknál járt, míg lova a tarlón legelészett; s ha az sokáig +nem jött hivására, maga utána ügetett, szájába véve a földre +lerakott kantárját, hogy szerszámozza fel vele; s ha közeledett a +zivatar s úrnője fennült nyergében, akkor nem kellett neki sem +ostor, sem biztatás; vágtatott vele haza, hogy a szél sem ért +nyomába.
+A Csilla még a konyhába is bejárt s szabadalma volt a tálakat +végigkeresnie: nem hagyott-e azokon valamit számára -135- kicsi +gazdasszonya? s az egész udvaron imponált minden állatnak. Még a +kocsist is ellenőrzé, mert ha elfelejtett neki zabot adni, megfogta +a ködmene szélét s addig el nem ereszté, míg be nem vallotta Ilonka +előtt, hogy bizony a Csilla nem kapott abrakot.
+Mikor a mezőről hazatért Ilonka, otthon fogadta a kis házi kert. +Az is tele volt virággal, a miket ő maga öntözött meg; soha másra +nem bízta azt.
+És azoknak a virágoknak is volt története.
+Mióta Világosiék kijöttek a pusztára, minden hónapban érkezett +Ilonka nevére egy levél, majd északi, majd déli Olaszországból, +majd később Görögországból, aztán Egyptomból, végre a +spanyol-földről. És ezekben a levelekben soha sem volt semmi írva, +még csak a levélküldőnek a neve sem: csupán csak néhány csomag +virágmag.
+Exotikus, külső országok virágainak magvai, miket itt névről sem +emlegetnek, azokat Ilonka kertébe, virágcserepeibe elültetgeté, +gondosan öntözte, ápolta, fölnevelte. Nőttek belőlük szokatlan +idomzatú s színpompájú virágok, miknek senki sem tudta a nevét, +mikről senki sem kérdezte, honnan jöttek? kitől jöttek? Hanem a ki +azokat oly híven ápolta, meg tudta volna mindegyikről mondani: ez +Florenczben született, ez Nápolyban, ez Palermoban; és meg tudta +volna mondani minden virágról, mit gondol az magában, mig a földből +piros csíráját kihajtja, a míg zöld levélburkai között a rejtélyes +bimbó megszülemlik, a míg a bimbóból kifeslő virág lesz, s midőn a +virág szirmai lehullanak.
+Szabad volt neki a virágok gondolatait találgatni.
+Hiszen az, a ki a virágmagokat külföldről küldözi, maga is csak +talányokat ád fel.
+Az első esztendő letelt.
+Valami nagy sikert nem nyújtott. Lehetett mellette szűken és +gond mellett megélni.
+Voltak zugolódó emberek, a kik azt mondták, hogy olyan +-136- rosz esztendő volt biz az, hogy annál +sanyarúbbat képzelni sem lehet.
+A sors feltette magában, hogy megczáfolja őket.
+Óh! milyen nyomorúlt vagy te földlakó, minden képzelt +dicsőségeddel együtt! Nem kell az égnek megszégyenítésedre egyéb, +csak hat hónapig elzárni tőled az esőt.
+Mi láttuk ezt a rettenetes hat hónapot. Ezt az elesett +angyalokat megszólaltató hat hónapot.
+Kezdte a tél, végezte a nyár.
+Már a megelőzött év is oly mostoha volt.
+Aszálynak neveztük azt, a mikor még nem tudtuk, hogy mit jelent +ez a szó a maga pokolkirályi fenségében?
+A szűkmarkú tél után minden őszi vetés roszúl mutatkozott; a +tavaszi épen nem kelt ki.
+Márcziusban még összejártak az emberek politizálni, vagy +mulatni; de minden politikai értekezésnek, minden vigalomnak az +volt a vége, hogy «még most sem esett eső!»
+Majd talán a jövő héten.
+Áprilisban már túlhangozta a társalgást az aggodalom, s még +mindig biztattuk magunkat a jövő héttel; utóbb elnémúlt politika és +szerelem; nem beszélt senki egymással egyébről, mint a rettenetes +derült azurkék égről és annak kegyetlen sugárairól; s ez így haladt +folyvást, folyvást egész a porba leboruló kétségbeesésig.
+Ilonka délvirágai még díszlettek a kis kertben.
+Mindenki tudta, mennyire szereti ő virágait. Pajkos gyermek meg +nem lopta volna azokat. Hiszen mindenki úgy szerette őt, és úgy +hallgatott a szavára.
+Ő maga öntözte meg azokat mindennap kétszer.
+Egy reggelen, mikor öntöző kannájával a kúthoz ment, az öreg +béres azt mondta neki:
+– Kisasszony! Több vizet virágöntözésre nem adok.
+Ilonka elbámúlt.
+– Hogy mondhat ilyet, András?
+– Úgy, hogy a kút fenekét kotorja a veder, alig egy arasznyi +benne a víz; az kell a lovaknak. Az ökröket úgy -137- is a +Berettyóhoz hajtjuk már itatni. Ha a kisasszony a vizet kiöntözi, a +lovak nem kapnak inni.
+Ilonka átlátta, hogy a béresnek igaza van, s szomorúan tért +vissza üres öntözőjével.
+Délben a vizet nem itta ki a poharából; azt tette félre +virágainak. Este szintén magát lopta meg miattok. Nem ivott.
+Óh! a leányok sokat ki tudnak állni.
+A szolgáló észrevette ezt s azontúl Ilonka minden reggel +megöntözve találta virágait. A szolgáló éjszaka a Berettyóból +hordott vizet a vállán; félóra járásnyiról.
+Egyszer aztán jelenték a béresek, hogy a kút végképen kiapadt. +Azontúl minden veder vizet a Berettyóból kellett hozni.
+Utoljára elfogyott a Berettyó is. Megszünt folyni. Itt-amott +maradt a mélyedésekben valami tócsa; azon osztakoztak az emberek és +állatok; végre a tócsák is elfogytak; az egész folyam medre olyan +volt, mint a kavicsos út. Akkor kénytelenek voltak a folyam +medrében kutakat ásni.
+És ez alatt folyvást égető ég nappal, harmattalan lég éjjel. Sem +eső, sem harmat soha.
+Óh! azt rettenetes volt végig élni.
+Világosi most már mindennap maga járta körül bérlett gazdaságát! +nem ereszté Ilonkát. Ez nem gyönge leánynak való volt.
+Látni mindennap a pusztulás fokozatát; az elhagyatottság, a +reménytelenség szörnyű tájképét.
+Nem volt már semmi zöld távol és közel.
+Hol rétek, kaszálók voltak valaha, ott egy halottsárga abrosz +volt kiterítve, melyen az éhinség még morzsát sem hagyott. A +búzavetés nem nőtt arasznyira, nem hajtott kalászt; nem lehetett +remélni, hogy aratást adjon; ráeresztették az éhséggel küzdő +barmokat és lehagyták azt legeltetni; le egészen a gyökeréig, s +hogy még a gyökere se maradjon, támadt az égő porból milliárd soha +sem -138- látott féreg, mely gomolyokban teríté +be a földet nappal, s táborszámra járt éjjel, ellepve házat, +háztetőt; sáskák czirpelő sokasága ült minden ágon-bokron, melyen, +mint télen, nem volt már levél s felverte az éjszakát zörgő +hangversenyével, mintha az is a gazdától követelné, a mit a mezőn +nem talál.
+És azután, ha a sorssal küzdő ember újra akarta kezdeni az +elpusztított művet, nekivetette ekevasát az áldatlan tarlónak, s +felszántotta aratás nélkül a vetés helyét, hogy új magot vessen +bele, elkésett áldást remélve: akkor előtámadt, ki tudná honnan, +kitől küldve, kitől felszabadítva, legiója a vándor hörcsököknek, s +összerabolta az elvetett magot; űzés, pusztítás nem fogott rajta; +ha egy határt kiélt, vonúlt seregestől odább; átúszott a Tiszán s +fél Magyarországot megismerteté soha nem hallott hírével.
+És eső még mindig nem esett.
+Világosi mindennap levertebben tért haza a mezőről. Este +vacsoránál nem is beszélt már családjával, csak merően nézett maga +elé; érintetlen hagyott ételt-italt, s egész órákat eltébolygott +künn az udvaron éjszaka, és nézett fel azokra a fekete lomha +felhőkre, a mik este mindig felköltek a láthatáron, rég leimádott +záporral hitegetve a földészt s aztán vonúltak el feje fölött +részvétlenűl, a túlsó láthatárra; reggel ismét olyan tükörsíma volt +az ég, csak a délibáb mutogatott mesés vizet a távolban.
+Világosi, mikor egyedűl hitte magát éjszaka, kinn az udvaron +letérdelt némán a földre, s úgy terjeszté fel az égre kezeit. Azt +hitte, senki sem nézi; pedig neje és leánya szívdobogva nézték őt +hálószobájuk ablakából.
+És eső azért csak nem esett.
+A rekkenő nyár uralkodott egész trópikus hőségével.
+A mennyire a szem ellátott, nem volt már egyéb, mint egy sivatag +képe: egy porrá vált éden, melynek fekete hamvát a forgószél +végigtánczoltatta a síkon, poroszlopokkal ostromolva a kérlelhetlen +eget, melyen madár sem járt egyéb, csak keselyű, a hullák vendége. +-139-
+Az ég pedig kérlelhetlen maradt.
+Reménynyel sem biztatott már senki.
+Ki volt mondva az itélet: ez az év meghalt.
+Törölje ki mindenki évei sorából, mert ez nem tartozik az +életéhez.
+De hát a ki egy elvesztett évvel magát az életet is +elvesztette!
+Világosi érzékeny ideges kedélyét megmérgezék e napok. A +hasztalan küzdelem a sorssal; a megcsalt remények; a kiszáradt +fűszál; az éhség-gyötörte állatok; a panaszkodó cselédség; a +kapuját ostromló koldusok vándor csapatja folytonos izgatottságban +tarták; s a mi több volt mindennél: a becsület! Miből fogja +haszonbérét kifizetni!
+Neje kiolvasá arczából ezt a gondolatot.
+Óh! a nő előtt olyan nyitott könyv a férj arcza.
+– Ne aggódjál, kedvesem! mondá neki. Egy rosz évet majd +helyrepótol egy másik jó év. A mi legsürgetősebb, a haszonbér, meg +van takarítva nálam. Hajdan születésem napjára, névnapomra +aranyakat szoktál adni; mikor elvettél, nászajándékúl is azt adtál; +ezek az aranyak mind megvannak. Megtartogattam ilyen nehéz időkre, +mint a mostani. Elég lesz a haszonbér kifizetésére. Becsületed nem +csorbúl. A többit pedig majd megszerezzük Isten segélyével.
+A többit?
+Óh! de mikor azon még végig gondolni is irtózatos.
+Egy ránk jövő telet végig gondolni egy olyan országban, a hol +tíz ember közűl kilencz koldúlni kénytelen; és a tizediknek nincs +mit adni.
+A haszonbérlő lelkét a száraz földig nyomta a jövő gondja. +Minden este visszatér szemeibe az a merev, üveges tekintet; arczára +az az öntudatlan merengés, a mit úgy fáj látni; mindennap +elfelejté, hogy miből fogja fizetni haszonbérét. Pedig neje meg is +mutogatta neki a félretett aranyakat: oda számlálta eléje, épen +elég volt. Kezébe adta, hogy győződjék meg róla. -140-
+Akkor egy kis időre megnyugodott; de másnap megint elővették +háborgásai, megint elfelejtette, hogy a haszonbérét miből fogja +fizetni, s ha neje az aranyakról beszélt, úgy vette azt, mintha +újságot hallana.
+Világosné egy napon a kínzó aggodalom kitörésével mondá +leányának:
+– Ilonkám, én attól remegek, hogy atyád megtébolyodik.
+– Ne essünk kétségbe, anyám. Hisz van még gondviselés az +égben.
+Igaz!
+Késik, de bebizonyul, hogy van.
+«A hol legnagyobb a veszély, ott legközelebb a segély.» Ezt +tartja a kegyes közmondás.
+Hanem a földi gondviselésnek, úgy tetszik, hogy még annál is van +valamije közelebb.
+«A hol legnagyobb a veszély, ott van legközelebb – az +adóexecutió!»
+Octopus Schmerlingianus.
+Szárazi polyp. Medusa officialis. Gorgon bureaucraticus Hydra +executor.
+Ugyan már miért ne kevernénk ebbe a dologba egy kis +természetrajzot is?
+A nyolczkezűt így irják le Cuvier, Lamark, Menke és más +természetbuvárok:
+«Karjai hosszúk, s minden karja végig van rakva szívó +köpölyökkel. E karjai szolgálnak neki úszásra, mászásra, s a préda +megragadására. A mit egyszer körülfogott velük, addig el nem +ereszti, míg az utolsó csepp nedvet is ki nem szítta belőle, ezt +mondja róla Cuvier. Voigt F. S. észlelései nyomán bizonyos, hogy +tudja változtatni a színét, a feketés-sárgától -141- a +legvörösebb vörösig, az időjárás szerint. Köznyelven tintaféregnek +nevezik. (Der gemeine Tintenwurm.)
+Herodottól Cuvierig csak a tengerben élő példányait ismerték. +Korunknak jutott a nagy szerencse a szárazföldieket is +megismerhetni, mely válfajt a feltaláló iránti szeretetből a +legfent előrebocsátott nomenclatióval jegyzünk fel a természetrajzi +cephalopoda osztályába.
+Világosi épen az utolsó száz forintját adta ki szalmáért. A +saját takarmánya elfogyott már, a szomszédból még lehetett kapni +keveset, keserves pénzért.
+Ehhez a keserves pénzhez pedig úgy jutott, hogy egy emberséges +bőrkereskedő megvette tőle azokat a terményeket, a mik sok magyar +gazdának egyedüli iparczikkét képezték. Tudniillik, hogy a jámbor +háziállatok, mikor arra a meggyőződésre jutottak, miképpen itt már +többé nincs mit enni, akkor aztán arra a nemes áldozatkészségre +vetemedtek, hogy felerészük odaadta utolsó értékes birtokát, a +bőrét; – vegyen annak az árán a gazda a megmaradtak számára +eleséget. Így segítették ki egymást kölcsönösen. A szomszéd, a ki +eképen eladta a szalmáját, most már a háza tetejét fogja felétetni +barmaival; de muszáj volt eladni, mert egy hét óta keblén melengeté +az adóbehajtás tizenhat lovas közegét, s igértetett neki a jövő +hétre harminczkettő. Azok a szalmát is fölétetik s pénz sem lesz. +Tehát inkább a szalmától megválni.
+Természetes dolog, hogy a mint a szalma elvándorolt a +szomszédból, az executió is odább tette főhadiszállását, a hova a +szalma vándorolt.
+Tehát ugyanazon a napon, a melyen Világosi összerakatta a drága +boglyát, beállított az udvarába tizenhat vértes-lovag, egy kapitány +vezénylete alatt.
+Volt annak több katonája is; de mind szétosztva hasonló +ellenségverési hadműveletre.
+A vértes-kapitányban ugyanazt a tisztet ismerjük fel, a +-142- ki a megyefeloszlatási műtétre olyan +apropos elkésett, s aztán kitért a szózatot éneklők előtt.
+A tiszt úr magas, erőteljes férfi volt, napbarnított s egy +sebhelytől diszített arczczal; igen szőke haja és bajusza volt, +szintoly szemöldei és szempillái, de a mi különben arczának igen +mogorva kifejezését nem igen szelidítette.
+– Ön a háziúr? kérdé a tiszt lováról leszállva, az eléje siető +Világositól.
+Világosi bámulva kérdezé: mi tetszik?
+– Uram! Én Föhnwald százados vagyok. Ide lettem szállásolva +önhöz tizenhat legénynyel. Majd jönni fog utánam egy «másik», a ki +megmondja, hogy miért és meddig?
+– Gondolom. Adóhátralék miatt.
+– Az nem az én dolgom. Azt önök végezzék el egymás között.
+– Uram! szólt Világosi határozottan; önök látják, hogy ebben a +határban nem termett az idén semmi, a miből az adót meg lehetni +fizetni.
+– Én nem látok semmit, csak a napiparancsot.
+– Akkor tessék beköltözni szobáimba, majd én feleségemmel és +gyermekeimmel megvonulok a cselédházban. A barmaimat kivezetem az +istállóból, s tessék beköttetni a lovakat. Átadom éléstáram +kulcsát, tessék belőle kielégíteni szükségeiket; én semmit meg nem +tagadok.
+– Uram! szólt fanyar, kedvetlen hangon a tiszt; én nem viszem +katonáimat az ön szobájába, magam sem kergetem ki az ön feleségét +és gyermekeit. Ha van önnél egy kis zug számomra, a hol az +ördögadta éjszakát végig lehet aludnom, hát azt mutassa meg; ha +nincs, elhálok a folyósón. Barmait se verje ki az aklokból, majd +hevenyészünk ágasokból, deszkákból egyet a lovaink számára, a +katonák lovaik mellett hálnak. Kapnak ebédre egy fél font kenyeret, +egy negyedrész font húst; én is velük eszem; meg kell vele +elégedniök. És most hagyjanak nekem békét, mert én azon kívül, a +mit most mondtam, nem fogok -143- önökhöz egy szót sem +szólni, ha egy esztendeig itt fekszem is.
+Világosi meg volt lepve e beszéd által. Olyan keveréke volt az a +katonai undornak, mely helyzetét elitéli; a nemes emberi +jószívűségnek, az ascetai egyszerűségnek, s a nagyuri fel sem +vevésnek.
+A tiszt azután elmondá katonáinak, hogy mihez lássanak. Világosi +azalatt nőcselédeinek rendeletet adott a főzésre, s mikor mind a +ketten készen voltak, a háziúr meghívta illedelmesen a +kapitányt.
+– Nem tetszik bejönni hozzánk?
+– Nem!
+A kapitány leült a folyosón a hárs-ágyra s szivart vett elő.
+– Miért nem?
+– Mert szivarozni akarok.
+– Odabenn is lehet.
+Erre már csak fejét rázta kedvetlenül.
+Világosi bement, megint kijött.
+– Nőm szívesen látja önt ebédre.
+– Köszönöm! Mondja meg az asszonyságnak, hogy nem akarok vendége +lenni; majd ha a katonák étele meglesz, ahhoz ülök. – S azzal végig +heveredett a hárságyon; kardját megtámasztotta a szögletbe, az +eldőlt s leesett a porba. Világosi fel akarta venni.
+– Soh’se bántsa! Jó helyen van ott.
+És csakugyan meg sem mozdult onnan, a míg a katonák étele el nem +készült. Pedig óvhatlan volt, hogy hol a háziasszony, hol a +kisasszony végig menjen a folyosón; a tiszt rájok sem nézett, nem +is köszöntötte őket; félrefordította fejét, ha lépteiket +hallotta.
+Azután, mikor készen volt a gulyáshus, mit a háziak a katonák +számára főztek, ő is odaállt a malomkő-asztalhoz, melyre a nagy +tálat föltették s falatozott, míg elverte éhét. Végül inasától +előkérte a kulacsot, nagyot húzott belőle s azzal készen volt. +-144-
+Megint csak leült a hárs-ágyra a folyosón, új szivarra gyújtott +s fejét tenyerére támasztva, bámult a csendes világba.
+Épen a tál fenekét kanalazták a katonák, mikor kocsizörgés +hangzott kívül s egy ötfogatos neutitscheini robogott be az +udvarra: abban ült – az a bizonyos másik.
+A szárazföldi nyolczkezű!
+Óh! nem a természet undorító remeke, a milyen a tengerben lakik! +Ez a tintaféreg finom, elegáns úr. Franczia divat szerint öltözik, +inggombjaiban gyémántokat hord és fénymázos lábtyűket visel. +Szivarfüstjén megismerni a legfinomabb cuba-flort. Nem is torzkép; +ha Lavaterre bíznák, azt mondaná fejéről: ez egy érdemeire büszke +polgár, ki nyilt vonásaiban embertársai szeretetét árulja el s +ajkain azt az öntudatot viseli, hogy őt, a kik ismerik, áldják. +Szemeinek őszinte kékje az előzékeny barátságot kinálja ismerősnek, +ismeretlennek.
+Igen is: a nyájasság és jó kedély sugárzott a nyolczkezű +arczáról.
+Azonban Socrates azt mondá a koponyatudósnak: «Igazad van; +valóban ilyen gazember lettem volna én, a milyennek arczom és +koponyám után itélsz, ha a nevelés ellenkezővé nem idomított +volna.» – Vannak megfordított Socratesek. Itt az egyik.
+A bakon, a kocsis mellett ül a kisérője: a pénzügyőr; magyarul: +fináncz.
+De már ezt megáldotta a természet hivatása apparatusaival.
+Két szeme kancsal, hogy egyszerre két emberre vigyázhasson, +minden embernek mind a két kezét ellenőrizhesse, s soha se lehessen +tudni, hová néz? Orra, mint a tapiré, hajlékonysági képességgel +bír; megbecsülhetlen képességü orr! ellátva a dohánymegszaglás +tudományától kezdve az emberfelismerés tanáig minden neveltséggel; +rettenetes szája, kapa-nagyságú hatalmas fogsorral; mielőtt szólna, +már elmondta a szerencsétlennek, ki vele találkozott, -145- hogy +most meg fogja enni, hát most bucsúzzék el a világtól.
+Minthogy a két úr aligha fogja magát bemutatni, nem lévén +udvarias feladatuk a házigazdával nyájaskodni, nehogy folyvást az +igazi neveiken legyünk kénytelenek őket hívni, per «hydra» és +«czápa»: magunk keressük elő matricularis neveiket; a nyolczkezű +neve Gierig, a czápáé Konyecz.
+A hintóból leszálló urak siettek be egyenesen a házba.
+Gierig úr meglátta a folyósón szivarozó kapitányt s barátságosan +s erős hangon üdvözlé:
+– Ah! jó napot kapitány úr, jó napot!
+A kapitány csak a sarkantyuit veregette össze s úgy tett, mintha +megsüketült volna.
+Gierig úr pedig csak azért is meg akarta mutatni, hogy +megszólíthatja.
+– Ön már megérkezett? Mindig megelőz bennünket. Pedig ugyan +siettünk.
+Föhnwald százados félrenézett rá, s ezek a fehér szempillák azt +beszélték Gierig úrnak, hogy: «mernél is te valahová elébb bemenni, +míg minket előre nem küldtél!»
+– Nos, hát milyen itt a háztáj? hogyan?
+A kapitány nagy füstöt fújt maga elé válasz helyett.
+– Vannak fényes bútorok a házban? Fölösleges luxus? vagy +eldugtak már előre mindent?
+– Nem tudom, nem voltam benne.
+– Micsoda? Hát még nem ebédelt?
+– Sőt igen jól. A katonáimmal együtt.
+– Ah!
+A biztos úr gúnyos mosolylyal tekinte le a kapitányra. Megint +kezdi már!
+– Vannak asszonyságok a háznál? Fiatal kisasszonyok? Finom +fehérnép? Ideges természetű?
+– Úgy hiszem: egy házinő és egy kisasszony.
+– Ez jó; tehát menjünk be!
+Azzal, hogy annál illedelmesebb legyen első megjelenése, +-146- szivart vett elő, leharapta a végét s a +kapitányhoz fordult bizalmasan.
+– Kérek egy kis tüzet!
+– Nem ég a szivarom.
+– Hisz az imént még égett.
+– Már kialudt! szólt Föhnwald s eldobta az egész szivart.
+No de ott volt dörzsgyufával gyorsan Konyecz; örült, hogy +szolgálhatott főnökének. Elsütött egy szálat, még a markát is eléje +tartá műértően, hogy a szél el ne fújja a lángot; úgy segített a +szivarra rágyújtani.
+Sőt még azután összekacsintva főnökével, saját keblébe is tett +egy mozdulatot, tán hogy elővegyen egyet azokból az átkozott +kapadohány-szivarokból, a miket a magas ærarium azon szent czélra +készített, hogy a hol makacs adómegtagadó kuruczok vannak, ott +azokat Konyecz úr, az asszonyság hálószobájában a selyem pamlagon +végig heveredvén, con amore illatoztassa.
+Gierig úr csillapítólag inte. Majd később!
+Konyecz elérté az intést, s visszadugta a szivartáskát +keblébe.
+Mentek aztán a konyhába, onnan a szobába.
+Világosi fogadta őket. Nem volt indulatos; tudjuk, hogy igen +szelid kedélyű. Kérdezte a nagyságos uraktól, hogy minek köszönje a +szerencsét?
+– Ön úgylátszik elfelejtette, hogy háromnegyedévi +adóhátralékával van tartozásban.
+– Nem felejtettem el, uram! Mindig megfizettem eddig pontosan. +Tudom, mivel tartozom az államnak, s a mi elmaradt, mihelyt +módomban lesz, sietek kipótolni. De most nincs miből fizessek. +Láthatta ön, a merre járt, hogy az idén e vidéken nem lesz +aratás.
+– Azt végezzék el önök az uristennel! Az állam gépezete nem +akadhat meg a rosz idő miatt. Az önök dolga kitalálni, hogy honnan +fizessenek. Takarították volna meg az elmúlt évek feleslegét. +-147-
+– Kérem, én új gazda vagyok. Tavaly kezdtem s az is nagyon rosz +esztendő volt.
+– Sajnálom, de kivételeket nem ismerünk. Minden tartozás közt +legelső az, a mivel az államnak tartozunk. Traktáljanak önök +kevesebbet, rakjanak kevesebb zsinórt dolmányukra, ne prédálják a +pénzt könyvekre, hírlapokra, lovakra, agarakra és nem lesznek +megszorúlva. Az állam követeli a magáét s mi itt vagyunk, e +követelésnek nyomatékot adni. Az ön adóbeli tartozása ötszáz forint +kerekszámban.
+– Uram! Itt szekrényeim kulcsai. Keressen fel minden zugot a +házamnál; és ha talál valami pénzt, vagy pénzérőt, vigye el +magával.
+A nyolczkezű nagy hahotával nevetett fel e szóra.
+– Ohohó, gazduram! Ezt a nótát jól ismerjük már. Itt a kulcsok: +keresse az úr a pénzt. Köszönöm a grácziát! Mi nem fogunk az ön +pénzeért «tüzet, vizet» játszani. Önnek magának kell azt +előadni.
+– Én pedig komolyan mondom önöknek, uraim, hogy nekem egy +fillérem sincs.
+– Ebbe is be vagyok már tanulva. Tessék elhinni, hogy semmi újat +nem lehet már kitalálni előttem. Másutt is mondták már azt ilyen +urak: egy fillérem sincsen. Igen, mert minden pénzüket átadták a +feleségüknek, kisasszonyuknak; azoknál volt. Azt hitték, hogy ha +személyes motozás alá kerülnek is, nem találtatik náluk semmi. De +én kijelentem, hogy nálam az ilyen tréfával nagyon megtetszik +járni. Én bírok amaz eszközökkel, a mik az eldugott pénzt +napvilágra tudják hozni. S ha végre is türelmem rövidebb talál +lenni, mint az urak szívóssága: félreteszek minden tekintetet s +megvizsgáltatom az asszonyságok testén levő ruhákat. Előre +megmondom. Óh! ezen az uton sok pénz előkerült már.
+Világosi két kezét halántékaira szorította, magában suttogva: +«Megőrülök, meg kell őrülnöm!»
+– Nini! Hát ez mi? kiálta közbe most Konyecz úr, egy +-148- pamlag takarója alól három levél +dohányt húzva elő. Itt dohány is van elrejtve.
+Világosi zavarodottan hebegte:
+– Azt bizonyosan nőm tette oda, molyok elüzésére.
+Hogy nevetett rajta mind a két úr.
+– Csináljon ön róla «Befundot!» inte kegyteljesen Gierig úr a +fináncznak.
+Az rögtön nekiült és irta a büntény-álladékot rovatolt +papirra.
+– De uraim! szólt Világosi zavarodottan, higyjék el önök, hogy +én nem tudok semmit a dohányról. Én soha életemben nem +pipáztam.
+Gierig nagyot nevetett.
+– Konyecz úr! jegyezze ön: 163! Uram! Ön százhatvanharmadik, a +ki tudomásomra a talált dohányra azt mondta, hogy ő soha sem +dohányzik.
+– De becsületemre mondom!…
+– No, no, no, uram! Ugyan már egy pár forintnyi differentiáért +érdemes volna önnek a becsületét vetni mérlegbe? Szégyelje ön +magát, uram. Ilyenek önök, lássa!
+– Megőrülök, meg kell őrülnöm! rebegé Világosi és égő homlokát +az ablak hideg üvegén iparkodott lehűteni.
+– No majd jobb gondolatokra fogjuk önt hozni, uram. Remélem, +hogy a hol én egyszer prælectiót tartottam, ott nem fogja senki a +leczke ismétlését kivánni; és most megengedi, hogy konyhájában +rendeletet adjunk az ebéd végett. Önök már talán ebédeltek is? No, +nem tesz semmit! Azért a család tagjai közül egy lesz olyan szives, +hogy velünk együtt fog falatozni. Óh! nem a dekorum végett, óh nem! +Hanem mivel nem akarjuk, hogy valahol egy haragos ember +megmérgezzen bennünket. Már ez nem megy máskép, édes úr, ezer +bocsánat! Ön együtt fog velünk ebédelni, vagy a felesége, vagy a +kisasszony. No, ebből nem lesz casus belli. Valakit kényszeríteni, +hogy kétszer ebédeljen egy nap. Ez nem olyan kegyetlenség. +Hahaha!
+Konyecz úr segített főnökének nevetni. -149-
+– És most nézzük meg, mit csinálnak legényeink?
+A két úr kisétált az udvarra.
+Ott épen össze volt gyülekezve mind a tizenhat katona a kút +körül, s szörnyen magyaráztatta magának az öreg béressel, hogy +abból a kútból egy cseppentett csepp vizet sem lehet kikapni már +két hét óta, hanem el kell ballagni fél mértföldnyire a +Berettyóhoz; annak a fenekén van ásva három kút, a közül egyben +talán még kapni vizet, de csak korán reggel.
+– Nos, hát hogy vagytok, fiúk? szólt Gierig úr, közéjük +elegyedve. Kaptatok már ebédet, bort? szénát, abrakot a lovaknak? +magatoknak pelyhes ágyat? Az mind megillet benneteket, arra valók +ezek az úri szobák. Reggel kávé czukorral, kalácscsal; délben négy +tál étel; este három, napjában két itcze bor, pálinka, a mennyi +kell. Tartozik vele a gazda. Ha nem ad, követelni kell. Akármit ád, +nem kell vele megelégedni. Most ti vagytok az urak. Ti +parancsoltok. Este ágyat vettettek magatoknak a festett szobákban. +Ott háltok a pamlagokon. Az abrakos tarisznyát, a lószerszámot, meg +a nyerget felakasztjátok a rámás képekre, s ha gyönge a szeg, nem +tartja meg, a magatok erős szegeit verítek bele a falba; ha útban +van a kép, a képen keresztül. Csak ne zsenirozzátok magatokat +semmit! Úgy viseljétek magatokat, mintha itthon volnátok, mintha +ellenségnél volnátok. Héj! nagy kópék! most jutottatok csak jó +helyre. Itt van szép leány, szép asszony a háznál. Héj! tudom, lesz +itt sikongatás naphosszant! Átkozott kópék! A fehércseléd hogy +ijedezik tőlük! Hogy fél tőlük! No csak mindent kedvetekre +tegyetek. Most élhetitek világotokat. – És aztán, azt mondom, +akármit kaptok: semmivel se legyetek megelégedve.
+Föhnwald kapitány e beszéd alatt felcsatolta kardját oldalára, s +mikor vége volt a biztos beszédének, csak onnan a folyosóról, rövid +lapidaris stylusban ennyit tett hozzá:
+– Én pedig azt mondom nektek, hogy a ki másként cselekszik, mint +a hogy én parancsoltam: a ki egy mákszemnyi -150- +pimaszságot elkövet a háziak ellen, olyan ötven botot veretek rá, +hogy meg lesz vele elégedve.
+Föhnwald ez igéretteljes biztatás után elhagyta a folyosót s +bement a szobába. Tudhatta, hogy most mindjárt kell valami +jelenetnek következni, a mihez jó lesz a közkatonákat és +cselédséget nem hívni meg ingyennéző közönségnek.
+Az első szobában találta Világosit, ki az ablakon át hallgatta +az udvaron mondottakat. A háziúr könynyel szemében jött eléje, +megköszönni a zárszavakat.
+– Ejh! hagyjon ön nekem békét! kiálta a tiszt, haragosan elkapva +kezét a kézszorítás elől; én önt is gyűlölöm. Miért nem fizetnek +önök? Miért kényszerítenek bennünket ebbe az átkozott helyzetbe? +Miért nem teremtik elő azt a nyomorú pénzt?
+– Hallgasson rám, százados úr! Én önnek őszintén fogok szólani. +Meg van a házamnál az a pénz, a mivel az adót kifizethetném; de azt +nem adhatom oda, mert kétszeresen nem az enyim. Először nem az +enyim, mert nőm menyasszonyi ajándéka és megtakarított születésnapi +emlékaranyai. Másodszor nem az enyim, mert az a földbirtokosnak +lejárt haszonbérét képviseli: rám nézve idegen pénz, a mihez nem +szabad többé nyúlnom. Ön ismeri a német példabeszédet a három +fillérről: «Zehrpfenning,» – «Nothpfenning,» – «Ehrenpfenning.» Az +első, a fogyasztás fillére rég elfogyott. Utána ment a második: a +szükség fillére; most csak a harmadik van még meg: a becsület +fillére. Becsületem minden fillérét pedig nőm őrzi, s azt csak +erőhatalom fogja tőle elvehetni. Ezt akartam önnek mondani, +uram.
+Azzal felesége szobája felé ment. Az ajtóban megállt és így +szólt:
+– Ez nőm szobája.
+És bement oda.
+Föhnwald századosnak nem volt ideje észrevételt tehetni +-151- a vele tudatottakra, mert jött utána +nagy garral a biztos és fegyverhordozója.
+– De kapitány úr! mit cselekedett ön? rivalt a biztos a tisztre, +fensőbbségi dorgáló hangon.
+– Azt, a mit régen kellett volna tennem! szólt Föhnwald +százados, mellét kifeszítve egész szélességében. A katonai +fegyelmet a maga jogaiba visszahelyeztem.
+– Ellenkezőleg! ön maga adott példát a fegyelembontásra. Önnek +kapott parancsa akként hangzik, hogy mind magát, mind csapatját +rendelkezéseim alá bocsássa. Ez a parancs, a mit ön előljárójától +kapott.
+– Azt teljesítem is. Megyek a hová ön vezényel. Ehhez hozzá +szoktam. Solferinonál a kartácstüzbe vezényeltek. Belementem. Így +esküdtem a zászlóm alatt. Most egy kloakába küldenek be, a hol +mindennap fülig kell gázolnom a sárban. Erre már nem fogadkoztam a +zászlóm alatt. Én katonának álltam be, nem martalócznak. Én +katonákat vezénylek, nem marodeuröket.
+Gierig úr a legnyájasabb mosolygással viszonzá a kapitánynak – +ki nem értette nyelvét, azt hihette volna, hogy enyeleg vele:
+– Mindezt, uram, végezze ön el a hadügyminiszteriummal. Ha nem +tetszik «ez» a szolgálat: tegyen róla. De most ez a tábori jelszó. +Itt is ellenséggel állunk szemben, s az ellenségen segíteni itt is +árulás.
+– Nem is segítek senkin. Mi közöm hozzájok? Ha tartoznak az +államnak s nem akarják megadni, pakkoltassa ön szekérre, a mi +megkaphatót talál nálok s vigye magával. Mit bánom én? Ha a gazda +lábáról lehúzza is ön a csizmát, szót se szólok. De hogy az én +jelenlétemben valaki a női szemérmet megsértse: az az én +magán-ügyem, azt nem türöm el. Ha katonám teszi, megvágatom; ha más +teszi, belém botlik.
+– Ah! Tehát egy krinolin?
+– Semmi krinolin! Én nem tudom, szépek-e, fiatalok-e a nők itt e +háznál? Nem néztem rájuk. De tudom, hogy -152- nők. S +ha hottentotta volna is a némber, a kit előttem megbántanak, a +sértő tapasztalni fogná, hogy férfi vagyok.
+– De kapitány úr! szólt szelid hangnyomattal Gierig; az ön +helytelen gavallérkodása elrontja az én egész rendszeremet. Ez a +rendszer pedig egyenes kifolyása a kormányzati politikának. Itt +egyébről van szó, mint annyi meg annyi garasról. Itt a törvényes +rend helyreállításáról van szó.
+– És az ön procentjeiről.
+E kegyetlen czélzás a nyolczkezűnek még is csak arczába kergette +a vért. Mosolygott ugyan még most is, de a düh kék-vörös színével +orczáján, s a mit most mondott, azt már sarkairól felemelkedve +mondta. Konyecz úr is közelebb lépett oldalához, s a sérthetlenség +büszke érzetében úgy segített haragos arczvonásaival kisérni főnöke +szavait.
+– Kapitány úr! Önt nekem nem azért ajándékozták, hogy ön az én +intézkedéseimet birálgassa, azokra véleményt mondjon, azokban +kifogást tegyen; hanem hogy azoknak megfeleljen. Nekem missióm van, +melyben én vagyok a kéz, ön csak az eszköz. Ha én ezt a +küldetésemet az utolsó pontig kérlelhetlen szigorral végre nem +hajtom: a magas kormánytól én kapok érte orrot! Tudja ön azt?
+Konyecz úr közelebb tolta képét e szónál Föhnwald elé, mintha +bizonyítaná, hogy nem tréfa dolog ám egy ilyen kormányi úton kapott +orral járni a világban.
+Föhnwald aztán fél vállát fordítva feléjök, azt viszonzá nagy +nyugodtan:
+– Már hiszen, biztos úr, ha orrot kap ön a magas kormánytól, azt +viselheti ön miattam ott, a hol akarja; hanem ha én önnek az egyik +fülét letalálom szabni, nem tudom, hogyan kap ön a helyett a magas +kormánytól másik fület.
+Ez a válasz aztán mind a két urat annyira kielégítette, hogy +egyszerre hátrahőköltek.
+Gierig úr nem is folytatta addig a harczot, míg a nagy +-153- tölgyfa ebédlő-asztalt megkerülte, s +csak akkor felelt vissza a kapitánynak, mikor e nagy massiv tárgy +kettejök között volt.
+– Óh! hát csak tessék lovagiaskodni! Legyen ön gentleman. Ez +önnek jól áll. Parancsolja meg a katonáinak, hogy csókoljanak kezet +a háziasszonynak. Nem lesz szükségem önökre. Ne tessék a miatt +aggódni! Tudok én magam is Konyecz úr segítségével annyi kellemetes +mulatságot szerezni az illetőknek, a mennyi épen elég ahhoz, hogy a +rendszer diadalhoz jusson.
+Konyecz úr hallván a nevére hivatkozást, mulhatlannak tartotta +az általánosságban tartott alapelveket részletes programmal is +illustrálni.
+Konyecz úr, mint pénzügyőr, csak őrmesteri fokon állt; de teljes +tudatával birt annak, hogy ő a mostani bölcs rendszer folytán ennek +a lovas-kapitánynak előljárósága, s az őt ex offo vissza nem +torolhatja.
+– Hohó! Konyecz úr érti azt már. Pőrére levetkőzve járni +keresztül az asszonyságok szobáján; büdös dohányfüstöt fújni az +orruk alá, pajkos beszédekkel mulattatni a kisasszonyt és +asszonyságot. Játszani a részeget, s ijesztgetni a +leány-cselédséget; dörömbözni éjjel a bezárt ajtón és káromkodni +hozzá! Óh! Konyecz úr tapasztalt legény ebben. Tudja Konyecz úr, +hogy mitől döglik a légy. És utoljára, ha semmi sem használ, azt is +tudja Konyecz úr, hogy az úri dámáknál hol kell megkeresni azt a +pénzt, a mire azt mondják, hogy nincs sehol. Óh! Konyecz úr +tapasztalt legény.
+Mindezt Konyecz úr dicsőségtől ragyogó arczczal mondta el saját +magáról.
+Föhnwald kapitány csak suhogtatott lovagveszszejével a beszéd +alatt. Mikor vége lett a henczegésnek, akkor fogta a lovagveszszőt +és keresztbe fektette az ajtó előtt, mely a nők szobájába +vezetett.
+– És én azt mondom, hogy a ki ezt az én lovagvesszőmet át meri +lépni, annak én ezt összeszaggatom a fején. -154-
+Azzal fogta magát, s felült arra az asztalra, a melyen az épen +akkor bejövő leánycseléd elkezdett teríteni Gierig úr és Konyecz úr +számára. Biz annak az asztalnak csak a felét teríthette be, mert a +másik feléről Föhnwald nem szándékozott leszállni.
+A szolgáló jelenléte alatt félbeszakadt a harcz s rövid +fegyverszünet állt be. Böske, mint afféle fehér cseléd, rettenetes +szörnyen szerette volna látni, hogyan eszi meg egymást ez a három +úr? A konyhába kihallatszó lármából kivette már, hogy nem igen +nyájasan enyelegnek; annálfogva annyi törülgetni valót talált +minden tányéron, annyi rakosgatni valót késen-villán, hogy Gierig +urat egészen kihozta a türelméből, ki szerette volna a veszekedést +tovább folytatni.
+A közben valamit súgott Konyecz úrnak.
+Konyecz úr elég indiscret volt a súgásra fennhangon felelni.
+– Hogy menjek útra rögtön, mikor még ma nem ebédeltem?
+Ez épen jó csap-szó volt Gierig úrnak a sertepertélő szolgálóra +rárivallni.
+– Hát te szolgáló, mikor hozod már azt az ebédet?
+Böskében felébredt az áspis.
+– Micsoda szolgáló? Ha szolgáló vagyok is, nem az úrnak a +szolgálója vagyok. Azt gondolja az úr, hogy az ebédet is fel lehet +fújni, mint a protikilumot? Ez nem kocsma, itt nincs spájczedli, +várjanak az urak. Ha kész lesz, majd felhozom. Ha megették, majd +kedves egészségükre kivánom.
+Mielőtt Gierig úr a nyelves cselédet megfenyíthette volna, +Föhnwald százados belevágott a beszédbe:
+– Hugám! Ez a két úr nagyon éhes. Az egyiknek sietős útja van. +Ha maradt valami abból a gúlyáshúsból, a mi nekünk volt ebédre, +hozd fel számukra, nem kivánnak ők egyebet.
+– Óh! abból még van; mindjárt hozom. -155-
+Böske vagy értette, vagy nem értette a tréfát, annyi bizonyos, +hogy a maradékot, a mit vacsorára fenhagyott, nyomban feltálalta a +két nagyságos úrnak.
+Gierig úr fújt dühében, s hátul összefogott kezekkel járt alá s +fel a szobában, közben törülgetve izzadó homlokát s rá sem +tekintett a gulyáshús-unicumra. Konyecz úr azonban nem volt vele +egy véleményben; gondolá: barátom Gierig, barátom a miniszter, de +legnagyobb barátom a gyomrom, s nekiült a kinálatlan lakomának; +mire aztán Gierig úr is, ha azt nem akarta, hogy a barátja helyette +is megebédeljen, csak nekifanyalódott, s hozzálátott az egyetlen +tál ételhez, mely ugyan elég jó és izletes volt, hanem az a hibája +volt, hogy elő- és utóhad nélkül jelent meg.
+Volt ugyan még az asztalon valami, a mit a két vendég nagyon +szeretett volna megenni, de nem tudta hol megkezdeni; tudniillik, +hogy az egész étkezés alatt ott ült az asztal másik végén a +kapitány, hátat fordítva a vendégek felé.
+Gierig úr alig várta, hogy az utolsó falatját lenyelje.
+– Most vegye ön elő irószereit.
+Konyecz úr kipakolta a bőröndből a szükségeseket.
+– Irja ön, a mit dictálok: «Ezredes úr! Föhnwald százados, a kit +ön rendelkezésem alá adott….»
+– Megálljon! kiáltá közbe Föhnwald. Azt fogja ön irni, a mit én +dictálok: «Föhnwald százados nem akarja intézkedéseimet +teljesíteni. Kérem őt feleletre vonatni.» Punctum. Egy betüt sem +többet.
+Konyecz úr most igazán megakadt; kétfelől is mondogatnak a +tollába, ez nem megy!
+Julius Cæsar dictált egyszerre hat embernek, de hogy két ember +dictáljon egynek, ezt Julius Cæsar sem próbálta. Hát csak a szájába +kapta a tollát keresztbe, s nézegetett hol az egyik, hol a másik +úrra, hogy mi lesz már ebből.
+– Fogja ön irni, a mit mondtam? rivalt rá Föhnwald százados s +olyat ütött tenyerével az asztalra, hogy a kalamáris -156- a +tábláról, Konyecz úr a karosszékből magasra ugrott ijedtében.
+– Irja ön, a mit a kapitány úr dictált! hagyja helybe Gierig úr. +A többit elmondhatja élőszóval.
+Azzal alákanyarítván a nevét a rövid levélnek, borítékba tette, +lepecsételte. Konyecz úr ráirta az ismert czímzetet, s eltette a +levelet piros bugyillárisába.
+Gierig úr adott neki utravaló pénzt, a mennyit zsebéből épen +kimarkolt. A közönség fizeti a költséget.
+– És most tessék, uram, küldöttem visszatértéig uralkodni a +háznál.
+– Fogok!
+– No azt talán el fogja ön érni, hogy felszabadul az önnek nem +tetsző küldetés alól, de soha sem lesz önből őrnagy – arról +bizonyos lehet ön, kapitány úr!
+– Ezen a csatatéren bizonyosan nem!
+Azzal leszállt az asztalról, kiment az udvarra s az inasának azt +mondta, hogy messen számára valahol fűzfaveszszőt, mert +lovagkorbácsának más dolga van, s azzal kilovagolt a pusztába +egyedül. Késő este vetette haza.
+Mikor lováról leszállt, egy perczre találkozott Világosival.
+Csak ezt az egy szót mondta neki:
+«Rettenetes!»
+Világosi úthoz volt készülve.
+– Kapitány úr! szólt Föhnwaldhoz. Önnek nemes magaviselete engem +olyan elhatározásra bírt, a mit soha sem tettem volna. Én rögtön +bemegyek a városba. Ismerek ott körülbelül uzsorásokat, kik száz +perczentre szoktak pénzt adni: azoknak lekötöm testemet-lelkemet, +jövő évi termésemet; a mi áron pénzt adnak, felveszem, ha örökre +belebukom is, de megfizetek. Míg visszatérek, addig az ön ótalmára +bízom feleségemet, gyermekemet.
+– Jó! Szavamat adom rá: nem fogja őket bántani senki.
+Világosi elindult késő éjjel az útra. -157-
+Föhnwald szavának állt. Két napig csend és béke volt a háznál. A +katonáknak neszét sem lehetett hallani; békén meg voltak a +cselédekkel, segítettek nekik a távoli kutakból vizet hordani, +gazdálkodva bántak étellel, takarmánynyal.
+Föhnwald egyszer sem találkozott a hölgyekkel. Kerülte őket.
+Gierig úr is meg volt békén a vendégszobában, és nem boszantott +senkit.
+A harmadik napon már aggódva várt mindenki Világosi hazatértére. +Ma okvetlen meg kell érkeznie a városból. Föhnwald maga kétszer is +kilovagolt délelőtt a határba, kémszemlészni, hogy nem jön-e még a +házigazda?
+Végre ebéd után hangzott az udvaron a szekérzörgés.
+A nők az ablakhoz futottak, Föhnwald a folyosóra sietett.
+Milyen keserű csalódás!
+Nem Világosi érkezett meg, hanem a fináncz.
+Szekerén még két csendőr ült – feltűzött szuronynyal.
+Konyecz úr nagy ostentátióval viselt a keblébe dugva egy nagy +levelet, s midőn lemászott a kocsiról, fensőbbségi parancshangon +tanácsolá a csendőröknek, hogy ők is szálljanak le, s maradjanak +egyelőre beváró helyzetben a folyosón.
+Azzal nagy peczkesen, minden lépésnél egyet lejtve, bevonult a +szobába, hova őt Föhnwald százados követte.
+Gierig úr is elősietett eddigi duzzogási odújából.
+A két rokonkebel arcza oly egymást értően ragyogott +egymásra.
+Konyecz úr előragadta kebléből a nagy levelet, s mint diadali +trophæumot nyújtá át Gierig úrnak.
+Föhnwald összefont karokkal dőlt az asztal szegletéhez s várta a +szép szót.
+Gierig úr feltöré a levelet, átfutotta annak tartalmát, s azzal +büszkén lépett Föhnwald elé:
+– Kapitány úr! Fel vagyok hatalmazva, önnek ezen levelet +felolvasni. -158-
+– Hallgatom!
+Az ezredes úr ezt irja nekem: «Nagyságos főbiztos úr! +Felhatalmazom önt Föhnwald századost oda utasítani, miszerint +minden pontban az ön rendeleteihez alkalmazkodjék; s ha ezt tenni +nem akarja, azon esetben magánügyeit egyéni nézetei szerint +haladéktalanul elintézni siessen stb.»
+– Megértettem! szólt Föhnwald. Tehát mi rendelete van önnek +hozzám?
+– Az, hogy kapitány úr az adó behajtását ne akadályozza e +háznál.
+– Ezt már teljesítettem. A házi úr egy szavamra megtette azt, +mire az erőszak nem bírta rá: bement a városba, pénzt venni fel +kölcsön. Nemsokára visszajön és fizetni fog.
+– Ezzel csak önt ámította el! Elment, hogy férfit ne kapjunk a +háznál. Azt hitte, hogy az asszonyokat kimélni fogjuk. De +csalatkozott nagyon! Mi bírunk a dámákkal is. Két napig +vesztegeltünk hasztalanul, harmadnap jogunk van a végletekhez +nyúlni. Kezdeni fogjuk a kutatást a hölgyeknél.
+– Én megigértem a házi úrnak, hogy a míg visszatér, a hölgyeket +kimélni fogjuk.
+– Ez annyit tesz, hogy ön rendelkezésemet nem teljesíti?
+– Annyit.
+– Abban az esetben azt kérdem öntől, értette-e fensőbbsége +rendeletének második részét?
+– Értettem! szólt Föhnwald, és leoldotta kardját s oda vetette +az asztalra. Arra kényszeríthetnek, hogy ezt a kardot ki ne húzzam +soha; de arra nem, hogy adott szavamat megszegjem.
+– Hát jól van, «Föhnwald úr!» hanem azon percztől fogva, melyben +ön kardját leteszi: ön rám nézve nem létezik.
+Azzal hátrafordult Konyecz urhoz s a nők ajtajára mutatott neki. +-159-
+– Azt az ajtót fel kell nyitni!
+Azt az ajtót, mely előtt keresztbe fektetve volt Föhnwald +lovagkorbácsa.
+Konyecz úr sietett az ajtó felé. De Föhnwald megelőzte s +felvette lovagveszszőjét, és így szólt:
+– A százados, meglehet, hogy nem létezik önre nézve többé, de +«Föhnwald úr» még mindig létezik; s ha kardom nem lesz is az enyém +többé, ez a lovagostor még mindig az enyim, s a mit Föhnwald +kapitány mondott harmadnapja, azt Föhnwald úr ma is meg fogja +tenni: hogy összetöri ezt a lovagveszszőt annak a fején, a ki a +küszöböt át akarja lépni.
+– Ah! hisz ez nyilt lázadás! Csendőrök! Hej, ide hozzám! – +ordítá magán kívül Gierig úr, s a két csendőr rohant be hívására +szuronyszegezve, míg Konyecz úr gyiklesőjét kirántva, szerénykedett +az asztal elé ugrani, melyen Föhnwald kardja hevert, ha netalán az +fegyveres védelemhez akarna készülni.
+Föhnwald pedig hideg nyugalommal állt az ajtóban, karjait +összefonva, s a lovagveszszőt hóna alá dugva markában.
+– Föhnwald úr! riadt rá most Gierig. Menjen ön az ajtóból!
+– Próbáljon valaki innen elmozdítani!
+– Föhnwald úr! én önt lelövetem!
+– Tegye ön.
+E pillanatban felnyilt a nők szobájának ajtaja, s kirohant rajta +Ilonka kisasszony.
+A fiatal leány egyenesen a biztoshoz sietett.
+– Uram! nincs szükség erőszakra. Fizetni fogunk.
+A nyitva hagyott ajtón át lehete látni Világosinét, a mint az +asztalra leborúlva sírt. Neki nem volt ereje ahhoz, a mihez +leányának.
+– Ez már más szó! felelt a megszólításra Gierig úr. Tessék +beszélni, kisasszony!
+– Tessék elébb eltávolítani a fegyvereseket. -160-
+Gierig úr tétovázva tekinte hol saját segédcsapatára, hol +Föhnwald úrra, hol az asztalon heverő kardra. Meggondolandó ez: hát +ha Föhnwald egyszer csak elkapja a kardot, s karmonadlit aprít +civilhúsból.
+Ilonka elérté a tétovázást; felkapta maga a kardot az asztalról +s mielőtt merényletét megakadályozhatták volna, oda vitte azt +Fönnwaldhoz.
+– Uram! Kérem önt, kösse fel újra kardját. A mi +szerencsétlenségünk ne legyen tetézve azzal, hogy önre nézve is +végzetessé váljék. Már kielégítjük a biztost s önnek lesz +kellemetlensége miattunk. Igen szépen kérem önt.
+Most már még sem tehette Föhnwald, hogy rá ne nézzen Ilonka +kisasszonyra; s a mint a fiatal hajadon hevülő arczczal, tiszta, +nyugodt szemekkel tekinte rá, Föhnwald lelkében azt érzé belül, +hogy mégis jól tette, midőn ismeretlennek látatlanban is védelmére +kelt.
+– Köszönöm jó tanácsát, kisasszony; de ha ma felkötöm is +kardomat, holnap megint más háznál újra oda jutok, hogy le kell azt +tennem; mert én már ezzel a szolgálattal meg vagyok elégedve.
+– Fogadja meg kapitány úr, szólt közbe Gierig úr, a mire a +kisasszony olyan szépen kéri. Az ezredes levelének utóirata is van, +melyben azt tudatja velem, hogy ha a jelen végrehajtást bevégeztük, +önt szakaszával együtt más, adóbehajtás-mentes vidékre teszi át s +nekem pihent csapatokat ad rendelkezésemre.
+Föhnwald könnyebbülten sóhajta fel e szóra.
+– Akkor hozzányulok kardomhoz ismét. Köszönöm, kisasszony!
+– A hálával mi tartozunk.
+Ilonka szerényen meghajtá magát a tiszt előtt s visszatért a +biztoshoz.
+Gierig úr inte a csendőröknek, hogy kimehetnek; azután +előhozatta Konyecz úrral az okmányokat s kiterítteté az asztalra. +-161-
+– Kezénél van kisasszonynak a szükséges pénz?
+– Itt van nálam! szólt Ilonka, elővonva zsebéből a hímzett +erszényt, melynek selyem hálóján keresztül csillogtak anyja +megtakarított aranyai; annyi boldog nap emléke!
+– Talán akkor meg is várhatnók az összeszámlálással a papát, míg +hazajön.
+– Egy perczet sem, uram!
+– Igaza van, kisasszony. Ön is szeretne már tőlünk menekülni. Ez +nagyon természetes. Hanem ez az összeszámolás mégis némi +tárgyismerettel jár.
+– Nem tesz semmit! Oda fogok figyelni.
+– Hát nem bánom.
+Azzal elkezdé magyarázni Ilonkának azt a tudományt, hogy mit +neveznek jövedelemadónak, földadónak és személykereset-adónak; +mennyi háborúpótlék jár ehhez béke idején? Mitől kezdve kell +lejárati kamatokat is fizetni? Mennyire megy a közmunkaváltság? +hogyan tartozik a gazda cselédeiért is fizetni? húzza le ő maga +azoknak béréből. És mindezekhez mennyi végrehajtási költség járul? +és ez együtt mennyit tesz ki?
+Ilonka mindezt megtanulta szépen, s számadása összeütött Gierig +úréval.
+Aztán kitöltötte az asztalra az erszényke tartalmát s oda +számlálta az aranyokat. Azután kiszámította a valutakülönbséget +ércz- és papirpénz között, egy kis vitája volt Gierig úrral az ágió +felett, melyet aztán hiteles börzetudósításokkal eligazított egy +legujabb keletü hírlapból s végre annyira jutott Gierig úrral, hogy +az adótartozást az érczkészlet teljesen födözte.
+Gierig úr ki is állítá a szabályszerű nyugtát a megtörtént +fizetés felől.
+Föhnwald százados az ablaknak támaszkodva bámulta, mennyi bájjal +s mily lélekjelenléttel végzi e szörnyű unalmas dolgot az a +gyermek.
+Mikor ez meg volt, azaz hogy a nyugta Ilonka kezében, +-162- az aranyak pedig Gierig pénztáskájában +voltak: akkor előállt Konyecz úr, ki eddig főnöke székének karján +áthajolva, kisérte figyelemmel a számadást, hogy nem történik-e +benne valami hiba? Most ő is előbbre került s elővett valamit, a +mit eddig a háta mögött tartogatott. Széles száját hegyesre +szorította, s szemöldeit felhúzta magasra, mint a ki tréfája +tökéletességéről meg van győződve, de nem akarja megengedni, hogy +saját maga nevessen rajta legelébb is.
+– És még ez a kis birság is itten, kisasszony! szólt, Ilonka elé +tartva valami fizetési meghagyást.
+– Mi az?
+– Tetszik látni!
+Láthatta biz azt; ama bizonyos dohánylevelek, miket anyja a +butorok borítékjai alá rakott, hogy a molyt távol tartsák a +szőrkelmétől, az állami gondviselés haragját vonta maga után. +Megbüntették érte öt forint és még néhány authentikus +krajczárig.
+Ezt is meg kell még fizetni.
+Ilonka tudja jól, hogy hiába fogja azt mondani, hogy itt több +pénz nincs már a háznál; csak azt fogják rá felelni, hogy: «No, hát +várunk, a míg lesz.»
+Konyecz úr kárvigyorogva állt előtte és gyönyörködött +zavarában.
+Ilonka most hirtelen a zsebébe nyúlt, kivette onnan a kését s +kinyitotta.
+No, no! gondolá magában Konyecz úr. Ez nem jót akar.
+Ilonka pedig azt tette azzal a késsel, hogy a karján volt egy +karperecz tizenkét magyar ezüst hatosból, a tizenharmadik egy +magyar feliratú arany; nagyon viselték azt egy időben. Azzal a +késsel kifeszítette a karpereczéből az aranyat s oda dobta +Konyecznek. Ez is ki van fizetve.
+– Többé nem tartozunk semmivel?
+– Ezuttal nem, kisasszony! felelt Gierig úr és mélyen meghajtá +magát udvariasan. -163-
+Most már igen nyájas akart lenni.
+– Lássa nagysád, szép kisasszony; miért nem lehetett azt +mindjárt ezen kezdeni? Tudtam én, hogy ez így fog végződni. Hát nem +jobb lett volna mindjárt eleve, minden gyülölködés mellőzésével ezt +cselekedni? Minek kényszeríteni az államhatalmat, hogy alattvalók +iránt kellemetlen módszerekhez folyamodjék?
+– Biztos úr! szólt közbe a kapitány, végezze ön kegyes +oktatásait röviden, mert én nyergeltetek.
+Végezni is kellett, mert Ilonka kisietett a konyhába, hogy +rendeletet adjon Böskének minden további vendégellátási készületek +rögtöni megszüntetésére.
+– No lássa ön, kapitány úr, hogy nekem mindig igazam van! szólt +Gierig. Az ember ne legyen sentimentális. Mi mindnyájan csak gépek +vagyunk, a kiknek nem szabad éreznünk, gondolkoznunk, hanem azt, +akkor és addig cselekednünk, a mit, a meddig és a mikor az +államfőnökök velünk cselekedtetni jónak látják.
+Hanem már ennek felét sem hallotta Föhnwald; sietett ki a +lovához s rendeletet adott a katonáinak, hogy nyergeljenek.
+Konyecz úr meg a biztos és a csendőrök előfogatait sietteté +továbbmozdulásra. Nem volna helyes taktika későbbre maradni, mint a +katonák eltávoznak.
+Gierig úr azalatt vidám, derült arczczal állt ki a folyosóra, +mint szeretett házibarát, kit nehezen eresztenek a háziak, de a ki +mégis útra készül, s viszi magával e kedves napok feledhetlen +emlékét.
+Mielőtt azonban Gierig úr előfogata a sok hámmal rendbe jött +volna, még egy kis közbejött esetnek kelle befejezni a vidám nap +mulatságait.
+Az uton egyszerre csak nagy zsivaj kerekedik; a sok -164- +lebzselő béres-gyerek, a kinek mindegy, akármi történik odabenn a +házban, elkezd kiabálni bomlottul:
+«Hujja hó! Gyün a pojácza! Hopsza pojácza!»
+S azzal bevonul a ház udvarára egy karaván, mely áll – először +is egy kétkerekü talyigából. A talyigán egy csomó lim-lom, a fölött +egy kis szegény kiéhezett gyermek; nem tudni: fiú-e vagy leány? a +szekér mellett még egy nagyobb gyerek, csörgős dobbal a kezében; +mind a kettő szennyes tricotba öltözve, tulipiros rongyokkal, meg +színehagyott szellős tüllanglais-val felczifrázva; szétszórt hajaik +leszorítva vásott szalagokkal. A talyiga két rúd-villája között van +maga a pojácza befogva. Ő húzza a kocsit. A harminczas években lévő +férfi, vándor csepüevő komédiás, a pusztai csárdák mulattatója; +csúfsága, bolondozója az utolsó sihedernek is, ki utána kiabálja: +«hopsza pojácza!» Ennek a fején van hegyes csörgős sipka, egyéb +öltözete tarka foltokból áll, a miken meglátszik, hogy rajta szokta +kimosni a zápor, s rajta szokta megszárítani a szél. A pojáczának +épen úgy, mint gyermekeinek, vastagon ki van mázolva az arcza +krétával és durva piros festékkel, szemöldökeik holdformára +feketén, korommal.
+Végül a szekér egyik rúdjához kötve, üget egy kis tatár ló. Ez +nem huzza a talyigát, csak a gazda. A ló maga is művész s nagyobb +kár volna érte, mint az emberért. Mert ha a gazda megszakad, a ló +megél nála nélkül, de ha a lova megszakad, az a gazdájának nagy +kár.
+Tehát ez a karaván épen most vonul be az exequált ház udvarára, +egy kis vidám bolondos productiót csinálni a háznép +mulattatására.
+Soha jobbkor!
+– Menjenek innen, szegény emberek, Isten szent hírével. Itt +nincs most komédiázni való hely! – küldé őket Böske, mielőtt +leczihelődtek volna.
+– De csak hagyja őket! hadd jőjjenek. Lássuk, mit tudnak! – +monda Gierig úr. -165-
+Böske aztán azt gondolta, hogy a biztos úr ma nagyon adakozó +kedvében lehet, komédiát akar látni, hadd bukfenczezzenek hát az +ártatlanok a tiszteletére, legalább keresnek «ezen» uraktól egy pár +krajczárt, az is jó lesz nekik.
+Az ember arra a gondolatra is jöhet, hogy ez valami csattanós +ötlet: egy, az utolsó fillérig kiexequált háznál komédiát játszani. +Gierig úrtól kitelhetik ilyen.
+De ne legyünk igazságtalanok. A nyolczkezű nem malitiosus. Ő +megragadja áldozatait, kiszívja nedveiket, nem azért, mintha az +egyikre, vagy a másikra hagyományszerűleg haragudnék, hanem mert az +neki missiója. Egyenlően ragadja meg a fürdő hajadont, s az uszó +tengeri pókot. Neki mindegy: rák, vagy ember. Van egy tömlője, +melyet meg kell töltenie; abban minden tintává válik: meleg vér és +hideg ázalag.
+Gierig úr szivarozva dült a folyosó mellvédjére, s onnan nézte a +bohócz művészkedéseit.
+Az kimerített minden csodamívelést, a mivel ponyvaművészek a +falusi nép tetszését és krajczárjait el szokták ragadni. +Leterítette a piszkos pokróczot, melyen maga és porontyai tótágast +álltak, jártak a tenyereiken, derekaikat kificzamítva; +súlyegyenezte talpain mind a két gyermekét, lábaikkal ég felé, +fejökkel apjok talpán állva; evett csepüt, okádott tüzet s huzott +ki vég-szalagokat orrán száján, s csinált mindezekhez torzképeket, +a hogy mozgékony arczvonásaitól kitelt; beszélt hozzá a világ +minden nyelvén, és erőtette a kaczagást saját tréfái fölött.
+Gierig úr magas érdekeltséggel nézte az előadást.
+Végre a bohócz elővezette a kis tatár-paripát, s annak művészi +tulajdonaival ismerteté meg a magas társaságot. A kis lovacska +tudott apportirozni, mint a vadászkutya; ki tudta toporzékolni első +lábaival a számtani kérdéseket, miket gazdája feladott neki; +letérdelt a parancsszóra és tánczolt galoppot, keringőt a dobszó +melódiája mellett. Igen tudományos egy személynek mutatá be magát. +-166-
+Mikor aztán a bohócz kimeríté művészete egész tárházát s azt +hitte a magas uraságok mosolygó ábrázatából, hogy itt tökéletesen +sikerült vendégszereplésével az irányadó körök érdekeltségét +felköltenie, elvégre levevé csörgő sipkáját s megindult a müvészet +adóját beszedni.
+Igy indul meg a szegény tengeri-pók molluscokra vadászni, míg +észrevétlenül a nyolczkezű hydra ölelésébe téved.
+– Bravo, bajazzo! bravo! tapsola neki Gierig úr. Te ugyan +kitünőleg kezeled és lábalod művészetedet. Méltán helyet +foglalhatnál a circus Renz tagjai között. Hát már most a belépti +díjról van szó, ugy-e? Mi nálad az entrée?
+A bohócz viszonozni vélte a tréfát.
+– Embere válogatja, uram! – parasztok adnak krajczárt, garast; +urak adnak, a milyen urak, ki hatost, ki forintot.
+– Ejh! te nem is vagy követelő. «Közönséges emberek a hogy +telik; magas uraságok tetszés szerint.» Ilyenformán mégis csak +behoz a művészet naponkint egy forintot egyre-másra?
+A bohócz olyan ártatlan volt, hogy ezt az urat vidám, nyájas +ábrázatjával háziúrnak nézte; a ki csak azért tudakozódik, hogy +tájékozhassa magát, milyen mélyen nyuljon a tárczájába, az eléje +akadt művészetet megjutalmazni?
+– Oh! uram, akár kettőt is, ha ilyen derék urakra akadok.
+– No, de vegyünk csak egyet, – szólt Gierig úr; – s tegyük fel, +hogy van hatvanöt nap, a mikor semmi kereset sincs; marad egy évre +háromszáz forint szabad kereset. Ennyit csak kapsz, bohócz, +ugy-e?
+A jámbor bolond sietett ráhagyni, hogy igen.
+– Hát aztán mennyi adót szoktál ettől a jövedelmedtől fizetni, +bajazzo?
+A bohócz azt hitte, hogy valami válogatott humoristikus emberrel +akadt össze. -167-
+– Igen sokat, uram! – viszonzá tréfásan. – Minden évben +elszakgatok egy lebernyeget, azt a rongyászok felszedik, abból +aztán csupa száz forintos bankó készül.
+Gierig úr maga nevetett legjobban a válasznak.
+– Jól válaszoltál, bajazzo; hanem az idénre mégis csak +hátralékban vagy. Háromszáz forint bevallott évi jövedelem után a +III-ik tabella szerint jár évi adó huszonegy forint. Ez a te +tartozásod.
+Azzal odafordult Konyecz úrhoz.
+– Irjon ön ennek az úrnak egy nyugtát huszonegy forint jövedelmi +adóról, a III-ik táblázat szerint.
+Konyecz úr komolyan vette az utasítást.
+A bohócz pedig szörnyű fanyar torzképeket csinált festett +ábrázatjával s korom-szemöldeivel.
+No még ilyen aprópénzzel csakugyan sehol sem fizették ki Hans +Kaczenbuckelt.
+Gierig úr dictálta Konyecznek.
+Az adóköteles neve Kaczenbuckel János.
+A bohócz ekkor kezdett csak környezetére tüzetesebb figyelmet +fordítani, s világi eszével összevetegetni: hogy hiszen ő ide +átkozott rosz helyre vetődött. Itt executió van. S ezek a vendégek +itt harácsot szednek! Nem tréfa itt lenni.
+Egyet szólt a fél szája szegletéből a két gyereknek, azok +hirtelen összekapták a pokróczot, s kezdtek iramodni a talyigával, +meg a kis lóval a kapu felé: hanem Gierig úr visszahozatta a +csendőrökkel.
+– Ejnye! ejnye! Te Kaczenbuckel János, hát bizony elszöknél +előlem a tárgyalás közepett! Ez már rosz tréfa tőled. Biz itt +hagynád nékem a nyugtatványodat, pedig milyen régen kereslek vele. +Itt van, fogjad, s fizesd ki a huszonegy forintot.
+A bohócz csakugyan azt hitte, hogy most már igazán tréfálnak +vele. Még országos vásárban sem történt meg az soha, hogy ő +huszonegy forintot látott volna egy rakáson. Annyi garas volt néha +napján legfőbb kincse. -168-
+– Fizessen ön a páholyáért huszonkettőt, a honnan az előadásomat +nézte, s akkor aztán quitteljünk! – szólt a bohócz, folytatva a +tréfát.
+– Művész uram! (Most már művésznek nevezte Gierig úr). Nekem +nincs időm tréfálni. Ez komoly dolog. Az ön idei adóhátraléka +huszonegy forint, s ön kötelezve van fizetni.
+– De nekem egy batkám sincs!
+– Akkor ingó zálogot tartozik adni, vagy végrehajtás-képes +tárgyat kimutatni.
+A bohócz nagyot röhögött.
+– Ohohó! Hahaha! végrehajtás-képes tárgyat? Tessék választani a +két gyerek közül, melyiket akarja uraságod elkobozni?
+– Semmi szó sincs a gyerekről. Van te neked egyebed is. Ott van +a ló.
+A bohócz festett pofája egyszerre kiegyenesült erre a szóra. +Arra nem is gondolt, hogy még a ló is kérdésbe jöhessen.
+– Hja, uram, az a ló nem olyan ló, mint más ló; az nekem +mesterségem eszköze, mint ácsnak a bárdja, csizmadiának a dikicse, +szabónak az ollója. Azt tőlem elvenni semmi tartozásban nem szabad. +Az a ló annyi, mintha kezem, lábam volna.
+– Lárifári! – hatalmaskodék alá a nyolczkezű. – Te magad a két +porontyoddal ló nélkül is csinálhatsz komédiát, hányhatod a +bukfenczeket, rághatod a patkószeget, tánczoltathatod az orrod +hegyén a szalmaszálat. Vagy fizeted szépen és rögtön, a mivel az +államnak tartozol, vagy elveszem a lovadat.
+Kaczenbuckel János nem akart hinni egy olyan authentikus +organumnak, mint Gierig úr nyelve; kétségében a lova kantárát tartó +csendőrhöz fordult, azt interpellálta saját cseh idiomiáján, hogy +tréfa-e ez, vagy valóság?
+A jámbor csendőr aligha olyasmit nem felelhetett neki hasonló +cseh nyelven, hogy soha se nevessen ezen az -169- +előadáson, mert ez a legmagasabb tragikum ő rá nézve. Ha valakit ez +az úr megfogott, azon az egész litánia sorozatában nincs senki, a +ki segíthessen; legalább a magyarázat után a bohócz elfakadt sírva, +elhajítá csörgő sipkáját, felrohant az ámbitusra Gierig úrhoz, +térdre esett előtte s elkezde rimánkodni.
+– Uram, nagyságos uram! Legyen irgalommal! Nincs nekem pénzem, +nincs nekem keresetem; annyi sincs, a mennyiből kenyeret adhassak a +porontyaimnak. Nem eszünk mi hétszámra főtt ételt. Kegyelmezen meg! +Jertek, gyerekek, ti is öleljétek át kezeit lábait a nagyságos +úrnak, a méltóságos, a kegyelmes úrnak.
+Konyecz úr majd megszakadt nevettében e jelenet fölött. Az igaz, +hogy tréfás látvány is volt! Egy bohócz, fehérre, pirosra kifestve, +a ki fenhagon sír, mintha Hinkóból játszana egy jelenetet; aztán a +két kicsi pojácza, a ki a nagyságos úr kezeibe, lábaiba +csimpajkodik, mig a nagyságos úr kézzel-lábbal igyekszik e gáncsos +ölelések közül kiszabadulni; a mi nagyon nehezen megy, mert a +bohócz-ivadék karjai szívósak. Az egyik szitkozódik, a másik +könyörög. Igazán cirkusi élvezet! Konyecz úr a legméltányosabban +megfizethetné a belépti díjat, mert ő jól mulatott, de nem +kardlappal, a hogy később ura parancsára cselekvé, szétverve a +tolakodó semmirekellőket.
+Szemtelen komédiások, még ennyire merik vinni a tolakodást.
+Szemtelen komédiás had! – fújt rájok egészen felgerjedve Gierig +úr; majd adok én tinektek Steuernachlaszt! Az ilyen gaz csavargó +nép itt megszedi, ott megszedi magát pénzzel: vándor szinészek, +czigányok, konczert-adó virtuózok, s aztán adót sehol sem fizetnek. +Más szegény ember turja a földet, hogy a státusnak eleget tehessen; +ezek meg csak korhelykednek, esznek-isznak; s ha veszik észre, hogy +jön az adóintő czédula, álló! szedik a sátorfát, illannak odább. +Került már egy pár ilyen országcsaló a kezemre, mint te vagy. Azok +is megemlegetnek, -170- tudom. Tizenkét esztendeig nem fizettek +adót sehol. Hát azt gondoljátok, hogy szabad az országban olyan +embereknek is lenni, a kik tizenkét esztendeig nem fizetnek adót? +De már az ilyen ficzkókra valóságos szenvedélylyel tudok vadászni; +mert ezek még élczet csinálnak abból, hogy megcsalják az államot. +Láss hozzá, hogy fizess, teremtsd elő, a mivel tartozol, vagy +gyalog maradsz.
+A bohócz nem könyörgött többé a nyolczkezűnek, hanem fölvette +alázatosan hegyes süvegét s elindult kéregetni.
+Hiszen olyan sokan vannak itt ezen az udvaron. Talán segíthetnek +rajta.
+Legelső volt, a kit megszólított, a kapitány.
+– Édes barátom! – szólt neki Föhnwald, – itt rosz helyen +koldulsz. A háziaknak utolsó fillére is azon másik úrhoz vándorolt; +azok neked nem fognak semmit adhatni. Rólam pedig hidd el, hogy ha +volna pénzem, nem hagytalak volna annyi ideig a porban henteregve +könyörögni. Nekem «már» egy garasom sincsen. És az egész +legénységemnél nem találsz egy árva batkát. Ha majd találkozol még +magadnál is nyomorultabbakkal, a kik éhségtől betegen feküsznek az +utolsó vánkosukon, azoktól kérdezd meg, hogy miért nincs a +katonáknak pénzük, a kik hozzájuk voltak szállásolva? Ne mázold +össze könyeiddel a festéket arczodon, felebarátom! bucsúzzál el +lovadtól, s eredj bukfenczet vetni. A többiek is mind azt +teszik.
+Gierig úrnál most már point d’honneur kérdése volt, tekintélyét +fenntartani. Hintaja elő járt: a csendőröknek parancsot adott, hogy +a bohócz lovacskáját kössék oda a lógós mellé.
+Az már aztán valódi uraknak való komikum volt, a hogy erre a +szóra a bohócz lovacskája nyakába borult, a hogy összecsókolta +annak ábrázatját, a hogy annak keservesen hizelgett.
+– Kedves lovam! kedves jó barátom! egyetlen kenyeres társam! a +kinek minden falatom felét odaadtam, a ki -171- +segítettél azt megkeresni. Szegény feleségem nevelt; annak a nevét +is viseled. Most már te is utána mégy. Meghalsz, a hogy az meghalt. +Oh! kedves szeretett kis lovam, ki keres már az én gyermekeimre +kenyeret?
+Egy perczre az a gondolatja támadt a bohócznak, hogy leüti a +lovát tartó csendőrt a saját puskájával, aztán felkap a lovára, s +nyargal vele a világba; hanem aztán csak letett róla. «Hová futnál +te szegény ember annyi lovas katona elől, a te kis +macskalovaddal?»
+Bizony hozzákötötték azt Gierig úr előfogatához.
+Gierig úr végezte e helyen munkáját s sietett még ma odább +kelni. Folytatnia kell missióját s magán-mulatságért nem maradhat +egy helyen sokáig.
+A bohócz még egyszer néma esdekléssel emelé fel hozzá +összekulcsolt kezeit, mikor a nagyságos úr a kocsiba felhágott.
+– Takarodjék ez az ember előlem! uraskodék alá a nyolczkezű +alattvalóihoz.
+Konyecz úr felkapott a bakra, a két csendőr a parasztszekérre; +Gierig úr nyájasan üdvözlé a századost: «A viszontlátásig, kapitány +úr!» – mire Föhnwald olyasmit mormoghatott fogai közül, hogy: «Ne +kivánd te azt magadnak!» Azzal a két kocsi elrobogott az +udvarról.
+A bohócz kiszaladt utánuk a kapuig, onnan nézett sokáig az +elrobogó kocsik után. Az a halvány reménye volt, hogy talán mégis +tréfa ez az egész. Csak őt akarják egy kicsit megijeszteni a +nagyságos urak, a kiknek igen jó mulatság lehet egy ilyen szegény +komédiást kétségbeejteni; s majd ha jó messze elmentek, akkor +eloldják a lovacskát a kötőfékről s eleresztik. Visszatalál az a +gazdájához, egyenest.
+Mikor aztán látta, hogy azok bizony egészen elmentek s a +lovacska csak nem jön vissza, akkor visszatámolygott az +udvarra.
+A katonák mind a lovaikon ültek már, a százados is nyergében +volt. -172-
+– Uram! – kérdé a bohócz; – igazán elvitték a lovamat?
+– Igazán!
+– Mit fognak vele csinálni?
+– Eladják a vásáron.
+Ekkor a bohócz szemei elkezdtek vérben forogni.
+– Akkor hát minek éljek én tovább és a gyermekeim? Megölöm őket +és aztán magamat!
+Azzal kirántotta becsukó kését mély zsebéből s rohant +gyermekeinek ádáz dühvel.
+A két komédiás-poronty vijjongva futott el apja elől, +odamenekültek a katonák lovai alá, apjuk utánuk a késsel; a katonák +iparkodtak őt visszatartani, egy-kettő leugrott lováról, hogy +elfogja; a bohócz kitépte magát kezeik közül s üldözőbe vette +gyermekeit; azok végre befutottak a nyitott konyhába, s az utánuk +rohanó bohócz Ilonka kisasszonynyal találkozott szembe.
+– Megálljon! szólt hozzá parancsoló hangon Ilonka. Mit akar?
+– Ölni és halni. Magamat s gyermekeimet elölni. Nem parancsol +nekem abban senki.
+– Térjen magához! szólt a fiatal leány a dühöngőhöz s kivette +kezéből a kést olyan könnyedén, mintha pákosz gyermek kezéből vette +volna ki. – Mit akar ön ezzel a késsel?
+A bohócz elkezdett zokogni és nem volt több szónak ura.
+– Jőjjön velem! – szólt Ilonka. – Én adok önnek elvett lova +helyett másikat. Azért ne essék kétségbe.
+Azzal megfogta a bohócz kezét s vonta magával az istálló +felé.
+– «Csilla! ne!» – kiáltott a leány az istálló-ajtóban.
+A hívásra kijött hozzá a kedvencz pony; szép kis zsemlyesárga +lovacska volt, hófehér sörénynyel és farkkal. Az ajtóban bókot +csinált asszonykája előtt s odadörzsölé nyakát a leány vállaihoz. +-173-
+– Nézze ön, ez épen olyan kis okos paripa, mint az öné volt. +Nekem is olyan kedves állatom ez. Szóra hallgat; mindent megtanúl. +Vigye el ön cserébe az elveszetttért; s aztán ne bántsa gyermekeit, +ne essék kétségbe. Járjanak Isten hirével!
+Ilonka kezébe adta a bohócznak lovacskája kötőfékjét.
+A bohócz térdre esett előtte.
+– Kisasszony! – Én nem tudok mit mondani. – Hallgat is én rám +valaki az égben! – Használ is ilyen szegény ördögnek az áldása +valamit? – Ön engem a pokoltól mentett meg. Oda akartam menni +egyenesen. Kétségbe voltam esve: meg voltam ölve. Ön feltámasztott; +ön emberré tett. Én szegény ördög vagyok, Kaczenbukel a nevem. Azt +sem örököltem apámtól. Csufságból hagyták rajtam. Bohócz vagyok. +Kukacz vagyok. Lábbal tiport féreg vagyok. Nem tudom, hogyan +szolgálom meg önnek ezt valaha éltemben. De ha van Isten a +mennyországban, ez a nyomorúlt bohócz mégis megszolgálja önnek ezt +valaha! – Kisasszony, hadd csókoljam meg szép kezeit.
+Ilonka nem gátolta a bohóczot, hogy kezét megcsókolhassa, +könyeivel eláraszthassa, s míg a bohócz eléje futott két gyermekét +sietett szenvedélyen összecsókolgatni, addig Ilonka is megölelte hű +lovacskája nyakát, s lopva egy csókot nyomott annak fejére. Talán +nem is látta senki.
+«Marsch! Marsch!» hangzott a kapitány vezényszava, s a tizenhat +lovas tovarobogott az udvarról.
+Ilonka besietett a szobába.
+A bohócz odább haladt.
+A pusztai lak udvara csendes lett. A nap alkonyatra járt már. +-174-
+Késő este érkezett haza Világosi.
+Eléje siető neje és leánya arczáról olvashaták a balsikert.
+Alig szedték le az utiköpenyt válláról, a szobába érve, midőn +egyenesen tudatá velük a rosz hírt.
+– Hiába jártam. A városban nem kaphatni már kölcsönt semmi +kamatra. A leghirhedtebb uzsorások sem állnak magamforma emberrel +szóba. Módjukban van pénzüket a leggazdagabb földbirtokosoknak +kiadni százas kamatra. Azokat is adóért fojtogatják.
+Ekkor nézett körül s bámulva kérdezé:
+– Hát vendégeink hova lettek?
+A két hölgy tétovázva nézett egymásra: melyikük mondja meg neki +a leverő tényt?
+Ilonka vállalta azt is magára, ha atyja haragudni fog azért, ne +anyját érje a harag.
+– Már elmentek. Ma délután nem akartak tovább várni s erőszakkal +akartak betörni anyám szobájába. A százados védett bennünket, s +akkor fegyverrel fordultak ő ellene is. Én nem akartam, hogy máson +is szerencsétlenség történjék: előadtam a pénzt, a mi +haszonbérünkre volt félretéve, s kifizettem mind.
+Világosi, a mint ezt meghallá, nem zugolódott, nem tett senkinek +szemrehányást, csak leroskadt egy székbe az asztal mellé, s két +kezét ölébe téve, fejét lecsüggeszté mellére s szörnyen +elhallgatott.
+Olyan rém-idéző volt ez elhallgatás. A két hölgy nem mert +megmozdulni helyéről, nem mert egy szót szólani.
+Szinte jól esett, hogy valaki nyitja kivülről az ajtót s megtöri +a csendet.
+A majorsági cselédek jöttek be a szobába: a kocsis, az öreg +béres, a kis-béres, a juhász; arczaikon szokatlan -175- +meghatottság látszott; csendesen jöttek, nem kopogtak a saruikkal, +s helyet adtak annak, a kit szószólónak választottak maguk +közül.
+A juhász lépett előre.
+– Tens uram! mink is bejöttünk, ha megengedi, a magunkét +elmondani. Nem tudom czifrázni: úgy mondom el, a hogy jön.
+Úgy tetszett, mintha Világosi fejével intene, hogy jól van.
+– Isten megalázott bennünket a fekete földig – mondá a juhász; – +ime, porrá lettünk még életünkben. Érezzük, hogy semmik vagyunk; +semmink sincsen. Mikor jó dolgunk volt, ugyan kevélyek voltunk, +ugyan zugolódtunk, hogy mért nincs még jobban? Szidtuk a gazdát, +nem kiméltük jószágát, nem néztük a kárt. De más emberek vagyunk +mostan! Megtanított bennünket rá nemcsak a hatalmas úr Isten, hanem +a hatalmas úr emberek is. – Oh uram! Én vétkes ember voltam; +gyújtogatás terhe feküdt a lelkemen; de azok után, a miket három +nap óta láttam, olyan könnyünek érzem magamat, mint egy semmiben +nem tudó gyermek. Az én terhem csak egy pehely lesz ott, a hol +ezeket mázsálják. Hiszen vigyék el a tizediket az Isten áldásából, +azt a biblia sem tiltja, – de a szent irásban sem olvastuk, hogy a +hol az Isten tíz csapást mért a nyomorultakra, az emberek még a +tizennegyedikkel is oda sújtanak! – Uram! mi tudjuk, hogy itt ennél +a háznál pénz nincsen, nem is lesz soká. De ne csüggeszsze azért +fejét búnak. A nyomoruságban megismerik az emberek egymást. Mi +megegyeztünk egymás között és bejelentjük, hogy elszolgálunk jövő +nyárig bér nélkül, fizetés nélkül. Egy fillér sem kell nekünk új +kenyérig. Beérjük száraz kenyérrel, míg benne tart, ha az is +elfogy, egyikünk elmegy napszámba, s úgy tartja el a másikat, de +nem hagyjuk el a gazdánkat ilyen nyomorúságában. Ha mindent +elvittek is az úrtól, ezek a mi kérges tenyereink még itt maradtak, +s ezek is érnek valamit. – Ne essék kétségbe -176- az úr. +– Jön más idő, más esztendő. A föld kipihente magát, ugarba vetünk +mindenütt. A jövő évben ontani fogja a magot a tarló, annyi lesz +rajta az áldás. Visszakapjuk, a mit elvesztettünk s majd +elfelejtjük, a mit szenvedtünk. – Hát ne essék az úr kétségbe.
+Világosiné nem birta e szavakat végighallgatni a nélkül, hogy +sirva ne boruljon azon karszék támlájára, a melyen férje ült.
+Boldog könyek, amik eltakarták szemeit, hogy ne lássa azt, a mit +leánya végignézett.
+Ilonka tekintete az egész beszéd alatt atyja arczán függött. +Látta, mint változik el annak arczszíne fokonkint, bántalmas +ónhalványságot véve fel, mely a beesett szemüregek sötétjét még +kisértetiebbé tette. E sötét, mély üregekből oly merően bámultak +elé a ridegen felnyilt szemek, mint az álmodóé, s a homlok redői +lesimultak. És azután lassankint összeesett a termete, mint a +melyből az élet rugói hiányzanak; feje mind jobban aláhanyatlott +mellére. Mikor a kérges kezű ember azt mondá neki végezetül, hogy +hát reméljen, ne essék kétségbe: akkor egyszerre összeroskadt, s +leesett volna székéről, ha leánya karjai fel nem fogják.
+– Atyám meghalt! – sikolta fel Ilonka, ki aggó irtózattal +szemlélte e szörnyű átváltozást atyja arczán, s hirtelen eléje +térdelt, és ölébe fogta fel az összeroskadót.
+Hanem Világosi szemei még néztek, és kezei még mozogtak: csak +hogy kezeinek mozgása nem volt egyéb, mint tehetlen reszketés, és +ajkainak mozgása nem adott már beszédet, csak határozatlan +szótagokat.
+«Ta-ta-ta–te-te-te.»
+Ez volt, a mit még nyelve rebegni tudott.
+És az a merev tekintet!
+A szél ütötte-e meg? vagy megőrült?
+Ki tudná, mi történik ottan belül! -177-
+Harter Nándor úr néhány teknősbékalépéssel közelebb jutott +czéljához. Találkozott Malvinnal elégszer.
+Hivatalánál fogva főellenőre volt azon vállalatoknak, mikre +Lemming úr a kormánynyal szerződött. Az ilyen úrtól nem lehet +kimélni néhány csésze theát; talán még egyebet sem.
+Sokszor volt Malvina egykori és mostani férjének dolguk +egymással. Szépen megegyeztek mindig. Egyik kéz a másikat mossa. +(Nem mondom vele még most, hogy szükségük van a mosdásra.)
+Azután Harter Nándor úrnak is voltak magánügyei, mikben Lemming +úr szolgálatát igénybe vette.
+Például Elemér úrfinak a dolga. Ennek mindig pénzt kellett +küldözgetni, eleinte Olaszországba, azután Francziaországba, azután +Angolországba. A küldött pénz persze soha sem volt neki elég. +Mindenütt adósságokat csinált államkölcsöni összegekig. Minden +városban úgy kellett megszabadítani az adósok börtönétől, +mesterséges egyezkedések által, miket csak Lemming úr +összeköttetései negocziálhattak.
+Mindezeknél az eseteknél megannyi jó alkalma volt Harter Nándor +úrnak egy-egy bizalmas theaestélyen Lemmingéknél Malvina szép +szemeiért megbocsátani a tékozló fiúnak.
+Mikor a szép asszony olyan szépen tudott könyörögni azért a rosz +fiúért, a kit most is kis fiacskájának nevezett, miként hajdan.
+Harter úrnak olyan jól esett ezt hallani.
+Egy este megint jön Lemming úrtól az üzenet, hogy kegyeskedjék ő +méltósága odafáradni Lemming úrhoz, kit a rheumája nem ereszt ki a +házból, kinek pedig okvetlen és sürgős mondanivalója van Elemér +úrfiról. Nagy baj van. -178-
+Harter úr ismerte már az ilyen nagy bajokat. Csak épen most ásta +ki fiát a londoni uzsorások alluvialis iszapjából, s megparancsolta +neki, hogy rögtön üljön hajóra, és sehol ki ne szállva, addig +szárazföldet ne érintsen talpaival, a míg Triesztbe ki nem teszik; +ott már várni fog reá az eléje küldött Angyaldy, s elhozza hazáig. +Elemér úrfi táviratozott is már Southamptonból, hogy ma ül fel az +Atlantiquera, s két hét alatt otthon lesz.
+Ha igaz?
+De mikor soha sem lehet a szavában véglegesen megnyugodni.
+Lemming úr a kandalló-szobában várt Harter úrra; erősen be volt +a feje kötözve mindenféle melegítővel; az asszonyság ott volt +mellette és ápolta, mint illik hű hitvestársához.
+– Jó estét!
+– Jó estét! – köszönnek egymásnak. Harter Nándor észrevette +Malvina arczán, hogy az szokatlanul meg van illetődve. Azt hitte, +Lemming úr betegsége hatotta meg ilyen nagyon. Emlékezett rá, hogy +mikor neki rheumája volt, akkor nem melegített úgy a képére +bodzavirágos vánkosokat. Ez a Lemming mégis szerencsés kópé. Jó +lenne rajta sajnálkozni!
+– Ön beteg? tisztelt barátom. Higyje el, hogy nagyon, de +nagyon…
+– Ne tessék rajtam sajnálkozni nagyon! – vágott bele fájós +pofáju kedvetlenséggel Lemming úr. – - Itt van egy telegramm +Toulonból, Elemérről.
+No de már ez Harter úrnak is főfájást okozott!
+De ez már borzasztó! Nem megparancsoltam-e neki, hogy sehol ki +ne szálljon? Mit keres Toulonban? A gazkölyök! Én nem küldök neki +több pénzt!
+– Jaj, jaj, jaj a fogam! – nyivákolt Lemming úr. – Ugyan uram, +engedjen szóhoz jutnom. Nincs az ön fia Toulonban, s nem kell már +neki több pénzt küldeni. Itt a -179- távirat; az Atlantique a +viharban elsülyedt, s egy ember sem menekült meg róla.
+Harter Nándor tétovázva tekinte hol a férjre, hol a nőre, ha nem +tréfálnak-e vele?
+No a mi Lemming urat illeté, arra a legjobb szándékkal sem +lehetett ráfogni, hogy az most valami nagyon embernevettető +kedvében van: csak úgy tátogott, mint a ki nem meri a fogait +egymáshoz értetni, úgy érezvén, mintha azok közül kettő-három +különösen meg volna nőve erre az ünnepélyes alkalomra, és midőn +Nándor úr Malvinára tekinte, észreveheté, hogy az elébb is észlelt +meghatottság kifejezése most már az elérzékenyülésig +felmagasztosúlt arczán, s hosszú, sötét szempillái két +fájdalomszült gyöngyöt törnek össze szemeiben. Utoljára pedig nem +is bírja már elfojtani a szép hölgy érzelmeit, finom +batiszt-zsebkendőjét szemére nyomja, halk zokogáshoz kezd.
+Erre már Harter úr is átlátja, hogy ez egészen komoly előadás, s +gondolkozik valami megfelelő attituderől a maga részére is.
+Úgy hiszem, legpolitikaibb «pose» ily jelenetnél a fájdalomtelt +atyának lerogyni egy karszékbe, s arczát tenyerével eltakarni; +aztán időt engedni egy hosszú, művészi pauzának, melynek +megsokaltával eljön a percz, melyben a lesújtott férfi erőt vesz +érzelmein, parancsol könyeinek, hogy meg ne indúljanak; +összeszorítja ökleit, leránczolja szemöldeit s rövid, szakgatott +mondatokban megindul, mint kinek minden szava keserűségtől +fojtogatott torkon szabadúl keresztül.
+– Ez rettentő csapás… Uram… Nem tudom, hogyan élem túl?… Egész +életem reménye…
+E gondolatnál ajkaiba kellett harapni. – Oly fájdalmas volt +tovább mondani azt. Lemming úr pedig csúzos emberek rosz kedvével +azt a vigasztalást mondta neki:
+– Már most nem kell méltóságodnak több pénzt küldeni utána. +-180-
+Malvina finom érzése sietett ezt az otrombaságot +kiegyenlíteni.
+Kezét nyujtá Harter Nándornak.
+– Szegény Elemér! Mégis csak jó fiú volt.
+S a mint így kezét nyujtá neki s könyező ragyogó szemeivel reá +nézett, Harter Nándort még holdasabbá tette vele, mint eddig volt. +Áldotta magában azt a tengert s azt a zivatart, mely neki e +kézszorítást s e gyöngéd tekintetet megszerezte.
+És igyekezett helyzete előnyeit telhetőleg felhasználni.
+– Kegyed mindig szerette őt, – szólt megragadva az eléje +nyújtott kezet. – Kegyed mindig jó volt hozzá… És nekem egyetlen +gyermekem volt… Családom egyetlen ivadéka.
+Ki vehetné rosz néven, ha az atyai fájdalom e szónál mindkét +kézzel szivéhez vonni kényszeríté a gyöngéd női kezet? Ezért még a +jelenlevő férj sem neheztelhet. Hiszen Elemérnek Malvin valamikor +kis mamája volt.
+Harter Nándor meg is akarta mutatni az üzlet emberének, hogy +minő érzelmekre képes egy igazi gavallér, ha az egyetlen fia a +tengerbe veszett.
+– Oh! asszonyom, kegyed tudja jól, de a világ tán nem hiszi, +mennyire szerettem én szerencsétlen fiamat. De most meg fogom +mutatni. Tudja meg az egész világ. Nem kimélek semmi költséget. +Kerüljön ezrekbe, de emlékét meg fogom örökíteni. Kérem, könyörgök +önnek, a nők ily dolgokban a leggyöngédebb leleményességgel bírnak: +rendelkezzék ön helyettem, parancsoljon a nevemben. Mit tegyek, +hogy fiam halálát a Harter-névhez méltóan ünnepeljem meg? Hogy +tanuskodjék keservemről ég és föld? Vonjunk egy asztalt ide elénk. +Húzzuk székeinket közelebb; itt az irónom, a tárczám, jegyezze ön +bele, a mit szükségesnek, a mit kivánatosnak tart, szegény Elemérem +gyászemlékére.
+Malvina hogy ne engedett volna ezen óhajtásnak? Ez olyan +felhivás, a mit teljesíteni szokás. Hölgyek különösen -181- +szeretnek költségvetéseket csinálni. Elfogadta az irónt és tárczát, +s sajátkezűleg jegyzé a teendőket.
+– Legelőször is ezer példányban a gyászjelentés, bristolpapirra +nyomatva, s minden ismerősnek borítékban (nem keresztkötés alatt!) +megküldve, 300 forint. Gyászruha az összes cselédség számára: 300 +forint. Ünnepélyes gyászmise, teljesen kivilágított katafalkkal: +1000 forint. (Igaz ugyan, hogy mi egyszer konvertáltunk, de a mise +mégis ünnepélyesebb, mint a búcsuztató az atyafiaknál; aztán Elemér +maradt, a mi volt.)
+(Bár mi se konvertáltunk volna! – sóhajtá Harter Nándor.)
+(Azért tették, hogy elválhassanak.)
+– Azután egy sírbolt a kerepesi-uti temetőben: 400 forint. Az +elé egy pompás síremlék gránitból vagy márványból. Melyik legyen: +gránit, vagy márvány?
+– A melyik becsesebb! – véleményezé Harter.
+– Melyik drágább síremlék, Lemming úr? – kérdezte Malvina; a +gránit, vagy a márvány?
+– Tudja az ördög! – dörmögé Lemming úr. Nincs is egy-egy jobb +mulattatás nyavalygó beteg emberre nézve, mintha temetési +szertartásos kellékek lajstromát sorolják el előtte, s még +kérdezgetik, hogy melyik tetszik belőle neki jobban.
+– Legyen gránit! – válaszolt Harter Nándor.
+Malvina odajegyzett 2000 forintot. Azután mindenféle apró +ajándék, gyászfátyolok, virágok, viaszgyertyák; fehér és fekete +keztyűk; a muzsikusok, a koszoru-csinálók, a sírkertre felügyelő +sírásók s más egyéb becsületes emberek, a kiknek emlegetésére +Lemming úrnak még a másik oldalán is fájni kezdett a foga. És végül +egy pompás olajfestmény, melyet Aladár fényképe után fog készíteni +egy bécsi festő. Összesen még egy ezer forint. Az egész ötezer +forint.
+Harter Nándor gyöngéd szemhunyorítással köszöné meg Malvinának +ezt a szivességet. -182-
+Lemming úr pedig azt mormogá fájós fogai közül, hogy: «öt +perczent.»
+– Még egy eszmém van! – szólt Harter elmélázva. – Egy +alapítványt óhajtanék tenni Elemér fiam nevére; egy összeget +letenni oly czélra, hogy annak kamatjaiból oly ifjak +részeltessenek, kiket kemény szivű apák pillanatnyi pénzbeli +zavarokban hagytak.
+(Ily alapítványra valóban régóta kiáltó szükség van már.)
+Erre szántam 5000 forintot.
+Lemming úr kínzó fogai azt rebegték: «tíz perczent!»
+– Asszonyom! – szólt ekkor Harter Nándor, felkelve székéről; én +önnek végtelen hálával tartozom nemes részvéteért; most engedje +meg, hogy felkérhessem, tegye meg az intézkedéseket helyettem; én +nem volnék azokra képes. Hiszen önt anyjának nevezte egykor szegény +fiam s ön oly jó volt hozzá életében mindig.
+Malvina kész volt e kérelmet teljesíteni.
+– Holnap rögtön átadok Lemming úrnak e czélra 5000 forintot.
+– Csak az asszonynak, kérem! Én nem szeretem a gyászszertartások +arangirozását; a magam temetéséről is szeretnék elmaradni.
+– Az ég távolítsa azt messzire! – felelt meg rá Harter Nándor, s +azzal jobb egészséget kivánva a jó úrnak, s még egyszer kezet +szorítva az asszonysággal, eltávozott.
+Mikor egyedül maradt a férj és feleség, Malvina rátámadt Lemming +úrra: «Mi a csodát beszélt ön össze-vissza öt perczentről, tíz +perczentről?»
+– Ah! – nyögött elébb nagyot a csúz kérdésére az uraság. Hát +Elemér anyjának hozománya százezer forint, a mi végrendelet szerint +a fiu holta után Nándor úrra marad; annak a perczentjeit +értettem.
+Másnap csakugyan ott volt az ötezer forint Malvina kezében. A +szép hölgy azután megrendelt mindent, a hogy praeliminálva +volt.
+A brisztolpapir-gyászlapok szétmentek az egész országba; +-183- a cselédek felöltöztek talpig feketébe, +a szentatyák is mindent megtettek, a mi az elhunyt lelki nyugalmára +szükségesnek találtatott; a nagy életnagyságu arczkép is elkészült, +ott volt már Malvina szállásán, a gránitsíremlék is befejezéséhez +állt közel, épen csak a sírirat hiányozván róla, melyet már +háromszor írt meg Angyaldy úr, de a melyet háromszor vetett vissza +Nándor úr; nem találván azokban eléggé kifejezve mindazt, a mit egy +Harter sírkövén meg kell találni a bámuló utókornak: a család +nagyságát, a fájdalom még nagyobbságát és a büszkeség +legnagyobbságát illetőleg.
+– Már látom, hogy én magam leszek kénytelen ezt megírni.
+Így szólt az utolsó epitaphium visszautasításakor Nándor úr.
+S hozzáfogott e gyászmunkához, késő este, lámpafény mellett.
+Ritka lélekerő kell ahhoz, hogy valaki az egyetlen fia emlékére +a sírfeliratot elbírja készíteni.
+Harter Nándor bírt e lélekerővel.
+Megmutatta titkárának, hogyan kellett volna.
+EMLÉKÜL-
+HARTER-ELEMÉRNEK-
+MELYET-AZ-ATYAI-FÁJDALOM-
+EMELE.
+TESTÉT-AZ-OCEÁN-FEDI.
Idáig elkészült már, midőn háta mögött lépéseket hall; (ki +lehetne más, mint a titkár? egyébnek ide szabad bejárása nincs); +hátra se nézett, csak csinálta tovább az epitaphiumot.
+Egyszer aztán gyöngéden a vállára ütnek, s azt mondja neki egy +ismerős hang:
+– Szervusz, papa! nem haltam ám a tengerbe!
+Harter Nándor lecsapta az irónt a papirosra. -184-
+Bámultában csapta le, vagy örömében? azt nem lehet tudni.
+Elemér úrfi pedig, mintha csak most jött volna haza valami +rókavadászatról s arról akarna beszélni: széket húzott maga magának +s bele ült. Ezek voltak a viszontlátás örömei mindkét részről.
+– Biz engem kihalászott valami bolond kátrányinges, s +visszaadott a hazának s kedveseimnek.
+Harter Nándor igazán boszus volt. Nem azért, hogy miért nem halt +a fia a tengerbe? Épen nem! ily hollószívet egy apában ki tenne +fel? hanem azért, hogy ime, elköltött a szélkergetőnek utolsó +tisztességtételére ötezer forintot, s akkor ez csak beállít és azt +mondja: köszöni, nem halt meg.
+Már ennél haszontalanabbul csakugyan nem lehetett az emberrel +kidobatni a pénzt az ablakon. S még tetejébe ki is fogják érte +nevetni. És legtetejébe Elemér úrfi azt fogja mondani: ezt a +költséget tartsd magadnak papa, én nem kértelek, hogy engem ilyen +drágán gyászolj!
+Nem is tudja az ember egyhirtelen, hogy mit mondjon neki.
+Azonban lassanként visszatér a régi páthosz; az ember összeszedi +magát s kezét nyujtja az érkezettnek:
+– Üdvözöllek, fiam! Örülök, hogy életben látlak. Mi azt hittük, +elvesztél.
+– Bizony ha rám nem találnak, el is vesztem. Hanem tudod a +példabeszédet a rosz pénzről? Nem vész az el!
+– Remélem azonban, hogy mint jó pénz tértél vissza?
+– Az a valuta kérdése, papa, s ez, tudod, hogy ezen a mappán, a +hol ti laktok, sokat változik. Hallom, hogy te fölváltottad magadat +új bankóra a régi tizenhárom próbás ezüstből.
+– Ne fecsegj ily esztelenséget!
+– Okosan tetted biz azt, papa! akkor adjon tul az ember rajta, +mikor magasan áll az ágiója. Itt sokkal külömb lakásod van, mint a +vármegyeházánál volt. Én akkor is intettelek, -185- hogy +hagyj fel azzal a gyermekeskedéssel. A hazafiság csak +fáklyás-zenével fizet. Jól esik fiui keblemnek, hogy megfogadtad +józan tanácsadásaimat.
+Harter Nándor nagyot prüszkölt ettől a dicsérettől.
+– Nekem pedig az esnék jól, ha te fogadnád meg az én atyai +tanácsaimat! szólt emelt hangon s elvörösödve.
+– Ej no! nézd, hogy rám förmedtél. Hát nem fogadtam-e meg, a mit +tanácsoltál: hogy egyenesen hazajőjjek? Igaz, hogy egy kicsit +görbén jöttem haza: mert az a bomlott gőzhajós, a ki felszedett a +vízből, elébb Corfuba is elvitt, s csak úgy hozott haza: de hát itt +vagyok parancsid szerint, s a mióta megjöttem, még nem volt időm +megelégedésedet kiérdemelhetni.
+– No hát majd lesz rá időd. Nem titkolhatom el előtted, hogy +eddigi magadviseletével igen elégedetlen vagyok.
+– Azt én neked megbocsátom.
+– Ne űzz ebből tréfát! Én téged külföldre küldtelek, hogy ember +legyen belőled. S te ott nem tanultál egyebet csak roszat.
+– Az már igaz! Mennyi jót tanulhattam volna azalatt itthon – +nemes példád után!
+– Azt akaratlanul is helyesen mondtad. Az én példámból +megtanulhattad volna, hogy egy jó hazafinak mindenkor kötelességei +vannak; s ha tér és idő változik is, ez őt nem oldja fel az alól, +hogy más téren és más időben is ne teljesítse hazája iránti +kötelességeit…
+… Hazafiui nagyságunkhoz mért évidíj és diætenclasse +mellett.
+– Rám figyelj s ne szakíts félbe mindenféle allotriákkal. A haza +nem tűr heverő tőkéket.
+– Sem heverő tőkehalakat.
+– Te mondád…
+– Jól van, papa. Folytasd.
+– A haza nem tűr ingyenélő embereket, minő te vagy. Minden +munkátlan ember egy elveszett capitális a hazára nézve. +-186-
+– Lemouton grammatikájára hivatkozom, a hol azt legelőször +olvastam, hogy igazad van. Tehát gondolod, hogy valamihez kellene +már kezdenem? Nincs most megint divatban valami olyan kellemetes +nekünk való hivatal, a hol a nagyságos «fő» egész nap nyujtózik, s +este aláírja a nevét annak, a mit helyette a tekintetes «al» +szorgalmasan elvégzett.
+– Az most nem így megy. Dolgozni és tanulni kell.
+– De az egy millió paragrafust, a mit most törvénynek neveznek, +én meg nem eszem. Prókátor nem lesz belőlem, mert perelni nem +szeretek; bírónak való sem vagyok, mert én mindig az adóssal fognék +sympathizálni s a hitelezőt marasztalnám el. Kanczelláriánál, +helytartótanácsnál nekem hasznomat nem veszik, mert én minden +titkukat kibeszélem a kávéházban. A diplomátiai testületbe nem +keveredhetem, mert azzal megint külföldre kellene mennem s ott, +hidd el, hogy még mindig rosz példákat látok magam előtt. Nincs +nekem semmi törvényes és közigazgatásos dologhoz való eszem. A +puszta írásomért pedig el nem tartanak, mert az, tudod, hogy olyan +förtelmes, hogy ilyen infámis kalligrafia mellett csak excellentiás +úr lehet az ember, egyéb semmi.
+– Hát válaszsz egyéb pályát!
+– Hiszen az igaz, hogy van miben válogatni. A mérnöki pályához +tudok annyit, a mennyit a nevelőm Pythagoras feladványáig fejembe +vert, de a dioptrának nem vehetem hasznát, mert tudod, hogy +közellátó vagyok. Orvosnak is jó volnék olyan országba, a hol a +népesség nagyon elszaporodott, s a hol egy bölcs kormány az évi +termés s a fogyasztók száma közt helyre akarja állítani a helyes +arányt. Pappá nem lehetek, nehogy a Harter-család ultimus +deficiensét tisztelje bennem. Hogy az igazat megmondjam: még +legtöbb kedvem volna kereskedőnek lenni. Milyen nagy emberek ezek a +külföldön! hogy megsüvegelik őket! Nagyobb a kereskedő, mint nálunk +a főispán. S milyen szabad életet élnek! Mindenki magának dolgozik. +-187- Nincs elnök főispánja, a kinek +grácziája tartsa benne a lelket; nincs kortesvezére, választó +közönsége, a kinek könyörögjön; nem kér senkitől, nem köszön +senkinek; adsza, nesze! Miatta lehet az országban respublika vagy +provisorium; felülkerülhetnek a vörösek vagy feketék, az ő rangját +el nem törlik; neki nem kell lemondani a kenyeréről hazafiságból, +vagy elvenni a más kenyerét – megint hazafiságból. Kereskedő +szeretnék lenni; csak az az átkozott rosz szokásom ne volna, hogy +nem tűrhetem, mikor pénz melegíti az oldalamat. Aztán meg azt nem +is engedné a nagyméltóságu Harter-család, hogy egyetlen legitim +trónörököse oda álljon a támlány mellé, s mérje eddigi +tánczosnőinek a selymet és mohairt rőffel, vagy magyarázza eddigi +kollegáinak, hogy melyik sajtnak hogy a fontja? Ily botrányra még a +mumiák is megfordulnának pamlagaikon a kaszinóban.
+– Hát mondok neked egyet! – szólt Harter Nándor felállva s +odalépve fiához. – Légy katona. Egy hó múlva tiszt fogsz lenni.
+De már erre nagyot kaczagott Elemér.
+– «Ars brevis, vita longa!» Lehet biz ott elég generális, ki egy +hónap alatt kitanulta az egész mesterséget s nyolczvan esztendőt +élt vele. Nem beszélek a magam gusztusáról. Hanem csak téged +figyelmeztetlek rá, hogy a heverő tőke még mindig jobb, mint a +passiv tőke: egy hadseregbe dugott úrfi rettenetes kamatokat +szokott hajtani, t. i. apjától «el»-hajtani.
+– De hát elvégre is mi akarsz lenni? – rivalt fiára a nagy +ember.
+Elemér kedélyesen húzta félre a nyakát, két kezével két üres +zsebébe mélyedve.
+– Hát… semmi!
+– Semmi?
+– Hát van-e ennél szebb hivatás a világon? Semminek lenni! Nem +vagyunk-e sokan? Nem-e ez a legboldogabb osztály? -188-
+– Jól van! De a semminek is kell valami, hogy megéljen.
+– Hát nem élek-e én?
+– Miből?
+– Tudom is én! Az a te gondod.
+– Az enyim?
+– Hát természetesen! Pleonasmus volna a sorstól, ha már egyszer +nekem egy ilyen nagy férfiút adott apának, s aztán még külön +magamnak is adott volna valami talentumot. Én nagyon meg vagyok +mind a kettőnk missiójával elégedve. Te végezd a bölcseség munkáit, +én pedig a bolondságéit.
+– De az, a mit te végzesz, több, mint bolondság! Az +jellemtelenség. Vagy azt gondolod, hogy rászedett hitelezők s +elcsábított leányok és férjes asszonyok becsületére válnak egy +embernek, ki magáról azt mondja, hogy «semmi?» Az ilyen ember nem +semmi, hanem «semmirekellő!»
+Elemér úrfi nagy hidegvérrel csitítá haragba jött atyját, két +kezébe fogva térdét s így himbálva magát a széken.
+– No, no papa! Ne itélj olyan keményen. Te is lehetsz még olyan +fiatal, mint én vagyok!
+– Ismét találóan szóltál, akaratod ellen. Olyan vén, mint te +vagy, bizony nem leszek soha. Elfásulva minden iránt, a mi szép, jó +és nemes; gúnyt űzve mindenből, a mi más előtt szent; kedv nélkül +minden hivatás iránt, a mi egy férfi keblét fölhevíti; aggastyán +lehetsz hozzám hasonlítva. Én még halva is tábort fogok vezetni ki +magam után a temetőbe, míg te élve sem találsz senkit, a ki utánad +kérdezősködjék, ha nem lát.
+– Talán még te sem?
+– Nem! – Egész őszinteséggel szólok hozzád. Mikor halálhíredet +hozták, az szomorított: íme, egy haszon nélkül lefolyt életnek +vége! És midőn elém jöttél megmenekülve: bizony mondom neked, hogy +egy másodpercz százezred részének parányi töredékeig tartott az +öröm, hogy -189- íme megvagy s következett utána a +gondolat: hogy íme, egy hasztalanul újra kezdett életnek +folytatása!
+– Második kiadás, újabb sajtóhibákkal megbővítve.
+Harter Nándor letett róla, hogy ezzel a fiúval szív szerint +lehessen beszélni. Nem fog rajta semmi.
+– Tökéletes bolond vagy, édes fiam! Egyébiránt meglehet, hogy ez +a szerencséd.
+– Van egy német színdarab is, melynek az a czíme: «Der Dumme +hat’s Glück!»
+– No, ez a te mottód. Férfinak nem sokat érsz, de férjnek talán +még beválsz. Nősülj meg. Szerencsés lehetsz.
+– Álmodtál tán valami számot, a mivel ternót csináljak?
+– Álmodtam. Emlékszel Dánváryékra?
+– Arra a kopasz úrra, meg arra a kövér asszonyságra, inclusive +sápkóros kisasszonyokkal?
+– Az úr meghalt, az asszonyság pedig egy gazdag kereskedő +nagybátyja után örökölt félmilliót. Most itt lakik Pesten, fényes +házat tart. Több izben találkoztam vele; mindannyiszor előhozta, +hogy milyen kivánatos összeköttetés volna az, mely gyermekeink közt +létrejöhetne. A leányt ismered. Elnyerheted.
+– Papa! Te csakugyan ternót álmodtál nekem. Hogy háládatlan ne +legyek: én meg egy quinternóval ajándékozlak meg. Vedd el magát az +anyát.
+Azzal Elemér fölkelt helyéről s apa és fiú iparkodott olyan +állást foglalni a szobában, a honnan hátat fordíthattak egymásnak. +És azután sokáig nem találtak gondolatfolyamukban semmi olyast, a +minek jó legyen élő hangot adni.
+Végre Elemér törte meg a csendet.
+– Tudod mit, papa! Rázz le engemet már a nyakadról.
+– Csak tudnám, hogyan?
+– Lökj ki az ajtón s dobd utánam az ajtón anyai örökségemet.
+Harter Nándor arczán e szóra egész benső alakjában -190- +tükröződött vissza igazi jelleme. A hideg, büszke, érzéketlen +önzés.
+– Kedves fiam-uram! – szólt dölyfös, hanglökdöső szóval; – hat +hó mulva lesz ön teljes korú; addig gyámságom alatt áll. Akkor pert +indíthat ellenem; s ha végét éri, akkor majd összeszámolunk, hogy +ki mivel tartozik egymásnak. Addig pedig nézzen szét s keressen +magának olyan embert, a ki nálamnál szívesebben látja.
+– «Dankend saldirt» az atyai áldást, papa! – szólt keserűen +nevetve Elemér. – És már most arra kérlek, hogy tagadj ki +mindenből, a mi a tied; mert ezt az arczot, a mit most nekem +megmutattál, nem akarnám tőled örökölni a világ minden nagy +férfiának dicsőségeért.
+Azzal vette kalapját és elment. Mikor a lépcsőn lefelé akart +indulni, épen akkor jött le Angyaldy a második emeletből, hol +szobája volt. A lépcsőcsarnokban találkoztak.
+– Jó estét, Angyaldy!
+– Ah! – jó estét!
+– Nem csodálkozik rajta, hogy élek?
+– Természetesnek találom. Beszélt már atyjával?
+– Beszéltünk egymással. Azt mondta az öreg, hogy menjek vissza +abba a czethalba, a melyik kihozott a tengerből a partra.
+– S mit fog ön most csinálni?
+– Élek tovább.
+– De hogyan?
+– Tudom is én! Egy olasz közmondás azt tartja, hogy senki sem +látott még holt szamarat.
+Angyaldy úr ezt jó ötletnek találta, s nevetett rajta egy +kicsit.
+– Mit tud ön a nádasi puszta bérlőiről?
+– Azt tudom, hogy nagy inségben vannak.
+– No hát jó éjszakát!
+Az úrfi lement a lépcsőn; Angyaldy bement Harter Nándor úrhoz. +-191-
+A nagy férfiú izgatottan járt-kelt alá s föl szobájában. +Angyaldy úr nem tartotta szükségesnek ez izgatottságot +számbavenni.
+– Kérem ezt az utánvételi számlát utalványoztatni. Kétszáz +forint.
+– Mi az? – kérdé Harter Nándor kedvetlenül.
+– Megérkezett a kép.
+– Micsoda kép?
+– A mit meg tetszett rendelni Bécsben. Az olajfestmény. Elemér +úrfi arczképe.
+– Menjen ön vele a pokol fenekére! – kiálta fel dühösen Harter +Nándor, s a földhöz vágta az írótollat, a mit már a kezébe vett, +hogy majd aláírja vele a vevényt.
+Angyaldy úgy tett, mint a ki bámul és nem érti az egész +haragot.
+Harter Nándor észrevette magát. Mélyen szemébe nézett +titkárának. Nézhetett abba a két ablakba. Azok le vannak +függönyözve belül.
+– Nem találkozott ön valakivel a lépcsőn, a ki most innen +elment?
+– Én felülről jövök a szobámból.
+– Tehát nem látott senkit?
+Angyaldy tudott mindig a kérdés mellé felelni.
+– A postalegényt láttam, a ki ezt az avisot hozta. Ez meg van +rendelve, ezt ki kell fizetni.
+Harter még egy perczig vizsgálta gyanakodva titkárja arczát, míg +egészen meggyőződött róla, hogy ez nem akar most vele tréfálózni; +aztán csak fogott megint másik írótollat s aláfirkantotta nevét a +postai okmánynak.
+– Itt van; fizesse ön ki. Azután a képet csak vitesse Lemmingné +asszonysághoz; mondja, hogy neki ajándékozom azt.
+Angyaldy átvette a postai utalványt, s eltávozott. Még csak azt +sem kérdezte főnökétől, hogy miért méltóztatik olyan kegyetlenül +mérgesnek lenni. -192-
+A postán átvette a nagy deszkaládába szegezett képet s egyenesen +vitette azt Lemmingék szállására.
+Lemming úrnak nem fájt már a félképe, de még otthon kellett +tartózkodnia. Igy úr és asszonyság együtt voltak. Angyaldy úr +szivesen láttatott.
+– Mi jót hoz ön? – szólt Malvina, s megkinálta üléssel a +titkárt.
+– Harter úr kivánt nagysádnak fia arczképével kedveskedni. Ide +ajándékozza.
+– Ah ez szép tőle! Itt van már a kép?
+– Magammal hozattam; most veszik ki a ládájából.
+Malvina csengetett a komornyiknak s meghagyá, hogy ide hozzák be +az arczképet. Ő maga rendezé el, hogy melyik asztalra tegyék le, +hogy jó világításban álljon; s mikor el volt helyezve, akkor +elővette lorgnonját, a mi nélkül, tudva van, hogy festményt +helyesen megitélni nem lehet.
+Lemming úr is műértő volt; nem volt rest a kép felől véleményét +elmondani: «Nagyon szép, nagyon finom munka, csak hogy a kéz kissé +el van rajzolva; a világos háttér nagyon barnítja az arczszínt, a +mit különben is sötétít ez a Rahl-iskola modora; a photographia az +oka, hogy az orr szélesebb, a szemek kisebbek, mint a valóságban +voltak, hanem azért rá lehet ismerni, ugy-e bár, Angyaldy úr?
+Angyaldy úrnak nem volt véleménye e tárgyról.
+– Én nem értek a festményekhez.
+Hanem annál jobban értett Angyaldy úr az élő arczok +megítéléséhez, s figyelmét Malvina arczára fordítva, észrevevé a +reszkető ajkakról, hogy a szemei elé tartott lorgnon nemcsak arra +jó, hogy jobban lásson azon keresztül, hanem arra is, hogy mások ne +lássák azt a két lopva gyült könycseppet, mely szemeibe tódul, +midőn annak a képét látja maga előtt, ki minden hibája daczára +«mégis csak jó fiú» volt, s ki oly szomorú, meggyászolt véget ért +ifjúkora virágában. -193-
+A bírálat és néma szemlélődés közepett egyszer csak bejön a +komornyik, kit Bécsből hoztak s még itt nem ismert senkit, s azon +kezdi minden szertartás nélkül, hogy:
+– Jeszszus Maria! – Ez az úr itt van!
+– Micsoda úr, te? – kérdé Lemming.
+– A ki ott a képen van.
+– Hol van az az úr?
+– Itt van az előszobában. A látogatójegyét kértem, arra azt +mondta, hogy elázott a tengerben; azután a nevét kérdtem, arra azt +felelte, hogy csak jőjjek be s mondjam itt, hogy valaki akar a «kis +mamával» beszélni.
+E szóra Malvina felsikoltott s egy szék karjába fogódzott, hogy +el ne essék.
+Pár percz mulva feltárult az ajtó s belépett rajta a holtnak +hitt fiú.
+No, itt nem úgy fogadták, mint az atyai háznál.
+Malvina örömsikoltva rohant eléje; átölelte, görcsösen kebléhez +szorította. Összecsókolta fejét, arczát, szemeit; sírt, kaczagott, +vállára borult: az nem volt szó, nem emberi hang, a mit hozzá +beszélt, hanem a fiára találó madár ékesszólása, az öröm őrültsége, +az asszonyi szív közvetlen beszéde; melyben az érzés kikerülte a +gondolkozást.
+Lemming úr, a férj, és Angyaldy úr, a titkár, furcsa képekkel +néztek egymásra.
+Mind a kettő azzal látszott mentegetőzni, hogy hiszen szabad +valakinek az elveszett fiacskáját ily melegen fogadni.
+Elemér hagyta magát öleltetni, csókoltatni, ránczigáltatni, s +mikor vége volt, akkor elnevette magát.
+– Itt vagyok biz én megint, kis mama.
+– Kilenczven perczent! mormogá magában Lemming úr, állát +símogatva, s ajkán lebegett ez a kérdés: «de hát hogy mert ön meg +nem halni!»
+– Rosz, gonosz fiú! – szólt Malvina, könyeit felszárítva batiszt +zsebkendőjével. – Bennünket így kétségbeejteni. Látja ezt a fekete +ruhát rajtam. Ezzel is magát gyászoltam. Mennyit sírtam a +requiemén. -194-
+– Az én requiememen?
+– Biz a magáén! Pompás volt. Elköltöttünk rá ezer forintot.
+– Tyhű! Nem lehetne azt a papoktól visszakérni?
+– Maga most is olyan bolond, mint volt? Maga ostoba!
+És azzal gyöngéden megveregette a kis ostobának pofácskáit, oda +vonva őt maga mellé a pamlagra. Épen most néztük az arczképét, mit +a jó papa festetett Bécsben. No, ne nevessen mindig! A papája nekem +ajándékozza azt, épen most hozta el Angyaldy úr.
+– Ah! mi másodszor is találkozunk, tisztelt barátom.
+– Hát már ön látta Elemér urat? – kérdé Lemming úr, erősen +rámeresztve szemeit Angyaldyra.
+– Találkoztunk.
+– S ön azt nem is mondta nekünk.
+– Nem kérdezték önök tőlem.
+– Ah! ez eredeti! Ez az Angyaldy átkozott flegmájú ember! Hallja +ezt, kedvesem?
+Malvina nem hallgatott oda.
+Angyaldy úr vette a kalapját és búcsuzott.
+– Nekem mennem kell. Jó éjt!
+Lemming úr órájára nézett s úgy találta, hogy már eljött az az +időpont, a melyen az orvos parancsa szerint reconvalescens embernek +az ágyban kell lenni.
+Sajnálta nagyon, hogy nem hallgathatja meg mindazon érdekes +dolgokat, a miket Elemér úr csodálatos megmenekülése tárgyában +képes leend előadni. Majd holnap elmondatja magának a nejével; de +most a doktornak kell engedelmeskedni; doktor parancsa szent. Azért +engedelmet kér: jó éjszakát kivánhatni magamagának.
+Voltaképen pedig arra gondolt, hogy korántsem olyan veszedelmes +ez a fiatal ember az asszonyságra nézve, ki neki quasi anyja, ha +vele egyedül marad, mint ha hárman vannak együtt, mert ennek most +okvetlenül pénz kell, ezt az apja elkergette, s ha ő ott marad, az +ő erszényén -195- üttetik seb. Tehát csak beszéljen +inkább az asszonynyal; mi mondjuk azt, hogy «alszom, alszom!»
+– Hát volt-e már a papánál? – kérdezé Malvina, midőn egyedül +maradt Elemérrel.
+– Oh! voltam bizony; már ki is lökött az ajtón.
+– Menjen maga nagy bohó! Bizonyosan valami illetlenséget +követett el megint, a mivel az atyját megharagította.
+– Hát persze, hogy azt követtem el!
+– No ugy-e?… Mit tett?
+– Hát azt az impertinentiát követtem el, hogy nem fulladtam a +tengerbe.
+– Ah menjen! Micsoda beszéd ez már megint?
+– Csupa tiszta rágalom. A mi nekem nyavalyám. Elismerem. Az én +apám a megtestesült jóság és szeretet. Ezt tudod te is igen jól, +kis mama. És én épen oly rosz szivű, hideg, háladatlan leszek +iránta, mint te voltál: én is válópert indítok ellene.
+– De kérem, gondolja meg, mit cselekszik?
+– Hát én nem kértelek, mikor el akartál menni, hogy ne hagyj itt +minket? Hát én nem mondom azt most: hogy de jól tetted, hogy ott +hagytál bennünket? Ha gyülölted volna, ha haragudtál volna rá: tán +kiengesztelődhettél volna iránta; de lenézted: s ez, az a miből nem +lehet kigyógyulni. Én pert indítok az apám ellen, anyám +hozományáért. De beszéljünk kellemesebb tárgyakról.
+– Jól van, fiam; – legelső kérdés magára nézve az, hogy míg a +pere eldől, az pedig elhuzódhatik, mert apja hatalmas ember, addig +miből fog élni?
+– Hahaha! Hát veszek magamnak egy fazekat, s mindennap ebéd után +eljárok ide hozzátok a maradék juskulumért.
+– Ne beszéljen így, mert megtépem a haját! Hiszen azt tudhatja +jól maga nagy ostoba, hogy a míg nekem van egész szelet kenyerem, +addig magának is van fél. Csak hogy nálam mégis nem lakhatik: maga +már nagy kamasz, s aztán a világ mindent félremagyaráz; de meg +-196- Lemmingnek is olyan viszonyai vannak +Harterrel, hogy vele ilyen nyiltan újjat nem húzhat. Mi ugyan +szükséget szenvedni nem engedjük, de maga mindez ideig gavallér, s +ahhoz volt szokva, hogy havonként legalább száz forintot költsön. +Csak nem járhat ezentúl se kopottan. Ez iránt kell valamit +kigondolni.
+– Hát hiszen majd te fogsz valamit kigondolni.
+– Én? Én, ugy-e – szólt kedélyesen felkaczagva Malvina. – Milyen +jól ismer a kis semmirekellő! Hogy én gondoljak ki számára valamit. +No hát lássuk! Micsoda kőből lehetne az ön számára olajat +facsarni?
+Malvina ajkára tette szép rózsaszín ujja hegyét és +tervezett.
+– No egy már van! – szólt, a mint fürkésző tekintete megakadt az +arczképen. – Egyik ez a kép.
+– Ez a kép?
+– Igen, az ön képe.
+– A hátamra vegyem és eladjam?
+– A kép az enyém; értse meg! Én rendeltem meg. Háromszáz +forintba került. Ezt a háromszáz forintot Lemmingnek is ki kell +fizetni, meg Harternek is. Mind a kettőn megveszem az árát, s az +egyik az öné. A kép az enyém marad. Lemming jogosan fizeti meg az +árát, mert az ő termét diszíti. Kétszáz forintot mingyárt átadok +önnek. Több nincs a ládikómban. Ha Lemming el nem sietett volna +aludni, most a harmadik százast is előadatnám vele. Így érje be +holnapig ezzel a kettővel. Azaz: hogy két hónapig.
+Elemér megcsókolta Malvin kezét.
+– Mondtam én, hogy te vagy a legszeretetreméltóbb kis mama a +világon.
+– No ne hizelkedjék most, hanem nézzünk tovább. Maga rettenetes +sok bolond költségbe vert bennünket halálával. Tudja-e, hogy még +sírboltot is készíttettünk az ön emlékére roppant nagy +gránitsíremlékkel, a mi kétezer négyszáz forintba került. +-197-
+– Borzasztó! Hisz ezek a halottak iszonyú luxust űznek.
+– Ne űzzön tréfát mindenből. Az az élők fájdalmának nagyságát +fejezi ki. Hanem én egyet gondoltam. Lemmingnek sok ismerőse van a +pénzes körökben, talán el lehet adni önnek a kriptáját és sírkövét +valakinek, a kinek hamarább kell.
+– Hahaha! – kaczagott fel Elemér. – Ez már csakugyan non plus +ultrája a tékozló fiú tökélyének. Egy korhely, a ki fölkel +halottaiból csak azért, hogy eladja a kriptáját meg a szemfödelét, +s még egy kicsit hazajön élni, míg sírkövének az árában tart. Ezt +még csakugyan nem produkálta előttem senki!
+Malvina maga is olyan szívesen nevetett a «tékozló fiú» +könnyelmű bohóságain.
+– Már most hát egyidőre el van látva. Most kivánjon szépen jó +éjszakát a kis mamájának s menjen a szállására. Hol van a +holmija?
+– A holmim? Az Atlantique cajutejében, hat fonálnyira a tenger +szine alatt.
+– Hát semmit sem mentett meg?
+– Még egy nyakravalót sem.
+Valóban, Elemérnek még nyakkendője sem volt. Inggallérjai +összegombolatlan voltak kétfelé hajtva.
+– Igy pedig még csak vacsorálni sem mehet tisztességes helyre. +Megálljon!
+Malvinának egy vékony fekete selyemkendő volt a nyakán, finom +csipkézettel, azt leoldta onnan, s aztán felkötötte Elemér +nyakára.
+– No, nézze maga gézengúz, maga ágról szakadt, valahogy legyen +mégis emberi formája. Csókoljon kezet, aztán takarodjék! Holnap +délben elvárom, akkor aztán majd beszéljen az ön ügyeiről.
+– Arról a nagy kőről, a mi szívemről esett le.
+Elemér gyöngéden kezet csókolt és távozott.
+Az ajtóból visszahívaték. -198-
+– Jőjjön vissza, még kap valamit.
+Visszajött.
+Malvina megcsókolta az arczát.
+Azzal aztán Malvina elsietett hálószobájába.
+Elemér úrfi pedig vágtatott le a lépcsőkön és futott egyenesen +az utczára, mint a hogy futhat egy fiatal ember, a kinek már régóta +nem volt egy garasa sem, s most egyszerre kétszáz forint sír a +zsebében szabadulás után.
+Dehogy ment szállást keresni! a legelső bérkocsist, a kit +előtalált, elfogta s parancsolta neki, hogy vágtasson, megmondta, +hová?
+A bérkocsist gyorssá tette a borravaló igérete.
+Épen jókor érkezett meg Elemér a vasuti indóházhoz.
+Hirtelen jegyet váltott s a harmadik csengetésnél kapott fel a +vaskocsiba.
+Hová? Hová?
+Csak egy gondolatja volt most.
+Vajjon lett-e virág azokból a délszaki növényekből, miket ő jó +szerencsére távol országból valakinek ide küldött?
+«Mit csinálnak a nádasi puszta bérlői?» ez volt egyetlen kérdése +Angyaldyhoz, ki leveleit, miket külföldről küldött, közvetíteni +szokta.
+«Nagy nyomorban élnek!»
+Ez a szó minden egyéb gondolatot kitörült lelkéből.
+Uti pénzéből annyija maradt még, hogy vasutat, fuvarost +oda-vissza kifizethetett. Azt a két százas bankjegyet nem szabad +fölváltani. Éhségét elverte egy zsemlyével. Azoknak talán ennyi +sincs!
+A kocsiban aztán elnyomta az álom, csak akkor ébredt fel, mikor +jó késő reggel a kalauz fülébe kiáltá az állomás nevét, melyen ki +kelle szállnia.
+Az egy alföldi mezőváros végén volt.
+Elemér azonnal szétnézett fuvaros után.
+Egyetlen egy szekér volt a pályaudvarnál; annak gazdájával hamar +meg volt az alku. Keveset kért és keveset -199- igért a +fuvaros. Csak a szomszéd faluig ajánlkozott, onnan aztán lássa a +tens úr, hogyan megy odább!
+A szekérbe ülésnek egy szál deszka volt keresztül téve.
+– Ejnye, bátyja; nem tudna egy kis szalmából jobb ülést csinálni +ide?
+– Szalmából-e? – szólt a kocsis; – magunk is megennénk, ha +volna.
+Elemér nem értette ezt a választ. Ő messze világból jött, a hova +a hazai nyomornak híre nem jutott el.
+A fuvaros aztán, hogy megmagyarázza neki a dolgot, mikor +leszedte a lovai fejéről az abrakos-tarisznyákat, oda vitte az +egyiket az úrfihoz, s legyűrve a szélét, megmutatta, mi van benne? +Apróra vágott jegenye-hajtások.
+– Ez az abrak.
+Azután a saját tarisznyájába nyúlt, s abból húzott ki valami +furkónak gyúrt fakószínü ismeretlen tárgyat.
+– Ez meg a kenyér.
+– Miből van ez?
+– Őrölt kukoriczacsutkából, egy kis korpával keverve.
+Elemér ekkor kezdett csak maga körül nézni. Most vette csak +észre, milyen sivatag terül itt körüle.
+A táj, melyen tegnap átutazott, még a paradicsom képe volt, a +Dunán túli vidéknek még volt zöldje, mezeje, a házak körül +asztagok, boglyák; a szérükön nyomtattak, szórtak; itt kopár +minden, és csendes minden.
+Felült hát a szekérre; a milyen ülés volt, olyan volt.
+A kocsis bevezetésül jó sort húzott a fonott ostorral lovai +bőrére, mire azok egy kissé tanakodtak magukban, hogy mire +értelmezzék ezt a megszokott intést? normális abrakpótlék-e ez, +vagy megindítása egy ujabb provisoriumnak? Az egyik aztán csak-csak +felvette a fejét a földről s elereszté maga előtt; a meglódult fej +vitte maga után a négy lábát, mire a szekér is előre zördült s +megtaszítá a másik lovat, inán ütve a kisefával, az azonban még +hátratekintett, nem hihetvén hátának és füleinek, -200- míg +szemeivel is meg nem győződik, hogy elodázhatlan kötelesség a +megmozdulás; erre aztán nagyon megcsóválta a fejét, kiöltötte +nyelvét a világra, s egy sikertelen kisérlet után bajtársának +oldalára dülhetni, csakugyan elhatározta magát, hogy hozzá fog az +előre esegetéshez, a mit más lónál ügetésnek is szoktak nevezni: +mire az egész jármű megindult, kajla rúdjával barátságosan ütögetve +orron hol az egyik, hol a másik lovat, a szerint, a mint +időszakonkint az egyik nagyobbat rántott rajta, mint a másik.
+Keserves előremenetel volt ez; pedig a fuvaros lelkiismeretesen +alkalmazta az ostornak a madzagát is, a nyelét is.
+S azután jöttek még sajátságos akadályok is, a mik +feltartóztatták a haladást.
+Egész csorda teheneket, ökröket, rideg gulyákat, birkanyájakat +hajtottak a poros úton szemközt, mik előtt Elemér alkalmatosságának +meg kellett állania, mert a szemközt jövő tulok nem bánta, ha +keresztül megy is rajta a rúd, nem tért ki a szekér elől.
+– Országos vásár van itt valahol, bátya? – szólítá meg kocsisát +Elemér.
+– Nem biz a téns úr; hanem elhajtanak minden lábas állatot tul a +Dunára kiteleltetni – felébe. Itt már nincs egy szál szalma sem, a +min rágódjanak.
+Elemér most kezdé érteni azt a keserves bömbölést, a mit az +elsoványkodott állatok ezrei úthosszant hangoztattak. Vajjon +eljutnak-e Dunántúlra?
+Szemközt jövő emberek nem köszöntötték már egymást, nem hangzott +se «jónap!» se «dicsértessék!» Vert had utazott itt, egymás sarkára +taposva.
+Néhol egy kidült állat hevert az útfélen. Ott hagyták, nem +jöttek érte.
+– Talán a husát használhatnák? – jegyzé meg Elemér.
+– Mit ér a hús, ha nincs só hozzá?
+– Hát nincs só? – kérdé Elemér elbámulva.
+– Hja uram, szegény ember minálunk csak marhasóval -201- szokott +élni, mert az olcsó; az úri sót mi nem győzzük. A marhasóból meg +már nem adnak többet. Rájöttek, hogy magunk is azzal élünk, hát már +most azt sem adnak ki.
+Nagyon hosszan tartott az út, a fáradt gebék alig czammogtak. A +távolban régóta látszik már annak a falunak a tornya, a hova el +kellene jutni, de az mintha útban volna, alig akar közeledni. Jó +délután volt már, mikor egy útféli csárdához értek. Itt megállt a +fuvaros pihentetni.
+A helység nem volt már messze. Elemér kifizette a kocsist s nem +várt rá, míg annak a lovai új erőhöz jutnak hanem megindult gyalog +a helységbe.
+Mikor már jó közel járt, az úttól jobbra és balra mintegy +ötven-hatvan embert vett észre, a kik sajátságos munkában +voltak.
+Az út mentében hosszú gödröket ástak, mintha sírvermeket +készítenének óriások számára. Néhányan lenn dolgoztak a verem +fenekén, felbukkanva fejeikkel, mikor egy ásó földet kivetettek a +mély gödörből. A szél elkapta azt mint a hamut. Ölnyire ki volt +égve a föld. Másutt már hantolták a vermeket befelé.
+Elemér nem ért rá szóba eredni a munkásokkal. Sietett be a +faluba. A biró után kérdezősködött. Elvezették a házáig. Elmondta +neki, hogy a nádasi pusztára szeretne utazni, megfizet az +alkalmatosságért.
+A biró nagyon rosz kedvü volt.
+– Ha aranyat fizet az úr, sem kap itten lovat.
+– Miért nem?
+– Mert egy sincs.
+– Hát hova lett?
+– Ma vertük agyon valamennyit.
+– Miért verték agyon?
+– Azért, hogy ne lássuk a kínlódásukat. Ma harminczkettedik +hete, hogy hiába várjuk, hogy a fű kijőjjön a földből. Ha látta az +úr azokat a nagy gödröket, a miket a falu végén ásnak, +megkérdezhette, minek lesz az? megmondták volna: szegény ember oda +rakja el igavonó állatjait -202- kitelelni. Ezután majd gyalog járunk +s jövő tavaszszal, a ki megéri, nem szántunk, hanem kapálunk.
+Elemér mind lejebb hangolta az igényeit.
+– Hol van itt egy csapszék, a hol kenyeret és vizet lehetne +kapni?
+– Hja uram, ha kenyerünk és vizünk volna, akkor nagy urak +volnánk. Itt nem lakik uraság.
+Hát már azt, a ki itt kenyeret eszik, uraságnak hívják?
+Elemér tagjain hideg borzadály futott végig; pedig elég forrón +sütött a nap.
+– Nem hallottak valamit a nádasi puszta bérlőiről, hogyan +vannak?
+– Nem tud most senki a szomszédjáról semmit; nem jár most +látogatóba. Az úr talán oda igyekszik?
+– Oda; messze van-e gyalog?
+– Jó három óra járás. Csak jobbra, naplement felé tartson, nem +tévedhet le az útról: s ha azután egyszer meglát egy magas kéményt +a távolban, ez a nádasi puszta pálinkafőzőjének a kéménye. Az is +pihen, tudom, mert nincs miből főznie.
+– Kérek hát legalább egy botot az útra.
+– Azzal szolgálhatok; még nem hordták el mind koldusbotnak.
+Egy ácsorgó vézna gyerek aztán egy kutyanyelv-bankóért, a mi jó +pénzben tiz krajczárt ér, vállalkozott rá, hogy kivezeti Elemért a +határból egész a dülő útig, mely a nádasi pusztára vezet.
+Onnan azután egyedül ment Elemér tovább.
+Rettenetesen egyedül. Sem mezei munkás, sem vándor nem járta azt +az utat; kocsinyom is rég elenyészett róla; befujta azt hamuszürke +porral a szél. Csak a kipusztulhatatlan szerbtövis az út két felén, +mely nagy tért foglalt a vetetlen avarban, mutatta, hogy merre +jártak itt hajdan szekérrel. S a mennyire a szem ellátott, a sötét +hamuszín avar ízzott előtte, el-elveszve a hullámjátszó délibáb +tengerében, mely távol zöld oázokat mutogatott a magányos +-203- vándor előtt, lombos, árnyékos +erdőkkel, miknek lába tóban fürdik. Káprázat! Egy bokor sincs ott, +egy ökörnyomnyi víz sincs ott.
+– Még madár sem száll a tájon.
+Elemér kábultan haladt órákig e siketítő némaságban, e véget nem +igérő vigasztalan pusztaságban, e rémledező délibáb-rezgés felé. A +nap nyugovóra szállt már, a vándor árnyéka messzenyult mögötte, s +még mindig nem látott maga előtt mást, mint fekete avart és +délibábot. Ekkor egy hosszú tűzvörös felhő mögé tűnt el a nap, mely +mintha az égő földnek lelke volna; s abban a perczben eltűnt a +délibáb, tengereivel, oázaival s Elemér maga előtt látta a távolban +a hosszú kéményt.
+Úgy örült ennek, mintha otthonába sietne.
+Pedig még egy jó órai útja volt odáig.
+Mire a bérlői lakhoz megérkezett, egészen beesteledett, a kapu +is be volt már téve.
+Bekiáltott az udvarra, hogy nyissák ki; s hogy azután nem jött +senki, felnyitotta maga a kaput, könnyen jár az ilyen falusi +szerszám; s bement az udvarra.
+Nem ugatták a kutyák, a min nagyon csodálkozott.
+Még nagyobb lett a bámulata, midőn a konyha-ajtóhoz érve, azt +bezárva találta. Zörgetett, nem felelt senki. Lehetetlen, hogy már +lefeküdtek volna.
+Ekkor, a mint szétnézett az alkony fényénél, észrevette, hogy a +mint a szél telefújta a folyosót a konyha-ajtóig finom porral, +ebben a porban semmi lábnyom nem látszik. Itt nem lakik senki.
+Benézett az ablakon; sehol sem volt gyertyavilág.
+Elindult a cselédházakhoz. Azok is mind zárva voltak. Sorba +járta az aklokat, istállókat, üres minden. Ki lehet nyitni, csak be +vannak reteszelve, de belül senki, semmi.
+Az egész udvar, az egész szérüskert üres, egy szál szalma nem +hever az udvaron. A pajtának zsupptetője volt, az is le van szedve +félig; egy szecskavágó a félszerben, reves, -204- korhadt +szalmatöredékkel mutatja, hogy mire lett elhasználva a tetőzet.
+Az udvarból lement a kertbe. A fákon sem gyümölcs, sem levél; +félszázados vastag gyümölcsfák koronáiktól gyökereikig végighasadva +az aszálytól, s a kert földje mélyen fölrepedezve, mint a kihült +lávafolyadék.
+Azután talált egy kis elkerített helyet, fűzveszszőkkel +körülsövényezve, oda is belépett, és ott megtalálta, a mit +keresett.
+Ott voltak a délvirágok, miknek magvait ő küldözé tengereken +túli hazákból. Rájok ismert; ezek azok!
+Elszáradva, porrá égve, halotti koszorúnak aszva.
+De megvoltak, de felnőttek, de kivirultak. Valaki ápolta őket, +gondolt rájok.
+Hová lett, a ki ápolta őket? hová lett az egész család? senkitől +sem kérdezheti.
+Nincs egy lélek, nincs egy pára, a ki távol vagy közel hangot +adjon a kérdezőnek.
+Egy ugató eb, egy vijjongó madár, egy csiripelő prücsök nincs +emberjáró kerületben.
+Csak azok a száraz virágok beszélnek.
+Egy hosszú földhalom van a kis kertecske közepén; valaha gyeppad +volt, most csak szikár domb. Arra leül az ifjú s elkezd beszélgetni +a virágokkal. Az elszáradt virágokkal.
+Olyan csendes, olyan puszta körülötte minden. Háta mögött egy +elhagyott ház, melyben nem lakik senki; körülötte egy nesztelen +sivatag, lombtalan fákkal: egy téli tájkép, az égető nyár hevétől +elperzselve; száraz galyakkal, üres mezőkkel; csak hogy a mi a téli +tájképen fehér, az itt most mind fekete.
+És az ifju, a ki nevetett, mikor az apai házból kiűzték, a ki +gúnyt űzött saját temetéséből: most, mikor lehajtá fejét arra a +kiszáradt gyepágyra, a hol senki se láthatta, a hol senki se +hallhatá, elkezde sírni keservesen.
+Ott viradt meg azon a gyeppamlagon. -205-
+Ott mélázta át az egész csend-ülte éjszakát; egyedüli élő a +véghetetlen nagy sírban, melynek feneke egy egész ország, négy fele +a négy égsark maga.
+Álmatlanul ott lelte a hajnal.
+Akkor leszakított egyet azokból az aszúvirágokból, miket oly jól +ismert, mik úgy kiválnak az otthonos növények rendéből, s azt +tárczájába rejtve, ismét neki vágott az útnak, melyen idáig jött; +saját lábnyomain kívül még nem látott egyéb nyomot az egész pusztán +végtelen végig.
+Az úrfi ezuttal a vasuti állomásig gyalog mehetett. Pedig nem +volt az ilyen expeditióhoz szokva. De szekeret semmi árért nem birt +többé kapni, s úgy kellett tennie, mint más szegény embernek: +megerőltetni az apostolok lovait.
+Utközben megkóstolta a kukoriczacsutkából készült kenyeret is. +Másformát nem kapott. Ettől a kenyértől sok egyet-mást megtanult, a +mit még eddig nem tudott.
+A vasuti indóházhoz épen jókor érkezett meg éjszaka közepén, +hogy a vonatra felülhessen.
+Ott azután megpihenhetett volna, ha engedte volna pihenni az, a +mit magával elhozott belül.
+Az a szomorú pusztai kép!
+A sötét éjben is szüntelen azt a fekete, sivatag pusztai +tájképet látta maga előtt, mely paradicsom lett volna, ha az ég +átka el nem perzseli; egy holt, emberijesztő vadon most.
+És gondolá magában: az én lelkem egy ilyen tájkép.
+S valahányszor elszenderült, mindig azokat a hosszú sírokat +látta maga előtt, mikből a sírásók feje fel-felbukkan és hallotta a +szózatot az üregekből: «Temessük el, a mink még van; aztán temessük +el magunkat is; végezzük el a megfordított teremtés munkáját: +temessük el az ötödik napon a párás állatokat, a hatodik napon +aztán az embert, – saját magunkat.»
+Két napot töltött az ide s tova utazással Elemér. Késő délesti +órákban érkezett vissza Pestre. -206-
+Egyenesen Lemmingnéhez sietett. Még tegnap délben kellett volna +odamennie.
+Leverte ruháiról a port, hogy ne lássék rajta a két napi +gyalog-utazás. Hanem azért lábai ki voltak állva, alig birta +egyiket a másik után vonszolni.
+A komornyik, ki bejelenté, előre tudatta vele, hogy ő nagyságaik +épen indulni készülnek a circusba. Little Wheal jutalomjátéka +van.
+Azt persze Elemér tartozott tudni, hogy Little Wheal most az +első ember a világon, a bohócz; a második a miniszter.
+Azonban egy szóra mégis elfogadtatik.
+Malvina valóban teljes páholyfoglalói ornátusban volt már, s +Lemming úr csakhogy a keztyüit nem húzta fel.
+Az asszonyság kiszámított nehezteléssel fogadta az úrfit.
+– No maga szépen eljött!
+– Egy kicsit elkéstem.
+– Szép kicsi! Ha a tegnapi ebéddel mind ekkorig vártunk volna +önre, szépen elhültek volna az ételek. Ugyan hol járt?
+– Minek kérded? Ugy sem mondanék igazat.
+– Összeakadt úgy-e, mindenféle korhely pajtásokkal? Eljárt olyan +helyekre, a miket tisztességes emberek előtt nem lehet bevallani? A +szemeiből látom, hogy azóta nem is aludt. Ugy néz ki, mint a ki két +nap, két éjjel kártyázott és dorbézolt. Még most is alig állhat a +lábán a korhelykedés miatt. Mintha két báléjt végig tánczolt +volna.
+– Csak szidj és korholj, jó kis mama! Mindent megérdemlek. Nem +gondolhatsz felőlem olyan roszat, hogy még annál roszabbat is nem +tettem volna. Haszontalan, silány ficzkó vagyok. Tudod te azt!
+– Ez elég szomorú önre nézve. Én az ön érdekében egész nap +fáradok, s ön azalatt még csak annyira sem méltat, hogy eszébe +juttassa magának, vajjon vagyok-e a világon? Mernék fogadni, hogy +azóta minden pénzét elpazarolta. -207-
+– Oh milyen jól ismersz!
+– Menjen! Haragszom magára. Ma nem akarok ránézni. Menjen haza +valahova; aludja ki magát. Nagyon haragszom!
+Lemming úr azt gondolta, hogy haragvó nejének segítségére kell +sietnie, s ő is nekifordult Elemérnek.
+– Hja, mon cher! Ez így nem fog sokáig menni. Ön félreismeri a +helyzetet, melybe önhibája által jutott. Ön visszaél a mi +gyöngeségünkkel, a mivel mi önt elkényeztetjük. Ez szégyenteljes +pálya, a mit ön folytat, mon cher; mindig csak idegen emberek +pénzét költeni, mások rovására könnyelműsködni; a gyalázatból +tréfát csinálni: ez nem tisztességes embernek való!
+Elemér arcza mélyen elpirult, de nem felelt semmit; ajkait +összeszorította, és szemeit lesüté. Hadd szidják!
+Hanem az utolsó szóknál, midőn Lemming úr épen nagyon belejött a +nagybőjti leczkéztetésbe: Malvina csak félretolta őt félkezével +maga és Elemér közül, s szavába vágott:
+– Édes Lemming! ne avatkozzék ön ebbe a dologba, a mire senki +sem kéri. Elemér könnyelmű suhancz, de alávalóságot nem követett el +soha; azt én előttem ne mondja senki. Ha pazarolt eddig, mindig a +magáét pazarolta, s a mit fizettek érte, azt sajátjából fizették. +Most is azt vesztegeti, a mit nálánál érettebb eszű emberek az ő +tulajdonából kihajigálnak az ablakon. Azért ön ne vessen neki +semmit a szemére. Én szidhatom, mert jó vagyok hozzá; de önök +többiek ne szóljanak a dolgába. Ez a mi dolgunk.
+Azután szép fehér keztyűit végig gombolva, Elemérhez +fordult.
+– Ön tékozló fiú a bibliából! Tudja meg, hogy a sírkövét eladtuk +egy ezer forintért. A ki megvette, részletenkint fogja lefizetni, +havonkint száz forintjával. Tehát tiz hónapra el van ön látva. +Ahhoz tartsa magát. Addig majd csak lesz valami ujabb kilátása. Meg +van-e ön velem elégedve? -208-
+Elemér csak némán bólinta fejével.
+– Még csak meg sem köszöni! – dörmögé magában Lemming úr, midőn +Malvinának nyújtá karját, hogy őt a lépcsőn levezesse.
+Elemér hátul maga maradt, úgy kullogott szótlanul utánok.
+De Malvina, mielőtt a kapuív alatt váró hintajába ült volna, még +egyszer hátratekinte, s az ifju semmiházinak nyújtva kezét, +mondá:
+– No, már nem haragszom!
+Hova lettek hát a puszta ház lakói?
+Ama nagy csapás után, mely a Világosi családot érte, első +legsürgősebb teendő volt a lesujtott családapát felhozni Pestre és +orvosi tanácsot kérni, mit tegyenek vele? Hiszen azt sem tudhatták +még: szélütés érte-e, vagy megháborodott?
+Az volt a kérdés, hogy ki menjen el és ki maradjon otthon?
+Világosiné maga is oly idegbeteg volt, hogy lehetetlen volt +egyedül útnak ereszteni a háborodott férjjel. Ilonkára sem lehetett +a beteget magára bizni; s ha mind a ketten elmennek, ki viseli +gondját a ház másik keresztjének: a siketnéma gyermeknek? Azt is +magukkal vigyék?
+E miatt volt nagy töprengés.
+Meghallotta ezt Böske, s sietett rajta segíteni.
+– Csak menjenek el maguk arra a Pestre, mind a ketten, a szegény +urunkkal. Majd ügyelek én a kis némára magam. Bizzák rám az egész +házat. Úgy áldjon meg az Isten engem, a milyen igazán mondom, hogy +nem vész el ebből a házból egy szál toll sem, a míg oda lesznek. +-209-
+Biz abba bele kellett nyugodni. Rá kellett hagyni Böskére a +házat és gyermeket.
+Úgy szöktek el szegénykétől korán reggel, mikor még aludt: fel +sem költötték egy búcsucsókkal, nehogy nagyon sírjon utánok. Böske +esküdött az egekre, hogy éjjel-nappal vigyázni fog reá.
+A szegény beteggel szörnyű sok baj volt az úton.
+Nem akart mozdulni, ha valahová leült, úgy kellett mindenüvé +erővel vezetni. Nem evett, ha nem etették: gyermek volt, ki nem +tudja még, mire valók a tagjai.
+Pesten összehívták hozzá az orvosi tudomány előkelő bölcseit. +Azok igen rosz vigasztalást adtak. Hosszú betegség ez, mit majd +meggyógyít a halál. Az volt a legjobb tanács, hogy haza kell menni, +vissza a falura, a zöldbe.
+A zöldbe! Hisz épen ebben tébolyodott meg!
+Pedig e baj ellen a város hét gyógyszertárában nincs +orvosság.
+Egy délelőtt épen az orvost várták, midőn az ablakon kitekintő +Ilonka egy parasztleányt s egy kis fiut pillantott meg az utczán. A +parasztleány hátán nagy batyú volt.
+– Nézd anyám, szólt Ilonka, ha nem tudnám, hogy Böske odahaza +van a kis öcsémmel, azt mondanám, ezek ők.
+– Ah, dehogy! szólt Világosiné; nem is hasonlítnak hozzájuk.
+A paraszleány a kis fiúval azonban épen azon vendéglő kapujában +állt meg a kapustól tudakozódni, a hol Világosiék voltak szállva. +Néhány percz mulva nyilt az ajtó s bejöttek rajta.
+De most már rájuk kellett ismerni.
+Naptól elégetve, portól belepve mind a kettő. Böske és a kis +néma.
+– Az Istenért, mi történt? kiálta Világosiné elrémülten, míg +Ilonka kis testvéréhez rohant, karjaiba ragadta a kis némát, ki +csak zokogva omlott oda, fáradtan, kimerülten. -210-
+– Mi ám? De mi ám? monda Böske, lekanyarítva nyakából a roppant +lepedőbe kötött batyut, s mintha ott volna a legjobb helye, föltevé +azt a legközelebb talált asztalra. Hát majd mindjárt elmondom én +azt egymásután. Hanem ha megengedik, hát leülök, mert gyalog +jöttünk ám idáig, aztán még a kis úrfit is az ölemben hoztam, mikor +elfáradt.
+Azzal letette magát egy székre, s eddig kezében hozott czipőit +felhúzva mezitlábára, képesítve érezte magát a történteket elején +kezdeni.
+– Hát a mint tensuramék eljöttek hazulról, negyednapra odajön +szekéren egy vöröshajú fiskális egy magakerült úrral – tudják: így +hívjuk magunk között ezeket a mostani szolgabirákat. Az hozott +magával még egy irnokot, meg egy hajdút. Hát a mint bejön ez a két +úr, se kérd, se hall, csak leülteti az irnokot, az előveszi a +tollat, tintát, papirost, s elkezdi ám irogatni, hogy hány tükör, +hány szék, hány almáriom van a szobában? – üm! Mi lesz már ebből? +Azután azt kérdezték tőlem, hogy nálam vannak-e a szekrények +kulcsai? «Nálam hát!» minek hazudnám, ha nem akarok. Hát hogy adjam +oda. – «Biz a Herkópáternek sem!» – Hát hogy nekik az mindegy. +Akkor aztán gyertyát gyújtottak, spanyolviaszkot vettek elő: s +elkezdtek dirib-darab papirosokat ragasztani az almáriomokra a +kulcslyuk fölé.
+«Hallják az urak, ezt én nem engedem, hogy a mi almáriomainkat +összespanyolviaszkozzák. Itt minden én rám van bizva, s én nem +engedek semmihez hozzányulni, mikor a gazdám nincs idehaza.» Akkor +rám förmedt az a vörös fiskális: «Hát miért nincs idehaza? Épen +azért foglaljuk le a holmiját, mert megszökött az egész családjával +együtt.»
+– Megszöktünk! kiálta fel Világosiné, szégyentől égő arczát +eltakarva kezeivel. Hogy mi megszöktünk?
+– No, csak ne tessék elkeseredni! Megcsináltam én a +statisfactiót ezért nyomban. «Micsoda? szökött ám az -211- urnak a +sehonnai öregapja, mikor Sziléziából egy paruplival ide bejött kis +kutyatánczoltatónak, de az én gazdámról azt ne merje az úr mondani, +hogy megszökött, mert mindjárt az úr fog innen szökni, hol az +ajtón, hol az ablakon!» Erre a vörösszakállú úr azt mondta, hogy +elhallgassak, mert mindjárt pofon vág! «Azt próbálja meg, tudom, +hogy kiszedem felét annak a vörös szakállának!» Akkor aztán az a +másik úr mondott valamit diákul, nyilván csillapította, s mikor +azzal készen volt, hozzám fordult, és azt gondolta, hogy majd én +olyan bolond leszek, hogy mindent elhiszek neki, a mit mond. +«Hallod-e, hugom, a földes úr a bérlet felől akarja magát +biztosítani, s azért vagyunk mi kiküldve, hogy a bérlő ingóságait +összeirjuk. Nem viszünk el innen semmit, csak összeírjuk, hogy más +rá ne tegye a kezét. Azért legokosabb lesz, ha a kulcsokat előadod, +ha nálad hagyták, mert különben erőszakkal is felnyittathatom a +zárakat. Addig-addig beszélt, míg rávett, hogy felnyítogassak neki +mindent egymásután. Akkor aztán egyenként előszedegettek mindent: +felső ruhákat, alsó ruhákat, abroszt, asztalkendőt; azokat mind +felirta a kanczellista. Én csak néztem. Mikor a kisasszonyom +ruháira került a sor, azt mondtam nekik. «Ehhez ne nyúljanak, mert +ez a kisasszonyomé.» Még kinevettek vele. Azokat is egyenkint mind +előhúzgálták. Szégyen gyalázat! Nekem az orczám égett, hogy nem +szégyelik ilyen idegen urak egy tisztességes kisasszony fehérneműit +sorba előszedegetni, számbavenni. Mikor azokra a szép hímzett +inggallérokra került a sor, nem állhattam tovább: «De már hallják +az urak, ezt csak ne irják oda a többihez! Ezt a kisasszonyom mind +maga kezével hímezte, egyéb drágasága sincsen, mint ezek a finom +hímzetei, az már csak mégis nagy szemtelenség volna, ha még azt is +elexequálnák a gazdámtól, a mi nem is az övé, hanem a +kisasszonyé.»
+– Erre az irnok azt mondta, hogy ne ugassak! – No, tetszik +tudni, ez már csak elég nagy gorombaság. De én -212- mégis +moderáltam magamat; nem feleltem neki semmi goromba szót vissza; +egyetlen egy szót sem, csupán csak hogy a kalamárist felvettem az +asztalról, végigöntöttem neki az irásán, a tenyeremmel elkentem az +egész papiroson, s a mint ezért megakart fogni, a tintás markommal +bemázoltam az ábrázatját. Különben egy rosz szóval sem illettem +szegényt.
+– De hiszen te hallatlan nagy bolondságot követtél el! szólt +hüledezve Ilonka kisasszony.
+– Bánom is én! Most jön még a java. A szolgabiró erre dühös +lett; a pandurjának kiáltott, hogy jőjjön a békókkal s verjen +engemet vasra. No, de én sem voltam ám rest, kikiáltottam az +ablakon: «Marczi! Pista! Jancsi! dorongra, kapára! Zsiványok vannak +a háznál! Segítség!» No azt kellett volna látni, hogy hordta az +irhát a három úr a hátulsó ajtón nagy hevenyében. A pandur bácsi +ijedtében még a puskáját is kezemben hagyta, pedig nem is nagyon +szorítottam meg a nyakravalóját. Az volt a boldogabb, ki hamarább a +kocsin teremhetett. Úgy elszeleltek, mintha ott sem lettek volna. +Persze, aztán mikor magunkra maradtunk, akkor kezdtünk el évelődni, +hogy bizony nagy bolondot tettünk mi most: ezek az urak majd +nagyobb erővel térnek vissza; mindnyájunkat vasra vernek, +bekisérnek. De mikor én nekem a szivem elfacsarodott arra a +gondolatra, hogy Ilonka kisasszonynak a hímzett schmizlijeit +összeirják.
+A jó lélek még most sem állhatta meg, hogy zokogásra ne fakadjon +ennél a szónál.
+– Hát azután? Mi történt azután? sürgeté őt Világosiné.
+Böske megtörülte a szemeit a bodros ingújjával, s egész jó +kedvvel folytatá ismét:
+– Hát bizony mink azt láttuk, hogy itt ugyis mindennek vége. A +földesúr nem fizetett árenda fejében úgy is lefoglal minden +ingó-bingót; ez többet nem a mi gazdánké; strázsálja, a ki +elfoglalta; nagy a világ, ki merre -213- lát! Ennél a háznál meg +nem hálunk többet. Én is aztán hirtelenében fogtam egy lepedőt, +összepakoltam ihol ni ezt a batyut, felvettem a vállamra, a kis +némát az ölembe, neki indultam a világnak, s most itt vagyunk.
+– Szerencsétlen! szörnyedezék Ilonka; te nem tudod, hogy ez +rablás! Te elraboltad a biró által lefoglaltakat a mi +számunkra.
+– Hagyja csak, kisasszony! Jobban tudom én azt. Három gazdámat +kiexequálták már abból a házból, a mióta én azon a pusztán lakom, +mert lehetetlen ott semmivé nem lenni. Láttam én mindeniknél, hogy +a gazdának, gazdasszonynak, házi népnek a viselő ruháit soha sem +volt szabad lefoglalni. Úgy tudom én ezt már úzusból, mint a +legveszekedettebb prókátor. Azért is másztam a tintás kezemmel +annak a kanczellistának a képére, hogy minek nyúlt olyashoz, a +mihez nem volt semmi jussa. Ne tessék engem félteni, megfelel a +Böske magáért, akárhová czitálják. Nem hoztam én el egyebet, mint a +mivel a gazdámnak tartoztam: meg ezt a drága kedves kis jószágot, +ni!
+Azzal odament a kis némához, ki bágyadtan borult anyja keblére, +s oda térdelve eléje, megcsókolgatá kezecskéit, s úgy elkérdezgeté +tőle, hogy el van-e fáradva? Pedig az ölében hozta.
+Világosinéból most tört ki a keserv. Néma gyermekét szívéhez +szorítva zokogá:
+– Koldusok lettünk, gyermekem! Földönfutó koldusok.
+Ő szegény, nem tudott keservén uralkodni.
+Ilonka nem sírt együtt az anyjával; összeszorítá finom ajkait, s +mint hullámhányta hajó kormányosa, csak a környezetére ügyelt, +magát nem érezé.
+Míg Világosiné sírt, zokogott, addig a családapa érzéketlenül +ült egy karszékben és nem látszott hallani, érteni azokat, a miket +előtte elmondanak, a mik előtte történnek. Vagy talán hallotta, +értette mindazt, s ép úgy kínozta szivét, a mit megértett, de a +léleknek nem volt már hatalma az idegekre, hogy közölje velük. +Merően bámult a semmibe. -214-
+Ilonka egy intést tett a szolgaleány felé, hogy hagyja őket +magukra.
+Böske elérté azt.
+– Nem megyek ki, kisasszony! Itt akarok maradni. Itt akarok +magukkal maradni minden nyomorúságban. Beszéljenek előttem +akármiről. Talán én is tudok valamihez hozzászólni. Ne küldjön +engem ki. Hadd tartozzam én is ide.
+Ilonka némán inte fejével s megszorítá a leány kérges tenyerét; +azután odament az anyjához, megcsókolá az arczát, letörölgeté róla +a könyeket.
+– Ne sírj, anyám. Térj magadhoz. Kétségbeesnünk nem szabad. Nézz +atyámra, erre a néma kis gyermekre. Isten ránk bizta, hogy +gondjukat viseljük, kik magukon nem tudnak segíteni. Nekünk erősnek +kell lennünk, hogy ezt megbirjuk.
+– Hiszen semmivé vagyunk téve! Minden vagyonunk, minden +reménységünk oda! Az Isten mindent elvett tőlünk.
+– Ne mondd azt, anyám. Még épen az van meg nekünk, a mit az +Isten adott.
+– Mit?
+– Tehetséget és kedvet a munkához, a mi becsületes kenyeret +ád.
+– Mit beszélsz?
+– Igen, igen! kiáltott közbe Böske, én is azt akartam mondani; +kisasszonyom tud drágalátosan hímzeni, varrni, azt jól fizetik +ebben a gazdag városban; én meg leszek mosóné. Megélünk a jéghátán +is.
+– Annál jobb és háladatosabb munkát is tudok! felelt Ilonka, +szeliden anyjához símulva. Ti engem annyi éven át taníttattatok +mindenre, a mit egy nőnek tudni gyönyörűség. Én tudok francziául, +angolul. Nyelvtanításból sokan megélnek ily nagy városban. A ki +engem tanított is igen tisztességes sorsban volt és elégülten élt; +családját eltartotta. -215-
+– Az férfi volt! rebegé az anya.
+– Azt hiszem, hogy nők és ifjú gyermekek még szivesebben +tanulnak nőtől.
+– De te még magad is gyermek vagy; hiszen alig vagy tizenhat +éves.
+– Azért alaposan tudom a nyelvészetet, s képes vagyok másokat +tanítani.
+Világosiné csak fejét ingatta, tagadólag, kétkedőleg.
+– Nem tudod te még, hogy mi az? Idegen házakhoz járni egyedül, +anya nélkül.
+Ilonka igazán nem tudta, mert csak mosolygott rá; egy futó pír +sem vetett alkonysugárt szép tiszta arczára.
+– Nehéz lesz, de majd hozzászokom.
+Világosiné megkapta leánya kezét, mintha félne, hogy már +elveszíti.
+– Gondold meg; de hiszen te nem is képzeled még, mennyi veszély, +mennyi kisértet áll lesben egy fiatal leány utján, a ki egyedül jár +a világban, a nagy világban! Ki őriz, ki védelmez meg azoktól +tégedet?
+– Én magam!
+De már e szónál a büszkeség pírja ragyogott az orczáján. A mire +most hivatkozott, azt már ismerte jól.
+«Én magam!»
+Nagy úr az, a ki a világ kérdésére azt tudja felelni: «én +magam.»
+Sem előttem, sem utánam senki. Magam őrizem magamat.
+Világosiné egy szót sem szólhatott többé leánya ellen, csak oda +vonta karját saját nyaka körül, s a kis néma gyermek karjaival +Ilonka vállait koszorúzta körül, úgy rebegte zokogástól szakgatott +suttogással:
+– Tégy hát velünk, a mit akarsz. Vedd kezedbe apád, anyád, +szegény testvéred sorsát. Isten segítsen, édes jó leányom!
+Ilonka összecsókolta anyja kezét, oly örömmel, mint a kinek +gazdag örökséget hagyott e megáldó kéz; azután -216- +odalépett néma atyjához, mintha annak is akarná elébb megnyerni az +engedelmét; odahajolt a vállára, megcsókolta márvány-hideg +homlokát, lehajolt térdén heverő kezeihez, az élő halott +arczvonásait lesve. És úgy tetszék, mintha annak merev szemei egy +pillanatra szelidebben tekintenének alá, s leánya arczában tárgyat +találnának a visszatérő lélek számára. Megnyiló ajkai párszor +hallaták:
+«To to to, ta ta ta.»
+Ez volt az ő minden beszéde.
+Ilonka még az nap beiktatá a fővárosi hirlapokba, hogy egy +fiatal leány hölgyek és leánygyermekek számára tanórákat kiván adni +angol és franczia nyelvből.
+Másnap rögtön hivatták egy úri házhoz, azzal az örvendetes +hirrel tért haza, hogy első tanítványa egy igen kellemes úrhölgy, s +hogy havonként harmincz forintot fog kapni mindennap egy órai +tanításért.
+Tehát nem vagyunk már koldusok!
+Az is igaz pedig, hogy harmincz forint jövedelem havonként a +kontinens legdrágább városában épen csak arra ád jogot az embernek, +hogy magát koldusnak ne nevezze, hogy az utczaszegleten meg ne +álljon, a járó-kelőknek a süvegét alamizsnára tartani, ronda +ruhájával undort gerjeszteni, az ég alatt hálni; hanem egymagában +odahaza épen annyi inséget láthat mellette, mint a legnyomorultabb +koldus.
+S ha e harmincz forintból még apát, anyát, testvért is kell +tartani, kik közül egyik úgy, mint a másik magával jótehetetlen; ha +ebből még egy részt orvosra és gyógyszertárra is kell költeni, s a +világ előtt még is finom külsővel járni: akkor elképzelheti +mindenki, mennyit nélkülözhet az, a ki azt a harmincz forintot +megkeresi?
+Ezek a harmincz forintos existentiák a legalsóbb fokú nyomor +képviselői nálunk. A mi azon alul van, az már emelkedés. A +napszámos sorsa már egy fokkal közeledik a jóllét felé. +-217-
+Ilonka elmondá otthon anyjának, hogy legelső tanítványa egy +gazdag polgárnő. Várt sokáig, hogy anyja fogja-e kérdezni tőle e +polgárnő nevét: nem kérdezte. Ő pedig nem sietett azt kérdezetlenül +megmondani. Mit is kérdeztek és mondtak volna róla? Világosiné az +egész Pest városában egy lelket sem ismer; ránézve mindegy +akárminek hívják azt a polgárnőt. Megnyugtató volt reá nézve, hogy +leánya legelőször is polgári családhoz fog járni. Azt ő igen komoly +társaságnak hiszi, hova a nagyvilági csábok még nem jutottak +el.
+Az is igen ajánlotta eleve a vállalkozó polgárnőt, hogy a veendő +tanórát reggel hét órára tűzte ki. A ki korán kel annak sok dolga +van; a kinek sok dolga van, az a jó gazdasszony. És így ott igen jó +családi életnek kell lenni.
+Nem ez volt ugyan az oka a korai tanulásnak, hanem az, hogy a +gazdag delnő már korán reggel ki szokott lovagolni, s a visszatérés +s az új átöltözés közti órát legjobban értékesítheti +nyelvtanulásra; így aztán egész napja szabad. Ilonkára nézve is +kedvező ez óra, mert szintén az egész napot otthon töltheti +családjánál, s otthon varrhat, hímezhet pénzért; a mi ismét hoz +néhány forintot a konyhára.
+És azután a mi legfőbb: hét órakor még aluszik az egész divatos +világ s nem jár az utczán; Ilonkának nem kell attól tartani, hogy +valami ismerőssel találkozik, a ki előtt pirulni kell +szegénységükért. Óh! mert a szegénység olyan szégyenelni való nagy +vétek! A ki abba beleesik, úgy kerüli régi ismerőseit, úgy rejti +előlük arczát, úgy fordítja félre tekintetét, mint a ki nagy bűnt +követett el. Úgy könyörög az emberiségnek, hogy ne lássák meg, hogy +felejtsék el. S ha még az elszegényült egy fiatal leány!
+Azért esett jól Ilonkának, hogy messzeeső külvárosi szállásukból +csak kora reggel kellett a belvárosba bemennie. A reggeli +publikumnak nem ötlött fel a serényen végig suhanó alak; szatyrot +czipelő mészáros-legények nem -218- iparkodtak befátyolozott +kalapja alá tekintgetni; a bevásárló szakácsnők roppant krinolinjai +nem szoríták őt le a járdáról, ki még csak krinolint sem viselt; +minden fényűzése egy en-tout-cas napernyő volt; jó nap ellen, eső +ellen, s hajlós halcsont nyelével az ember a koszorú-utcza kutyáit +is távol tarthatja magától.
+Így eltelt egy jó hónap a nélkül, hogy Ilonkát meglátta volna +valahol Elemér. Pedig annak már nyomára jött, hogy Világosiék +Pestre jöttek fel. Mi lett belőlük? Elácsorgott naphosszant az +utczán, eljárt a színházba, hogy talán megláthatja valahol, a kit +keres. Még arra is vetemedett, hogy a rendőrségi osztálynál +tudakozódjék; ott nem tudtak még csak igazán semmit felőlük.
+Pedig bizony mindennap megfordult ő annál a háznál, a hova +Ilonka eljárt; mindennap leült abba a karszékbe, melyből Ilonka +fölkelt; csakhogy természetesen Elemér úrfinál kilencz órakor +kezdődvén a nappal, astronomiai lehetetlenség volt valakivel +találkoznia, a ki már nyolcz órára el is végezte a nap terhét.
+Az előkelő polgárnő, a kit Ilonka angolul tanított: Lemmingné +asszonyság volt.
+Hogy maga Malvin sem beszélt Elemér előtt Ilonka felől soha, +annak meglehetnek a maga jó indokai.
+Még tán annak is lehetett oka, hogy Lemming úrnak sem szólt e +felől senki.
+Lemming úr, mint üzlet embere, nem tartott egyforma életrendet. +Mikor utaznia kellett, akkor hajnalban kelt, mikor pihenő nap volt, +délig sem jött ki a szobából; az asszonyság lakosztályát pedig +délelőtt soha sem látogatá. Neki más lépcső-feljárata is volt az +irodájához.
+Egy reggelen azonban Lemming úr, midőn a vaspályáról +hazaérkezett, a lépcsőn találkozott a lefelé jövő Ilonkával.
+Ilonka arcza még nem volt lefátyolozva; akkor jött Malvintól. A +gentlemennek erősen feltünt az ismeretlen szép gyermek, kinek +ittjártát semmivel sem tudta indokolni, különösen ily szokatlan +órában. -219-
+– Jó reggelt, kisasszony! Kit keres ön a háznál?
+– Jó reggelt, uram! – Én órákat adok itt az angol nyelvből.
+– Ön? áh! szólt hitetlenül rázva fejét a bankár. És ki vesz itt +leczkét az angol nyelvből?
+(Ő lakta az egész emeletet.)
+– A nagyságos asszony, Lemmingné.
+– Ah! Az én nőm? Ez új dolog!
+– Isten önnel uram! üdvözlé őt e fölfedezés után Ilonka; s jónak +látta nem folytatni ezt az értekezést, itt a lépcsőn.
+Lemming úr pedig ott maradt s utána nézett, míg a lányka a +csigalépcsőn lehaladt. Az pedig egyszer sem tekintett vissza.
+Lemming úr nagy fejcsóválással ment fel szobájába. Ott azután +kivallatta a komornyikot, hogy mióta jár ide ez a kisasszony?
+Attól az időtől fogva Lemming úr nem hagyta többet a kulcsot az +iróasztala fiókjában, hol angol levelezései állottak.
+Hanem ennél inkább gondolt valami egyébre.
+Azontúl mindennap érdeklődött hét óra tájon megkérdezni a +komornyikot, hazajött-e már a lovaglásból a nagyságos asszony? +Rendesen hazajött hét órára.
+Egyszer aztán eltalálta a napot, melyen Malvina elkésett valahol +hét órán túl, s az angol nyelvmesternő, ki pontosan szokott +érkezni, az elfogadási terembe bocsáttaték, hogy várja ott, míg az +úrnő megjön.
+Az udvariasság úgy kivánja, hogy mikor az úrnő nincs honn, a +nyelvmesternőt a háziúr fogadja.
+Lemming úr átment lakosztályából neje elfogadótermébe.
+– Megbocsát, kisasszony, nőm elkésett; de bizonyosan rögtön +megérkezik: addig foglaljon helyet és tekintse magát egészen +idehaza.
+– Köszönöm, uram! -220-
+Ilonka leült; Lemming úr szemközt vele foglalt helyet.
+– Kegyed régóta tanítja már nőmet?
+– Egy hava.
+– No’ s hogy halad előre?
+– Igen jól.
+– Nem önfejű, nem makacs? nem kell néha a vesszőhöz folyamodni? +micsoda?
+Lemming úr kezdett ügyeskedni.
+– Nem.
+Lemming úr gondolá magában: ohó! majd bővebb beszédre +kényszerítem én a kisasszonyt most mindjárt. A magyarban «igen»-nel +és «nem»-mel sokáig kisegítheti magát, a ki nem akar többet +mondani; hanem egy angol nyelvmesternő csakugyan nem veheti rossz +néven, ha egy praktikus családapa meg akar a felől győződni, hogy +vajjon tud-e az, a ki óránként egy forintot kap, egyebet is: mint +«yes, sir». – Angolra fogta a társalgást.
+– Kegyed született angol, miss?
+Ilonka erre kissé elpirult. Ő valóban azt az ártatlan +értelmezést adta ennek a szándékos dialogusnak, hogy az emberséges +bankár meg akarja tudni, vajjon milyen angolt fogott a nehéz +pénzeért.
+Tehát elmondott neki folyékony angol nyelven mindent, nem várva +további kérdezősködést.
+– Nem vagyok angol, uram; szülőim magyarok. Atyám tisztviselő +volt, neve Világosi. Tisztségéről a mult években ő is lemondott; +aztán mezei gazdálkodáshoz kezdtünk, abban az év mostohasága miatt +mindenünket elveszítettük. Atyám súlyos beteg lett, ide kellett +hoznunk; s most én előveszem azt, a mit tanultam, hogy szülőimnek +visszaadhassam azt, a mit rám fordítottak.
+– Ah! ez nagyszerű! Ez megindító! Kisasszony, ön igen nemes +érzelmeket tanusít. Tiszteletet érdemel érette. Én hizelgek +magamnak azzal, hogy van némi befolyásom a világban. Utána fogok +járni, miben lehetek az ön családja -221- helyzetének enyhítésére. +Én sokakon segítettem már hasonló helyzetben. Önt jó sorsa +vezérelte ehhez a házhoz. Ön családja szerencséjét alapíthatja meg. +Néhány nap mulva lesz szerencsém kegyeddel értekezhetni. Ha talán +családjának addig is valami szüksége volna, legyen nyiltszivű.
+Ilonka nem felelt semmit, de még mélyebben elpirult. +Alamizsna-elfogadáshoz nem volt szoktatva az arcza.
+– Jó, jó! Nem szóltam semmit. Minden közöttünk marad! +kegyeskedék tovább Lemming úr. A mit mondtam, megmondtam. Kegyedet +jó sorsa vezette ehhez a házhoz. A Lemming-háznál Isten áldása van. +God bye miss! Nőmet hallom érkezni. Nem zavarom a tanórát. Isten +önnel!
+Azzal felszedte magát és kezét nyújtá Ilonkának. Ilonka +elfeledte a kéznyújtást elfogadni. Talán észre sem vette azt.
+Vagy talán nagy beszélgetésben volt valakivel, a kitől kétes +helyzetekben tanácsot szokott kérni; valakivel, a kinek az a neve, +hogy: «én magam».
+Lemming úr pár nap mulva ismét talált alkalmat Ilonkával a +tanóra előtt szólani.
+– Tisztelt kisasszony! annyit mondhatok kegyednek, hogy nőm +egészen szerelmes kegyedbe. Nem győzi kegyed szép tulajdonait +magasztalni. Úgy tekinti, mintha saját gyermeke volna. – Nekem egy +eszmém jött, a mivel egyszerre kettős czélt vélek elérni: Nőmnek +egy idő óta nincs társalkodónője, kevés asszonynyal tud +rokonszenvezni, de kegyedet nagyon szereti. Én tudom, hogy kegyedre +nézve mily áldozat volna az, magát rászánni, hogy szülőit elhagyja +s idegen házhoz menjen lakni, azonban ajánlatomat tudom megfelelő +kárpótlással is kisérni. Én kegyednek oly összeget igérek nőm +körüli fáradságáért, mely képessé teendi, szülőinek illő comfortot +szerezhetni. Ez összeg évenkint – kétezer forint.
+Kétezer forint! Bizony szép pénz; semmi egyébért, -222- mint +hogy az ember valakit megtanítson, hogyan kell az angol «th» betüt +úgy mondani ki, mintha selypítne, s közbe-közbe a házi asszonyság +migrainjének a napjain egy kis asszonyi házsártoskodást szótlanul +eltűrni. Ez talán egy kicsit sok pénz is «azért?»
+De Ilonkának nem jutott ez eszébe. Az ártatlan szívnek gyanúi +nincsenek. Volt más talizmánja.
+– Köszönöm, uram, nagylelkű ajánlatát! De családomat nem +hagyhatom el. Atyám állapota napról-napra rosszabb, különösen +éjjelenkint; gyakran magánkívül van. Anyám fél tőle. Az egész +háznál senki sem tud vele bánni, rajtam kívül. Ha én szólok hozzá, +akkor megnyugszik.
+– Legczélszerűbb volna őt a gyógyintézetbe adni.
+– Oh! uram, az rettenetes volna. Annál nincs borzasztóbb +gondolat, mint egy kedélybeteget, kinek úgyis az egész lelke lázban +van: egyszerre az ismerős családi körből a hideg, vad-idegen +emberek közé kitaszítani. Én elhiszem, hogy ott egész őrültté kell +lenniök. Meglehet, hogy ott meggyógyítanák atyámat, de azalatt én +magam veszteném el az eszemet, szüntelen arról gondolkozva, +álmodva, hogy miket szenved ő most tőlem távol? talán megkötözve, +talán öntestét tépve, talán halálra dermedve, és én nem lehetek ott +mellette, ki ha kezem fejére teszem, elcsendesül; ha zsibbadásában +megszólítom, fölelevenül. Lehetetlen atyámtól elválnom e +boldogtalan állapotában. Addig az egy óráig is, míg itt vagyok, +minden aggodalom gyötör. Ezért nem is vállaltam több tanórát. A mit +így keresek, az nekünk otthon elég. Megelégszünk kevéssel, csak +hogy együtt lehessünk.
+– Bocsánat, én jót akartam.
+– Köszönöm, uram! hálás vagyok jóakaratáért.
+Ezzel aztán Lemming úr félbehagyta ezen ügynek további +negociátióját.
+Ilonka soha sem jött rá, hogy mi oka lehetett a számok emberének +ily nagy összeget ajánlani ily látszólag csekély +viszontszolgálatért. -223-
+Magától rá nem jött, mert hiányzottak lelkéből azok a fogalmak, +a mik erre rávezetnek; s másnak nem beszélt felőle. Még otthon sem +mondta el: félt tőle, hogy anyja a sok pénznek megörül s +rákényszeríti, hogy fogadja el az ajánlatot.
+Pedig kár volt félnie. Mert ha anyjának elmondotta volna, az +majd tudatta volna vele, hogy a fiatal szép leányok jóltevőit nem +sorolják a Mæcenások közé, s hogy ezentúl jó lesz, ha leczkét adni +sem jár Lemming úr házához.
+Hát olyan ember is tud lenni Lemming úr? Ezzel a mumia +profillal? Ez a kicsiny, zsebbeli kiadása a teremtés remekének.
+Biz olyan ember Lemming úr, mint akármelyike azoknak a fülig +vigyorgó malitiosus majmoknak, a mik az állatkertben a kalitka +rácsozatán keresztül a gyanútlan leánykák viganói után kapkodnak, +hogy ha valamelyiknek szép fehér bőrébe beleharaphatnának; vagy +legalább egy darabot leszakíthatnának a ruháik fodrából!
+S a majmok aztán boszuállók.
+Lemming úr nem kereste többé az alkalmat Ilonkával +társaloghatni.
+Ez a gyümölcs még nagyon kemény, várni kell, míg megpuhul és míg +valaki lerázza a fáról.
+Mert már azt tudja Lemming úr, hogy ez így szokott lenni.
+A vén vadásznak rossz lába van; a fiatal őzikének jó lába van; +hanem a kopónak még jobb lába van, s így a vén vadász utoljára +mégis csak lövésre kapja az őzet.
+Lemming úr egy idő óta többször elhítta magához ebédre Elemér +úrfit. Ebéd után aztán a pipázó-terembe vonulva, a mokka és curacao +mellett elbeszélgettek mindenféle bolond kalandokról.
+– Hát találkozott-e már ön azóta megint a kékfátyolos +ismeretlennel? tudakozódék egy kávészürcsölési pausa alatt ifju +barátja kebeltitka felől. -224- – Ismét kétszer találkoztam vele. +Ismét úgy le volt fátyolozva az arcza, hogy nem ismerhettem +vonásaira. De egész alakja, termete, járása annyira az övé, hogy +esküdni mernék rá. Megint úgy jártam vele, mint legelőször. +Köszöntöttem; nem fogadta el. Megszólítottam; arra nem is ügyelt. +Azután elkezdtem kisérni, hogy megtudjam, hol lakik? Akkor +egyszerre úgy eltünt előlem, mint valami igazi boszorkány. És én +meg vagyok felőle győződve, hogy ő az.
+– És az ismerős gentlemanek közül senki sem tud felőle +semmit?
+– Senki semmit! Sem a kioszkban, sem a mandolettinél nem tud +senki útbaigazítást adni. Pedig a ki egyszer meglátja, nem felejti +el. Már az maga felötlő rajta, hogy nem viseli azt a csúf +krinolint, a mi az asszonyokat olyanná teszi, mint Buffonnál vannak +rajzolva a fehér hangya-anyakirálynék. A kezében egy en-tou-cast +hord, hol felnyitva, hol összecsukva, és kék fátyolt a +kalapján.
+– És eltünik, mikor üldözi valaki?
+– És eltünik!
+Lemming úr tudott volna Elemérnek felvilágosítást adni, mert +nejétől elégszer hallotta, hogy az úrfinak ugyanez a kis leány volt +eszményképe, a ki most a házukhoz jár tanítani; de nagyon a +becsületére kötötte férjének, hogy azt ne tudassa Elemérrel. Ilonka +őszinte volt Malvinhoz. Megmondta neki, hogy nem akar Elemérrel +találkozni többé. Szégyenli előtte szegénységüket.
+Nincs-e igazság ebben a szégyenben?
+Azt tehát Malvina egyenesen megtiltotta férjének, hogy Elemér +előtt Ilonkát elárulja. Ez szegény leányt a háztól elmaradni +kényszerítené, a falat kenyért venné ki szájából.
+Véletlenül pedig lehetetlen Elemérrel összetalálkoznia házuknál, +miután ez még olyankor az igazak álmát aluszsza, mikor Ilonka ott +napi munkáját végzi. A városban olyankor találkozott vele, mikor +Ilonka orvosért sietett. A fátyol ismerhetlennek hagyta. +-225-
+– Kedves barátom! monda Lemming úr, az nekem nagyon gyanus +dolog, ha egy hajdani ismerős leány későbbi találkozásnál nem akar +az emberre ismerni.
+– Nekem is.
+– Mikor elébb találkozott ön vele, akkor még egészen +tisztességes leány volt?
+– Még gyermek volt. Anyjával járt mindenüvé.
+– Most pedig anyja nélkül jár és egyedül; s ha önnel +talkálkozik, nem akar megismertetni. Ez nem jót jelent. Tudok én +már ilyen esetet eleget.
+Elemér nagyon boszús képet csinált erre a szóra. Vagy talán csak +a papir-cigarette csípte igen a száját.
+– De hát utoljára is, mi baj van az egészből? Az ember megeszi a +diót, ha nem a fogával törte is fel. Néha a való többet ér, mint az +illusiók. Nem féltem én önt. A gutába is! Egy szép leánytól félteni +Elemér barátomat. Ha úgy van, annál jobb.
+Hogy «hogyan» van: azt nem mondta.
+Elemér nagyon köpködött a cigarette keserű nedvétől.
+– Apropos! szólt Lemming úr, a napokban egy szép paripát vettem; +arra gondoltam, hogy majd meglepem vele Malvint, egyszer utána +lovagolok, mikor nem is sejti. Vettem egy leczkét a lovardában, +hanem átkozottul megviselt. Azt hittem, hogy nem kell egyéb ahhoz, +hogy az ember lovagolni tudjon, csak hogy épen az egyik lába innen, +a másik túlnan legyen a ló oldalán. No, szépen köszönöm! Mikor +megindult velem a griffmadaram s éreztem, hogy megy alattam a +világ, szétkaptam a két kezemmel, meg akartam fogózni a levegőbe, +félre rántottam a kantárt, azzal a ló elkezdett oldalt hátrafelé +menni; akkor azt mondtam neki: «gyihő!» akkor elkezdett sebesen +koczogni, hogy a lelket is apróra rázta bennem; azt hittem, minden +lökésnél a saját koponyámat ütöm keresztül; hát még az ellenkező +pólusom! Hüh! teringette, ha a jobb kezemmel a nyeregkápát meg nem +kaptam volna hátul! Mentül jobban kiabáltam arra a veszett állatra, +-226- hogy «hóha! hóha!» annál jobban +vágtatott velem, míg utoljára a sörényinél fogva vissza nem húztam. +Úgy vettek le félholtan a nyeregből. Dejszen én ugyan nem ülök fel +többet!
+Tudta Lemming úr, hogy Elemérnek egyik gyönge oldala a +paripa.
+A nagyságos papa (mikor még jó atyafiságban éltek) mindig vett +az úrfi számára lovat, s Elemér délczeg lovagnak képzelte +magát.
+– Hát már most mit csinál ön azzal a lóval? kapott az úrfi az új +tárgyon, s abba hagyott minden elébbi thémát az üldözött lilaszín +ruhákról.
+– Hát megtartom. Csak akad egyszer-másszor egy-egy gavallér, a +ki a feleségemet kikiséri a városligetbe. Tud ön lovagolni?
+– Elhiszem azt. Egyebet sem tudok.
+– Hát akkor akár mindennap kilovagolhatna ön Malvinnal.
+– Igen szívesen!
+– Hanem akkor ugyan jókor kell önnek felkelnie. A feleségem már +öt órakor a városligetben futtat.
+– Ha vadászni, vagy lovagolni hívnak, akkor nincs rám nézve +korán reggel. Ha tetszik, hajnal előtt itt vagyok. Mikor +parancsolja?
+– Akár holnap.
+– Itt a kezem! Lovat már vett ön: már most vegyen meg engemet +hozzá lovászmesternek.
+– Áll az alku. A szerződés: szabad reggelizés nálam – késő +estig.
+– Beállok.
+Másnap öt órakor csakugyan ott volt Elemér úrfi. Lemmingék +kocsisa tudatá vele, hogy a nagyságos asszony már egy negyeddel +elébb kilovagolt.
+– Nem tesz semmit, majd utólérem.
+Két óra hosszant vágtatott keresztül-kasul, hol lépésben, hol +ügetve a kis park sétányain, de biz ő sehol sem találkozott össze +Lemmingnével. -227-
+Bizony pedig az egész városliget nem olyan nagy erdő, hogy abban +két lovas sokáig bujóskát játszhasson egymással.
+Azután még egy órát elült a kioszkban, mely előtt okvetlenül el +kellett haladnia Malvinnak, ha a városligetben volt; de biz ő csak +ott sem találkozott vele.
+Utoljára is el kellett rá szánnia magát, hogy az oltalmára +bizott amazon nélkül lovagoljon vissza.
+Mikor felment Lemmingékhez, elbeszélni a bankárnak, mi jó +tulajdonokat fedezett fel a lovában? (szereti azt az olyan ember +hallani, a kinek soha sem volt lova, s azt mondják neki, hogy az +ezer forintos lovában ötezer forintos erények vannak) hát már akkor +otthon találta Malvinát.
+Épen reggelihez készültek. Elemér számára volt fenhagyva a +harmadik teríték.
+– Ah, ön szép gavallér! kiálta eléje Lemming úr. Hát hol hagyta +ön el a feleségemet?
+Elemér egy tekintetet vetett először Lemmingre, azután Malvinára +s e tekintet után egyszerre otthon volt.
+Ez az én Lemming barátom arra akarja használni a lovát meg +engemet, hogy kitudja általunk, vajjon a felesége csakugyan a +városligeti fasorok alatt élvezi-e a testgyakorlat legamazoniasabb +gyönyöreit? No – ennyire lovak nem vagyunk.
+Egyszerre bizalmas mosolygásra fordította bámulatát.
+– Hát elárultál volna, kis mama? Ejnye, pedig én azt akartam +idehaza Lemming papának mondani, hogy nem találkoztunk össze.
+– Ahán! ravasz gonosztevő! kaczagott Lemming úr, most az egyszer +megfogtuk önt! Hát illik az, a kisért hölgyet egyszerre csak magára +hagyni? s a legelső lilaszín ruhának utána nyargalni?
+– Ne éljen ön vissza gyönge oldalam ismeretével.
+– Ahá! ön nevezetes széltoló! Még az udvariasságról is meg tud +feledkezni, ha a bolondja rájön! Boldog -228- +fiatalság! Én is ilyen voltam fiatal koromban. Hanem ha Malvinának +vagyok, önnel csakugyan nem megyek ki többet együtt lovagolni. Hisz +ön képes arra a tréfára, hogy a mint a lilaszín tündérét meglátja, +leugrik a lóról, odaadja a kantárt a kisért delnőnek: «Fogja ön +madame, míg én ennek az őzikének utána szaladok!»
+Elemér maga nevetett legjobban Lemming úr élczének.
+Malvina is segített nevetni.
+A reggelizés felett azután volt mit hallgatni Elemérnek +sikertelen parforce vadászatáról.
+– De ki hallott valaha ilyet: lóháton üldözni az őzikét +valamennyi utczán keresztül? Persze, az megint valamely átjáró-ház +kapuján ön elől szépen megmenekült. És aztán nem tudott nyomába +akadni többet. Lássa ön, maradt volna szépen az egyenes úton…
+Tovább nem mondhatta, mert Malvina egy czukormorzsát hajított +fejére, s az által figyelmeztetve lőn, hogy a mihez semmi köze +nincs, abba ne avatkozzék.
+Úgy tett azután, mint a ki észrevette magát és most felteszi +magában, hogy helyrehozza hibáját.
+– Verje ön ki, barátom, az egész lilaszín tüneményt a fejéből! +van Pesten, a ki után szaladjon, elég. A ki szégyenli önnel +találkozni, annak bizonyosan oka van, hogy szégyenlje magát.
+Most egy sokkal nagyobb czukrot kapott a mellényére Malvinától. +Ha az orrát éri, betörte volna.
+– De hát, becsületemre mondom, én többet bele nem szólok +senkinek a szívügyibe. De ha én nekem volna egy imádottam és az én +előttem el akarná titkolni csak egy óráig is magát, én belőlem +gyilkos lenne.
+– Kérem, Lemming úr, ne felejtse el, hogy ön feleséges ember! +nevetett közbe Malvina, könnyelmű kedélyes hangján.
+– Korrektül szóltam. Az én imádottam az én nőm. Az én nőm nekem +minden órájáról számot ad, hol volt és merre járt? Mit szólnék +hozzá, ha egyszer elfutna -229- előlem, mikor találkozunk, s +eltagadná előttem, hogy engem ismer?
+– Lemming úr, önnek, mint okos embernek, rettenetes fáradságába +kerülhet ilyen ostobaságokat összebeszélni.
+– Én a legrosszabbat képzelném felőle. Én nem kétkedem +kimondani, hogy ilynemű titkolózásra csak két indokot ismerek: +egyik az, ha az ismerős nő a legutóbbi látás óta úgy megrútult, +hogy nem lehet ránézni; másik az, ha valakinek szeretője, a mit +szégyel.
+Malvina boszusan kelt föl helyéről.
+– Ugyan kérem, Elemér, menjen haza!
+– Magam is azt akartam! szólt Elemér, és sietett elkotródni.
+Eltávozása után kitört a zivatar Lemming úr feje fölött.
+– De mit ingerli ön az ellen a leány ellen azt a hóbortos fiut? +Vétett az önnek?
+– Ellenkezőleg; én ki akarom Elemér fejéből beszélni az egész +leányt.
+– Akkor ön nem ismeri az embereket. Hisz ezzel csak jobban utána +uszította. Ön tudja legjobban, hogy az a leány nem akar találkozni +a fiuval, és igen okosan teszi. A leány szolgálatból él; mert +bizony keserű szolgálat az, a mivel kenyerét keresi. A fiu maga +kegyelemkenyéren élődik; egy könnyelmű, semmihez nem értő kóbor +lovag, kiben én tartom a lelket, korábbi rokonság emlékénél fogva. +Neki kellene magát szégyenelnie egy korábbi ismeretsége előtt, +midőn újra találkozik vele, s kénytelen azt tudni magáról: hogy +akkor voltam valami, mostan pedig semmi sem vagyok. Az a szegény +leány szégyenli azt, hogy akkor kisasszony voltam, most +szolgálattevő némber vagyok. Hagyjatok annak a leánynak békét.
+Lemming úr nagyot nevetett. Utálatos feketefogú kaczajra +nyitotta kétfelé a fejét.
+– Ha az nem, hát más! -230-
+Itt van a szívtelenség elve.
+Ha egy nem: hát más.
+Elég ok letépni a virágot: «ha egyik le nem tépi, letépi a +másik».
+Lemming úr nevetve távozott el nejétől, mint a ki győzött.
+Malvina oly haragosan ránczolta össze szemöldeit addig, míg +férjét láthatá. Azután derült lett az arcza.
+Talán arra gondolt, hogy az asszonyok tudják arra a fentebbi +mondásra a «rímet».
+Vagy talán nem gondolt sem az egyikkel, sem a másikkal azok +közül, a kikről most szó van?
+Lemming úr magára vállalta, hogy majd kigyógyítja Elemér +öcsénket idétlen ábrándozásaiból.
+Lemming úrnak volt pénze hozzá; mert az ilyen gyógymód pénzbe +kerül. Az asszonyok iránti rajongást kigyógyítani az asszonyok +megvetése által.
+Köztünk mondva, Elemér úrfinak nem is sok útbaigazítás kellett e +tekintetben. Ő igen szép hajlamokkal bírt arra, hogy utólérje azon +mintaképeit, kik teljes életükben mindig diákok maradnak: +megőszülnek, meg is kopaszodnak, mégis diákok maradnak. Különösen a +szépnem irányában mindig a boldog burschikos kort élik. Keresik a +szerelemben a könnyű diadalokat, s mert azokra könnyen rátalálnak, +mert a szerelmet csak mint szolganőt ismerik, nem hisznek annak +királynői fenségében, s nem értik a meghódolás gyönyöreit.
+Lemming úr maga is nagy világfi volt teljes életében, míg +Bécsben lakott. Azután Pesten nem hal meg az élvezetvágy éhen. Ha +pedig egy-egy bécsi lovas művésztársulat ütötte föl ideiglenes +tanyáját a városban, azok benne épen ismerősre találtak. Elemér +úrfinak igen jó mestere akadt, ki őt a hozzá illő társaságokba +bevezette. Olyankor clownok és lovasművésznők képezték mindennapi +társaságát. Azok között is vannak derék, tiszteletreméltó +egyéniségek; hanem azoknak az ember békét hagy. -231- Vannak +mások, a kik kétségbeesni csakugyan nem hagyják. Ott azután +megtanulja, hogy az asszonyféle mind egyforma bűnös; csakhogy az +egyik jobban el tudja tagadni, mint a másik. Egyik a benevolumra is +kivallja bűnét, másik bevárja a kínpadot. Némelyik bele is hal a +kínzásba; hanem azért az is bűnös volt, csakhogy mindhalálig tudott +tettetni.
+Elemér egészen beleélte magát a szeleburdiságba, s azokat az +érzelmeket, miket még a nyáron, a pusztai lak gyeppadán ülve, +könyjeivel keresztelt meg, a télen már tréfa tárgyaivá hagyta +lenni, s borral anabaptisálta Lemming úr társaságában.
+(«Ez a Lemming fidelis egy ficzkó!» Az ember nem is tenné fel +róla.)
+A lilaszin tündért azonban csak nem tudta kézre kapni Elemér. +Pedig egész nap az utczán lakott; pedig minden nap ült abban a +székben, a melyből egykori kedvese ugyanaz nap felkelt; minden nap +forgatta azt a könyvet, a mit az becsukott, és ujjai érintették +azokat a helyeket, a miket annak ujjai végiglapoztak, és nem +tudatták vele, hogy valami gyönyört éreznek az érintés alatt.
+Most már csak mint valami földi tünemény foglalta el ez a kép +szivét.
+Úgy volt vele, mint az arab mese lepecsételt szelleme a tenger +fenekén, a ki az első században azt fogadta, hogy megszabadítóját +gazdaggá teszi; a másodikban azt, hogy a ki felhalászsza, azt +királylyá emeli; a harmadikban aztán megharagudott s felfogadta, +hogy a ki napvilágra hozza, azt megöli.
+Első hónapban azt fogadta Elemér, hogy a hol megtalálja +eszményképét, ott szerelmet vall neki és nőül kéri; a második +hónapban azt, hogy a hol összetalálkozik a kegyetlennel, ott +agyonlövi magát előtte; a harmadikban aztán esküdött, mint egy +lepecsételt szellem, hogy a hol elfogja az őt kínzó szökevényt, +legyen az utcza, sétány, idegen ember háza: meg fogja csókolni ott. +-232-
+A mese boszuálló szellemét is akkor fogta ki a szegény halász, +mikor az már gyilkos szándékkal volt iránta.
+A rossz idők beálltával abban kellett hagynia Malvinának a korán +reggeli kilovaglást. Az angol tanórát is át kelle tenni késő +délelőttre.
+Így azután óvhatatlan volt, hogy Elemér össze ne találkozzék +Ilonkával.
+Egy délelőtt az úrfi fellátogatott Lemming úrhoz.
+A financiernek nem volt most ideje ifju barátjával enyelegni; +azt mondta neki, hogy menjen át nejéhez.
+Lemming úr ugyan tudta jól, hogy neje elment hazulról, s a +társalkodónét is magával vitte: valami divatkelmét mentek megnézni; +s hogy neje szobájában egyedül várakozik Ilonka, s készíti addig az +angol feladványokat.
+Azért csak azt mondta Elemérnek, hogy menjen át nejéhez.
+Az úrfi dudolva korcsolyázott végig a közbeeső termek puha +szőnyegein. Malvina lakosztályában nem voltak ajtószárnyak, csak +félig összehajló nehéz függönyök, mik alatt három szobán lehetett +végiglátni. A mint az elsőbe belépett Elemér, a harmadikban ott +látta az asztalnál ülve az ő kis lilaszin tündérét, a mint egy +iratban mélyen elmerülve igazgatott irónnal valamit.
+Ha akkor a lepecsételt szellem első fogadása jutott volna +eszébe, úgy abból még nagy veszedelem származhatott volna Ilonkára +nézve; de mivel a legutolsó fogadás jutott eszébe: úgy a veszedelem +egyedül Elemér úrfinak jutott ki; a hogy majd mindjárt +meglátjuk.
+Míg a két közbeeső terem szőnyegein végig lépdelt, gyorsan +átfutott emlékén: hogy hiszen ez az a sokat emlegetett +nyelvmesternő, ki abban az órában szokott idejárni leczkét adni, a +melyben ő haza szokott menni lefeküdni. És így Ilonka mindennap +megfordul annál a háznál, a hol ő úgyszólván otthon lakik, s még +sem láthatta eddig soha. Hisz ez szándékos gúnyolódás. Hisz ezért +őt minden ember -233- neveti régóta. Ez boszut követel. És +hát ez a leány csakugyan szolgálattevő osztályhoz tartozik, s mint +ilyen, nem is tarthat igényt az eddigi tekintetekre.
+– Ah! elfogtalak tehát valahára, te kis szökevény tündér! e +szókkal rontott be a harmadik szobába Elemér úrfi, s tárt karokkal +indult a lilaszinű tünemény felé, hogy ha futni akarna előle, +elkeríthesse.
+A megriasztott lányka egyszerre felugrott székéből, hanem a +helyett, hogy ijedelmét bármi asszonyos módon nyilvánította volna: +egész hidegvérrel felkapta a székhez támasztott en-tous-cas-ját, s +a legtökéletesebb «en garde» tempóval oda tartotta ennek a hegyét +az úrfi orra alá.
+– Hohó, fiatal ember! ki ne szúrja ön a szemét.
+Elemér úrfi ilyen nemére az ellenállásnak nem tudott replikát +eddigi «beszélgetés tárában»; hanem annyi bizonyos volt előtte, +hogy ha a szemét ki nem akarja szúratni ezzel az en-tous-cas +hegyével, akkor azt a sétabotjával félre kell hárítania.
+– Ah! ön vívni is tud? mondá neki a leány. No, lássuk, mit +tanult.
+Azzal a legszabályszerűbb tőrvívó állásba helyezve magát, egy +gyönyörű «prim»-mel úgy az oldalába döfött a barátunknak, hogy az +en-tous-cas nyele meghajlott bele; de nem törött el, jó halcsontból +volt.
+Elemér barátunk átlátta, hogy itt komolyan kell a védelemhez +látnia, mert ennek fele sem tréfa; hiszen ő is sokáig járta a +vívó-iskolát.
+Azonban egy védtelenül hagyott mozdulatnál olyan «terzet» kapott +a hüvelykujja körmére, hogy minden támadási kisérletről le kellett +mondania. Ez a rettenetes leány gyilkos módra szorongatta +ellenállhatlan támadásaival, s elvégre egy remek «quarttal» úgy +kicsapta a kezéből a sétabotot, hogy az felment az üvegcsillár +csilingelő prismái közé s azok közt keresztben is akadt, míg Elemér +úrfi egy bekövetkező halálos döfés elől meghátrálva, neki sarkalt +Malvina himzőrámájának, s abba úgy -234- beleült, hogy keresztül +szakította a félig kész kifeszített himzést.
+S még hogy a veszedelem tökéletes legyen, e pillanatban kitörő +kaczagás hangzott a középteremből. Malvina érkezett meg, még pedig +nyomban Elemér úrfi belépte után, s így végignézte az egész +harczias jelenetet, mely kis fiának ily határozott vereségével +végződött.
+Elemér meg volt semmisítve. Most látta csak át, hogy milyen +gyáva, milyen léha! Még egy leány is megveri – ha akarja.
+Malvinának pedig végtelenül tetszett ez a tréfa.
+– Ah, dicső! Ah, felséges! Hahaha! Bravo, Ilonka! Bravo, kicsi +leány! Nem adnám egy millióért, hogy a barátom így kikapott. Úgy +kell neki!
+És tapsolt elragadtatva.
+Ilonka arcza pirosra volt hevülve. Szégyenlette magát és +Elemért, örült diadalának és pirult miatta. Szégyenlette az ostoba +helyzetet, melyben neki, a fiatal leánynak, egy ifjut (kinek +virágaival annyit ábrándozott) egy szilaj, izetlen merényletért így +kellett megbüntetnie, így küzdenie vele, mint diáknak diáktársa +ellen.
+Elemér pedig sápadt volt a szégyentől. Felvette elhullatott +kalapját, s rekedtes hangon e szókat mondá Ilonkának:
+– Ön engem megölt.
+Ilonka elfordult tőle s lelkéből kivánta neki, hogy bár lett +volna hegyes vítőr a kezében, hogy járt volna keresztül a szivén a +döfése. Menjen hát, haljon meg, ha meg van ölve.
+Elemér el is ment. Kis mamájának annyit sem mondott, hogy +«befellegzett»: attól ugyan hiába is bucsuzott volna, mert az még +most sem tudott magához térni a nagy nevetéstől.
+És azután nem is tért többet vissza, és úgy el tudott tünni, +hogy senki sem tudta, hova lett? Volt útlevele a külföldre, +elmehetett a világba, a merre akart. Hogy -235- a +Dunába nem ölte magát, onnan gyanítható, mert eltünése napján még +felhatalmazásokat adott ügyvédének az apja ellen megindított per +dolgában s egyúttal utalványt is, hogy ha visszatérteig valami +pénzhez jutna, abból fizettessék vissza Lemming urnak a rá tett +költség. Végül, ha két év alatt vissza nem találna térni vagy +halálhirét hoznák, ott hagyta a végrendeletét.
+Tehát meg nem halt, annyi bizonyos.
+Malvina azonban el volt ragadtatva Ilonkától.
+– Kedvesem! ön egy valóságos Amalazuntha. Ön úgy vívott, mint +egy orleáni szűz. Mondja, tanult ön vívni?
+– Igen, gyermekkoromban a testgyakorló-intézetben.
+– Ah! az felséges tudomány! Az valami gyönyör. A levegőben +játszani a tőr hegyével s azt mondani: Vigyázz, vagy meghalsz! A +két szemét az ellenség két szemébe szegezni, s akkor aczélt aczél +ellen feszíteni; a vakmerő támadót félrehárítani s aztán +visszadöfni, hogy a vas a lelkén menjen keresztül.
+A delnő összeborzadt – a kéjtől, a mint ezt magának +elmondta.
+– Óh! én mindig úgy szerettem volna megtanulni vívni; csak lett +volna kitől. De férfi vívómestertől nem tanulhatok. Meg is +szólnának érte. Lássa ön, ön adhatna nekem mindennap egy órát a +vívásból.
+– Ah, asszonyom…
+– Nos, mit «oh asszonyom?»
+– Hiszen én magam sem sokat tudok.
+– De, láttam. Úgy verte ön az úrfit, mint egy spadassin.
+– Zavarba jött, s elfeledte, a mit tudott.
+– No, én nekem az untig elég volna, a mit ön tud. Szánja rá +magát. Még egy óra napjában, az angol leczkével egyfolytában. A +testmozgás önnek nem fog megártani. Aztán én mindig kocsin küldöm +haza, hogy meg ne hűtse magát, ha fel lesz hevülve. Aztán fizetek +önnek havonkint száz forint tandíjt. -236-
+Ilonkát megfogta az ajánlat. Szép pénz. Aztán semmiért. Egy kis +előrelépés, hátralépés: karmozdulatok fel és le. S ha mindezért +jobban fizetnek, mint az angol nyelvtudományért. Kissé szokatlan +ugyan, hogy egy fiatal szép leány a művészetnek ezzel a nemével +keressen pénzt, de a kereset tisztességes, nincs rajta mit előre +szégyenleni, utána megbánni.
+– Jól van, asszonyom. Hát én megtanítom önt vívni.
+– No, ennek igazán úgy örülök, mint a kis fiuk a majálisnak. Ah! +ezzel egy régi vágyam lett betöltve. Valahányszor egy kardot, tőrt +láttam magam előtt, mindannyiszor úgy szerettem volna ezzel úgy +tudni vágni, szúrni, a hogy a férfiak tudnak. Nézze ön: nem elég +erősek-e karjaim?
+S azzal felgombolta ruhája ujját s feltürve azt könyökéig, +büszkélkedett szép gömbölyű karjaival, miken iparkodott +megfeszíteni az izmokat.
+– Holnap mindjárt hozzákezdünk, ugy-e? ön megrendeli a +kellékeket. Mik kellenek hozzá?
+– Néhány vítőr; egy-egy hamar eltörik; két kebelvéd +szarvasbőrből, két víkesztyü és két sodrony-álarcz. Aztán egy szál +hosszú lágyfa-deszka, a min a vívóknak mozogni kell, mert a +fénymázon és a szőnyegen nem lehet vívni.
+– Derék, nagyon derék! csak parancsolja ön meg. A kék termet +fogjuk vívó-teremnek használni; akkor bezárjuk az ajtókat, hogy +senki se zavarhasson bennünket. Igazság! Nekünk alkalmatlan lesz +ezekben a hosszú ruhákban vívni, különösen nekem ezzel a szertelen +amerikai krinolinnal.
+– Bizony, mikor én vívni tanultam, akkor még kis leányi ruhában +jártam.
+– Hát csináltatok mind a kettőnknek rövid ruhát, mint a kis +leányoknak. Egész amazon-jelmezt. Nem fog bennünket senki meglátni +benne. Bezárjuk az ajtókat, lefüggönyözzük az ablakot. Egyedül +magunk állunk szemtül szemben, s mi nem fogjuk egymást kinevetni. +Ugy-e bár, derék lesz? -237-
+Ilonka ráhagyta.
+Malvina pedig már annyira kedvet kapott szeszélyéhez, hogy nem +hagyott békét Ilonkának addig, míg az két lovagvesszővel az első +tempókat meg nem mutatta neki; nagyokat sikoltott ugyan, mikor a +lovagvessző hegye valahol a testéhez ért, mert csiklandós volt, +hanem azért folyvást kiáltozta: «pompás! felséges!»
+Nem is tanult az nap angolul. Hanem mikor vége volt az órának, +irósztalához futott s egy százast kihalászva az összegyűrt papirok +közül, azzal az első havi díjt előre kezébe erőlteté Ilonkának a +vívás-leczkékért. Szegény gyermek! – úgy örült annak a pénznek.
+Úgy sietett vele haza: hogy átadhassa aggódó anyjának. Van már +miből tűzifát szerezni a télre, orvost, gyógyszertárt kifizetni, a +ház betegének kényelmesebb ellátásáról gondoskodni, a házbért +félretenni. Nem kell már küzdeni naponkinti nyomorral, lemondással. +Száz forintból olyan sok kitelik. Még nehéz időkre megtakarítani +való is marad.
+És mindezt mi szerzi? nem az, a mire egy nő büszke: nem a +szépsége, nem a szelleme, nem a művészete, hanem egy kis testi +ügyesség, olyan tulajdon, a minek soha sem hitte volna, hogy +hasznát vegye; s a mi aranyalmát termő fává lett, egy szeszélyes +úrhölgy phantasiájának tündér földébe tévedve.
+Azt hinné az ember, hogy Ilonkának az már csak tréfa volt és +mulatság.
+De nem volt az.
+Épen azért, mert tréfa volt az és mulatság.
+Otthon a legmélyebb gyász – egy őrjöngő apa kiáltásaitól +megszakgatott álomkerülte éj, egy ideges anya örök remegése; – egy +néma testvér állati ragaszkodása az egyetlenhez, ki őt megérti; – a +nappal siralma, az éj sóhajtásai; a sorsverte élet egyik reggeltől +a másikig. És ebből naponkint kiragadva két óra a mulatságnak, a +játéknak, melyben nevetni, tombolni, vijjongani kell, – mert +fizetnek érte. -238-
+Mikor aztán vége van a játéknak, a tréfának, a sikongatásnak: +akkor arra gondolni, hogy milyen szomorú élet volt azalatt +odahaza!
+Mikor Ilonka mentéjét fölvette, hogy a tanórára induljon, mikor +lenyugtatá háborgó atyját, mikor lecsókolá anyja könyeit, s aztán +meg tudott szökni testvérétől, nagyot sóhajtott. Ez a sóhajtás azt +mondá: menjünk mulatni!
+De mikor ez ád kenyeret. Keserű ugyan, de mégis kenyér.
+Ki szeret rablótörténeteket hallgatni?
+Patkóról, Hajnal bandájáról, Bogár Józsi lovas utonállóiról?
+Majd én mondok ilyenféléket, – a mikben nem fordul elő se Patkó, +se Hajnal, se Bogár Józsi.
+Egyszer azt mondta Lemming úr a feleségének:
+– Asszonyom! Ismerte ön Montefiore marquisnőt? Igen? Hát Anzelm +bárónőt? Azt is? Hát a mindenkitől magasztalt Radák bárónőt? – +Hogyne? No hát én azt mondom önnek, hogy azok mind a hárman nem +irnak be egy év alatt annyi jótékonysági összeget a kiadási +könyveikbe, mint a mennyit ön beirat velem az enyimbe. Nem mulik el +egy nap, hogy egy szerencsétlen családapát ne kellene önnek +megmenteni kilencz gyermekével az éhenhalástól; vagy egy +szerencsétlen hivatalnoknak, ki a rábízott pénzt elkártyázta, a +becsületét kirántani a vízből, vagy egy elhalt irónak a temetési +költségeit előteremteni, vagy egy sánta honvédnek műlábat +csináltatni, vagy egy árva leányt kiházasítani; nem is említve a +nyilvános aláirások ezerféle nemét, a mikből ön mind nem marad ki. +Úgy hiszem, ön a pápának is adakozik, meg Garibaldinak is. +-239-
+Hisz biz tudott egyebet is Lemming úr, azt: hogy Malvina sem a +pápának nem adakozik, sem Garibaldinak, s hogy azok a felsegített +szerencsétlenek nem léteznek sehol; hanem ezt nem merte +bolygatni.
+– Tudja ön, kedvesem, hogy én ezt már nagyon unom? végezé +Lemming úr.
+– Hát jól van! felelt vállvonva a szép asszony; jövőre törölje +ki ön a jótékonysági rovatot a főkönyvéből.
+Mintha bizony egy szép asszonynak csak egyféle kulcsa volna a +férje Wertheim-szekrényéhez, mely, mint minden reklám hirdeti, tűz- +és betörésmentes.
+Lemming úr bátran perbe idézheti a szekrénygyárt. Az övé nem +betörésmentes.
+Félév múlva megint így szólt Lemming úr a feleségéhez:
+– Asszonyom! Hallotta ön hirét Persigny grófnénak? Bizonyosan. +Olvasott ön valaha a mi Metternich herczegnőnkről? Kétségtelenül. +Hát Rothschild baronesseről nem meséltek önnek valamit? – úgy +hiszem, igen. No hát ez a három legelegansabb úrnő Európában nem +küld a férje nyakára annyi selyem- és pipereáru-árjegyzéket, mint +kegyed, kedvesem, egymaga. Én azt hiszem, hogy kegyed mindennap +háromszor öltözik selyembe és csipkébe, s kétszer egy öltönyt soha +sem vesz fel.
+De bizony egyebet is hisz Lemming úr, azt: hogy szeretett +hitvese fel sem veszi azokat a drága tárgyakat, hanem azt a +sajátszerű üzletet folytatja, hogy az egyik helyen megveszi a +czikkeket, a hogy adják, a másik helyen meg eladja, a hogy veszik, +s így jut pénzhez. Az árjegyzéket fizeti a férj, ki ez üzlet +mellett száz perczentet veszít. Hanem ezt nem merte kimondani +Lemming úr.
+Malvina azt felelte rá:
+– Ugy-e bár az ön előtt megfoghatatlan, kedves barátom?
+– Sőt nagyon is megvannak róla a saját fogalmaim. Tudom én, hogy +ennek így kell lenni, s ha ön törvényes -240- nőm nem +volna, azt mondanám: méltóztassék azért a gyönyörért, hogy önt +enyimnek mondhatom, engemet magával együtt tönkre tenni. Ez +fashion. Hanem miután törvényesen családi egységet képezünk: +kénytelen vagyok önnek azt az időpontot jelezni, a melyben +életkérdés a «ház»-ra nézve, hogy az asszonyság egy kis ideig +szüntesse meg a kiadásait.
+– Csodálatos időpont lehet az! Épen az ősz beálltával. A saison +kezdetekor. Van önnek belátása? Van a világon férj, a ki ilyen +ajánlattal lepje meg a nejét a saison elején? Nem bánom: a bőjtben, +tavaszszal, ha falura megyünk, eljárok egy crépe-ruhában hat hétig, +s ha akarja, nem tartok cselédet. De most egyáltalában lehetetlen +az ön parancsára ügyelnem, kedves barátom.
+– Arra pedig ügyelnie «kell», kedvesem! Tudja? Azt mondom, hogy: +kell! Most oly válságos ügy kezdetén állok, a melyben minden +rendelkezésemre álló összeget a mérlegbe kell dobálnom, egyiket a +másik után, hogy a serpenyő nyelve felém hajoljon. Szó van nem +kevesebbről, mint egy millióról. Egyszerre éktelenül gazdagok +lehetünk; de minden erőnket meg kell érte feszítenünk. Oly küzdelem +ez, a minőnél a financierek feleségei zálogba szokták vetni +ékszereiket, ezüstneműiket, eladják lovaik, csipkéik feleslegét, +hogy férjeiket diadalra segítsék. Én mindezt nem kivánom öntől; +csupán azt, hogy nekem három hónapig egyetlen egy árjegyzéket se +küldjön a pénztáramhoz.
+– Hát hova küldjem?
+– Szinte feleltem rá valamit. Tehát egész világosan és +határozottan megmondom önnek, hogy az én pénztárnokomnak rendelete +van tőlem, három hónapig semmit, de semmit sem fizetni ki az +asszonyság helyett.
+Malvina nagyot kaczagott rá.
+– Hát jól van, édes Lemming! Azért jó barátok maradunk.
+– Elhiheti ön, hogy az nekem legforróbb óhajtásom. -241- Én önt +véghetetlenül tisztelem; hódolattal környékezem. Épen azért nem +mulaszthatom el önt arra is figyelmeztetni, hogy az osztrák +törvények szerint egy nő igen kellemetlen helyzetbe hozza magát, a +kinek a férje nem fizeti ki az adósságait.
+Ezért még jobban kikaczagta Malvina.
+– Jól van, édes Lemming; ne féltsen ön engem semmi nemzet +törvényeitől!
+De bizony azt Lemming maga is tudta, hogy nem látott még ember +se osztrák, se franczia, se más nemzetbeli delnőt az adósok +börtönébe jutni, ha annak a delnőnek – szép szemei voltak.
+Hiszen tulajdonképen nem is akart egyebet tudatni Malvinával, +mint azt: hogy kedves barátném, te eddig végtelen genialitást +fejtettél ki az én belügyeim zavarba hozására; nagy kár volna a +világra nézve, ha azt a szép talentumot a külügyekben is nem +érvényesítenéd. Rabolj már másutt.
+Vagy talán azt, hogy:
+«Raboljunk együtt».
+… Egy millióról van szó!
+Ugyan ki hajigálódik itt úgy a milliókkal?
+Ne felejtsd el regényiró, hogy osztrák koronaország földén +jársz, a tízkrajczáros állam-pénzjegyek országában a hol még a +miniszter is a szájára üt, mikor ezt a szót kimondja: «egy millió», +s utána teszi «uram bocsá’»; s a hol egy milliót érő földbirtok +urának nincs tíz csengő pénz a zsebében; s még azt mondani ki, hogy +egy millió van nyerni való! Ah! ez túlmegy minden poetica licentia +határán; beszélj inkább halfarkú kisasszonyokról, vagy tedd át +Belgiumba, vagy Észak-Amerikába a regényed szinhelyét.
+Pedig valóban és voltaképen egy megnyerni való millióról van +szó. Egy kerekre vert millióról, a mit csak be kell seperni +valakinek. Valakinek, a ki előtt a roulette golyója megáll. +-242-
+A játékasztal egy nagy puszta ország.
+Egy háromezer négyszög mértföldet meghaladó térség, melyen +nincsen egy foltnyi zöld.
+Az idén nem termett rajta semmi.
+És jövő esztendőre megint ilyen kopár fog az lenni, mert az idén +nem vetnek bele semmit: mert nincs.
+Úgy fog járni, mint köves Arábia, mint a Holdhegyek vidéke, mint +a Palmyra hazája, melyek a föld paradicsomkertjei voltak egykor; +most pedig sivatag puszták, napi járó földre, embertől és állattól +lakatlan holt vidékek, paloták eltemetett romjaival az úttalan +avarban.
+Az államhatalomnak ezt a sorsot mégis csak baj lenne bevárni +azzal a phlegmával, a mivel más itt termő bajok elmultát igyekezett +végigbőjtölni.
+Elhatároztaték legnagyobb irányadó körökben, hogy az inséges +népnek egy millió mérő vetőmagot kell kiosztani – kölcsön, hogy +földjei parlagon ne maradjanak.
+Tehát egy millió mérő vetőmagot kell előteremteni: gyorsan, +pontosan, azt helybe küldeni, kiszolgáltatni; haladék nélkül, mert +az idő sürget; itt az ősz, minden nap drága, megfizethetetlen; az +esős idő beállt, a föld megázva: épen most volna szükség. +Tanakodásra nincs elvesztegetni való óra.
+Ki állítja elő az egy millió mérő vetőmagot?
+Természetesen annak az ajánlata lesz elfogadva, a ki +legelőnyösebb feltételek alatt vállalkozik.
+Legelőnyösebb feltételek?!
+Hahaha!
+Érted-e már tisztelt olvasó, miért kell Lemming úrnak minden +rendelkezésére álló összegét egybekapargatnia, hogy azokat abba a +mérlegbe dobálja, melynek ha a nyelve feléje billenik, az a nyelv +azt mondja: tied a millió?
+Érted-e már, miért vetik zálogba a financierek feleségei +ilyenkor az ékszereiket, s miért nem fizetik ki a financierek a +feleségeik árjegyzékeit ez idő alatt?
+Még majd világosabban is meg fogjuk azt érteni mindjárt. +-243-
+Arról már meg lehetünk győződve, hogy az a millió valóban +megvan. Hogy az nem mythologiai csoda, nem idealis szám, hanem +pénz, frissen, a sajtóból most kikerült azon módon zöld pénz; nem +is kell hozzá semmi nagy furfangos calculus, csak egyszerű kivonás. +Négyet az ötből: marad egy. Hogyan tudja azt meg a status, hogy az +a gabona, a mit a jámbor paraszt beleszántott, beleboronált a +földébe, öt forintos tiszta buza volt-e, vagy szemetes, konkolyos, +üszögös olcsó zagyvalék?
+A föld jó titoktartó.
+Miket olvasott ez idő szerint Angyaldy úr főnöke titkos +naplójában?
+Tudjuk meg mi is.
+«Ma Lemming volt nálam délelőtt.
+Beszélt sokat az országos vetőmag-kölcsönről.
+Elhiszem, hogy azt szeretné megkapni nagyon.
+Tőlem az igaz, hogy sok függ; de nem minden.
+Egy szavam az irányadó körök előtt oda döntheti a mérleg két +egyenlő serpenyőjét, a hová kivánom.
+Csak hogy tartok tőle, hogy a mérleg serpenyői nem egyenlők. +Egyik vállalkozóban több lelkiismeretesség van, mint a +másikban.
+Úgy hiszem, Lemmingben van legkevesebb.
+Ez a mostani pedig igen kényes ügy.
+Egy egész jövő év áldása, egy egész ország jóléte forog +kérdésben.
+Ez nem olyan üzlet, mint a hadsereg-élelmezés. A katona, ha +liszt helyett malomport kapott is, nem rövidült meg vele. Mentül +feketébb a kenyere, annál táplálóbb. Aztán a katonának nincs is +szája, hogy panaszkodjék.
+Hanem ha a parasztnak roszabb vetőmagot adunk, mint kell, mint a +kormány akarja, az megrontja a jövő évi termés minőségét; a paraszt +lármát üt, kiabál, deputátiót küldöz, félreveri a harangot, csunya +dolgokat csinál. -244-
+Itt nagyon óvatosnak kell lenni.
+Én Lemmingnek nem igértem semmit.
+Azzal bocsátottam el, hogy a legokosabb és biztosabb ajánlatnak +fogjuk adni az elsőbbséget.
+Délután egy katulyát küldött hozzám komornyikjától.
+Felnyitottam s egy szivartartót találtam benne.
+Levél volt hozzá mellékelve, s abban a levélben tudatta velem +Lemming, hogy ezt a szivartartót küldi nekem Malvina ajándékul a +születés-napjára.
+Kissé szokatlan gondolat, hogy valaki a saját születésnapjára +küldözzen ajándékokat másoknak.
+Felötlött, a mint a szivartartót a kezembe vettem, hogy az olyan +különösen nehéz. Húsz fiókra volt osztva, mindegyik egy szivar +számára, s azokban vékony papirba burkolt tekercsek voltak. Egyet +kivettem, felszakítottam. Kétszázötven aranyat találtam benne. Mind +a húsz hasonlót tartalmaz. Ez ötezer darab arany.
+Háromszor is végig futott testemen a hideg borzadály. Tehát már +ennyire jutottam volna.
+Tehát csakugyan azt hinné felőlem a világ, hogy nálam minden +eladó?
+Hát az volna irva homlokomra, mellemre, hogy «gänzlicher +Ausverkauf»?
+Nem! pénz embere! Még ebben az egyben csalatkoztál!
+Ha hibáztatnak mint politikust, mindig tudom magamat védeni; de +ha mint ember, mint az ország hivatalnoka hibázom: arra nem lehet +semmi mentségem.
+Majd megmutatom én ennek a kalmárnak, hogy ki lakik abban a +barlangban, a hova ő oly bizton tette be a lábát.
+Egy visszaadni való tromf van most a kezemben.
+Egyszer ő tette azt velem, hogy a pénzemet, melylyel +nagylelküséget akartam gyakorolni, egy jótékonysági közczélra +adatta velem, melyet pedig eszem ágában sem volt gyámolítani; most +én fogom őt hires emberré tenni.
+A nekem küldött pénzt átadom a magyar tudós akadémiának; egykor +kértem Lemminget, hogy irjon alá valamit -245- a hazai +intézetre, megigérte, hogy fogja tenni. E most küldött összegnek +czélját nem nevezte meg: úgy fogom azt átadni, mint általa tett +nagylelkű alapítványt.
+Még ma megirom a dedicatiót, a holnapi lapokban már olvasni +fogja.
+Ismerjen meg, hogy ki vagyok?
+Egy nappal később aztán azt olvasta Angyaldy úr a napló újabbi +lapján:
+Nem siettem el a dolgot.
+Mégis az illető tudta nélkül valami nyilvános adományt tenni, +koczkáztatott dolog volna. Hanem föltettem magamban, hogy azért +tervemtől el nem állok. Ezt az ötezer aranyat az akadémia fogja +kapni.
+Elmegyek Lemminghez, nyakára vetem a hurkot, s azt mondom neki: +«Uram, ön ma ötezer aranyot küldött hozzám. Ennek csak kétféle +czélja lehet: vagy tisztességes, vagy megsértő. Ha tisztességes +czélja van e küldeménynek, úgy az nem lehet más, mint a mire önt +felkértem. Egy hazai közintézetre teendő alapítvány. Ha pedig az +ellenkező, akkor önnek kétszer gyülik meg velem a baja: először +mint birájával, másodszor mint gentlemannel; s én mind a két +minőségben fogok magamnak elégtételt szerezhetni.»
+Ezzel a tervvel indultam el hozzá ma korán reggel.
+Készen voltam rá, hogy nem fogok semmit tekinteni. Goromba +leszek vele, mint egy hajdú.
+Izgatottságomban nagyon korán is találtam választani az +időt.
+Mikor lakosztályába beléptem, a komornyik azzal fogadott, hogy ő +nagysága még alszik.
+No, csak fel kell hát kelteni ő nagyságát, mert az én kicsiségem +akar vele beszélni.
+A komornyik kegyes volt bevezetni az uraság dolgozószobájába, +onnan az elfogadási terembe, s ott megkinált, hogy foglaljak +helyet, míg a nagyságos urat felöltözteti. -246-
+Jól van, gondolám, a mosdatást majd elvégzem én.
+Lemming elfogadó-szobája szomszédos Malvin lakosztályával. Egy +üvegajtó választja el a legközelebbi teremtől, s az a legközelebbi +terem arról nevezetes, hogy egyik falát egészen egy rámába foglalt +velenczei tükör-táblák képezik, mikből rézsút tekintve, végig látni +a szomszéd ebédlőn, melyet egy függönyös boltozatív választ el +másik szobától.
+Nagyon jól ismerem már e szobákat.
+Abban az utóbbiban szokott Lemming díszebédeket adni.
+A mint ott unatkoztam a várakozásban: egyszer női hangokat +hallok a harmadik teremből. Halk beszélgetés volt, miből nem +lehetett kivenni semmit.
+A halk beszélgetést később egy előttem ismeretes csengő női hang +parancsszerű rövid felkiáltásai váltották fel, kisérve egymást +felváltó lábdobbantásoktól, és összecsiszszenő vítőrök sajátszerű +zenéjétől.
+Néha egy-egy vissza nem fojthatott vihogás szakította félbe a +hangokat, másszor mintha két nő egész haragban zihálna forró +lélekzettel, de a melyet megint oly hirtelen váltott fel egy-egy +kitörő kettős kaczaj, a diadal és meglepetés kaczaja egyik és másik +részről.
+E kaczajban már ráismertem Malvina hangjára az egyik +részről.
+Át akartam nézni az ajtón. Nem lehetett, sűrűen le volt az +függönyözve, vastag, átláthatatlan damaszt-szőnyeggel.
+Az ajtó pedig túlfelől volt bezárva.
+Hanem egyszer észrevettem, hogy a baloldali függöny egyik széle +fenn van akadva a felfogó fogantyú arany czifrázatában. Erre nem +ügyelt az, ki a túlsó szárnyát még egy gombostűvel is odatűzte az +ajtóhoz, hogy félre ne lebbenjen. Az a terem, honnan az ismeretlen +jelenet hangjai jöttek, jobbfelül esett.
+Pedig épen ezen a baloldali nyiláson át bele lehetett látni az +átelleni üvegfal tükrébe, s abban az egész szomszéd terem, mint egy +nyitott szinpad volt végig nézhető. -247-
+Leskelődtem.
+Mi volt az?
+Egy jelenet az olympi szinjátékokból.
+Két hölgy-alak állt egymással szemközt, rövid, térdig érő +ruhákban. Az egyiknek megyszín vörös ruhája volt és rózsaszínű +selyem harisnyája; a másiknak sötétkék ruhája, és zergeszín +harisnyái. Mindkettő keblét szarvasbőr mellvért takarta, piros +kivarrott szívvel balfelől; arczaikat rostély-álarcz fedte. +Malvinára ráismertem alakjáról. Ő volt a piros ruhás.
+A két hölgy fleuret-vívást gyakorolt. A karcsúbb alak, a kék +ruhás, volt a mester.
+Eleinte a tempókat gyakorolták végig. A kék ruhás mondta +fenhangon, mi következik, s engedte a döféseknek a keblén levő +piros szívet találni, s a magas terznél, quartnál az arczán levő +rostélyt. Azután ugyanazon döfések elhárításaira tanítá a piros +ruhást, hogyan kell hirtelen átmenni a primből a quartba, a vítőr +erejével az ellenfél vítőre gyöngéjét elfogni, s a parádból a +döfésbe átmenni; a contraparaddal az ellenfél kardját megkerülni, +vagy egy vigyázatlan fogása alatt a rapiert egy hatalmas battute-el +kiütni kezéből.
+A két hölgy alak oly csodaszép volt e játék alatt! A piros ruhás +minden mozdulata az amazon-királynőkre emlékeztet; karjainak +gömbölyű hajlásai, vállainak ideges emelkedése; karcsú derekának +párduczszerű vonaglása; telt csipőinek kihívó daczossága; s azok a +szoborszerűen szép lábak, miket térdig enged látni a vívó-öltöny: a +mesék tündérhősnőinek egyikét rajzolák elém; míg ellenfele, a kék +ruhás, egy karcsúbb, ifjabb alak, még nem bírt a nőiség telt +idomaival, inkább úgy tünt fel, mint egy küzdő Mihály angyal.
+Az iskolát végiggyakorolva, átmentek a szabad vívásba; ekkor +aztán a piros ruhás mozdulatai egész szenvedélyességet árultak el, +oly szenvedélyt, a milyen csak egy nő tagjait mozgathatja, a kinek +kard akadt a kezébe. A kék -248- ruhásnak elég dolga volt az +össze-vissza járó döféseket mind felfogni; egyszer aztán úgy +összekerültek, hogy térd térd ellen, mell mell ellen feszült, a két +vítőr markolatnál keresztbe akadván; mire a kék ruhás hirtelen +balkezével marokra kapta vítőrét, s szuronyként szegezte a piros +ruhás mellére.
+A piros ruhás hangosan felsikoltott, csiklandós volt, ha a tőr +hegye érte; még nem szokott hozzá; s aztán csak folytatta a +kaczagást.
+– Ön ezt nekem sokszor tanította már; de nekem mindig későn jut +eszembe, mikor így összekerülünk. – Pihenjünk meg egy kissé.
+Azzal levette arczáról a sodrony-álczát, s leveté a plastront +kebléről.
+Óh! milyen szép volt e pillanatban.
+Arcza a küzdelem hevélyétől kigyúlladva, szemei titkos +delejességtől szikrázók, egész termete egy élő, tündéri +villanytelep; a ki e perczben hozzáért volna, tán szikrákat idézett +volna ki belőle.
+A gyönyörtől túlcsapongó jókedv sugárzott róla. Kaczagott, +tapsolt, nem bírt magával. Jó kedvében leveté magát a zongora +előtti székre, s elkezdett rajta verni egész czigány-művészi hévvel +egy ismeretes spanyol tánczdallamot, a seguidillát.
+– Nem tánczol ön rajta? kérdé, fejét hátravetve, a kék +ruhástól.
+Az is letette álczáját. Úgy tetszik, mintha láttam volna ez +arczot már valahol; de nem emlékszem rá.
+– Nem, asszonyom; én nem táczolhatnám! felelt a kék ruhás, +félig-meddig mosolyogva.
+– Úgy hát üljön kegyed ide, s verje ezt a dallamot; mert én +tánczolhatnám.
+A kék ruhás hirtelen helyet cserélt vele; míg Malvina a terem +közepére szökött s elkezdé tánczolni azt az észbontó spanyol +tánczot, a miben minden csáb ki van fejezve, a mire egy nő képes; +és járta azt azzal a bohó -249- szabadsággal, a mire feljogosítva +érzik magukat a nők, mikor azt tudják, hogy csak női szemek látják +őket.
+Ez oly tünemény volt, a minőre Faust eladta lelkét az +ördögnek.
+Az én szivemben tűzi veszélyre doboltak.
+Ez a nő, ez a hideg arczú nő, pazarolta a csáb, a kaczérság +minden tündéri bűvészetét csupán azért, hogy egy fiatal leányt +megmosolyogtasson.
+Hiába vesztegette a bűvészetét. Az a fiatal leány a zongáránál +végignézte az egész csábtánczot, mit e hölgy pajkos jókedvvel járt +magának, a tükörnek és ő neki, s még csak el sem pirult rá az +arcza.
+Malvina egyszerre csak abban hagyta a tánczot, s felragadva a +vítőrt, oda ugrott a kék ruhás elé, s nevetve kiálta neki:
+– Vigyázzon ön! Mert én önt megölöm!
+A kék ruhás mosolyogva viszonza:
+– Nincs semmim, a miért ön megöljön.
+– Megölöm önt ezért a drága megfizethetlen kincseért: ezért az +ártatlan arczáért.
+– Nem engedem magamat! szólt a kék ruhás, s ő is fleuretjéhez +kapott, a mely a zongorára volt téve.
+Malvina nem engedett neki annyi időt, hogy a plastront és a +sodrony-álarczot feltegye; maga sem vette fel; úgy kényszeríté +fedetlenül vívni.
+A kék ruhás helyt állt a kényszerítésnek; maga felől egészen +biztos volt.
+A mint Malvina egy quart-döfést intézett felé, melylyel a +zongorának neki szoríthatni vélte a fiatal leányt: az hirtelen egy +mesteri passadeot tett a ballábával előre lépve, s míg balkezével +ellenfele vívótőrét félrehárítá, saját vítőrével egy ligamen-t +csinálva, kiütötte azt annak a kezéből.
+Malvina még akkor sem hagyott fel a tréfával. Pajkos volt, mint +egy gyermek; utána futott a szoba szegletébe elrepült tőrének, s +ismét kézbe kapta, s ismét oly hevesen támadta meg vele fiatal +tanítónőjét. -250-
+Az még mindig nem jött ki hideg nyugalmából. Megmutatta +Malvinnak, hogy mi az a theatre-coup?
+A mint Malvina egy merész second-döfést intézett melle felé, egy +hirteleni előrelépéssel megkapta Malvina jobb kezének csuklóját +balkézzel, annak vítőrét egy körmozdulattal ellenfele keblére +szegzé; s most aztán birtokában volt a vítőrnek is!
+– Ezt nevezik szinpadi döfésnek, asszonyom.
+Láttam Malvina összeharapott ajkáról, mélyen elpirult arczáról, +nedvesülő szemeiről, hogy kezd boszús lenni.
+Férfiakon is megesik az a vívás játékaiban, hogy a +lefegyvereztetésért megorrolnak.
+– Bocsássa ön ki a tőrömet! monda a kékruhásnak.
+– Nem addig, míg meg nem fogadja ön, hogy okosan fog vívni, +feltett álarczczal és melltakaróval.
+– No csak bocsássa el, ha mondom!
+– Ha meg nem igéri, hogy csak plastronnal fog vívni, eltöröm a +vítőröket s nem tanítom önt többet.
+– Jól van! Megigérem.
+A kék ruhás e szóra kibocsátá az elfogott kezet és vítőrt +fogságából. De arról már bizonyos voltam, hogy Malvina, a hogy én +ismerem, semmibe sem fogja venni fogadását. Ő tökéletes asszony. +Fékezhetetlen, semmi törvényt nem ismerő teremtés.
+Tudtam jól, hogy a mint szabadon érzi kezét és fleuretjét, +azonnal ismét rá fog rohanni a kék ruhásra.
+A fiatal leány aztán erre a perfidiára maga is elveszté +türelmét, s a fegyverszünetet megtörő tanítványnak ezúttal +megmutatta, hogy mi az az arret-döfés?
+A mint Malvina egyenesen a prim-döféssel rohant feléje, a +kékruhás hátracsúsztatta ballábát egészen, a fejét félrekapta, +jobbját second-döféssel kinyújtá, s míg Malvina vítőre az ő feje +fölött siklott el: azalatt az övé Malvinát jobb válla alatt +találta, s minthogy a nő rohama teljes erővel jött, a találó +fleuret pengéje csaknem ívet képezett, úgy meghajlott. -251-
+Erre aztán mind a ketten úgy megijedtek, hogy elhajigálták +vítőreiket.
+A kék ruhás egyszerre sirva fakadt.
+Malvina is elsápadt és lélekzet után kapkodott néhány perczig; +hanem azután magához tért, és hogy a kék ruhást sírni látta, +elkezdett rajta kaczagni.
+– Lássa ön! szólt szemrehányó zokogással a kékruhás.
+– De hát mi baj van? kérdé, hol nevetésre derülő, hol elboruló +arczczal Malvina. Mért sír ön?
+– Most én önt megsértettem! szólt a kékruhás.
+– Ah! dehogy sértett. Tréfa az egész.
+– De én tudom. Egy ilyen döfés nagyon fáj a vékony ruhán +keresztül.
+– Egy cseppet sem fáj; bizonyosan mondhatom. Meg sem látszik a +helye. Nézze ön bár.
+És azzal sebesen felgombolá felső öltönyét, s lehuzta azt +válláról odáig, a hol a vítőr gombja érte a keblét. Egy kerek piros +folt látszott meg azon, mint az alabástromra hullott +rózsalevél.
+– No lássa ön, semmi baj sincs. Nézzen ide. Még jól jön ki ezen +a helyen.
+A kék ruhás megnyugodott abban, a mit látott; – de nem én!
+Malvina aztán gyöngéden átölelte a leányt, és arczát arczához +szorítá engesztelve.
+– No, ne haragudjék. Nem leszek ilyen bolondos többet. Látom, +hogy nem tudok semmit. Tanulni fogok rendesen, a hogy illik. Ez az +utolsó döfés igen szép volt, mi ennek a neve?
+– Coup d’arrêt. Magyarul kardbafuttatás.
+– No, azt a kardbafuttatást jól betanuljuk majd!
+Malvina igen fel volt hevülve. Az asztalon állt egy kristály +pohár, tele hideg vízzel, oda ment inni.
+A kék ruhás jó tanácsot akart neki adni.
+– Ne igyék ön most! Az veszélyes. Egészen fel van hevülve. +-252-
+Malvina arcza egészen elkomolyúlt e szóra. Az a tekintet a mit a +kék ruhásra vetett, tele volt keserüséggel.
+– Boldog gyermek! A ki még nem tudja, hogy ez az egész élet nem +ér egy ilyen jó pohár vizet!
+S azzal fenékig ürítette a poharat.
+Ez a szava a velőmön járt keresztül.
+A túlcsapongó kedv után ez a keserű öngúnyolás.
+S engemet ennek a csodálatos mágnesnek mind a két polusa vonz. +Ha víg, ha szomorú, az nekem egyforma kín.
+… Az ajtó előtt lépteket hallottam; Lemming jött. El kellett +hagynom leshelyemet, a honnan e tündéri szinjátékot néztem +végig.
+S már most beszéljünk üzletekről, hivatalos intézkedésekről – a +ki tud – nyugodtan.
+A belépő bankár azzal fogadott, hogy nagyon örül a szerencsének, +hogy őt meglátogattam. Kérdezte, hogy minek köszönje azt?
+Egyike volt ez azon pillanatoknak, a mikben az ember lelke az +egyenlítőtől a földsarkig befut egy egész világot.
+E pillanat alatt sebesebben a villámnál kellett végigczikázni +gondolataimnak attól, a mi egy percz előtt kísértett, addig, a mi +mostan kísért; a kaczagó, könnyelmű tüneménytől a hidegen mosolygó +alakig. És azután a felszívott gyönyörtől a lelkemet nyugtalanító +utálatig: – és azután ismét vissza ez alaktól, ki kegyetlenül +lesújtani vágyik minden ízem, vissza azon másikhoz, mely a kaczagás +közepett elszomorodva mondja, hogy nem ér az élet egy pohár vizet; +és azután ismét ide, az ellenfélhez, míg végre a közöny nyugalmában +egyensúlyra találok.
+Nem fogom ez embert pellengérre állítani. Köszönje jó +angyalának!
+Hiszen Malvint szomorítanám meg azzal.
+Az összeg egy egész vagyon. Azt Malvintól venném el, ha boszúm +szavára hallgatok.
+Jól van, kegyelmet osztok ő érette. -253-
+Visszaadom a vesztegetésre adott pénzt a bankárnak, s nem +szégyenítem meg a világ előtt.
+De valaki előtt csakugyan pirulnia kellend! Ezzel a tromffal +tartozom neki.
+Mind ezt azon percz alatt gondoltam végig, a míg a bankár az +ajtótól hozzám jött és üdvözölt.
+– Kedves Lemming! feleltem neki. Ön engem valóban meglepett azon +gyöngéd figyelemmel, a mit irántam tanúsított. Kegyed tisztelt +nejének születésnapján nekem kellett volna az elsőnek lennem, ki őt +üdvözölni siessek, nem megfordítva. A szép szivartartót igen kedves +emlékül fogadom.
+– No, és a szivarokat milyennek találja kegyed? kérdé Lemming +bizalmas hunyorgással.
+Közönyös arczot mutattam.
+– Még nem próbáltam meg őket.
+Erre szörnyen elmeresztette a szemeit.
+– De tessék megpróbálni, kérem; mert kitünő szivarok, s nehogy +elajándékozzon belőlük vagy egyet, mert kár volna értte.
+– Majd megizlelem, ha hazamegyek, s estére elmondom felőlük +véleményemet. Remélem, estére szabad lesz a nagyságos asszonynak +születésnapján üdvözletemet személyesen átadni?
+– Óh! épen én akartam önt erre felkérni. Egy theaestély baráti +körben. És ha nagyságod elhozná magával a kedves Angyaldyt is, úgy +még egy whisztpartie is ki lenne egészítve.
+Angyaldyt is! Ez még jobb; ő is tanúja volt annak, mikor Lemming +engemet megalázott Malvina előtt a pénzvisszautasítással, most +legyen tanúja annak, hogyan fogom én megalázni Lemminget.
+Ezzel a tromffal tartozom mind a négyünknek.
+Tehát a viszontlátásig!
+Tervem ez volt. Elviszem magammal a nekem küldött összeget s +mikor négyen együtt leszünk, akkor en famille -254- +udvariasan lehordom Lemminget (ez az asszonyságnak is jó leczke +lesz), s visszaadom a neje előtt a pénzét, tudatva vele, hogy +fordítsa olcsóbb vállalkozásra birtokát, mint hogy hazafias +gentlemanekat akarjon rajta vásárolni. Erre a czikkre még nincs +árkelet. A vetőmag vállalatát nem bizzuk oly kezekre, a mik +vesztegetésen kezdik.
+Este elmentünk Angyaldyval Lemmingékhez.
+Malvinával találkozva, őt igen szomorúnak találtam.
+Egész este oly felötlően bánatos volt, hogy egy párszor meg +kellett tőle kérdeznem, talán migrainje van? Arra tagadólag +válaszolt, s erőtetni kezdte a jó kedvet, de sehogy sem ment; +megint csak visszaesett búskomor mélázásába. Úgy látszott, hogy +valami nagy szomorúsága van, hogy egész lelke tele van azzal a +gondolattal: ez az egész élet nem ér egy pohár vizet.
+Vacsora felett is olyan szótalan volt; oly láthatólag csüggedt +és bánatos. A mit evett, ivott, mind azt látszott vele mondatni, +hogy ez mind nem ér annyit, mint egy pohár víz, egy olyan pohár +víz, a mitől az ember meghal.
+Nekem sehogy sem akadt olyan alkalmas pillanatom, a melyben azt +a tárgyat, a miért idejöttem, előhozhatnám.
+Ennek a bánatos arcznak mondjak-e sértő gorombaságokat? Nem +visszaborzad-e valaki attól, hogy egy fájó sebet megüssön?
+Malvina búskomolysága engemet is levertté tett. Mindenki tudja +azt, minő léleknyomás van egy panasztalanul búslakodó női arcz +látásában. S ha ez arcz a mi kedvesünk arcza; s ha ez arcztól meg +kell válnunk, a nélkül, hogy jogunk volna tőle megkérdeni: +«Kedvesem, mondsza, mi fáj?» Ha hidegen jó éjt kell kivánnunk neki +az elváláskor, és engedni őt egyedül távozni szobájába, azon +remény, azon jog nélkül, hogy utána mehessünk, megkérdeni: «Mondd +meg nekem, miért vagy szomorú?»
+Nem volt bátorságom őt megbántani.
+Pedig mentem ágyúk torka elé is, de ezen bánatos arczot +megsérteni több bátorság kellett volna, mint a mennyi -255- +embernek adatott. Ördögnek, vagy fenevadnak kellett volna +lennem.
+Holnap egyszerűen vissza fogom küldeni Lemmingnek azt a pénzt, s +levélben mondom el felőle véleményemet.
+Ne ült volna csak az a nő ott velünk szemközt!
+Eddig olvasta Angyaldy főnöke naplóját; a míg azt éjnek idején +az irányadó egyéniség felhivatta magához.
+Az irányadó egyéniségnek tudniillik az a mulatságos szokása +volt, hogy ha éjjel nem tudott aludni, felhivatta magához a +főhivatalnokait, a tanácsosokat, a rendőrfőnököt diskurálni; s ha +rossz kedve volt, lekocsikázott éjnek idején a sajtóhivatalba: +sorra fogta a hírlapok előleges átnézésével foglalkozó censori +kart, s rettenetes autodaféket rendezett közöttük, ha valami +tendenciosus czikket benne felejtettek valami ellenzéki lapban.
+Tehát Harternek, a mint a naplóját megírta, menni kellett oda +fel.
+Angyaldy persze nem várta, míg visszakerül, hanem megtudva a +megtudandókat, a mellékkulcs segélyével, felment saját szobájába +aludni.
+Másnap délelőtt találkozott ismét főnökével.
+Harter Nándor a tegnapi estélyről kezdett vele beszélgetni.
+– Lemmingnének úgy látszik, hogy nagyon rossz kedve lehetett +tegnap.
+– De én tudom bizonyosan, hogy rossz kedve volt.
+– Vajjon mi baja lehetett neki?
+– Én az okát is tudom, hogy miért volt rossz kedve.
+No, no! Mikor Angyaldy úr annak az ő hármas lakat alatt tartott +szájának megengedi, hogy elmondjon valamit, a mit még a kérdező nem +tud!
+– S ön tudná, hogy mi szomorúsága van Lemmingnének?
+– Véletlenül tudtam meg; Lemming ügyvédjétől, a ki jó barátom. +-256-
+– Tehát már ügyvédszájra került a dolog?
+– Igen, mert pénz és perbefogás körül forog.
+– Ah! képzelem: Malvina megint sok adósságot csinált, s a jó +Lemming ki akarja őt ebből a betegségéből gyógyítani.
+– De egész komolyan hozzáfogott a kúrához; pénztárnokának kiadta +a rendeletet, hogy az asszonyság semmi árjegyzékét se fizesse +ki.
+– Most a sok divatárus aztán nyugtalankodik.
+– Sőt fenyegetőznek, hogy beperlik az asszonyságot.
+– No, azt Lemming nem engedi.
+– Bizony nem tudom én. Agyafúrt ember.
+– Egyébiránt nálunk nincs személyfogság adósságért.
+– Ma nincs, holnap lehet: tetszik tudni, hogy a pesti +nagykereskedők ostrom-petitióval készülnek a miniszteriumhoz, azt +állítva, hogy ennek a sok napirenden levő bukásnak mind az az oka, +hogy az adósokat nem börtönözik be; s a miniszteriumnak «most» csak +egy ív papirosába kerül egy új törvényt alkotni a számunkra.
+– Csak hogy odáig még jó messze van.
+– Messze annak, a ki elég phlegmával bír a hitelezőnek semmi +nógatása által magát fel nem veretni fektéből, hanem végigvárni az +egész törvényes hadjáratot, minden perorvoslataival. Csak hogy +Lemmingné nem bírt ezzel a nyugalommal, s a legelső kereplő hangra +fel hagyta magát riasztatni. A mint egy hitelezőjének eszébe jutott +a «Pester Lloyd» nyilttér rovatában a jól ismert figyelmeztetést +közzétenni: «Frau M… von L… werden aufgefordert, hogy tudvalevő +tartozását fizesse ki, ellenkező esetben az egész nevét +kinyomatjuk», Malvina megijedt a botránytól, s a legközelebbi +pénzzel, a mi a kezébe akadt, sietett betömni minden hitelezőjének +a száját, részletfizetésre kötelezve magát.
+– No azok hát legalább egy hónapig el vannak ringatva; addig meg +majd csak változnak az idők.
+– Csak hogy ez által még kényesebb helyzetbe hozta -257- magát; +mert az a pénz, a mivel a lármázók torkát bedugta, nem arra a +czélra volt szánva. Azt ő ama jótékony női egylet megbizásából +gyűjtötte az inségesek számára, melynek maga is bizottmányi +tagja.
+– Ez már baj! Ez már átkozott nagy könnyelműség.
+– Lemmingné persze azt hitte, hogy erre a pénzre egy pár hónapig +nem lesz szüksége az egyletnek. Az azonban látja, hogy a nyomor már +a nyakunkba szakad, úton-útfélen lézengnek az éhezők, s rögtön meg +akarja kezdeni az ingyenleves-főzést, s sürgeti a tagjainál levő +pénzeket. Lemmingné megmondta férje ügyvédének, hogy milyen +galibában van; s Lemming erre is vállat vont s azt felelte rá, hogy +nem segíthet rajta.
+– De hiszen ha azt megtudják, hogy ez az asszony elköltötte a +jótékony czélra adott összegeket, az éhezőknek szánt falatok +filléreit, örökre semmivé van vele téve.
+– Ezt is mondta az ügyvéd Lemmingnek; erre is azt a feleletet +kapta, hogy nem lehet rajta segíteni. Úgy látszik, Lemmingnél +valami olyan nagy válság forog fenn, melyben az asszony hitele nem +nyom semmit.
+Harter ismerte ezt a válságot jól.
+– És mennyire mehet az az elköltött összeg?
+– Az ügyvéd azt mondta, hogy öt ezer forinton túl.
+– Van nekünk pénzünk?
+– Kevesebb a semminél. Azt tetszik tudni, hogy az idén nem +termett semmink. Mindennel tartozásban vagyunk, a mit fizetnünk +kellett volna. Csupán méltóságod állásának köszönhetjük, hogy +embereink nem zúgolódnak. És egy egész évig nemcsak semmi jövedelem +nem jön be méltóságod hivatali díján kívül, hanem még a felett az +egész külső gazdaságot pénzen vett kenyérrel, pénzen vett szénával, +szalmával kell végig kitartanunk. És én nem tudom, miből?
+– Ah! Egy Harter néhány ezer rongyos forintért még nem akadt meg +soha.
+– Nem eddig. Mert kezünkben voltak az állampapirok, -258- a mik +Elemér örökségét képezik; most azonban, hogy az úrfi pert indított, +ezek birói zár alatt állanak, s ezeket nem adhatjuk szokás szerint +kézi zálogba. A bank senkinek sem hitelez Magyarországon, még az +eddigi váltókat sem prolongálja.
+– Hát a bankárunk?
+– Az a bizonyos? A kinek huszonnégy perczentet fizetünk a +váltóinkért? Az a legnagyobb könyörgésre szelídült meg odáig, hogy +az eddigi kölcsönöket harminczhat perczenttel tovább is nálunk +hagyja. Új kölcsönről azonban hallani sem akar. Minden garasára +szüksége van. Egy bécsi consortiummal van valami nagy +vállalata.
+– Miféle vállalat lehet az?
+– Azt is tudom. Több bécsi consortium concurrál azért az egy +millió mérő vetőmag kiállításának elnyeréseért.
+– De hát minek oda a pénz? A kormány maga adja rá a pénzt annak, +a kit meg fog vele bízni.
+– Hm! Vannak előleges kiadások ilyen eseteknél.
+Harter sehogy sem akarta elérteni, hogy miféle kiadások lehetnek +azok?
+– Micsodák?
+– Hát szekérkenőre, borravalóra.
+– Szekérkenőre, borravalóra?
+– Biz arra! «Wer schmiert, der fahrt!» Ezt tartja a bölcs német +közmondás. Aztán a borravaló olyan dolog, a mit nemcsak az +előszobában vesznek el, hanem a salonban, a bureauban, a boudoirban +– még az audiencziateremben is.
+Harter Nandor ajkai körül ideges rángások mutatkoztak. Az ő +audienczia-teremében is ott feküdt az ilyenforma borravaló.
+– Hát bizony ezt a jó bécsiek értik. És miután nagyon jól értik, +kétségtelen, hogy ők fogják elnyerni a megbizást az egy millió mérő +vetőmag iránt.
+– Ön azt hiszi? Csak hogy másoknak is van még abba beleszólójuk. +-259-
+Angyaldy nem folytatta a discursust; látott a levelezései +után.
+Főnökének mai napról szóló naplóját akár el se olvassa. Előre +diktálhatná azt magának, a mit az most magában beszél.
+«Ah! tehát a bécsiek! Ismét az a kapzsi Bécs! Itt is a magyar +elől akarják elkapni a konczot! A mi kereskedelmünk rovására +akarják a bécsit protegálni? Ezt már nem engedjük. Szeget szeggel! +Hazám véres verítékét nem engedem az idegen által +kiszivattyúztatni»… Et sic porro! stb.! stb.!
+Harter Nándor bele fogja magába disputálni, hogy tiszta hazafiui +kötelességet teljesít, midőn a hazai Lemminggel kiütteti a +nyeregből a bécsi Lemmingeket.
+Másnap reggel azt mondta Harter Angyaldynak:
+– Én szerencsésebb voltam, mint ön. Kaptam kölcsönt. Itt van +ezer darab arany. Vigye ön valamely bankárhoz felváltani.
+Azután 12 órakor elment Malvinához látogatóba.
+– Hallottam, hogy kegyed az inségesek számára gyűjt kegyes +adakozásokat.
+Malvina arcza e szóra elsápadt.
+– Engedje meg, hogy én is járuljak ez összegekhez, s a kegyed +ívére írhassam fel ezt az ötven aranyat.
+Malvina előadta az aláírási ívet, s Harter beirta az ötven +aranyat, azokat egy papircsomagba burkoltan az asztalra letette, s +azzal eltávozott.
+Malvina hirtelen fölvette az egész csomagot s sietett vele a +jótékony egylet pénztárához. Ez az adomány jókor jött. A míg az +elfogy, addig a többiért majd elvárnak.
+Ott megmutatta az aláírási ívet, átadta a csomagot, s asszonyi +fensőbbségi tudattal mondá a pénztárnoknak, hogy addig is vegye át +ez összeget, míg többet hozhat. Sok nincs még befizetve az +aláirottakból.
+A pénztárnok kibontotta a csomagot, összehasonlította +-260- az ívvel s azután – visszaadott belőle +Malvinának öt darab ezerest.
+Malvina elbámúlt.
+Hanem azután hirtelen eszére tért, hogy el ne árulja +bámulatát.
+Az aranyakat takaró papir öt darab ezeres volt.
+Most vette csak észre, hogy mit hagyott nála Harter?
+Ezt már most visszautasítani is késő lett volna.
+– Oh! igen. Az az én saját pénzem. Észre sem vettem, hogy mind +együvé volt csomagolva.
+Boldog úrhölgy, a ki észre sem veszi, hogy öt darab ezerese hol +hentereg?
+Ezen már segíteni nem lehet. Szerencsétlenség biz az. Baleset! +De valahogy csak eltűri az ember.
+Úgy látszik, hogy Malvinának huszonhetedik születésnapjával igen +szerencsés éve kezdődött. Néhány nap mulva Harter látogatása után +Lemming úr nagylelkűségtől ragyogó arczczal sietett nejéhez és +tudatá vele, hogy a kényszerített vesztegzár megszünt: most már +ismét rendelet van adva a pénztárnoknak, hogy ezentúl az asszonyság +árjegyzékeit fizetheti. Ámbár ugyan csak egy harmadrésze sikerült a +vállalatnak, mert kétharmadrészt más versenytársaknak kelle +átengedni; de még ez is elég, hogy magunknak megengedjük azt, hogy +urak legyünk.
+Malvina nem tagadhatta meg magától azt az elégtételt, hogy azt +ne felelje Lemming úrnak:
+– Köszönöm, már nem veszem igénybe a szivességét!
+Hát Lemming úr annak még jobban örült.
+A kivívott sikert, mit Lemming úr fényes financz-talentumának +köszönt, pompás tánczvigalom avatta fel a feledhetlen napok közé: +jelen voltak abban a kitünő celebritások s a főváros szépségei. +Valamelyik helyi lap közölte is a toilettjeiket, s a menű franczia +étlapját. -261-
+Megbocsát a tisztelt olvasó, ha most egyidőre lekantározom a +pegazust, s elkezdem azt vezetni fékénél fogva a megtörtént dolgok +tarlóin keresztül.
+Tele van ez a tarló tövissel és virággal: tövissel, mely még +most is sebet ejt, s virággal, mely még most is illatos.
+Egy borzasztó tél áll előttünk; nem a képzelem: az emlékezet +előtt.
+Nincs emberi phantásia, mely egy új vonást tudjon hozzáadni azon +borzasztó képhez, a mit a tények jegyzetei apróra kirajzoltak.
+Csak azt szedem sorba, a mit az akkori tudósítások +egybehalmoztak.
+Több mint két millió embernek nem volt egy falat kenyere a tél +kezdetén. Az egész alföldön egyedüli tüzelő szer a szalma; tehát +fűtőszere sem volt; házi-állatjain rég túl adott; hitelbe nem +kapott senkitől.
+Hogy kenyeret kaphasson: elvesztegette ágyneműit, butorait, +utoljára öltözetét. Ha vevője akadt, eladta házát, eladta telkét, +annyi árért, a mennyi elég volt családját az éhhaláltól +megmenteni.
+Egész falvak népsége felkerekedett, elvándorolt harmincz, +negyven, ötven mértföldnyire; a Tiszán túl: a székely földig, a +Dráváig. A házakat otthon betapasztották agyaggal; ajtót, ablakot +beraktak.
+És ha olvassátok azt a rettenetes étlapot, az «éhhalál +étlapját», a mivel szolgál azon időkből minden hírlap: azt +hiszitek, hogy az álom! Porrá őrölt tengeri csutkák, mint liszt; +keserü lapu, bogáncs, mint főzelék; a vadrepcze levele, a lósóska +gyökerei, fürészpor, a szeszgyárak mosléka, hulladékok, mik undort +gerjesztenek; ragály-tenyésztő tápszerek, miknek nyomában terjed a +fekély és a süly. Temesből azt írják, hogy ott már a kutyákat +kezdik -262- lelövöldözni és megenni; sőt egy más +helyről az van feljegyezve, hogy ott a nép agyagból készít +golyócskákat, s azokat nyeldesi; ott már a földet eszik! +Közbe-közbe aztán olvasható a kormánylapban egy-egy különös +gourmandise, ajánlva a kormányi szakácskönyvből a nép konyhája +számára: hogyan lehet eldobált csonthulladékokból és korpából igen +ízletes levest főzni. Ilyen étlappal szolgált az a rettenetes tél, +mely a fehér abroszt felteríté az ország számára. Jól járt, a kinek +ez már szemfödele volt.
+No de még erre mind azt mondta Budavára: nem nagy baj az. +Legalább megszelidül az a nyakas nép. Ni, hogy tud könyörögni +mostan!
+Azért csak nem hal meg senki éhen. Mert ha egynek nincs, van a +másiknak: ha nem kap tőle, majd lop tőle Az urak bánják meg. Ezek a +nyers, nyakas földesurak, a kik nem akarnak meghódolni az állam +mindenhatóságának. Remegnek most! Mert ha oda nem adják az utolsó +fillérüket is az éhező népnek, az megeszi őket magukat. Hadd +remegjenek! Hadd egyék meg őket!
+És azok oda is adták. A hol az inség árterén nemesi udvartelek +volt, a hol papi jószág volt: rajzott ki s be ottan a nép. S az +éhező nép oly szelid volt, oly bánatosan önmegtagadó, hogy nem +követelt, nem zajongott, nem rabolt. Két millió koldus között nem +volt tolvaj.
+Hanem egyszer azután az udvartelkek hambárai is kifogytak; a +zárdák, a szerzetek pinczéiben sem volt semmi kiosztani való: a +megnyomorodott vidéken nem volt már úr!
+Hanem azt nem hitte senki. Legkevésbbé az irányadó körök.
+«Firlefáncz!» «Nem látott még senki éhen meghalt embert +Magyarországon».
+Egyszer aztán bekövetkezett, hogy azt is lásson valaki.
+Nem valami lázító rebellis, ki szereti a hatalmasokat rágalmazni +– egy derék ájtatos zárdafőnök írta meg a legszelidebb kormányhű +lapban azt a hírt, hogy Szolnokban -263- egy családapa meghalt +éhhalállal. Harmadnapon ujra írt ugyanazon kegyes papi személy, +hogy ma ismét három áldozata van az éhségnek: egy anya, ki +összekoldult falatjait folyvást gyermekei között osztá ki, maga +meghalt éhen; egy szorgalmas kézműves, ki koldulni szégyelt, hat +napig nem evett, a hetediken meghalt; egy más kézműves családapa, +ki gyermekeinek nem tudott enni adni, hogy ne lássa kinlódásukat, +felakasztotta magát. A többi nép látja már, hogy nincs kitől +koldulni: nem sír, nem zugolódik, hanem csak kifekszik az ajtók +elé; eldülöng az utczán; jár csoportostól, mint búcsunapján; +odamennek papjaikhoz a halotti szentségeket felvenni, s aztán +járnak végig az utczán, temetési zsolozsmákat énekelve!
+Mintha arczul vágtak volna minden embert ezekkel a hírekkel. +Mint az itéletnapi szemrehányás hangzott az mindnyájunk lelkén +keresztül, kiknek még egy fölösleges pénzünk van s nem sietünk azt +küldeni haldokló népünk segélyére.
+Semmit sem csodálkozom rajta, hogy maguk az irányadó körök is +éreztek valamit ez országos arczulüttetés pirjából; s egészen +megmagyarázhatónak találom azt a kedélyállapotot, melyben Harter +Nándornak meghagyatott, hogy az esetről szigorú vizsgálatot +vezessen; mely vizsgálat azon megnyugtató helyreigazítást +eredményezte, hogy a kormány parancsára sírjaikból felásott +halottak a kormány orvosai által felbonczoltatván, kiderült, hogy +azok ugyan teljesen nélkülöztek minden tápszert napok óta, de azért +még sem úgynevezett éhhalállal, hanem csupán orvostanilag correct +kifejezésü «végelerőtlenedés» következtében haláloztak el. És +azontúl rendelet adatott ki a községek jegyzőinek, hogy ha még +valamelyik azt meri a felküldött tudósításában állítani, hogy az ő +falujában valaki meghalt éhen: rögtön elcsapatik, becsukatik. A +szerkesztők pedig értesíttettek, hogy a melyik egy éhen meghaltról +említést tesz a lapjában, bizony maga is részesülni fog a kormány +kenyerében, a mit tudniillik a rabok -264- kapnak. Mely erélyes +intézkedések folytán természetesen emberi lehetetlenség volt +valakinek éhen meghalni az országban.
+A rémzaj azonban felkölté az alvó közszellemet.
+«Segíts magadon!» ez lett a jelszó.
+Még mindig semmi költeményt nem kell felidéznem: a múltnak +fényes adatai beszélnek.
+Minden városban, minden faluban, hol boldog emberek laktak, +egyszerre felhangzott a buzdító szó: oszszuk meg boldogságunkat +azokkal, a kik éheznek, fáznak, kétségbeesnek.
+Az ég minden cherubinjainak dolgot adott feljegyezni az Úr +aranykönyvébe a neveket és tetteket, a mik e szomorú napokat +átragyogták: a főúrtól kezdve, ki ezer mérőjével küldött lisztet, +gabonát a szűkölködőknek, a szegény kondásig, ki egész évi bérét, +ötven forintját küldé el számukra; a bájos úrnő csókjától, mely +ezer forinttal lett megváltva, a szegény paraszt szolgáló +kézszorításáig, melylyel a bazár tisztelt védasszonyának kezébe +nyomta egyetlen ezüst huszasát, melyet addig csodának +tartogatott.
+Urak és úrhölgyek elindultak végigkoldulni a városokat, inséges +honfitársaink számára; diákok és mesterlegények szedegették össze +egymás között a filléreket. Okos emberek, komoly urak, nevelt +kisasszonyok tanultak be színdarabokat, játszottak, énekeltek, +deklamáltak; a hol az nem volt, tánczot rendeztek, s mint az olasz, +ha a tarantula megcsípi, addig tánczol, míg eltánczolja a mérget: +addig tánczoltunk, míg összetánczoltuk a pénzt.
+Kinek nem maradt meg emlékében a pesti női bazár?
+Vannak álmok, a miket soha el nem felejtünk.
+Ilyen álom az, hogy volt egy keleti fényű bazár a Dunaparton, +annak két sor boltjaiban a világ legszebb hölgyei árultak csemegét, +piperét, illatszert, emléket, csecsebecsét; szépségek, kiket rang, +vagyon, szívnemesség emelt ki; s kik most ide álltak szolgálni a +közönségnek s töltögetik a -265- poharkát; tiz krajczárért a szegény +diáknak, – száz forintért az uraságnak…
+– Ugyan mire való az a nagy zaj és pénzgyűjtés? – kérdezé az +irányadó körök vezéregyénisége.
+– Én azt hiszem, magyarázá Harter Nándor, hogy ez csak álarczos +játék; bizonyos malcontens körök ezen ürügy alatt gyűjtenek pénzt +forradalmi czélokra, fegyvervásárlásra, toborzásokra.
+Harter Nándornak kellett hinni, a mit mondott.
+Amaz elégületlen körök azonban nem vásároltak az így +összegyűjtött pénzen sem fegyvereket, sem egyenruhákat, hanem +lisztet és gabonát, és miután a pénzhez nem volt már bizalma +senkinek, mindjárt in facie loci kenyeret süttettek belőle, úgy +küldözték azt ezerével, hajó teherszámra az inséges vidékekre; +népkonyhákat, közkemenczéket állítottak fel; az egyikhez az +asszonyságok, a másikhoz a táblabirák odaálltak maguk, a főző +kanállal, a sütő lapáttal; maguk merték az ételt, maguk szeletelték +a kenyeret a szükölködőknek, s dicsőség adassék a nemzetnek: nem is +halt meg azontúl éhen senki nagy Magyarországon.
+De hát az irányadó körök? Azok is csak tettek tán valamit? +Hiszen húsz millió forint országos kölcsön állt +rendelkezésökre!
+Arról, a mit ők tettek, hadd ne beszéljek én. Hadd mondja el +helyettem e birálatot a rákövetkezett évek országgyülési +naplója:
+«Nem tudjuk-e, hogy 1863-ban mily áldásdúsan osztogatta a +kormány malasztjait? (így szólt egy képviselőházi szónok) hogy hány +retortán ment keresztül az élelemszer? úgy, hogy a buzából végre +zab lett, s mikor elvetették, még ki sem kelt; a pénzek pedig +enyvesekké váltak, s nagyon kis mértékben mentek a szegény +szenvedők zsebébe, és csak azért jutottak oda, hogy az elrendelt +fináncz által rögtön visszavétessenek és oda vitessenek, honnan +ezen könyörületesség került. A visszaélések ezer neme +gyakoroltatott». -266-
+De – bocsánat.
+Most veszem észre, hogy egy baloldali tag beszédéből találtam +idézni. Ej, ej! legyünk igazságosak. Mit mondtak erre a másik +oldalon?
+Halljuk a higgadtabb hazafiak véleményét.
+Egyik így szólt:
+«Nem akarok szólani az 1863-iki visszaélésekről. Kétségtelenül +számosak voltak azok, helytelenül volt vezetve az egész, és azt +hiszem, hogy azok az emberek, a kik az éhező ember szájából lopták +ki a kenyeret, nemcsak tolvajok voltak, hanem szentségtörők is! +Teljes a hitem, hogy okulva a szerencsétlen példákon, a mik akkor +történtek, a fejedelem oly férfiakat és eszközöket fog választani, +a kik ily alávalóságokra nem lesznek képesek. És ha volna olyan, ki +erre képes lenne, hiszem, reménylem és megvárom a fejedelem +igazságszeretetétől, hogy ezeket hatalmával büntetni fogja. És +büntetni fogja őket az ország gyülése, és ha annyira eltompult +volna lelkiismeretök, hogy az nem szab reájuk büntetést és annak +kínjait nem értik, – büntetni fogja őket a nép átka!!!»
+És a ki ezt így mondta, az nem volt heves fejű lázító, nem volt +meggondolatlan ifju, nem volt képzelgő poéta: – az Deák Ferencz +volt.
+Világosiéknál is minden nap négy szegény inséges ember kapott +ebédet.
+Sokan voltak a fővárosban, kiknek neveiről hallgatnak a +hírlapok, kik titokban, senkitől nem magasztalva, szedték fel, +úton-útfélen a dülöngő éhezőket s részesíték saját kevesükben.
+Böskének meg volt mondva, hogy mikor a piaczi bevásárlásról +hazajön, négy szegény embert is hozhat magával, a kivel a család +ebédjét meg fogja osztani.
+Böske nagy örömest járt el e hivatalban. Inkább lealkudott +néhány krajczárt a kofáknál, s lelkesen beszámolt vele, csak hogy +az éhezőknek jusson. -267-
+Egy kis kedélyes önzés is volt részéről ebben a nagy +barátságban.
+Az forgott mindig a fejében, hogy lehetetlen ebben az inséges +időben az ő pufók Marczijának azt a végzetet kikerülni, hogy +orczájának kerek kidudorodásai helyet ne adjanak a sanyarú éhség +aszott redőinek. Hátha a között a sok rongyos koldus között, a ki a +Dunapartot ellepi, egyszer csak ráakad a saját Marczijára, s akkor +azt oldalba döfve könyökkel, így szólhat neki: «No lélekadta, gyere +velem. Lakjál jól!»
+Mindennap kereste Marczit; de csak nem volt az ott.
+Pedig kezdett már az egész ország koldussága a fővárosban +összecsoportosulni.
+«Lehetetlen pedig, hogy ez a Marczi most valahol bottal, +tarisznyával ne járja az országot! A ki még akkor is restelt +dolgozni és serénykedni, mikor könyökig turkálhatott a lebbencsben: +lehetetlen, hogy most, mikor a munkáért senki sem ád enni, legalább +azt az édes visszatorlást ne szerezze magának, hogy neki induljon +az okadatolt koldulásnak».
+Már hiszen itt még lehetne belőle valamit faragni. Marczi +lehetne dunavizes ember, Böske dunavizes asszony. Ez igen solid +társadalmi állás. Nincs a divatnak alávetve. Egy szamár, hat +puttony, egy talyiga, hamar be van szerezve.
+Ilyen álmai voltak Böskének, mikor a piaczra kijárt.
+Hanem Marczit csak nem lelte a koldusok között.
+Egy szép reggel, mikor épen hazatért a bevásárlásból, a mint a +konyhaajtón belép, ime, kit lát ott ülni a lóczán? A rég keresett +Marczit, meg Mihály bácsit, a hajdani öregbérest.
+Hanem Marczi szolgám épen nem volt koldusnak öltözve, sem +elsoványkodva: ellenkezőleg igen tisztességes új ruha volt rajta. +(Új ruha ebben az esztendőben, mikor a devecseri vásár elmúlt a +nélkül, hogy egyetlen egy pruszlikot eladtak volna a szabók a +sátorok alatt.) -268-
+Böske nagyot rikkantott örömében, a mint Marczit meglátta Mihály +bácsival együtt. Nagyot ütött tenyerével Marczi hátára.
+– Hát kenteket mi hordja itten? Adjon Isten!
+Marczinak már kiszaladt a száján a jónapkivánás fele, de Mihály +bácsi visszarántotta belé a szót.
+– Fiu, vigyázz! Tudod, hogy nekünk nem szabad senkinek jó napot +kivánnunk. Mert nem illik, hogy az Úr Istennek parancsolgasson az +ember; aztán meg egyik ember olyan, mint a másik. Az sem szabad, +hogy kiválogassuk az emberek közül, hogy melyiknek kivánjunk jót. +Mink nem köszöntünk senkit, se az utczán, se a házban.
+– Ejnye! kiálta fel Böske, hát ugyan miféle szerzet kentek?
+– Mi, leányom, názárénusok vagyunk.
+Böske nagyot bámult erre a szóra; sohse tudta ő, hogy mi az?
+– Bánja a kánya! Legyen kentek, a mi akar. Hanem azért üljenek +le ide a tűzhely mellé. Mindjárt szaladok egy kis papramorgóért, +itt van a szatócsboltban.
+Marczinak a szája állásáról lehetett látni, hogy biz a jó lesz: +de Mihály bácsi nagyot csóvált a fején, s megfeddé a leányt.
+– Ej, ej, leányom, hát még azt sem tudod, hogy a názárénusok nem +isznak pálinkát?
+– Hát mit?
+– Mikor megszomjaznak, vizet. Arról ismerhetsz rá a názárénusra, +hogy az nem iszik mást, csak vizet.
+– No ez hát jámbor szerzet. Azonban csak mégis üljenek le kentek +nálunk.
+– Le se ülünk leányom, mert nekünk nem szabad addig leülnünk, a +míg a dolgunkat el nem végeztük; most pedig dologban járunk +itten.
+– Dologban? ugyan mi dologban?
+– A Marczi fiam számára akarunk téged testvérül megkérni. +-269-
+– Testvérül?
+– No az názárénusul van mondva; voltaképen hát: feleségül.
+– Né te né! Hogy meg akarják kentek tréfálni a szegény ember +leányát. Mintha nem tudnám, hogy Marczi még a sorozás alatt van, s +addig össze nem ád bennünket a pap, míg a regementtől vissza nem +kerül.
+– Nincs mi nekünk semmiféle pappal dolgunk. A názárénusoknál +minden háznál a legöregebb férfi maga a pátriárka. Mi paphoz nem +megyünk, templomba nem járunk.
+Böske összecsapta a kezét.
+– Hát akkor kentek pogányok! Hát hol tanulták azt kentek, hogy +nem kell se pap, se templom?
+– A paptól tanultuk a templomban. Látod, leányom, azelőtt, a +régi jó világban, ha az ember a templomba ment, ott hallott szent +beszédeket a bibliából; ha pedig meg akarta hallani, hogy mit +rendel a szolgabiró, felment a községházához, ott kidobolták, +meghallhatta: most pedig, valahányszor valami új kormány-regula +jött onnan felülről, a papra parancsolták rá, hogy prédikáljon a +felől, mint valami üdvösséges dologról a kathedrából. Az emberek +eleinte azt vették fel, hogy elkezdtek összefeleselni a templomban, +aztán kimaradoztak a templomból, összegyültek a malom alatt; azt +mondták: minek menjünk mi amoda, ha ott nekünk a mennyország +helyett a földi pokolban mutogatják a mi üdvözülésünket? A +hatalmasok adtak ki egy kátét, annak a neve «Polgári katechismus», +ezt tanították az iskolákban. Mi volt abban a kiskátéban? Eleitől +végig az: hogy a ki az adót nem fizeti, a ki a zsandárt, finánczot +nem tiszteli, a ki az idegeneknek nem engedelmeskedik, az nem +üdvözül; hogy csak az a jó ember, a ki a maga vérét gyülöli. Ettől +aztán a gyermekek is kimaradtak az iskolából, s szaporodtak a +názárénusok. Kiki imádkozik magának otthon; s a gyerekeik ne +tudjanak inkább semmit. -270-
+– De hát aztán ki esket bennünket össze? nyilvánítá Böske +legfőbb nehézségét ez új tan ellenében.
+– Én magam adlak benneteket össze! szólt erre kenetteljes hangon +Mihály bácsi. Mert én vagyok ezen fiatal férfiunak pátriárkája.
+– Hát tud kend esketni?
+Mihály bácsi komoly mosolygással rázta a fejét.
+– Leányom, a názárénusok nem esküsznek soha. Mert senkit sem +szabad arra kényszeríteni, hogy valamit elmondjon, a mit különben +nem akarna elmondani; vagy valamit megtartson, a mit különben nem +tartana meg. Nézd meg, mi van az adó-bevallási ívre írva: «Minden +ember tartozik eskü ereje alatt bevallani igazán, mi jövedelme +van?» A názárénusokat ez tanította meg, hogy esküdni nem jó. Én +összeteszem a kezeiteket; elmondom, hogy: te Marczi már most +Böskének a férje vagy; te Böske pedig ezentúl Marczinak a felesége +vagy; s nem fizettek érte semmit.
+– Jaj, Mihály bácsi, ez nekem mégis nagyon kevés czeremónia. Így +én mégis szégyenlenék főkötő alá jutni. Nem is hinnék, hogy asszony +vagyok. Hát aztán ki kereszteli meg a gyerekeket?
+– A legvénebb a háznál. Ád nekik nevet is. A názárénusok csak +egy nevet viselnek; az apja nevét senki sem veszi át.
+– Mi a hét csodáért?
+– Azért, hogy a hagyaték miatt el ne igazodjék közöttük a +fináncz.
+Böskének nyitva maradt a szája e magyarázat után, Mihály bácsi +vette azt észre s nagy elégült ravaszsággal mondá:
+– Oh! a názárénusok vallásának mindenben megvan a maga oka. +Hiába, ok nélkül nem vettek ők be semmit. Hogy az apa hagyatéka +miatt meg ne finánczolhassák a fiut, senki sem visel mást, csak +keresztnevet; a vezetéknevét elhagyja veszni minden názárénus. +-271-
+– Hát kenteknek még mátrikulájuk sincsen?
+– Épenséggel nincsen. Azért nem visszük épen a paphoz +keresztelni a gyermekünket, hogy ne legyen beírva a nevük abba a +nagy könyvbe, a honnan ujonczozáskor csak ráolvasnak a fiatalságra, +hogy ki következik a korosztályban? A názárénusok gyermekeit nem +kapják meg: azok sehova nincsenek felírva. Hiába is vinnék el őket +katonának: a názárénusoknak tiltja a hitük a verekedést, még +káromkodniok sem szabad. Ugy-e, Marczi fiam? erről szoktunk el +legnehezebben. Azért nem szabad bort innunk, hogy a veszekedés +lelke fel ne támadjon bennünk. Ha megüt valaki, el kell tűrnünk; +nem szabad haragudni érte. Ha pedig erővel elhajtanak a háborúba, +ott sem veszi hasznunkat a német: a názárénus katonának a puskájába +megfordítva kell leverni a töltényt, hogy el ne süljön; s ha +közelít az ellenség, eldobni a puskát és elszaladni.
+Böske még a kifutó leves sziszegését sem vette észre, úgy +elbámult mindezeken.
+Valami jutott mégis eszébe.
+– De hát ha kenteknek valami bajuk van egymás között, kihez +mennek panaszra?
+– Se biróhoz, se fiskálishoz. Nálunk nem szabad pörlekedni. +Minden ember vigyázzon magára, hogy meg ne csalják. De minek is +csalnánk meg egymást? Nálunk nem szabad senkinek se gazdag +embernek, se szegény embernek lenni. A kinek többje van, mint a +mennyi szükséges, tartozik odaadni annak, a ki kevesebbel bír, mint +a mennyire szüksége van. Egyik ember nem hagyja el a másikat. +Látod, mindenütt nyomorúság van, ugy-e? s mink milyen szép díszes +öltözetekben jöttünk ide. A testvérek ruháztak fel. Minden ember +úgy híja egymást, hogy testvér. A testvéreknek nem szabad +bélyegpapirost használni, nem szabad pörlekedésért fizetni.
+– Az is a vallásukban van kenteknek, hogy nem szabad fizetni? +-272-
+– Soha és senkinek. Nekünk nem szabad sem adót, sem bordézsmát, +sem papbért fizetni.
+– Hát ha executióval keresik?
+– Akkor odaadjuk a kulcsot a hatalmasnak: itt van, nyissa ki a +ládánkat, vegye ki belőle, a mennyit akar; de mi nem fizetünk.
+– Hát a kinek adóssága van, az sem fizet?
+– Nem szabad adósságot csinálni. Egy názárénusnak nem szabad +odatenni a nevét semmi írás alá, a minek fizetés a vége.
+– De mikor szűrt, kalapot, dohányt akarnak venni, akkor csak +fizetnek talán?
+– Azt nem nevezzük fizetésnek, hanem csak cserélésnek. Cserélünk +buzát pénzért, s cserélünk pénzt kalapért. Dohányról pedig szó +sincsen. A hatalmasok kitalálták a trafikot, a názárénusok pedig +kitalálták azt, hogy nem szabad pipázni. A mi hitünk excommunikálja +a dohányt.
+– De már akkor mégis hatalmas emberek kentek! A Pista kocsis, +tudom, hogy nem állna ebbe a szerzetbe.
+– Pedig ő is velünk vagyon, és nem dohányzik.
+– De már akkor közel van az itélet napja.
+– Oh, leányom! Nem tréfa ez a mi dolgunk. Igen sokan vagyunk +mink már! minden városban ott van a székünk és lehetetlen ellenünk +valamit tenni, mert mi nem bántunk senkit; csak azt teszszük, hogy +nem látjuk és nem halljuk azt, a mit hozzánk beszélnek és nekünk +mutogatnak. Szaporodunk mink erősen, mert minden buzgó szolgája a +világi hatalmasságnak a mi apostolunk. Maguk sem tudják, de azok +viszik városról-városra a názárénusok kis-kátéját; nincs is az +kinyomtatva semmi nyelven, mégis olvassák magyarok, ráczok, oláhok, +tótok és németek, bárha olvasni sem tudnak.
+– No, ezt a bajukat végezzék el kentek a hatalmasokkal; hanem +nagyobb annál az a baj, a mit én velem kell elvégezniök. Ha már +engem csak úgy kend ád össze a -273- Marczi bátyámmal, a kinek +még majd a nevét sem hordhatom, mert ő maga sem hordja; aztán +egyszer a Marczi meglát egy másik leányt, a ki nálamnál szebb, s +akkor elmegy kendhez és azt mondja: pátriárka uram, én most meg ezt +a másik leányt óhajtanám testvérül venni: mi lesz akkor?
+– Semmi baj se lesz. Én azt a másik leányt is odaadom neki +testvérül.
+– Mi a gutát? Hát aztán egy háznál leszünk két asszony?
+– Két testvér és egy bátya. Ellenben neked is szabadságodban +áll, ha egy másik tisztességes ifjuval megismerkedel, nekem +bejelentened, hogy egy másik testvéred is támadt, s én azzal is +összeadlak.
+– S akkor lesz mindenikünknek két férje s két felesége?
+– Ez a názárénusoknál valóban így van. S azt a názárénusok nem +titkolják, sőt nagy erénynek tartják. A nemnázárénusok is +cselekszik ugyan ezt, de titkolják és bűnnek nevezik; hanem azért +szeretik tenni.
+Böske megfogta Marczi gallérját s azt súgta neki:
+– Te Marczi, valamit akarok neked mondani titokban
+Mihály bácsi azonban közbevetette magát.
+– Csak mondd előttem, édes leányom. Mert hiába mondanál neki +akármit titokban. Egy názárénus tartozik mindent elmondani a +pátriárkája előtt, és mindent elhallgatni a hatalmasok előtt, még +ha kínpadra húznák is.
+– No hát elmondom fenhangon, a mit akarok. Te Marczi, hagyd ott +ezt a bolond szerzetet: akkor rád várok, ha hat esztendő mulva +kerülsz is elő; s akkor kezdünk valamit abból, a mit megtakargatok; +de ha ott maradsz a názárénusok közt, Isten ugyse, kilöklek az +ajtón.
+– Juj! te leány, ne esküdjél oly pogánymódra! szörnyedt fel rá +Mihály pátriárka.
+– De még többet is elmondok kenteknek! szólt a leány, s +felgyűrte a két inge ujját a válláig. Azt mondom kenteknek, hogy +kentek nemcsak bolondok, hanem rossz emberek -274- is. Ha +kenteket megharagította a templomban a német kormány: az ősi +valláson kell-e azért boszút állni? Majd én olyan bolond leszek, +hogy mikor én itt a főtisztelendő úr aranyos szavait hallgathatom, +a kend szamár prédikáczióját fogom magamba bevenni! Azokat az +istenes légátusokat, azt a dicső beszédű káplánt kentek valamennyi +pátriárkájáért nem adom. A rektortul a gyereket, ha lesz, el nem +fogom; mert a ki épen csak beszélni tud, egyebet semmit, az a Bálám +szamarával áll egy rangban, az is tudott beszélni. Hogy kentek +semmi dologban sem akarnak fizetni, az kenteknek jó; de minthogy a +hatalmasok azt, a mit kentek nem fizetnek, csakugyan megveszik +másokon: tehát nem a hatalmasokat truczczolják meg, hanem más +becsületes embereket terhelnek vele. Az egész vallásukkal úgy +vannak kentek, mint az egyszeri fuvaros a kocsi-üléssel, a ki azt +mondta, hogy «németnek csinálta»; szálljon le róla az utazó, ha +magyar, annak másként csinálja meg. Mi lesz a názárénus hittel, ha +egyszer magyar világ lesz? pedig én hiszem az Istenemet, hogy lesz! +s ha akkor a magyar hazát kell ellenség ellen oltalmazni? Mit? ha +én nekem akkor názárénus volna az uram, vagy a fiam, s azt mondaná, +hogy neki tiltja a vallása a verekedést; ő nem foghat fegyert a +saját hazájáért, ő nem ölhet ellenséget: kendert kötnék rá, +guzsalynyélnek használnám az ilyen pipogya férfit, s magam venném +vállamra világ csúfjára a mangalétát. Azt pedig kereken és czifrára +kimondom kenteknek, hogy ha én valakinek hites felesége vagyok, nem +nézem: názárénus, nem názárénus? tiltja neki a hite a káromkodást, +veszekedést? de ha nekem a szomszéd asszonyra mer pislogni, s az +meg ő rá: összekáromítom a lelkét, betöröm az orrát, letépem a +kontyát, az egyiknek úgy, mint a másiknak, így szentelem fel a +názárénus kátét; átkozott Pontius Pilátusra esküszöm kenteknek!
+Erre a legnagyobb méregből hirtelen átcsapott a kedélyességbe a +bőszült amazon. -275-
+– No már most mondják meg kentek, hogy csak tréfáltak azzal az +egész názárénuskodással.
+A két férfi csak némán rázta a fejét.
+Erre Böske megint dühbe jött:
+– Micsoda? Hát igazán beszéltek? Hát te Marczi? Te egész +valósággal mertél engem feleségül kérni csak úgy esküvő nélkül? +Merted te azt? Te? Te názárénus feleségnek mertél engem +megkérni?
+Marczi hüledezve huzódott a fal felé a nagyon is erélyes +kérdések elől, s olyasmit hebegett, hogy: «Biz igen!»
+– No hát nesze! – názárénus kézfogó!
+Már akkor nagyot csattant a jobb tenyere Marczi pofáján, és a +bal tenyerének is volt még számára válasza, a mit Marczi aligha +fogadott volna már názárénusi lemondással; sőt nagyon is nézett a +csipővas felé, s közel volt hozzá, hogy minden názárénusi erénye +összeomoljon; azonban hirtelen közéjük lépett Mihály pátriárka s +így szólt a leányhoz:
+– Ne bántsd ez ifjut, leányom! ő még ujoncz; ha valakin tölteni +akarod haragodat, ime, itt vagyok én: a pátriárka. Tartom ütésed +elé az arczomat.
+Böske meg akarta mutatni, hogy vele nem jó tréfálni, s a bal +tenyér adományával Mihály bácsi orczáját tisztelé fel.
+Csak akkor hüledezett azután el, mikor látta, hogy ez a nagy +izmos ember, kit ő mint híres verekedőt ismert még nem rég idő +előtt, az arczulütésre meg sem hunyorítja szemét, hanem nagy +nyugalommal azt mondja rá: «Köszönöm, édes leányom! Ez ütés által +megkönnyítetted a magad lelkét s diadalt szereztél az enyimnek. +Legyen neked megbocsátva. És már most, hogy lásd, miként a +názárénus is tud olvasni s előadja az eldugott pénzét, ha szüksége +van rá a közönségnek: ime, én olvastam, még pedig ujságból, hogy a +te kisasszonyod (az ég áldja meg őt egykor valami derék názárénus +férjjel!) az inségesek számára pénzt gyűjt; én hát a mit eddig +szolgálatomból megtakarítottam, elhoztam: add át neki!» +-276-
+És azzal letett az asztalra ötven forintot.
+Böske elámult. Most már kezdett megijedni a félelmes embertől, a +ki a pofonra ötven forinttal felel.
+– Meg ne köszönd, mert nekünk köszönést nem szabad elfogadnunk. +A nevemet ki ne tegyék, mert azt egy názárénusnak nem szabad +híresztelni, ha valamit adott. Fiam, Marczi, kövess!
+Marczi engedelmeskedett és rá sem mert nézni Böskére, mikor +eltávozott.
+Ime, az új vallásfelekezet, tisztelt irányadó urai egy +szerencsétlen korszaknak. Egy új vallásfelekezet, melyet önök +teremtettek meg!
+Önök odafenn politikát csináltak a vallásból, s ezek idelenn +vallást csinálnak a politikából.
+Minden, a mit önök hímeztek a szőnyeg egyik oldalán, a túlsó +oldalon, mint megfordított torzalak, tünik elő.
+Minden, a mi abban őrültség, csak felelet egy őrült +kérdésre.
+Vallássá van benne emelve az a tan, hogy az egyéni jólét az élet +egyedüli czélja; a haza, a közügyek, a szabadság iránti +tartozásokért nem kell lelkesülni senkinek.
+Nem önök vetették-e el azt az átkozott magot, melyből ez a tan +felburjánzott? Nem önök irtották-e ki a haza iránti szerelmet, a +közügyekérti buzgalmat, a szabadság utáni vágyat?
+A názárénus nem lövi el a fegyvert a harczban! vallása tiltja. +Nem önök csinálták-e ezt a vallást?
+A názárénus azt mondja: «A nép ne adjon az államnak semmit!» Nem +az önök tétele-e ez megfordítva: «Az állam ne adjon a népnek +semmit?»
+A názárénus azt mondja: «Az állam nem a mienk». Nem visszhang-e +ez az erdőből az önök kiáltására: «Az állam egyedül a mienk?»
+Megcsalni, megkárosítani az államot, a hol lehet; eldugni, +eltitkolni, eltagadni előle, a mit lehet; ellenségnek -277- +tekinteni azt, s mindenütt sánczot, árkot, farkasvermet húzni +ellene: rettenetes tan! Lázadás ez a haza ellen. De a tanítványokat +itéljük-e el elébb, vagy a mestereket?
+Nem venni a családi életet semmibe! Közös birtok a szerelem! +Erény nincsen! A női szív olyan: adom, veszem. A született gyermek +csak kárvallás annak, a ki tartja, nyereség, ha születésekor +meghal. Ez a názárénustan. Gyilkosok tana! De ha az új +Malach-Hamovesh angyal kezébe venné a pallost a büntetésre, hol +kezdené el az írtást: a szalmakunyhók alatt-e, vagy az aranyos +kilincsek ajtain belül?…
+… Apropos, «arany kilincs!» Harter Nándor ez inséges esztendőben +egész appartementját újra bútoroztatta; az ócska képek helyébe +(ócska hazafiak; lásd IV. fejezet) szerzett híres művészek remekét, +drága majolica-edényeket, etrusk vázákat, celta régiségeket, római +camækat, vert ezüst műveket; szobái invitálták a belépőt csodás, +meglepő látványokkal, így szólva hozzá: «mindenüvé bámulhatsz, csak +a gazdánk szemébe ne!»
+Oda valóban jó volt nem bámulni egy idő óta.
+Tessék elhinni, csak az első lépés esik nehezen.
+Férfinak, asszonynak.
+Csak az első szégyenletes ajándékot elvenni kerül lelki +izzadságba; a többi már nem okoz fájdalmat.
+Azt hiszi a vízbe ugró, hogy hiszen majd feneket érek, s onnan +felküzdöm magamat, a mikor akarom, s kiuszom a partra.
+De csalatkozik!
+Mert nem talál vízfeneket, hanem hínárt, mely befonja és lassan +húzza lejebb, mindig lejebb, míg végkép elnyeli.
+Óh! ebbe a hínárba de sokan belefulladtak már!… -278-
+Undorodol már e légkörtől, tisztelt olvasóm? Én is!
+Fojt, elüli a keblet ez a közelmúlt emléke. Minden idegünk érzi +azt a fájdalmat, a melyben akkor betegek voltunk.
+Jer velem egy szabad lélekzetet venni. Odáig takarjuk el +arczunkat, ajkainkat, hogy a midőn egy merész röpülés után a föld +másik oldalára érünk, azt mondhassam: nézz ide és szídd tele +kebledet a levegővel.
+A mit látsz magad előtt, az egy borzasztó mocsár, melyből +méreg-illatú magános fák merednek elő. A táj sivatag, lakatlan: egy +ház sincs távol és közel. Hanem a mocsár szivárgó ereiben piros +habarék folyik, emberek vére, s e véres patakokon haldoklók +feküsznek keresztül megcsonkított tetemekkel; a távolban egy +összezúzott pallisade romjai izzanak még, fojtó bűzt füstölögve, +mely lomhán visszaszáll a földre, s kékes-barna felleg gyanánt +terül el a mocsár fölött; a rom körül elterülve, a sánczkarókról +aláfüggve, az ágyúk kerekeitől letiporva, torzalakú halottak, kik +még vonaglanak, még életet adnak a sárnak, a ködnek, az éjnek, +halálrángással, halálhörgéssel; és az egész iszonyú tájképre +sápadtan világít le az epesárga ég, a nyárnak lázápoló gyilkos +ege.
+Itt végy, óh magyar olvasó, egy szabad lélekzetet! mert ez a +hely az, a hol egy szabad nemzet a szolgaság hada felett első +győzelmét kivívta; s az a nehéz csatatéri döglelet – éltető +levegője a szabad nemzeteknek.
+Igen, itt a Potomak mocsarában verte le legelőször a föld +legelső nemzete a rabszolgaság bálványimádóit.
+A föld legelső nemzete! – Óh! édes népem: ne hizelegtess +magadnak. Lehettél volna egykor te is ugyanaz, lehetsz még tán +egykor az; de most a föld túlsó oldalán keresd. -279-
+Ez a szatócsok és kalmárok népe, melynek Isten nem adott mást, +csak földet, két kezet és szabadságot, a titánok harczát tudta +megvívni egy isteni eszméért, a rabszolgaság eltörléseért; tudott +milliárdokat áldozni szorgalomgyűjtötte vagyonából; tudott +polgárból katonává alakulni; tudott csodákat alkotni és oly +harczokat vívott, hogy a föld reszketését érezhették itt a túlsó +oldalon is. És mindezt miért? azért, hogy egy fehér ne mondhassa +azt egy feketének: «Te rabnak vagy teremtve!»
+Soha nemesebb ügyért harcz nem vívatott a földön, s soha +nemesebb ügynek diadalt nem adott az ég, mint midőn ez győzött.
+Tudatni akarta Isten a gondolkodó porszemekkel, hogy még mindig +ő az úr a mindenségben, a csillagoktól le az ázalagokig.
+Ez volt a potomaki első győzelem napja.
+Távolabb a domb mögött, az ellenséges ágyútelepektől védett +helyen van felütve a tábori orvosok ápoló tanyája. Száz meg száz +harczos hordja ide össze hordszekerén a csatatérről felszedett +sebesülteket.
+Egyik tábori ambulance mellett rögtönzött sátorban két orvos +bajlódik egy nehéz sebesülttel.
+Az ápolt harczos ifjú volt még, de sápadt arczának +elkényszeredett vonásai azon vének közé sorozzák, a kik már napjaik +befejezéséhez közelítnek. Testéről leszabdalt egyenruhái azt +mutatják, hogy előkelő tiszt volt az önkéntes lovasságnál.
+A két orvos nagy tanakodásban van egymással, hogyan fektessék a +sebesültet?
+Mert ugyanaz a golyó, mely elől bement a mellén, hátul kijött az +oldalán s kettős sebet ejtett rajta.
+– Még él! szól az egyik.
+– Csodálom, hogy lélekzetet tud venni. Semmi vért nem látni a +száján.
+– Majd megindul az, ha fel talál ébredni. Azt hiszem, a golyó a +tüdő jobb szárnyán ment keresztül. -280-
+– De az is megesik, hogy félrecsúszott, s ilyenkor körülfut a +bordák alatt, s úgy jön ki a túlsó oldalon.
+– A kémlő majd megmutatja.
+– Kár érte! Derék fiú volt. Én ismertem. Az önkéntes lovasokat +vezérelte. Valami magyarországi gentleman. Ha jól tudom, Harter +volt a neve, valami pogány előnévvel. Átkozott merész katona volt. +Rémület volt a confœderáltak guerilláinak. Éjjel-nappal háborgatta +őket. Hatodmagával is újra kezdte a harczot. A tábornok igen fogja +sajnálni.
+A sebesült fejénél ott pipázott egy öreg huszár. Valami +becsületes farmer, a kinek mindenét felégették a déliek; s aztán ő +is beállt közlegénynek.
+– Biz ez vitéz ficzkó volt! dörmögé az öreg, míg a két orvos +sondirozta a sebet. Olyan rohamot csináltatott velünk a mocsáron +keresztül, hogy azt hittem, mind ott veszünk. A nehéz lovasság +szentül beleragadt volna a feneketlen szurokba. Hanem ez keresztül +vágtatott rajta, neki az ellenség sánczvonalának lóháton; soha sem +láttam ennél bolondabb tréfát. Hanem sikerült; felmásztunk a +sánczra lovon, le is aprítottuk a kit értünk, be is szegeztük az +ágyúkat. Hogy ez hogyan történt, most sem tudom; csak azon bámulok, +hogy magam ép bőrrel kerültem vissza; ez a fiatal ember pedig csak +egy golyót kapott.
+– Hanem ez, úgy látszik, egészen elég lesz neki.
+A kémlővel való mulatságra felébredt a sebesült.
+A mint felébredt, mindjárt mosolygott.
+– Good morrow, sir!
+– Good morrow! (pedig ugyan «ivning» volt.) Hogy van ön?
+– Épen öntől akartam kérdezni, hogy vagyok?
+– Csendesen, sir!
+– Meg van kezem, lábam?
+– Mind a kettő.
+– Akkor semmi baj!
+– De egy kis baj mégis van. Ön keresztül van lőve. -281-
+– Nem érzek belőle semmit.
+– Annál roszabb!
+– Tudom, sir, mikor az ember nem érzi már, hogy fáj, akkor közel +van hozzá, hogy meghal.
+A két orvos nagyot hallgatott erre, s némán tapaszolá kötegét az +ifjú sebeire.
+– Győztünk-e sir? kérdé most az ifjú harczos, félkönyökére +emelkedve.
+– Tökéletesen, colonel! dörmögé rá a vén huszár. Az ellenség +szét van verve.
+– Akkor hurráh! kiálta fel az ifjú vitéz, s mind a két kezét a +levegőbe emelte. Hurráh, Lincoln! hurráh, Grant! hurráh, +világszabadság! hurráh!
+– Az Istenért, ne kiáltozzon ön! csitítá az egyik orvos; +kötelékei felszakadnak, a vér tüdejébe tódul, megfullad ön.
+– Hadd szakadjanak! hadd fulladjak, csak hogy győztünk! De +ordítok még egyet utoljára életemben. – Ez az utolsó lélekzetvétel +még arra való, a mit ellhallgattam eddig! Hurráh, te szent +szabadság! Hadd fojtson meg ez a kiáltás engem. Hengerítsetek le +oda a pocsétába, a mi a hóhérok vérével van tele, hadd fulladok +abba bele. Hadd hörgöm el ott utoljára: hurráh, világszabadság!
+Erre csakugyan úgy ellepte száját a vér, hogy nem kiálthatott +többet.
+A két emberséges orvos nagy türelemmel kezdé ujra az egész +elrontott munkát.
+A vén huszár ölébe vette az elalélt fuldokló fejét, s tenyerével +símogatá hideg, verítékes homlokát. Milyen kár az ilyen szép +ifjúért, hogy meghal!
+Mikor ismét magához tért, az egyik orvos azt kérdé tőle:
+– Nem kivánja ön a lelkészt, sir?
+Az ifjú régi humoránál volt ismét.
+– Köszönöm, sir, nem kell! Nem akarok én sem a pokolba, sem a +mennyországba jutni. Itt akarok maradni. -282- Nem +zsenirozom a szenteket odafenn, sem az elkárhozott urakat odalenn; +úgy is elegen vannak; szűk lehet náluk a szállás. Itt maradok. +Köszönöm a másvilágot… Majd én meghúzom magamat itt valami zúgban… +Mi kell egy olyan kis léleknek, mint az enyim?… Nyáron majd ellakom +valami harangvirág odujában,… télire meg fogok magamnak valami üres +csigahéjat,… ellakom én abban szépen… nem alkalmatlankodom én +senkinek halálom után.
+– Nincs önnek valami végső rendelkezése? Itt az idő, uram, hogy +intézkedjék ön.
+– Ne tréfáljon, uram… Az egész vagyonom nem volna elég kötélre +azoknak, a kiknek szeretnék egyet-egyet testálni.
+– Nincs önnek senkije, a ki önt szereti?
+– Majd három nap mulva kérdezze ön meg leendő laktársaimat… +azok, úgy hiszem, szeretni fognak.
+Úgy nevetett ez ötletnek.
+A vén huszárnak kellett tartania a fejét, hogy nevethessen. +Minden nevetésnél három forráson tört ki piros vére: a két sebén és +a száján.
+De mégis csak nevetett.
+– De talán szükséges lesz azonban tudatni, hogy meghaltam, +valakivel, a kinek erre szüksége van. Sergeant barátom, ön tud +írni. Legyen szíves, kérem, feljegyezni a mit mondok… Orvos urak… +köszönöm a szolgálatot, már fölösleges; menjenek önök más +életrevaló halotthoz.
+A két orvos azonban ott maradt; parancsuk volt a tábornoktól ez +ifjú megmentésére mindent elkövetni.
+A vén huszár kerített tollat és papirost, hanem tinta nem +volt.
+– Hát ez a vér mire való? szólt tréfálózva a haldokló. Mártsa +bele a tollat, azt fogják hinni, alkörmössel írt, s jobban +elhiszik.
+S iratott saját vérével levelet.
+– Czímezze ön kérem «Mister Francis Béltekynek. – -283- Írja +«mylord»-nak. Kérem… ezóta meglehet, hogy gróffá lett; nagy hajlama +volt hozzá… s ez ott most ragályos. Tehát: «Dear mylord! Tudatom +önnel, hogy a bolondos ficzkó, Elemér Harter in optima forma +meghalt; el van temetve a szélesség 36-ik, s a hosszúság 78-ik foka +alatt, huszad magával egy közös hotel-garniban… Végrendeletét, a +mit önnél hagyott, most már adassa ön át annak a bizonyos missnek. +És tudassa a missel, hogy a silány ficzkó a csatában esett el.
+E szónál alkonypír futotta el arczát.
+– Írja meg ön azt is neki, hogy tudassa a missel: hogy a silány +ficzkónak két seb miatt kellett megválnia a világtól. Egyik seb a +mellén, másik a hátán. De világosan megírja ön… hogy szemközt kapta +a sebet, nem hátulról… ezt ön megírja neki,… és a mylord elmondja a +missnek… Másként ne írja ön valahogy, sir!… Meg ne tréfáljon ön +azzal, hogy hátulról kapottnak írja a sebemet… Én nem értem a +tréfát… Ha ön engem rászedne, én boszút állok magamért… Halálom +után beállok kopogó szellemnek… Elbujok önnek az asztalfiókjába… +Bemászok a nyoszolyája szögletébe… felzörgetem, mikor alszik… Jól +van, jól, csak írja ön, a mint mondtam… Majd azután én elolvasom… +Elolvasom, nem hagyom magamat megtréfálni… Tartsa ön a szemem +eleibe… Hadd lássam, mit írt?… Óh! kedves miss Ilonka… ha ön azt +tudná… hogy én most az ön talpa alatt fekszem… nem venné el rólam a +lábát… megvárná, míg elalszom… Tartsa ön ide, sir, azt az írást… +hadd olvasom… mit írt bele?…
+A sápadt alkony még oda világított… A vén farmer a haldokló +szemei elé tartá a megírt levelet, s az rászögezte szemeit merően. +És aztán sokáig a levélre szögezve tartá szemeit; de már azt, a mi +benne volt, nem olvasta többé… Már akkor valahol ott himbálózott +egy harangvirág kelyhében, vagy kereste az üres csigahéjak között +téli szállását. -284-
+– Ugy hiszem, azt a levelet már bátran elküldhetjük! szólt az +egyik orvos, az ifjú szivére téve kezét.
+– Átadhatja ön a tábori postának, szólt a másik a huszárhoz. Ez +meghalt.
+– Ez ifjú egy missről beszélt, szólt a vén huszár; ne csatolnánk +e levélhez egy fürtöt a hajából?
+– Meg egy csipet földet arról a térről, a hol hősileg +kiszenvedett.
+Beletakartak a levélbe egy hajfürtöt és egy csipetnyi +földet.
+Három óra mulva útban volt a tábori estafette New-York felé, a +tábornok diadaltudósításával s a csatatérről írott levelekkel.
+És másnap már vitte a postahajó az oceánon keresztül a Bélteky +Ferinek írt levelet, a hajfürtöt és véres port, a mik Harter Elemér +haláláról tesznek bizonyságot.
+Bélteky Feri megkapta az amerikai levelet, mely Harter Elemér +halálát tudatá, megkapta a bizományt is, a hajfürttel és a +csatatéri porzóval s szépen eltette a fiókjába a levelet; a porzót, +meg a fürtöt kiöntötte valahová, s nem adott át semmit annak a +bizonyos missnek.
+Bélteky Feri akkor már pesti ügyvéd volt, igen ildomos ifjú. Jó +pénzkereső. Csoda módon tudta hajtani az ügyeket.
+Harter Nándor is tapasztalta ezt a jó tulajdonságát. Azt az +Elemér úrfi igényperét anyai örökének kiadása iránt veszedelmesen +szorgalmazta a biróságnál. Harternek minden hivatalos tekintélyét +össze kellett szedni, hogy egy kis időhaladékot szerezzen +magának.
+Különösen ádázul utána vetette magát e pernek a kitünő ifjú, a +midőn a Potomak melletti diadaluk az unionistáknak Európában +köztudomású lett. -285-
+De hogyha Harter Nándornak azt a találós mesét adta volna fel +valaki, hogy fejtse meg: mi összefüggése van a potomaki ütközetnek +az ő perének siettetésével? azt ugyan egész világi életében ki nem +találta volna.
+De még más rendkivüliséget is tanusított a jeles jogtudós a +fentebbi világesemény óta. El kezdett Világosiékhoz látogatóba +járni, kiknek holléte felől addig az ideig nem igen +tudakozódott.
+Én világért sem szeretek senkit rágalmazni, s csak úgy találomra +mondom el gyanakodásomat. Én azt gyanítom, hogy Bélteky Feri nőül +akarja venni Ilonka kisasszonyt.
+Ilonka kisasszony szép leány, okos leány, erényes hölgy; de +elvégre is csak szegény leány, ki leczkeadással szerez családjának +mindennapi kenyeret; ha őt egy jóhírű, solid, ügyvédi praxisban +levő gavallér nőül veszi: az annak a részéről tagadhatatlanul igen +nemesszívű elhatározást feltételez.
+Azt még Bélteky Ferin kívül egy teremtés sem tudja, hogy Harter +Elemér végrendeletében halála esetére általános örököséül Világosi +Ilonka kisasszonyt nevezte meg. Azt sem tudja rajta kívül még +senki, hogy a hagyományozó sietett is minél előbb meghalni; itt van +a hivatalos tudósítás felőle.
+Mind erről maga Ilonka kisasszony sem tud semmit.
+Majd csak akkor lesz kellemesen meglepetve e felfedezés által, +midőn már Bélteky Feriben egy szerető férjet fog bírni. A neki +hagyományozott összeg menni fog a lezárolt kamatokkal együtt valami +százezer forintra.
+Én úgy hiszem, hogy ilyes valami combinatió fordulhatott meg +Bélteky Feri agyában, midőn Ilonka kisasszonynak elkezdett +udvarolni.
+A jeles ifjú nem panaszkodott már szívgörcsökről: azok egészen +elmultak nála. Hanem bálrendezői rangját még mindig nem adta föl a +császárfürdői bálokban.
+Ilonka kisasszony igen szivesen látta őt mindig. Ezt a szivesen +látást a felületes fiatal emberek rendesen félreértik. -286-
+A kisasszonyok szivesen látják azt az embert, a ki szívüknek +közönyös, a ki mulattat, míg itt van; nem kérdezik tőle, hová megy, +mikor odább áll, s nem kérdezik tőle, hol járt, midőn +visszajön.
+Az «igazi»-val nem így szokás bánni! Azzal nem mulatnak; arra +nem mosolyognak. Azt durczás arcz fogadja, s kötelességévé van téve +kitalálni, mivel haragított meg valakit? s jaj neki, ha ki nem +találja! A bűbájos Sphinx széttépi apróra, hogy aztán megint +összeilleszsze.
+Tehát Ilonka derülten fogadta mindig a látogatót. Talán még +dícsérte is érte magában, hogy ime, egy hajdani tánczosának eszébe +jut őt felkeresni most is, midőn a szegénység bevallott dolog a +háznál. Ime, egy ember mégis van, a ki illedelmesen köszönti az +elszegényült család leányát, ha az utczán találkozik vele, s báli +meghívókat küldöz családjának most is, miként a boldogabb időkben, +mikor még oda is eljártak; sőt ismerve Ilonkának a könyvek iránti +szenvedélyét, elsőkézből hordja számára Hugó Victor és Charles +Dickens legújabb regényeit eredetiben.
+«Jó fiú» ez a Bélteky Feri.
+Ez lehetett felőle Ilonka véleménye.
+A mama tapasztaltabb hölgy volt: ő már sejtette, hogy e +látogatások alatt komolyabb czélok is lappanganak. Hogy e czélok +egészen törvényesek és alkotmányosak, ez iránt nem lehetett semmi +kétsége. Bélteky Feri mint nemeskeblű s igen szilárd jellemű ifjú +állt hirben. Valahányszor jött, kezet csókolt a mamának, +tudakozódott «urambátyám» hogyléte felől: egy ily tisztességes +ifjúról semmiképen sem lehetett föltenni, hogy urambátyám és +asszonynéném leányát az ablakon át akarná elszöktetni. No, ezt +Ilonka felől sem tehetné. De nem is arra termett.
+Bélteky Feri nem az az ember, a ki a leányok elcsábításán kezdi +a dolgot; nem gyújtogat tilos szenvedélyekkel, nem rabol sziveket; +nem gyilkol gyanutlan ártatlanságot; gyújtogatás, rablás, +gyilkolás, jól tudja, hogy kriminális -287- eset: ő +marad a polgári perrendtartás utján, megalkuszik a +tulajdonossal.
+A tulajdonos természetesen a mama.
+Civilisált országban, tudjuk jól, hogy a leány kezét mindig az +anyától szokás kérni: úgy illik az; nincsenek ugyan rá irott +törvényeink, de szentesíti az alkotmányos szokás.
+Egy napon Világosiné azzal az ujdonsággal lepte meg Ilonkát, +hogy Bélteky ő előtte komolyan nyilatkozott. Látogatásainak egészen +komoly czélja van. Házasulandó ifjú.
+Az első ostromot könnyen elhárítá Ilonka.
+Odamutatott kedélybeteg atyjára s azt felelé:
+– Majd ha atyám férjhez ad, akkor férjhez megyek.
+Világosiné elértette a választ s nagyott sohajtott rá.
+– Igazad van: kije maradna atyádnak, ha te is elmennél? Egyedül +te tartod benne a lelket.
+Ezzel aztán fegyverszünet lett.
+De ez nem sokáig tartott. Másnap már ragyogó arczczal tudatá +Bélteky ujabb látogatása után az örömhírtől földerült mama:
+– Lásd, mily nemeslelkű férfi! Kijelenté előttem, hogy ha te +nőül mennél hozzá, mi mind együtt laknánk veletek. Szegény atyád +ott volna közeledben, jó ápolás, kényelem gyógyítaná baját; nem +válnánk el egymástól.
+Már erre erősebb eszközei kellettek az ellenállásnak.
+– Anyám, én ezt az embert nem szeretem.
+– Más valakit szeretsz?
+– Senkit, anyám!
+– Talán magad sem tudod. – Az az idő itt van nálad, a mikor a +leány lelke nem lakik már a szülői ház küszöbén belől. Isten +rendelte azt így, és így van. Az egész világon csak rád nézve nem +volna senki, a kire azt mondanád: ezt másként szeretem, mint az +atyámat?
+– Nincs!
+E rövid szó oly szomorúan viszhangzott, mint a kriptába +lekiáltott hang. -288-
+– Nincs! – ismétlé Ilonka. – Hol lehetne? Míg gyermekből +hajadonná nőttem, az egész ismeretes világ elveszett körülöttem. +Abban az új világban, a miben most járok, minden ember idegen +nekem: az egyik nem vesz észre engem, a másikat nem veszem észre +én.
+Azt kellett volna Világosinénak kérdezni leányától: nincs-e +valaki, a kit gyülölsz? akkor megtudta volna az igazat.
+– De lásd, Bélteky oly derék ifjú, becsülete van, és +kenyere.
+– Igaz! Ez is elég ok arra, hogy ne adjak neki egy üres szívet, +mely egész életére boldogtalanná teszi.
+– Oh! kedves leányom, sokan beszéltek így már, a kik mint boldog +emberek ébredtek föl. Minden két menyasszony közül egy sírva megy +az oltárhoz. Azonban én nem beszéllek rá, ámbár elég szép szerencse +volna, a mi mostani elhagyott helyzetünkben. Csupán arra kérlek, ne +utasítsd határozottan vissza. Fogadd el továbbra is Bélteky +látogatásait. Lehet, hogy felébred benned iránta a vonzalom. Én +annak nagyon örülnék. Hiszen fiatal vagy még: ráérsz várni. De hadd +járjon ő tovább is ide. Én oly nagyon becsülöm.
+– Nem bánom, anyám; szivesen fogom látni.
+E második ostrom után tehát következett a rendszeres megszállás. +E naptól fogva Ilonka cernirozva volt. Bélteky Feri hozzáfogott a +várőrség kiéheztetéséhez.
+Elővétettek a megvesztegetés minden nemei: apró ajándékok, mik a +nők jóindulatát megnyerik; a mindenre kiterjedő gyöngéd figyelem, +elfogadtatott és kikönyörgött arczképek; sőt még divatlapokban +kiadott szerelmes versek is. Bélteky Feri még szerelmes verseket is +írt: «Ilonkához». «A megölő kék szemek»-hez. «Oh ha tudnád!» Elő is +fizetett a lapra Ilonkának, melyben azok megjelentek.
+(Zárjel között mondva, én kétféle nemét ismerem a szerelmes +verseknek: az egyik olyan, mint a méhe, szeretem zöngését, tudom, +hogy tele van mézzel, s viszi azt -289- királynéjának; hadd +vigye, nem bántom; a másik olyan mint a szúnyog: úgy énekel +messziről, úgy könyörög, hogy hadd csípjen meg valakit! Hiszen bár +csípné már, csak ne énekelne a fülébe. – Bélteky Feri verseit +Ilonka határozottan a szúnyogok válfajába osztályozta.)
+Ez így folyt egy ideig. A várőrség még mindig nem kapitulált. +Akkor megkisértetett a külhatalmak interventiója.
+Egy reggel, mikor Ilonka Lemmingnéhez ment leczkét adni, az +úrhölgy azzal a szóval fogadta őt, hogy «ma nem tanít ön engem +angolul; ma én tanítok önnek valamit, a mit ön nem tud. Ma a vívás +is elmarad: hanem azért harczolni fogunk. Üljön le mellém!»
+Ilonka helyet foglalt Malvina mellett a causeusön s várta, hogy +mi lesz ebből.
+– Én tegnap összejöttem önnek az édes anyjával a +nemzetgazdasszonyok gyülésén.
+(Az inség óta Világosiné is tagja lett az emberbaráti +társulatnak. Szegény, legalább egy pár órára kiverte a fejéből +családi bajait, míg a máséit elintézni segített.)
+– Édes anyám említette azt.
+– De azt nem mondta, hogy önről beszéltünk.
+– Nem!
+Panaszkodott önre az édes anyja, hogy milyen rosz leány. Igen, +igen! Ne is nézzen rám azokkal a nagy kék szemeivel. Ön rosz leány. +Nem akar férjhez menni.
+– Én nem mondtam, hogy nem akarok.
+– Igen, de ahhoz nem akar menni, a ki kéri.
+– De mikor nem kér senki.
+– Ah! Hisz Bélteky mindennap odajár önhöz.
+– De tőlem soha sem kérdezett olyasmit, a mire azt mondhatnám: +itt a kezem.
+– Értem én azt, kedvesem. Mert ön olyan szemeket tud vetni az +emberre, a kit magától távol akar tartani, hogy megfagy benne a +lélek. Szegény Bélteky számtalanszor panaszkodott ön édes anyjának, +hogy oly fagyos -290- tekintetekkel találkozik önnél, mikor +komolyan akar önnel szólani, hogy nem tud hogyan belekezdeni; +másszor meg, ha jó kedve van önnek, oly gunyoros és mindent tréfára +vevő, hogy nem tud hogyan végezni. Illik-e egy embert kínozni, a ki +szeret?
+– Nem! Azért igen helyesen cselekszem én, midőn nem akarok egy +becsületes embert halála órájáig kínozni.
+– Ah! kedvesem, az nem úgy van, a hogy ön azt leányészszel +elképzeli. «Nem megyek férjhez, inkább meghalok!» azt mondja a +leány; aztán mikor a főkötő a fején van, akkor tudja meg, hogy mi +van egy újvilágban?
+– Vagy mennyország, vagy pokol.
+– Azt mindig az asszony alkotja magának. Higyje el nekem +kedvesem. Mert én megpróbáltam mind a kettőt. Hibáztam első +férjhezmenetelemkor. Nem tudtam magamat oda törni, hogy azt +mutassam férjemnek, hogy szeretem. Elhidegültem iránta s +megfagyasztottam őt magát; végre elváltunk egymástól, mint két +halott. Mostani eszemmel kárhoztatom akkori kedélyemet. Én +oktalanul csináltam a kárhozatot férjemnek és magamnak. Most +egészen boldog vagyok. Derült kedélyem magamat is boldoggá tesz, és +mást is. A férjnek soha sem szabad azt megtudni, hogy a nő szive +hideg: még ha igaz is.
+– De hát mi czél van ezzel elérve? – kérdé a leány elbámulva, +mint a ki e czélzatokat fel nem foghatá.
+– Az, hogy az ember: asszony!
+Lemmingné szemei szikráztak e szónál.
+– Az ember ura magának és mindennek maga körül. Nem az a titka a +férjhez-menetelnek: nagyon szeretni! Hanem az, hogy: nagyon +szerettetni. Ha nekem azt mondanák, hogy van egy férfi, a kit ön +imád: lebeszélném róla, az szerencsétlenség; de mikor azt mondják, +hogy van egy férfi, a ki önt imádja: ahhoz menjen hozzá, mert az +nagy szerencse.
+– Köszönöm a jó tanácsot, asszonyom; de én várni -291- fogok +addig, míg a szerencse és a szerencsétlenség összetalálkozik.
+– A míg találkozni fog egy férfi, a ki önt imádja, s a kit ön is +imád. Kedvesem! Sok ilyen szép sima arczú gyermek lesz ránczos képű +aggszűz e várakozásban.
+– S az aggszűzeket kinevetik, ugy-e, de nem siratják meg.
+– Azt is. De meg nem tudhatja kedvesem, minő sivatagot viselnek +azok keblükön belül?
+Ilonka büszkén kelt fölt Malvina mellől.
+– Asszonyom! Én azt tudom. Mert ezt a sivatagot most is viselem +már szivemben. Viselek szivemben egy embernemlakta sivatagot, a hol +nem találok egy leszakítani való virágot, egy megpihenni való +árnyékot; a minek közepén elülök magamban és nem látom a láthatárt +sehol. Agg szűz vagyok én már; a ránczokat érzem arczomon, mikor +még tükrömből nem látom; s ha nem keserít el az, a mi belül vagyok: +attól, a mi kívül leszek, már nem borzadozom.
+Lemmingné úgy olvasott ennek a leánynak a szivében, mint a +nyitott könyvben.
+Engedte őt hazamenni.
+Ilonka pedig azután is jókedvű volt otthon, s ha jött a +kelletlen udvarló, nem volt hozzá kegyetlenebb, mint máskor.
+Mi tudjuk jól, hogy Béltekynek nem törte el semmi csontját ez a +kegyetlenség.
+Ne lett volna csak Harter Elemér végrendelete a kezében, nem +fájt volna az ő szíve Ilonka szép szemei miatt.
+Söpörjük ki az «ilyen» szívfájdalmas emberek után a szobát!
+Éjenkint aztán, mikor álmatlan fekhelyén heverve, egyedül +találta magát az ifjú leány abban a végtelen nagy, emberlaktalan +sivatagban, elővették az elfojtott keservek. Minthogy szeretni nem +lehetett, kénytelen volt gyűlölni. Gyűlölete tárgyát maga elé +hozni. Azt, kit annyiszor látott -292- álmában, annyiszor került +ébren, a ki elől futott, a kit mindenüvé magával vitt, a kinek meg +nem tudott bocsátani soha, s a kit el nem tudott felejteni +soha.
+Az ám nem hizelgett, az megbántotta durván, vakmerőségével. +Megbántotta őt akkor, a mikor ha nem tisztelte benne a szűz +hajadont, tisztelnie kellett volna benne a szegénységet! Kinek nem +arczát kellett volna, nem csókjával, nem meggyalázni: de kezét, de +könyjeivel, de megszentelni!
+De mikor e nyomorult ficzkónak meg a gonosz tettében is több +erény van, mint annak a másiknak a jótéteményében. Szeretett! Őrült +volt.
+Aztán meg is bűnhődött úgy, a hogy férfi még soha. Megverte egy +leány. Megverte egy asszony előtt. Jól mondta, hogy meghalt; mert +ezzel meg is kellett halni. Úgy kellett neki!
+Bár hoznák már halálhírét. Bár mondanák már, hogy el van +temetve: – hogy aztán megsirathatná kedve szerint; – hogy +bebocsáthatná szobájába ismét, hogy helyet adhatna szűzi fekhelyén +– a halottnak, – a léleknek; a kit úgy gyűlöl, úgy gyűlöl most, +hogy majd a szive szakad meg érette.
+Ha egyszer halott fog lenni: akkor jó, engedelmes fiú lesz; nem +csapong tétova, nem lesz csapodár; nappal nem kell őt félteni; este +otthon marad; ügyel egyetlen szavára: «jó légy, olyan légy, a +milyennek én akarlak, ártatlan, szelíd és nemes; aztán engem +szeress; aztán majd lassankint egymáshoz vénülünk mind a ketten; s +aztán majd egyszerre meghalunk mind a ketten; ekkor majd te is +meghalhatsz igazán; addig még sokáig idefenn kell maradnod, +mellettem, körülöttem, szívemben: hült porod odakint a hideg +földben…»
+Most egy ideig úgy tettek a vár-ostromlók, hogy nem mutatták +előkészületeiket: rejtekben ástak a várfalak alá valami tűzaknát, +hogy aztán egyszerre föllobbantva, megrohanhassák a meglepett +várőrséget. -293-
+Lemmingné napokig nem beszélt a tárgyról Ilonkával többet; – +hanem egyszer azt mondta neki az angol leczke végeztével:
+– Apropos! Hallotta ön már, hogy Elemér meghalt?
+Ilonka arczán egy vonás sem változott.
+– Nem hallottam.
+– Elesett a Potomak melletti ütközetben.
+Erre épen nagyot kaczagott Ilonka.
+– Hogy került volna ő a Potomak mellé elesni? S hogy esett volna +el az amerikaiak harczában?
+– Önkénytes volt, s azt mondják, igen jó katona lett.
+– Az is meglehet! – szólt Ilonka meggondoltan; – ha úgy történt, +szép halála volt.
+Malvina nem engedte el a vívóleczkét. Meg akarta tudni: nem +reszket-e most ennek a leánynak a keze? Nem téveszti-e el a +tempókat? Nincs-e megzavarodva?
+Bizony eszénél volt az most is; Malvina nem birt rajta kifogni. +Utoljára is ő szakította félbe a leczkét.
+– Nem vagyok ma képes vívni. Ennek a fiúnak a halálhíre mégis +nagyon felizgatta idegeimet. Egészen megzavart. Önt nem?
+– Engemet nem!
+– De hogy lehet az?
+– Én nem hiszem, hogy meghalt.
+– Ah! No megálljon. Itt a hírlap, a melyben körülményesen le van +írva, hol és mikor esett el? kik ápolták? Maga az írta alá a +levelet, a ki véglehelletéig mellette volt. Olvassa ön.
+Ilonka végigolvasta a hírlapi czikket, s aztán azt felelte +rá:
+– Úgy tudom, hogy már egyszer a tengerfenekén is volt az az úr; +el is requiemezték; aztán megint csak előkerült. Majd hazajön az +megint!
+Lemmingné boszusan veté félre a hírlapot. Mérgelődött, hogy ezt +a gyermeket nem birja megtörni. -294-
+– No, no, kedvesem; egy férfinak a lelke már bizony az ön lelkén +szárad; ezt ne hagyja magának elfeledni.
+Ilonka úgy sietett haza.
+Nem is akart e hírre gondolni, míg haza nem ér. Félretette azt +maga számára. Majd ha odahaza lesz, kis kertre nyiló +szobácskájában, hol tanulmányozni szokott, majd mikor nem látja és +nem hallja senki: akkor leborulva asztalára, előveendi ezt a +gondolatot s betölti vele egész lelkét.
+Hazaérve, anyját nem találta honn (a nemzetgazdasszonyok +gyülésén volt a derék honleány), csak azok voltak ott, a kik nem +hallanak és nem hallgatnak. Ha ideje volt a sírásnak, tehette lelke +szerint.
+Leveté kendőjét, kalapját, letérdelt asztalkája elé, lehajtotta +két kezére homlokát s elkezdé elejétől végiggondolni azt, a mit +olvasott, s miután hosszan végiggondolt rajta: hirtelen felszökött +helyéből és elkaczagta magát.
+«Nem igaz! Az én szívem nem tud erről semmit!»
+«Ha ő annyi idő óta halva volna: hogy azt az én szívem annyi idő +óta meg ne érezte volna!»
+Az pedig most sem hiszi még, hogy ez igaz.
+Bélteky Feri ugyan megmutathatná neki magát az eredeti levelet, +magával az úrfi vérével írva, mely levél után lett szerkesztve ama +hírlapi tudosítás is; de Bélteky Feri ezt nem teheti, mert akkor +idejekorán tudatná Ilonkával a végrendelet történetét is, a mi +megint az ő tisztességes végczélját hozná hamis világításba, sőt +meglehet, hogy épen el is ütné tőle. Ilonkának nem szabad azt +megtudni, hogy ő már gazdag.
+Tehát ez a tűzakna fellobbantása sem használt.
+Ilonka szeme közé nevetett mindenkinek, a ki előtte arról +beszélt, hogy Harter Elemér a csatában esett el.
+Utoljára is egyenes ostromhoz kellett fogni.
+Egy délután Világosiné megmondá leányának, hogy tovább ez a +kétséges helyzet nem tarthat, Bélteky maga -295- fog +előtte nyilatkozni; holnap reggel tizenegy órakor eljő és +ünnepélyesen megkéri Ilonka kezét.
+– Én pedig még most sem szeretem őt.
+– Miért nem?
+– Mert nincs rajta semmi igaz. Nem való, a mit mond, nem való, a +mit mutat. Maga magát is mindig csalja. Elhitet magával valamit, s +aztán megbánja, hogy elhitte magának. Teszi magát hazafinak, s +aztán megijjed tőle, mikor benne van; haragra gerjed, s aztán +nagyot kerül, mikor haragja tárgyával összetalálkozik. Olyan +kiállhatatlan «jó ember.»
+– Leányom, még egyszer kérdezlek: szeretsz valakit mást?
+– Senkit.
+– Akkor jól mondod, hogy «senkit», mert ha legalább engem +szeretnél: családod boldogságát egy oktalan szeszélyért össze nem +tépnéd.
+Ilonka szíve elfacsarodott e szóra.
+Hogy ő az, a ki családja boldogságát szeszélyből összetépi! Hogy +ő az, a ki nem szeret sem apát, sem anyát!
+Azt hitte, hogy a szemrehányás alatt meg kell szakadni +szívének.
+– Anyám! – szólt tűzben lángoló szemekkel, miknek még e perczben +meg volt tiltva a sírás; – ne folytassuk ezt ma. Én tudom előre, én +esküszöm neked rá, hogy ez az ember holnap nem fog eljönni, hogy +kezemet megkérje. Bizonyos vagyok róla, hogy mikor jönnie kellene, +levelét fogod kapni, melyben szívgörcseit fogja jelenteni, mert +megbánja minden gondolatját; meg fogja bánni azt, hogy házasságot +igért. Ő nem jön el holnap. Ha pedig eljön és szavának áll: akkor +Isten legyen közöttünk a biró, hogy szerette-e valaha gyermek +apját-anyját jobban, mint én titeket! Most bocsáss szobámba s +holnap reggelig ne bántsatok, mert ki akarom magamat sírni.
+Azzal bement szobájába, és sírt.
+Anyja megbánta aztán, a mit mondott neki, s aggódva -296- lesett +be ajtaján este felé. Leánya már akkor aludt. Odalopózott hozzá: +nincs-e meghalva. Oh! nem volt. Szép mosolyogva feküdt vánkosán s +keble nyugodtan pihegett.
+Másnap jó kedvvel kelt fel; tréfált, enyelgett. Böskével +felöltöztette magát legcsinosabb ruhájába; még hajfürteit is +divatosabban bonyolíttatta össze, pajzánul czélozva, hogy az a +háztűznézőbe jövők kedveért történik. Végre eljött a válságos +tizenegy óra. De Bélteky Feri nem jött.
+Féltizenkettőre is elmult; akkor beállít – egy hordár egy +levéllel, melyre nem kell választ vinni.
+A levél Világosinénak szólt. A czímen megismerte Bélteky +írását.
+Nem volt ereje a levelet elolvasni, úgy reszkettek a kezei. +Szemei előtt összefutottak a betük.
+Ellenezte; de Ilonka kivette a levelet kezéből, s aztán olvasta +fenhangon.
+«Tisztelt nagysám!
+A sors átka… stb. stb. midőn már boldogságom küszöbén stb. stb. +– régi nagy bajom, a szívgörcsök visszatérte stb. stb. ily +csapással boldogtalanná tenni egy angyalt… stb. stb.; jobb, ha csak +egyedül szenvedem végig az élet kínjait, stb. stb.»
+A s a többik helye ugyan ki volt töltve ékes szép frázisokkal: +de azokat Ilonka részint átfutotta, részint úgy elkaczagta, hogy +nem lehetett hallani, mit olvas.
+Elég az hozzá, hogy levél vőlegény helyett.
+Ilonka arcza ragyogott. Diadalmaskodott.
+Mint valami elfoglalt zászlót, úgy lobogtatá kezében azt a +levelet.
+– Nem mondtam-e előre, hogy a szívgörcsei megérkeznek erre az +órára?
+Világosiné boszusan tépte szét a levelet s aztán sírva borult +Ilonka nyakába, és keserűn suttogá:
+– Igazad volt! Többet ne hallgass az én tanácsomra soha!
+Pedig hát igazán mondom, el akart menni pontban tizenegy órakor +Bélteky Feri leánykérőbe Világosinéhoz, már baraczkvirágszínű +keztyűit is felhúzta; már a fiakker is ott állt a kapu előtt; már +ki akart lépni az ajtaján, mikor szemközt nyitja azt rá valaki, s +előtte áll testestül-lelkestül Harter Elemér.
+– Hát… te… élsz? Ezzel a szóval hőkölt vissza e megjelenő +kisértet elől Bélteky Feri.
+– Úgy látszik, hogy élek. Legalább a gőzhajón megfizettették +velem a személydíjt, s így nem vagyok láthatlan lélek.
+– Nekem azt írta egy yankee, hogy meghaltál.
+– Jól írta. Keresztül voltam lőve. Elől bement a golyó, hátul +kijött rajtam. Olyan jól meg voltam halva, mint akár ki hasonló +esetben. A tábornok személyes jóakaratának köszönhetem, hogy nem +temettek el. Hogyan jöttem megint életre? azt az orvosok +megmagyarázták, s ha orvos volnál, elmondanám, hogy írd ki az +«Orvosi Hetilap»-ba, mert érdekes eset. A golyó a mellhártya és a +bordák között futott bennem körül, s nem sértett meg semmi nemes +részt, csak a paraszt bőrt s a polgári csontokat viselte meg. +Minthogy azonban nem vagy doktor medicinae, hanem doktor juris: hát +beszéljünk másról. Átadtad a végrendeletemet?
+Oh! bizony Bélteky nem azért volt doktor juris utriusque, hogy +ne tudja, mi az a kétféle igazság?
+Mosolygó suprematiával felelt:
+– Én nem adtam hitelt a távolról jött tudósításnak; bíztam +benne, hogy újra látlak, s a végrendelet átadását +elhalasztottam.
+– No, azt nagyon okosan tetted. Becsüllek e circumspectusságért. +Most igen nevetséges helyzetben volnék. A pöröm folyik csendesen? +-298-
+– Kedvező itéleteket kaptál benne, s jelenleg a legfelsőbb +törvényszék előtt van appellátában. Meg lehetsz felőle győződve, +hogy lelkiismeretesen utána láttam. Anyád állampapirjai birói zár +alatt vannak, s a lejárt szelvényekre most már akárki hitelez.
+– Köszönöm, nem veszem igénybe, sőt ellenkezőleg arra kérlek, +hogy szedd össze az embereket, a kiknél imitt-amott tartozásom van, +hadd fizetem ki őket. Jövőre adósságból nem élünk.
+– Ah! Te pénzzel jöttél vissza?
+– A szabad állam azokat, a kik szolgálatában harczképtelenekké +lettek, meg szokta jutalmazni. Nekem általányt adtak, úgy +bocsátottak el; s aztán majd valami dologhoz látok.
+Bélteky Feri nagyon csóválta a fejét.
+– Te, úgy látszik, nagyon megváltoztál.
+– Az onnan van, hogy megsoványkodtam, s a szakállam megnőtt.
+Bélteky nem úgy értette azt.
+– Legközelebbi találkozásunkig a perköltségeinket is számítsd +össze, hogy köszönettel kiegyenlíthessem. S most még csak arra +kérlek, hogy ne beszélj senkinek arról az én állítólagos +elesésemről. Azt én egyszerűen el akarom tagadni: hogy ne kelljen +minden embernek elmondanom, hogyan volt és hogyan nem volt? S most +god bye! A te időd is drága, az enyim is.
+Kezet szorított, és ment.
+Hogy aztán Bélteky Feri, barátja eltávozta után, nagy mérgesen +tépte le a kezéről a baraczkvirág-szín keztyűket s dobta az +almáriom szegletébe, s kergette az inasát, hogy hozzon neki a +bérkocsi helyett hordárt; s írta a lemondó levelet Világosinénak: +azt az előzmények után mindenki igen természetesnek fogja +találni.
+Majd bizony okos ember elvesz egy kisasszonyt, a kinek van egy +tébolyodott apja, egy siketnéma öcscse, és semmi vagyona a világon; +s a kinek most került haza valakije, -299- a ki mindenét neki akarta +hagyományozni! Ez volna a rosz vétel.
+A halottaiból feltámadott pedig ment a barátjától egyenesen a +másik, nőnemen lévő barátjához, kinek a második látogatással +tartozott itt ezen a földön.
+Ezuttal nem rontott fel Lemmingékhez egyenesen; hanem otthagyta +a kapusnál látogatójegyét, s csak délután ment ismét viszsza. +Malvina elkészülhetett a látására, nem úgy, mint mikor a tenger +fenekéről került elő.
+Az érzékeny ölelkezési scéna ezuttal el is maradt.
+Elemér nem volt az ölbeli fiucska többé.
+Szép, daliás férfi volt, egyenes magatartással, nyugodt +mozdulatokkal. Arcza megnyúlt, sötét sürű szakáll vette körül, s +naptól barnított szint kapott; de a mi még többet változtatott +rajta: az a hideg, gondolatteljes komolyság volt, mely annyira elüt +az ifjukori lanyha blazirtságtól.
+Malvina, mikor meglátta őt, úgy érezte, hogy ez alaknak hatása +van rá. Ezzel már máskép kell beszélni, mint a mult esztendei +emberrel. Ezt már nem kinálhatja üléssel maga mellett, hanem +magával szemközt.
+– Ön engem másodszor is megrettentett halálával! – szólt neki +gyöngéd szemrehányással. Hát mondja, illik ez?
+– Vak-hír volt.
+– De ön súlyosan meg volt sebesülve.
+– Nem érdemes róla beszélni. Csak golyósurolás volt.
+– De az öntől még sem szép, hogy olyan helyeken jár, a hol +golyókat lehet kapni; hát ha nyomorékká lőtték volna, hát ha +féllábbal jött volna haza?
+– Akkor féllábon kellene tánczolnom, mint Donatonak. Ez most, +úgy hallom, európai divat.
+– De úgy elszökni tőlünk, búcsuzatlanul! Tudja ön, hogy én +kétségbe voltam esve a miatt, hogy nem tudtam merre lett ön?
+– Hiszen nem mentem messzire.
+– Persze nem! Csak lábbal voltunk fordulva egymásnak. +-300-
+– Bizony az génant helyzet lehetett!
+– Eh! menjen, ön mindenből gúnyt űz. Mi szükség volt önnek az +amerikai monitorok lövegei közé furakodni? ha verekedni volt kedve, +nem elég szép alkalom kinálkozott-e idehaza?
+– Idehaza?
+– No igen, idehaza Schleswig-Holsteinban. Ott teremnek az ilyen +hősök számára az igazi babérok!
+– Köszönöm, asszonyom! Már én majd valami máshoz látok.
+– De mért nem tegez ön engem? Mért hí «asszonyom»-nak?
+– El vagyok már szokva a tegezéstől. Abban a világban, a hol én +jártam, nem tegeznek senkit; egyforma czíme van az országfőnek s a +favágónak. Egyedül az Istennek mondják: «Te!»
+Malvina gondolta magában: «ez most yankee-erkölcsöket affectál; +ha ez a gyönge oldala, úgy beszéljünk vele az amerikai diapason +szerint.»
+– Tehát legyünk ezentúl «miszter» és «missziz.» Tehát, édes úr, +önnek egy kiegyenlítetlen számadása maradt nálam, a midőn +«durchbrennolt» – nem tudom, így nevezik-e azt Amerikában? Önnek +volt nálam ezer forintja, s abból ön csak ötszázat vett fel, +ötszázat pedig a nyakamon hagyott. Ezért én önt beperlem.
+– Szükségtelen lesz, asszonyom; mert én a felvett összeget is +visszaadom, kérni fogom önt, hogy kézbesítse azt Harter Nándor +úrnak. Szüksége lesz neki ez összegre, majd mikor egymással +összeszámolunk.
+Malvina kerekre felnyitá nagy szemeit.
+– Mikor összeszámolnak?
+– Hiszen tudja, asszonyom, hogy a «Harter et Son» s Companie +felbomlott, s most külön kezdünk majd üzletet; ki szalagokkal, ki +egyébbel.
+– Ön szalagkereskedést nyit?
+– Nem! Azokkal Harter Nándor kereskedik: rendszalagokkal. +-301- Én komolyabb czikkben szándékozom +dolgozni: alkalmasint gépeket szállítok be az országba.
+– Ah! értem! suttogá Malvina. Most értek már mindent! – Azzal +közel hajolva az átellenben ülő ifjúhoz, annak kezére tette +kezét.
+– Ön a komité bizományosa, ki ágyukat fog becsempészni.
+Malvinának tökéletesen mindegy volt: a Dannewirkét fogja-e +ostromolni Elemér a sasos zászló alatt, vagy emisszáriusnak jár-kel +titokteljes utakon. Ép olyan könnyen lett volna a kedvéért +fekete-sárga, mint vörös republicánus; csak titkába +férkőzhessék.
+– Óh! dehogy, asszonyom. Cséplő- és arató-gépekről beszélek.
+Malvina okosan ingatta szép fejét, mint a ki többet tud, mint a +mit hall, de nem akarja a dolgot erőtetni.
+(Vajjon ezért volna-e ama változás Elemér arczán?)
+– Akkor ön olyas spediteur lenne, nemde?
+– Körülbelül!
+– Hát nem kapott ön Amerikától jutalmat, a miért érette +küzdött?
+– Holtig való ellátást kaptam.
+– Az szép! mennyi évdíjjal?
+– A mennyit meg tudok magamnak keresni a két tenyeremmel, meg az +eszemmel. Azt ajándékozta nekem Amerika, hogy a ki dolgozni akar, +az megél.
+(Malvina még mindig nem tudott Elemér titkába behatolni. Mi +tette őt ily komolylyá, oly rövid idő alatt?)
+– És ön mégis úgy szereti, úgy tiszteli azokat az +amerikaiakat?
+– Szeretem, mert náluk tanultam meg szeretni az embereket, még a +férfiakat is. Tisztelem, mert szabad ember náluk mindenki, még az +asszonyok is.
+– Ah! Ez már szép szabadság! – szólt Malvina nevetve.
+– Ne úgy értse azt, asszonyom, a hogy nálunk értelmezik +-302- a szabad nőket. Amerikában azért +szabadok a nők, mert nem szabad őket egy sértő tekintettel is +illetni. Ott a tizenhat éves leány jár egyedül, kiséretlenül, +munkája, üzlete vagy szórakozása után; utazik egyedül, szárazon és +vizen! de jaj volna annak a férfinak, a ki őt egy vakmerő +érintéssel, vagy csak egy megpirító szóval meg merné bántani: azt a +legközelebbi férfi le fogná ütni, mint az ebet. Az új világban a +nők a közönség oltalma alatt állnak, s a ki egy nőt megbánt, az a +társadalmat bántja meg, s azt kidobják a hajóból.
+Elemér szép, napbarnította arcza úgy átmelegült ezeknél a +szavaknál; szemei égtek, mint mikor a sötét házban egyszerre +világot gyújtanak.
+Malvina ezeken a kivilágított ablakokon belátott egy pillanatra, +mielőtt a bennlakók eléje húzhatták volna a függönyöket.
+– Láttam Bécsben több amerikai nőt, azok igen rútak voltak, – +szólt Malvina; – azoknak itt Európában is könnyű leendett +megvédelmezni az erényüket.
+– A kiket én láttam, mind szépek voltak.
+– Talán szebbek is mint az itthoniak?
+– A szépség nem tür összehasonlítást.
+– Csodálom, hogy ön meg nem házasodott közöttük.
+– Ahhoz elébb az kell, hogy eltudjon valaki tartani egy +asszonyt; s az amerikai nő, a míg szülői élnek, szivén és a rajta +levő ruhán kívül semmit sem visz a férjéhez.
+– Tehát ott a szegény embernek nem szabad szeretni?
+– Ott a szegény embernek dolgoznia kell, hogy szeressék.
+Malvina végre nagyott nevetett.
+– Tudja ön, mit nevetek én mostan?
+– Gyanítom.
+– Azt nevetem, hogy ön most úgy tért haza Amerikából, mint mikor +egy nagy tolvajt becsuknak a dolgozóházba, s ott azután jól viseli +magát, kieresztik. És akkor azután nem győzi eléggé mondani, hogy +milyen dicső -303- dolog az a munka! mennyire megnemesíti +az embert; hogy már most ő ezután soha többé lopni nem fog. Meg is +tarja mindaddig, a míg a legelső őrizetlen szobába be nem jut, s a +legelső arany órát nem látja magára mosolyogni. Ön is így jött elő +most abból a nagy dologházból, a mit Amerikának hínak. Nem +haragszik ön azért, hogy nevetek?
+– Hiszen mikor elváltunk is nevetett ön.
+– Szeretném, ha ön is tenné. Nekem ez az ön komoly képe nem +tetszik. A biró mikor vallat, a tiszteletes, mikor prédikál, hadd +tegyen úgy, mintha haragudnék; de ha csak ketten vagyunk, se biró, +se pap ne tegye azt, mert nem hiszem el neki. Önnek épen roszul +illik az.
+– Tudom, s nem alkalmatlankodom tovább.
+– Itt van ni! Eddig csak savanyú volt ön, most meg már +keserű.
+– Sőt mind a kettőnél roszabb: ízetlen. Bocsásson meg érte, +asszonyom! Én magam is annyira tudom, milyen kiállhatatlan ember +vagyok, hogy szeretném a saját énemet valahol otthagyni, mikor +aluszik, aztán megszökni tőle, hogy rám ne találjon többet.
+– Sőt én azt hiszem, hogy ez úgy is történt. Én egészen hajlandó +vagyok azt hinni, hogy önt valóban agyonlőtték; s aztán valami +yankeenek a lelke megtalálta önt, felöltötte magára, s az jár-kel +itt most az ön képében, míg ön maga a Savannák virágait járja +sorra, valami lepke képében, s csapja nekik a szépet sorra, mint +hajdan itthon.
+– Az meglehet! – szólt Elemér elmosolyodva. Neki is volt egyszer +ilyen gondolatja.
+– Hanem egyet ne feledjen el, master, azért ha a túlvilágról +jött is vissza: azt az egyet, hogy az ó-világban volt még valaki, a +ki önről sokat gondolkodott.
+Elemér szótlanul hajtá meg fejét és indulni készült.
+– Nem megy ön át Lemminghez? – kérdezé Malvina.
+– A mi ügyeink voltak egymással, azt majd elintézi az ügyvédem. +-304-
+– Tehát olyan ügyeik voltak egymással? Jól van; nem +kérdezősködöm felőlük. Remélem, hogy látni fogom önt ismét?
+– Mihelyt egyszer Bécsből visszatérek; az éjjel oda utazom.
+– S mit keres ön Bécsben?
+– Embereket, a kik nem ismernek.
+– Ön kerüli ismerőseit?
+– Mint minden tolvaj, kit a dologházból most eresztettek ki.
+– Tehát ön maga is fél, hogy ha egy bizonyos háznak a számát +megtudhatná, azt a házat fel találná törni? Nem akarja ez adreszt +megkapni?
+– Nem akarom!
+Azzal meghajtá magát Elemér és búcsut vett.
+Mikor elment Malvinától, a delnő sokáig járt alá és fel hevesen +szobájában, azután parancsot adott lovászának, hogy nyergelje fel +paripáját, s kilovagolt.
+Régen láttuk a farkasvölgyi magános kis házat: talán el is +felejtettük már.
+Talán még most is jönnek ott össze a régi boldog emberek.
+Forró, fülledt nyári délutánra felhőontó zivatar támadt. A zápor +millió sugára, mint tündérhárfa az ég és föld között felvonva, +zengett a villám czikázó kezétől, s a hegyi utakon apró +zuhatagokban omlott alá az eső patakja, sárga, iszapos vizével.
+A mezőkről a munkások haza menekültek már, minden madár fészkébe +huzódott. Mikor néha lecsap a villám, recsegő dörgés hangzik fel +utána, s arra még jobban rákezdi a zápor. -305-
+E záporban, viharban egy hölgy lovagol alá a farkasvölgyi +úton.
+Az eső mind szemközt vágja; lova nagyokat csuszik a sikamlós +agyagban; néhol küzdenie is kell a rohanó hegyi árral; a lovagnő +arcza pirosra van kigyulladva. A hol gyepes az út, gyorsabb +haladásra korbácsolja lovát; a villámlobbanás ellen fel-felkapja +kezét, mintha meg tudná magát védeni azzal.
+Már látszik a kis ház. Itt felkap a gyepre, s engedi vágtatni a +paripát, nem törődve a futókat üldöző villámmal, s a mint berobban +a ház udvarára, gyorsan leszökik nyergéből s menekül a házba.
+A ház lakója rémült arczczal fut ki elé.
+– Az ég szerelmére! Te jösz? ilyen időben?
+– Az én szerelmemre… nincsen rosz idő! – válaszol a hölgy, s +kedvese keblén függ.
+Egészen át van ázva; a könnyü nyári öltöny úgy tapad termetéhez, +mint egy Venus-szoborhoz; elszabadult hajfürtei csapzottan +tévelyegnek keblén, vállain. Hanem arcza és szemei égnek.
+– Nem láttad a keletkező zivatart, mikor elindultál?
+– Csak téged láttalak.
+– Ah! milyen hidegek kezeid!
+– Melegítsd meg!
+– Mint át vagy ázva.
+– Takarj be köpenyedbe!
+– Nem félsz a mennydörgéstől?
+– Nagyon félek. Szoríts magadhoz.
+S aztán leültek egymás mellé a nyugágyra; egy köpeny takarta be +vállaikat, egy csók beszélte el, a mit gondolnak.
+A nő önfeledt volt szenvedélyében; nem tudott, nem látott a +külvilágból semmit, s aztán valahányszor a villám átfénylett az +ablakon, a dörgés átharsogta az eget: felriadt, reszketett, futni +akart; úgy rettegett tőle, s azután ismét felkereste menedékét a +szerelemben, a kedves égő -306- keblén; s mentül jobban villámlott, +mennydörgött odakinn, annál jobban kereste a rémületben túlvilági +gyönyörét.
+S már nem volt az átázott öltöny többé nedves márványtermetén: a +belül égő tűz megszárította azt.
+A zivatar lassan odább vonult; a távoli moraj nem zavarta már a +közeli suttogást.
+– Tudod-e most már, hogy mennyire tud egy asszony szeretni? +Tudod, mennyire rettegek az ég-zengéstől, mégis szembejöttem rá, +hogy veled lehessek. Tudod, hogy ilyenkor rettegem legjobban Isten +büntető haragját, mégis az ő mennydörgése alatt vétkezem +szerelmemben hozzád! Hiszed-e már, hogy őrülten szeretlek?
+Az ifju lehajtotta tenyerében homlokát s elmélázva felelt:
+– Nekem pedig egy sajátszerű gondolatom támadt e pillanatban. Én +azt hiszem: te azért jöttél ez órában, ez időben, e viharban hozzám +– mert soha sem foglak látni többet.
+A hölgy rábámult merően s félre veté előrecsúszott fürteit.
+– Hogy gondolsz ilyet?
+– Minden csókod azt mondta nekem: ez búcsucsók volt, azért +forróbb, édesebb, mint valaha.
+– Álomjáró!
+– Igaz! Az vagyok. De hát nem a holdasoknak adatott meg a kínzó +előny, hogy a jövendőket megsejtsék? Te ma búcsuzni jöttél +hozzám!
+– Melyik érzéked mondja ezt neked? Szemeddel láttál, füleddel +halottál valamit?
+– Láttam is, hallottam is; de érzek valamit, a mit nem lát szem, +nem hall fül. Én veszendőben vagyok te előtted.
+– Háládatlan!
+– Az nem igaz! Ha te boldog órákat adtál nekem: én egész +életemmel fizettem érte. Mindenemmé tettelek. S ha elvesztelek, +semmim sincsen; semmi vagyok. Te akkor is boldog vagy. Nincs +közöttünk helyes alku. -307-
+– Tihamér! – Valld meg, mi nyugtalanít?
+– Te! Arczod, tekinteted, kezed reszketése; a sóhaj, mely +kebledből kitör; a köny, mely szemedben vágyakat árul el; az ajk, +mely elnémul ajkam alatt, mind azt mondja, hogy valaki áll +közöttünk. Midőn engem ölelsz, azt öleled; mídőn szemembe nézesz, +az ő szemét látod; mikor megcsókolsz, őt csókolod. Egy alak áll +közöttünk, a kit én szeretnék megölni – ha tudnám.
+– Te bohó vagy! – szólt a hölgy, és lesütötte szemét.
+– Ne mondd azt! Te tudod, hogy én a szívedbe látok. Hasztalan +tanulmányoztam volna én éveken át minden gondolatát lelkednek, +minden mozzanatát szeszélyednek, és még se ismernélek?
+– Ez jutalmam, a miért itt vagyok? szólt szomorú szemrehányással +a hölgy.
+– Óh! Leona, ma nem volt jó hozzám jönnöd. Csak ma ne! +Szerelmedben volt valami, a mi hasonlít a boszuálláshoz.
+– Nem értelek!
+– Óh! nagyon is értesz. És én rettegek miattad. Leona! Olyan hű +ebet, mint én, nem találsz a föld kerekén sehol. Egész életemet +annak áldoztam fel, hogy egy boldogító bűnnek rabja legyek. E bűn +rabja voltál te is. Légy hű hozzá! mert ha az erényedet csalod meg, +kibékülhetsz vele; de ha a bűnödet csalod meg, kivel békülsz ki +akkor?
+– Mindig homályosabbak előttem talányaid.
+– Akkor ne fejtsd meg őket. Mondd, hogy nincs igazam; taposs el, +gúnyolj ki, csak igazad legyen: az nekem jól fog esni. Nevezz magad +előtt bolondnak. Csak azt ne felejtsd el, hogy a te bolondod +vagyok.
+– Édes szerelmes bolondom!
+Egy elkésett mennydörgés kényszeríté a megrettent hölgyet ismét +menedékét keresni; egy köpeny fedte vállaikat, egy csók beszélt +gondolataikról, de végbúcsuról az nem beszélt többet.
+Másnap azután, hogy Elemér meglátogatta Malvinát, Lemming úr úgy +beszédközben tudatá nejével, hogy Harter Elemér már el is utazott +Bécsbe; elintézendő ügyeit barátjára, Béltekyre bízta. Bélteky el +is jött és beszélt sok mindenfélét. Lemming úr meghívta Elemért, +hogy legalább estére tisztelje meg házát egy kis barátságos soupé +elköltésével, de nem fogadta el: még az éjjel akar utazni. Fut +Pestről.
+De hát miért fut! Ki elől fut!
+A szokott angol leczkére feljött Ilonka Lemmingnéhez.
+Lemmingné igen meglepettnek mutatta magát.
+– Én azt hittem, hogy ön már több leczkét adni nem jön el +hozzám.
+– Miért tetszett azt hinni?
+– Nos, önnek édes anyja mondta nekem, a gazdasszonyok ülésén +jöttünk össze: hogy kegyed kezét másnap megkéri Bélteky. Ez a +másnap tegnap volt. Én igen természetesnek találom, hogy egy oly +kitünő gentleman jegyese azontul pénzért leczkéket senkinek sem +adhat, s miután kegyed tegnap csakugyan nem jött el, azt hittem, +hogy az ügy rendben van. Ön jegyet váltott Béltekyvel.
+– Nem váltottam, asszonyom.
+– Ah! Anyja mint bizonyost mondta nekem.
+Ilonka arcza égett. A szégyen tiltotta neki, hogy megvallja az +igazat, úgy, a hogy történt. Hogy mondja el azt egy fiatal leány +magáról: «Kérőm nem jött el: ott hagyott, lemondott rólam?» A +helyett azt felelte, a minek tán történni kellett volna:
+– Én visszautasítottam őt.
+– Üm! Ugy-e?
+Malvina ajkába harapott, s öldöklő szemekkel tekinte végig a +leányon, sokáig arczán feledve vizsgáló szemét. Nem talált rajta +semmit abból, a mit keresett.
+– Kedves Ilon! Hadd szóljak én önnek egy bizalmas szót. Vegye +azt tőlem úgy, mint legjobb barátnőjétől. Bélteky már itt volt, és +férjemmel mindenfélét fecsegett, a -309- hogy férfiak szoktak +egymás között. Én rájöttem a dolog igazi bibéjére, a mi önök +egybekelését akadályozza. Ne nehezteljen azért, a mit mondok. Ön +azt mondja, kiadtam a kérőmön. Én tudom, hogy a kérő bátortalan +volt megtenni az első lépést.
+– Ne piruljon ezért el kedvesem; az ön helyzetében minden leány, +a ki becsületére büszke, azt fogná mondani: én adtam ki rajta. Ez +nekünk gyöngéknek a mi előjogunk. Bélteky pedig igen jó ember és +nagyon szereti önt; de fél a házasságtól, azért, mert ő kezdő +ember. Kegyed pedig szegény leány. Attól fél, hogy rangjához illően +nem tudja feleségét eltartani.
+– Elhiszem, asszonyom; s semmi neheztelésem nincs ellene. Neki +igaza van.
+– Hallgasson végig. Én beszéltem Lemminggel, Lemming helyeselte +azt, a mit mondtam neki. Lemmingnek most igen sok ügye van, a mi +egy ügyvédnek foglalkozást adhat. Ő Béltekyt nevezetes évi +fizetéssel fogja ügyvédül alkalmazni. Ad neki kétezer forintot.
+Ilonkának eszébe jutott, hogy ennyit kinált neki is.
+– A mi pedig kegyedet illeti, kedves gyermekem: azt bizza rám. +Én magam gondoskodom kiházasítása felől. Én kegyedet úgy szeretem, +mint saját leányomat, és mi gazdag emberek vagyunk. Lemming +félmilliót nyert ez évben. Én tizezer forintot szántam kegyed +kiházasítására. Meg van ön velem elégedve?
+Ilonka kezet csókolt Malvinának.
+– Asszonyom, ön nagylelküsége hódolatra indít. Bélteky úr +szerencséjének igen örülök; neki szívemből kivánom, hogy boldog +legyen; de felesége nem leszek soha.
+– Úgy? – szólt kegyetlen hangnyomattal Malvina. Ez egy szóban +annyi gyűlölet, szenvedély volt kifejezve. No hát tanuljunk +angolul.
+És folyt csendesen az angol tanulmány, Malvina részéről ezuttal +a lehető legroszabbul. Úgy látszott, mintha mindent elfelejtett +volna. Ilonka nem győzte őt elégszer -310- figyelmeztetni a hibás +szórakásra. Észrevehető volt rajta, hogy másutt jár a lelke.
+Egyszer aztán, mikor épen valami igen egyszerű mondat +lefordításával sehogy sem boldogult, hirtelen odafordítá arczát +Ilonka felé s azt mondá neki:
+– Tudja ön már, hogy Harter Elemér hazaérkezett?
+Ez orgyilkos támadás volt. A döfés egészen védtelenül találta a +gyanútlan leány keblét. Ezúttal nem bírta azt elhárítani. Vére +elhagyta arczát, egészen elsápadt, s szemeinek riadt tekintete +elárulá, hogy szíven van találva.
+– Nem tudom! rebegé; maga sem tudta, mire? s halvány arcza +elárulá, hogy homloka szédül.
+Malvina elég kegyetlen volt végig élvezni e lelki halálküzdést. +Mint a római messalinák, gyönyörködni kivánt sebzett áldozata +halálküzdelmében, s csepegetett méreggel fokozta annak kínjait.
+Most már ő examinálta ki az angol nyelvből tanítónőjét. +Folytatta a leczkét.
+És közbe-közbe elejtett egy-egy újdonságot ama közbejött +tárgyról.
+«Visszajött; nem halt meg».
+«Szép, gyönyörű férfi lett belőle».
+«De büszke lett és hideg; senkit sem akar látni hajdani ismerői +közül».
+«A mely nap jött, az nap el is utazott; még az országban sem +akar maradni».
+Ezeket Malvina mind apródonkint adogatta elő, az angol mondatok +szünetei között, s azután gyönyörködött benne, hogy ejt hibát +hibára maga a tanítónő; hogy nem jutnak eszébe a legközönségesebb +szavak; a legszokottabb tárgynak a nevéért hogy folyamodik a +dictionnairhez, s keresi benne az R betüt a G előtt; hogy reszket +kezében az irótoll és mást fog, mint a mit írni akar vele; s hogy +akarja eltitkolni a lázt, a mely már minden erében elterjedt.
+Nem engedett el neki egy másodperczet sem. -311-
+Mikor vége volt az angol órának, azt mondá Ilonkának:
+– Kedvesem, kegyednek valami baja van.
+– Nem érzek semmit.
+– Látom az arczán. Mutassa üterét, én értek ahhoz.
+És megfogta Ilonka kézcsuklóját.
+– Ah! Legalább százhuszat ver egy percz alatt.
+– Mindig annyit szokott.
+– Mindig? Tehát ez önnél rendes állapot?
+– Úgy látom, hogy rendes, mert eddig mindig egészséges voltam +vele.
+– Akkor, kedvesem, kegyednek jó lesz sietni a férjhezmenéssel. +Tizennyolcz évbe járó leányoknak jó magukra vigyázni, ha az üterük +százon felül ver.
+Ilonka oly ingerült volt, hogy nem birt szokott higgadtságához +jutni.
+– Kérem, asszonyom, ne bántson engem a férjhezmenéssel, az az én +dolgom.
+– Ezt nem jól tudja ön, kedvesem; egy leány férjhezmenetelénél +néha csak egy ember van érdekelve, néha mind a kettő, néha három, +néha négy.
+– Nem értem!
+– Lehet, hogy én azt önnek egyszer meg fogom magyarázni; de jobb +szeretném, ha nem kivánná. Én értem, a mit mondtam.
+Ilonka egy perczig szótlanul állt és összevont szemöldökkel +nézett fel a magasba, mintha keresné a távolban az ismeretlen +magyarázatot. Hasztalan! Oly távol volt tőle, hogy még láthatárán +is alul esett.
+Az, hogy egy leány férjhez menjen valakihez, mint lehet ügye egy +harmadiknak – és egy negyediknek?
+Nem talált rá.
+– Ha parancsolja, asszonyom, lássunk a vívási +tanulmányunkhoz.
+– Önnek ma nem lesz biztos keze.
+– Honnan gondolja ön? -312-
+– Láttam, hogy reszketett, mikor irt.
+– Óh! dehogy reszketett a kezem.
+– Próbálja ezt a nevet leirni: Elemér.
+Ilonka vállat vont s felvette a tollat: «Miért ne? S aztán +leírta a tanulmány-lap szélére e nevet azokkal a finom hosszúkás +betükkel, a miknek minden vonala oly gyöngéden simult a papirra, +mint a virághimszál.
+– Tehát menjünk a terembe!
+Malvina, mint rendesen, bezárta a terembe vezető ajtókat, hogy +senki se zavarhassa gyakorlataikat.
+Már rég idő óta nem vívtak sem rövid ruhában, sem melltakaróval, +csupán felső ruháikat tüzték fel gombostűvel térd fölőtt, s a +szokásos sodrony-álarczot tették fel vívás alatt.
+Ilonka kereste az álarczot.
+– Hol van az arczvédem?
+– Sehol. Ma a nélkül fogunk vívni! szólt Malvina és odanyujtá +neki a vítőrt.
+Ilonka megdöbbenve kiálta fel:
+– Mi ez?
+A vítőrnek nem volt gombja, a helyett a hegye élesre volt +köszörülve.
+– Ma valamelyikünk megöli a másikat! felelt Malvina s a neki +szabadult szenvedélytől lihegő kebellel állt oda a leány mellé, +jobb vállán keresztül daczosan tekintve le rá, s lábát keresztbe +téve előtte; – «ma egyikünk meghal!»
+Ilonka csendesen csóválta a fejét.
+– Nem értem ezt a tréfát.
+– Nem érti, kisasszony? szólt gyilkos tekintettel a delnő, s +szép fogai egymáshoz verődtek indulat-lázában. No hát értse meg! Te +egy embert szeretsz, a kit nem szabad szeretned; a kit én +szeretek.
+Ilonka megdermedt e szóra. A szűz-érzet egész szemérmes +iszonyata állta el minden idegét. Bámulva nézett a szemközt álló +csodaszép furiára, s nem bírt lelkében -313- azzal a +fogalommal, mely annak, a mit lát, nevet tudjon adni.
+Elfordítá mélyen elpirult arczát e nőtől, s kezét keblére tevé, +mintha szívét akarná óvni e szavaktól, miknek értelme még ott nem +visszhangzott soha.
+– Asszonyom! rebegé fulladozó hangon. Ezek olyan dolgok, miket +önnek, férjes nőnek, elmondani, s nekem, hajadonnak, meghallani nem +volna szabad.
+– Ne taníts arra engem! kiálta szenvedélyesen a delnő. Én ördög +leszek, ha akarom; s ha te angyal akarsz lenni, annál inkább +ellenséged! De az sem igaz! Nő vagy, mint én. Őrült vagy, mint én. +Egyikünk sem jobb, sem rosszabb, mint a másik. Két őrült került +össze, az történt! Te nem tudsz lemondani egy férfiról; én sem. Te +kész vagy érte elveszteni mindent; én is. Családot, jövendőt, +kényelmet, jó hírnevet – mindent. No, hát küzdjünk meg érte! Mert +két ilyen őrültnek ez a kis világ szűk!
+Ilonka szívét mély szánalom fogta el e dühöngő szavak alatt; +most már szánta ezt a nőt, mint szánnak egy beteget, kit görcsök +kínzanak.
+Összefogta ölébe leeresztett két kezét, úgy nézett reá, mint egy +kárhozottakat megtérítő őrangyal.
+– Asszonyom, ön nagyon szenved. Isten őrizzen meg minden nőt +hasonló szenvedéstől. Én kivánom önnek, hogy az ég gyógyítsa meg. +Elhiszem, hogy ez rettentő fájdalom. Hallgatni fogok arról, a mit +ön előttem mondott. Elfelejtem. Bocsásson innen.
+– Ah! még szán? még gúnyolódik? Az majd a végén válik el, hogy +melyikünk lesz a megsiratni való. Én téged megölhetnélek, ha +akarnálak, alattomosan; megölhetném jó híredet: +kihíresztelhetnélek, mint becstelen szerelmest; kiírthatnálak a +világból, a melyben lélekzeni akarsz: de nekem az a munka nem +tetszik. Én szemtől-szembe, lábat lábnak vetve, vasat vas ellen +feszítve akarlak semmivé tenni. Fogd ezt a fegyvert! s ha van +bátorságod őt szeretni: legyen bátorságod érte megvívni. +-314-
+Ilonkában feltámadt a harag.
+– Asszonyom! Ön már nem őrjöngő előttem többé, hanem nevetséges +bolond! Én nem fogok önnel egy férfiért vívni, mint fiatal diákok +szoktak imádottaikért.
+S azzal odadobta Malvina lábához a vítőrt.
+Malvina hangosan dobbantott lábával.
+– Vedd fel rögtön azt a vítőrt!
+– Soha többet ez életben, asszonyom!
+– Vedd fel, mert leszúrlak irgalom nélkül!
+– Azt teheti ön, ha kedve tartja.
+– Ettől nem félsz, ugy-e? mert nem hiszed. De azt el fogod +hinni, hogy ha innen távozni akarsz, ezzel a vítőrrel kezemben +olyan bélyeget vágok angyalképű arczodra, hogy egész életedben ott +viseled.
+– Azt a bélyeget is örömestebb fogom viselni arczomon, mint +viselném rajta egy bűnös szenvedély öntudatát.
+Ez a szó olaj volt a hölgy szenvedély-lángjára.
+Vad dühvel szökött a leánynak, a vítőrt feje fölé emelve.
+Ilonka pedig ott állt előtte nyugodtan, s két összetett keze még +mindig ölébe volt leeresztve.
+Ez a nyugodt tekintet leverte a támadást.
+Malvinának nem volt sem fegyvere, sem szava e tiszta, nyugodt, +szűz alakot megtámadhatni. Megállott és reszketett. Keble zihált és +egész arcza égett.
+Ilonka azt vélte, hogy megengesztelheti őt.
+– Bocsásson ön engem innen, asszonyom. Nekem nincs jogom önt +akár sérteni, akár gyógyítani. Járjon ön miattam, a merre akar; +engem nem fog útjában találni soha. Én felfogadom önnek, hogy nem +fogok gondolni oly emberre, a kire tán ön is gondolhat. Felfogadom, +hogy álmomban sem látom meg azt, a kiről ön álmai beszélnek. Bírja +ön tőlem az egész világot. Bocsásson engem innen, s én úgy +elmegyek, hogy soha még híremet sem fogja hallani többet. Elhagyom +ezt a várost, -315- elhagyom ezt az országot. Elmegyek más +hazába. Idegen nevet veszek fel. Eltagadom, hogy Magyarországon +születtem.
+– Ah! Mulatságos ártatlanság! gúnyolódék a delnő. Ki akar menni +e városból, ki ez országból: mert jól tudja, hogy «ő» is elhagyta a +várost, kiment az országból. Utána akarsz menni, ugy-e? Fel akarod +őt ott keresni, a hol senki sem ismer? – Becstelen!
+Ilonka összerázkódott e szóra.
+– Asszonyom! E szó után többet nem beszélhetünk egymással. +Bocsásson!
+Malvina azonban az ajtó elé állt s elzárta az útját.
+– Oh! te hasztalan fogsz utána menni. Hiába hálózod körül. Hiába +csalogatod. Nem te őt, hanem ő fog megcsalni téged. Ne hitesd el +magaddal, hogy egy ártatlan, szép pofácskáért valakit nőül vesznek. +Ő téged kigúnyol, megvet, kinevet!
+Ilonkának elfogyott a türelme.
+– Ejh, asszonyom! ne zárja el előttem az ajtót! Ez már +otrombaság… S azzal előre lépett az ajtó felé; a hegyes vítőrt, mit +Malvina eléje szegzett, félre hárította puszta kézzel, s azzal +megkapva az útját elálló hölgy karját, félretaszította azt maga +elől, mint egy gyermeket. Hiszen aczél volt minden izma, s ha úgy +akarta volna, összetörhette volna őt.
+És birtokába jutott a kilincsnek, s felnyitotta a kulcscsal az +ajtót.
+Malvina tehetetlen dühében megragadta Ilonka ruháján a +vállfodrot.
+– Azt letépheti ön, ha akarja.
+De nem azt akarta letépni.
+– Ugy-e? Nem törődöl vele, akármi lesz belőled miatta? Eldobod +magad érte, s neki indulsz a világ gúnykaczajának. Szeretni akarod +őt, ha becstelen fogsz is lenni miatta. Az akarsz neki lenni, a mi +volt az apjának az anyád!… -316-
+… Ilonka e szóra visszafordította a kulcsot a závárba, s egy +szökéssel az eldobott vítőrnél termett, felkapta azt, s azt mondá +ellenfelének:
+– Most már én öllek meg «téged!»
+A nő elégülten mondá:
+– Tehát mégis kényszerítettelek!
+– No hát rajta!
+– Az úgy is hallatlan az ó-világban, hogy két nő vívjon meg egy +férfi miatt. Hadd történjék meg egyszer ez is!
+A vítőrök kereszteződtek.
+Malvina a szenvedély vak dühével rohant a leányra, nem törődve +saját védelmével. S Ilonka ama sértő szó után, mely kényszeríté a +vítőrt felvennie, egy arczulköpött arkangyal kegyetlen boszúálló +haragjával fogadá, hogy azon a rossz szíven fogja keresztülverni +ezt a vasat, melyben ily méregkeverő gondolat megfogamzott.
+«Most már én öllek meg téged!»
+Hanem azután, mikor egyszer az aczél a kezében volt, elkezdett +eszmélni. Az aczélcsattogás magához téríté. Gondolkozott. +Férfiaknál hadvezéri adománynak nevezik azt, mikor a viadal perczei +alatt tér meg a szív nyugodt érverése, s míg a szem vigyáz, míg a +kéz cselekszik, azalatt a fő gondolkodni tud s nem engedi a heves +vérnek a vezéri szót; nem ijed, nem buzdul, nem borzad, nem dühöng: +higgadt lesz, meglátja a távol- és közellevőt; fölötte lebeg annak, +a mi vele történik.
+Ily adománya volt Ilonkának; a vívás hevélye neki visszahozta +lelki önuralmát. Meggondolta: ha én most ez asszonyt leszúrom, a +tett nyilvánosság elé kerül. Törvényszék elé állítanak. Ki fognak +vallatni: miért vívtunk? okát kell adnom. Azt mondom-e: egy +férfiért; vagy azt mondom: az anyámért? Magamat gyalázom-e meg, +vagy anyám erényére engedek mérges lehelletet fújni? Hát lelkemen +hogy fogom elviselni egy megölt vérét? Ha a törvényszék előtt +kimenthetem magamat, hogy mentem ki -317- a belső biró előtt? Nem: +én ezt az asszonyt nem ölhetem meg. De le fogom fegyverezni. – És +akkor letérdepeltetem őt lábamhoz s úgy fog bocsánatot kérni attól, +kit oly gonoszul bántott, s ki őt nem bántotta soha. A port fogja +csókolni előttem, azt a port, mely a szörnyű megbántásnak tanuja +volt. S azután megvetem és magára hagyom és keble ördögeire.
+Tízszer leszúrhatta volna vetélytársnőjét ez idő alatt, nem +törődött ellene fedetlen oldalai védelmével, ki untalan csak +ostromolt, – de nem tette. Csupán azon törekedett, hogy kiüsse +kezéből a fegyvert.
+Azonban Malvina erősen marokra fogta azt, s gyanítva ellenfele +szándékát, mindig csak egész döféseket intézett feléje, miknél a +lefegyverzés lehetetlen.
+Egyszer azután, mikor Ilonka egy kötéssel ki akarta facsarni +ellenfele kezéből a vítőrt, az kiszabadítva fegyverét a kötésből, +úgy döfött azzal Ilonkához, hogy a fleuret hegye mélyen belemerült +annak keblébe, épen a váll alatt.
+A mint Malvina visszarántá fegyverét, a nyilt seben keresztül +szemébe szökött a leány meleg vére.
+Ez érzésre, e látmányra a delnő elsikoltá magát, kiesett kezéből +a fegyver, s ő maga ájultan rogyott a megsebesített leány lábaihoz, +hanyattvágta magát s hosszú, fekete fürtei szétbomolva terültek el +a szőnyegen.
+A megsebesített hajadon pedig állva maradt, s megvetéssel nézett +le a lábánál heverő élettelen alakra. Annak arcza sárga volt, mint +a viasz, és szemei felett félig csukva a szempillák, keble +mozdulatlan, és ajka nyitva. Mintha őt érte volna a haláldöfés.
+Megijedt a saját keze ontotta vértől, s elájult bele.
+Ilonka a mosdószekrényhez sietett, hol minden alkalommal készen +volt tartva, véletlen esetekre, a vivó-iskolák segédszere, a +szivacs és árnica-festmény. Belemártotta a szivacsot a festménybe s +betömte vele a keblén szúrt seb nyílását. -318-
+Csak arcza lett kissé halványabb, de járásán nem látszott meg +semmi ingadozás.
+Még arra is gondja volt, hogy a két vítőr hegyeit, lábával rájuk +lépve, letördelje s zsebébe elrejtse.
+Azután kinyitotta a cselédséghez vezető ajtót s kiment a +szobaleányt behívni.
+– Jőjjön be kegyed. A vívásleczkén úrnője kezében a vítőr +elpattant, a csonkájával megsebesítette vállamat, s arra ijedtében +elájult; menjen, segítsen rajta.
+A cselédnek azonban nemesebb szíve volt, mint az úrhölgynek; a +mint meglátta Ilonka ruháját vérrel összefecskendve, lelkendezve +kiálta fel:
+– Jézus Mária! Bánom is én, ha elájult, majd felébred. De a +kisasszony keresztül van szúrva. Szaladok bérkocsiért.
+Ilonka nem tudta őt visszatartani; a cseléd akkorra +visszaérkezett a bérkocsival, mire Ilonka lement a lépcsőkön, s +azután felült mellé a kocsiba. Ott feküdhetett asszonya ájultan, a +meddig magától fel nem ocsúdott; ő Ilonkát ápolta hazáig.
+Hiszen úgy szerette őt mindenki!
+Otthon Ilonka elmondott anyjának mindent.
+Mindent…
+Nem lehetett semmit eltitkolnia többé.
+Világosiné átkozta az egész világot, az egész emberiséget, +megsebesített leánya ágyánál. Szemrehányásokat szórt magára és a +gondviselésre, ki még csak azt sem hagyta fenn, hogy valaki boszút +álljon ezen istentelenségért!
+A férj tébolyodott, az anya beteg, a testvér még gyermek és +siketnéma. Nincs, a ki igazságot adjon ezen a világon, egy ily +kegyetlenül letört virágszálért!
+Hanem a letört virágszál csak még sem hervadt el.
+A fiatal, egészséges vér győzött a haláldöfés felett; a vészes +seb begyógyult. A természet nagy orvos.
+Két hét mulva már Ilonka felkelhetett az ágyból; a sebláz +elmult. -319-
+Még talán szebb volt, mint azelőtt. Sápadtabb, de nőiesebb volt +arcza. Járása nem volt oly kevély, de szendébb, hajlékonyabb, mint +eddig. Ha kérdezték tőle: fáj-e még? azt mondta: már nem, és igazat +mondott, mert valahányszor a behegedt szúrás fájdalmát érezte, +titkos boldogságot érzett mellette, mint a ki azzal egy nagy +adósságot fizet le – másnak.
+– Elmegyünk innen, leányom! bíztatá őt anyja. Elmegyünk e +városból, ebből az országból, ez alól az ég alól, a hol ezek az +emberek laknak. Eltemetkezünk idegen emberek közé, a hol senki sem +ismer bennünket. Nem viszünk innen magunkkal semmit; még a +saruinkra ragadt port sem.
+És úgy tettek.
+Még Böskét is itt hagyták. A jó leány, ki utánuk vitte a gőzösre +holmijaikat, csak nézett utánuk a partról, míg a füstöt láthatta, +akkor megfordult, s azt mondá:
+– Már most én is megyek, s felkeresem a názárénusokat!
+Az ismeretlen leány után nem tudakozódott senki; eltünhetett, +elveszhetett; az ismerős delnő megmaradt a küzdtéren, mint ünnepelt +szépség, divat-uracsoktól körülrajongva, fiatal tárczairóktól +megénekelve. Nem eshetett meg lóverseny, császárfürdői dalidó a +nélkül, hogy öltözéke le ne lett volna irva. Valami fogékony keblű +ujdondász azt is feljegyezte róla, hogy a legutolsó estélyen oly +pompás gyöngyöket viselt, hogy szebbeket még csiga könyje nem +teremtett.
+Jól találtad, becsületes hírharangozó; annak a nagy csigának a +könyjéből termettek e gyöngyök, mely nem tud élni, ha házából +kiveszik; mi itt a tenger fenekén magyar népnek is nevezzük ezt a +kagylót, mely gyöngyöket -320- terem, mikor kínoztatik. – A szép +asszonyság minden gyöngyszeme ezer meg ezer nyomorult könyjéből +támadott; síró gyermekek könyjeiből, kik hiába imádkoznak a +mindennapi kenyérért; a ti kenyeretek nem jöhet ma, mert az ma egy +szép asszony hófehér nyakán tánczol.
+Ragyogj velük, szép amazon!
+* * *
+Föhnwald százados ez idő szerint valamelyik alföldi magyar +városban tanyázott csapatjával.
+A nyomor zenithjén jártak már a rossz csillagok. Itt-amott az is +hallatszott, hogy a megéhezett emberek rabolnak. Onnan vesznek, a +hol kapnak.
+Egy szép napon a maga előljáróságától azt a parancsot kapta +Föhnwald, hogy abban a megyében, a hol ő fekszik, ki levén hirdetve +a rögtönitélő biróság, ő is lásson utána a rablóvadászatnak; a hol +erdőn, mezőn, tanyán, falun, városban, úton, pinczében megtalál egy +rablót: fogja meg, kösse meg, lőjje meg, hozza be élve vagy halva. +Ne kiméljen senkit, ha szűrben, ha selyemposztóban jár, orgazdát, +tolvajrejtegetőt egybevegyen magával a rablóval; ne válogasson se +kicsinyt, se nagyot, se urat, se parasztot; legyen +irgalom-nemismerő mindenki iránt.
+«Auch eine schöne Gegend!» mondá magában Föhnwald, és zsebébe +tette a felsőbbségi meghagyást.
+* * *
+Lemming úr sokat utazott ez idő szerint.
+Hja! bizony a százezreket megérdemelni nem jár fáradság +nélkül.
+A vállalat sok járás-keléssel van összekötve.
+Az egész nyereség többfelé oszlott meg; egyes vállalkozónak +ugyan rajta kellett lenni, hogy a mit elvesztett a réven, megnyerje +a vámon! -321-
+Aztán az embernek főkép arra kell ügyelni, hogy valami panasz +véletlenül ki ne pattanjon.
+A panaszoknak ugyan a mostani időjárás nem igen kedvező. Ha +valamelyik parasztnak kedve találna kerekedni a lamentálásra, hogy +ő ocsut kapott buza helyett: csak lesz esze az előljáróságnak, hogy +szép szerével lecsendesíti; ujságba pedig be nem adhatja panaszát, +mert annak az iktatási díja hat hónaptól egy esztendeig terjedő +börtön. Azt már tudják az ujságirók, hogy az a «csendháborítás» +rovata alá esik, s őrizkednek a hadi-törvényszéktől leczkét venni. +S ha akad itt-ott előljáró, a ki azt hiszi, hogy neki megbocsátják +azt az érdemét, ha a pórul járt paraszt ügyében felmegy panaszkodni +Budára, azt az ember útközben elfogja, nyomatékos indokkal +megnyugtatja, visszatereli; ha nem hajt a szép szóra, engedi +eltévedni abban az erdőben, a minek «hivatalszoba» a neve, míg +végre a vándor rátalál az igazira, a kinek lelke szerint +elmondhatja minden keserűségét: hogyan szedik rá, milyen +istentelenül pusztítják azt a szegény éhes, rongyos embert odakinn! +ez igazi ember, a ki panaszát végighallgatja, Harter Nándor lesz; +az azután majd segít a dolgán, ne féljen semmit. Ha pedig +épenséggel oly életrevaló és ügyes ember akad, a ki egész Bécsig +elviszi a panaszszal telt tarisznyát: az meg épen eltalálta az +üdvösség kapuját, ott a vállát is megveregetik, számot is írnak a +panaszlevelére; azt azután leküldik a maga útján – Harter +Nándornak, hogy tartson e tárgyban szigorú vizsgálatot, s akkor +aztán a panaszkodó egészen meg lehet nyugosztalva a felől, hogy +most olyan ember kezébe jutott az ügye, a ki majd igazságot +szolgáltat az ő szegény fejének. Csak várja békével!
+Lemming úrnak tehát sok dolga volt, hogy becsülettel megfeleljen +feladatának.
+Épen egy nagy alföldi városban volt a kölcsöngabonaosztásnak +ideje. Mint vetőmag, elkésett már az; de a kormány elrendelé, hogy +az éhezőknek még azonfelül is kell -322- élelmiszereket osztani, +tisztességes kölcsönképen; ma aláirnak öt forintot egy mérő +buzáért; aratás után aztán harmadfél mérőnek az árából +visszafizethetik azt könnyen.
+Abban a városban volt egy alkusza Lemming úrnak. Azt meg +Hameternek hítták. Bánom is én, akárminek hítták.
+A mint Lemming úr megérkezett a vendéglőbe, felkereste az +alkusz.
+– Itt vannak a szekerek!
+– Megkapta ön a buzát? Hogy vette?
+– Olcsóbban, mint rám volt bízva. Harmadfél forinton.
+– Az képtelenség! Annak már nem lehet buza-alakja.
+– Tessék megnézni a mustrát!
+Az alkusz egy vászon-zacskóból kitöltötte az asztalra a +mutatványszemeket.
+Lemming úr elbámult.
+– Hisz ennél szebb buzát a londoni ipartárlaton sem mutogattak, +hisz ez van kilenczvenöt fontos.
+Szép, piros, nehéz buza volt az. Száznyolcz fontos!
+– De hát hogy vehette ön ezt harmadfél forinton, mikor négyen is +alig kapjuk a selejtesebbet?
+– Valami hibája van.
+– Mi hibája lehet? Nem képzelem.
+– Az a hibája van, hogy hat óráig hevert a viz fenekén. Az a +kereskedő, a ki tegnapelőtt nem adta négy forinton alól, a mint +felvontatta a hajóját, tőkére ment vele; a hajó elsűlyedt, a buza +átázott, azonban közel volt a parthoz, fél nap alatt kihordták, +megszárították; hanem a kereskedő kénytelen volt rögtön túladni +rajta, a hogy veszik. Meg is ölelt, mikor harmadfél forintért az +egész szállítmányát elvállaltam. Más senki ennek hasznát nem +veheti: mert ez holnapután csirázni fog; mi még kioszthatjuk azt +ma. Igaz ugyan, hogy vasárnap van, de a szegényekkel jót tenni +vasárnap is lehet. Ha rögtön megörletik, ragacsos, csirizes lisztet +kapnak ugyan belőle, de megeszik azok azt, nem halnak meg tőle; ha +holnap -323- észreveszik is, hogy mi baja van a +buzának, akkor már beszélhetnek; ma a bőrükből bújnak ki örömükben, +ha meglátják. Olyan minden szem, mint ha üvegből volna.
+– Ön ügyes ember.
+Lemming úr megdicsérte az alkuszt, kifizette neki, a mit +megszolgált, s azzal rábízta, hogy legyen jelen a gabona +kiosztásánál.
+A szekerek ott álltak már a piacz közepén, a hatóság értesítve +volt az osztásról; az embereknek a mint kijöttek a templomból, +dobszó mellett tudtukra adatott, hogy itt a kenyérnek való, kinek +mennyi kell belőle?
+Délig el is volt osztva minden. Ki-ki vitte haza magával, a mit +kölcsön elvállalt, ki talyigán, ki a hátán.
+A gondviselés azonban megőrizte a szegény embereket attól, hogy +ez egészségtelen gabona kenyerével még nyavalyát is vonjanak +magukra; értem t. i. a polgári gondviselést.
+Mikor a hívek hazaértek a buza-osztozásból, ugyanakkor már ott +várt mindeniknek a házánál két-három darab fekete-harisnyás katona, +kit a fentisztelt czivil gondviselés épen akkorra rendelt oda, +adóbehajtás végett.
+Ezuttal csakugyan nem mondhatta senki, hogy nincs miből leróni +az adóját, mert épen akkor vitte haza a kölcsön kapott buzát. Tehát +van.
+A jámbor emberek aztán rajtamentek az adóbekergető biztosra, kit +jó hirnevéből nekünk is van már szerencsénk ismerhetni: Gierig +urra, s az okosabbak közülök szörnyen mutogatták neki a kormány +hivatalos lapjából azt a helytartósági rendeletet, mely meghagyja, +hogy az inséges helyeken nem szabad az adót kényszerítve behajtani. +Ott olvasható az ma is; tanúlságos adalék egy gyöngyidőszak +illustratiójához.
+Hogy még ezt el is kellett rendelni!
+De nagyobb dicsőség lett volna az annál, ha akadt volna valaki, +a ki ezt a rendeletet meg is tartsa.
+– Mi nekem ez? förmedt a panaszkodókra Gierig úr, -324- s +fricskát adott az eléje mutatott papirosnak, mintha csak le akarná +róla peczkelni azt a furcsa bogarat; nekem a budai helytartóság nem +közegem. Az én felsőségem a bécsi pénzügyminiszterium.
+– De uram! hisz épen ebben az órában adta maga a kormány ezt a +buzát, most irtuk alá, hogy tartozunk azt visszafizetni; hát +ugyanaz a kormány ugyanabban az órában meg elveszi tőlünk, a mit +épen adott?
+– Természetesen!
+Ne időzzünk ennél a jelenetnél sokáig. Megtörtént ez.
+Gierig úr szépen összeszedette a kiosztott buzát, s ugyanazokkal +a szekerekkel, a mik azt idáig hozták, átvitette a szomszéd +városba; ott átadta a katonai élelmezési biztosnak, mely állomást +ez idő szerint Konyecz úr töltött be, jutalmúl sokszoros +érdemeiért. A két jeles úr jó vásárt csinált egymás között. Az +exequált buza olcsó áruczikk, azonfelül is egy kis hibája van. +Hanem jó lesz az azért még a katonának.
+* * *
+Egy szép napon aztán belép egy őrmester Föhnwald századoshoz, s +így szól hozzá:
+– Százados úr! Mondja meg nekem, mi ez, a mit én most itt a +kezemben tartok?
+S letette eléje a névtelen valamit.
+Valóban névtelen valami volt. Ha megemelte az ember, súlyánál +fogva azt hihette, hogy sajt; ha megbámulta, szinére nézve valami +volt az a tőzeg és olajpogácsa között; ha megtapintotta, +fogadhatott rá, hogy ernyedni kezdő aszfalt; ha megszagolta, +eczetágyba fojtott gomba; ha megtörte, akkor millió egymásból nyuló +selyemszál valami új találmányú gyapot-degetet mutatott be előtte, +ha pedig annyira vitte a vakmerőséget, hogy megkóstolja, akkor +megtudta, hogy az «kenyér».
+Ilyen kenyérrel tanítják a hazaszeretetre ő felsége legvitézebb +hadseregét. -325-
+Föhnwald százados, hogy bebizonyítsa katonája előtt személyes +bátorságát, valamint hogy tanusítsa készségét minden sanyarúságban +osztozni vitézeivel, megevett, megrágott, le is nyelt egy darabot +abból a megnevezhetlen tárgyból.
+És akkor így szólt:
+– Őrmester! vegyen ön magához négy embert töltött karabélyokkal; +rendeljen szekeret. Én azokat a gazembereket, a kik ebben a +kenyérben bűnösek, akárkik és akárhányan legyenek, mind vasra +verem, és fölviszem Budára. Becsületszavamra esküszöm.
+Mikor Föhnwald ilyen dologra fogadkozott, még nem tudta, kik és +mik akadnak a markába? mert ha tudta volna, bizonyára még egyszer +megesküdött volna rá.
+Öt percz múlva ott állt négy legény, őrmester és fuvarosszekér +az ajtaja előtt.
+Legelőször is elindúlt a tábori sütőt fölkeresni.
+A katonakenyerek nagy része még ott hevert az élelmi tárban. A +mint egymásra voltak rakva, a legalsónak folyott a leve. Közelíteni +is merészség volt a fojtó bűz miatt feléjük.
+– Ön a porkolábhoz fog menni! szólt Föhnwald a sütőhöz; majd +azután a katonai törvényszék fog ön felett itélni.
+– Tudom, százados úr! felelt a sütő. A kenyerek rosszul ütöttek +ki, magam sem tagadom; egyébiránt én csak olyan lisztből süthettem, +a milyent a molnár ideküldött.
+– Az ön hibája volt, ha látta, hogy rossz a liszt, és mindjárt +föl nem jelentette. Majd mentse magát a törvényszék előtt.
+A sütőt a porkolábnak kölcsönözték, s azzal mentek a +molnárhoz.
+Föhnwald a kenyér-corpus-delictin kivül egy tarisznya lisztet is +vitt magával.
+– Mi tetszik, uram? kérdé a molnár a szokatlan látogatótól. +-326-
+– Nekem tetszik önt elfogatnom, azért, hogy ilyen lisztet őrölt +a katonáim számára.
+– Én csak olyan lisztet őrölhetek, a milyen buzát nekem adnak. +Az önök élelmezési biztosa csirás, dohos buzát küldött ide; biz +abból csak csiriz lesz aztán. Az önök buzája mind egy szemig valami +elsülyedt hajóról való kárbaveszett portéka.
+– Önnek, meglehet, hogy igaza van az élelmezési biztos +irányában; azt majd igazítsa el vele: hanem én önt is mindenesetre +elfogatom. Tessék felülni a szekérre!
+– Megyek, uram! Fogtak el engem már külömb dologért is. Ültem én +már odabenn furcsább állapotok miatt is; majd kieresztenek, ha +megunnak.
+Föhnwald még mindig az aprajánál volt a vallatásnak. Ezek azok +az apró legyek, a kiket a pókháló megfog; de majd jönnek mindjárt a +dongók és darazsak, kik a törvények pókhálóján keresztűl-kasul +járnak.
+Este volt, mire a malomtól az élelmezési biztos lakáig +visszakerült. Konyecz úr után kérdezősködve, azt felelték neki, +hogy az már elment vacsorálni.
+Utána küldött, hogy jőjjön haza.
+Konyecz úr meg akarta mutatni, hogy ő most milyen nagy úr, s +csak azért is megvárakoztatja a kapitányt. Nem sejtette, minő +fergeteg tornyosúl a feje felett?
+Jó félóra múlva került elő. Vigan fütyörészve jött, félrecsapta +a sipkáját; erős borokat ivott a vendéglőben.
+– Ön nagyon megvárakoztatott; veté szemére a százados.
+Konyecz úr impertinensül mosolygott a szemébe, s nem szólt rá +semmit. Be akart vele menni a szobába.
+– Nem megyünk oda. A raktárt akarom látni; kérem felnyitni az +ajtaját.
+Konyecz úr meghökkent.
+– Mit akar ön ott?
+– Meg akarom látni azt a buzát, a melyikből ez a kenyér készült. +-327-
+Azzal odatartá Konyecz úr orra alá az oldaltáskájából kivett +süteményt.
+Konyecz úr négyszer is színt és arczot váltott e látmányra; hol +vigyorgott, hol elsápadt; utoljára is azt vélte, hogy legjobban +kisegít innen egy kis rendszeres arczátlanság.
+– Hát… hát nem jó kenyér ez? Mi baja van ennek a kenyérnek? Most +még igen fris, hát puha; a legfinomabb buzából van, becsületemre! +Csak mindig ilyen kenyeret kapnának a katonák a táborban! +Becsületemre! Nagyon jó kenyér ez, kapitány úr. Becsületemre!
+Föhnwald azonban egy olyan mozdúlatot tett a kezében tartott +kenyérrel, mintha a fejéhez akarná azt vágni a magasztalónak. Az +hátra is hőkölt.
+De csak még sem tette azt Föhnwald. Elégnek tartá nagy nyersen +közbekiáltani:
+– Ez a kenyér a kutyának sem való! Akarom látni a buzát, a miből +ön ezt sütteti. Hol a raktár kulcsa?
+Konyecz urat csak a merész ellenállás mentheté meg, ha +megmentheté valami.
+– Azzal én önnek nem tartozom! pattogott vissza hetykén. Ön +nekem sem előljáróm, sem ellenörzőm. Ha panasza van ellenem, adja +be az élelmezési főfelügyelőségnek. Ön parancsol a katonáinak, de +nekem nem.
+Föhnwald tehát parancsolt a katonáinak:
+– Ezt az embert vasra kell verni; aztán el kell tőle venni a +kulcsait.
+Azok ugyan hirtelen szót fogadtak.
+Konyecz bort ivott, dühös volt, ellenszegült; a miből aztán az +lett, hogy meg is tépázták, meg is kötözték.
+Az erővel elvett kulcsok egyikével felnyitotta Föhnwald a +raktár-ajtót.
+Elszörnyedve jött ki onnan.
+Egy csomó buzát, a mint kimarkolta azt a zsákból, odatartott a +meglánczolt biztos szeme elé.
+– Van önnek erre valami mentsége? -328-
+Az undok káromkodással válaszolt neki vissza.
+– Jobb lesz pedig önnek imádkozni, mint káromkodni; mert holnap +függni fog.
+– Igen! kiáltá tajtékzó ajakkal a fogoly; a kis tolvajokat +felakasztják, régen tudom azt, a nagyokat pedig futni engedik. +Önnek van kurázsija megfogatni az ilyen apró szegény ördögöt, mint +én; de följebb nem mer kereskedni. Nekem ezt a buzát helyembe +küldték; maga a főbiztos adta át a mint összeszedte az execución. +Mit tehetek én arról, ha a gaz paraszt megnedvesítette a buzáját, +mikor exequálták, hogy nekünk kárt tegyen.
+– Legyen ön az iránt megnyugodva, hogy a ki ebben a dologban +bűnös, azt én mind ön mellé fogom kötöztetni.
+– Jó lesz, nagyon jó lesz! Csak tessék feljebb kereskedni. Ott +van Gierig úr, végezzen azzal, ha tud. Annak menjen neki, ha mer. +Úgy-e abba nem mer belekötni?
+Konyecz jó taktikának tartotta Gierig urat tolni maga elé, +gondolva, hogy az megszentelt fejű ember; a szava többet ér +Bécsben, mint száz lovaskapitányé; az már egyszer leszállította +Föhnwald urat a nyeregből, majd most is elbánik vele; csak annak +menjen neki.
+Föhnwald nem felelt neki többet.
+A buzából is megtöltetett egy tarisznyát, s azt őrmesterére +bizta; a raktárt ismét bezárta, az ajtaját háromszorosan +lepecsételé, és őrt állított eléje.
+– Már most hol lakik Gierig úr?
+Magánháznál, természetesen, mint mindig. Egy új szóval +szaporította szótárunkat: «Kényszer-vendégszeretet».
+Már feküdt a jó úr és aludt, mikor késő éjjel látogatására ment +Föhnwald. El nem tudta gondolni, mi baja lehet annak vele ilyen +órában? Nem halaszthatná reggelre?
+De Föhnwald nagyon sürgette az értekezést, s fel kellett +czihelődni a kedvéért.
+– Nos, mi baj van, százados úr? Nem szokott ön ilyenkor aludni? +Én nagyon álmos vagyok. -329-
+– Majd segíteni fogok rajta, hogy ne legyen az. Én azért jöttem +ide, hogy önt elfogjam.
+Gierig úr nagyot bámult erre a szóra, s csodálatosan csóválta a +fejét.
+– Ön most jön valami jó vacsoráról, százados úr, ugy-e?
+– Jónak nem mondhatom! felelt Föhnwald sértetlenűl, mert nem +vacsoráltam egyebet, mint egy darabot ebből a kenyérből, a mit a +katonáim számára sütöttek. Nézze ön, ez gyilkos méreg. Elfogattam a +tábori sütőt; az a molnárra utalt, ki a lisztet őrölte. Ime, itt e +dobozban a mutatvány a lisztből. A molnár az élelmezési biztossal +mentette ki magát, ki a buzát küldte neki. Azt is elfogattam. E +másik dobozban látja ön a buzát, a mi a katonai raktárba került. A +biztos azt mondá, hogy ezt a buzát ön küldte neki; igaz-e ez, vagy +nem?
+Gierig úr fölpattant szörnyű haraggal.
+– De mi közöm nekem mindehhez a sok ostobasághoz, a mit ön nekem +itt össze-vissza mesél? Mi bajom nekem azzal, hogy önök mit esznek, +mit nem esznek? S hogy mer ön engem akármi dologért felelősségre +vonni? Ki adta önnek ehhez a jogot? mi?
+Gierig úr ugyan dühösen állt szembe Föhnwalddal, két nagy papucs +volt a lábán, azok csak úgy csattogtak, mikor eléje toporzékolt. +Föhnwald pedig nagy hidegvérrel vonta elő belső zsebéből a hozzá +küldött felsőbbségi parancsot.
+– Itt a rendelet a kezemben, uram, melynél fogva én, Föhnwald +százados megbizatom, hogy minden, e megyében megkapható rablókat, +tolvajokat s azoknak orgazdáit, czinkosait, a hol találom, +elfogjam, beszolgáltassam, nem válogatva személyökben, ki úr, ki +paraszt? akár szűrben, akár selyem-kabátban jár, akár pusztán, akár +kastélyban lakik: mindenütt elfogjam, lánczra verjem, tömlöczbe +vessem. És én ezen parancsnál fogva elfogom önt és czinkostársait, +a kik kilopják a nép szájából az alamizsnafalatot; mérget csinálnak +belőle, s úgy adják a katonának -330- enni; kik elrabolják az +uralkodótól a nép szeretetét, kilopják a törvényből az igazságot, s +még a fegyvernek az élét is letörik s ellopják. Én rablókat +hajhászni küldettem! Teljesítem a megbízást s elfogom önöket mind. +Katona vagyok; keresztűl vágom magamat mindenen. Meglehet, hogy +ezért azt fogják mondani, hogy félreértettem valamit, de katonai +parolámra fogadom, hogy csuffá teszek mindenkit, a ki ebbe a rút +dologba belekeveredett, s megteszem azt!
+Gierig elsápadt; látta, hogy ellenfele most már veszedelmessé +kezd rá nézve válni. A támadóból védelmi helyzetbe tette magát.
+– Én itt hivatalból járok, s hivatalos kötelességemet +végzem.
+– Az sem igaz! Önnek nem volna szabad ott járni és kobozni, a +hol inség van. Világos parancs van az ellen az ország legfelsőbb +hatóságától. Ez azonban csak kegyetlenség, csak zsarnokság; hanem +itt rablásról is van szó. Ön azt a gabonát, a mit az élelmezési +biztosnak átadott, nem kaphatta adó fejében, mert az egy elmerűlt +hajó szállítmánya mind. Önnek az exequált buzát ki kellett +cserélnie egy ilyen veszendőbe ment szemétért.
+Gierig úr abban érezte magát megfogatva, a miben tökéletesen +ártatlan volt.
+– Uram, én esküszöm önnek, hogy ez nem úgy van.
+– Talán minden ember összebeszélt, hogy elébb beáztassa a +gabonát, a mit ön elvisz tőlük adó fejében! És csak épen azt, a mit +ön visz el? És ön épen azt kereste ki minden adókötelesnél, a mi +hibás volt? No, feleljen ön erre? Gondoljon ki valamit!
+Gierig úr veszedelmesen meg volt akasztva. Pedig nem úgy volt, a +hogy vádolták; de hogy mondja meg az igazat?
+– Nos, uram, öltözködjék ön fel egymásután; mert én nem érek rá +önnel itt szaporítani a szót. Egy, kettő, három! Ha nem tetszik +önkényt, idekinn vannak a legényeim; -331- van náluk békó is. Önnek +a czinkosa, Konyecz, odakinn ül már a szekéren megvasalva. +Kényszerítsem-e önt?
+Gierig úr könyörgésre fogta a dolgot.
+– Én elismerem, hogy itt nagy bűn van elkövetve; nem tagadom, +hogy nekem is járúlhatott hozzá hibám; de a bűnben nincs részem; az +magas, igen magas állású uraknál kezdődik.
+– El fogok odáig is menni. A katona előtt nem marad zárva egy +ajtó sem. Megyek, a meddig embert találok, akármilyen nagy ember +lesz is, és rákiáltom a megbélyegző szót: «Ez is rabló!» Ön a +kisebbek közé tartozik; ne vesztegettesse magára az időt.
+– Uram! Tekintse ön, hogy családapa vagyok.
+– Nem jegyezte ön fel magának, hogy hányan mondták azt önnek +ebben az évben: «Uram, tekintse ön, hogy családapa vagyok?» Nem +kaczagott ön erre a szóra mindannyiszor? Jól van! Én irgalmasabb +leszek. Nem veretem önt vasra, megengedem, hogy saját kocsiján +kisérhessen bennünket, a hova mondani fogom; de mondja ön meg +nekem: ki következik most ön után?
+Gierig meg volt puhulva.
+– Elmondok önnek mindent, kapitány úr, a hogy van. A kérdéses +gabonát a kormány osztatta ki egy inséges város lakosainak. Én azon +nyomban foglaltam le a kiosztottat. Ha hibás volt a gabona, az a +vétkes, a ki azt kiosztotta. Annak a neve pedig Lemming.
+– Lemming? Úgy tetszik, mintha hallottam volna ezt a nevet +valaha emlegetni. Hol kapható ebből az urból?
+Épen itt van ebben a városban, a vendéglőben van szállva.
+– Ezt is elfogatom.
+– Nagy kegyben áll a magasabb körök előtt.
+– Mégis elfogatom. Siessen ön felöltözni uram, egy katonát itt +hagyok az ajtójában. S kérem, hagyja az ajtót nyitva.
+– Óh! ne tessék félni. Nem szököm meg, sem a nyakamat +-332- el nem metszem addig, a míg egy fejjel +magasabb embert tudok a hátam mögött. Elvárom ön további +rendelkezését a legnagyobb engedelmességgel.
+Gierig ur meghúnyászkodásában pedig csupa merő gonoszkodás volt. +Azzal a jó szándékkal bíztatta neki a századost Lemmingnek, hogy az +a heveskedő katonatiszt majd most a fensőbb körök kegyenczét valami +oly brutális megrohanással fogja megsérteni, hogy e miatt saját +magát keveri galibába. A gabonaosztás körüli visszaélések +köztudomású dolgok. Hanem az is köztudomású, hogy e visszaélésekbe +Lemmingen túl még igen nagy és hatalmas emberek vannak belefonva: +ha valami szeles kéz valahogy Lemminget torkon találja ragadni, +egyszerre támadnak láthatatlan kezek, melyek a vakmerő +igazságszolgáltatót lefegyverzik, földre verik, mégbénítják: azokat +a láthatlan kezeket pedig már nem lehet felfedezni, mert azok ellen +nem kapni sehol bizonyítékokat. És így bizonyosan a szeles katona +fog belemaradni a hinárba, a hová senki sem küldte.
+Tehát Gierig úr egész töredelmesen vallott Lemmingre. Igen nagy +szükség volt egy ilyen állású útitársra.
+Három óra tájon lehetett az idő, mikor Föhnwald a vendéglőbe +érkezett, a hol Lemming úr kapható volt. Már pitymallott, s a +vendéglő udvarán befogva állt Lemming úr előfogata, jeléűl annak, +hogy az uraság igen korán szándékozik elutazni. Ugyan a vendéglő +udvarára hozatta maga után katonai fedezet alatt Föhnwald Konyecz +urat megvasalva a szekéren, s Gierig urat saját hintójában. A +szemközt jövő vidéki emberek, kik a hetivásárra jöttek, ugyan +nagyot bámultak e furcsa processión. Nem volt köztük, a ki a két +urat személyes tapasztalatai után ne ismerte volna.
+Föhnwald maga felsietett Lemming úr szobájába.
+Az inas be akarta jelenteni. A százados mondá neki, hogy ez +egészen szükségtelen; majd bemutatja ő mindjárt maga magát, s +benyitott egyenesen. -333-
+Lemming úr már fel volt öltözve s theáját szürcsölgeté, mikor +belépett hozzá a kapitány.
+Lemming úr azt hitte, hogy az idegen úr eltévedt s igen nyersen +kérdezé:
+– Kit tetszik keresni?
+– Lemming urat.
+– Az én vagyok. Tessék leülni!
+– Nem ülök le. Más dolgunk van együtt. Én Föhnwald százados +vagyok, az itt e környéken állomásozó lovasság parancsnoka. Tegnap +este a katonáim panaszt tettek nálam, hogy ehetetlen kenyeret +kaptak. Meggyőződtem róla, hogy igazuk van. Utána jártam mindennek, +elfogattam sütőt, molnárt, élelmezési biztost, most épen az +adószedő főfőbiztost vettem őrízet alá. Mind bűnösök.
+– Diable! mormogá Lemming úr, s csendesen kihörpinté csészéjéből +theája maradékát.
+– Nem lehetett tagadniok. A bizonyítékok itt vannak nálam: a +kenyér, a liszt, a buza. A mi még az utóbbiból megvan, azt +lepecsételve őriztetem a raktárban.
+Lemming úr hozzáfogott egy lágy tojás feltöréséhez.
+– S mit fog ön most ezekkel az emberekkel kezdeni, a kiket ilyen +szépen rakásra fogott?
+– Még nincsenek mind együtt.
+– Szappermán! Még több is lesz? S ha mind megfogta őket?
+– Akkor felviszem őket Budára a helytartósághoz s olyan lármát +csapok, hogy a félvilág meghallja.
+– S szabad megtudnom, mennyiben érdekel engemet ez a történet, a +mit kapitány úr most velem közölni sziveskedett?
+– A legutolsó elfogott, ki az adóbehajtó biztos, azt vallotta +előttem, hogy ő azt az emberhasználatra nem fordítható buzát, a mit +katonáimnak adott, mint adóhátralékot gyűjtötte fel a szomszéd +városban, a hol azt ön, Lemming úr, osztatta ki, mint kormányi +segélyt. Ön pedig -334- vásárolta azt egy megmerűlt hajóról, +melynek gazdája kénytelen volt ázott gabonájától potom áron +menekülni.
+Lemming úr úgy találta, hogy mégis nagyon keményre van megfőzve +az a tojás, nem lehet már megenni.
+Gondolta pedig magában: «Ahán! Itt van már megint egy ember, a +kinek be kell dugni a száját». S csendesen becsülgette magában az +előtte álló kaliberét, vajjon mennyivel lesz tele.
+Azért még föl sem kelt helyéről; hadd álljon az a másik, ha neki +úgy tetszik.
+– Tudja ön, kapitány úr; ilyen félreértések megtörténnek. Sajnos +dolog. Az ember maga nem lehet mindenütt jelen.
+– Csak hogy ön ott épen jelen volt.
+– No, no, no! Az a gabona nem volt a kegyed katonáinak szánva. A +biztos ügyetlensége, minek szedte el a parasztoktól. Azok +elhasználták volna vetőmagnak.
+– Ön azt hiszi uram, úgy-e, hogy Föhnwald százados nem tudja +azt, hogy ebben az évszakban nem vetnek buzát?
+Most aztán felkelt a helyéről Lemming, s egy finom világfi +húnyorgó simaságával lépett Föhnwald elé.
+– Én azt hiszem, hogy Föhnwald százados egy derék gavallér +ember, ki a katonáiról gondoskodni lovagias kötelességének tartja. +Ily eseteknél Lemming is tudja, mit jelent gavallérnak lenni. Ha a +katonák tévedésből rosz kenyeret kaptak, a Lemming-ház kalácscsal +fogja őket kárpótolni.
+S azzal nagy mosolyogva belső zsebébe nyult s kivonta onnan +nagy, sok rekeszű tárczáját.
+Itt biz egy pár ezer forintot megint ki kell ugratni. Vele jár a +risicoval. Ezt majd felirjuk a «manco»-ba.
+Föhnwald százados a füle hegyéig elvörösödött, a mint azt látta, +hogy a tárczáját kezdi nyitogatni ez az ember.
+S az a sértő biztosság, a mivel ezt tette, mint a ki tudja már, +hogy hasonló esetekben hogyan kell, hogyan szokás -335- a +kérdésre kellő választ adni; mint a ki ismeri már az embereit, a +kik lármáznak, fenyegetőznek, s aztán egy percz múlva mosolyognak, +bókot vágnak; meg vannak nyugtatva.
+– Adja ön ide azt a tárczát! rivalt rá dühösen Lemmingre.
+Lemming ugyancsak megszeppent.
+(«Teringettét! gondolá magában; ez ugyancsak érti ezt a +tudományt, még pedig alaposan. Az egész tárcza kell neki. Ugyan +szerencse, hogy nincs bele téve több tizenkétezer forintnál. Ez +ugyan üstökön tudja ragadni a jó alkalmat. De már mit van mit +tenni? Menekülni kell tőle. Hadd vigye hát az egészet.»)
+– Tessék, kérem! szólt odanyujtva a félig felbontott +tárczát.
+Föhnwald mohón kapta el azt kezéből.
+Lemming boszus megvetéssel tekinte rá. Ez ugyan kap a pénzen, a +mit megragadhat; mintha csak a csatatéren szedné az +ellenségtől.
+– Tessék, uram. Vegye ön ki belőle, a mi pénzt talál benne; s +aztán majd az üres tárczát adja vissza.
+Föhnwald egészen úgy tett, a hogy Lemming úr mondta. Kiszedte a +tárczából a pénzt; mind, mind; kikereste annak a legelrejtettebb +zúgát is, a hol még tán egy árva egyforintos meglapúlhatott légyen; +nem maradt benne semmi.
+Hanem azután még sem egészen úgy tett, a hogy Lemming úr +kivánta, mert a kiszedett pénzt, az utolsó egyforintost is oda +fektetve a többi közé, nyújtá vissza Lemming urnak, s az üres +tárczát dugta a saját zsebébe.
+Lemming arcza most kezdett csak az ijedelem hypocratesi +halálkifejezésére torzulni. Ez az ember, a ki előtte áll, nem a +pénzét, de a fejét akarja megkapni.
+– Uram! szólt rémülettől reszkető hangon; nekem arra a tárczára +szükségem van. Üzleti jegyzeteim vannak abban. -336-
+Föhnwald begombolta kabátját az eltett tárcza fölött.
+– Meg vagyok felőle győződve, hogy azok vannak benne. Jegyzetek +az ön üzlete felől. Derék egy üzlet! Üzlet az éhező nyomorultak +falatjaival; üzlet a ragyogó méltóságos és nagyságos urak +jellemével. Én ezeket az adatokat akarom birni. Akarom azoknak a +derék, jeles férfiaknak a névjegyzékét birni, a kik látták önnek +ezt a tárczáját akként megnyilni, mint a hogy ön azt előttem +megnyitotta, hogy megszelídülve hulljanak bele, mint a vak +pipiskék, miket a vadász tükre leszédít.
+– Ön csalatkozik, uram!
+– Az ön elsápadt arcza, az ön reszkető keze bizonyítja, hogy nem +csalatkozom; hogy a titkos zár nyitjára találtam. Ön ily titkokat +iróasztala fiókjában nem tartogathat. Önnek azt mindig magával +kellett hordania.
+Lemmingnek nehéz veritékcseppek kezdtek gyöngyözni homlokán.
+– Jól van, én elismerem, hogy ez az üres tárcza rám nézve sokkal +értékesebb, mint a csomag pénz, melyet ön belőle visszadobott. +Nekem e tárczát vissza kell kapnom minden áron; minden áron, uram! +Egész hitelem fekszik benne. Ön ezt nem tudja; azt csak egy üzlet +embere érti, mit tesz az: «egész hitelem». Szabja ön árát; mondjon +merész összegeket, én megadom. Adok önnek tíz darab váltót tízezer +forintról, – mindenütt a világon készpénzül fogadják.
+Föhnwald haragosan dobbantott:
+– Elég volt már! Ne sértegessen ön tovább. Nem adom vissza!
+Lemming könyörgésre fogta a dolgot; oda rohant Föhnwaldhoz, +megragadta kezét, úgy kezdett el neki rimánkodni.
+– Édes úr, kedves százados úr, legyen ön ember, legyen ön +keresztyén. Ne kivánja ön halálomat. Ön engem megölhet. Hát azt +akarja-e, hogy megöljem magamat? Ön tudhatja, hogy egy üzérnek +becsülete a mindene; becsület -337- nélkül nem élhet tovább. +Adja ön vissza most, a mit később senki sem adhat vissza. Szegény +nőm! Mi lesz belőle? Én főbe lövöm magamat. Itt, ön előtt lövöm +magamat főbe! Százados úr, legyen irgalommal. Adja vissza üres +tárczámat s vegye el azon kívül mindenemet.
+És e beszéd alatt elkezdett sirni, és le akart térdelni Föhnwald +előtt s meg akarta csókolni a kezét.
+Föhnwald bosszusan rántotta el tőle azt.
+– Eh! uram, ne játszék ön itt nekem jeleneteket Shylockból; ezt +én láttam önnél sokkal jobb szinésztől. Készüljön az utra.
+Lemmingtől pedig épen nem volt az komédia, a mit akkor játszott; +a legmélységesebb való volt az, a ketségbeesés komoly +tragédiája.
+A mint Föhnwald elrántá tőle a kezét, felugrott térdéről; szemei +véresen forogtak felnyilt pilláik alatt, arczát elfutotta a vér, +haja ziláltan csapzott izzadó homlokán, összeszorítá ökleit és +rekedten ordított:
+– De én nem fogom engedni, hogy ön tárczámat elvigye! Saját +szobámban mint egy rabló támad ön meg! Én védem magamat, mint rabló +ellen szokás. Én erővel is ellenszegülök.
+És a közbön zavart tekintete a szekrényen heverő revolverét +kereste. Föhnwald hideg nyugalommal fonta össze karjait melle +fölött, s csendes hangon szólt:
+– Tanácslom önnek, hogy ki ne nyujtsa kezét revolvere felé; mert +abban az esetben gyalog fogom önt két lovas között hátrafont kézzel +Budára felkisértetni.
+E biztos nyugalom megtörte a kétségbeesés elszántságát +Lemmingnél. Nem mert többé revolvere felé tartani. Még egy futó +pillantást vetett borotválkozó eszközeire, s a nyitott ablakra; +talán gondolt egy gyors kanyarításra a borotvával, vagy egy merész +ugrásra fejtetővel le a kövezetre. Csak abbanhagyta. Valami azt +sughatta fülébe: qui habet tempus, habet vitam. A ki él, az még +tovább élhet. S megadta magát az elkerülhetlennek. -338-
+Kijelenté, hogy kész menni, a hová a tiszt parancsolja.
+Épen hetivásár volt a városban, midőn Föhnwald a három kocsit a +három elfogott urral végig vivé az utczákon, lovas katonák fedezete +alatt. A nyitott szekér embere még meg is volt vasalva, hogy a +díszmenet charaktere valahogy félreérthető ne legyen.
+Azt a hujjahót kellett volna hallani, a mit a vásáros nép +csapott, mikor azt a jelenetet látta. Jól ismerték mind a +hármat.
+Kivánt is nekik szerencsés utat minden ember.
+Reggeli tíz óra volt, mikor Angyaldy nagy sietve lépett be +Harter Nándor úr hivataltermébe, s az ott uralkodó irodafőnöktől +kérdezé, hogy van-e valaki ő méltóságánál?
+Ez azt felelé, hogy senki sincs, csak Bélteky Ferencz úr.
+– No, e felől bemehetek hozzá! mondá Angyaldy, és benyított +Harter szobájába. Hanem a méltóságos úr magas bosszusággal riadt +titkárára:
+– No, ugyan mit akar?
+– Igen sürgös tudatni valóm van.
+– Várjon vele! Most fontos ügy van előttem.
+Angyaldy visszalépett, s leült a hivatalteremben.
+Harter urnak csakugyan fontos beszéde volt az ifjú +Béltekyvel.
+– Ön már most, fiatal barátom, csakugyan azt hiszi, hogy +megnyerte Elemér úrfi perét ellenem, miután minden forumon rá nézve +kedvező, rám nézve elmarasztaló itéletet kapott?
+– Valóban azt hiszem; s épen azért igen idején valónak találtam +ajánlatommal fellépni.
+– Azon ajánlattal, hogy egyezzem ki az úrfival, mikor már nyert +ügye van neki ellenemben? Ez az ön szempontjából, -339- +természetesen, igen nagylelkű ajánlat. No, hát legyen, én önnek +ajánlatát visszautasítom. Nem kell semmi egyesség!
+– Tehát bevárja méltóságod a törvényes végrehajtást?
+Harter Nándor mosolyogva lépett Bélteky Feri orra elé, s +beszédközben annak nyakkendőcsokrát igazítá helyre:
+– Kedves öcsém! ön még igen fiatal ügyvéd, s azt hiszi, hogy +minden meg van nyerve, mikor a kedvező itélet a kezében van. +Tapasztalt ügyvédek azonban jól tudják, hogy csak akkor kezdődik +még az igazi per, mikor már a végrehajtás napja is ki van tüzve, s +nekem gyakorlott ügyvédem van. Aztán magam is értek valamihez.
+– Ezt mind számításba vettem.
+– Gondolom. És azért ajánlotta ön nekem az egyességet, a mit én +ismételten visszautasítok. A ki oly vakmerő volt, hogy én ellenem +pert kezdett: az tudja meg hát, hogy ki vagyok? A lázadót én +megtudom bűntetni. Mert a fiú, ki atyja ellen pert indít: lázadó, +nem más. Meg fogom neki mutatni, hogy én most is úr vagyok fölötte. +Azt hiszi ön, hogy abban az állásban, melyet én elfoglalok, csak +olyan könnyedén lehet valakit ad peram et saccum exequálni?… – +Önnek oda lehet itélve a rajtam levő köntös, hanem azt tapasztalni +fogja ön, hogy nem akad ember, a ki azt rólam lehúzza. Nem fogok +Elemér úrfinak egy fillért sem kiadni abból, a mit magáénak tart. +Nem; azért, mert ellenem lázadt. Éljen szükölködve és nyomorogva, +míg daczos lelke megtörik. Én fogadom önnek, hogy ha keresztbe +teszem egy ajtó előtt a lábamat, ő azon az ajtón nem fog bemenni; s +ha húsz évig élek, húsz évig nem mozdítom el lábamat előle.
+Bélteky Feri valami mosolygást engedett arczának elárúlni. +Harter észrevette azt.
+– Ön azt gondolja magában ugy-e: hogy hiszen nem szükség épen a +felséges halálnak jönni, hogy engem elmozdítson az ajtóból; jöhet +arra egy új excellentiás úr is, ki -340- rendszer-változáskor +engem is székestől az ajtó elé helyez. Akkor roszul ismeri ön a +helyzetet, édes barátom. Egy Harter Nándort nem olyan könnyen +tesznek hol ide, hol amoda. Tekintélyt, minő én vagyok, minden +kormány levett kalappal szokott kérni, hogy méltóztassék a helyet +megtartani, melyre előde emelé. Vannak nélkülözhetlen emberek, +kiket semmi rendszer-változás meg nem dönt, de mindenik magasabbra +emel. Ezt higyje el ön felőlem, ifjú barátom.
+… Angyaldy ismét belépett az ajtón.
+– No, mi az megint? rivalt rá Harter, félbeszakíttatva +büszkesége legélvezetesb kitörésében.
+– Igen fontos és sürgetős az ügy, méltóságos úr!
+– Maradhat későbbre! inte büszke, hatalmaskodó kézmozdulattal +Harter, s a titkár újra visszalépett.
+Harter folytatta oktató előadását a tapasztalatlan ifjú +ügyvédhez. Ismét közel lépett hozzá s beszéd közben Bélteky Feri +óralánczát fogva meg, azon iparkodott minden módon csombokot +kötni.
+– Tehát, hogy csak egy körülményt említsek fel ön előtt, mely +mindjárt meggyőzendi önt arról, hogy most jutott még el csak a +nehézségek kezdetéhez. Mikor ön már kezében tartandja a +végrehajtási parancsot: akkor az én ügyvédem elő fogja mutatni +mindazokat a váltókat, a miket én Elemér úrfinak világban +csavargása alatt helyette Olasz-, Franczia- és Angolországban +kifizettem. Azok oly mesés összegekről szólnak, hogy kétszer is +túlhaladják az úrfi összes anyai örökét.
+– Tudom jól! szólt Bélteky, óralánczát kiszabadítva valahogy +Harter kezei közül, s inkább a nyakkendőjét engedve át neki, hogy +azon csináljon tetszés szerinti csokrokat. Elemér könyelmű fiú +volt; ezeret írt alá, hol százat kapott; hanem azt is tudom, hogy +méltóságod az ő hitelezőit szinte úgy elégítette ki százzal ezer +helyett: s így az összegek nem rugnak többre, mint épen Harter +Elemér örökének kamatjaira. -341-
+– Az is meglehet, csak hogy arra nézve, hogy ön azt +bebizonyíthassa, csupán két mód van. Az egyik: Lemming urat +rábirni, hogy ellenemben: érti ön, az «én ellenemben» adja elő azon +legmagányosabb természetű üzleti jegyzeteit, a mikből kiderűljön, +hogy mit fizetett ő ki megbizásomból Florenczben, Nápolyban, +Cadixban, Londonban Elemér úrfi helyett? Reméli ön Lemming úrtól +ezen adatokat megszerezhetni?
+– Bizony bajosan.
+– Talán sehogy sem? A második lehetőség aztán önre nézve: +személyesen kimenni Florenczbe, Nápolyba, Cadixba, Londonba; ott a +kérdéses uzsorásokat törvényszék elé idéztetni, kivallatni, saját +maguk ellen tanuskodtatni. Lesz önnek erre való pénze, ideje és +ereje?
+Bélteky nagyon kezdé vakarni az orrát ennél a feladványnál.
+Harter úr látta, hogy mennyire maga alá gyürte ezt a gyenge +embert.
+– No lássa ön, ifjú barátom: minő emberfölötti vállalatot emelt +ön fel, midőn egy Harter Nándor elleni küzdelmet fogadott el +barátságból. Ez a küzdelem saját életpályáját is elronthatja. Ön +még nem tudja, mi értéke van a befolyásos körök jóakaratának egy +ügyvéd életpályájára? Ismerünk jeles készültségű talentumos +embereket, kik nem birják a napi kenyeret e pályán megkeresni, és +viszont másokat, kik korlátoltabb tehetségek mellett fényes +előmenetelt biztosítnak maguknak. Ez utóbbiak ismerik az emberek +értékét. Tanácslom önnek, hogy tanulmányozza azt ön is. Hogy +elvállalta ön az ügyvédkedést Elemér úrfi perében ellenem, azt nem +hibáztatom. Ha ön nem, tette volna más. Hogy eddig nagyon +szorgalmazta, azért is megbocsátok önnek; hanem azt a jó tanácsot +adom, hogy a mi most már ezután jön, abban a küzdelemben ne +iparkodjék ön a fejét az én fejemhez ütni valami hevesen; mert +mondhatom önnek, hogy az én fejem vasból van!
+Bélteky úgy érezte, mintha az övé üvegből volna. -342-
+– Vigye ön a processust szokott kötelességszerű malatiával; ne +mondjon le róla, tegyen benne lépést lépés után, a hogy illik: +egyszer bizonyosan véget fog az érni; csak hogy akkorra az ön +cliense kopasz lesz! Ön azon legyen, hogy maga is ősz hajakat ne +kapjon miatta. Nekem sokszor lesz alkalmam önnek bebizonyíthatni, +hogy atyai jó akaratom mázsányi súlyt adhat fiam ügyvédének +szerencse-mérlegéhez: de soha egy szemernyit sem fiaméhoz. – Ezt +jegyezze ön meg magának, ifjú barátom.
+Azzal véglegesen megköté Bélteky nyakravalóját. A jeles ifjú +elszédülve a hallott fenyegetésektől és biztatásoktól, alázatos +búcsut vett és eltávozott.
+Nyomban utána, ugyanazon ajtónyilással sietett belépni +Angyaldy.
+– No ugyan, mi az a sürgetős dolog? riadt rá fensőbbsőbbségi +házsártoskodással Harter. Nem szeretem, ha olyankor háborgat +valaki, mikor fontos hivatalos ügyeim vannak. Ezt százszor is +mondtam. S kivánom, hogy tartsa magát hozzá minden ember!
+Harter Nándor e magasra tartott orral elmondott rendreutasítás +alatt egy hivatalfőnök jogosult hypochondrikus rosz kedvével sétált +el a szoba tulsó szögletéig; onnan aztán visszafordúlva, élvezteté +kegyes engedelmét Angyaldyval a beszéd megkezdhetésére.
+– No, hát halljuk, mi az a sürgetős ügy, a mit önnek velem +tudatnia szükség?
+Angyaldy nagy hidegvérrel hagyta főnökét szavakkal és léptekkel +alá s fel büszkélkedni, s azután felhivatva szólásra, mindennapi +csendes hangján mondá:
+Azt kell tudatnom méltóságoddal, hogy kegyeskedjék ma tizenkét +óráig lemondását illető helyen benyujtani; mert különben délutáni +két órakor meg fogja kapni az illető helyről az elbocsáttatást.
+Harter Nándor oda ment egészen Angyaldyhoz, hogy a szeme közé +nézzen.
+Bizony ott állt az, és egy vonása sem mutatta, hogy tréfál. +-343-
+– Ébren vagyunk mind a ketten? kérdé tőle.
+– De alunni megyünk mi mind a ketten, méltóságos uram.
+– De hát mi ez? Rosz tréfa?
+– Rosz való! Most beszéltem azzal a barátommal, ki a +helytartóságnál történtekről tudosítani szokott.
+– Az önt elámította.
+– Nem ámított el. Tessék az elejét meghallgatni. Lemminget +elfogták.
+– Kicsoda?
+– Valami szeles katona. Még nem tudom egészen, hogy miért? Azt +mondják, hogy élelmezési ügy miatt.
+– De hát mi közöm nekem az élelmezési ügyhöz?
+– Én nem is mondtam, hogy van köze hozzá méltóságodnak. A tiszt +fel volt bőszülve Lemming ellen, s lefoglalta a nála levő +jegyzeteket. Ezen jegyzetekben foglaltatnak mindazoknak a nevei, a +kik az országos gabonaosztási vállalat ügyében Lemmingtől +összegeket fogadtak el. E lajstromban méltóságod neve is előfordul, +ötezer arany összeg mellett.
+Ez olyan nehéz kalapács-ütés volt Harter fejére, hogy le kellett +ülnie egy karszékbe.
+– Megfoghatatlan!
+Hogy mi legyen az a megfoghatatlan? azt engedte találgatni.
+Kis idő mulva újra megszólalt.
+– De hát mit mondanak: miért?
+– Én mindent elmondok, a mit megtudtam! felelt Angyaldy. A mit +nem mondok, azt nem tudom.
+Harter talpra pattant.
+– Megyek rögtön ő excellentiájához!
+– Bizonyosan mondhatom méltóságodnak, beszélt a kérlelhetlen +oraculum irgalom nem ismerő nyugalommal, hogy ő excellentiájánál ki +van adva a rendelet, hogy méltóságodat többé eléje ne bocsássák. +-344-
+Harter Nándornak már kezében volt a kalapja; azt e szónál az +asztalhoz vágta.
+– De hát miért? A kalap legurúlt az asztalról, felvette s újra +odavágta, ezuttal úgy, hogy nem gurúlhatott le. De hát miért?
+– A gabona-kiosztásnál óriási csempészetek sültek ki Lemming +ellen.
+– De mi közöm nekem az ő csempészetéhez? szólt ismét, bevágva +magát karszékébe.
+– Semmi! Én is mindenkinek azt fogom hirdetni. Hanem méltóságod +neve és sok másoké előfordul Lemming jegyzőkönyvében.
+– Lemming irhatott jegyzőkönyvébe a mit akart; mit tartozik az +én rám?
+– Törvény szerint nagyon keveset. A biró előtt azt mondhatja +méltóságod, hogy ez nem bizonyít semmit. De az a szeles katona még +több ügyetlenséget is követett el; mielőtt feljött panaszra, +úton-útfélen, boldognak-boldogtalannak elmondotta, mit fedezett +fel; megmutogatta sok embernek, laicusoknak, profán szemeknek +Lemming jegyzékeit; compromittálta a közvélemény előtt a +megnevezett urakat; a kormány vezetői dühösek érte; a botrány +köztudomású lett; azt többé a censori vörös irlával eltakargatni +nem lehet; a kormány a szégyent magára száradni nem engedi, hanem +lerázza magáról azokat, a kik kompromittálva vannak. Egyéb baj nem +történik. Méltóságod megelőzi a bukást; én rögtön sietek fel +lemondásával a várba.
+Harter Nándor merően bámult maga elé s néhány perczig +határozatlanul mélázott.
+Angyaldy sokallta az időhaladékot.
+– Uram! A hajó sülyed: legelső gondunk megmenteni a zászlót. +Azután majd szétnézhetünk, hogy mi volna még megmenteni való? De +ezzel sietni kell.
+Harter Nándor szótlanul felállt karszékéből, mire Angyaldy +ugyanazon karszékbe telepedett, azt az iróasztalhoz -345- +fordította, s gyorsan megirta a lemondási oklevelet.
+Azután felkelt s ismét megkinálta az üléssel Harter Nándort.
+Harter Nándor érezte, hogy minő báb lett ő egy nálánál erősebb +ember kezében. Alig egy negyedóra előtt azzal kérkedett, hogy húsz +évig meg nem mozdítja a lábát onnan, a hová keresztbe tette, s most +idejön ez az ember, ez a szolgálattevő alattvaló, ez a senki, és +elfújja őt egy lehelletével, mint egy darab papirost, makulatur +papirost.
+Érezte, hogy repülni kénytelen, és csak leült és felvette a +tollat, mit amaz kezébe adott és aláirta nevét.
+Semmi kétsége sem lehetett a felől, hogy a mit Angyaldy beszélt, +az való. Az ötezer arany említése megfosztá minden lélekerejétől. +Hinnie kellett, hogy azt kettőjökön kivül senki sem tudhatja. Ha +most így beszélnek róla, azt csak Lemming irataiból tudhatták meg. +Ez nagy hiba volt, akárhogyan történhetett meg. Ha már erről csak +suttognak is, neki nem lehet tovább megmaradnia állásán.
+– De nem suttognak; de ordítanak és harsognak uram!
+Aláirta, és reszketett a keze, midőn aláirta nevét a +lemondásnak.
+– Fogja ön, és siessen vele! szólt Angyaldynak, s hozzá tevé +sugva: és tudjon meg mindent, a mi megtudható.
+– Tartok tőle, hogy délutánig közbeszéd tárgya lesz minden.
+– Azt hiszi ön? – Hát Lemmingnéről mit tud?
+– Azt tudom, hogy épen most van nála a bizottság, mely mindent +zár alá vegyen, a mit a háznál talál. Lemming ellen alighanem +kárpótlási követelésekkel is fel fognak lépni.
+– Szegény Malvina! Mondja ön meg neki, hogy ha nincs más +menedéke, foglalja el a kastélyomat Bartafalván. Én magam sem +maradhatok egy napig sem tovább Pesten az otrombaság után. +-346-
+– Kénytelen vagyok méltóságodnak még egy kellemetlen körülményt +tudomására hozni. Nem ugyan parancsképen, hanem csak úgy barátságos +jó tanácsul kéz alatt tudtára fog adatni méltóságodnak még ma, +tizenkét és egy óra között a rendőrfőnök által, a ki igen udvarias, +kellemes úr, miszerint ne tessék méltóságodnak egy ideig Pest +sorompóit elhagyni, mert jelenlétére szükség lehet.
+– Mit? Tehát még letartóztatás is! – kiáltá felháborodottan +Harter.
+– Nem! Csak szivélyes ittmarasztalás. Lemmingnének azonban +határozottan tudtul fog adatni, hogy a várost elhagynia nem +szabad.
+Harter Nándor minden szónál zavartabb lett.
+– De hát minek kevernek egy ilyen dologba bele egy asszonyt?
+– Azt én magam sem tudom.
+– Nem is sejti ön?
+– Úgy hiszem, a Lemming ellen indítandó vizsgálatnál az ő saját +számvetésének próbája lesz az asszony fényüzésének költségvetése. A +kettő összehasonlításából remélnek bizonyos végeredményekre +jutni.
+Harter Nándor zsibbadásokat érzett minden idegében.
+– Jól van! Siessen ön fel a lemondással, igyekezzék mentől elébb +beszélni Lemmingnével. Azután keressen fel a szállásomon. Itt ne +többet.
+Angyaldy keblébe dugta az iratot és távozott a nagy iroda termen +keresztül.
+Az irodafőnök suttogva kérdezé tőle: milyen kedélyben van a +méltóságos úr? lehet-e most hozzá bemenni? Angyaldy azt válaszolá, +hogy ő méltósága bizony nagyon ingerült kedélyben van; jól teszi +minden ember, ha ma délelőtt nem kerül a szeme elé semmi ügyével, +bajával.
+A kisebb-nagyobb alárendelt népek aztán szépen meghúzták magukat +iróasztalaik mellett, s félve tekingettek a nagy szárnyajtóra, hogy +mikor jön ki az a haragos nagy -347- ember, méltóságos rosz +kedvét éreztetni az alázatos apró emberekkel.
+A méltóságos nagy ember pedig azalatt a hátulsó kis ajtón lopva +osont ki hivatalos lakosztályából; a hivatalos hírlapok nem fogják +közölni ünnepélyes búcsuszavait, mint közölték beköszöntőjét; az +alattvalók nem fognak sorban hozzámenni búcsut venni, kardosan, +panyókásan, magyar vitézeknek masquirozva; még a portás sem fog +tisztelegni nagy buzogányával, midőn hintaja utólszor kigördül a +hivatalos lak udvarából: csendesen a falnak lapulva, suhan az +utczákon végig a nagy ember, s a szemközt jövők arczáról találgatja +magában, a szerint, a hogy köszönnek neki, vagy fejeiket +ismeretlenül félrefordítják: «Ez még nem tud semmit!» – «Ez már tud +valamit.»
+Harter Nándor egy órakor délben már tapasztalá, hogy Angyaldy +nagyon is jól volt értesülve. Inasa a rendőrségi osztálytanácsos +látogatását jelenté.
+Hiszen nincs benne semmi különös. A rendőrfőnökök is lehetnek az +embernek a társaséletben jó barátai. Megesnék vele, ha egy +rendőrfőnöknek nem lehetne senkivel sem barátkozni.
+Igen nyájas férfiú volt. Erősen sajnálkozott rajta, hogy Harter +úr ily hirtelen elhatározá magát a leköszönésre. No de persze +«noblesse oblige», egy cavalier még az árnyékát sem tűrheti a +szennynek nevén. Nem is kétségeskedik felőle senki, hogy Harter +úrnak távolról sem lehetett legmicroskopikusabb része is Lemming +ügyében. Hanem Lemmingről ugyan semmi jót sem tudott felhozni. Az +egy háromszoros gonosztevő. Azzal kegyetlenül fognak elbánni. Ily +dolgokban a kormány nem érti a tréfát. Minden oldalról ömlik a +panasz ellene. S e kelepczébe jutott bűnös még a mellett oly gonosz +volt, hogy magánjegyzékeiben -348- több nagy és +közbecsülésben álló derék férfiut compromittálni igyekezett, nagy +összegeket jegyezvén neveik mellé. No persze, mindazon derék +férfiakról senki sem teszi fel, de legkevésbbé egy Harter +Nándorról, hogy képesek lettek volna a közinség rovására valami +bűnfoglalót elvenni: s azért nagyon jó lesz, ha az érdekelt derék +urak, és különösen a közbecsülésben álló Harter Nándor úr e per +folyama alatt itt helyben maradnak, hogy adott alkalommal e +rágalmazó gonosztevőt erélyesen lezúzhassák. Csupán a saját +becsületük érdekében!
+Internálás biz ez in optima forma.
+A rendőr-tisztviselő eltávozta után Harter egyedül maradt. +Szerencséje, hogy soha sem tudott mélyen érezni, mert különben +félhetett volna, hogy az az ember, a kivel most egyedül maradt, őt +megöli. Egy nagy terv kerekei készültek agyában, melynek tengelyét +egy szenvedély rögeszméje képezi, s szélmalmát ugyanazon szenvedély +örök szele hajtja.
+Merész dolgot mondunk; Harter e földrezúzó bukásban valami +örömöt érzett.
+Ebben a társaságbontó felkavarodásban úgy érezé, hogy ő +valamihez nagyon közel jutott, a mi eddig mindig távol esett +tőle.
+Minden egyebet el tudott felejteni ez egyetlen csalképért, még +azt a mély gödröt is, a melybe az belecsalogatta.
+Ki tudta magának ékíteni a sírt, s tudott szépeket álmodni a +sárban fekve.
+Egész nap nem hagyta el lakását; ott egyik szobájából a másikba +járva, főzött, forralt ízzó szívében messzeható ábrándos terveket, +mikbe nem vegyült már politikai nagyság, társadalmi igények, csupán +egy rajongó szerelmes kábitó vágyai.
+Angyaldy csak estefelé tért vissza.
+Meg volt lepve főnöke nyugodt, csaknem könnyelmű magatartásától. +-349-
+– Volt ön Lemmingnénél?
+Ez volt első szava titkárához.
+– Nála is voltam. Mindenüvé eljutottam, a hová kellett. Még +Lemminggel is tudtam érintkezésbe jönni.
+– És hogyan veszi e csapást Malvina?
+Angyaldy boszus is volt, bámult is e kérdésen.
+– Természetesen, hogy igen rosz kedvvel veszi. Fekszik bele. De +nem az ő baja itt a főkérdés, hanem Lemmingé.
+– De mit törődöm én Lemminggel? Bánom is én; akaszszák fel. Én +nem ismerem s nem tudok róla semmit. Az én nevemet hiába irta a +jegyzőkönyvébe.
+– Ez természetes! Mikor a hajótöröttek egy csónakba szorulnak, s +valaki még kapaszkodik a csónak szélébe, azt bele szokták taszítani +a tengerbe: s igazuk van, különben ők merülnek el. Csak az a baj, +hogy Lemminget nem lehet a tengerbe taszítanunk a nélkül, hogy +Lemmingnét is utána ne taszítsuk.
+– Ezt nem értem! Mi köze lehet a hatalomnak egy asszonyhoz, +akárminő vétkesnek találtassék is a férje?
+– Nem is az a veszély fenyegeti őt, hogy bezárják, hanem hogy +nagyon is szabadon eresztik. Lemminggel az a baj van, hogy két +dolog akar rá kiderűlni. Az egyik az, hogy vesztegetés utján jutott +az országos gabona-kiosztás vállalatához; a másik az, hogy selejtes +gabonát osztott ki. Az első vád nagyon sulyos, az utóbbi pedig +nagyon költséges. Ha bebizonyodik rá, hogy vesztegetett, akkor +azért ítélik el; ha nem bizonyodik be rá, akkor csaló volt, hamis +kiadásokat jegyzett fel könyvébe, s azért bűnhödik: igy is, úgy is +kelepczébe jutott; a második vád miatt pedig lefoglalják vagyonát, +kárpótlás fejében. Azért gondolja meg méltóságod: mi lesz egy +fogságra itélt bankár nejéből, a kinek vagyonát elveszik; a ki +hozzá van szokva, hogy pompában, kényelemben éljen; és a ki elég +szép asszony arra, hogy a mihez hozzászokott, azt meg is találja? +és a ki elég gyalázatot kapott már a férje nevéhez férje érdeméből, +-350- hogy ne irtózzék a későbbiektől, a +miket már maga szerez hozzá. Mi lesz az ilyen asszonyból?
+Harter Nándor találgatta magában, hogy mi lesz hát belőle?
+– Megsughatom méltóságodnak, hogy Lemmingné minden előkészületet +megtesz hozzá, hogy a mint egy kissé félrefordul róla a hatóság +figyelme, azonnal elszökjék Párisba.
+Hartert e szó tetőtől talpig átvillanyozta.
+– Képes volna elszökni innen?
+– Köztünk mondtam.
+– S cserben hagyná Lemminget?
+– Mint minden ember.
+– Tehát nincs ennek az embernek a megszabadítására mód?
+– Van! Épen e felől tettem magamat vele érintkezésbe. Lemming el +van veszve, ha méltóságod a vizsgáló biróság előtt azt fogja +mondani, hogy az általa beirt ötezer aranyról nem tud semmit.
+– És ha azt mondom, hogy tudok róla valamit, akkor ő is el van +veszve, meg én is.
+– Kérem! Lemming azt fogja állítani a vizsgáló bíró előtt, hogy +ő azt az ötezer aranyat méltóságodnak kölcsön adta, s ha méltóságod +hasonlót ismer el, akkor Lemming a vesztegetési vád alól +kiszabadul, miután a vesztegetés egyszerűen meg van czáfolva.
+– Hanem abban az esetben az én elismerésem rögtön adóslevéllé +fog válni, a mit a biróság nálam lefoglal s velem kifizettet.
+– Azt én is úgy hiszem.
+– S ön tanácsolja nekem, hogy Lemming megszabadításáért én +dobjak ki ötezer aranyat?
+Angyaldy vállat vont s nem mondta, hogy tanácsolja-e, vagy nem +tanácsolja? Hanem annyit gondolt magában, hogy kérdezze meg Harter +úr a saját naplójától, vajjon lehet-e valami alapja ilynemű nemes +áldozatkészségre. -351-
+– Jó! szólt Harter. Kész vagyok erre az áldozatra. Meghozom azt +Lemmingnek; hanem egy föltétel alatt. E föltételt közölje ön vele. +Ha ő «igen»: én is «igen!»
+– Méltóztassék közölni velem a föltételt.
+Harter Nándor arcza szokatlan hőségtől ragyogott e perczben, +szemeiben egész szenvedélye látszott tündökölni, erősen megszorítá +Angyaldy kezét és súgva mondá neki:
+– Föltételem Lemmingnek: Adja vissza nőmet!
+Angyaldy visszahőkölt e szóra, mint a ki most veszi észre, hogy +őrülttel áll szemben; hanem az őrült vasfogóval szorította keze +csuklóját, s mégegyszer mondá ama forró, reszketeg hangon:
+«Adja vissza nekem nőmet.»
+Angyaldy csodálkozva rázta mindenfelé fejét, s kétkedve +mondá:
+– Hogy lehessen az, kérem: ezt én nem értem!
+Erre Harter elmosolyodott s egy szerelmes ifjú naivságával +taszítá el magától a megszorított kezet.
+– Menjen ön! Hogy lehet oly együgyű? Törvényes ember, és még sem +érti. Jőjjön hát, majd én megmagyarázom. De üljünk le hozzá, mert +ez hosszadalmas tárgy. Én sokat gondolkoztam ezen; és ön még soha? +Hogyan lehetne Malvinát visszahozni, mint asszonyt az én házamhoz; +vissza az elhagyott házba, régi tulajdonába, minden erőszak, minden +botrány nélkül, a legegyszerübb, a legtisztességesebb uton; ön nem +tudna erről semmit?
+– Valóban, nem jutott eszembe ilyen expediens.
+– Óh! én sok nyughatatlan éjszakának köszönhetem, hogy azt így +kifőztem.
+– Hiszen nekem is van sejtelmem valami hosszadalmas útról. A +válóperek hosszuk.
+– Óh! ide nem kell válóper. Ide nem kell, csak egy elhatározás. +Két napi határidő, s a változás megvan. A Lemming-ház özvegyen +marad, s a Harter-háznak van házi asszonya. -352-
+– És annak az asszonynak mi lenne a neve?
+– Harter Nándorné! Isten és világ előtt. Egyházi és világi +törvények szerint Harter Nándorné.
+– Kiváncsi vagyok a lehetőség alakjára.
+– Tehát értse meg azt! Ön tudja, hogy mi római katholikusok +voltunk, midőn egybekeltünk. Mikor elakartunk válni, kitértünk a +protestáns hitre, mert a római katholikus dogmák a házasságot +felbonthatlannak tartják. Tehát a dogmák szerint Malvina most sem +nője Lemmingnek, hanem az én nőm. A protestánsok canonai szerint +törvényes házastársa ő Lemmingnek, de a katholikus szentszék nem +ismeri e viszonyt másnak, mint együttlakásnak. E szerint nekünk +semmi egyébre nincsen szükségünk, hogy ismét egymásé lehessünk, +mint visszalépni a római egyház kebelébe mindkettőnknek; ott +Malvinát csak Harter Nándornénak ismerik most is; ott a kolozsvári +consistorium határozata nem érvényes, ott Malvina egyedül és +elszakíthatlanúl az enyim. Tehát, hogy holnap az én nőm lehessen: +nem kell hozzá egyéb, mint hogy ma térjen vissza az elhagyott +egyház szövetségébe. Érti ön már?
+– Értem! – felelt Angyaldy tompán.
+– Lehetőnek tartja már most azt, a mit feltételül szabtam: adja +vissza Lemming nőmet?
+– Igen! Csupán azt jegyzem meg rá, hogy az alkuban határozni egy +harmadiknak áll jogában: az a harmadik Lemmingné.
+– Tudom! Én tehát rábizom önre. Legféltettebb titkomat bízom +önre. Menjen el Malvinához és mondja el neki, hogy én szeretem őt, +és megtanultam ismerni, minő világot vesztettem el benne, a midőn +elváltam tőle: óhajtom őt újra birni, nem birni, de magamat az ő +rabjává tenni. Nyitva előtte szívem és házam. Jőjjön, mint úrnő, +mint királynő, és szálljon meg abban. Én mint koldus fogok előtte +állni, ki kegyének alamizsnahulladékáért is hálálkodik, s még csak +könyörgésével sem alkalmatlankodik. -353- Mondja ön neki, hogy én +nemeslelkü akarok lenni, és Lemminget önfeláldozással is +megszabadítom nyomorult helyzetéből; csupán csak ő érte, az ő +könyező szemeiért; de hogy egy óráig sem tűrhetem tovább, hogy ily +meggyalázott ember karján a világ előtt megjelenjen: ő, kit én +nevem egész ragyogásával akarok környezni.
+Angyaldy meghajtá magát.
+– Mindezt el fogom Lemmingnének mondani.
+– Menjen ön minél hamarább, kedves Angyaldy; s hozzon jó +választ.
+A titkár engedé kezét főnöke forró kezei által +összeszorongattatni. Az ő keze bizony hideg volt, mint a kő, s nem +szorította amazt vissza.
+Angyaldy még az nap eljárt a rábízott küldetésben. Nem volt +semmi rendkivüli benne, hogy ily késő órában is bejusson +Lemmingnéhez; eddigi kiváltságos helyzete fel jogosította arra.
+A válasz határozott volt; határozottan rosz.
+– Lemmingné azt felelte: «Nem!»
+– Nem? szólt megütődve Harter, s aztán hihetlenül rázta fejét. +És mit mondott, miért nem?
+– Nem, mert neki nem tetszik.
+Harter gyanakodva nézett Angyaldy szemébe; aztán lehangoltan +monda neki jó éjszakát.
+Angyaldy bejelenté, hogy az éjjel kissé sokáig ki fog +maradni.
+Utóbbi időben többször előfordult ez nála. Azt beszélték róla, +hogy szeret dőzsölni s reggelig elpoharazgat.
+«Hadd tegye, úgy sincs egyéb öröme a világon!» szokta mondani +Harter, és hagyta menni kérdezősködés nélkül.
+Angyaldy csakugyan vacsorálni ment, s mint elégszer tevé, a +vacsora után éjfélen tul is ott maradt az ivóasztalnál – egyedül. +Nem kellett neki víg társaság: egyes egyedül tudott inni. Palaczkot +palaczk után ürített, mintha tudományos elemzést tartana a fölött, +hogyan lesz a józan emberből részeg? De tökéletesen részeggé soha +-354- sem tudott lenni. A bornak az a hatása +volt rá, hogy szótlanná, komorrá tette; ébren maradt.
+S volt egy gondolatja, a mi mellett ébren maradt.
+Más ember e gondolatot fekhelyén őrizte volna, ő utat engedett +neki; hadd fusson: szemközt kell neki rájönni.
+Más azt az embert, a kit egy perczig sem bocsát el lelke szemei +elől, nyomról-nyomra kisérte volna, utána leskelődött volna; ő +engedte tenni, menni: nem menekülhet az ő előle.
+Tudta jól, hogy Harter Nándornak minden léptére van, a ki vigyáz +ez órától fogva. Sem éjjel, sem nappal úgy ki nem mozdulhat +lakából, hogy fel ne legyen róla jegyezve, hova ment, hol állt meg, +kivel találkozott, kinek mit mondott?
+Midőn Angyaldy későn éjfélután a dőzsasztalt elhagyta, neki +indult egy kerülőt tenni a városban. Felsétált egész a főutig. +Annak volt akkor egy szöglet háza, melyben az éjnek minden órájában +ébren voltak. A gondviselés mindig ébren van.
+Angyaldynak a hivatalos irodák mindegyikében voltak meghitt +ismerősei; ott is vannak emberek, a kik egymás között, magukhoz +hasonlókkal szeretnek barátkozni, vígan lenni.
+Angyaldy rátalált ismerősére.
+– Otthon maradt-e ma este főnököm? – kérdé tőle.
+– Nem! Elment vacsorálni az «Európá»-ba. Oda egy hordárt +hivatott s attól egy levelet küldött Lemmingnéhez; a hordár egy +óráig várakozott a válaszra. Harter másfél óráig várakozott a +hordárra; mikor megkapta, elolvasta, zsebébe tette és hazament. +Négy csésze theát ivott meg a várakozás alatt. Még e perczben +gyertya ég a szobájában.
+Angyaldy megköszönte a tudósítást a jó pajtásnak, jójczakát +kivánt neki, s hazament és lefeküdt.
+Szobája főnöke lakosztálya fölött volt; sokáig nem tudott +elaludni, emennek alá s fel járó lépteire figyelve. -355-
+Reggel ismét mind a ketten összejöttek, Harter úr magán +dolgozó-szobájában.
+A két férfi arczán nem látszott semmi változás nyoma.
+– Semmi újság? – kérdezé Harter.
+– Semmi!
+– Én tudok valamit! – szólt Harter, fogain keresztül szíva a +léget; – ma délelőttre híva vagyok a vizsgáló biróhoz, Lemming +ügyében.
+– Hány órára?
+– A hány órakor nekem menni tetszik. Az én rangomból való +uraknál ezt saját discretiójukra szokták bizni.
+Minden erőtetett nyugalma és büszkesége mellett szavai belső +izgalmát árulták el.
+– Nem tudom még, mi kimenetele lesz e beszélgetésnek; de minden +lehető esetre készen kell lennem. A mai bolondos világban a +legfeddhetlenebb jellemű ember sem érezheti magát biztosítva a +nonputaremektől. Azért egy bizalmas kéréssel akarom önt +terhelni.
+– Parancsoljon velem!
+Harter elővette iróasztalából amaz ismeretes naplókönyvet.
+– Egyszer már voltam azon helyzetben, hogy ezt a magán-naplómat +az ön felügyelésére bíztam. Most ismétlem e megbizást. Nincsenek +abban veszélyes titkok, de mégis olyan magánérzületeim vannak benne +megirva, a miket nem óhajtanék közbeszéd tárgyaivá tétetni. Azért +még egyszer kérem önt arra a szivességre, hogy vegye a tokot +magához. És azután maradjon itthon, míg én visszatérek. Tartsa +előszobája ajtaját zárva. Ha az alatt, míg én odaleszek, netalán +rendőrségi házmotozást intéznének lakásomon (ön ismeri személy +szerint az illető urakat): a mint ön egyet meglát a lépcső-rácsozat +előtt, ezt a naplót mindenestől együtt vesse a fűtött kemenczébe, s +ajtaját ki ne nyissa addig, míg az végképen el nem égett. +Számíthatok önre?
+– Bizton! -356-
+– Köszönöm! Még meg fogom ezt önnek hálálhatni! szólt Harter, +megszorítva titkárja kezét. – Egyébiránt semmitől sem tartok. +Tisztában vagyok magammal. A baj nem olyan nagy, mint a milyennek +látszik. Igazságos akarok lenni mind magam iránt, mind mások iránt. +Mindenki meg lesz velem elégedve.
+Angyaldynak nagyon feltünt e hangulat Harternél. Főnőkének +arczán nem volt eltagadható bizonyos felmagasztosultság, a mi nem +folyhatott a helyzetből. Alig várta, hogy eltávozzék.
+Alig várta, hogy egyedül maradhasson, kettős bezárt ajtó mögött +azzal a végzetes naplóval.
+Óh! ez a Harter valóban a világ legkönnyelműbb embere: először, +a miért titkokat, miket csak magának sug meg az ember, magának is +csak akkor, mikor az a belső biró aluszik, hogy az meg ne hallja, +hogy ilyen titkokat papirra leir; s miután leirta, azt hiszi, hogy +egy emberi kéz-csinálta zár azoknak elég koporsó. S elvégre az +egészet rábízza egy emberre, a kiről azt hiszi, hogy legjobb +híve.
+Angyaldy sietett felnyítni a zárt, feltárni a napló lapjait.
+És akkor csak elbámult.
+Óh! ez a Harter nem olyan könnyelmű ember, a milyennek mi +hisszük: az egész naplóban egy sor irás nincsen!
+Egyetlen egy irott lap sincsen benne.
+Az egykor beirt lapok mind le vannak fejtve éles késsel a +kötésből; egyedül a tiszta papiros maradt ott.
+Előről hátra lapozta: nem talált egy sort, egy betűt a naplóban +többé.
+Harter tudta, hogy mivel játszik? s a játék komolylyá +lehetett.
+De hát akkor minek e játék folytatása? Minek volt e naplót +tokostul titkárjának adni, azzal az utasítással, hogy ha motozni +jönnek, égesse el? hiszen ha nincs benne -357- egyéb, +mint üres papiros, azt hadd találja meg akárki: azon nincs mit +őrizni, félteni.
+Az egész naplóban hasztalan kereste e talány nyitját; üres +lapokra talált.
+De hát a napló tokja!
+Angyaldy a világosság felé fordítá azt, hogy bele láthasson; s +akkor észrevette, hogy a napló tokjának a fenekén egy összehajtott +zöld levélpapir van.
+Ollójával kihuzta azt onnan.
+A levélre ráismert. Ráismert a papir színéről, illatjáról, +mielőtt a kéz vonásait látta volna.
+Lemmingné levele volt az.
+Ugyanazon levél, melyet tegnap éjjel a hordár által válaszul +küldött Harternek.
+Angyaldy elolvasta azt:
+«Kedves barátom!»
+«A nyujtott békejobbot elfogadom. Mindkettőnkre nézve jobb lesz +az így. De hát lealkudhatlan föltételem van hozzá nekem is. Egyik +az: hogy Lemming legyen megmentve; gyalázat volna őt veszni +hagynunk. Másik az, hogy béküljön ön ki fiával. Nem tudnám átlépni +azon ház küszöbét, melyből a család egyetlen fia ki van tiltva. E +föltételeimet ön, ha engemet szeret, könnyen teljesítheti.»
+«Még egyet!»
+«A közöttünk szövődő új viszonyba ne avassa ön titkárát többé; +végezzük azt levél utján egymással. Sőt óhajtanám, ha ön titkárja +számára valami állomást szerezne, tán Bécsben a kanczelláriánál; +megérdemelné, hogy jutalmazva legyen. Önnél úgy sem maradhatna, +miután ön hivatalt nem viselend többé.»
+«Tehát csak ovatosan és vigyázva!»
+«Malvina.»
+Angyaldy ismét és ismét olvasta ezt a levelet. Elolvasta +tizszer, elolvasta százszor, nem is olvasta már, de magában nézte; +nem is szemeivel nézte, de lelkével nézte, -358- míg oda +rajzolódott az szive falára, minden betű úgy, a hogy irva van, +azokkal a reszketeg vonásokkal; míg minden betű magában beszélt, és +sokat beszélt, mindent elbeszélt.
+Akkor összehajtotta a levelet, visszadugta azt rejtekhelyére +ismét, rázárta az angol-lakatot s azután összefonta karját, +oldaállt az ablakba és várt főnöke visszatértére. Ha valaki az +átelleni házból nézte, azt hihette: viaszbáb, mely egészen hasonlit +az emberhez, csak hogy nem tud szemeivel pillantani.
+Késő délután került elő Harter. Nem is a saját szállására, hanem +egyenesen fel titkárjához sietett.
+A meleg évszakban folytonosan fűtött kandalló meggyőzheté a +felől, hogy egészen hű emberre talált, ki utasitását a +kényelmetletlenségig pontosan követé.
+– Nem volt szükség a fűtött kandallóra? – kérdé.
+– Senki sem jött, felelt Angyaldy, kezébe véve a naplót.
+– Úgy hiszem, már nem is fog jönni.
+– Vajjon?
+– Mint előre láttam, az egész kellemetlen ügy sokkal simábban +fog legombolyodni, mint gondoltuk.
+– Lemming, természetesen, ártatlan.
+– A fődolgokban igen; a mellékesekben pedig majd innen is, onnan +is kisegítjük. A mit alárendeltjei hibáztak, azok ha bebizonyulnak +is, őt közvetlenül nem érinthetik; a vesztegetési vád pedig magában +elenyészik.
+– Ha a feljegyzettek elismerik, hogy a megnevezett összegeket a +bankártól csak kölcsön vették.
+– No – igen!
+– Méltoságod szives volt erre buzdítást adni a többieknek?
+Harter huzta-vonta magát egy kissé.
+– Én ugyan soha sem fogadtam el Lemmingtől semmit, de régi jó +barátom, nem hagyhatom ily bajában elveszni, et cætera. +-359-
+– Az igen nemes tett méltóságodtól – Lemmingné tagadó válasza +után is.
+Harter igyekezett ezt a beszélgetési tárgyat, mint valami nagyon +szorító csizmát, minél hamarább levetni a lábáról.
+– Czélom visszavonúlni egészen a politikai küzdtérről. S ezt a +rövid időt, a míg befolyásom tart, igyekezem felhasználni arra, +hogy legalább a hozzám közelebb álló embereknek valami hasznot +tehessek. Először is ez a Lemming. Hadd fusson szegény! Sokat +theáztunk együtt. Az ember nem feledheti el.
+(«Akaszszák fel!» ezt mondta még tegnap ez ember! – gondolá +Angyaldy.)
+– Önre is volt gondom, kedves Angyaldy!
+– Én rám? – szólt a titkár, s alsó ajkát foga közé szorítá.
+– No, igen! miután én hivatalt nem fogok többé viselni. S így +ön, mint titkár, nálam nem maradhat.
+– Valóban?
+– Nem! Semmi esetre sem! – állítá hevesen Harter úr, ki Angyaldy +közbeszólását saját jövendő elhatározására volt hajlandó +magyarázni. – Ha egy világot kinálnának is, többé hivatalt nem +vállalnék el ily méltatlanság, ily keserű csalódás után. Nekem +köszönheti a kormány az ország pacificatióját. De hallgatok róla. – +«Philippinél találkozunk!» – Most csak azokról akarok szólni, kiket +magammal rántottam önhibájok nélkül. Azok között van ön. Ajánlottam +önt az udvari kanczelláriához Bécsbe. Alkalmaztatása kétségtelen. E +kegygyel expiálni fogja a kormány a rajtam ejtett sérelmet.
+– Köszönöm! szólt Angyaldy. (Ez a második pont.)
+Tudta jól, hogy van még egy harmadik is.
+Harter hozzáfogott a neki oly jól illő hetvenkedéshez.
+– Voltam az irányadó helyeken, ott is, a hol az ön állítása +szerint igen roszul beszélnek felőlem. Mondhatom, hogy mindenütt +igen nyájasan fogadtak. Egész együttlétünk -360- a +vizsgáló biróval inkább bizalmas discursus volt, mint törvényes +vallatás. Elég volt annyit mondanom, hogy Lemming jegyzéke rám +nézve adóssági tétel. A mikor visszakivántatik, kész fizető vagyok. +– A többi értekezés más tárgyakról folyott, önről is sokat +beszéltem. Ajánlatomat igen sokba vették. Kineveztetése a +kanczelláriához egészen bizonyos. Ön úgy is óhajtozott hajdanában +Bécsbe.
+– Évek előtt.
+– Tehát régi kivánsága teljesülend. Ön felmegy a szép +Residenzstadtba. Én csak egy viszon-szivességre fogom önt felkérni. +Ön bizonyosan találkozni fog azzal az én bondos szeleburdi fiammal +Bécsben; most ott lakik; ha összejön vele: mondja meg neki, hogy +kész vagyok bohóságát megbocsátani, ha hazajön, és mint rendes +ember viseli magát. Vegye rá, kérem!
+Angyaldy állához szoritá a kezében tartott naplótokot. Ama zöld +levél jazmin-illata keresztülhatott azon. Ez is benne van a zöld +levélben.
+Óh! milyen erőszakába került ajkait leparancsolni róla, hogy +hangos hahotával a szeme közé ne nevessenek ennek a bolond +embernek; hahotával, mely zokogásban végződik – egy másik bolond +ember sorsa fölött.
+– Köszönöm kegyes gondoskodását! Azonban, ha Elemér úrfival +szándékozik méltóságod amicázni, e szándékot jó lenne legelébb is +Bélteky úrral közölnünk.
+– Igaza van önnek! Legelébb is a pert kell megsemmisítenünk, +mely közöttünk folyik. Arra nézve is a legelfogadhatóbb +feltételeket szándékozom tenni. Mondja ön azt meg Béltekynek. Tegye +magát érintkezésbe vele.
+Angyaldy érintkezésbe tette magát Béltekyvel.
+A mit a fiatal ügyvédtől válaszúl nyert, azt soha sem mondta el +Harter Nádornak; oly mértéktelen gorombaságok voltak.
+«Szeretne most már a vén róka alkudni, ugy-e? Mikor -361- +fejtetőre bukott le az ugorkafáról. Mikor nem bizhatik – magas +szövetségesekben. Most már semmi alkudozás! Maradjunk a pör útján. +Megyünk az executióig. Majd meglássuk, hogy ha egyenlő fegyverrel +küzdünk, melyikünk esik el? De most már meg fogja fizetni a +perköltségeket is. Majd nem küld el most már engemet Smyrnába, +Kalkuttába, Grönlandba, uzsorásokat vallatni! Majd annak a másik +sirásónak a számadásaiba is bele tudunk most már nézni ingyen. Jó, +hogy rákerült a nagy urakra is a dög egyszer!»
+Ilyenformán patakzott a büszke visszatorlás.
+Hja! e’ biz úgy van. Igy fizet a világ!
+Angyaldy azt mondta főnökének, hogy addig nem hagyandja el, a +míg e két főügy rendezve nincsen: a Lemminggel és az Elemérrel +elintézendő ügyek. Addig szüksége leend ő méltóságának az ő szerény +szolgálatára.
+Az ajánlat szivélyesen fogadtatott.
+A Lemming-féle ügynek sok tekervénye volt még. A biró előtt +bevallott ötezer arany lefizetéséről bizony gondoskodni kellett, +pedig ismét igen rosz esztendő volt, semmi ára a föld termékeinek; +aztán egyéb állapotok is kerültek még elő: Harter úr több rendbeli +közköltségek felől is tartozott számadással, ezeknek bevégeztéhez +idő kellett és ember; idő legalább az új termésig, és ember, ki az +új termésre pénzt teremtsen, mert biz ott pótolni való hiányok is +lehetnek. Az ember, kivált gavallér ember, soha sem tudja, ha +sokféle pénzt kezel, melyiket adta ki töltés-csinálásra, s melyiket +a szép asszonyra. Van miből megtéríteni.
+A legnagyobb baj az volt, hogy Elemért nem lehetett megkapni. +Hol Bécsben volt, hol Angliában járt; ki tudja, mi dolga volt? +Emigransokkal szövetkezett-e, vagy csakugyan gazdasági gépeket +szállított? Senki sem tudja bizonyosan; pedig Angyaldy és Bélteky +eleget jártak utána, ha ugyan jártak utána. Legalább Harternek azt +mondták, hogy keresik, mint a tűt. -362-
+Harter pedig nem birta a lelkén viselni azt a terhet, hogy a +fiával még sem békült ki. Szörnyen üldözték az atyai szív keserű +vádjai!
+Persze, ez is egyik föltétele volt Malvinának, a mihez kötötte +ama végzetes visszalépést.
+Lemminget is olyan soká benn tartják abban a gőzfürdőben. Bizony +kiizzasztják belőle az utolsó garast is, a mi materia peccansul +csordogál üzlete ereiben.
+Addig pedig Harter még csak nem is találkozhatik élő alakban +Malvinával.
+Már övé az asszony; már megfogta, már kezében tartja a szárnyát, +és még sincsen a czélnál. Hogy olyan rettenetes hosszú idő van a ma +és a holnap között!
+S hogy a szép asszony őt most egyáltalában nem fogadja el, arra +neki igen szép igazsága van.
+Mit mondana hozzá a világ? Nem a közerkölcsiség arczul verése +volna-e, ha egy nő az alatt, míg férje fogva van (igazságtalanul, +az ő meggyőződése szerint), felhasználná az alkalmat, hogy tőle +megváljon, s régi férjéhez visszaköltözzék? Ezt még az indian morál +sem engedné meg.
+Tehát Harternek várni kell, először: a mig Lemming kiszabadul. +Tovább nem. (Azt hitte ő.) Mert hiszen, hogy az Elemérrel való +kibékülés nem valami olyan lényeges kapitulationalis föltétel: az +világos. Azt elég megigérni. Az asszony megnyugodhatik benne, ha ő +szavát adja, hogy kibékül a fiával.
+És aztán hetek multak, hónapok multak, s Lemming még mindig benn +volt abban a nagy gyógyintézetben, a hol a becsületén ejtet sebeket +gyógyították. Kegyetlen kín volt az. Ha egy sebet begyógyítottak, +megint a másik helyen tört ki; megint arra kellett flastromot +rakni. Keserves, drága flastromok voltak! De csak hogy kapni +lehetett.
+Végre aztán egyszer valamikor csakugyan kibocsátották a becsület +kórházából, mint tökéletesen kigyógyult -363- derék, +helyreállt embert, a kin meg sem látszanak többé a bélpoklosság +nyomai. Szépen kitisztult belőle. A vádak nem voltak igazak. +Lemming úr fölmentetik; a kik legbűnösebbek voltak, azok +átköltöztettek Galicziába; azokhoz a magyarországi biró nem +nyúlhat, mert ott más helytartó uralkodik; annak meg más dolga van; +az egész miniszteriumnak megint egészen más dolga van. Denique nem +sült ki semmi.
+Föhnwald századost áttették egy Bécsben állomásozó +uhlánus-ezredhez.
+S azzal minden rendben volt megint.
+A publikum beszélhetett, a mit akart; a hirlapokba nem mehetett +semmi a gondviselés tudta nélkül.
+A mint Lemming hazakerült, a legelső látogatója volt Harter +Nándor.
+Lemming igen szépen megköszönte neki azt a szolgálatot, a mi +által őt nagyszerű kelepczéjéből kiszabadítá.
+– Nem tettem ingyen! mondá Harter.
+– Tudom! Ön az asszonyt akarja visszakapni tőlem. Már mondta az +asszony.
+Harter örömét nem birta elrejteni.
+– Mit mondott önnek, kedves barátom?
+– Az derék, hogy ön kedves barátjának nevez. Tehát azt mondta az +asszony: hogy kész tőlem elválni és önhöz visszamenni. S ez +megtörténhetik, a mint önök elhagyott hitükre visszatérnek. Hanem +az szép öntől, hogy engemet kedves barátjának nevez, a mikor a +feleségemet csak így karonfogva elvezeti tőlem.
+Harter maga is nagyon tréfásnak találta a helyzetet.
+– Hiszen azért mi jó barátok maradunk! szólt nevetve, s +igyekezett Lemming hideg kezébe meleget szorongatni.
+– Igen nagyon jó barátok. Hanem önnek elébb meg kell ám fizetnie +azt az ötezer aranyat, a mit bevallott, hogy adósom vele.
+Ezt már nem találta Harter valami olyan nagyon nevettető +ötletnek. -364-
+Egy perczre össze is huzta a homlokát, mintha valami magaslatot +keresne büszkesége számára, a honnan letekinthessen erre a közlelkű +kalmár-emberre, a kinek mindig csak pénzen jár az esze, s a ki +attól, ki őt kiszabadította a kutból, most még fizetést is követel; +hanem azután eszébe jutott, hogy biz ennek az üzérnek teljes +igényei lehetnek bizonyos ötezer aranyak visszafizetéséhez; hát +csak mégis síma arczot csinált hozzá, s csendes vérrel +válaszolt:
+– Azt minél elébb vissza fogom fizetni.
+– Én magam is igen szeretném, ha azt minél elébb elvégezhetnők. +Holnap költözöm vissza Bécsbe. És az igen furcsa helyzet rám nézve, +hogy magammal hordjak egy asszonyt, a ki tudtomra, mától fogva már +nem az én feleségem.
+– Ön Bécsbe akar menni? – kérdé megütődve Harter.
+– Bizony nem is akarok ebbe a földbe belenőni.
+– Legalább várja meg ön, míg ez a mi köztünk fenforgó ügy rendbe +lesz hozva. Azt magam is igen nevetséges helyzetnek tartanám, hogy +Malvina most önt kövesse.
+– Egyedül önön mulik. Fizesse le nekem ma, a mivel tartozik, s +én holnap az asszony nélkül megyek Bécsbe, s nem törődöm vele, mi +történik aztán tovább?
+Harter Nándor minden izét zsibogni érzé.
+– Meg kell önnek mondanom az igazat. Most nincs rendelkezésem +alatt semmi összeg. Közpénztárakról kellett beszámolnom, a mire nem +voltam készen; az minden hitelemet úgy igénybe vette, hogy nem +vagyok képes ma egy aranyat sem előteremteni. A gabona ára ugy +leszállt, hogy az idei termést potom pénzért kellett elpazarolnom. +Még így is kárt vallott vele, a ki megvette. A jövő évi termésemet +kináltam az üzérnek, s azt felelte rá, hogy még az idei is mind a +raktárban van, s ha kivánom, visszaadja azon az áron, a min tőlem +vette. Nem vagyok képes most az ötezer aranyat előteremteni. +-365-
+– Jól van! szólt Lemming igen szelid, jóakaró képpel; hát akkor +majd várunk – mind a ketten.
+Ez a «várhatunk» szó ugyan akkor uralkodó jelszó volt ebben az +országban; hanem azért Harter Nándornak sehogy sem tetszett.
+– Uram! Én önnek becsületemet kötöm le, hogy legközelebbi +tavaszszal lefizetem önnek azt az összeget.
+– Nem játszunk becsületbe! felelt rá Lemming. Nekem az én +becsületem valami másfélszázezer forintomban van; ön még nem +költött a magáéra.
+– Adok önnek váltót arról az összegről, s ha nem fizetek +napjára, koboztasson meg irgalom nélkül.
+– Köszönöm! Felfogadtam, hogy nem pörölök ebben az országban a +jövő milléniumig.
+Harter dühbe jött.
+– De uram, ez alacsonyság, a mit ön cselekszik!
+Lemming elpusztithatlan phlegmával csitította a dühöngőt.
+– Ne tessék haragba jönni, uram; az nálam nem használ. Az +akasztófa lajtorja-fokán végig minden czimet végigrakhat ön rám; +hozzá szoktam, vízmentes vagyok. Se vissza nem mondom, se pört nem +kezdek érte, se nem duellálok; végighallgatom, zsebredugom, s +viszem azt is haza a többi becses emlékekkel. – Holnap, minden +bizonnyal holnap. Az asszonyt is viszem holnap, minden bizonnyal +holnap.
+– De hisz ez erőszaktétel!
+– Ha erőszaktétel: megakadályozhatja ön. Nem utazom incognito, +nem rablok asszonyt éjszaka, fedett, salugádoros hintóban; a +reggeli vonattal utazom, fényes nappal. Jőjjön oda a váró terembe: +figyeljen rám, teszem-e rá a kezemet az asszony kezére? hurczolom-e +őt magammal? s ha legkisebb erőszaktételt vesz ön észre, kiáltson a +rendőrségnek. Óh! itt pompás rendőrség van; fogasson be, mint +feleségem elrablóját; még ilyen czím alatt úgy sem ültem. De hozzá +ne szóljon, uram, mert azt nekem -366- még ma jogom van. +Lemmingné asszonynak megtiltani, kivel beszéljen, kivel ne? Mint +adósomat, mikor fizetni akar, szivesen látom önt: de mint feleségem +kérője előtt, jogom van bezárni a szobám ajtaját és a korcsma +ajtaját. Azért igyekezzék ön mint fizető adósom bejutni hozzám: +akkor azután majd lequittelünk. Addig pedig – örültem, hogy volt +szerencsém.
+Harter haragtól reszketve távozott el a bankártól. Még +gondolatnak is kétségbeejtő, hogy ez az ember most elvigye Malvinát +magával. De miért is nem sürgette Malvinát jobban, hogy tegye meg a +visszalépést azalatt, míg Lemming fogva van. Most ime a kiszabadult +gonosztevő rázárja az asszonyra az ajtót, s elébb a pénzét akarja +látni.
+Sietett Angyaldyhoz.
+– Emil barátom! – szólt hozzá, lélekzet-fogyott sietséggel – az +egekre kérem; ha valaha jó szolgálatot tett nekem, tegyen most, és +örök hálára kötelez le. Teremtse ön nekem elő még ma estig azt az +ötezer aranyat, a mivel Lemingnek adósává tettem magamat. Holnap el +akar utazni, s nekem becsületbeli kötelességem azt neki Bécsbe +költözése előtt az utolsó darabig lefizetni… Ön ért engem: ez +becsületbeli adósság; egész becsületem forog a koczkán.
+Angyaldy tudta azt jól, hogy mije forog Harternek a koczkán.
+Azt felelte, hogy rögtön útra kel, és vándorolni fog az +uzsorások országában.
+– Ne kiméljen ön semmi árt; adjon meg bármily képtelen kamatot, +csak a pénzt teremtse elő.
+Angyaldy már akkor tudta azt a választ, a mit főnökének ma este +mondani fog, midőn ez excursióból visszatér, de hagyta őt addig ég +és föld között lebegni. Gyönyörüsége telt benne: elmenni a +megbizással és arra gondolni, hogy számítja visszatértéig Harter +Nándor a perczeket, a mik nehéz órákká nőnek, és sóhajtozik +kibocsájtott hollója után. -367-
+A holló csakugyan visszatért este.
+– Van-e pénz?
+Ez volt az egyetlen kérdés hozzá.
+– Nincs és nem lesz! – volt a kérlelhetlen válasz. – Égszakadás, +földindulás van a pénzvilágban. Megbukott a legelső, legrégibb +bankárház Bécsben, magával rántotta a monarchia egész pénzvilágát. +Az első milliomosok ugy ütik el egymást lábaikról sorba, mint a +felbukó tekebábok. A panique tökéletes; senki sem tudja, holnap +él-e még, vagy halva kel föl? Zárva minden pénztár, minden tárcza. +A pénzemberek insultusnak veszik, ha valaki kölcsön kér tőlük. És +mi készen lehetünk rá, hogy holnap, holnapután egész lajstromát +mutatják be előttünk saját megóvatolt váltóinknak, miket bankrott +hitelezőinktől megint más bankrott-firmák csődtömegei lefoglalnak, +s miknek kifizetését bejáratkor sürgetni fogják.
+Harter Nándor megsemmisülve rogyott karszékébe.
+– Ön nem tudja azt, – rebegé hőségtől kiszáradt ajakkal, – mit +vesztek én azzal, ha holnapig ötezer aranyat nem tudok kapni!
+Angyaldy olyan ártatlan arczot csinált hozzá, mint a ki semmit +sem tud arról. Ott állt nagy tisztelettudó helyzetben főnöke előtt, +derült homlokkal, összeszorított ajkakkal. Hanem lelke szemeivel +úgy látta ott magát főnöke előtt állani, mint a ki gunykaczajra +torzult arczczal vereget vállára a csüggeteg férfinak s azt sugja +fülébe:
+«De hát még a második föltétel, uram?!»
+«Hát a fiaddal kibékültél-e már?»
+«Mit mondott még az illatos levél!?» -368-
+Világosiék olyan szépen el tudták magukat temetni, hogy senki +még a fejfájukra sem akadt rá.
+Felmentek Bécsbe lakni. Az elég nagy temető azoknak, a kiket +senki sem ismer.
+Ott is Ilonka tartotta az egész családot, most már nem +leczkeadással, hanem kézi munkával.
+A leczkeadás nem szép leánynak való váló. Senki sem hiszi el +neki, hogy épen csak a nyelvtant tanítja. Szépsége rossz útlevél +számára. Örökös gyanú alatt áll.
+Anyja nem is bocsátotta volna el magától többé; azért Ilonkának +valami olyan munkát kellett keresnie, a mit odahaza végezhet, +talált is ily megbízást. Egyike volt az a legveszélyesebb +kézimunkáknak, a mikbe fiatal leányok arczrózsái lehervadnak: az +«entreprise universelle des pompes funèbres» (magyarul: temetkezési +pompák vállalata) boltjából kapott megbízást gyászhímzésekre. Azért +vállalkozott erre a munkára, mert azt legjobban fizetik, s az ő +kedveseinek nem szabad szükséget szenvedni. Az igaz, hogy néhány év +alatt belevakulnak, a kik szüntelen ezzel foglalkoznak; a folytonos +feketére feketével himzés megrontja szemeik világát; hanem a ki +vállalkozik rá, azt hiszi, hogy az ő szemei tartósabbak, mint a +többieké, kik ezen az úton jutottak el a vakok intézetébe, vagy az +utczaszegletekre.
+Gyakran sietős munka is akadt, mikor valami nagy úrnak +méltóztatott meghalni; olyankor Ilonka lámpánál is dolgozott egész +mély éjszakákon keresztül, hogy a temetés napján a nagyságos +asszony himzett uszálya készen legyen. Olyankor néha öt forintot is +megkeresett.
+De szükség is volt a pénzre. Drága volt az élelem és a házbér. +Pedig oly szük volt az ebéd, s oly nyomorúlt a kis szállás, nedves, +dohos, udvarszoba; aztán egyik beteg a -369- másikat +váltotta fel. Atyja folyvást egyforma testi-lelki dermenetben volt; +kis öcscsének nagyon ártott a hirhedett gyermekölő bécsi lég; anyja +is folyvást panaszkodott, hogy a melle oda van, fulladoz és +szívszorongást érez. Okozta érte az ötödik emeletre járást, a mihez +nem volt szokva.
+Csak Ilonkán nem fogott a nyomor. Sem szép testén, sem szép +lelkén. Rossz lég, silány tápszer, sanyargató munka mind nem hatott +rá: aranyból volt egészen. Még szépült, még ragyogóvá lett ebben a +dohos légkörben, ebben az inségben. Még őrangyala sem hallotta soha +egy sóhajtását annyi nyomor miatt. És aztán adott neki a természet +valami sajátszerű ajándékot, hogy a hol járt-kelt, akármi egyszerű +öltöny volt rajta: az az eltanulhatlan fenség, a mi minden +mozdulatát besugározta, hirdeté, hogy ez egy delnő!
+Anyja félté, hogy a sok súlyos munkában megtörik. Ilonka +vigasztalá őt; a kinek Isten terheket ad, annak erőt is ad azok +elviseléséhez.
+Neki valóban adott mind a kettőből eleget.
+Egyszer aztán anyja is megbetegedett, nem birt fenmaradni többé. +Három beteg feküdt abban a szobában, a melyben ő dolgozott. Az +orvos, kit segélyűl hivatott, azt mondta, hogy legelső gyógyszer +ebből a szállásból kiköltözni; mert ez olyan nedves, hogy a +legépebb embernek is el kell benne pusztulni.
+Ilonkának tehát más szállásról kelle gondoskodni. Nemcsak az a +baj volt, hogy ilyent nagyon nehéz találni időközben, hanem még +nagyobb az, hogy ahhoz pénz is kell, mert azt előre ki kell +fizetni.
+Ilonka nagyon érzé, mit jelent most ez a szó: «én magam!»
+Három beteg panaszát vigyázni; reggeltől éjfélig a +varróasztalnál dolgozva, egy jövő hónap terhét kettőzött +szorgalommal leróni, s aztán olyankor, midőn maga elmegy a +gyógyszerekért, útközben új szállást keresni.
+Az is mind meglett. Az «én magam» sokat elbir. -370-
+Kapott kétannyi munkát, mint eddig; dolgozott éjről-éjre; talált +jó szállást, szárazabbat, földszintit, csak felpénz kellett még rá. +Az is meglesz. Szombaton elkészül a fogadott munkával s akkor kap +pénzt, a mennyivel ki lehet fizetni a lakbért, átszállíttatni a +betegeket.
+Szombat estig nagy szorgalommal elvégzé a felvállalt munkát, +kissé késő is volt már, mikor útra kelt vele. Mind a három beteg +oly nyughatatlan volt miatta. Atyja tombolt, és izgatottan kiabált +rá; anyjának láza volt épen, rémeket látott mindenütt, kik leányát +elfogták az utczán; s a kis néma a nyakába csinpajkozott, úgy sírt, +nem akarta elereszteni.
+Ilonka nagy nehezen megnyugtatá mind a hármat. Megigérte, hogy +sietni fog haza. Kerül, fordul és itthon lesz.
+Sietett is a kész munkával a szokott dologadó üzletbe. Akárhány +comfortablet megelőzött lépteivel.
+Mikor az üzlet irodájába belépett, a hol rendesen át szokták +venni a munkáját, ezúttal egy egészen ismeretlen úr fogadta, azzal +a kérdéssel:
+– Mit hozott, mamzell?
+– A megrendelt himzéseket. Itt van róluk a számla. Kérem a +térítvényemet, s a munkáért járó díjt. Sietek.
+– Hm, hm! dünnyögött az ismeretlen úr, s elvevé tőle a +himzéseket. Lelkem, a térítvényét én nem tudom előadni, mert itt +most zavar van; hanem adok róla elismervényt, hogy átvettem.
+– Az is jó lesz!
+Az ismeretlen úr írt valami macskakaparást egy papirszeletre s +odaadta neki.
+– Azután kérem a számlámat kifizetni.
+Az ismeretlen úr megnézte Ilonka számláját, s aztán visszanyújtá +neki.
+– Hja, kedves mamzell, az «entreprise universelle des pompes +funèbres» ma reggel megszüntette a fizetéseit, s azóta csukva a +cassa. -371-
+Ilonka nem értette azt.
+– Hogyan lehet az?
+– Hja, lelkem, ez nagy dolog. Maga még nem is tud róla semmit? +Pedig tele van vele a város. Hallotta hírét a gazdag Arnstein és +Eskelesnek? No hát az megbukott tegnap; ez magával rántotta A. +Mayert, az magával rántotta B. Mayert, ez meg C. Mayert; tegnap a +bankárok buktak sorba, ma a nagy boltok buknak utánuk, s holnap +valószinüleg a Milchmeyerek fogják bejelenteni a cridát. A kinek +most jóravaló firmája van, mind siet becsukni a boltot. Az +entreprise universelle des pompes funèbres szintén bejelenté a +cridát, s senkit sem fizet többé.
+– De hogy lehet az, hogy a munkásait ne fizesse valaki?
+– Lelkem mamzell, ez pedig így van. Tudja mit: jegyeztesse be +magát a hitelezők közé követelésével; nyolcz-kilencz esztendő alatt +a csődpernek vége lesz; akkor, ha még marad valami a csődtömegből, +ön bizonyosan a második categoriában fogja magát találni azok +között, a kik kiváncsiak lesznek megtudni, hogy minden forintjuk +után hány krajczár jár vissza.
+Ezzel az ismeretlen úr, mint a ki nagyon ügyes humoristikus +ötletet hallatott, elégült mosolylyal fordult hátra egy másik +ismeretlen úrhoz, a megzavarodott leányra bízva, hogy elmenjen-e, +vagy további mulatságul szolgáljon részvétlen idegen +embereknek.
+Ilonka annyit mondott még:
+– Uram! Nekem itt biztosítékom is volt letéve, mert +otthon-dolgozóktól biztosítékot kérnek. Én negyven forintot tettem +le a pénztárnoknál; azt mégis vissza kell adni.
+– Minden bizonynyal, mamzell! A mondott nyolcz-kilencz év alatt +az is visszakerül. Indítson ön e végett igénypert. Ajánlhatom önnek +a saját ügyvédemet, doctor Stempelmayert, a ki nem fogja önnek azt +a pert száz forintnál többe keríteni.
+Ilonka eszméletlenül támolygott ki az utczára. -372-
+Az utolsó fillér is ki volt ütve kezéből.
+Óh! mily gonoszok az emberek! még a koldust is meg tudják +lopni!
+Késő este volt már, haza kellett volna mennie. Betegei, kedvesei +rég epedve várnak reá. Várják a vigaszt, várják a gyógyszert, +várják mosolygó arczát. De hogy menjen hozzájuk haza? Nincs vigasz, +sem gyógyszer, sem mosolygó arcz. Egy fillére sincs többé, és nincs +kilátás munkára a jövő napokban, nincs miből élni egy napig sem +többé!
+A nép-áradat, mely az utczákon alá s fel hömpölyög, vitte őt +magával, az öntudatlant. Maga sem tudta, merre megy, hová megy? mit +keres?
+A mit csak jövő-menő emberek fenhangon beszéltek körüle, az +egyes szavak, a miket hallott, mind általános halomrabukásról, +szökésekről, semmivé-lételről beszéltek. Másnak is volt +kétségbeesése, nemcsak neki.
+A néphullám elsodorta őt magával a csatorna partjára: ott +bolyong czéltalan, gondolat nélkül, eszme nélkül. Egy helyütt nagy +tolongás támadt; a nép összefutott. Az emberek kérdezték egymástól, +mi történt? Aztán jöttek, a kik tudtak rá felelni. Egy öreg +kereskedő most ugrott bele a csatornába: kifogták, de már halva. +Minden vagyonát elveszté a tegnapi bukás napján.
+Ilonka látta, a mint azt az embert négy munkás elvitte a +legközelebbi hordszekérig. Hosszú, ősz haja volt, a víz csorgott +végig az úton hátraszegett fejéről.
+A bámész sokaság tódult az öngyilkos hullája után, megtudni: mi +lesz hát belőle?
+Ilonka magára maradt azon az elátkozott helyén a +csatorna-partnak, a honnan épen most húztak ki egy öngyilkost.
+És azután azt gondolta magában: nem volt-e annak az embernek +igaza?
+Kihajlott a mellvéden keresztül s alátekintett a csatorna +vizébe. -373-
+A szél lobogtatta a lámpákat a parton, azoknak a világa tánczolt +a víz fekete tükrén.
+És a fekete tükörben látta a leány a kétségbeesés minden +rémjelenetét. Mindazoknak a végső nyomorát, a kikért eddig emberi +erőt megtörő küzdelmet viselt; a rút, csalfa, igazságtalan világot; +a gyűlölt arczokat, kik üldözik azt, a mi szép; a mostoha évet, +mely megfeledkezett a férgekről, miknek elődei életet adtak; s +vágya jött megtudni, hát a fekete tükrön belül mi van?
+Talán egy jobb világ? talán egy másik élet? talán örök nyugalom? +talán a semmi?
+Kétszer is elhagyta azt a helyet, kétszer is visszament oda; s +megint belenézett a fekete víztükörbe, a miben a lámpák bolygó +fénye tánczolt a vizek halottai fölött; és homloka égett attól a +gondolattól, a mi lelkében támadt: levette kalapját s oda tette a +mellvédre. Milyen jó volna nem élni többé.
+Ekkor valaki megfogta a kezét, s egy ismeretlen hang nevén +üdvözlé.
+– Jó estét, Ilonka kisasszony!
+Megrettenve tekinte hátra. Egy egészen idegen arczot látott maga +előtt. Negyven éves férfiu volt az, simára borotvált képpel, +melynek vonásain annyi komoly jószívűség volt rajzolva, hogy Ilonka +önkénytelen kezében feledte kezét.
+– Ön nem ismer rám, szólt az ismeretlen nyájasan. Pedig igen +közelről látott; persze, hogy nem ezzel az emberi ábrázatommal. Én +vagyok a Kaczenbuckel Hans.
+– Ah! Ilonka most már vissza is szorította a kezét.
+– Az a Kaczenbuckel Hans, a ki akkor meg akarta ölni porontyait, +meg magát kétségbeesésében; s a kit kegyed, jó kisasszony, +megszabadított a pokol torkából. Emlékezik-e még rá?
+– Óh igen!
+A férfi még mindig nem eresztette el Ilonka kezét. A leány +érezte, hogy az őt fogja. -374-
+– Hát a kis lóra, a mit nekem adott? Az nekem sok szerencsét +hozott. Rám nézve valódi kincs volt. Híres lettem vele; most ide +vagyunk szerződtetve mind a ketten a cirkushoz, szép fizetéssel. +Sokat tudakozódtam kegyetek után, mert le akartam tartozásomat +róni, s megtudtam, hogy kegyed családját messze elüldözte a +balsors, egész idáig üldözte. Kegyednek anyja beteg, ugy-e?
+– Honnan tudja ön? kérdé Ilonka elámulva.
+– Onnan, hogy kegyed magánosan jár itt este; bizonyosan betegen +fekszik az anyja.
+– Igaz!
+– Kegyed varrás után él, nemde?
+– Honnan gondolja?
+– Érzem a mint a kezét fogom, hogy az ujjai fel vannak varrva. +Kegyed most alkalmasint a munka-adójánál volt, s azt nem találta +otthon. Sokan vannak most hasonló helyzetben; sok dolgozó-leány az +utczákon ácsorog és várja az ajtó nyílását, melyet a munka-adó +szombat este bezárt előle. Talán el is tévedt kegyed. Hol +lakik?
+Ilonka megmondta a szállását.
+– Óh! oda magában vissza sem talál. Engedje, hogy anyjához +visszakisérjem.
+Ilonka nagyot sóhajtott. Valami szorító kíntól szabadult meg a +szíve. Megindult a kisérőjével.
+– Kisasszony! Én önnek sokkal tartozom! beszélt a bohócz; nem +rajtam múlt, hogy azt eddig nem róhattam le; de nem tudtam önöket +feltalálni. Ime, a szerencsés véletlen kezemre játszott. Épen a +cirkusból jövök, a hol dolgomat végeztem. Most nem hínak +Kaczenbuckel Jánosnak; franczia vagyok, Tresor a nevem. Mindennap +előadást tartok a kegyed kis lovával. Tudja kegyed, hogy mit ér a +kegyed kis paripája? Én megköszönöm, ha kegyed átengedi azt nekem +ötszáz forintért.
+Ilonka megremegett. Mennyi pénz!
+– Én azt önnek ajándékba adtam! felelt rá.
+Még most is büszke. -375-
+– De én nem fogadtam azt úgy; emlékezhetik rá, kisasszony, hogy +akkor is megmondtam, hogy azért Kaczenbuckel János, mihelyt +módjában lesz, fizetni fog. Most pedig módomban van. Úr vagyok, +olyan fizetésem van, mint egy osztálytanácsosnak, s jobban +szeretnek mellette. Kegyednek pedig családja van, melynek +bizonyosan jól fog esni, ha egy régi adósa azzel a szóval kerül +elő, hogy eljött fizetni. Nemde? No hát, ha áll az alku: a kis +lónak ötszáz forint az ára.
+– Nem, uram! az nem ért akkor százat, mikor én önnek adtam. Én +értem azt.
+– Ah! dehogy érti, kisasszony. Igen, a lónak a feje, meg a négy +lába. De annak a lónak lelke van! s azt a lelket kegyed ébresztette +benne. Tudja, kisasszony, minden állatnak van lelke, +kisebb-nagyobb, épen, mint az embereknél; némelyik meg egészen +barom marad, ez az embereknél is úgy van. Ha az állattal kicsi +korától fogva úgy bánnak, mintha ember volna; okosan, szeretettel +beszélnek hozzá, megmagyarázzák neki, mit miért kellett úgy tenni, +ok nélkül meg nem ütik, igazságtalanul nem mellőzik: lélek támad +benne. A mi mesterségünk az állatok lelkével foglalkozni. Óh! +nagyon szép mesterség ez. Több, mint mesterség: művészet; több, +mint művészet: tudomány! A hány állat, annyi jellem, annyiféle +nevelési modor; de a ki ért hozzá, semmi sem vész kárba náluk. +Egyikben humor van, másikban nemes páthosz; egyik naiv, másik +filosof. A kegyed kis ponyja különb humorista, mint én magam; és a +mi legjobban bizonyítja, hogy lelke van, az, hogy nagy financier! +Óh! azt kegyednek meg kell nézni, mikor egyszer egy nagy lakoma +után (én vagyok a pinczér, ő a vendég) eléje hozom a számlát, s ő +egy fekete táblára írja a patkójába csiptetett krétával a mondott +számokat, s utoljára összeadja az egészet, hogy kijön a helyes +összeg, mintha akármi Buchhalter adta volna össze. Óh! az nagyon +derék. A közönség tombol, mikor ezt látja. Óh ezt kegyednek is meg +kell nézni. Holnap -376- mindjárt. Tudom, mit akar mondani: hogy +a kedves mamája beteg. Úgy értem, hogy ha jobban lesz. Nekem van +egy kis leányom, tizenkét éves (már kötélen dolgozik), azt majd +elküldöm kegyedért s előadás után magam hazakisérem szállására. Óh! +igen jó helye lesz kegyednek, a proscenium előtt, a hol nem őgyeleg +a profán publikum, s a honnan legközelebb láthatja kegyed az +állatokat. Pompás állatjaink vannak. De valamennyi között +legkedvesebb a kegyed kis ponyja. Okvetlenül szükséges, hogy kegyed +azt meglássa, hogy maga megbecsülhesse, mit ér, mert így hiába +mondom, kegyed valami rossz élcznek veheti, hogy ötszáz forintot +igérek egy olyan kis tizennégy markos lovacskáért. Pedig bizony +Isten, az kevés. Ebben a nyomban megadnám kegyednek, de persze +Tresor nem hordja az egész tresorját magával. Kérem, azt mégis +engedje meg kegyed, hogy foglalót adjak rá. Úgy hiszem, ötven +forint van a tárczámban. Kérem kegyedet, az én érdekemben kérem, +vegye el, mint foglalót a kis lóra, mert lássa, attól tartok, hogy +más még többet talál igérni kegyednek, ha megtudja, hogy az a ló a +kegyedé, én pedig el nem tagadom, s még elárverezik a kezemről. +Vannak rivalis lovardások, a kik nehéz összegeket dobnának ki, hogy +ezt a specifikumot elüssék a kezünkről. Azért fogadja el, jó +kisasszony, tőlem ezt a felpénzt; bizony Isten, ha holnap meglátja +a lovát, azt fogja mondani: ez a ló egy milliót ér, s akkor rajtam +lesz a sor szépen könyörögni, engedjen le az árból kilenczszáz +kilenczvenkilenczezer ötszáz forintot.
+Azzal odaerőltette Ilonka kezébe a tárczájából kivett +bankjegy-csomót.
+– Jól van! szólt Ilonka; elfogadom, mert szükségem van rá. Még +többet is megvallok önnek: e nélkül tán a kétségbeesés sugallatát +követtem volna, mert honn három betegem fekszik, apám, anyám, +testvérem nyomorban, s engem kézi-munkám díjától fosztott meg a +csalárdság. Ön engem oly örvény széléről húzott vissza, a mire +borzadva -377- tekintek hátra. Hiszem Istenemet, hogy +ez nem ok nélkül történt, s kezdem remélni, hogy egy forduló pont +következik, a hol egy jobb élet veszi kezdetét. Óh! az eddigi +rettenetes volt. Nem mondom senkinek soha, mert a kik hozzám +legközelebb állnak, azoknak nem szabad azt megtudniok: de eddigi +életem egy mindennapi meghalás volt, mindennapi ujraébredéssel. +Engedje, hadd szorítom meg becsületes kezét. Idegen, ismeretlen +komédiás! Egyedüli, önzetlen jó barátom! Legyen nekem az ezután is. +Mindenki eltaszított a világban; egyedül ön nyújtá kezét, ki nem +tartozott nekem semmivel, egyedül egy rég elhangzott jó szó +emlékével.
+A leány sírva fakadt. Nem illett az utczán, de tették azt azon +az estén mások is Bécs város utczáin, s a járókelők tudták, hogy +van ok rá elég.
+– Most hagyjon ön el; innen már egyedül is haza találok; még a +gyógyszertárba is kell mennem, s ott megvárakoztatnak. Felpénzt is +kell adnom az új szállásra, hova az enyéimet holnap átköltöztetem. +Itt a szállás czíme. Ha elküldi ön holnap hozzám a kis leányát, +megengedi, hogy azt «kis testvérkém»-nek szólítsam?
+– Oh! kisasszony!
+– El fogok menni mindenüvé, a hova ön mondja, hogy menjek.
+A bohócz büszke arczczal felelt:
+– Azt teheti is, kisasszony! Mert a bukfenczhányó bohócz +fejtetőn jár a publikum előtt; de emelt fővel jár a publikum +között; pirosra festi az arczát este, de mikor lemosta róla a +festéket, nincs oka pirulni senki előtt, én Istenre mondom önnek, +hogy a bohócz leánya, mikor a kötélen tánczol, jobban meg van +őrizve mindennemű lebukástól, mint az a herczegasszony, a ki őt +páholyából nézi.
+Ilonka édes anyja már aggódott leánya hosszas kimaradásán, midőn +az hazaérkezett. A lány elmondott anyjának mindent. Világosinét +egészen felélénkíté ez a történet. -378- A mily nagy mértékben +szidta azokat a gézenguzokat, a kik leányának egy heti munkabérével +s még keserves utolsó biztosítékpénzecskéjével is kridát csináltak, +ép oly túlcsapongó volt a bohócz magasztalásában, ki az +elvesztettet visszapótolta. Óh! ennek a derék embernek a barátságát +visszautasítani nem szabad. Még ő unszolta leányát legjobban, hogy +elmenjen a holnap estéli előadást megnézni. Nem történik az alatt +idehaza semmi baj.
+A jó asszonyság annyira biztatta magát, hogy másnap elhitette +Ilonkával, hogy már nem beteg: fölkelt jókor, maga segített a másik +szállásra átköltözésnél.
+Az egy jó kis kedves szállás volt. Egy jó nagy szoba, festett +deszkafallal kétfelé választva, ugy hogy kettőnek lehetett +használni; mindkét ablaka egy urasági kertre nyílt. A kertbe ugyan +tiltva volt menni, de az akáczfáknak nem volt tiltva, hogy virágaik +illatával a körüllakó zsellérek szobáit is betöltsék.
+Kevés munka volt a berendezésével, délig bőven el lehetett +rakosgatni mindent.
+Az orvosnak igaza volt. A szállásváltoztatás, a jobblét reménye +legjobb gyógyszere volt Ilonka betegeinek. Sok olyan betegség van a +világon, a miben a kedély férgei marczangolják szét az idegeket, +mintha a menekülni vágyó lélek tépné magáról a testet!
+Világosit nem lehetett az ablaktól elvonni, úgy tetszett neki a +kilátás azokra a tulipánokra, a mik a szomszéd kertben már +ütögették fel a fejeiket a földből; Világosinénak a láza is +elmaradt e napon, s azzal biztatta Ilonkát, hogy már egészen +meggyógyult.
+A délután igen boldogan folyt le. Ilonka maga is úgy érzé, +mintha azzal, hogy most a délutáni nap besüthet ablakukon (volt +szállásuk soha sem kapott napsugárt), már az egész élet világosabb +volna. Talán már hajnalodik.
+Anyja határozottan kivánta tőle, hogy estére elmenjen a +cirkusba. Ez félig-meddig kötelesség volt. Üzlet forog -379- fenn. +Ha a lovardás meg akarja adni a lova árát tisztességesen, miért ne +fogadnák azt el? Rá is vannak szorúlva, mert egy ideig alig lehet +arra számítani, hogy Ilonka himző-munkát kapjon. Egyéb női munka +pedig nem szerzi meg a kenyérhez való sót. Ha tehát Ilonka szereti +a családját, áldozza fel az ő kedvükért ezt az estét. Hiszen +anyjának nincsen már semmi baja. Kötelessége, hogy menjen +mulatni.
+Délután, jóval hét óra előtt, meglátogatta őtet a bohócz leánya, +a kis tizenkét éves Hermin: egy vidám, kondor, szőke hajú gyermek, +kit atyja azért küldött, hogy vigye magával a cirkusba Ilonkát.
+Mademoiselle Hermin fiatalsága daczára már önálló művésznő volt, +még pedig kötélen és vassodronyon, és féllábon is önálló, s tartott +valamit művészi renomméjára. Mint jól nevelt kisasszony, nem járt +egyedül; testvére kiséretében jött, az ifjú Francois Tresor +lovagias oltalma alatt, ki ugyan tíz éves gentleman, de mint kitünő +acrobata, kellő tekintélylyel bírt a világban elfoglalt állásának +nyomatékot adni.
+A miniatur-Lovelace megbizatásához illő applombbal mutatá be +magát és testvérét az úri családnál, melynél már egyszer volt +szerencséje, lábbal az ég felé, tisztelkedni. Az első bevezetés +után gyorsan következett, hogy a kis szöszke leányt megszeressék a +Világosi-család tagjai. Az eleven, beszédes leányka úgy emlékezett +minden apró körülményre, mely amaz emlékezetes látogatásukat +Világosiék udvarán jellemzé, a hogy csak romlatlan szívek szokták +tartogatni elfogadott jó tettek emlékeit. Egyfolytában elbeszélte a +«Csilla» egész folytatólagos élettörténetét, onnan kezdve, a hogy a +tiszamelléki nyomorúság völgyéből kijutottak, egymás mellett hálva +a puszta fenyéren s egymás kenyerét osztva a puszta vásárokon, +egész odáig, a hol a bécsi híres lovarda-igazgató figyelmét +felköltötték a bohóczok és kis paripájuk, s lett a +Kaczenbuckelekből Tresor, a «Csillá»-ból «Filosof». -380-
+– «Filosof»-nak nevezte el a papa, mivel nagyon bölcs állat, mi +csak röviden «Filli»-nek hívjuk. No majd meglássa kegyed, Ilonka +kisasszony, milyen okos kis állat lett belőle. Még a kegyed nevére +is emlékezik. Mi sokszor megtettük vele azt a tréfát odahaza, hogy +elszámláltunk előtte egy csoport nevet a naptárból sorba: Linka, +Minka, Amália, Pepita, mindegyikre csak a fejét rázta, de mikor azt +a nevet mondtuk: «Ilonka», akkor elkezdett röhögni, nyeríteni, s a +fejével bókolt. Oh! mi nem hagytuk magunknak elfelejteni ezt a +nevet; megtanultuk azt az úton a parasztgyermekektől, a kik nem +győzték dicsérni azt a jó Ilonkát, a ki nekik kenyeret és jó szót +adott azokban a keserves időkben.
+Az ifjú Hercules is erősíté, hogy az bizonyára úgy volt. Azért +csak jőjjön el ma a kisasszony, őket megtekinteni. Ő ma a +kisasszony tiszteletére a «fogoly cserebogár» malom repülését fogja +produkálni. Ez csak nagy ünnepélyek alkalmára tartatik fenn, mert +igen nehéz. Hogy pedig ez a másik ifjú gentleman, ki olyan nagyon +hallgat, ne unja magát odahaza, hozott a számára egy képes könyvet, +az is tele van tarka állatokkal, erőművészi alakokkal, majd +elmulatja vele magát.
+A kis néma nagyon megörült a képes könyvnek; egészen elfeledte +tőle minden baját. Meg tudta köszönni szépen, csókot vetve érte +kezével, s mutatta az ifju acrobatának, hogy ő azzal a könyvvel +vele fog hálni. Az ifjú Tresor egész komoly arczczal helyeselte +ebbeli szándékát.
+Ily solid társaságban bizony nyugodtan eresztheté el leányát +Világosiné, kivált miután arról is biztosítva volt, hogy előadás +után ismét haza fogják kisérni.
+Ilonka maga is könnyű szívvel távozott hazulról.
+A cirkusban a művészek számára fentartott mellékajtón vezették +be Ilonkát. Ott már teljes costumeben várt reá régi jó barátja, +tudniillik, hogy zöld békának öltözve, zöldre festett ábrázattal és +rózsaszinű üstökkel. Ilonka -381- nem is ismert rá, csak +mikor a gyermekek biztosíták róla, hogy ez a béka a papa.
+Egy szolga azután a helyére vezette Ilonkát, egy számozott +székre. A gyermekek benmaradtak az öltözőben, készülniök kellett az +előadáshoz.
+Ilonka számára igen jó hely volt választva az előszínben, mely a +fövénykör és a szinpadi függöny között van: oda többnyire a +művészekhez tartozó családtagok települnek le, s az biztos +társaság. Ilonka sokat élvezett az előadás alatt. A cirkusi +látványok gyönyörei nem olyan felületesek, mint azt mi magas +paripáinkról szoktuk megitélni; van abban valami elmélkedésre +méltó, minő tökélyre képes az emberi izom, s az állati halandó +lélek?
+Merész gondolat ez: a gyönge gyarló emberi testet aczéllá +edzeni; megmutatni, hogy az ember, ha akarja, még az állatok +királyát is megfoszthatja rangbeli elsőbbségétől, mert lehet +erősebb, mint az oroszlán; s még merészebb gondolat: lelket nevelni +egy állatban, lelket, melynek ismeretei vannak, nemes indulatai, +van kedélye, van emberi nyugalma, van szeretete emberek iránt.
+Ilonka különös élvezetét találta a jól idomított paripákban; a +testgyakorlati mutatványoknak is tudott tapsolni: gyermekkorában +neki is kedvencz mulatsága volt az, s aczélizmait, elpusztíthatlan +egészségét annak köszönheté.
+A «cserebogár szélmalma» csakugyan fortélyos mestermű volt. Egy +keresztben álló vasrúdon forog kezénél fogva Tresor, a béka és fia, +a leveli béka, sebesen, mint a szélmalom szárnyai, akkor a gyermek +lecsúszik az apja termetén végig, s utoljára annak bokáiba +kapaszkodik két kezével; az apa azalatt folyvást hajtja magát +körben a magasan álló rúdon, míg fia oly sebesen repül lábait fogva +a légben, mint a czérnára kötött cserebogár. Ez a látvány a +gyöngébb idegzetű nézőket borzalommal tölti el.
+Most következik a «Filosof».
+A nézőtömegben már előre hangzik az a készülődő -382- +nyüzsgés: egyik ember mondja a másiknak, hogy no, most jön valami +jó.
+Ilonka mellett is ült egy sovány asszonyság, a ki nagy +barátsággal magyarázta neki, hogy mi jön egymás után: no, most +vigyázzon ide, mert ez valami nagyon jó lesz!
+A csengetyű-jeladásra kilépdegélt a fövényre a «Filosof». Nagy +gravitással jött, a fején volt egy irtóztató nagy czilinder-kalap, +erősen gyűrődött állapotban, a hogy «Filosof» kalapjához illik; az +pedig nem volt a fejéhez kötve, de szabadon állt rajta, magának +kellett ráügyelni, hogy a két füle közül le ne billenjék.
+A beszédes szomszédnő előre elmondá Ilonkának: milyen dicső +dolog lesz majd ezzel a kalappal, mikor végül a «Filosof» a +korcsmában nem tud fizetni a pinczérnek, s az el akarja érte venni +a kalapját, az meg nem engedi, a kalapot elkapkodják egymástól, +utoljára is a kalap a bohócz fejére kerül, ki abba nyakig esik +bele; a «Filosof» pedig totál részegen borul a pinczér nyakába, s +annak úgy kell azt két első lábainál fogva a hátán kiczipelni a +korcsmából. Az ember holtra nevetheti magát azon.
+Volt pedig a «Filosof» szájában egy roppant nagy pipa, úgy +félszája szegletébe volt vágva, a hogy azt korhely bummlerek +szokták fityegtetni. Lépésein a «Filosof»-ot megillető gravitáson +kívül bizonyos bizonytalanság is volt észrevehető, mely azt a +gyanút költi, mintha a «Filosof» az egyik korcsmától a másikig +terjedő út távolát méregetné. A fövény közepére van letéve egy +kerek asztal, a mellett áll egy harangláb, nagy rézcsengetyűvel. A +«Filosof» odatalál, leül uri módon az asztal mellé, s elkezd +hatalmasan csengetni.
+Tresor, a pinczér jön lélekszakadva. Megismeri a maga emberét. – +Ah! ismét itt tetszik lenni? Pompás vendég. Hat helyett eszik; hét +helyett marad adós.
+A «Filosof» felrakja a két első lábát az asztalra, s +türelmetlenül dörömböz. «Mindjárt, mindjárt! Tessék addig egy kis +ujság!» A bohócz eléje teszi a «Volkszeitung»-ot. -383- +«Filosof» boszúsan csapja azt le az asztalról: neki nem kell +ultramontán lap. A közönség tapsol. A bohócz aztán kiteríti eléje a +«Kikeriki»-t. Persze, fejjel visszafelé fordítva. «Filosof» segít +magán. Megváltoztatja az ülését s úgy foglal helyet, hogy egyenesen +álljon előtte a «Kikeriki». Azt azután, a szájában levő pipát az +asztalra támasztva, olvassa neki borulva. A bohócz siet fidibuszt +csinálni a «Volkszeitung»-ból s rágyujt vele a «Filosof» pipájára. +Abból akkor tűzokádó tör ki: a bohócz hanyatt esik ijedtében, a +«Filosof» pedig nyugodtan néz a lapba, s nem törődik az orra alatt +sziporkázó tűzijátékkal. Jön aztán a bohócz az étlappal. Hosszú +papirlepedő van a vállán keresztül göngyölgetve, melyről százféle +czifra franczia ételnevet hadar elő vendégének. A «Filosof» int, +hogy csak egymásután valamennyit. A pinczér kiszalad, visszajön, +húsz tányért egyensúlyozva a két kezében, hat poharat a fogai +között, hetediket a feje tetején. A vendég sorba fogyasztja az +eléje rakottakat, s engedi magát itatni. Végre következik a fő +tréfa. A pinczér előjön egy nagy fekete táblával, a mire ökölnyi +számok vannak felírva. Azokat a «Filosof»-nak kell összeadni, mert +a pinczér számítása hamis. A «Filosof» patkójába egy darab kréta +van szorítva, azzal ő a főösszeget maga szokta felírni római +számokkal, a közönség általános bámulata között. Hogy tud egy ló +különbséget tenni X és V, meg az L és az I számértéke között?
+Idáig haladt az előadás.
+Hanem mikor már a számlára került a sor, a «Filosof» elkezdett +nem figyelni oda, a szemei megakadtak egy tárgyon, s a pipa kiesett +a szájából. Mikor aztán a bohócz eléje tartotta a táblát, hogy adja +össze a számokat, hirtelen kapta magát, keresztül húzta a +krétájával az egész számlát, felugrott, átszökött az asztalon, +feltaszította vendéglősét táblástól együtt, a kalap lerepült +fejéről, s ő maga megugrott.
+A közönség azt hitte, ez valami víg improvisatió, s -384- +végtelenül jónak találta a tréfát; hanem a bámulat lepte el aztán, +midőn egy percz mulva azt látta, hogy a «Filosof» egyenesen +odarohan a proscenium zártszékeihez, ott egy fiatal leány előtt +megáll, s aztán egyszerre két térdre bocsátkozik előtte, és elkezd +vihogni, mint egy ember, ki örömét akarja kifejezni és nem talál rá +szavakat; odanyujtja feléje fejét, orrlyukai forró párát fúnak, +sörénye repked egyik oldalról a másikra, szemei szikráznak, azután +pajkosan megugrik s elkezd ott egy helyben negédes tánczot járni, a +hogy azt a délczeg iskola-paripák szokták, azokkal a nemes +hajlásokkal, azokkal a bókoló térdelésekkel, azokkal a lejtő +quadrill-lépésekkel, a miket ő tőle nem látott soha senki; s feláll +két hátulsó lábára, mint azok az első művészi paripák, s ágaskodva +körül fordul egész negéddel, mint azok a büszke mének; utoljára +aztán levágja magát a porba, meghentergőzik, mint valami igazi +paraszt-ló, s elnyujtva mind a négy lábát, odafekteti a fejét +egykori kisasszonya lábaihoz, miként régen odakinn a tarlón, mintha +mondaná neki most is: «Nem jösz-e ide megpihenni?»
+A ki ezt a jelenetet meg nem értette volna, nagyon fogékonytalan +idegzettel kellett volna birnia.
+Maga a bohócz is mozdulatlanul állt ott, szerepéből egészen +kiesve, zöldre festett arczán a meghatottság látszott: olyan volt +vele, mint a bronz-szobrok, mik rézzöld szinük alatt komoly +indulatok vonásait mutogatják.
+Ilonka el volt érzékenyülve. A kedvencz állat hű ragaszkodása +könyeket csalt szemeibe. Nem hallá a közönség bámulatának +kifejezését, a felriadó tapsot, nem látta a feléje szegzett +látcsöveket, csak régi kedves lovacskája hizelgésének változatait +látta és hallá, s szive megtelt valamivel, a minek túl kellett +ömleni.
+Mikor végül a kedvencz állat oda fekteté fejét lábaihoz, a +proscenium párkányzatára, Ilonka elfeledte az egész világot maga +körül; lehajolt hozzá, egyet ütött a hű paripa nyakára tenyerével, +és régi nevén szólítá: «Csilla!» -385-
+A lovacska mint egy villanyütésre szökött fel erre, s egy +csodálatos félszeg ugrásban fejezve ki hódolata bókját, szép +csendesen visszaügetett elhagyott asztalához, még a bohóczot is +megfogta szájával, hogy kötelességére figyelmeztesse, s azután +folytatta a félbehagyott szerepet, minden bravourját elővéve eddigi +tanulmányainak.
+A par excellence «kedélyes» főváros közönségét egészen megnyerte +ez a jelenet: taps és tombolás kisérte a ponyt, ezernyi szemsugár +fogta kereszttűzbe a leányt. Hiszen azon is volt mit nézni. Oly +szende, oly valódi volt elpirulása ennyi bámuló nép közepette, s +oly őszinte az öröm, az elérzékenyülés kifejezése arczán. «Ki lehet +ő?» kérdezte ezer meg ezer ember egymástól.
+Az előadás végeztével Tresor és gyermekei emberi alakjaikba +travestálva fogadták Ilonkát.
+– No, hát mit mondtam önnek? – kérdezé a bohócz ragyogó +arczczal. – Nem egy milliót ér-e a kegyed kis paripája?
+Ilonka meghatottan rebegé:
+– Félek tőle, hogy még elcsábít. Mikor odajött hozzám, egy +perczre az a gondolatom jött, hogy odavetem magamat a hátára s +vágtatok rajta, mint a többiek, míg lélekzetem elhagy.
+– No, az volna csak még ránk nézve a fogás! Most már tehát semmi +különöset sem fog kegyed találni az ajánlatban, melyre foglalót +adtam?
+– Elfogadom azt!
+– Az igazgatóság egyszerre fizetné ki az árt kegyednek, ha neki +adná el, de én szeretném megvenni magamnak. Megteheti-e azt a +szivességet nekem, hogy tőlem öt havi részletben fogadja el a +fizetést?
+– A hogy önnek tetszeni fog.
+Tresor nem titkolta el örömét az alku fölött.
+– Meglássa, mit fognak a lapok beszélni e mai intermezzoról. Az +én zöldre festett pofámon is csorgott alá a köny. Egy fűzöld +könyeket siró béka. -386-
+Tresor bérkocsit hozatott, s mind a hárman együtt kisérték haza +Ilonkát.
+Másnap délben az első havi részlet második felét is kézbesíték +Ilonkának.
+A család betegei ismét szemlátomást javultak.
+Hanem harmadnap nagy szomorúan látogatott el hozzájuk +Tresor.
+– Jaj, kisasszony! – mondá kétségbeesett ábrázattal; – kegyed +minket tönkre tett, bankrottok vagyunk, cridát mondunk s becsukjuk +a boltot. Képzelje csak: a tegnapi előadáson a «Filosof» meg volt +bolondulva. Nem hallgatott semmi szóra, nem produkált semmit, +kétszer-háromszor körülnyargalta a szinkör fövényét, benézett +minden páholyba, s azután, hogy nem találta, a kit keresett, vissza +akart menni az istállóba; minden biztatásom haszontalan volt, ha +megfogtuk: rúgott, ficzánkolt, harapott; úgy tett, mint egy +tökéletes vad ló, a kit akkor fogtak ki a mokány ménesből, s +utoljára is kitépte magát a kezeink közül, s a numerusának végkép +el kellett maradni. Nem akar semmiről tudni, ha kegyedet nem +látja.
+Ilonka kedélyesen elnevette magát.
+– Hát jól van! Majd oda ülök ismét, hogy lásson.
+Tresor ugyan kapott ezen szón.
+– De komolyan igéri ezt kegyed? Nem tréfál?
+– Ha ezzel önöknek szolgálatot tehetek.
+– Oh! ez igen nagy jóság lesz öntől, kisasszony! Hiszen erre +gondoltunk mi is. Az igazgató felhatalmazott engem, hogy igérjek +kegyednek minden estére, melyen szinkörünk egy páholyában végignézi +az előadást, tiz forint tiszteletdíjat.
+– Ah! minek azt? Nekem nem kerül az semmibe.
+– Tanácslom önnek, kisasszony, hogy fogadja el. Tisztességes +úton jött jövedelem, s aztán elfér az egy háztartásnál. Nekünk +pedig bőven behozza az a kamatjait. Gondolja ön, ma minden ember +arról beszél: a «Filosof» nem akar játszani, ha feltalált úrnőjét +nem láthatja. Ha -387- holnap kiteszszük a szinlapra: +«Filosof, recognising his mistress» – micsoda tolakodás lesz a +pénztárnál! És az kegyedet egy cseppet sem fogja zsenirozni. Kegyed +mindennap más páholyban ülhet, azt a kis arczfátyolt lebocsáthatja +az álláig, hogy a bámész tekintetek ne háborgassák.
+– De uram, ha én elfogadom az önök művészete által szerzett +kenyeret, akkor nem fogom az arczomat eltakarni, hogy szégyeneljem +ezt a művészetet, melynek magam is kiegészítő részeül szegődtem. +Elmegyek s hagyok az arczomra nézni három óra hosszat +mindenkinek.
+– No, az dicső lesz! Ezeren tudakozódnak már nálam, hogy kegyed +kicsoda? Nem mondtam meg senkinek. Nyersen, kereken elutasítottam +mindenkit. Egy distinguált hölgy, a kihez senkinek semmi köze, +punktum! Azt fogom mondani, hogy kegyed angol nő; magyar +honfitársai ne tudják meg.
+Ilonka keserűen felkaczagott.
+– Hagyja ön el, jó barátom! Az én magyar honfitársaim közt +vannak oly hirhedett bukfenczhányók, oly országos komédiások, hogy +ha azok miatt nem akarják magukat szégyenleni, nem szükség a +pirulást azon kezdeniök, ha egy honleányuk a cirkus homokjából +veszi fel az istenadta kenyeret!
+Világosinénak nem volt semmi szava az alku ellen. Ilonka +formaszerű szerződést kötött. Mindennap nyolcz órától fél tizig a +cirkusnak egyik földszinti páholyában helyet foglalni: ez volt +kötelessége.
+Eleinte nehéz volt hozzászokni a nyomasztó érzéshez, hogy +perczekig az összes ezernyi közönség tekintete az ő alakján tűz +össze, mintha minden tekintet egy-egy lidércz-nyomás volna; hanem +később megszokta ezt, mint a hogy megszokja az ember, hogy +tizennyolcz ezer mázsányi levegő-oszlop nehezül alakjára, s jár-kel +vele, a nélkül, hogy érezne a teherből valamit.
+Az esték egyforma sikerrel végződtek. A «Filosof» addig +-388- nem kezdett az előadáshoz, míg régi +úrnőjét valamelyik páholyban meg nem találta; a páholy mindig +változott; akkor azután szokott üdvözletét megtéve előtte, egész +kedvvel fogott groteszk produkczióihoz, s a szinlapon állandó tért +foglalt ez a sor: «Filosof, recognising his mistress». («Filosof» +ráismer úrnőjére).
+Előadás után a Tresor családtagok kisérték haza rendesen +Ilonkát; ha jó idő volt, gyalog; ha rosz idő volt, bérkocsiban; s +Ilonka tapasztalhatá, hogy a bohócz leánya jól meg van védelmezve. +Az öreg Tresor egészen úgy viselte magát irányában, mint második +apja. Szeles tolakodókat erélyesen hessegetett el tőle messzire; +egy pár ifju himpellérnek azt is megmutatta, hogy a cirkusi +herkules öklei a tettleges kapaczitátióhoz is értenek, s a +védenczéhez csempészendő szerelmes leveleket hozóikkal együtt +röpítette ki az ajtón.
+Mert szerelmes levelek jöttek özönnel.
+A leány tüneményes szép alak volt. Titokszerű megjelenése még +érdekesebbé tette. Megfejthetlen maradt a bűvhatás, melyet a cirkus +egyik legügyesebb állatjára gyakorolt. Hogy a társulat +személyzetéhez nem tartozik, azt tudták. Mi a neve? azt az igazgató +most sem mondhatta meg: azt a Tresor-családon kívül senki sem +ismerte, s azok nem voltak kivallathatók. Lakását nem lehetett +felfedezni. Figyelmét nem lehetett megragadni. Szemei nem +tévedeztek a közönségen soha. Egyedül ült páholyában, s az előadást +nézte, vagy merően bámult fekete legyezőjére, mintha arról olvasna +valamit.
+Pedig sokat beszéltek felőle. A hol csak a cirkusok habituéi +összejönnek, mindenütt emlegették a bűbájos straniérát, a +megközelíthetlen tündért, a kit senki sem ismer.
+Egy délután épen egy asztalnál beszéltek róla a «Café Daum»-ban, +hol katonák és polgári uracsok ültek vegyest, s birálgatták a város +szépségeit.
+– Én már tudom, ki ő? – szólt az egyik. – Amerikai -389- +tábornok leánya, ki a déliek részén esett el; maga is apja mellett +szokott ponyján lovagolni; ez az a pony. A háború megszünt, az apa +meghalt, a leány elszegényült, a lovat elfogták. Itt találkoztak +ismét.
+A másik mást tudott.
+– Nem is leány az, hanem férfi; vannak, a kik ismerték, mint +Garibaldi-önkénytest. Azért nem válaszol, ha hozzá szólnak, mert +hangja elárulná férfi-létét.
+A harmadik legokosabb akart lenni.
+– Komédiásnő, mint a többi. A társasághoz tartozik. Betanult +szemfényvesztés az egész, a közönség elbolondítására. Alkalmasint +valamely bohócznak a szeretője.
+Ennél a szónál felkelt az asztaltól egy szőke szemöldökű +katonatiszt, ki eddig hallgatag szürcsölte fekete kávéját, s így +szólt:
+– Én hát megmondom, uraim, önöknek, hogy ki ez a hölgy valóban +és igazán.
+Ez a fölszólaló volt Föhnwald.
+– Én tudom, hogy ki ez a hölgy! – mondá Föhnwald; – azt is +tudom, honnan ismeri a clownt, s mi köze van a «Filosof»-hoz? Ott +voltam a történet kútforrásánál, a mit tudok, azt magam láttam és +hallottam. Egyszer adóbehajtáson voltunk Magyarországon, a nádasi +puszta bérlőinél; úgy emlékszem, hogy Világosi volt a bérlő neve. +Miután a biztos és peczérei az utolsó pénzt kisajtolták a +háznépből, még a kisasszony karpereczében levő magyar aranyat is: +vesztére egy vándor komédiás jött épen az udvarra, bohócz +mutatványaival mulattatni a háziakat. Az adóbiztos nyakon fogta a +bohóczot fizetetlen jövedelmi adóért, s mert annál egy garast sem +talált, elvette tőle a betanított kis tatárlovát, a mi annak +kenyérkereső társa volt; el is vitte irgalom nélkül, s el is adta +-390- valahol néhány forintért egy házalónak. +A bohócz kétségbeestében meg akarta ölni magát és gyermekeit: ekkor +a kifosztott ház kisasszonya megszánta a nyomorultat, s neki +ajándékozá tulajdon kis kedvencz ponyját. Ime, ez az ismeretlen nő, +a bohócz és a «Filosof» története. Később az elemi csapás miatt +elpusztult a bérlő család; úgy hallottam, hogy sokáig élődtek a +fővárosban, hol a leány leczkeadással tartotta fenn egész +családját. Egész rege, a mit e szép gyermek önfeláldozásáról +beszélnek. Utoljára elüldözte őt egy úrnő Pestről, ki féltékeny +volt a leány szép szemeire. Én nem láttam őt a pusztai executió +óta, s csak most ismertem fel a cirkusban ujra a nádasi puszta szép +tündérét; most még szebb, mint akkor láttam.
+– Ejh! százados úr! – jegyzé meg erre az egyik dandy – ön úgy +beszél e tündérről, mintha szerelmes volna bele.
+– Biz uram, ha szegény legény nem volnék s ha okosabb +mesterségem volna, utána járnék, hogy elvegyem: mert ez az egy +leány van a világon, a kit tudnék szeretni és becsülni; de így +hasztalan rá gondolnom: mit ér a katona családfőnek? Míg él: +ágyútöltelék; ha meghal: koldusok őse. De elég szégyen gyalázat, +hogy a magyarországi ifjak elfeledik s veszni hagyják ezt a leányt, +mert lehetetlen, hogy boldogabb években ő érte is ne sóhajtozott +volna valami suhancz, a ki aztán a nyomorba jutott családnak hátat +fordított szépen, s egykori imádottjának most már nem is +köszön.
+Ezeknél a szavaknál egy magas fiatal ember felkelt az asztal +végéről, s szótlanul eltávozott.
+Ez a fiatal ember volt Harter Elemér.
+Két nappal később a Tresor-család jutalomjátéka volt hirdetve a +cirkusban. A gyermekek oly régen örültek előre e napnak, maga +Tresor is nagyon érdekelve lehetett általa; neki ez nagy jövedelmet +igért.
+Az előadás estéjén ismét ott ült Ilonka a proscenium egyik +karszékében. Nem fogadott el páholyt ezen a napon, -391- a mikor +a közönség előre láthatólag lefoglal minden helyet.
+Ez este le nem vette szemét fekete legyezőjéről, úgy nézte azt, +mintha egy könyv volna, a mit ha szétterjeszt, olyan sokat olvashat +belőle.
+Ha azt tudná valaki, hogy miket olvas ő most ebből a +könyvből?
+… Nem néma már a kis testvér…
+… Ott fekszik halva az ágyon…
+… Ott énekli most már az égben a többiekkel együtt: «Dicsőség a +magasságban az Úrnak…»
+… Az ő arcza is olyan piros és olyan gömbölyű most, mint azoké a +többieké…
+… Milyen szépen, csendesen halt meg testvére ölében; azt hitték, +csak elaludt…
+… Késő estig varrta számára nénje a halotti köntöst, szép fehér +tafotából, kék szalagokkal…
+… Még a szemfödél van hátra…
+… Abban kellett hagyni a munkát, mert ütött az óra…
+… Hét órakor a circusba kell menni, a közönség mulatni akar…
+… Ott kell hagyni a kis halottat, és el kell menni ahhoz a nagy +halotthoz, a kinek ismeretlen világ a neve…
+… Félbe kell szakítani a gyászt, a siralmat, a szemfedővarrást, +a betegápolást, a tébolycsillapítást, menni kell a látványba.
+… Nem lehet abból elmaradni, a közönség kegyetlen nagy úr, ha +rabszolgájának szegődtél, szolgáld…
+… A jó barát jutalomjátéka van: még csak panaszkodni sem szabad +ma; az utolsó, egyetlen ember, ki kezét az elbukottak felé nyújtá, +kivánja ezt az elfeledését az otthoni gyásznak… Maga nem is sejti +azt…
+… Tehát gyászoljunk két óráig zeneszónál, tapsriadal mellett, +könytelenül… -392-
+… Majd folytassuk azután egész reggelig, a virrasztómécs +mellett…
+Egy ismerős gyermeki hang zavarta fel e töprengéseiből.
+A kis Hermine köszönt neki jó estét. Most következett az ő +előadása a kötélen, s míg végigment az előszín előtt, figyelmezteté +magára Ilonkát.
+Ilonka viszonzá a köszöntést s utána nézett a gyermeknek, a mint +az a kifeszített kötélen felfutott, chinai leánynak volt öltözve; +olyan röpke volt, mint egy hímes pillangó.
+Ilonka máskor élvezettel kisérte Hermin játékát a kötélen; de +most ez is lázasan hatott idegeire. Ő remegett miatta szüntelen, +hát ha le talál esni? hát ha valami baja történik ennek is? Vannak +napjai a csillaghullásnak, a gyermekhalálnak.
+Inkább eltekintett mellette a közönség felé.
+Azt a pillanatot is megbánta.
+Két ismerős arczczal találkozott egy tekintetre. Az átelleni +páholyok egyikében látta ülni Lemmingnét. Szemei találkoztak annak +kihívó, lenéző tekintetével, és azután a páholysor fölötti erkélyen +megpillantá Elemért. Épen Lemmingné fölött ült az, úgy, hogy a +delnő nem vehette őt észre.
+Ekkor azután ismét leszögzé szemeit legyezőjére s nem volt +figyelme többé semmire, mint azokra a gondolatokra, miket a fekete +lapokról leolvas.
+… Egygyel kevesebben vannak, a kik szeretnek…
+… Mindig szűkebb lesz körülöttem a világ…
+… Jön idő, a hol nem lesz számomra sehol «otthon»…
+… Szép küldetés a sorstól egy szegény leány számára! Azokat, a +kiket szeretek, egyenkint eltemetni, elfeledni. Vagy elsiratni, +vagy elgyűlölni…
+… Csak már vége volna e zajnak, hogy mehetnék haza az én kis +mosolygó halottamhoz, az ő fehér koszorúcskáját elkészíteni… +-393-
+Pedig végig kellett az előadást várnia, a «Filosof» művészi +előadása legutoljára volt téve. Elébb következett még a cserebogár +malma, Tresorral és fiával.
+Ezt a hajmeresztő látványt Ilonka soha sem szerette nézni. Meg +is mondta Tresornak, hogy annál valami okosabbat is gondolhattak +volna ki. «De nem merészebbet!» volt az acrobata válasza. Ilonka +azonban kikötötte magának, hogy ő ezt soha sem fogja nézni, mert ez +már nem is testgyakorlat, ez istenkísértés.
+Most is arcza elé tartja legyezőjét, hogy oda se lásson ez +életveszélyes mutatványra, s csak a közönség tapsaiból figyelte +meg, hogy most van a kettős malom, most csúszik alá apja derekán a +fiú; most indúl meg az őrült repülés a tengely körül, két ember +hosszában.
+Egyszer aztán a tapsot egy általános elszörnyedés hörgő zúgása +váltá fel a közönségnél, melyet száz meg száz nősikoltás +követett.
+Ilonka odapillantott: mi az?
+Az érczrúd, mely körül kezeinél fogva forgott az apa és fiú, +hirtelen kicsúszott kapcsából; az erőművész, ki észrevette a +veszedelmet, erősen megragadta azt mind két kezével, s úgy csúszott +végig rajta, különben mindkettőjüket a tetőig veti a megszakított +lóderő; így pedig az történt velük, hogy mind a kettőjüket úgy +csapta a földhöz önrepülésük rohama, hogy élettelenül terültek el +rajta.
+Ilonka felszökött helyéről, és le a fövényre.
+Nem volna érdemes, hogy nőnek nevezzék, ha azt nem tette volna, +hogy midőn egyetlen igazi barátját ott látja lezúzva a földön +heverni, oda ne rohanjon hozzá és első ne legyen, ki annak fejét +felemeli s véres arczát megtörli; ha e perczben eszébe jutott +volna: hogy mit mond erre a bámuló világ?
+Az előadásnak e balesettel vége szakadt; a nők futottak ki a +nézőtérről; az előkelőbbek ájuldoztak, a lovarszemélyzet +összefutott bohócz-köntösben, tündér-álczában -394- és +sietett a földön heverő apát és fiút az öltöző-szobákba átvinni. +Ilonka velük ment.
+Most azután két kínos delejvonzás között oszlott meg lelke: +otthon egy halott, a ki már az; és itt talán csak lesz még kettő. +Amaz a kín haza vonta, emez itt tartotta, mint a háztetőn járó +holdkórost, kit föld és hold kínoz egyszerre rettentő +vonzerejével.
+Addig nem lehetett barátját elhagynia, míg az orvos nem +biztosítá, hogy él. A fiú már jobban van, csak keze marjult ki, +hanem az apa súlyosan megütötte magát. Még nem tudni, mi lesz a +vége? Kétszer vágtak rajta eret, míg eszméletre tért.
+Tresor, mikor felveté szemeit, Ilonkát látta maga előtt. Kezét +fáradtan emelé fel s szivére tette. Talán azt akarta mutatni, hogy +nincs semmi baja, vagy talán meg akart köszönni valamit?
+Azután bágyadt mozdulattal inte, mintha távozásra késztné.
+Ilonka maga is idején látta, hogy haza menjen. Az idő későre +haladt már; anyja ezóta aggódik szokottnál hosszasabb kimaradása +fölött; sietnie kell haza.
+Megszorítá szótlan barátja kezét, megsimítá homlokát, s aztán +sietett a circusból.
+Csak akkor vette észre, hogy most már az sincs, a ki haza +kisérje. A circus szolgái is el voltak foglalva vagy küldözve, nem +akart senkinek alkalmatlan lenni, gondolta, egyedül is haza talál. +Talán bérkocsi is lesz a circus előtt.
+A mint az oldalajtón kilépett, bérkocsi után nézegetve, az ajtó +mellett egy férfit pillantott meg. Ott állt az mozdulatlanul és +várakozni látszott.
+Ilonka megismerte őt: Elemér volt.
+Most már nem nézett bérkocsi után; sebesen elhaladt mellette, a +nélkül, hogy feléje nézne.
+A követő léptekről megtudá, hogy Elemér őt nyomban kiséri. +-395-
+Óh ő ismerte még lépéseinek hangját is.
+Ezek a léptek követék őt utczáról utczára. Ilonka hallotta +azokat kongani, kiismerte más jövő-menők léptei közül, és lelke +hánykódott visszás érzelmek alatt.
+Harag, szégyen és remegő vonzalom kűzdött szivében.
+A léptek mindig közel hangzottak mögötte. Ő egyszer sem +tekintett vissza.
+Végre egy szűk sikátorhoz jutott, melyen keresztül kellett +mennie lakásukhoz.
+Abban a sikátorban egy lélek sem járt már.
+A mint ide befordúlt s a kisérő lépteket most gyorsítva hallá +közeledni magához, a nemes kétségbeesés kitört nyugalma +bilincseiből. Hirtelen visszafordult s eléje dobbantva az utána +jövőnek, rárivalt tompa, de indulatos hangon:
+– Mit akar ön? Miért követ ön engem? Kiüldözött ön már hazámból, +ki akar-e üldözni a világból is?
+A megszólított ott maradt, a hol a leány megszólította.
+– Hallgasson meg engem kisasszony! Egy lépést sem közelítek, de +hallgassa meg, a mit mondok. Ha én üldöztem kegyedet, megbűnhödtem +érte, mert üldöztem azután magamat kegyed emlékével még jobban. Óh! +a kegyed megbántásának emléke engem túl üldözött a világtengeren, +bele üldözött idegen nemzetek őrjöngő harczába, kiüldözött az +életből, halálba hajtott; még ott sem engedett megpihennem, a +túlvilágról is visszakergetett; se élnem, se halnom nem szabad, nem +lehet a kegyed haragjával. Hát örökké tart-e az?
+– Mit kiván ön tőlem? kérdé a leány ridegen.
+– Mindent. Nőül akarom önt venni.
+Ilonka nem titkolhatott el egy keserű mosolyt az arczán.
+Elemér elérté a választ.
+– Rosz helyen, rosz időben szólok, tudom; de mit tehetek mást? +Ez a kezdete, ez a vége annak, a mit önnek meg kell mondanom. Évek +óta keresem önt, hogy ezt megmondhassam, -396- s nem +tudom, nem tűnik-e el előlem újra, a nélkül, hogy ezt meghallhatta +volna tőlem. Én önt nőül akarom venni, mert én önt szeretem. És ön +nem gyűlöl engem. Hiába vet ön oly megölő tekintetet rám: ön nem +gyűlöl engem.
+– Ki mondta azt önnek?
+– Valaki, a kinek ön azt elmondá.
+– Ily valaki nem él a földön! felelt rá büszkén a leány.
+– Igaz! szólt az ifjú; de vannak, a kik halva is beszélnek. És +azzal keblébe nyúlt s kivette tárczájából a délvirágot, melyet a +nádasi pusztakertből leszakított. Ez a virág mondta azt meg nekem. +Ön ismeri ezt, ön beszélt vele; s ez elmondott nekem mindent. +Gyalog, éhszomjan vándoroltam odáig, hol e virág termett, mint +zarándok a búcsújáró szent helyre. Tagadhatja-e ön ezt?
+A leány lesüté szemeit, miknek hideg villáma meg volt törve. +Érzé, hogy bűverejének vége van. Mély sóhajjal, keserűséggel csak +annyit mondott:
+– És hány éve annak, hogy ez a virág önnek beszélt?
+Az ifjú egészen átérté a mély vádat.
+– Igaz, nem tagadom, hogy az régen volt, egy örökkévalóság. És +nincs mentség, mely elvehetné rólam a vádat, hogy oly soká késtem a +következő szóval. De nem volt az idő elveszve. Engem mint bolondos +kölyket hajtott keresztül a tűzön önhóbortosságom; de mint férfi +jöttem ki abból; férfi, kinek minden szava tettrevaló, s minden +gondolata kimondható. Nagyon késtem, azért nagyon sietek. Mutasson +be kegyed szülőinek: én még ma megakarom tőlük kérni kegyed +kezét.
+Ilonka arczán sajátszerű fájdalom kifejezése foglalt helyet. A +gyöngédség éde és a gúny keserve volt ebben elvegyítve.
+– Szülőimhez? mondá; most rögtön? Még ez órában? Jó! jőjjön +kegyed mellettem.
+S azután vezette őt a hosszú sikátoron végig. Egyik -397- sem +szólt a másikhoz több szót, míg a házhoz értek, hol Világosiék +szállása volt.
+Ilonka kinyitá a kaput s bebocsátá rajta Elemért. Azután végig +vezette a hosszú, sötét folyosón szállásuk ajtajáig.
+Elemér tudhatta, hogy Ilonkát szülői ébren fogják várni.
+A mint az ajtón bebocsátá, Elemér az elrekesztett szoba első +osztályában lelte magát, hol Világosi ült örök karszékében. Mindig +ült, soha sem feküdt le.
+Ilonka oda vezeté Elemért.
+– Itt van az atyám. – Harter Elemér úr! szólt az ifjúra +mutatva.
+Világosi e szónál felrettent béna tompulatából s haragosan kezde +kezével-lábával dörömbözni és sebesen kiáltozá egymásután: «tatata, +tototo»; nem volt ez emberi beszéd, de mégis erős indulatot +fejezett ki ez állati hangban.
+Elemér megmerevedve állt ott, nem tudta elgondolni, mi lehet +ez?
+Ilonka szomorúan mondta neki:
+– Ez lett az atyámból! Most lépjen át a másik szobába.
+A deszkafal függönyét félrevonva, azon belül látott Elemér egy +halvány, összeesett arczú nőt feküdni a kórágyon, és egy holt +gyermeket a ravatalon.
+– Itt az anyám és a testvérem! rebegé fülébe súgva Ilonka.
+Elemér feje körül zúgott a lég; azt az érzést hozta vissza +emléke, mikor a végtelen tengert érzé maga körül összecsapni, s +merült alá egy ismeretlen világba. De az eszmélet, mely ott sem +hagyá el, itt is uralkodott a helyzet benyomásán. Keble elszorult +attól, a mit látott; de szive helyén volt.
+Odalépett a beteg nőhöz.
+– Asszonyom! megbocsát ön, hogy ily szomorú órában -398- +háborgatom önök nyugalmát. Midőn azt kértem Ilonka kisasszonytól, +hogy vezessen be családjához, nem tudtam minő gyász van itten; most +pedig annál inkább kérem, hadd legyen e gyászban osztályrészem +nekem is. Ismeri kegyed nevemet? Én Harter Elemér vagyok.
+– Ismerem ezt a nevet! felelt rá Világosiné komoran.
+– Én öntől azt jöttem kérni, vegyen fel családja tagjai közé, +adja nekem Ilonka kezét. Hogy ez a gondolatom nem ebben az órában +támadt, azt bebizonyíthatom atyám levelével. Tegnapelőtt tudtam meg +véletlenül, mit régóta fürkészek, kegyetek hollétét, s azonnal +írtam Harter Nándor úrnak, hogy Világosi Ilonka kisasszonyt nőül +akarom venni. Vele, mint atyámmal, – illő volt azt tudatnom. Ma +megkaptam rá a választ. Nem meglepő, mert előre tudtam. Ő tiltja +nekem e lépést. De én az ő tilalmával nem gondolok, magamé vagyok s +itt állok, hogy Ilonka kisasszony kezét öntől ünnepélyesen +megkérjem.
+Világosiné e szavak alatt csendesen félkönyökére emelkedett +kórágyán.
+– Tehát Harter Nándor úr megtiltja önnek ezt a házasságot? Jó, +tehát legyünk ketten, kik azt megtiltjuk. Én is ellene mondok +annak! Itt a nyomorúság vermének fenekén, a halottak házában, magam +is a sirhoz közel, utasítom vissza önnek a kezét. Nem, egy Harter +keze még a sirból kimenekülni sem kell nekem. Tudja ön, minő +sebfolt az én szívemen a Harter-név emléke? Egykor jegyese voltam +Harter Nándornak; nem úgy kért meg, mint ön ezt a leányt: este, +mámor után; de ünnepélyesen, egész világ tudtával, kihirdetve +templomszerte, háromszor egyesítve nevemet a magáéval – s a +menyegző napján elhagyott. Akkor én az eget szidalmaztam szégyen és +kétségbeesés miatt, s e fájdalom, e gyalázat terhe földre sújtott. +Óh tiszta ég, óh örök bölcseségű Isten! bocsáss meg érte: most +áldalak, hogy ez nem úgy történt, a hogy én kivántam. Látta ön azt +a tébolyodott koldust ott a másik szobában? Azt a tébolyodott +koldust rendelte nekem Isten -399- hitestársul az ön +méltóságos gazdag atyja helyett. Áldott legyen érte bölcs irgalma +Istennek! Mert ennek a tébolyodott koldusnak van becsületes neve, a +mit viselhetünk én és gyermekem büszkén; ha élünk, élve, ha +haltunk, fejfánkon; míg az ön apjának neve átkozott egy egész +ország előtt, a kire újjal mutogatnak az utczán és utána kiáltják: +«Ime, itt megy az éhezők megkoplaltatója, a közkincs megrablója, a +tolvajok orgazdája, Harter!» El innen, uram! Ön nagy úr, mi +koldusok vagyunk. De vigye ön magával azt a tudatot, hogy a földhöz +ragadt koldusnak circusban szolgáló leánya sem köti össze a nevét +egy Harter nevével!
+Világosiné láztól égő arczczal roskadt vissza fekhelyére.
+Elemér elzsibbadtan hallgatá végig e rettentő öldöklő beszédet. +Mikor vége volt, így szólt, mélyen felsohajtva:
+– Asszonyom, még egyszer találkozni fogunk. Most Isten +önnel!
+Azzal eltávozott.
+A mint egyedül maradtak, Ilonka odarogyott anyja ágya mellé s +könyező arczát annak kezére fektetve, zokogá fájdalmasan:
+– Anyám… én szerettem őt.
+Világosiné elképedve hallá e vallomást, s bánatosan mondá +hanyatt roskadva párnái közé:
+– Miért nem mondtad ezt nekem soha?
+Harter Nándor végczélja közelében érezte magát.
+Itt volt az áldást igérő tavasz, gazdag vetéssel takarva minden +mező, s akadt egy gazdag kereskedő-ház Bécsben, hol nagyszerű +előleget igértek birtokának minden terményére. Csak érte kell menni +a pénznek, hogy felvegye azt.
+Angyaldyt is fölvitte magával, ez volt titkárjának utolsó +szolgálata nála; ezentúl a magyar udvari kanczelláriánál +-400- lesz alkalmazva, hol bizonyosan nagy +jövendő kinálkozik szép tehetségei számára.
+A bankárház, melynél ez előleget meg kellett volna kapni, pár +nap óta huzta-halogatta a dolgot, mindenféle forma-hiányok miatt; +Harter el nem tudta képzelni, miben scrupulosuskodnak még? a +termények fel vannak becsülve mind. E miatt várakoznia kellett +Bécsben több napon át.
+Azonban a várakozásnak is meg volt a maga jutalma; egy este +valami jótékony czélra tánczvigalmat adtak, s Harter Nándor jól +sejtett, midőn azzal a gondolattal ment oda, hogy ott Malvinát +felfogja találni.
+A szép hölgy hogy is maradhatott volna el onnan?
+Ilyen báli helyen aztán Lemming úr semmiképen nem akadályozhatta +meg, hogy Harter Nándor conversatióba ereszkedjék Malvinával; +legfeljebb a fölött ellenőrködhetett, hogy a társalgás tárgya +tiltott terekre át ne tévedjen.
+Az nem is feküdt czéljában Harter Nándornak; a mi titkos +egyezménye volt Malvinával, azt el tudta intézni levél útján; a mi +jelenlegi szomját enyhíté, az a társalgás hangja volt.
+Van a nők hangjában valami, a mi megittasít, ha a +legmindennapiabb tárgyról beszélnek is, s Malvina e varázslatot +nagy mértékben bírta. Bűbájos volt, ha csak arról beszélt is, hogy +milyen hideg van!
+Pedig valósággal hideg volt.
+Május vége felé az idő, kinek jutna eszébe ilyenkor a termet +fűttetni?
+Malvina pedig valahányszor a tánczból visszatért ülőhelyére, +mindannyiszor összeborzongott. S ez az ideges borzongás is olyan +jól illett neki, a mint vállait kaczérul megrázta, hogy a ki +csipkés mantilleját rátakarta, elkábulhatott bele.
+– Igazán, olyan hideg van idebenn.
+– Én csak a meleget érzem kegyed körül! bókolt rá Harter. +-401-
+– De valóban, nézze ön csak: az ablakon jégvirágok rajzolódnak. +Ez szokatlan tünemény májusban.
+– Ezek jégkeblű hölgyek tekintetétől rajzolódnak oda! enyelge +Harter.
+Lemming úr maga sokkal figyelmesebb kezdett lenni az ablakok +jégvirágaira; Harter csak tréfát űzött belőlük.
+Pedig méltóságos és nagyságos tánczosok és tánczosnők, jó volna +egy perczre elhallgattatni a zenét, félbehagyni a keringést és +leborulni a földre, és rázendíteni reszkető ajakkal: «De profundis +ad Te clamavi Domine!»
+… Az Úrnak öldöklő lehellete jár odakünn az éjszakában, s míg +idebenn a táncz, zene tart: országok lesznek hamuvá!… Azt jelentik +azok a jégvirágok az ablakon.
+Másnap késő délfelé ébredt fel Harter úr; világos reggel vetette +haza a vigalomból. Angyaldy régen várt már reá.
+A mint Harter úr reggelijét behozták, Angyaldy is bejött +hozzá.
+– Nos, hát mi ujság, kedves Emil? kérdé tőle igen derült +kedélylyel. A múlt éj rózsaszínű hangulatba hozta ő méltóságát. +Midőn Malvinától búcsút vett, az megszorítá kezét. Midőn Harter +Lemmingnek jó reggelt kivánt, egyuttal figyelmezteté, hogy a +napokban elmegy hozzá «ügyeiket» végleg rendezni, Lemming azt +mondta, hogy igen szivesen látja.
+Tehát Harter úr derült kedélylyel kérdezé Angyaldytól: mi +ujság?
+– Az az egyetlen ujság, hogy az éjjel négy fok volt a minus +alatt.
+– Ejnye, bizony azt mink is éreztük a bálban az éjjel. Tartok +tőle, hogy az a sok könnyen öltözött delnő náthát, grippet és +rheumát fog kapni.
+– Csak attól tart méltóságod? Én meg attól tartok, hogy az idén +megint nem fog kapni fél Magyarország egy harapás kenyeret.
+– No, már hogyan? -402-
+– Úgy, hogy az éjjel lefagyott tisztára minden. A repczének +vége; a rozs virágzásban volt, az tönkre ment; a buza épen tejében +volt, az megvakult. Az idén nem ád sem egy repczehüvely egy szem +mustárt, sem egy kalász egy szem magot, sem egy szőlőszem egy csepp +mustot. Üres év áll előttünk.
+– Ah, azt csak ön képzeli! szólt Harter, kinek a forró thea +nagyon megégette a torkát.
+– Hogy nem csak én vagyok az, a ki ezt képzelem, hanem vannak, a +kik bizonyosak is felőle, azt méltóságod a bankárház tudósításából +megtudandja; nekem már élőszóval tudtul adták.
+Azzal átnyújtá a bankárház levelét Harter úrnak.
+Harter úr azt olvasá a levélből, hogy az illető kereskedők +végtelenül sajnálják, de miután csakugyan bekövetkezett az, a minek +jöttétől már napok óta rettegnek, a mit minden üzér kezében tartott +hévmérővel lesett és vigyázott, hogy az éjjel a kényeső négy fokkal +alul ment a minuson: e csalhatlan tény után teljes bizonyosság van +a felől, hogy mindennek, de mindennek, a mi zöld volt, el kellett +az éjjel fagyni; annálfogva semminemű előlegek magyarországi +földbirtokok ez évi terményeire nem adatnak.
+De már ez olyan csapás volt, a mely még Harter úr +theás-csészéjét is feldöntötte.
+– De hisz az lehetetlen! kiáltozott magánkivül. Ez égrekiáltó +volna! az Isten csak nem sújthatja ezt az országot kétszer +egymásután ily iszonyu csapással?
+Angyaldy összeszorítá ajkait, miken ki akart szabadúlni ez a +mondás: «Hát ha épen ti értetek sújtja azt így!»
+– Lehetetlen ez! kiabált Harter, s az ablakhoz futott. A +vendéglő előtt volt egy szép fasor, ernyős akáczokból, azoknak a +levelei mind feketék voltak már, és alácsüngtek.
+– Elpusztult világ ez, uram!
+Hiszen nem az elpusztult világért dühöngött ő, hanem +-403- leforrázott szenvedélye bimbójaiért; +azokat is, mikor legbújábban díszlettek már, akkor fagylalta le ez +a rettenetes éjjel.
+Malvina ismét a holdba távozott kinyújtott keze elől. Pedig már +csak egy pókfonálnyi távol választotta el tőle.
+– Oh! milyen kegyetlen a sors! milyen ádáz a végzet!
+– Az ám! mondta magában az az összeszorított száj; s az a +legnagyobb baj, hogy nincs az embernek kin a mérgét kiadhatni? Még +csak a nemzetet sem lehet szidni érte.
+Harter Nándor összeszorítá ökleit s fogcsikorgatva tekinte az +égre: kivel küzdjön most meg?
+Akadt az is.
+Inasa egy látógató-jegyet hozott be neki. Harter Nándor fia +nevét olvasta rajta.
+Soha jobbkor!
+– Elemér úrfi! kiálta dühösen, Angyaldy elé vetve az asztalra a +névjegyet. Még szemem elé mer kerülni! oly gyalázat után! Csak hadd +jőjjön!
+Angyaldy el akart távozni a jelenet elől. Elég keresztyéni +jóindúlattal birt, nem lenni útjában e barátságos találkozásnak, de +Harter úr visszatartá.
+– Csak maradjon ön itt, önre szükségem van. Ezzel a suhanczczal +többé soha nem fogok másként beszélni, mint tanuk jelenlétében. Ön +üljön le az asztal mellé, és föl ne keljen, midőn az bejön. Épen jó +kedvemben fog ma találni!
+Az ajtó nyílt s belépett rajta Elemér.
+Pár lépést tett atyja felé, mire Harter tiltó mozdúlattal tartva +felé kezét, indúlatosan reárivallt:
+– Vissza! Egy tenger fekszik közöttünk!
+– Tudom, uram! viszonzá Elemér nyugodtan; nem fogok a másik +partra átvitorlázni. Ha tetszik, az asztalt közénk tolhatjuk.
+– Komédiás!
+– Hagyjuk azt el. Térjünk a dologra! Igen szeretem, hogy tanú is +van jelen. Szükségünk lesz rá. -404-
+– Tán párbajra akar híni! Oh! én helyt állok, az elhiheti.
+– Én nem állok helyt. Tegnap öntől választ kaptam azon +levelemre, melyben kinyilatkoztattam elhatározásomat, hogy Világosi +Ilonkát nőül veszem.
+– Egy englische Reiterint!
+– Legyen az! Ön nem adta helyeslését ez elhatározásomhoz. Én +mindamellett is megkértem e hölgynek a kezét édes anyjától.
+– Hát az «micsoda?»
+Elemér mély, szemrehányó tekintettel nézett apja szemébe, s +halkan mondá:
+– Arra feleljen ön meg magának…
+Harter elharapta egy perczre haragját; ez az emlék meghűté. +Elemérnek ideje maradt folytatni:
+– Ez az asszony elutasított engem, és megtagadta tőlem leánya +kezét. Megtagadta, szemembe mondta, hogy a Harter-név úgy be van +szennyezve, hogy azt egy koldus leánya, egy kötélen tánczoló +komédiásnő sem viselheti szégyen nélkül.
+– Hallgass, te őrült!
+– Uram, ne kiáltson ön! Beszéljünk csendesen, hogy a folyosókon +meg ne hallják. Azt, a mit nekem mondott az az asszony, meg kell +önnek hallania tőlem, s ha ön kiáltani fog, én kiáltani fogok még +jobban. Ha ön kihallgat, én suttogva beszélek.
+Harter Nándor melle elfulladt a névtelen dühtől, szégyentől és +izgalomtól. Leült az asztal mellé.
+– Azt mondta nekem ez az asszony: a te apádra úgy mutogatnak, +mint a közkincs megrablójára.
+– Suhancz! ordítá Harter, felpattanva s öklével ütve az +asztalra; te engem szidalmazni jösz-e?
+– Csendesen, uram! Már megtörtént. Mondva van. De nem azért +jöttem ide, hogy ezt én mondjam önnek; hanem azért, hogy ezt ne +mondhassa önnek más. Én nem tudom, igaz-e, nem-e, mível önt +közpénztárak kezelésében vádolják? Ön el fogja azt intézni. +-405-
+– És neked ahhoz semmi közöd!
+– De van! E név van anyám sírkövére felírva; s e névnek nem +elég, hogy aranybetükkel van oda vésve. E névnek tisztán kell +maradni. Ime, én átadok önnek egy iratot, melyben elismerem, hogy +anyám örökségét öntől megkaptam egészen; Angyaldy úr aláírja, mint +tanú. Ön vegye fel egész anyai örökömet, s siessen tisztára lemosni +magáról azt a vádat. Soha nem kérem számon, hova tette? Az ön titka +marad. Magam majd megélek a nélkül valahogy.
+Azzal odatette apja elé a kész íratot, s még egyszer kérte +Angyaldyt, hogy azt írja alá, mint tanú.
+Ha ügyelt volna arra a tekintetre, a mit akkor Angyaldy vetett +rá!
+Valóban, Elemér soha sem volt közelebb ahhoz, hogy valaki az +asztalról felkapott késsel hirtelen keresztűlszúrja, mint ebben a +pillanatban!
+Harter Nándor úrnak pedig egyszerre gyönyörteljes mosoly derűlt +el az arczán.
+Lenyelte mind azt, a mi keserű: csak az maradt meg a szája +ízében, a mi édes.
+Tehát bírni fogja az eszközt, mely Malvinát visszavívja +számára!
+Nemeskeblű ifjú!
+Az elérzékenyült apa melodramatikus hangúlatban kelt föl +helyéről s meghatott arczulattal közelített fia felé.
+Most azután Eleméren volt a sor visszautasító mozdulatra emelni +föl kezét.
+– A tenger van közöttünk, uram! Én leróttam, a mivel önnek +tartoztam, s több dolgunk nincsen egymással. S mivel életemet, a +mit öntől kaptam, önnek vissza nem adhatom: azon leszek, hogy azt +hazámnak adhassam. De nevét visszaadom önnek. Ön legyen utolsó +ívadéka családjának. Én nevemet mától fogva megváltoztattam +magyarra. Isten önnel!
+Azzal elhagyta Harter Nándor úr szobáját. -406-
+Harter Nándor fia irását diadalmasan dúgva keblébe, ragyogó +orczával tekinte Angyaldyra; és olyan vigyázatlan volt, hogy azon +sok és nehéz mondás közűl, miket fiától hallott, s miken oly +hosszan ellehetett volna gondolkoznia, épen csak egy szót vett +figyelmébe, s e szóra fenhangon mondá el észrevételét:
+– Hát ha nem leszek utolsó ivadéka a Harter-családnak?
+Az az összeszorított száj félrehuzódott kissé, mintha +mosolyogna.
+Fel volt öltöztetve már a kis halott; szépen, a hogy szoktak +felcziczomázni égbemenendő kis angyalkákat; csak a papra vártak +még, a ki eltemesse.
+Anyja nem kisérheti őt ki a temetőbe, mert betegen fekszik; apja +önmagáról sem eszmél, csak nénje van ott, a ki fekhelyéig elmenjen +vele, az ifjú hajadon. És nincs senki, a kinek a gyászoló hajadon +vállára borúljon, ha a köny ellepi arczát, ha a fájás elszorítja +szívét; egyedül zokoghat a kis koporsó után végig.
+A délutáni nap olyan szép melegen süt be az éjjel lefagyott +akáczfák fekete lombjain át.
+Az ég fel akarja azokat melegítni, kiket tegnap megölt, s aztán +ma megsajnált.
+Csakhogy az az égnek sincs hatalmában többé.
+A fekete legyező lapjai ezt mondják.
+Hanem a fehér sorokban is olvasható még valami.
+A csendes folyosó visszhangját az oly jól várt léptek hangja +költi fel, miket olyan jól ismer már a leány. Szíve nagyot dobban e +hangra. Odamegy anyjához, hogy megigazítsa vánkosát, hogy egy +csókot nyomhasson arczára. Mire föltekint, előtte áll az az +igazi.
+Elemér az, fénytelen fekete ruhába öltözve.
+Komoly, meghatott arczczal lép Világosinéhoz, halk üdvözlés +után.
+– Azt mondtam önnek, asszonyom, hogy még egyszer -407- +találkozni fogok önnel: itt vagyok. Harter Nándor úrtól jövök. Ön +azt mondá: gazdag úr vagyok, s nevemet átkos vagyon szerzése +vádolja; ma már nem vagyok se gazdag, se úr, se Harter. Vagyonomat +átadtam Harter Nándor úrnak, enyhítse vele, a hol sebet ütött; +magam egy angol gépgyár ügynöke lettem, becsületes jövedelemmel, +mely munkám szerint növekedik, s egy családot tisztességesen +eltart; nevemet pedig megváltoztattam: mától Szivós Elemérnek +hínak. Becsületes név lesz. Elfogad-e ön így vejének?
+Világosiné keble elszorúlt. Csak kezével inte leánya felé. +Kérdje a választ attól!
+Ilonka ott állt kis testvérkéje koporsója mellett, és arcza +olyan halavány volt.
+Elemér őszinte, szerető tekintettel fordúlt feléje, kérdő +szemeivel feleletre várva.
+A leány ajkai remegtek, egész termete reszketett; utoljára +odaveté magát kis testvére néma tetemére és zokogva rebegé:
+– Megbocsáthatsz-e nekem, hogy én most boldog tudok lenni?
+… És az bizony megbocsátott neki érte!…
+A hernalsi kertek között van egy kis mulatólak; annak egyik +titoktartó szobájában ül együtt bizalmasan egy boldog pár. +Tihamérnak és Leonának szólítják egymást.
+Előttük habozó poharak állnak, néhány palaczk a földön üresen +hever már.
+De a bornak ellentétes hatása van mindkettőre; míg a hölgy víg +kedélyét a kicsapongó pajkosságig fokozza az, addig a férfit +mélázóvá, búskomorrá teszi. Amaz játszani, enyelgni, kötekedni +szeretne: emez bölcselkedni kezd, s egyre érzékenyebb lesz. S mikor +ez féltékeny pillantásokat -408- lövell rá s titkolt gondolatokért +faggatja, amaz kaczagva dalolja neki: «Az asszony ingatag…
+– Hallgass reám, Leona!
+– «… Álnok, csalfa vér!»
+– Akarsz-e egy komoly szót beszélni velem?
+– «… Megbánja holnap, mit ma igér!»
+– Ne csalfáskodjál, úgy is elég bűvésznő vagy!
+A hölgy dévajúl karolja át nyakát.
+– Te, bűnöm! Mit akarsz szememre vetni? Magadat?
+– Magamat! Jól mondtad, hogy bűnöd vagyok, mert az vagyok. De +hát mért nem lehetek erényed, dicsőséged, büszkeséged, mikor az +akarok lenni? Mért nem tehetlek oda oltárképnek magam elé, a kit +imádatommal környezzelek? a kiben felmutathassam életem végczélját, +a kiért meg tudok halni? Mért nem vagy egészen az enyim; örökké az +enyim; egyedűl az enyim?
+A hölgy lenyomtatá rózsás mutatóujjával a beszélő ajkát.
+– Csitt! A gyermekeknek nem kell minden kivánságukat +megadni.
+– Lásd: olyan rabod vagyok, mint egy hold a bújdosójának; a hova +mégy, nap közelébe, nap távolába: veled megyek. Egész életemnek +titka te vagy. Most eljöttem hazámból, s új pályát kerestem +miattad, s ha innen is elmennél: ezt is félbeszakítanám; a te +földönfutód lennék. Oh! légy az én paradicsomom tudásának fája, a +honnan ne űzzön ki engem semmi lángkardu Cherubin többé.
+– Ne hallgass a kigyóra, ha a paradicsomban lakol!
+– Az én kigyóm a becsvágy. Nem tagadom. Mert kínoz a gondolat, +hogy annyi silány cretin, annyi fél-ember áll fölöttem, s viseli a +tőlem irígylett czímeket; pedig a férfi én vagyok! Az egyik azt +hazudja, hogy ő a férj; a másik: hogy ő az állambölcs; pedig a +szívet, mely boldogít, s a lelket, mely alkot, én viselem. S ők +csak bábnak tekintenek engem, pedig a férfi én vagyok, s ők csak az +álcza, melyet viselek. -409-
+– Elég, ha ketten tudják azt! sugá az asszony. Az egyik te +magad, a másik én.
+– Nem elég! kiálta nyersen a férfi. Én akarom már egyszer +mutatni a világ előtt, mivel birok? A gyönyör titka nekem szomjat +okoz, nem ittasít. Hallgass rám! Komolyan beszélek. Különös idők +fognak következni, a mik az eddigi nagyságoknak nem lesznek +kedvezők. Egy egészséges szél lerázza őket a fáról, mint a férges +almát. Más kornak más emberei lesznek s én érzem magamban az erőt, +a tehetséget, hogy az a kor engemet föl fog emelni. Magasabbra +talán, mint a kik most a fejemen járnak. A nyomorúltak azt hitték, +ők visznek engem, pedig én vittem őket; én emeltem őket, hogy mikor +egyenkint lebuknak, egyenkint, mint a lépcsőn, menjek föl rajtuk +oda, a honnan ők leszédűltek. Minek vágyom én oda? Mi kell nekem +ott a magasban? Téged akarlak elérni. Akarom, hogy fény, tisztelet +övezzen körül, a milyent még nem élveztél eddig. Azt akarom, hogy +nőm légy.
+Az asszony felkaczagott:
+– Hahaha! Nem félsz-e tőlem?
+– Igen! Azt akarom, hogy válj el férjedtől, ki nem törődik már +veled. Légy igazán, egyedül, örökre az enyim. Ne nevess ki! Nem +vagyok én bolond! Nem vagyok én ittas! Ne akarj elfutni tőlem! +Hamarább kettétörik karcsú derekad két karom között, mint tőlem +elfuthass. Hallgasd meg, a mit mondok! Én nem vagyok oly szegény, +mint hiszed. Kinek észt adott a sors, s hozzá bolond gazdát, +lehetetlen annak meg nem gazdagodni. Nekem vagyonom van: több, mint +a mennyi elég, hogy úrnő légy vele; s van eszem újat szerezni, ha +ezt elpazarlod. Válj el férjedtől, és légy nőm!
+És e szónál oly szenvedélyesen szorítá őt magához, hogy a hölgy +kérte, bocsássa el.
+Azután gyöngéden odasimult hozzá ismét s hízelgő csábbal mondá +neki:
+– Szeretlek, imádlak, mikor keserű vagy; de jobban -410- +szeretlek, mikor édes vagy. A bor tégedet rendesen keserűvé szokott +tenni; gyújtsd meg a theakatlan alatt a serpenyőt! Az +megédesít.
+És Tihamér meggyujtotta a thea alatt a borlélt.
+– Égess nekem a csészémbe rhumos czukrot!
+Tihamér szót fogadott; rhumot töltött czukorra s azt egy +csészében meggyujtá.
+– No, hát beszéljünk városi mendemondákról! szólt a +hölgynek.
+S azzal mind a ketten az asztalra hajoltak, és mind a ketten azt +látták egymás arczáról, a mint az égő rhum lángja felvilágított +rájuk, mintha az a másik arcz egy halott arcza volna.
+– No, hát mi hír a városban?
+– A kanczellár eladta a lovait.
+– Ez politikai ujdonság. Ez nem a mi társaságunkba való.
+– A szép Pepi ismét felpofozta a szinház igazgatóját.
+– Ez meg már régi dolog, minden héten egyet.
+– Kellenek borzasztó ujdonságok, fej nélkül talált +kisasszonyról?
+– Nem! Ne ilyenkor, este, mert vele álmodom.
+– Hát valami jól eső, megnyugasztaló hír.
+– Teszem föl.
+– Hogy a cirkus kedvencze, a Tresor, a minapi esést már +kiheverte. Az utczán is volt már.
+– Ebcsont beforr! szólt cynikus egykedvűséggel a hölgy. Tégy még +a theámba égetett rhumot, nem elég erős!
+– Igazság! Ezzel kapcsolatban jut eszembe egy kis pletyka, a +mihez véletlenül jutottam. Egy fiatal magyar gentleman nőül veszi +azt a bizonyos lovardai leányt, ki mindig páholyban ült, s ki előtt +a «Filosof» bókokat szokott csinálni: «recognising his +mistress.»
+– Valóban? Ez már érdekes! Az a leány Pesten vívómesterné volt. +Onnan elűzték. -411-
+– Meglehet. Nem ülsz közelebb hozzám?
+– Várj! Elébb lefüggönyözöm az ablakot; künn sötét kezd lenni, s +idebenn világos.
+– Addig új theát csinálok neked.
+– Kérlek! Nos, hogy hívják azt a magyar gentlemant? kérdé Leona +visszatérve s közelebb húzva székét Tihamérhoz.
+Tihamér átölelte a hölgy vállát s közönyös hangon mondá:
+– Harter Elemérnek.
+Minden újjahegye, mely a hölgy testéhez ért, érezte e perczben a +villanyos ütést, a mit ez a név előidézett.
+– Ah! Valóban? kérdé a hölgy, s visszanézett Tihamérra, hogy a +felnyított szempillái alatt kilátszott a szeme fehére.
+– Azt hiszem, hogy valóban.
+– S megengedi azt az apja? kérdé a hölgy titkolhatlan +hevülettel.
+– Odadobta az apjának a nevét és vagyonát. Más nevet vett fel és +üzér lett.
+– És mindezt azért, hogy egy nyomorúlt lovarkomédiásnőt +elvehessen?
+– Én nem tudom, nyomorúlt-e az a leány? lovarkomédiásnő-e?… +hanem azt tudom, hogy az az ifjú azt a leányt nagyon szereti.
+– De hisz az botrány! Az lehetetlenség! pattogott a hölgy +felélénkülten. Hisz azt mindenki tudja, hogy az a leány egy +bohócznak volt a szeretője! Mindenki!
+Tihamér úgy tett, mint a ki tréfás sarcasmusokra van +hangolva.
+– Mindenki nem tudhatja: mert példáúl én sem tudom, és +valószinüleg Elemér sem tudja.
+– Igen! igen! bizonyozott a delnő, egész önfeledtséggel +belehevűlve az állításba. Én tudom bizonyosan, beszéli mindenki, +hogy a bohócz kedvese volt neki. Minden este egyedül kisérte őt +haza lakására; látták együtt kocsizni -412- vele; +nem is számítva azt a botrányt a cirkusban, a mikor úgy elárúlta +magát, midőn a bohócz leesett a rúdról.
+– Ezek még mind igen ártatlan dolgok.
+– Ártatlan dolgok? szólt a nő s tekintete maenadi kifejezést +öltött. Hát az ártatlan dolog-e, hogy a bohócz havonkint pénzt +adott a leánynak? Ő tartotta azt ki. Ezt kibeszélte egy cseléd. Ha +ezt tudatná valaki Harter Elemérrel!
+Tihamér oda könyökölt az asztalra, úgy nézett a hölgy +vonásaiba.
+– De hát mi közünk nekünk mindehhez? Mi ketten nem fogjuk ezt +Harter Elemérrel tudatni.
+És csendesen a hölgy keze után nyúlt.
+A hölgy keze izzadt és reszkedett.
+– Oh! én ismerek egy asszonyt, a ki ezt meg fogja neki írni.
+Most Tihamér mind a két kezével megfogta a hölgy kezét és +szelidítő tekintettel nézve annak tűzbe, lángba borult szemeibe, +tompa, áhítatos hangon mondá neki:
+– Ha ismered azon asszonyt, ki ezt tudná és tudatni képes volna: +mondd meg neki, hogy ha kedves előtte életének boldogsága, ha +kedves előtte lelke üdvössége: ne tegye azt!
+A hölgy kirántá kezét Tihaméréből s daczosan fölvetett ajakkal +szólt:
+– A hogy én ismerem azt az asszonyt, ha lelke üdvössége utána +vész is, meg fogja tenni!
+– Jó!…
+Harter Nándor repült gyorsvonat szárnyain haza Pestre. Ott +voltak letéve az Elemér örökségét képező peres állampapirok.
+Fia elismervényére kiadták azokat rögtön, s a pénzváltással nem +telt el több két napnál. A harmadnap esti vonattal még vissza is +mehetett Bécsbe.
+A délutánt a casinóban tölté. Jelen voltak többen a klubb tagjai +közül.
+Harter igen beszédes volt e napon.
+– Képzeljétek: ma minő bonne fortune ért. Mikor haza megyek, a +postáról egy ládikát hoznak oda, nekem czímezve: abban találok egy +pompás művészi faragványú Venusszobrot carrarai márványból.
+A klubb tagjai komoly arczczal állíták, hogy az bizony igen szép +ajándék.
+– Azt nekem bizonyosan valami szép asszony küldhette.
+Ezt mindenki igen komoly valószinüségnek találta.
+E hitében még inkább megerősíté Hartert egy levél, melyet +tegnapelőtti kelettel kapott Malvinától, s melyben a szép asszony +tudatá vele, hogy még e héten megteszi a lépéseket az áttérés +végett, s azonnal elhagyja Lemming házát és Bécset, s Pestre fog +leköltözni.
+Azután még tovább fecsegett Harter Nándor.
+– Nézzétek el csak: a fiam, Elemér megbolondult; elvesz egy +englische Reiterint feleségül, s hogy elvehesse, megváltoztatja a +nevét és beáll commis voyageurnek! Ezt besorolhatnátok a szerelem +bolondjai klubbjába levelező tagnak!
+Általános hahota fogadta szavait. Ő maga is belenevetett.
+Szegény! Azt hitte: a fián kaczagnak.
+Az esti vonattal sietett fel Harter Nándor Bécsbe. Minden +közpénztári számadásnál sürgetősebb volt neki az «ügy», melyet +Lemminggel kellett kiegyenlítenie.
+A mint reggel megérkezett Bécsbe, csak újra öltözött, azonnal +sietett Lemminget felkeresni.
+A bankár száraz udvariassággal fogadta az uraságot, nem volt +hozzá se hideg, se meleg.
+– Uram! – szólt Harter; – ön tudja, hogy miért jövök. A pénzt, a +mit ön nekem kölcsönözött, im visszahoztam.
+Azzal elővette a tokocskát, melyben tiz darab göngy volt +elhelyezve, mindegyik ötszáz aranynyal.
+A bankár arcza el sem mosolyodott rá; azt mondta: «Jól van.»
+– Nem számlálja ön meg?
+– Fölösleges! Becsületszóra tett fizetéseket nem szokás +megszámlálni.
+– Irás nem volt közöttünk; azt tehát nem szükség se adni, se +venni.
+– Igaz!
+– Kamatot nem számítottam, bizonyos okoknál fogva.
+– Az okokat nem kérdem. Bizonyosan helyesek.
+Harter Nándor oly kényelmetlen zsibongást érzett minden +idegében, a mint ez a kicsiny, czingár ember azokkal a hideg +szemeivel szenvtelenül arczába nézett. Ez a tekintet őt +galvanisálta.
+Igyekezett tőle szabadulni.
+– És most, uram, ezzel quittek vagyunk!
+A bankár némán tekinte rá azzal a delejező hideg szemveréssel és +nem felelt semmit.
+Harter pedig várta tőle, a mi erre a szóra következik.
+Mikor aztán a bankár nagyon soká hallgatott a következő szóval: +ő maga volt kénytelen azt kimondani.
+– És most, uram, hol van Malvina?
+A bankár tompa, szenvnélküli hangon felelt rá neki:
+– A hernalsi temetőben… -415-
+– Mit csinál ott?
+A bankár ugyanazon szenvtelen hangon válaszolt rá:
+– Várja a feltámadás napját.
+– Meghalt!? – kiálta fel összerezzenve Harter.
+– Megölte magát! – felelt Lemming.
+– Az nem lehet! Az nem igaz!
+– Az úgy van. Itt saját keze írása, melyben tudtul adja szomorú +elhatározását. Ön ismeri ez írást, olvassa.
+És azzal odaadott Harter Nándornak egy iratot, melyről az +káprázó szemekkel olvasá e szavakat:
+«Meguntam az életemet; – utálom a világot; – gyülölöm magamat; – +meghalok önkényt. – Isten legyen nekem irgalmas!»
+Harter Nándor zsibbadt kézzel ejté le az asztalra ez iratot.
+Az a kis czingár ember pedig odalépett hozzá, s megfogva a nagy +kegyelmes úr kezének csuklóját, azt mondá neki:
+– Most vagyunk már quittek, méltóságos uram!
+Meleg, nyári délesti szél fuvall a kert lombjai közt, +pávaszem-pillangó ringatja magát a lombon, melyet a gyümölcs lehúz +a földre, s a másodszori virág felhúz az ég felé. Gyümölcs és új +virág egyszerre az ágon. Azt mondják: áldott esztendő az ilyen. +Bizony az is volt, a mi az ég és föld jóakaratát illette; mintha a +jóságos úr Isten egész évben mindennap kihallgatta volna a maga +alkotmányos miniszteriumát: mi kell ezeknek idelenn? kell hó? kell +eső? kell napfény? megint egy kis eső? megint derült ég? Bort +akarnak inkább? vagy kenyeret? kapjanak mind a kettőt; legyen már +egyszer nekik alkotmányos időjárásuk. Bíz így: a jóságos úr Isten +az égben.
+A földig hajló gyümölcsfák lombjai alatt a kövér fűben +-416- heverész két ember; egy öreg ember, meg +egy kicsiny ember. Az öreg ember lehetne fiatalabb is, ha olyan +éveket nem élt volna keresztül, a miket egész kapitulácziónak lehet +beszámítani, a mikben ez a bolond gazda, a gond, az arczot +szántotta fel barázdákkal, s mégis a homlokon aratta le a fürtöket. +A kicsiny ember pedig mintegy harmadfél éves, piros, gömbölyü arczú +honpolgár, azokkal az aranyszín göndör fürtökkel, a miket a kis +gyermekek, úgy látszik, még a napból hoztak el magukkal, a honnan +ide származnak. A kicsiny ember abban munkálkodik, hogy fűből, +falevélből koszorú-forma takarót fonjon a nagy ember kopasz fejére, +mert az nem igazság, hogy azt olyan tarnak feledte a természet. A +nagy ember hagyja azt történni fejével, s nem haragszik érte, még +inkább mosolyogva tekint a kis emberre.
+A kis ember aztán egy szál füvet, egy falevelet kezébe véve, azt +odatartja a nagy ember elé és mondja neki: «Ez fű, ez fa.» No mondd +utánam: «fű… fa.»
+S az öreg ember úgy igyekezik azt utána mondani: néha sikerül is +neki. A kis ember úgy örül annak, s tapsol kicsi kezeivel.
+Az unoka tanítja nagyapját beszélni…
+Távol kocsizörgés hallik. A kis ember felugrik a fűből: «Apa +jön! siessünk!» S kezét nyújtja az öregnek, mintha az ő erős inai +segítenék azt fölállni helyéből, s aztán vezeti magával és oktatja +gondosan: «Vigyázz, el ne essél, itt egy nagy kő van, kikerüld!» A +nagy ember szót is fogad szépen, s kikerüli a nagy követ.
+Az unoka tanítja nagyapját járni.
+A kertből a verandába három lépcső visz föl. Azon felmenni még +csak a nagy tudomány! a kis ember előre lép s aztán a nagy embert +úgy tanítja: «Itt vigyázz! a jobb lábaddal lépj; nem az a jobb! +másikkal. Úgy! No, még egyet. Itthon vagyunk!»
+Azután, mint a ki dolgát jól végezé, otthagyja a nagy embert +utána csoszogni; maga ujjongva fut előre; megbotlik, -417- földhöz +vágja magát, de nem töri ám be az orrát, nem fakad sírva, fölkel és +fut odább, nevetve, mint a kivel semmi sem történt.
+A veranda végén ül a fiatal nő. Arcza nagyon megváltozott, mióta +nem láttuk. A hajadoni komolyságot az anya sugárzó boldog tekintete +váltotta fel arczán. Mint leánynak, volt az arczában valami +férfias; most egészen női ez. Az «én magam» nincsen többé; helyét +elfoglalta a «mink». Egy gondolatja sincs többé, a mely egyedül +járna; minden eszméje társat keres, s ez veti arczára azt a +mondhatlan édes fényű glóriát, mely szótlanul is rávall a nő +végtelen boldogságára.
+Dolgozó-asztalkáján hímes selyem van és tarka gyöngyök, arany, +ezüst fonál, azokból készít valami miniaturszigonynyal valami +parányi kis főkötőcskét; sokkal kisebbet, mint hogy azt jelenleg +látható emberek viselhetnék.
+A kis fiú lármája fölveri: «Apa jön, zörög a kocsi!» Percz mulva +már meg is jött a kocsi, és az apa belép.
+Délczeg, szabad tekintetü férfi; olyan arcz, a melyikről +sugárzik az öntudat, hogy a kerek világon nem tartozik családján +kivül senkinek egy köszöntéssel sem; egész szivét ezeknek tarthatja +meg mindig; egész szive csak ezekkel van tele.
+Férj és asszony megölelik egymást, olyan gyöngéden, oly +szerelmes szelidséggel, mintha mind a kettőnek az járna eszében, +hogy a másik, a kit megölel, egykor ő miatta kapott egy sebet +keblén, s félne, hogy az most is fáj ott. Pedig csupa édesség most +annak az emléke.
+– Mit dolgozol?
+A nő nem felel; jól illik arczának a piruló mosoly: selymet, +kötést háta mögé eltakarít; mi szükség ezt «magának» látni?
+«Maga» pedig mégis csak kitalálja azt, hisz az ő gondolatai is +csak épen ott járnak, a hol a «mink» másik feléé!
+Oh! édes, üdvösséges neme a szent dualismusnak, melyet nem +garantiroznak ratificált paragrafusok! -418-
+Azután jön a sor a kis emberre. A kis ember nagy Herkules, képes +apja nyakát lehúzni magához, képes őt kényszeríteni, hogy leüljön, +képes őt térdére ülve, leigázni, s azután megered gyermeki +ékesenszólásának csevegő patakja; elmondja az odaérkező nagyapáról, +milyen jól viselte ma magát: megtanult két szót kimondani; már ma +mankó nélkül is járt; holnap megpróbálja átlépni a nagy követ, a mi +az útban van.
+– Úgy-e, nagypapa? mutasd meg apának, hogy ki tudod mondani azt, +hogy «fű», meg «fa».
+Az öreg ember megteszi a kedveért; a kis ember úgy kaczag és +tapsol rajta, hogy szemei könynyel lesznek teli, s nem veszi észre, +hogy a másik háromnak is megtelnek a szemei könynyel.
+Bizony megtanítja még az öregapját beszélni és járni, a ki azt +mind tudta már egyszer; hanem aztán elfelejté.
+– Hát anyánk hol van? – kérdi a férj.
+– Gazdasága között.
+– Hívd ide! Szeretem, ha mind együtt vagyunk, mikor itthon +lehetek.
+Azt pedig nagyon nehéz előteremteni; annyi baj van, annyi dolog +azzal a gazdasággal! A fejős tehenek, a kotlósok, a veteményes +kert, a befőttek, a hízók, a cselédek! Annyi baj van velük, hogy az +ember majd a lelkét veszti! (Pedig a nélkül a baj nélkül élni sem +tudna.) Végre nagy nehezen előkerül; akkor aztán nem szükség +senkinek beszélni, van mit hallgatni a fiatal férjnek; ifjabb és +öregebb családtagok, lábas és szárnyas jószágok, lelkes és párás +állatok, gyümölcsök és földi növények viselt dolgairól; míg az +végre kevélységében azt képzelheti magáról, hogy ő az egész +planéta-rendszer napja, a ki körül asszony, ember, gyerek, malacz, +pulyka, dinnye, káposztafej, mint megannyi planéták és drabantjaik +forognak.
+Oh! legdicsőbb fejedelmi méltósága a földnek: egy férjnek +rangja, a kit mindenki szeret otthon; még az állatok is; még a fák +is. -419-
+Milyen szépen megy le a nap, mely valamennyinek arczát +bearanyozza!
+* * *
+Sötét zivataros éjjel.
+Pest utczáin hordja a homokot a szél, az alvók fel-felriadnak, a +mint egy-egy roham csoporttal vágja ablakaikhoz az utczák +megbontott szemét-kupaczait; a háztetők levert cserepei +csörömpölnek a kövezeten.
+Ez a pesti szél nem olyan, mint más istenes szél: ez mindenütt +szemközt fúj. Minden utczán eléd kerül; hátat nem fordíthatsz neki. +S aztán milyen goromba szél! Ha jó lábon nem állsz, bizony odavág a +falhoz.
+De ki is járna ilyenkor az utczán? Két óra éjfél után; még a +boltőrök is alszanak, s a kávéházakat is becsukják.
+Egy alak botorkáz az utczán végig, szemközt a széllel.
+Kalapja mélyen fejébe nyomva; öltözete elhanyagolt, járása +tántorgó és szakgatott.
+Egyszer-egyszer daczosan nekifeszíti mellét a szélnek; másszor +meglódul a titkos ellenség rohamától s hanyatt dülve a falnak, két +kézzel tartja magát vissza, hogy tovább ne taszítsa a szél.
+Nem tartozik a jókedvű éjszakázók közé, a kik danolva indulnak +haza, és nem találnak oda.
+Ez szótlanul tántorog. Egyszer megáll egy lámpás alatt, melynek +lángját erővel el akarja fújni a hazai szamum. Ott merőn föltekint +maga elé.
+Ez arczot ismerjük. E tüskeborostás áll valaha síma volt, e +csurgóra álló bajusz valaha egy szép asszony csókjainak volt közeli +tanuja, ki őrjöngve és hamisan, epedve és csalfán suttogá: «Kedves +Tihamér!»
+A szép asszony nincsen többé!
+És a kedves nem kedves többé senkinek.
+Magának sem.
+Semmi gondja magára többé.
+Nem törődik vele többé, milyen ruhája van annak az embernek, a +kit az ő nevén hínak? kell-e neki, fáj-e neki -420- valami? +alhatnék-e? örülhetnék-e? Néha enni sem ád neki; hanem annál inkább +öli itallal, a mitől elfelejti, hogy kicsoda; el a multat, el a +jelent; a jövővel ki gondolna?
+Nappal soha sem jön ki a szobából, csak éjszaka jár az utczán, s +reggel felé vetődik haza. Nem keresi azokat a helyeket, a hol +ismeri valaki: eltemetkezik az emberek söpredéke közé; ott nem +keresi senki, nem kérdezi senki.
+S ha néha a véletlen egy-egy ismerőst összesodor vele: nem akar +ránézni, félrehuzódik előle. Vagy talán igazán nem látja azt, nem +veszi észre.
+Összevont szemöldei alatt szemei merően föld felé vannak +szegezve, mintha egy sötét pont lebegne homloka előtt, melyet +egyedül ő maga lát – és kivüle senki.
+Szegény boldogtalan!
+* * *
+De van egy, ki nálánál boldogtalanabb: Harter Nándor. Ki derült, +vidám arczczal jár-kel a világban; jár mindenütt, hol hajdani +ismerősei élnek, s mosolygó tekintettel visel a homlokán egy sötét +foltot, melyet mindenki lát – egyedül ő maga nem.
+* * *
+Hát Föhnwald?
+A chlumi völgyben van egy húsz ölnyi kerületű halom.
+Azon most már szép mezei virágok nyílnak.
+A mezei virágokat döngő méhek zsibongják körül; s a méhek +döngése így beszél:
+«Mi vagyunk a lég harczosai. Vándorlunk, gyűjtünk, harczolunk. +Mikor vége a virág-időnek, leölnek, eldobnak, meg nem +siratnak…»
+A bajnok ráér a méhzöngést hallgatni és álmodni felőle. +-421-
+Ez a regény egészen realis alapon van fölépítve.
+Megjelenése után azt mondta rá az én igen kedves barátom és +kortársam (nógrádi) Szontágh Pál (a kritikára szoktam +visszaemlékezni): «Harter Nándort, azt jól ismerem; Lemming urat is +ismerem; Gieriget és Konyeczet is jól ismerem; – de Föhnwald +kapitányt, azt nem ismerem.» No, hát én azt is ismerem: valamint az +egész háttérnek, a korszaknak az élethűségeért elvállalom a +szavatosságot.
+Már most azután azt kérdezheti tőlem a tisztelt olvasó, hogy +ugyan mirevaló volt akkor ehhez a realisticus regényhez még két +exoticus novellát is hozzá ragasztani a «szerelem bolondjai +klubbjáról», hitegető fictió révén?
+Most már, közel három évtized után számot adhatok róla, hogy +mire való volt e regény elején az a két megelőző novella? melyet +magam is a regény rámájának kértem tekinteni.
+Hát egy kis politika volt a dologban.
+Senki sem tenné fel rólam, hogy ravasz tudok lenni. Ez egyszer +az voltam.
+Az «Új földesúr»-ban leírtam a «Bach-korszakot», ez a regény a +«Schmerling-korszak» alatt látott napvilágot. A +Schmerling-provisorium alatt lehetett a Bach-provisoriumról +historizálni. Mikor aztán ennek is véget vetett a kiegyezés, új +phasisa kezdődött a nemzeti ethikának, ezzel a jelszóval: «vessünk +fátyolt a multakra».
+Tetszik tudni, hogy az egész nemzet két hatalmas, nagy +-422- pártra volt oszolva, a miket úgy híttak +(híttunk is), hogy Deák-párt és Tisza-párt. (A függetlenségi +pártnak még akkor a czíme sem létezett, szélsőbalnak hítták, állt +tizenhárom képviselőből s még hírlapja sem volt.) Az irodalom +képviselői is e két tábor között voltak felosztva. Én a +Tisza-párthoz tartoztam.
+Ennek aztán viselnem is kellett a consequentiáit.
+A kritika «durch die Bank» Deák-párti volt. Hajdani személyes jó +barátaim mind félrehuzódtak tőlem, s tömérdek hibáim, írói +gyarlóságaim, miket ez ideig jóakaratuk titkolgatott, egyszerre +napvilágra kerültek.
+Egy kemény kritikusom egyenesen kimondta a fejemre az itéletet, +hogy a mennyit használtam ez ideig költői munkálkodásommal a +nemzeti szellem ébresztésére, most már, a kiegyezésben +föltámasztott új korszak idején épen annyi kárt teszek a +közszellemben: ideje volna már és áldás a magyar nemzetre, ha +meghalnék… (Dömötör János.)
+Szegény fiú! Néhány év mulva öngyilkos lett. Kár érte.
+Tehetség volt.
+Én pedig még meg akartam kisérteni, hogy annak a «multakra +vetett fátyol»-nak egy csücskéjét fellebentsem: a mi azt a bizonyos +inséges provisoriumot takarja.
+Ha én ennek a regénynek a megfelelő czímét írom ki a kezdő +lapjára s mingyárt in medias res gázolok a történetekbe: ezt az én +ellenlábasaim rögtön az index prohibitorum librorum-ba +fogják lajstromozni, s az egész igazhívő közönség előtt +excommunicálva lesz a regényem.
+Ezért lett kigondolva az a két exoticus novella a regény +bevezetéseül. Igazi phantasticus, extravagans mesék. A milyenekért +engem összeszidnak; de elolvassák. S azután, ha egyszer valaki az +elejét elolvassa valami munkámnak, erős a reménységem, hogy tovább +is fogja olvasni.
+Az első novella egy kissé pikáns is. A másodikban pedig az a +korona fényétől besugárzott ideál, a volt nápolyi királyné, a mi +hódolattal környezett felséges nagyasszonyunknak -423- a +nővére. Ezt az elbeszélést a legmagasabb körökben is figyelemre +méltatták.
+Mikor aztán a regényem egészen megjelent (előbb a Hon és a +Pester Lloyd közölte tárczánkint) abban a legnagyobb kitüntetésben +részesültem, hogy felséges királynénk megengedte, hogy ennek egy +példányát személyesen adhassam át legáldottabb kezébe.
+A politikai anathema le volt véve a fejemről.
+Megjelenése után egy hónapra e regényem második kiadást ért.
+És a kik erősen politikai ellenfeleimnek vallották magukat, még +azzal a deterioráló insinuatióval is éltek ellenem, hogy ennek a +regényemnek tulajdoníthatom az első terézvárosi választásnál elért +győzelmemet egy miniszter fölött: a Pester Lloyd olvasónői +harczoltak mellettem legsikeresebben.
+Más hatását is fel kell jegyeznem e munkámnak.
+Wallner, berlini színháztulajdonos (afrikai útleírásáról +emlékezetes író), egyszer Rómában egy esős napon véletlenül kezébe +vette egy ottani könyvárusnál Budapesten megjelent fordítását e +regényemnek, s a mint azt elolvasta, írt Berlinbe Janke Ottó +kiadónak, figyelmessé téve őt rám, a ki azután állandó kiadóm +maradt s közel százhatvan kötet szépirodalmi munkámat adta át a +nagy németországi olvasó közönségnek, tisztességes írói díjazás +mellett. S ebben a fentebbi regényem volt az úttörő. (A hazánkban +kiadott német fordítások soha sem bírtak Németországba +bevergődni.)
+Néhány adatot e regényemből kell az utókor számára mint +történeti tényt felemlítenem.
+Tény az, hogy 1861-ben egyszerre az összes magyarhoni tisztikar, +mintegy kilenczezer férfi, leköszönt a hivataláról, nem akarva a +Schmerling által octroyált osztrák összalkotmány keresztülvitelében +segédkezni. Én magam is ott voltam, a hol a haza és Pest megye +legkomolyabb férfiai, a tőlük elfoglalt Pest-megyeházi teremből az +-424- utczán végig vonultak hosszú +processióban a szózatot énekelve.
+«Irányadó egyéniség» alatt értettük a kormányzót. +Magyarországnak nem volt akkor «kormánya», hanem volt +«kormányzója». – Annak tetszett légyen opponálni!
+«Richard abbé» valóságosan létezett alak, a ki el tudta hitetni +az emberekkel, hogy ő megérzi a föld alatt a titkos források +létezését (megfelelő honoráriumért). Magam is szaladtam utána a +Sváb-hegyen, forrást keresni; ásattunk is egy harminczöles kutat az +abbé által indigitált ponton: biz abba soha se került víz.
+«A rettenetes év» és a «szárazföldi nyolczkezű» leírásánál csak +az egykorú (1863–64) hírlapi tudosításokra hivatkozom.
+«Tízkrajczáros államjegyek». A Schmerling-korszak emlékpénzei. +Ujjnyi hosszú, keskeny papirszeletek, tíz krajczár értékben, +melyeket, piros alapszínük miatt a népajk «kutyanyelv-bankónak» +nevezett el.
+«A kiosztott vetőmag» kolosszális panamájának minden itt +elmondott phasisát jól tudta az egész közönség; de a lapokban nem +volt szabad arról beszélni. «Schwamm drüber!»
+«Az osztrák nemzeti bank» összes hitelezése Magyarország részére +tett abban az évben négy millió forintot: nem többet.
+«A bájos úrnő csókja, mely ezer forinton lett megváltva». Az +inségesek javára rendezett bazárban egy mézeskalácsos sátor alatt +árult Zichy-Kray grófnő, a high life ünnepelt szépsége krajczáros +mézeskalácsos csókocskákat forintjával a jókedvű +adakozóknak. Almássy Pál, az ellenzék ismert vezére odajött a +sátorához s merész volt egy igazi csókot kérni a grófnőtől. +«Szívesen, – az inségesekért: ára ezer forint.» – Úgy lett adva és +véve.
+«Dunavizes ember». Ez volt Budapestnek a vízvezetéke harmincz év +előtt. Hat puttony, egy kordé, egy szamár, -425- egy +tótlegény feleségestől, a kik utczahosszant «Dónavasszert» +kiabálnak.
+«A nazarénusok». Sajna! Most is így van. Ezt nem nyelte el az +idő.
+«A föld másik oldalán.» Tény, hogy magyar ifjak egész +csapatszámra szolgáltak az északi hadseregben s fényes lovas +rohamokat végeztek a döntő ütközetben. Egy magyar (Számvald, +hajdani nyomdászom és kiadóm) tábornokságig vitte. – A +rabszolgatartók seregében tudtommal egy magyar sem szolgált.
+«Donato». Egy ballettánczos, a ki az egyik lábát elvesztette s +azontúl féllábon tánczolt. Divatba jött. Akadtak utánzói, a kik +féllábukat felkötötték, úgy piruetteztek.
+«Az 1865-iki fagy». Ezt is végig éltem fokról-fokra. Valahol le +is írtam. Az rettenetes volt: a hogy közeledett a hévmérő minden +reggel a fagyponthoz (május derekán) végre – nem akarom újra +leírni. 1867-ben a kiegyezés tárgyalásakor épen így szállt a kéneső +alább-alább. Az eldöntő nap estéjén csak négy fok volt a plus. +Nyáry Pál azt mondá Deáknak: «imádkozzatok, hogy reggel négy fok +minusra ne ébredjünk; mert ha még egy májusi fagy éri az országot, +vége a kiegyezésnek. Jól imádkoztak (azaz hogy –tunk). Reggelre 8 +fokot mutatott a hévmérő. A kiegyezés létrejött s abban az évben +lett áldott esztendő az egész hazában: húsz magot adott a búza s +tizennégy forintos árakat a külföld. Isten akarta így!
+Most már minden emotio nélkül olvashatja akárki ezt a regényt. +Nem tesz kárt a közszellemben…
+Jókai Mór.
+FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA.
+Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.
+A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:
+| 30 | +össze fog találkozní | +össze fog találkozni | +
| 58 | +On át fogja | +Ön át fogja | +
| 58 | +On legyen | +Ön legyen | +
| 86 | +Osz végén | +Ősz végén | +
| 115 | +semmí tartozását | +semmi tartozását | +
| 125 | +Eg miattad | +Ég miattad | +
| 132 | +mind két órával ezelőtt | +mint két órával ezelőtt | +
| 135 | +Es ezekben | +És ezekben | +
| 135 | +ez Palermoban | +ez Palermoban; | +
| 136 | +jövö héttel | +jövő héttel | +
| 142 | +En Föhnwald | +Én Föhnwald | +
| 335 | +mit tenní? | +mit tenni? | +
| 338 | +Henem a méltóságos | +Hanem a méltóságos | +
| 357 | +Onnél úgy sem | +Önnél úgy sem | +
| 360 | +On úgy is | +Ön úgy is | +
| 360 | +fogem önt | +fogom önt | +
| 368 | +pompák vál-lata | +pompák vállalata | +
| 393 | +következett meg | +következett még | +
| 396 | +dél,virágot | +délvirágot | +
| 396 | +sóhajjal-keserűséggel | +sóhajjal, keserűséggel | +
| 401 | +az megszórítá | +az megszorítá | +
| 402 | +ernyős ákáczokból | +ernyős akáczokból | +
| 409 | +Légy ígazán | +Légy igazán | +
| 420 | +kerületű halom, | +kerületű halom. | +
+
+
+
+
+
+End of the Project Gutenberg EBook of Szerelem bolondjai, by Mór Jókai
+
+*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK SZERELEM BOLONDJAI ***
+
+***** This file should be named 55667-h.htm or 55667-h.zip *****
+This and all associated files of various formats will be found in:
+ http://www.gutenberg.org/5/5/6/6/55667/
+
+Produced by Albert László from page images generously made
+available by the Google Books Library Project
+
+Updated editions will replace the previous one--the old editions will
+be renamed.
+
+Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright
+law means that no one owns a United States copyright in these works,
+so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United
+States without permission and without paying copyright
+royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part
+of this license, apply to copying and distributing Project
+Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm
+concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark,
+and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive
+specific permission. If you do not charge anything for copies of this
+eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook
+for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports,
+performances and research. They may be modified and printed and given
+away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks
+not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the
+trademark license, especially commercial redistribution.
+
+START: FULL LICENSE
+
+THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE
+PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK
+
+To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free
+distribution of electronic works, by using or distributing this work
+(or any other work associated in any way with the phrase "Project
+Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full
+Project Gutenberg-tm License available with this file or online at
+www.gutenberg.org/license.
+
+Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project
+Gutenberg-tm electronic works
+
+1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm
+electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to
+and accept all the terms of this license and intellectual property
+(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all
+the terms of this agreement, you must cease using and return or
+destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your
+possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a
+Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound
+by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the
+person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph
+1.E.8.
+
+1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be
+used on or associated in any way with an electronic work by people who
+agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few
+things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works
+even without complying with the full terms of this agreement. See
+paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project
+Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this
+agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm
+electronic works. See paragraph 1.E below.
+
+1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the
+Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection
+of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual
+works in the collection are in the public domain in the United
+States. If an individual work is unprotected by copyright law in the
+United States and you are located in the United States, we do not
+claim a right to prevent you from copying, distributing, performing,
+displaying or creating derivative works based on the work as long as
+all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope
+that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting
+free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm
+works in compliance with the terms of this agreement for keeping the
+Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily
+comply with the terms of this agreement by keeping this work in the
+same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when
+you share it without charge with others.
+
+1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern
+what you can do with this work. Copyright laws in most countries are
+in a constant state of change. If you are outside the United States,
+check the laws of your country in addition to the terms of this
+agreement before downloading, copying, displaying, performing,
+distributing or creating derivative works based on this work or any
+other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no
+representations concerning the copyright status of any work in any
+country outside the United States.
+
+1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg:
+
+1.E.1. The following sentence, with active links to, or other
+immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear
+prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work
+on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the
+phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed,
+performed, viewed, copied or distributed:
+
+ This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and
+ most other parts of the world at no cost and with almost no
+ restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it
+ under the terms of the Project Gutenberg License included with this
+ eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the
+ United States, you'll have to check the laws of the country where you
+ are located before using this ebook.
+
+1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is
+derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not
+contain a notice indicating that it is posted with permission of the
+copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in
+the United States without paying any fees or charges. If you are
+redistributing or providing access to a work with the phrase "Project
+Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply
+either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or
+obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm
+trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9.
+
+1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted
+with the permission of the copyright holder, your use and distribution
+must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any
+additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms
+will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works
+posted with the permission of the copyright holder found at the
+beginning of this work.
+
+1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm
+License terms from this work, or any files containing a part of this
+work or any other work associated with Project Gutenberg-tm.
+
+1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this
+electronic work, or any part of this electronic work, without
+prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with
+active links or immediate access to the full terms of the Project
+Gutenberg-tm License.
+
+1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary,
+compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including
+any word processing or hypertext form. However, if you provide access
+to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format
+other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official
+version posted on the official Project Gutenberg-tm web site
+(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense
+to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means
+of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain
+Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the
+full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1.
+
+1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying,
+performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works
+unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.
+
+1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing
+access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works
+provided that
+
+* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from
+ the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method
+ you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed
+ to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has
+ agreed to donate royalties under this paragraph to the Project
+ Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid
+ within 60 days following each date on which you prepare (or are
+ legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty
+ payments should be clearly marked as such and sent to the Project
+ Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in
+ Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg
+ Literary Archive Foundation."
+
+* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies
+ you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he
+ does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm
+ License. You must require such a user to return or destroy all
+ copies of the works possessed in a physical medium and discontinue
+ all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm
+ works.
+
+* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of
+ any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the
+ electronic work is discovered and reported to you within 90 days of
+ receipt of the work.
+
+* You comply with all other terms of this agreement for free
+ distribution of Project Gutenberg-tm works.
+
+1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project
+Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than
+are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing
+from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The
+Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm
+trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below.
+
+1.F.
+
+1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable
+effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread
+works not protected by U.S. copyright law in creating the Project
+Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm
+electronic works, and the medium on which they may be stored, may
+contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate
+or corrupt data, transcription errors, a copyright or other
+intellectual property infringement, a defective or damaged disk or
+other medium, a computer virus, or computer codes that damage or
+cannot be read by your equipment.
+
+1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right
+of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project
+Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project
+Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project
+Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all
+liability to you for damages, costs and expenses, including legal
+fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT
+LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE
+PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE
+TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE
+LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR
+INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH
+DAMAGE.
+
+1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a
+defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can
+receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a
+written explanation to the person you received the work from. If you
+received the work on a physical medium, you must return the medium
+with your written explanation. The person or entity that provided you
+with the defective work may elect to provide a replacement copy in
+lieu of a refund. If you received the work electronically, the person
+or entity providing it to you may choose to give you a second
+opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If
+the second copy is also defective, you may demand a refund in writing
+without further opportunities to fix the problem.
+
+1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth
+in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO
+OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT
+LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.
+
+1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied
+warranties or the exclusion or limitation of certain types of
+damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement
+violates the law of the state applicable to this agreement, the
+agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or
+limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or
+unenforceability of any provision of this agreement shall not void the
+remaining provisions.
+
+1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the
+trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone
+providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in
+accordance with this agreement, and any volunteers associated with the
+production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm
+electronic works, harmless from all liability, costs and expenses,
+including legal fees, that arise directly or indirectly from any of
+the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this
+or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or
+additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any
+Defect you cause.
+
+Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm
+
+Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of
+electronic works in formats readable by the widest variety of
+computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It
+exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations
+from people in all walks of life.
+
+Volunteers and financial support to provide volunteers with the
+assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's
+goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will
+remain freely available for generations to come. In 2001, the Project
+Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure
+and permanent future for Project Gutenberg-tm and future
+generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary
+Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see
+Sections 3 and 4 and the Foundation information page at
+www.gutenberg.org
+
+
+
+Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation
+
+The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit
+501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the
+state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal
+Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification
+number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary
+Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by
+U.S. federal laws and your state's laws.
+
+The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the
+mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its
+volunteers and employees are scattered throughout numerous
+locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt
+Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to
+date contact information can be found at the Foundation's web site and
+official page at www.gutenberg.org/contact
+
+For additional contact information:
+
+ Dr. Gregory B. Newby
+ Chief Executive and Director
+ gbnewby@pglaf.org
+
+Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg
+Literary Archive Foundation
+
+Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide
+spread public support and donations to carry out its mission of
+increasing the number of public domain and licensed works that can be
+freely distributed in machine readable form accessible by the widest
+array of equipment including outdated equipment. Many small donations
+($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt
+status with the IRS.
+
+The Foundation is committed to complying with the laws regulating
+charities and charitable donations in all 50 states of the United
+States. Compliance requirements are not uniform and it takes a
+considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up
+with these requirements. We do not solicit donations in locations
+where we have not received written confirmation of compliance. To SEND
+DONATIONS or determine the status of compliance for any particular
+state visit www.gutenberg.org/donate
+
+While we cannot and do not solicit contributions from states where we
+have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition
+against accepting unsolicited donations from donors in such states who
+approach us with offers to donate.
+
+International donations are gratefully accepted, but we cannot make
+any statements concerning tax treatment of donations received from
+outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff.
+
+Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation
+methods and addresses. Donations are accepted in a number of other
+ways including checks, online payments and credit card donations. To
+donate, please visit: www.gutenberg.org/donate
+
+Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works.
+
+Professor Michael S. Hart was the originator of the Project
+Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be
+freely shared with anyone. For forty years, he produced and
+distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of
+volunteer support.
+
+Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed
+editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in
+the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not
+necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper
+edition.
+
+Most people start at our Web site which has the main PG search
+facility: www.gutenberg.org
+
+This Web site includes information about Project Gutenberg-tm,
+including how to make donations to the Project Gutenberg Literary
+Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to
+subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.
+
+
+
+
+
+
+
diff --git a/data/pg1661-images.epub b/data/pg1661-images.epub
new file mode 100644
index 0000000..48e7f6c
Binary files /dev/null and b/data/pg1661-images.epub differ
diff --git a/data/pg2701.epub b/data/pg2701.epub
new file mode 100644
index 0000000..f5be6ec
Binary files /dev/null and b/data/pg2701.epub differ
diff --git a/data/pg345.mobi b/data/pg345.mobi
new file mode 100644
index 0000000..87edf46
Binary files /dev/null and b/data/pg345.mobi differ
diff --git a/data/pg55667-images.epub b/data/pg55667-images.epub
new file mode 100644
index 0000000..d71070f
Binary files /dev/null and b/data/pg55667-images.epub differ